Délmagyarország, 1958. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-12 / 10. szám
.64. 2 Vasárnap. 1958. január tt. cÁ d&Lg&zo tömegek muoészL <féngképezhet segíti elö a szombaton megalakult Szegedi Foto Klub Vasárnaponként az utcán, koztatókkal. Budapesten művész* cím két egyedüli visétatereken, Itt is, ott is fény- rendszeresen oktatják hat- déki birtokosa: Ltiebmann képezőgépes emberekkel ta- van személyes, kéthetes tanfo- Béla és Vasvári Miklós. Találkozunk. Ma már nemcsuk lyamokon a fotokörök veze- pasztalataikkal és velük kevesek nehezen elérhető tőit, s lehetőséget igyekeznek együtt a hivatásos fényképépasszlója a fényképezés, ha- nyújtani a vidékieknek is a szek közül többen — akik a nem valóban a tömegek mű- tanfolyamokon való részvé- "szakma kiváló dolgozójn*vészi szórakozási lehetősége, telhez. Addig is a Szegedi jelvénnyel rendelkeznek —, Ezt bizonyítja üzemi fotokö- Foto Klubban havonta egyszer hasznos tanácsaikkal elősereink szép száma itt, Szege- budapesti előadó, egyszer pe- gítik majd az amatőrök műnkén is. díg vidéki előadó tart elő- káját. Már a szombat esti A íotokultúra szegedi hívei adást a fotokultúra egy-egy alakuló ülésen a szó szoros nagy segítséget kaptak azzal, kérdéséről. Szegeden őszre értelmében kicsinek bizohegy a Fotóművészek Orszá- terveznek egy kezdő és egy nyúlt a Pedagógus Szakszergos Szövetsége támogatásával haladó tanfolyamot, főként az vezet klubja, mert mintegy sikerült létrehozni Szegeden üzemi fotokörök vezetői ré- száz jelenlévő vett részt az a fotüklubot, amelyről la- szére. első megbeszélésen. Több punkban már hírt adtunk. A A Fotóművészek Szövetsé- hozzászóló javasolta, tekinfotoklub szombat délutáni gének és a most létrejött Sze- tettel a fotoklub népszerűsémegalakulása alkalmából gedi Foto Klubnak is egyik gére, a legközelebbi közgyüSzegedre érkezett Vámos legfontosabb feladata az új lésre, de az eleven klubélet László, a Fotóművészek Sző- tehetségek felkutatása. Ezt a számára is, nézzen megfelelő vetségének főtitkára és To- többi között pályázatok ki- helyiséget. Ha tekintetbe mori Ede. a szövetség titkára. írásával is elő akarják segi- vesszük a fotózás iránt érSzerkesztóségünkben tett 14- tenl. A jelenleg meghirdetett deklődő ifjúságot is, akkor togatásuk alkalmával vázol- tehetségkutató pályázat leg- túlságosan kicsinek bizonyul ták azokat az elképzeléseket, jobbjait nemcsak díjazzák, majd a mostani közgyűlés amelyeket a fotoklub munká- hanem a szövetség költségén színhelye. A vezetőség ígérejában szeretnének megvalósí- kéthetes fotoiskolára küldik, tet tett, hogy megfelelő helyitani. E tehetségkutató pályázatra ség is rendelkezésre áll majd A Szegedi Foto Klub létre- március l-ig küldhetők be a a nagy és szép reményekkel hozásával kapcsolatban kü- képek 18x24 centiméteres „, . , . lön hangsúlyozták, hogy nem nagyságban. Egy másik pá- indul° szegedl- ,lletve a hd" az üzemi fotokörök ellen irá- lyázatot a Szegedi Foto Klub rom szomszédos megyere is nyul a klub létrehozása, sőt ír ki rövidesen, az Idegen- kiterjedő fotoélétnek. éppen ellenkezőleg, az a fel- forgalmi Hivatallal közösen. —————————— adat, hogy a klubon belfll E pályzat ~Szeged és vidéke egyesítsék a szegedi fotoélet — a táj és az ember* címmel legjobbjait és segítséget szegedi témájú, de országos nyújtsanak az üzemi fotokö- jellegű pályázat lesz. rök tagjainak is különböző A most megalakult Szegeelőadásokkal, szakmai tájé- di Foto Klub munkáját egyéb_________ ként héttagú intéző bizottság és háromtagú elnökség irányítja. A klub elnöke: dr. Jáky Gyula, az Orvostudományi Egyetem rektora, ügyvezető elnök: Mihály József, Tanulók a volán mellett — ÉvoEsto 250 