Délmagyarország, 1958. április (14. évfolyam, 77-101. szám)

1958-04-04 / 80. szám

fP^íl^ WS8, áftfffln 4L u frúsuétí VÍG SÁGOK! Qlűi aa llő m ás • * A húsvéti ünnep sok érdekes népszokást honosított meg a magyar néprajzban. A régiek még emlékeznek a kétnapos ünnepen divatos köszön tözésre, öntözködésre, májusfa állításra (ebből az idén aligha lesz valami), mátkálásra és komálásra. Hasonlóképpen a népszokások közé tartozott több magyar vidéken a kakatnyáhazás, * hajnali fürdőzés — és szinte mindenütt honos volt, s máig is az ajándékozás. Legtöbb szokás már csak a néprajzi feljegyzésekben cl, de máig is megőrizte maradandóságát a jelképes ajándék: a húsvéti pirostojés. Ennek külön históriája van, és meglepetésünkre a keleti népek mitológiájából ered. A perzsáknál ősi szokás volt, hogy Neu-Ruz ünnepén új ruhába öltöztek és festett tojást ajándékozlak egymásnak annak emlékére, hogy — ősi mítoszuk szerint — ezen az ünnepükön jött létre a jóság és gonoszság istene — az Abudab által megnyitott tojásból. Ilyen alkalmakkor a sah, a Napnak testvéröccse 600 aranyozott tojást osztogatott szét az ünneplők között. De nemcsak a perzsáknál, hanem valamennyi keleti népnél szokásos a tojásadományozás, mert a hinduk, kínaiak, japánok és egyiptomiak ősmondáikban is számos utalás van arra, hogy a naiv elképzelés szerint a világmindenség tojásból származik. A velünk rokon finn nép népköltési hagyatékában la fellelhető ilyen jelentéssel bfró utalás. A Kalevala néhány sora igazolja, hogy a finnugor népek is vettek át bizonyos elemeket a kínai és Japán mitológiából, illetve népköltésből s ezt húsvéti szokásunk máig is őrzL A hindu mítosz Brahíná • ról, a világ atyjáról azt tartja, hogy a maga erejéből »tojásból eredeti.« oriaja lóglai és népköltési hagyományokat. Mégis érezzük, hogy ebben a kedves szokásban évszázadok és évezredek sok-sok naiv kedvessége van együtt. Ezért festik nagymamák és fiatal lányok oly szeretettel minden húsvét előtt a mintás pirostojásokat _.S egyszer valahogy addig érsz. hogy szereted, s fogva kezét ballagsz véle az úton át.., Holdas az ég ... Harmat ragyog, bámulnak rád a csillagok, s a fa alatt, hol épp megállsz — hogy megcsókoljad ajakát — .egy önkéntelen gondolat szívedből gyorsan felszakad, s mosolyogva, szépen s kedvesen megszólalsz: Mondd hát kedvesem szerettél-e? Csókolt-e más? Várt e sok férfi már reád? t.. Egy percnyi kínos, furcsa csend, s ő meglepetve felnevet... majd komoly lesz.... később piros ... De furcsa vagyl — szól s akadoz, Csak tégedet!... azaz... tudod ... (Drágám, miért is akarod?) talán ... oh ... én már nem tudom ... oly régen volt... Csak gondolom. _ volt egy, nevét már nerp tudom.., csak egy volt, én ezt mondhatom!... Én nem!... Én nem!... Ö szeretett! Tudod... Hogy is volt?... Szeretett! S egyszer... Hidd el, nem nagy dolog, hogy szeretett s csókot adott... Én nem!... Én nem!... Csak 6 adott... Mondom neked, egyet adott... De esküszöm, csak te vagy az e g y akire vártam... s szeretek!, és még egy ily nagy szerelem már nem gyulladhat szivemen, s így, mint én várok ma rád, még nem szerettem senki mást,.. ...Holdas az ég... lágy köd pereg. Te sóhajtasz, s kedved szeged, Mert minden lánynál örök az EGY, Minden csak EGY volt! S mindig csak EGY! (-> vij Udvarias leszek Az udvariasság a szív egyik keze, mondta valami keleti bölcs, ás igaza volt. Ml lassan el is feledtük, hogy van ilyen kéz,— hogy lehetne. Elhatároztam, hogy én a magam személyében gyakorolni fogom az udvariasságot, legalább nekem lesz a szivemben egy olyan kezem. Otthon kezdtem. Klvittem a hamut, felhordtam a fát, kivittem a szennyes vizet, felsepertem a folyosót es gyöngéden megcsókoltam a feleségemet. Megkérdeztem, hogy nem óhajt-e valamit. mielőtt elmennék. Ö hosszan nézett rám, majd elsírta magát. — Mondd, szívem, miért csaltál meg? 0 szebb? Kissé megzavarodva nyitottam kl az egyik haramia kinézésű lakótárs előtt az ajtót, aki már kétszer beverte ablakomat, holmi rádiózás miatt, (ö rádiózott!) Ez a haramia is rámnézett véres szemekkel és vonakodva állt meg. Egyre tessékeltem, ő meg a kezemet nézte. Végül feldühödve udvariasságomon, kijelentette, hogy nem hagyja magút hátulról leütni, menjek előre a fenébe. Mentem. 