Délmagyarország, 1958. március (14. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-29 / 75. szám

Szombat, 1958. március 29. 5 Sok jó bort ihatunk az április 4-i és húsvéti ünnepek alatt A finom húsvéti sonka és kolbász mellé bor is kell, méghozzá nem is kevés. A Szeged—Csongrád vidéki Pincegazdaság dolgozói már gondoskodtak arról, hogy az ünnepi finom ételek mellé finom italok is jussanak, amennyi csak kell. A vá­ros és a megye szálloda és vendéglátó vállalataihoz, s a földművesszövetkezeti ital­boltokhoz már eddig is nagy­mennyiségű, többféle, zama­tos bort szállítottak ki. Az ünnepek alatt a vendéglők­ben háromféle pecsenye fe­hérbort lehet majd kapni. A 11,5 maiigán fokos pecsenye fehér 15.50 forintért, a 12 maiigán fokos 16.20-ért, a 11 fokos pedig 13.50 forintért találhat magának jókedvű borivót. Aki a különféle vö­rösborokat szereti, az is meg­találja magának a jó vér­szaporítót. A város több ital­boltjában és vendéglőjében árusítanak majd 11-12 ma­ligán fokos Szeged és Csong­rád vidéki kadarka borokat. Vannak sokan, akik a pa­lackozott borokat szeretik jobban. A Kiskereskedelmi Vállalat csemege és élelmi­szerüzleteinek raktárai s a vendéglők máris annyi pa­lackolt árut kaptak, hogy vé­leményük szerint a fele sem fogy el az ünnepek idején. Érdekes megemlíteni, hógy a pincegazdaság dolgozói már a május 1-i előkészüle­tekhez is hozzáfogtak. Május elsejére a korábbi 21 forin­tos áron árusított puszta­mérges) rizlinget üvegenként 17 forint. 70 fillérért hozzák majd forgalomba. Hasonlóan jelentős árcsökkenés lesz né­hány más borfajtánál is, amiért a május elsejei vi­dám közönség bizonyára nem fog haragudni. A kis bolygók mint mesterséges boldak A nemrég Varsóban meg­tartott lengyel rakétatechni­kai és űrhajózási értekezle­ten általános figyelmet kel­tett Geisler mérnöknek a mesterséges holdak létreho­zásával foglalkozó előadása. Geisler és társszerzője, Pankov, azt a gondolatot ve­ti fel, hogy használják fel mesterséges holdakként a kis égitesteket, az úgynevezett planetoidokat. Erre a célra elsősorban az 1937-ben felfe­dezett kis bolygót, a Her­mest ajánlják. Számításaik szerint a Hermes időnként jelentősen megközelíti Föl­dünket (500 ezer kilométer­nyire), s ez lehetővé teszi, hogy különféle energetikai berendezések segítségével megváltoztassuk pályáját és Földünk mesterséges útitár­sává tegyük. gyár Vöröskereszt nemcsak írók1 ünnepi ülése .... felszabaduiasunk evfordulojan egészségügyi, hanem demokratikus tömegszervezet Vöröskereszt-nagygyűlést tartollak Szegeden is A Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei és szege­di titkársága rendezésében tegnap, a városi tanácsháza nagytermében Vöröskereszt­nagygyűlést tartottak Sze­geden. Dr. Berkes Pál, a városi tanács egészségügyi osztá­lyának vezetője üdvözölte a szerény, áldozatos munká- kéért, minthogy a háborúban val gyakorlati, kézzelfog- scbesüiteket kötözzünk, hadi­hato, minden ember sza- .... , , , , mára megismerhető dolgok urvakat gondozzunk - foly­megvalósitásával. tatta Kárpáti József. Az K cél eléréséhez sok szív, igazi Vöröskereszt-szellem szeretet, emberiesség és lel- is arra kötelez bennünket, kesedés szükséges. Beszélt a hogy a baráti országok test­vérado-mozgalom ^jelentösé- vérszervezeteivel együtt | A szegedi írók a felszaba- gedi