Délmagyarország, 1958. március (14. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-14 / 62. szám
6 Csütörtök. 1958. március 20. . Fiatal tudósok egy fiatal tudományág fejlesztéséért A Szegedi Tudományegye. tem egyik épületében, a Bolyai Intézet földszintjén egy 53-ban létesített laboratórium van. Néhány munkatárs dolgozik itt még csak: a munka vezetője Szántó adjunktus, Buzágh Aladár Kossuth-díjas professzornak — akit világszerte a kolloidika legnagyobb élő szakértőjének tartanak — tanítványa. O és munkatársai — tapadási hatásuk, mint az anyag, amire a zsír és egyéb foltok rátapadtak. Sokan azt hiszik, ha nagyobb a szappanoldat koncentrációja — több szappant használunk — jobban tisztul a ruha. Ez pedig nem igaz. Nem nagyobb a mosókópessége a sűrűbb szappanoldatnak, sőt kisebb, mert a molekulacsoportok gez. S van ennek a tudományágnak még egy, nem jelentéktelen tanulsága, amire Várkonyi tanársegéd felhívja a figyelmünket A kolloidika bizonyítja legjobban a marxista filozófia egyik alaptételét, a mennyiségi és minőségi változások összefüggéseinek tételét. Ezeknél az nagyobbakká válnak, csök- anyagrészecskéknél, melyek ken a felületi energiájuk, s Várkonyi Bernát, Veres Sán- nem tudják az elválasztó ha. dor, Gilde Ferencné és Ba- tást kiváltani. ranyi Béla — egy új tudományágnak, a kolloidikának szegedi munkásai. Ez a tudományág a világ nagy országaiban is rendkívüli fellendülést mutat az utóbbi évtizedekben. Születése egyidős a sugárzástannal, s az atom szerkezetét tanulmányozó tudományokkal A kolloidika ». az anyag szerkezetét és különösen az anyagnak azokat a tulajdonságait kutatja, amelyek túl vannak a kémiai és innen a mikroszkopikus vizsgálatok határan. A kolloidika hidat ver a kémikus tudományok és azok között a tudományágak között, amelyek a szemmel, vagy mikroszkóppal látható szerkezetekben dolgoznak. Ha az anyagot aprózzuk, megnövekszik az anyag felülete. A felületnövekedéssel együtt jár a felületi energiák növekedése is. Az úgynevezett szubmikroszkopikus tartományban, ahol a molekulacsoportok nagysága az egy és ötszáz millimikron között, tehát a fény hullámhosszánál kisebb távolságokban változik, a felületi Szántó adjunktusnak már vissza kell mennie az órájára, s Várkonyi Bernát tanársegéd megmutatja az intézetet. Igen érdekes dolgokkal találkozunk. A laboratórium két anyaggal végez kísérleteket. Egyrészt a bitumen szétbontását végzik a hazai bitumenek kolloidszerkezetének megállapítására, másrészt egy egészen új anyaggal, Várkonyi tanársegéd szavaival, a XX. század csodájával, a bentonittal végeznek kísérleteket. — A bentonit ezermesteranyag — mondja Várkonyi tanársegéd. Magyarország leggazdagabb ásványkincse. Kiváló lelőhelyei vannak, ma a világpiacon már kezdi kiszorítani az amerikai bentonitot — Mi ez a bentonit? — Egyszerű fehér agyag, de különös tulajdonságai vannak. Az egyik üvegben például többhónapos bentonit kolloidoldatot mutat Várkonyi tanársegéd. Az anyag még egyáltalában nem ülepszik. Más koncentráció melenergiák az anyagokbaTC lett viszont úgynevezett olyan mértékben megnövekednek, hogy az anyag belső energiájához képest többé a felületi energia nem elhanyagolható. Ezek a molekulacsoportok rendkívül érzékenyek, mivel energiamaximumuk van; ezt az energia-maximumot kiegyenlíteni igyekszenek, emiatt tehát rendkívül