gépkocsivezető! nevel o Szegedi üutóköziokedési Vállalat Tan intézete — Ki ne látta volna már a városban óvatos lassúsággal haladó kis fekete Renaultautókat. Hátul tábla: „Tanulóvezető* A volánnál pedig a jövő újdonsült gépkocsivezetői ülnek, az oktató, és a lekedés furfangjai, nehézsé gei hamarosan a tanulóba. a jelentkezők harmada itt is van "kihullás*. Áltálé- sen növelték az intézet tanban tehát folyamain a hallgatók létszámat. Egy-ec- időszakban nyolcvan-száz tanuló végzésére számítanak, s a jelentkerül az oktatópadokba. Aki kezések alapján a megnömeílettük viszont idáig eljut, az már „ekedett lehetőségek kihaszjárműköz- nagyjából gépkocsivezetőnek nálása is biztosított, nehézsé- számíthatja magát. Nagyon van az iniézetnek egy beelivódnak ritka eset, hogy valaki elbukik a vizsgán, de ha mégis A tízhetes tanfolyamok előfordul, a pótvizsga még iránt igen nagy az érdek- lehetőséget nyújt a javításra, lődés. A tavalyi évben mint- A tizhetes tanfolyam alapegy 600 jelentkező volt, ez fokú jogosítványt biztosít, azonban korántsem jelenti Ez azt jelenti, hogy úgyneveazt, hogy valamennyien gépkocsivezetők lesznek. A legerősebb »szűrés« a budapesti képesség-vizsgálat. Minden jelentkezőnek fel kell utaznia a fővárosba, s itt megvizsgálják reflexeiket, a kümásik tanfolyama is, amely a rég idők nyelvén szólva az úgynevezett "úrvezetők* részére létesült. A magángépkocsival rendelkeződ. zett fehér-rendszámtáblás vaP,f szórakozás céljából jekocsikon (vagyis közületi járművek) már rendes beosztásban működhet a végzett tanuló. Van fekete-rendszámtáblás, jármű lentkezők részére folyik itt . j oktatás és különösen nyáron sok az érdeklődő. Ahogy kinézek a jeges úttestre felvetődik bennem a illetve közhasználatú gondolat: a téli időszakban is, melyet mindenki végzőknek nem jel_ent-e hátlónboző hatásokra való rea- igénybe vehet — autóbusz, rd">1 ,az időjárás. ,.;..,.,„ „ , ' , .' , , Az intezet vezetője eppen gálasukat. A jelentkezőknek teherfuvarozási taxi —, eh- euenkezőjéröl biztosít. A körülbelül egyharmada itt hez újabb tanfolyam szük- tél nehéz viszonyai sokoldakiesik. Tavaly augusztusé- séges. Az alapfokú jogosít- lúbb, képzettebb jármúvezeban vezették be a környezettanulmányt is, melyet a rendőrség végez. A jelentkező előélete, politikai múltja és eddig végzett munkája kerül górcső alá, s bizony vénnyal csak segédvezető- |öket nevelnek. Nyáron, aml• . , , , , .. ... . ... kor meg a sáros ut is ritka, ként lehet működni a koz- nem tudják a t3I1ulóknak 1 .„nála-, járműveken. bemutatni a vezetés fortéEbben az évben a Közle- lyait, melyeknek aztán olyan kedés- és Postaügyi Minisz- íó hasznát veszik. téríum utasítására jelentőLegyeit figyelmeztető a rókusi gyermek tragédia! Szerencsétlenségek Dél-Amerikában NINCS IGAZA a szólás- nei Lacikét már csak holtan nek jege oda csalja csúszkáimondásnak, amely szerint szedték ki a jég alól. ni — és korcsolyázni — a "kis gyerek: kis gond, nagy E tragédia előzménye el- gyerekeket, sok esetben a gyerek: nagy gond*. Igaz, a sősorban a súlyos szülői mu- felnőtteket is, mert intézméBuenos Airesben Argenti- a Szegedi Talajlaboratórium gyermeknevelési problémák lasztás, amely megertgedi és nyesen nincs a városban elég „o K„írn.ih0n nÁntnU-pn vezető technikusa, a klub tit- ás gondok egyben megegyez- elnézi, hogy a gyerek órák korcsolyapálya?! na lovarosaoan penieKeii kára dr ToWi Mikiós. a Dél- nek, mégpedig abban, hogy hosszán át, vagy fél napokon összeütközött ket villanyvo- rcst dolgozója. A vezetőség sokféleségükben egyformák, keresztül elbitangoljon az utnat. A szerencsétlenségnek gondoskodik róla, hogy a és arculatukat változtatják cán, amelyből — nem az idéhét