Délmagyarország, 1958. március (14. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-01 / 51. szám

2 9 Szombat, 1958, máretos t. EZ TÖRTÉNT Á KÜLPOLITIKÁBAN -O 0­A franciáik leszállásra kényszerítettek egy amerikai gépet Algéria lelett Párizs: A francia sajtó feltűnő helyen közli azt a tairt, hogy a francia légierő Algéria felett feltartóztatott és Bone repülőterén leszállásra kényszcrített egy ameri­kai »repülőerődöt«. A sajtó által »kalóz-repülőgépnek« el­keresztelt gép fegyvereket szállított fedélzetén. Mintegy 3 tonnát kitevő szállítmányában 293 páncélököl, 4 akna­vető és 100 géppisztoly volt, a megfelelő lőszerrel. A gép legénységének tagjai amerikaiak, angolok és izraeliek voltak. Azt állították, hogy a gép Venezuelába készült. A francia hatóságok a magyarázatot nem fogadták d és a gép fegyverszállítmányát elkobozták. Oroszlán, teve, elefánt a szudáni választási jelvények között Khartumból, Szudán fővá- választás megszervezésénél rogóból jelenti az Associated korlátlan hatalommal ren. Press amerikai hírügynök- delkezik. A szavazókörzetek­ség, hogy a szudáni válasz- ben minden politikai párt­tók csütörtökön rendben és nak, illetve független jelölt­fegyelmezetten kezdték meg- nek megbízottja ül, aki el­választani az új parlament lenőrzl a szavazás lefolyá­173 képviselőjét és 30 3ze- sát. Rendben folyik a 3za­nátorát. A keleti választáso- vazás az Egyiptom és Szu­kát sokszor jellemző össze- dán között vitás határsáv­tűzések hiányoztak, a felvo- ban is. nulósokat és tüntetéseket Aki leszavazott, lemosha­megtiltották. tatlan sárga tintával bélye­Az írástudatlan választók get kap a kezére, nehogy kedvéért minden listának mégegyszer szavazhasson. A jelvénye van és a szavazók szudániak között ugyanis az oroszlán, a teve, az ele- nagyon sok a hasonló vagy fánt stb. jelképezte pártok azonos nevű ember. A sza­között választhatnak. A vá- vazatok összeszámlálása már lasztást egy független há- - . kpzd5dik és az romtagú bizottság intézi, C1US 7 én kezdodlk és 82 amelyre a kormánynak sem- eredményt március 10-én te­miféle befolyása nincs és a szik közzé. A világ legkorszerűbb tűzfegyverei Röviden Fürstenwalde: A Német Demokratikus Köztársaság Odera—Frankfurt körzetének Fürstenwalde nevű városá­ban, csütörtökön ünnepélye­sen búcsúztatták azokat a szovjet gépesített alegysége­ket, amelyéket a szovjet kormány döntése értelmé­ben visszavonnak a Szovjet­unió területére, majd ott, a hadsereg létszámcsökkentése keretében feloszlatnak. Párizs: Mennyibe kerül egy kilövőpálya? — veti fel a kérdést az Humanité, a Francia Kommunista Párt lapja, és rögtön meg is adja rá a választ. Egy kilövőpá­lya építése földalatti beren­dezéseivel, a hozzá vezető utakkal stb. körülbelül 15 milliárd frank költséget emészt fel. A támaszponton felállítandó üteg, amely mintegy 15 lövedéket foglal magában, 40 milliárd frank­ba kerül. London: Az alsóház véd­erővitájának második nap­ján G. S. de Freitas, volt munkáspárti belügyi állam­titkár kifejtette, a kormány­nak az a döntése, hogy amerikai atomtámaszpontok építését engedélyezi angol területen, politikailag hely­telen, mert a Szovjetunióval indítandó megbeszélések oly fontosak, hogy semmit sem szabad tenni, ami sikerüket veszélyeztetné. A döntés ka­tonai szempontból is rossz. A kísérletek bebizonyították, hogy az amerikai rakéta rendkívül megbízhatatlan, nem akkor robban fel, ami-, kor kellene, a folyékony robbanóanyag, amelyet hasz­nálnak, teljesen kiszámítha­tatlan. A »Krasznaja Zvjezda«, a technika legújabb vívmá­szovjet hadsereg lapja a na- nyait. A pontos és gyors pokban' több cikkben foglal- tűz végett a lövegeknél mind kozott a szovjet hadsereg fokozottabban alkalmazták az fegyverzetének fejlődésével, elektronikus célvezérlést és F. 