változékonyak. Várkonyi Bernát tanársegéd adta meg az eddigi felvilágosításokat. Most az óratixotrop tulajdonságot mutat. Ha nem éri rázkódtatás, egy bizonyos koncentrációnál a bentonit kolloidoldatát, megszilárdul. Ujabb mechanikus hatásra azonban ismét folyékonnyá válik. Az ásványolaj feltárásánál Ilyen sűrűségű kolloidoldatot cirkuláltatnak a fúrólyukban. A fúrólyuk oldalába beszivárogva ez a folyadék nyugalmi helyzetbe jut, tehát megszilárdul. Nem engedi át a vizet. Ha fúrótörés adódik közi szünetben bekapcsoló- elő, akkor a fúrólyukban levő dik a beszélgetésbe Szántó Ferenc adjunktus is. Arra a kérdésre, hogy ez a tudomány, mely a mikroszkóppal nem látható anyagszerkezetek tulajdonságait vizsgálja, miért jelentős, Szántó adjunktus ezt a választ adja: — A kolloidika praktikus tudomány A gyakorlati rendszerek zöme kolloid rendszer. A fehérje molekulák például egy meghatározott méretben kezdenek élni. A celluloze, a keményítő, a műanyagok, a szappan, az olaj, a talajnak minden lényeges tulajdonsága a kolloid-rendszeren alapul. Például nem elég a talaj kémiai alkotóelemeinek meghatározása ahhoz, hogy a talaj tulajdonságait megismerjük. A valóságos talajstruktúra felépítése a lényeges, ezt például a kolloidika vizsgálja. A műanyagipar, sőt a textilipar is sok vonatkozásban igényli a kolloidika támogatását. A szilárdság, a dermedés, a festhetőség elsősorban nem kémiai-fizikai tulajdonságok, hanem az anyag kolloidszerkezetén múlnak. Rengeteg kérdésben nyújt eligazítást a kolloidika. Hogy egy egészen köznapi példát mondjak: a mosás egy rendkívül egyszerű folyamat, mindenki mosott már életében. Nos, a mosás a kolloid-rendszerek sajátosságain alapul. A szappan a vízben kolloidoldatot képez, az egyes molekulacsoportok elkeverednek a vfzben. Ezeknek a molekuláknak egy bizonyos oldatsűrűség mellett megvan az a >ó tulajdonságuk, hogy a különböző szennyeződésekre, ami a ruhaanyagot bepiszkolta, nagyobb a bentonit megszilárdul, nem ofnlik be a fúrólyuk fala, s nem engedi leülepedni a fúrófej által képzett törmeléket. Ha a fúrás újra megindul, a mechanikus hatás a megszilárdult kolloidoldatot ismét folyékonnyá változtatja. Ez a tulajdonság alkalmassá teszi a bentonitot nagy víznyelőképességű talajok csatornázásánál a csatornafalak vízhatlanítására, árvízvédelemnél fel lehetne használni. A gátak bentonittal való szigetelése a legolcsóbb és a legbiztonságosabb. Felhasználják a szövőgyárban a szálak védésére, az acélöntödéknél a formák öntésénél a homokformák stabilitásának növelésére. Nagy szakítószilárdságú filmképződésre képes, mely kibírja a négyzetcentiméterenkénti 300 kilogrammos nyomást. A kozmetikában a száraz krémek bentonit alapanyagból készülnek, s a rómaiak mostak is vele, mert a különböző szennyeződések tapadása nagyobb a bentonitra, mint a szövetre. Felsorolhatatlan ennek a csodálatos anyagnak rengeteg tulajdonsága. Az olvasó máris láthatja, hogy ez a fiatal és egyelőre még nem terjedelmes laboratórium milyen gyakorlatilag is hasznos munkát véállandóan szinte izegnek-mozognak, minden mennyiségi változás azonnal minőségi változásokban jelentkezik. Fiatal Intézetben fiatal tudósok egy fiatal tudományág fejlesztésén fáradoznak. Ügy hisszük, hogy a Szegedi Tudományegyetemnek ez az új kutató laboratóriuma egy nagy eredményeket hozó új tudományos kutatóintézetnek