költő, Juhász Gyula dulási ünnepségek során Un- születésének 75. évforduló.ia­I nepi ülést rendeznek. Április ról is. A műsorban Juhász I 3-án, délután 5 órakor az Gyula forradalmi versei, sze­i egyetemi diákklubban kerül gedi írók írásai, a Collegium | sor az ünnepi ülésre, melyen Artium irodalmi színpadának i dr. Bólya Lajos, a Tudo- szavalói és a Zeneművészeli mányegyetem oktatási rek- Szakiskola hallgatói szere­torhelyettese méltatja felsza- pelnek. Az ünnepi ülésre a badulásunk jelentőségét. Az szegedi írók szívesen látják ünnepi ülés során az írók az irodalomkedvelők széles megemlékeznek a nagy sze- táborát. dl (Hjövi napokon netuléípztuepel a Jőunqadl reszt ^aktivistáit vXóü S^iASS^ » ^, reszt /ttlraM^wwdoit, ged. Csongrád megye Vörös- gatók ellen, annál is inkább,! f) , , , .... orvosokat, ^g^gugy. doi- kereszt_szervezetei atal fcl_ mert az Indiában megtartott Maizta sztqedi e.qqntteiü . Vöröskereszt á^tatt _ egészségügyi állo­más-hálozatot országos P'l­gozókat. súlyozta: a növekvő ^taSSirE? d^pül szeretné állítani az amelynek működése jótéko- ország^ kozpont - mondot­nyan érezhető az ország éle- tobbek kozott­tében, igen nagy segítséget ad a hivatalos egészségügyi há­lózat orvosainak, dolgozói­A Vöröskereszt másik je­lentős feladata, amelyről még eddig nem sokat beszél­tünk, a szociális munka, se­gítség az egyes még élő szo­nsmzetközi Vöröskereszt­konferencia egyértelműen a béke mellett foglalt állást. Kárpáti József beszéde után több, jómunkát végzett Vöröskereszt-aktivistát tün­tettek ki és az országos központ által adományozott egészségügyi kultúrájának emelésére. - felszerelést adták át több nak feladatuk ellátásában, ciális problémák megoldású­dolgozó nép egészségügyi hoz ~ mondotta. Nem kö­mKr^kfbIrivánnf aVö- "öki.^tren^^^yslg- szegedi egészségügyi álló­van szó, hanem főleg véd­röskereszt szegedi városi tit­kára számolt be ezután a szegedi szervezet tevékenysé­Három kerületi alap­Gorkij születésének 90. évfordulója Gorkij születésének 90. év­ről iskolák, szervezetek fe- másnak, lett, azonkívül egyes egyé­nek, egyedülálló idős embe­rek, elhagyott gyerekek, ma­szervezet jött létre, mind- gan°s , betefk segítéséről, egvik több helyi csoporttal, felkarolásáról. A szociális A Vöröskereszt munkájában területeken együtt kell mu­eredmény hogy kodni a Hazaflas Nepfront­. , .. ' . - . „ . tal> a nőtanáccsal és más tö- fordulója alkalmából a Szov­jelentos számú egészseg- megszervezetekkel. . . A1 ...... T . ügyi állomást állítanak fel TT Jet Akadémiai Kiadó »Lenin Szegeden, Hangsúlyozni kell a Ma- és Gorkij« címmel cikkgyűj­gyar Vöröskereszt feladatait - ... . , főleg a külső városrészek- a békéért való küzdelemben temenyt ]elentet meg" ben. Ezek nemcsak elsőse- jg. igaZi hogy a Vöröskereszt Moszkvában, Leningrád­gélynyújtó állomások lesz- rem politikai jellegű tömeg- ban> Kazánban és a Szovjet­nek, hanem közegészségügyi szervezet, de a béke védel- . . . „ . .. - - - - •• ' umo mas varosaiban Gorkij­esteket rendeznek. Gorkij­Százszor szívesebben szer- ban, az egykori Nyizsnyij­vezünk tiltakozó akciókat, Novgorodban, ahol Gorkij gyűjtünk aláírásokat a bé- szmetett és mintegy három ke védésére, minthogy évtjzpd.n át élt k végigéljük a háború bor- evtizeden at elt' soK czrea zalmait. keresik fel ezekben a