Délmagyarország, 1957. november (13. évfolyam, 256-281. szám)

1957-11-15 / 268. szám

Péntek. 1957. november 15. 3. MUNKAVERSENYEK — „KALAP ALATT" Szeged burgonyaellátásáról A Megyei Áruforgalmi Bizottság kezdeményesése a burgonyaellátás érdekében A szegedi is égy velük született vágy él: magasabbra törni, mint a másik. Erre van is lehetőség és a vágyból, a munkás-vir­tusból gyümölcsöző tettek lesznek. Hogy mennyire gyü­mölcsözőek a munkások eme vetélkedései, azt igen szem­léltetően mutatják a novem­ber 7 tiszteletére indított munka versenyek eredményei is. Természetesen csak azok­nak mutatják, akik ismerik. Ha például ezekről az ered­ményekről egyes üzemek munkásaitól érdeklődünk, legtöbbször ezt válaszolják: — Hallottuk a jutalomki­osztó gyűlésen, de már bi­zony nem emlékszünk, mik is voltak azok az eredmé­nyek. Legalábbis a számadatokra nem emlékeznek. A jutalma­zottak neveit ismerik, de hogy azok milyen teljesítmé­nyek alapján kapták a ju­talmakat, azt már nem tud­ják. Valamikor táblák, felira­tok hirdették a győztesek eredményeit. Esténként any­nyi volt a felirat, hogy azt sem tudta az ember, melyi­ket olvassa a sok közül. Most mintha annak az idő­szaknak a böjtje lenne. Az is lehet, hogy megcsömörlöt­tek a vezetők a túlzott vér­ről leküldött "feltételek" sze­rint versenyeznek a munká­sok. Az üzemek sajátosságai­nak és feladatainak megfe­lelően a munkások vélemé­nyének kikérésével alakítot­ták ki általában a munka-^ verseny formáit és jelölték ki célkitűzéseit. A versenyek senkit sem zárnak ki abból, hogy jó munkája nyomán a több kereset mellett anyagi és erkölcsi elismerésben ré­szesüljön. Kedvükre valók az ilyen versenyek a munká­soknak, mert még az értéke­lésbe is bevonják őket. Sze­retik és igaznak tartják a versenyt. Éppen ezért mi okuk lenne a munkásoknak, hogy ne nézzék szívesen a versenyben győztesek ered­ményeit, esetleg fényképeit tartalmazó, népszerűsítő táb­lákat. A Szegedi Kenderfonó­gyárban például üzemrészen­ként készítették el a legjobb dolgozók fényképeit őrző tablókat. De erről sem tud­hatni meg, hogy ki mikor, ják az ilyen versenyre, hogy "kalap alatt" folyik. Hiányol­ják is a verseny nyilvános­ságát. Mit jelent a verseny nyil­vánossága? Azt, hogy a vál­lalt feladatok teljesítését nemcsak maga az egyéni versenyző, hanem az egész műhely, üzemrész figyelem­mel kíséri. Nyilvánosságot kell biztosítani az ellenőr­zésnek és az elbírálásnak is. Igaz, hogy helyesen ma már legtöbb helyen maguk a dol­gozók mondják meg az elért eredmények alapján, hogy kiket tartanak jutalmazásra érdemesnek. A jutalmon kí­vül azonban nyerjenek a leg­jobbak úgy is elismerést, hogy feliratok, táblák hirde­tik eredményeiket. Sőt he­lyes lenne, ha azt is megva­lósítanák, hogy mindezen túl ismertessék, hogyan érték el a győztesek eredményeiket. Ezek is hozzájárulnak ahhoz, hogy az amúgy is kedveit munkaversenyt méginkább mivel érdemelte ki "A leg- 'megszeressék, magukénak jobb dolgozó" elismerő ne- vallják a munkások. Ennek vet. pedig egyenes következmé­nye, hogy még lelkesebben "fekszenek bele« a verseny­be és érdekli őket alakulása. Enntne a válla" rUlllUS, latok vezetői mindenütt alkalmazzák az anyagi ösztönzés legjobb for­máit. Elsősorban az ösztönző bérforma, s a megfelelő anyagi juttatás a sikeres munkaverseny alapja, de A helyes