az alapja. Karambol farkaskutyával Eljárás Indult súlyos testi sértés büntette miatt Takó Péter, Kistelek, Bezdán János utca 17. szám alatti lakos ellen. Takó egyik nap kora délutánján farkaskutyáját az utcán szabadon engedte, sétáltatta. Mogyorós József kisteleki lakos éppen akkor haladt el arra motorkerékpárján, mire a kutya eléje ugrott a motornak. Mogyorós gépével felbukott és súlyos testi sérülést szenvedett, nem is beszélve arról, hogy több száz forint értékű kár keletkezett a motorkerékpárján az esés következtében. A keletkezett kárt a kutyatulajdonosnak kell most megtérítenie amellett, hogy súlyos testi sértés bűntette miatt eljárást is indítottak ellene. Ámít a szépségápolásról tudni kell Érdekes előadássorozat kezdődik Szegeden A KISZ Szeged városi bi- »A szép arcbőr«, »A kendőzottságának lányok és fia- zés művészete«, »Haj-, kéztalasszonyok tanácsa a rend- és lábápolás« című előadákívüli érdeklődésre való tekintettel március 25-tőJ több előadásból álló előadássorozatot rendez »Amit a szépségápolásról tudni kell« címmel. Az előadásokat március 25-től kezdve kéthetenként tartják az Ifjúsági Házban. A részvevők »Az egészséges r,ő és a helyes táplálkozás«, sokat hallgathatják majd meg. Az előadások érdekessége közé számít a gyakorlati bemutató. Az előadások meghallgatására március 20-ig lehet jelentkezni a KISZ Szeged városi bizottságánál (Sztálin sétány 10). Részvételi díj személyenként 1 forint. Gyermekbénulás elleni oltások a szegedi járásban A szegedi járás területén hétfőtől kezdve megkezdik a gyermekbénulás elleni védőoltásokat. Azok a gyermekek, akik az elmúlt hónap folyamán, vagy korábban réA kereskedelem már felkészült a közelgő ünnepekre Déligyümölcs, sok vaj, édességféle — A nagytakarításhoz elegendő tisztítószer és sok új kölni kerül forgalomba Mit ígér a szegedi keres- A húsvéti sonka és kolkedelem a felszabadulási és bász mellé kívánatos tojás a húsvéti ünnepekre? — ez nagyban függ a piaci felhoa kérdés már jóelőre felme- zataltól. Remélhetőleg a most rül. Ebben az ügyben ke- fodrozódó böjti szelek már restük fel tegnap a városi tanács kereskedelmi osztályát, hogy idejében hírt adjunk olvasóinknak a húsvéti nagy vásárlás lehetőségeiről. Kezdjük a tejtermékekkel. Ezekből a legmesszebbmenő igények kielégítésére is felkészült a kereskedefem. Csak példának: 1956 első negyedében 90 mázsa vajat mértek ki Szeged élelmiszerüzleteiben. Ezzel szemben a mostani esztendő első negyedében 200 métermázsa vaj kerül közfogyasztásra. Húskészítményekből sem lesz hiány: kötözött és pácolt sonka lesz elegendő, hasonlóképpen a húsvéti tojás mellé kolbász is. A sertéshúsnál kisebb zökkenők mutatkoznak, ez a zavar azonban — az ígéretek szerint — hamarosan eltűnik. Az elmúlt hét szombatján például már 70 százalékkal több sertéshús került közfogyasztásra, mint az előző hetekben. Húsvétra pedig ennél is jóval több kerül fogyasztásra. Borból, sörből és egyéb szeszes italokból minden fogyasztási igényt kielégítenek, sőt italkülönlegességekből is jelentős mennyiség kerül a belső piacra. is — különleges kölnik és parfümök kerülnek forgalomba: a Kék nárcis, a Soire de Paris, az Apoge, a Divinia, az Opera, a Dorsey, a Carmen stb., valamint a Favorit krém és kölnivíz, az Amor pempőkrém és a tavaszi szeplőkrémek, mint a Harmat és a Vermentina. A szegedi