na­sokszorozzuk pókban a nagy író emléke­meg erőfeszítéseinket a bé- zetére létesített múzeumot. A Győr városi tanács és a Hazafias Népfront nagy­szabású ünnepségsorozatot rendez Győr városnak a török uralom alól való felszabadulásának 360. és a fasizmus alóli felszabadulás 13. évfordulója alkalmából. A közel két hétig tartó »Győri Napok« gazdag prog­ramjában, meghívottként, közreműködik a Szegedi Nem­zeti Színház operatársulata is. Hétfőn, 31-én este tart elő­adást a Győri Kisfaludy Színházban. A szegedi társulat Erkel: Bánk bán című operáját az ismert szereposztásban mutatja be Győr zenekedvelő kö­zönségének. Nyolcszázezer forintot helyeztek takarékba a szegedi dolgozók feladatokat is megvalósíta- rnében bátran mozgósíthatja nak majd a körzeti orvosok tagjait, aktíváit, szakirányításával. A jelentős oktatási munka — tanfolya­mok szervezése — mellett egészségügyi szűrővizsgála­tokra, védőoltásokra mozgó­sítják a környék lakosságá­nak egyes rétegeit — hang­zott többek között a beszá- b*lveseWJen moló. Ezután Kárpáti József — a Vöröskereszt Országos Központjának főtitkára tar. tott beszédet. — A Magyar Vöröskereszt nemcsak rendezte sorait és egységes központi vezetést hozott létre, hanem megte­remtette az előfeltételeket arra, hogy az egészségügyi tömegszervezet jellegének ki­hangsúlyozása mellett demokratikus tömegszer­vezetté váljon, amely tevékenyen részt vesz a békemozgalomban és ko­moly feladatokat valósíthat meg egész dolgozó népünk javára. A Magyar Vöröskereszt sze­retne úgy fejlődni, olyan ered» ményt felmutatni, amit a baráti, szocialista országok Vöröskereszt szervezetei el­értek. Szeretne több száz­ezres. sőt milliós tömegszer­vezetté válni. Nem nagy sza­vak hangoztatásával, hanem a helye­Szegeden mintegy tíz nap- lékút takarékbetétre ja folyik a nyereségrészese- zi el. dések kifizetése az üzemek- A nyereségrészesedés ki­ben, amikor a dolgozók a fizetések első tíz napja alatt kormányrendeletek értelmé- a különböző szegedi üzemek­ben a múlt évi jó munka fe- ben több, mint ezer dolgozó jében, üzemenként váltako- váltott új betétkönyvet, il­zó összegű, nyereségrészesc- letve az átvett pénzzel nö­dést kapnak. velte a már meglévő betet­Eddig 14 olyan üzem akadt jét" Szegeden, ahol a kifizetett nyereségrészesedésből 10 na­Igen nagy a takarékossági kedv a Délrost központban. Itt a kifizetett nyereségrésze­pl átlagbérnél nagyobb ősz- ^ S szeg jutott az egyes dolgo- ' zóknak. A dolgozók a kapott pénzt megbecsülik. Nagyon sok munkás a nyereségrészese­dést teljes egészében, vagy ka került mindjárt a taka­rékba. Nyolcszázezer forint az az összeg, ami a nyereségrésze­sedésből az első tíz nap alatt a tizennégy szegedi üzemből a részesedés bizonyos száza- betétre összegyűlt. LETKÉP (VIU.) %ANUNK Kútbekötési munkák a Szilién sugárúti kis vízműnél Emiatt vofi átmeneti vízhiány csütörtökön az emeleti lakásokban Nagy riadalmat keltett ki rendkívüli vízhiány okai; Szegeden az emeletes házak miatt. legfelső emeletein csütörtö­kön kora reggeltől a délelőtt - Aggodalomra nincsen J 11 óráig tartó csökkentett semmi ok, van és lesz víz víznyomás. Mindenki arra kaptuk a felvilágosítást, sj gondolt — az időjárás elle- megtudtuk még, hogy a Szil-1 nére hogy itt a kánikula, léri sugárúton lévő, kis víz-] legalábbis a Vízművek nap- műnél végeztek csütörtökön, tára szerint, s vele együtt délelőtt új kútbekötési mun-< a »hagyományos« vízhiány, kálatokal. ezzel is segítve a) Volt is kapkodás, hogy előző város jobb vízellátását, este miért nem töltötték tele A felvilágosítást köszön-5 virzel az összes fellelhető jlik> azonban tegyük még. háztartasi edényeket, kezdve hozzá: ha más alkalommal? a teáscsészéktől a fürdőká­is adódnak hasonló kútbe-.