'Tokarjev, a kiváló gya- automatizálást. A tüzérségi logsági tűzfegyvertervező és felderítést a legújabb rádió­G. Tretyakov hadmérnök- technikai elvek alapján szer­vezérőrnagy, tüzérségi ter- kesztett gépek segítségével • w vező cikkeiben egyöntetűen végzik. Nagymértékben fej- • f) rí I 1 megállapítja: a szovjet had- lődött a rakétatüzérség, ami£ (LjECL(LlZ.£.& • sereg lövészalakulatainak és a szovjet hadsereg egyik£ tüzérségének fegyverzete a erőssége. A szovjet fegyvc-• NEM A DOHÁNYZÁS Á Szovjetunió gépállomásait műszaki karbantartó állomásokká szervezik át Az SZKP Központi Bizottságának határozata a kolhozrendszer további fejlesztéséről és a gépállomások átszervezéséről Moszkva (TASZSZ): Mint állomások útján kapják meg 24 százalékkal növekedett. Á már jeleintettük, az SZKP a termeléshez szűkítés munkások és alkalmazottak Központi Bizottsága 1958 technikai szolgáltatásodat, egy dolgozóra eső reáljöve­február 25—26-i ülésén meg- Sőt, ez a forma sok esetben delme az említett időszak­hallgatta és megvitatta kezdi akadályozni az élen- ban 10 százalékkal emelke­Hruscsov elvtárs beszámoló- járó kolhozok további előre- dett. ját a »Kolhozrendszer to- haladását. Ezért szükséges a Sikeresein fejlődik a szo­vábbi fejlesztéséről és a jelenlegi rendszer megyál- cialista mezőgazdaság is — gépállomások átszervezésé- toztatása és a gépállomások hangzik továbbá a határe­rői«, s megfelelő határoza- fokozotos átszervezése. Cél- zat. — A szűz- és parlagföl­tot hozott. szerű áttérni arra, hogy a deknak a Szovjetunió keleti A határozat helyesnek és traborokat, kombájnokat és területein történt hasznosítá­időszerűnek ismeri el az 'OVéb mezőgazdasági gépe- sa lehetővé tette, hogy az SZKP Központi Bizottsága ket közvetlenül eladjak « utóbbi négy esztendő alatt elnökségének javaslatait a kolhozoknak. o Szovjetunióban 27 száza­kolhozremdszer további fej- A határozat kifejti, hogy lekkal több szemesterményt lesztésére és a gépállomások a gépállomásokat műszaki takarítottak be, mint az elő­átszervezésére A tervbe vett karbantartó állomásokká zf, négy év alatt. Megszün­intézkedések újabb, rendkí- keU átszervezni, amelyekne.i tették az állattenyésztés vül fontos és nagy lépést je- feladata^ a traktorok és hosszantartó elmaradottsá­lentenek a szocialista mező- eWéb gépek javításának biz • gát Az 1953—1957-ig eltelt gazdaság fejlesztésében. Ezt a. kolhozok techni- időszak alatt a szarvasmar­a kérdést a párt a Szovjet- ko* kiszolgálása, a kolhozok ha-állomány 10 900 000 da­unió Legfelső Tanácsának é*s?,ovih?zok,1ul 9epekkei]l rabbal növekedett. A hús­soronkövetkező ülésszaka elé Pótalkatrészekkel és egyéb termelés 38 százalékkal « terjeszti megvitatásra. Elő- anyagokkal (eladas utján) tejtermelés 50 százalékkal adónak Hruscsovot, a párt történő ellátása. emelkedett, első titkárát jelölte ki. A határozat