kereskedelem Teljesen új színekben kedéligyümölcsöt Is ígér erre rülnek forgalomba az egyes és hármas számú Caola-rúzsok. A fürdőtabletták közül eddig csak a Fenyőillat volt kapható, újabban pedig a 471 l-es, a rózsa, a levendula, a Caola es még más illatúak is. Ezek után már csak választani kell... nem zavarják meg a tyúkokat, s így minden remény megvan arra, hogy tojás is lesz elegendő, éspedig nem túl magas árcn. az időszakra. Még ezen a héten forgalomba kerül az üzletekben a harmadik 60 métermázsa tételű citromnaennytség. Közel 50 métermázsa kínai édes mandarin is forgalomba kerül. Közvetlenül pedig a húsvéti napok előtt ismét nagyobb mennyiségű citrom és narancs kertil az üzletekbe. Végezetül néhány sorban arról is: mit, ígér húsvétra a Kiskereskedelmi Vállalat? A háziasszonyokat elsősorban érdeklő, a tavasz! nagytakarításokhoz szükséges háztartási cikkek bő választékát. S ami ismét csak a nőket érdekli elsősorban — terszesültek a gyermékparalízis elleni első számú védőoltásban, hétíőtől kezdve kapják meg a második számú oltást, amit mindenütt a körzeti orvosok végeznek. Az iskolaköteles gyermekek az oltást a helyszínen, tehát a* iskolákban kapják meg, a körzeti orvos a helyszínre megy. Az iskolaköteles korhatáron túl lévők pedig második oltásukat az illető körzeti orvoshoz tartozó egészségházban kapják. A gyermekbénulás elleni védőoltás első adagját azok a gyermekek kapják most a járás területén, akik 1957. március l-e és augusztus 31-e közötti időben születtek. Az oltásokon részvevők, illetve azok hozzátartozói minden esetben vigyék magukkal a beoltandó gyermekek oltási lapját az esetleges félreértések elkerülése végett, vagyis, hogy a nyil- v vántartásba vételt ezzel is könnyebbé tegyék. Kedvezmény termelőszövetkezeteknek Az idén életbelépett új Iánk a termelőszövetkezet. hitelrendszer egyebek között hiteltartozásából törli, vagy pénzügyi kedvezményt biz- ha hitele nincs, a számláfátesít a termelőszövetkezetek- ra kifizeti. Ha például a nek abban az esetben, ha termelőszövetkezet éves áttermelésükhöz az istállóira- lagában katasztrális holdangyázás mellett műtrágyát ként legalább 100 kiló mahasználnak, vagy zöldtrá- trágyát használ fel, a vételgyázást vezetnek be. Ilyen árból nitrogénműtrágyánál esetben a felhasznált mű- 25. százalékot, foszfornál 50 trágya, vagy a zöldtrágyamészelesen a kedves ajéndé- vetőmag vételárának jelenkokkal kedveskedő férfiakat tös részét a Magyar Nemzeti százalékot, kálimütrágya felhasználása esetén 75 százalékot térít mag a Magyar Nemzeti Bank. V* A szov'el interkontinentális rakéta célzási pontossága A Tyehnyika Mologyozsi című szovjet folyóirat egyik cikke megállapítja, hogy a szovjet interkontinentális ballisztikus lövedék célzási pontossága mellett a robbanófej maximum 10 kilométernyire esik le a kitűzött céltól. A leírás szerint a lövedék több mint ezer kilométeres magasságba emelkedik A lövedék több száz kilométer távolságon át rádióhullám-nyalábok mentén halad abból a célból, hogy a rakéta utolsó lépcsőié legfeljebb 10 kilométer távolságra csapódjék le a kijelölt céltól. Mórc'us 15-1 ünnepségek az iskolákban Pénteken március 15-1 ünnepségeket rendeznek az iskolákban. Az általános iskolákban a tanítás befejezése után külön az alsó és külön a felső tagozat szerint déli 12 órakor, délután 4 órakor, a középiskolákban