halálos és 30 sebesült klub tagjai a nehezebben kap- a gyermek fejlődésének kü- zett eset az első! — súlyos ható fényképészeti anyagok- lönböző szakaszaiban. A kis- tragédiák adódtak már. áldozata van. hoz hozzájuthassanak, a ké- gyerek ázért mégis nagyobb MÁSODSORBAN eset árán —, ilyenkor pedig termé- oda ménnek a tél örömeinek Az ugyancsak délamerikai sőbbiekben pedig a ' kiállító gond, s ezzel el is maraszta- YT? " "" Colombia államban a Valle- színvonalon dolgozó tagoknak lünk minden szelesen nyomban felvetődik áldozva. Hat ne mehessenek megyei Magdaléna gyárban robbanás lőpor- PtTűftérítést és történt. anyagokat juttat. olyan szülőt, díjmentes aki ezéddig az ellenkezőjét Klubnapo- vallotta volna a szólásmonBár a tandíj 1600 forint, megéri a tanfolyam. Akt megkapta jogosítványát, nem marad munka nélkül, a bányavárosokban és az Útépítő Vállalatnál számtalan lehetőség nyílik, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a jogosítvány teher- és személyautó vezetésére egye ánt érvényes. A tanfolyamok anyaga a vezetés gyakorlati részén kívül — amely 45 óra — megjjmer.-tl a hall»",A,'l'">i a gépkocsi műszaki tulajdonlakó '^Sait, valamint csak a közlekedés* íród- rendészetet is. Elég sok mindennel —• s nem is könnyű dolgok ezek — kell tehát tisztába jönniök tíz hét alatt a hallgatóknak, de az oktatók lelkiismeretes munkája, s a . „ , kat minden pénteken dél- dássai takarózva, és bújva Négy személy meghalt. Val- utón tartanak a Pedagógus ki adott esetben a gyermek le-megyében ezenkívül tűz. Klubban, ahova az érdeklődő- iránti felelőtlenség, a nem- ^^ ^ lcscln.c» ütött ki a "La Manuellta* ket szívesen látják. A Szege- törődömség vádja alól. Mert emberpalántTkrT akiknek cukorgyárban. A túz, amely di Foto Klub életében egyéb- az^m^rőflaDun^teenap3! tág teret- csavaróást »engeelpusztította az ország egyik ként újdonságnak számít a szómában "hírt adLink, hogy délyeST, a szülöi gondatlanT legnagyobb cukorgyárának hasonló jellegű klubokkal három kis gyermek csúszka- Kl el'™st egy részét, három személy szemben, hogy a hivatásos lás közben beszakadt a róku- környezö szétszórt, nagyhalálát okozta. A károkat fényképészeket is meghívták si tó vékony jegén, s egyiegymillió pesóra becsülik, soraikba. Köztük van a »fotu- küjüket, a hatesztendős Jera társadalom felelőtlensége, oda, se télen/se nyáron, leaz a hanyagság és nemtörő- gyen végre olyan réndelkedömség is, amely nem állít zés, tilalom és olyan ellen- részvevők ambíciója ieküzdi tiltó rendelkezést és szigorú őrzés, amelynek magszegői- az akadályokat, felügyeletet oda, ahol ezer vei hathatós intézkedést leveszdly leselkedik a kicsi het foganatosítani, közvetlenül vagy hozzátartozóival, a szülőkkel is szemben. A felelősság, a baj megelőzése kétoldalú, intézkedjünk hát, hogy az aposztrofálthoz hasonló tragédiák ne fordulmélységű téglagyári kubik- hassanak elö! gödröket, tavakat, amelyek- (—j —c) Az előszobában olajos zubbonyban néhány fiatalember hajol füzetei fölé. A kapu előtt két autó, a jólismert kis Renaultok. Rövidesen beül egy jelölt és a síkos úton a jövő egyik gépkocsivezetője birkózik a szakma nehézségeivel. (sigrai) (256) Mindazonáltal Gerbich ezredes jó hangulatban volt, mert tegnap is ma se jelentkeztek kellemetlen fájdalmai, s nagyujja olyan szelíd volt, mint egy bárány. — flát mit is követett el maga tulajdonképpen? — kérdezte Svejktöl olyan nuájas hangon, hogy Dub hadnagy úgy érezte, mintha tőrt forgatnának a szívében, s inkább maga válaszolt Svejk helyett: — Ez az ember, ezredes úr — mutatta be Svejket — hülyének tetteti magát, hogy idiotizmusával leplezze a gazemberségét. Nem ismerem ugyan a vele érkezeit levél tartalmát, mindazonáltal