megállapítja, A határozait a továbbiak­A niörmm célszerűnek is- bogy a XX- Pórtkongreszus ban adatokat sorol fel, A plénum célszerűnek is- óf e!telí két év alatt a . merte el, hogy addig is, amíg szovjetunió ipari termelése amelydk a J kolhozgazdálko­ÍA^e9leJl?.:Z^.CS ul.essz£- 22 százalékkal, a nehézipar ááe fellendüléséről tanús­" '*"*"" ' o termelése pedig majdnem kodnak. kán megvitatják vett intézkedéseket, azokat a nép országszerte vitassa meg a kolhozok, a gépállo­mások és a szovhozok köz­gyűlésein, az ipari vállala­tokban és az építkezéseknél, a tudományos szervezetek­ben és a tanintézetekben, a katonai alakulatoknál és a közintézményeknél, a lapok és a folyóiratok hasábjain. Az alombomba hasadóanyagát békés célokra is fel lehet használni Az Országos Béketanács hasadóanyagát rendkívüli csütörtökön este baráti ta- hasznosan lehetne felhas z­lálkozót rendezett atomtu- nálni, sőt a hidrogénbombák Hruscsov beszámolójának 1é- dósok, művészek, orvosok, különböző anyagai is igen ziseit nyilvánosságra hozzák, mérnökök és pedagógusok nagy szolgálatot tennének a Célszerű 1959. elejére össze- részére, amelyen az atom- tudományos kutatások ügyé­hívni a kolhozparaszitok har- energia' békés felhasználásé- nek. rnadik országos kongresszu- nak lehetőségeiről és az e téren eddig elért eredmé­A határozat rámutat arra, nyékről beszélgettek. Törő miüyen óriási történelmi je- jmre Kossuth-díjas akadé­lentőségük volt a kolhoz- mikusnak, az, Országos Bél­rendszer megteremtésében és ketanács elnökének megnyi­mepszilérditásában a gépál- td szavai után • Pál Lénárd, lomásoiknak. Az állam a gép- a Központi Fizikai Kutató állomások formájában segí- intézet osztályvezetője szá- díjas kiváló művészt, pente­\ tette a kolhozokat közös molt be arról> hogy a kBr_ ken délután barátainak, nö­¡gazdaságuk megszilárdításá- nyező országokban és nálunk vendékeinek és tisztelőinek ¡ban különösen az utóbbi j milyen kísérletek folynak „. . ... . f lévekben. a3 atoymmagban rejlő hatol- nepes tóbora klserte Ut°f körülmények n,as energiák békés felhasz- útjára, a farkasréti temető­Eltemették Glatz Oszkárt Glatz Oszkárt, Kossuth­• A jelenlegi _ »között már nincs összhang- nálására. be, ahol Domanovszky End­legkorszerűbb színvonalon res erőknek jelenleg a~"leg- j OKOZZAA TÜDŐRÁKOT?: a mezőgazdasági terme- A előadás után az atom- re, a képzőművészeti íőisko­álL Mint Tokarjev írja: a különfélébb típusú rakéták: .-lőerők fejlodésenek szükség- . „ . ' a ,a ... „,„nH„tt HÚ háborút követő években állnak rendelkezésére, sezek: Dr. Frederick Pubus, azlétével a jelenlegi forma, tudósok elmondottak, hogy la folgazgatoja mondott bu­nagy figyelmet szenteltek a kBzüi cíak néhányat ismer-£EgyesUIt Alhwnok Észak- • amikor is a kolhozok a gép- a felhalmozott atombombák csúbeszédet. gyalogsági tűzfegyverek kor- . , ¡Karolina államában levő j „ szerűsítésének. A szovjettü- hetett meg a közönség a "ö'-durhami egyetemének pro-: zérség fejlesztésénél felhasz- vember 7-1 moszkvai disz- j fesszora, aki csaknem 60: nálták a tudomány és a felvonuláson. ¡éven át tanulmányozta a\ : tüdőrákot, kijelentette, hogy j 4-x •• • a. * :a betegséget csaknem min- • Ue baulle Visszatér :den esetben a légköri szeny.: a • 4 * I • J 1 íj 5 nyeződés okozza, nem pedig: a pOaillKai eietue r :a cigaretta. Egyes