pedig déli 12 órakor tartanak ünnepséget. DICSŐSÉGES NAPOK Száz veszély kötött A nantár 1919~et mutatott, A téli lldpial hó elolvadt, s nesztelen léptekkel eljött a rügyet fakasztó tavasz. Szeged forrongott, pezsgett, és erősödtek a proletárforradalom hajtásai. Egy egyenes tartású, tiszta pillantású ember, Katona András, a vasút munkásai között járt. A Kommunisták Magyarországi Pártjának városi szervezete küldte őt, amelynek a tagja volt. Az utcán, az egyszerű munkáslakásokban beszélgetett az emberekkel. A szocializmus eszméit, igazságait hintette el. Mert ezek adtak reményt, jövőbe vetett bizodalmat a kegyetlenül cudar munkáséleteknek. S a vasútnál is szaporodtak azok az emberek, akikben harcos elszántsággá nőtt az akarat: ha összefog a nép, maga alakíthatja sorsát. Teltek a napok. A fiatálember, Katona András közvetlen szavával, jókedélyév, a dolgos emberek között volt továbbra is. Elment a diákok közé. Beszélt nekik hazaszeretetről, a szocializmusról. Szava eljutott az úri csemeték fülébe is, és egy alkalommal ezek vezetésével egy diákcsoport megtámadta. Nem hátrált meg. Csak állt szilárdan, mint a tölgyek. Nem merték bántani. A szócsatában, — 6 győzött. Eljött 1919 március 21-e. Az országban és Szegeden kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot. A tiszaparti városban erőszak és vér nélkül győzött a proletárforradalom. A nép ujjongott. S megalakították Szegeden a forradalmi végrehajtóbizottságot. Tagjai között ott volt a lelkes és áldozatos munkásember, Katona András is. A városházán — amelynek erkélyéről az emlékezetes március 21-én kikiáltották a Tanácsköztársaságot — tanácskozott a forradalmi végrehajtó bizottság. Tagjai között természetesen értelmiségiek is voltak. A forradalmi végrehajtó bizottság, illetve a direktórium a város népéhez intézett kiáltványában elsősorban a dolgozók szociális helyzetének javítását tűzte célul. Tervbe vették munkáslakások építését. Kimondották, hogy három szobánál nagyobb lakása senkinek sem lehet. Gondoskodtak a közélelmezésről. Katona Andrást megbízták az OTI ellenőrzésével is és ott dr. Holló Jenövei és Bernáth Andrással működött együtt. Közben az utcákon, a munkásházakban arról beszélt az embereknek, hogy mit akar a proletárforradalom megvalósítani. Vitte az emberek közé a Szegedi Vörös Újságot, amely igazi hazaszeretetre, proletár internacionalizmusra is tanította a népet. A proletárdiktatúra, a direktórium azonban Szegeden tényleges hatalmat csak öt napig gyakorolt, mert március 27-re virradóra a nemzetközi ellenforradalom intervenciója megbuktatta. ¿7 ollonálláo céltalan lett volna nL GliGllalIdo az óriási túlerőben levő imperialista csapatokkal szemben. A tanácskormány utasítására a direktórium, és tagjaival együtt Katona András is a demarkációs vonalon túlra, Szeged-Felsőközpontra tette át a székhelyét. Onnan tevékenykedtek. Oda ment pártmegbízatásból Katona András is, majd SzegedAlsóközponton átvette a közigazgatás vezetését. Munkáta, élete ezután is nehéz volt, száz veszéllyel Járt. Kötetnyit lehetne róla írni. Azokban a nehéz napokban a tanyák között párttitkár is volt. A dolgos paraszt emberek gyakran megfordultak nála szíves beszélgetésre. Ismerték és szerették. Spiclik és provokátorok azonban akkor is voltak. Több falusi értelmiségit — földbirtokosok uszítására és júdáspénzére —