é dig. Tizenegy órakor azon- kötési munkálatok, akkor! ban a felajzott kedélyek le- ejőtte való nap még az új­csillapultak, látva, hogy is- á hasabiain is közhírré le- • mét folyik a csapon a víz, faf V^te iL At ' nl„i ,.Ai„„„„„„ r„t^„ ^¡„j net tenni, hogy masnap ot­előbb vékonyan, aztan mind hat id%artamraP ele_, erőseopen. gendő vizet vegyenek a la-; Hogy eloszlassuk a vizet" kók, ezért meg ezért. Ezzel; féltő különböző hiedelmeket, elkerülünk mindenféle men-J tegnap reggel felhívtuk tele- de-mondát, s a felső emele­fonon a Vízművek vezetőjét ten lévő háztartásokban sem! éc- érdeklődtünk a esütörtö- okozunk zavart. Három kislány ül koszorúban: Ibi, Kati, Ani. Nem túlzás és nem is sér­tés azt mondani róluk, hogy még gye­rekek. Éveik együttes száma épphogy csak átgurul a hatvanon, s arcukon, tekintetükön is ott ragyog az üde fia­talság. Még diákos pajkosság kevere­dik beszédükben a felnőttes ko­molysággal. Pedig már két eszten­deje kinőttek az iskolából, s azóta megfontolt fonónak, művezetők, technológusok társaságában dolgoz­nak. Más fiatalok talán koravének lettek ennyi idő alatt a sokszor erő­szakolt fontoskodásban — ők koruk­hoz Illően beszélnek mindenről: munkáról, szórakozásról, házasság­ról,.. A három kislányt nem én erősza­koltam egy riportba. Nem testvérek ugyan, de mindenben együtt van­nak. Szinte nincs is külön életük. Már az iskolában összebarátkoztak, s méglnkább egymásra találtak a Kenderfonógyárban, ahova textil­technikusként kerültek. Így aztán legtöbbször közös a programjuk — együtt dolgoznak a KISZ-ben, s mo­ziba, színházba is együtt járnak. Amint az őszinte beszélgetés során kiderül, kevés olyan órájuk van. ahová egyedül szokás menni. Az igazi késik... Nos, e rövidke pletykálkodás után, hadd mutatkozzanak be: Hacsek Ibolya, Szeliczki Katalin, Vajda An­na. Mint mondtam, ahhoz még túl fiatalok, hogy érdekes élettörténetük legyen. Egyforma diákévek után, kö­rülbelül azonos felkészültséggel in­dultak, s együtt haladnak. Képzett­ségüknek megfelelő munkabeosztás­ban dolgoznak, s családi körülmé­nyük is nagyon hasonlatosak. Ez mindjárt abból is kiderül, hogy ami­kor keresetük felöl érdeklődöm, a havi költségvetésbe mindhárman beleszámítják a sokáig gondoskodó szülőket iS. Soroljam tovább a közös dolgokat? Az üzemi KISZ-vezetőség hasznos tagjai, segítői. Sportolnak. De végre valami kivétel is akad: Ibi csak drukkol, s tréfásan csendes sporttal, bélyeggyűjtéssel vádolják. Büszkék erre az összetartásra — s különösen arra, hogy ez nemcsak a társasági életben, hanem a munká­ban is természetes számukra^ Nem egy helyen dolgoznak, de a gyárban is találtak közö6 feladatot. Ennek azonban már tényleg megvan a maga külön históriája. • Az év elején komoly, de fiatalos buzgóságból elhatározták, hogy ifjú­sági őrjáratot szerveznek a gyárban A kezdeményezést körülbelül tízen vették pártfogásba, azzal a misszió­val, hogy