városok: A vizsga — fiatal és idős meglátszik majd a gyakor- szemináriumokon egyre ak­: levegője ugyanazt a hatást£ korban egyaránt — izgalom, lati munkánkban az esti tívabban bekapcsolódtak a Párizs: A csütörtök esti helyzet tovább rosszabbodik.: gyakorolja lakosaira, mintímal íar- "Vajon melyik kér- egyetem hatása. Ezt akar- »látszat, jelenség, lényeg«, Eredményesen vizsgáztak a marxista-leninista esti egyetem hallgatói párizsi sajtóban ismét fel- Mégha »átmeneti megbíza-jha naponta 100 cigarettát|dést húzom ki, tudok-e juk«. »az összefüggések egyete­bukkant a hír, hogy De tásról« lenne is szó, csak : szívnának el jelentette ki: maid megfelelően válaszolni . messége« és más nehéz filo­Gaulle tábornok rövidesen törvényes úton szándékozik j Hangsúlyozta, minden két- £ rá?« — ez a »főtémájuk« a * zófiai kérdések sokoldalú visszatér a politikai porond- visszatérni a hatalomra. jséget kizáróan bebizonvoso- £ vizsgára várakozóknak. így . eevetem foelalko- megtárgyalásába. Kitűnően ra. A »Paris-Presse« című De Gaulle egykori pártja :dolt> h a rákot Benz-5voltak ezzel a Csongrád me- ^ ? e naev con- szerepelt a vizsgán Ábrahám lap elsőoldalas szenzációja tájékoztató bulletinjében; p k amely nagy: gyei pártbizottság marxista dnt fordítottak B7 előadók Istvón- a Szegedi Ruhagyár ez a hír, ha kérdőjeles for- Roger Frey főtitkár így ír: :^„„^séRbT'van Sen^ -leninista esti egyetemének Sgftók arra, ho^ a ^azgatója, Ágoston József, mában kozl. ,s 1954. decern- Franciaország halálos ve-:szén elégéséböl ^^ jhallgatói is, akik a héten fu0zófL összefüggését a a KISZ ^^ szervező tit­ber óta hallgat a tábornok, szelyben van. Itt az ideje, :füstben . tüdőrákos mec- £ kollokváltak: az .elsőévesek • kára, Bálványos Pál, makói Gaulle azt is értésére adja a hogy De Gaulle megkapja: tudorakos meg dialektikus materiallzmus- S U éoWlafi^rSidákW Pedagógus, Bozóki Isvtónné, vele tárgyalóknak, hogy kö- azt az átmeneti megbízatást, jére veétLtő viss^ ból. a másodikévesek törté- ®lk rőz^l Kü a Borforgalmi Vállalat dol­telessége megszakítani visz- amely megmenti a holnap: : szavonultságát, ha a francia Franciaországát. mmmm —»»—»—•>•»<»««»—>»«« A magyar szakszervezetek kongresszusa (Folytatás az l. oldalról). Beszédének befejező ré­hogy mire van lehetőség szében arról beszélt, hogyan és mire nincs. lehet jobban kifejleszteni a Majd a. továbbiakban kije- szakszervezeti munka moz­lentette Gáspár Sándor, hogy galmi jellegét, a törvénytelen eljárások jó- „ , ... . része a munkások és alkal- Soh? "f™. vol ak , °lyan mazottak elbocsátásával kap- nagy leket°seg^"k' nia csolatos. Nem ritka az ön- ~ mondotta befejezésül —, kenyeskedés, a személyi bosz- ho^ a magyar dolgozó nép szd szebb, boldogabb szocialista iiyen eseteket nem szahad jövőjének megteremtése ér­eltűrni, ez a szocialista tör- dekeben a békeért a szocia­vényesség durva megsér- Jlzmüsért és a társadalm haladásért munkálkodjunk! Gáspár Sándor beszámo­lója után szünet következett: Szünet után Marosán György államminiszter, az soraiból MSZMP Politikai Bizottsá­génak tagja a párt Központi tése. A társadalmi tulajdon vé­delméről szólva elmondotta: Az üzemi tolvajok túlnyomó része a lumpenproletár és a deklasszált elemek került ki. üd­Az ügyészség csunán 1957 Bizottságának nevében harmadik