értékelés — a legjobbak jó eredményének és módsze­reinek népszerűsítése — va­lóságos tankönyv: Gyakorlati senynyilvánosságtól? Vagy fontos a versenypropaganda például siet a többi verseny­talán nincsen keret papírra, festékre és ecsetre? Lehet, hogy a munkások nem ked­velik a feliratot? A két első kérdésre talán lehet igennel válaszolni, de az utóbbira ba­josan. Ismeretes ugyanis, hogy Szegeden ma már nem a központilag kiagyalt, felül­is. Mostanában azonban el­feledkeztek erről sok szegedi üzemben. A termelési tanács­kozásokon elhangzanak a fel­hívások, felajánlások, kezde­tét veszi a verseny, de csak a végén tudják meg, hogy ki meddig jutott el. Nem csoda, ha egyes helyeken azt mond­zö segítségére. Éppen ezért ne rejtsük véka alá a ver­seny eredményeit, s már a részeredményekről is tájé­koztassuk a munkásokat. Így aztán nem mondják majd, hogy van verseny, csak az a baj, hogy "kalap alatt« fo­lyik. iTSÖNtC Csendélet a Deák Ferenc utcában • Protekció a dorozsma! moziban • Bajok egy mázsa körül • Hozzák le Szegedre a nemzetközi fotókiállítást A Deák Ferenc utca 2. szám alatti ház lakói panasz­szal fordultak szerkesztősé­günkhöz. A következőket mondták el: „Fél 5-ig csendes a ház. Ek­kor érkezik haza munkájá­ból Szöllősi István vágóhídi munkás. S ekkor kezdődik a csetepaté. A házfelügyelő a szenvedő alany. Szöllősi Ist­ván az ajtaja elé önti a szennyvizet, elhurcolja az évek óta egy helyben álló szőnyegporolót. Ha otthon van, állandó a veszekedés. mutatott kiállítást Szegeden is bemutassák. Kérjük az il­letékeseket, hogy amennyi­ben erre lehetőség van, a fo­tóművészeti kiállítást — el­lentétben a sajnálatosan tö­redékes Jean Effel-kiállítás­sal — teljes egészében mu­tassák be Szegeden. Fráter Lóránd" „Mi, dorozsmaiak, igen örü­lünk a filmszínházunknak. Nem kell Szegedre mennünk. melyik mázsa a jó? Megvá­rom, míg az illetékesek el­döntik — addig-is hízik a borjúm. Ifj. Török Istvánné«. Sok panasz hangzik el Sze- ged jó burgonyaellátása érde- nem látja el lakosságát. He­geden naponta a burgonya kében hozatalra szorulunk, nem na­minőségével kapcsolatban. A ,pvéIben kértek sürgős se- gyon válogathatunk. Joggal háziasszonyok a MEZOÉK- a BriLreskcdelmi mondhatják megyénk terme­üzletekben, a szakácsok pe- M niMtériumtól löi" Tavasszal mi lát!uk . el dig az üzemi konyhákon kül- a fél országot jominosegu riözgetik „jókívánságaikat" a Főleg a minőséget kifogásol- Rózsa-krumplival, mi is jót MEZÖÉK-hez. Pillanatnyilag ta a MÁB-értekezlet. A mi- várunk az országtól. Ella-burgonyával árasztották nisztérium továbbította Sze­el az üzleteket, az üzemi ged kérését a legilletékesebb­konyhákat, egyszóval a vá- hez, a Mezőgazdasági Termé­rost. Ebből a burgonyából keket Értékesítő Szövetkezet nem lehet ízes ételt előállí- Igazgatóságához. Tehát a tani. Már most ilyen a bur- menmn'jég után a burgonya gonyaellátás. mi lesz ké- minőségi javulását is az igaz­sőbb?! — aggodalmaskodnak gatóságtól várhatjuk, joggal a fogyasztók, és az illetékesek is. Éppen ezért tűzte a Me­gyei Áruforgalmi Bizottság legutóbbi ülésének napirend­jére többek között a burgo- Megyénk nyaellátás problémáját. Itt is, azóta is sok helyen elpa­naszolta fájdalmait a ME­ZÖÉK. Az előző évek szomorú ta­pasztalatai alapján — az utóbbi években mindig baj volt a burgonyaellátás kö­rül — az idei