2 - 1 i < -4 i Több ősképzet szerint pedig a föld képe úgy élt az emberek tudatában, mint egy p 01^ hatalmas tojás. oo\ A mai modern pirostojáor > 0" sos húsvétokon már senki or > 0" sem tartja számon a „tojásM jelvényekhez'' fűződő mito„MINDENT KELL TUDNOM' Amikor az újságírás nehéz y mesterségét választottam kenyérkereseti forrásul, még nem is sejtettem a katasztrófát. Gondoltam, szépen eléldegélek, mint más halandó. De rövidesen be kellett látnom dőreségemet. A vész előszelét Juci néni indította el. Kijelentette: a jó újságíró jártas az irodalom, művészet, történelem, főzés, kibernetika, spiritizmus és lepényevés tudományában. Azt is mondta, hogy ha egy tökéletes újságíró megerőlteti magát, még szülni is tud. Ezenkívül perfektül beszél 13 nyelvet, élvonalbeli hastáncos és fésüsfonó. Gondoltam, a fentieket elsajátítom valahogy, semmi az egész, Juci néninek igaza van. De Pollák, a könyvelő, eloszlatta lelkesedésem viharát, jelezve, hogy az újságíró fabatkát sem ér, ha nem tud űrrepülni, ha nincs tisztában az állalhang utánzás alapvető követelményeivel. Természetesen tallonmáriást és makaót is tökéletesen kell játszania. Ezután lajstromot nyitottam és feljegyeztem ismerőseim szakmámra vonatkozó megállapításait. A hozzászólások jogosultsága felől nem volt kétségem, mert meglett férfiak és nők mondták, akik nyilván 18 évig voltak — legalább! — újságírók. Egy szabad délutánom a tételek összegezésére fordítottam, s ekkor mély szomorúság lepte meg a szlvem. Mert kéményt söpörni, • toronyórát szerelni még csak • valahogy megtanulhatnék, j Esetleg a kötéltánc és a ; „Komámasszony, hol az • olló" című népi jíték mű- * vészetét is elsajátítanám. De, hogy pelenkát mossak, zoknit stoppoljak és port; törölgessek! (A feleségem J tételei.) Ami sok, az sok. Hanem valami megvlgasz- J falt. Ugyanis az újságírás 1 elengedhetetlen feltételei kö- i zül hiányzott az, hogy írni S is kell tudni. Ez is valami... • SIGRAI GABOR ; : Megingott az önbizalmam, de felderültem, mikor egy öreg nénikét láttam a sarkon, cipelte szegény a nehéz kosarat. Majd én! Csendesen kivettem kezéből a nehéz terhet és szelíden mosolyogtam. Ö nagyol visított és ezt kiáltozta: — Tolvaj, segítség, 3 tolvaj! 3 . Nagynehezen elmene- 3 l kültem, és felugrottam 3 !a~ villamosra. Újra fel- J csillant a szemem, a villamoson közismerten udvariatlan emberek vannak. Úristen, micso• da terep! Itt lehetek udvarias. Egyelőre ácsorogtam és vártam a nagy alkalomra. Ekkor a mellettem ülő kislány (szép gyengéd profilja volt, ezt is megnéztem) felkelt és ezt mondta: — Tessék bácsi, átadom a helyemet. Nem fogadtam el, szivem sajgott. Én, bácsi/ Alig vagyok negyven. Harmincnak se néznek néha. ö udvariaskodott és nekem fájt. De hogy fájt! Nincs valami baj azzal a keleti bölcs mondással? Nem lehetséges, hogy az emberek nem - mindig simogató kéznek F érzik az udvariasságot? Nem fogadtam el, kihúztam magam, és szemezni kezdtem a kislánnyal, hogy észrevétessem vele férfiasságomat. Könnyedén súroltam könyökömmel hátát és mikor leszálltunk, lesegítettem a villamosról. Egy fiúval utazott. Ez megköszönte udvariasságomat. — Jól van tata, csak ne olyan buzgón. Nem, nem leszek udvarias. Tornázni fogok, erős leszek és elszánt. Meg fogom csalni a feleségemet, olyan leszek mint a haramia lakótárs. Élni fogok, kegyetlen leszek, én leszek a világ * legudvariatlanabb embere. — Tessék? Hogy nem őrültem meg? Nem tudom, csak arra emlékszem, hogy feleségem lúgkövei leöntött, a ha£ ramiát megrugdaltam. £ Aztán minden elhomályosult. C Az alorvos engedelr mével írok, innen a Pulcz utcából. Vincze András 3 AAAAAAAAAAAAAAAAAJLJ