negyedében 130 vözölte a kongresszust, millió forint kárt okozó Beszéde után Harustyák ügyekben indított eljárást. József, a számvizsgáló bi­Ebből ezernél több lakást zottság elnöke előterjesztette lehetett volna építeni. a bizottság jelentését. Magyar kormányküldöttség utazott a lipcsei ¡nelmi materializmusból, a lönösen a korábbi revizio- ?ozója>. Glemba Pal a ma­•f harmadikévesek pedig a ni ^ dogmatikus, szek- k°' párt-vegrehajtobizottsag ¡szocialista politikai gazda- táns nézeteket megnyiivá- btkára- H,eté"yi J°zseín®'. a :sagtanból. nulásotat boncolgatták, ta- alkalmazottja. Kosa 5 Nem volt könnyű a ktt- nulmányaikba beillesztve. Mihály a Szegedi Fürdő £ lönböző munkaterületen dol- Szinte valamennyi évfolyam gépésztechnikusa, dr. Mart ti •gozó elvtársaknak a tanulás vizsgakérdései között szere- ^f™6' dr­vásár meanvitására :és a felkészülés a vizsgákra, pelt, hogy az egyes marxis- „ . °™azl , ™s: ,, vasar megnytrasata ¡A mindennapi feladat |Ivég. ta t'ételek az ellenforradalom ™gyi Já"os- ,ka,íAa^ sta­A március 2-án megnyíló • zése, családi gondok köze- előtt miként ferdültek el a ^"eYvls lipcsei vásár jelentős góc-tpette, a marxizmus-leniniz- gyakorlatban. dagóg^s és még sokan iSi" pontja és hagyományos ta-:mus ismeretelméletének ma- A marxizmus—leninizmus • ™ lálkozóhelye a Kelet ésNyu-£gas szintű elsajátítása erős helyes felhasználása és al-®°k' ^¡„t™ leb A « gat kereskedelmi köreinek.: akaratot, tudás utáni vágyat kalmazása az élet ezernyi Lipcse nemzetközi szerepét »követel. Erről is beszélget- ágában — ez a legfőbb cfl. és fontosságát szem előtt ítek vizsga előtt, s után a Ennek következetes megva- " tartva Magyarország az hallgatók, akik között a lósitását akarják az esti • u l' es idén az elmúlt évekhez ha- ikövetkező vélemény alakult egyetem tanárai, hallgatói. sonlóan, de a tavalyinál je-£ki: . lentősebb kiállítással vesz] »Jó, hogy most tanultuk * részt a vásáron, ezzel is bi-] azt is, hogy a marxizmus-— A félévi vizsgák véget értek. zonyitva népgazdaságunk és \leninizmus a szándék és a Több száz Csongrád megyei sebben~tanulták"filozófiát" külkereskedelmünk erőteljes ¡következmény kapcsolatában — főleg szegedi dolgozó —, a politikai gazdaságtant' fejlődését. :a következményt tartja lé- kommunista és a népi de- mint a nappali tagozat nö­Az NDK kormányának :"yegesnek- elsődlegesnek: mokráciához hű szocializ- vendékel. Átlageredményük meghívására a vásár meg- íjehat m.t- •§r a joszándék, must akaró pártonkívüli ugyanis a 4-esnél jóval ma­.?, t„~x v.-iiir« :ha nincs jo, a köznek meg- hallgató a tanulásról ered- ,, , következménye... ményes tanúbizonyságot tett. gasabb! Xet XLSn délelőtt mTl1«^ nehéz az anyag' de Az első évfolyam hallgatói Jó munkát és tanulást kí­penxeKen aeieiou ma ¡rendkl-vül érdékes, lekötő: a kezdeti elfogódottságukat vánunk az esti egyetem hall­gyar kormányküldöttség uta-:bár hamarabb tanultuhk az egyetem tanárainak se- gatóinak és tanárainak az el­zott Lipcsébe. : volna filozófiát Biztosan gítségével legyűrték, s a következendő félévben ia, ban. Dicséret illeti a 4-es osztályzatot elérőket is, hi­szen a követelmény elég a vizsgákon bebizonyosodott — az egye­tem tanárainak véleménye szerint is —, hogy az esti egyetem hallgatói sokkal odaadóbban, lelkiismerete­»

Next

/
Thumbnails
Contents