feltételezem, hogy ez az alak ismét elkövetett valamit, csakhogy ezúttal nagyobb mértékben. Ha megengedné, ezredes úr. Iwgy betekintsek a szóban forgó iratba, kétségkívül szolgálhatnék ezredes úrnak némi útmutatással arra vonatkozóan, hogy mi a teendő ezzel az emberrel. Svejkhez fordulva így szólt hozzá, cseliiil: — A véremet szívod, mi? — Szivoni — felelte Svejk méltóságteljesen. — No tessék, ezredes úr — folytatta nérrretül Didi hadnagy. — Semmit se kérdezhet löle az ember, egyáltalán nem lehel vele beszélni. De addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik, s most már példásan meg hell büntrtni. Megengedi. ezrctlcs úr.. . Dub hadnagy belemerült a przemysli őrnagy levelébe, s amikor elolvasta, diadalmasan felkiáltott: — Most aztán véged van, hová letted a kincstári egyenruhádat? — Egy tónak a gátján hagytam, amikor felpróbáltam ezeket a rongyokat, hogy az orosz katonák hogy érezhetik magukat benne — felelte Svejk —, itt tulajdonképpen csak egy tévedésről van szó. Svejk elmesélte Dub hadnagynak, hogy mi mindent szenvedett e tévedése miatt, s amikor befejezte. Dub hadnagy ráordított: Sa most majd megismersz engem. ' udori. mi az, kincstári tulajdoni elveszteni, tudod, mit jelent az, te lator, ha valahi háborúban elhagyja uz egyenruháját? — Lajtnant úrnak jelenteni alássan — jelelte Svejk —. ha egy katona elveszti az egyenruháját, akkor újat kell hogy faszoljon. — Jézus Mária — kiáltott Dub hadnagy —, te ökör. te állat, te addig játszol velem. amíg a háború után százévi pótszolgálat marad a nyakadban. Gerbich ezredes, aki mostanáig nyugodtan és jóindulatúan üldögélt az asztal mögött, egyszerre csak iszonyatos grimaszt vágott, mert lábának eleddig nyugalmas nagyujját a köszvényroham békés és szelíd bárányból dühöngő tigrissé, hatszáz voltos villanyárammá, kalapácscsal lassacskán szétvert testrésszé változtatta. Gerbich ezredes csak intett a kezével, s olyan hangon ordított jel, mintha lassú tűzön pirítanák: — Mars ki az egész! Ide a revolveremet! Ezt már mindenki ismerte, s ezért ki is rohantak Svejkkel együtt, akit egy őr a folyosóra húzott. Csak Dub lutdnagy maradt benn. s mivel ezt a pillanatot igen alkalmasnak találta, még most is megpróbálta Svejk ellen uszítom az ezredest, aki szörnyű fintorokat vágott: — Szabadjon felhívnom a figyelmét, ezredes úr, hogy ez az ember . . . Az ezredes elnyávogla magát és a hadnagyhoz vágta a kalamárist, mire a rémüli Dub hadnagy szalutált és azt mondta: — Természetesen, ezredes úr — majd eltűnt az ajtóban. Aztán sokáig csak üvöltés és nyöszörgés hallatszott az ezredes irodájából, míg végül megszűnt a fájdalmas roham. Az ezredes nagyujja visszaváltozott szelíd báránnyá, a köszvény-roham elmúlt, az ezredes csengetett és megparancsolta, hogy megint vezessék he hozzá Svejket. — Nahát, mi van veled? — kérdezte az ezredes, aki úgyszólván megfeledkezett minden kellemetlenségéről s most olyan szabadnak és boldognak érezte magát, mintha a tengerpart homokjában sütkérezne. Svejk barátságosan rámosolygott az ezredesre. elmesélte neki az egész odisszeióját. elmondta. hogy ö 91. ezred II. menetszázadának az ordonánca.