minden felismert hibának hadat üzennek. Felfektettek egy naplót, s abba jegyezgették az ész­revételeke.t. Hanem egyszer meg­ijedtek, minit a pelyhes galambok. Töprengeni kezdtek, vajon az idős szakmunkások hogy tekintik, hogy fogadják majd ezt a dolgot. Meg­nemórtéstöl tartottak, s féltek annak még a látszatától is, hogy valaki nagyképű kotnyeleskedésnek tekint­se vállalkozásukat. Egy-egy sustor­gás el is jutott a fülükbe, s majd­nem »visszakoz«-t fújtak. De erre nem került sor. mert a tapasztalt műszaklak között is több volt a pártfogó, mint az aggályos. Azóta — Jóllehet ma már inkább csak hárman — hetente kétszer-há­romszor végigjárják az üzemet, és új meg új dolgokra hívják fel a figyel­met. Nem egy esetben követte hasz­nos intézkedés észnevételüket. Később új kezdeményezéssel lep­ték meg a gyárat: proponálták, a KISZ titkárral egyetértésben —. hogy a fiatal kommunisták vállaljál: magukra az üzemben elszóródott anyag összegyűjtését. Már ez a mun­ka is folyik, s miután a kormánv felhívása más üzemekben is meg­értésre talált, érik az a nem titkolt vágyuk is. hogy az egész város ifjú­ság? magiévá tegye a kenderfonó­gyéri példát. Lám, ez az életvidám társaság, be­szélgetés közben pár percre mégis elkomolyodott. Akármennyire jó­kedvűen végzik ezt a munkát, az ügyhöz illő komolysággal beszélnek róla. Sok kérdés pereg le a kis iroda­szobában — és sok őszinte válasz hangzik el. Igennel felelnek arra, hogy tudnak-e haladni szakmájuk­ban: elismeréssel szólnak a tapasz­talt szakemberek önzetlen segítsé­géről — csak akkor buggyan ki álta­lános nevetés, amikor arra, hogy milyen célokat dédelgetnek, egyön­tetűen így válaszolnak: »Férjhez alcarunk menni!« Kedvesek, helyesek, müveitek — biztosan nem lesz szükségük házas­ságközvetítőre. Ok azonban nem ilyen egyszerűen fogják fel a dol­got. Mindenekelőtt a fiúkra pa­naszkodnak, mondván, hogy köny­nyelműek, neveletlenek és nyersek — egyszóval; nem partiképesek. E véleményük annyira szigorú, hogy táncos szórakozóhelyre nem is Jár­nak, s általában bizalmatlanok a fiúkkal szemben. Mindegy, később talán egy-egy esetben majd annál nagyobb lesz a bizalom. Szóba jön még a könyv, meg az, hogy kevés Szegeden a műsorod szórakozóhely, s ki tudja mi-min­den, ami három húszéves lányt fog­lalkoztat. Olvasmányaikat gondosan válogatják meg — a magyar iro­dalom és a világirodalom legszebb alkotásaiért rajonganak, s közben természetesen a modern könyvek iránt is élénken érdeklődnek. Sokat panaszkodnak azért, hogy Szegeden hiányzik a színpadokról a színvona­las és ízléses »könnyű inüfaK A pesti »kabaré-export« nem elégíti ki művelődési Igényüket, s mint mond­jak, a szórakozni vágyásból legtöbb esetben bosszankodás fakad ilyen alkalmakkor. Befejezésként még én ls tartozom némi magyarázkodással. Azt ígértem a cikksorozat elején, hogy munká­sokról írok. Nem tudom, ki hogv van vele, én őket is oda sorolom — érctt­•égi .lükkel, technikusi felkészültsé­gükkel és általános műveltségükkel együtt. És egy kicsit szüleik után is. Azt szinte már restellem szóvá ten­ni, hogy a szó igazi értelmében a munkások között élnek — mégpedig szép egyetértésben. S valahogy így képzelem el az utánunk jövő munkásgenerációt: ta­nultnak, műveltnek, közvotlennek és őrök vidámnak .«. Simon István

Next

/
Thumbnails
Contents