\ és nem tudja, mihez kezdőnek ott nélküle Az ezretles eitszamosolygoll rá, majd kiadta a következő parancsokat: — Állítsanak ki Svejknek katonai menetlevelet Lembergen keresztül Zóltanec állomásra, ahová holnap kell megérkeznie a menetszázadának, adjanak neki a raktárhói új kincstári mundért, továbbá hal korona nyolcvankét fillér menázsimeg váltást az útra. Amikor Svejk új osztrák mundérjában elhagyta a dnndártörzsöt, hogy az állomásra menjen, Dub hadnagy éppen a törzsnél lézengett-és nem kevéssé volt meglepve, amikor Svejk a legszigorúbb katoruís tartásban jelentkezett nála. megmutatta neki iratait és készségesen megkérdező tőle, hogy nem üzen-e valamit Lukás főhadnagy úrnak. Dub hadnagynak nem jött más a nyelvére, mint ez a szó: — Abtretenl — S csak a távolodó Svejk után pillantva mormolta maga elé: — Majd megismersz le engem, Jézus Mária, majd megismersz ... Zóltanecben összejött Ságnor kapitány egész zászlóalja, kivéve a »nachutut«. a 14. századot, amely elveszelt valahol. amikor kivonultak l.emherghöl. A városkába érkezve Svejk teljesen új környezetben érezte magát: itt már minden arra matatott, hogy nincs nagyim messze a front, nliol a esihi-ptihi folyik. Mindenütt tüzérek is trénkacs'k állomásozlak, minden házból a legkülönbözőbb ezredekbe tartozó katonáit léptek ki. a birodalmi németek elilként sétáltak közöttük és bőséges készleteikből arisztokratikuson cigarettát osztogattak az osztrákoknak. A lőtéren jrlnllítotl birodalmi német konyhák mellett még söröshordót; is álltak, itt mérték a sört a katonáknak ebédhez és vacsorához, s a hordók körül mint torkos macskák gyülekeztek az elhanyagolt osztrák katonák, akiknek felfúvódott a hasuk a piszkos-édes eiUóriafözetlöl. H.osszúkajtános, pajcszes zsidói; csoportjai a nyugati égbolton gomolygó füstfelhőket mutogattak egymásnak és hevesen gesztikuláltak. Mindenütt arról kiabáltak, hogy Vciszków. Ihisk és Deresviany községek égnek a liug folyó mentén. Világosan hallani lehetett az ágyúdörgést. Valah'á azt kiabáltál;, hogy az oroszok Kamionka Slrumilowát bombázzák Grabovából, s a Iliig mentén jo'yil; a harc. és a katonák feltárté-latiak a illene' öjirkct ülik már vissza akartak térni otthonukba a Dug mögé. Mindenült nagy volt a zűrzavar, senki se tu* dotl semmi biztosai: nem lendültek-e az oroszok megint offenzívába, véget vetve szüntelen visz* szavonulásuknak az egész fronton. A városka főparancsnokságára a tábori csend* ' örök járőrei minden pillanatban behozlak egy« egy rémült zsidó embert, valótlan és megtévesztő rémhírek terjesztésének vádjával. Aztán véresre verték a szerencsétlen zsidúluit és rongyos üleppel hazaengedték őket. Szóval ebbe a zűrzavarba érkezett meg Svejki s menrtszázadát keresve végigjárta a városkát. Már az állomáson csaknem konfliktusba került az etapp-parancsnoksággal. Mikor ahhoz az asztalhoz ért, ahol az alakulatokat kereső katonáknak adtat; felvilágosítást, egy káplár ráordított az asztal mellől, hogy tán csak nem akarja, hogy ő menjen s keresse meg neki a menetszázadát. Svejl; azt jelelte, hogy ő csal; azt szerelné tud" ni. hol állomásozik itt a városkában a 91. ez* red ilyen és ilyen menetzászlóaljónak 11. me) ictszázada, — Azért olyan fontos nekem, hogy tudjam, hogy hol van a II. menetszsízad — hangsúlyozta Svejk —. mert én vagyok az ordanánca. Szerencsétlenségére a szomszéd asztalnál valami törzsőrmester illt. most felugrott, mint egy tigris, és ráüvöltötl Svejkre: — ítkozott disznó, ordonánc vagy és nem tudod, hogy hol a menetsziizadod? Mielőtt Svejli válaszolhatott volna, az őrmester eltűnt az irodában s csakhamar kihozott onnét egy kövér főhadnagyot, akinek olyan tekintélyes külseje volt, mint egy hentesáru-nagykereskedés tulajdonosának. 1; etapp-paranesnokságok egyúttal csapdák ii voltak az elvadult lialonál; számára, akik talán a háború végéig keresgettél; volna az alakulataikat a különböző etappokon > a legszívesebben a végtelenségig sorbaalltnk volna az etappnnrnnrsnnhságnk egyes asztalai elölt, amelyek ezt a feliratot viseltél;: Mcnagegeld. (Mcnúzsipénz). Mikor a kövér főhadnagy belépett, az őrmen t<r elkiáltotta magát: — llaht arlit! — s a főhadnagy megkérdezte •íveiktől: — Hol vaunál; az irataid.' (Folyatjuk)