év kilátásai nem rosszak. A lakosság ellátására mini­mum 100 vagon burgonya szükséges. De nem olyan fekete az ör­dög. A már Szegeden levő bur­gonya 50 százaléka jó mi­nőségű Gülbaba, és a november 20-a körül ér­kező mennyiségben is ha­Igényesek a szegediek — sonló arányban lesz Gülba­ba. Egyelőre igaz, nincs eb­ből az üzletekben, azért, mert ez a fajta jobban bírja a tárolást, majd a tél végén mondhatják és mondják is a szakemberek. Megszokták és megszerették a Rózsa, a Gülbaba burgonyát. Sajnos, burgonyatermése hozzák forgalomba. TÁxc^H^aicéues-eU SVvfí i?^? ^SVif.xi .sV^v^SV Bemutató a Vörös Csillag Filmszínházban Ebből a mennyiségből 32 va­gon van Szegeden, de — ha hinni lehet a diszpozíciókban — november 20—30. között ismét 32 vagon érkezik vá­rosun'-'ja. ÖRÖK TÉMÁHOZ nyúltak désig annyira jellemző min­a film alkotói, mikor a "Ti- den a serdülő tanulókra, hogy zennyolcévesek«-ben a ka- sokszor a néző is együtt maszkor problémáit állítót- "drukkol", nevet, vagy szo­ták központba. A csehszlo- morkodik a film hőseivel, vák filmművészek eddig is A „Tizennyolcévesek« _ szívesen foglalkoztak fiata- amelyet a szegedi vörös Csü. lókkal, s ez az újabb alkotás ^ Mogi tűgűu músorÁra _ Az előző évekhez viszonyít- igen érdekes mód<m mutatja feltárja azokat az útvesztő­va ez már komoly fejlődést jelent. A szükséges burgonya — az ígéret szerint — folyama­tosan érkezik. Itt szeretnénk megkérni a Mezőgazdasági Termékeket Értékesítő Szö­vetkezet Igazgatóságát — a burgonya központi elosztóját —, idejében küldjenek váro­sunkba nagy mennyiségű, jó­minőségű burgonyát. Az „idejében" alatt azt ért­jük, hogy még a fagy beállta előtt. Mert eddig — ismét hi­vatkozhatunk a sok évi ta­pasztalatokra —, a burgonya zömét a fagyos hónapokban szá ították Szegedre. A ké­sői szállítás eredménye: 50— 60 százalékos fagykár lett. A Megyei Áruforgalmi Bi­zott~á<ri ülés részvevői Sze­mes ez első szerelem, a ba­rátság , a kibontakozás érzé­seit. A film fő érdeme, hogy szinte mindannyian magunk­ra ismerünk a szereplők tör­ténetében: az első szerelmes gondolatok, az éjszaka írt versek, a gyötrődés — mind, mind a kamaszkor örök kísé­rői. A gyermekévek vidámsá­gai fel-fellobbanak, még ví­ket, melyekben az élet küszö­bén álló fiatalok oly könnyen eltévedhetnek. A családi hely­zet, a baráti társaság megvá­lasztása döntően hat az elkö­vetkezendő évekre, az epizó­dokon keresztül a helyes utat is megmutatja a film, melyen biztosan lehet haladni a tar­talmas élet felé. A SZEREPLŐK közül Edu­árd Cupak, Ratkin megsze­gőn verekszenek, gondtalanul mélyesítője igen jó alakítást játszanak a fiatalok, de az új, eddig ismeretlen érzések hát­térbe szorítanak minden más gondolatot. Rendkívül hű, őszinte áb­nyújt. Már ismerjük őt az "Olmer bűne", »Husz János", "Elveszett nyom•" cimü fil­mekből s művészete kétség­kívül sokat fejlődött. Anickát vázolását kapjuk a diákok Jana Rybová, Ramler profesz­életének is. gesztusoktól a A legapróbb tömegvereke­Felelősséggel és figyelemmel Ma a tagkönyvcsere végrehajtásának fontos szakasza kezdődik Október 31-én Szöilősiné víz- órákig utazgatnunk, itt hely­zel öntötte le a házmestert, ben szórakozhatunk. Sajnos.. este pedig férje téglával örömünkbe üröm is vegyül, 'i akarta fejbeütni. A ház la- Ha valahol van protekció. í kói, amikor közbeszóltak, akkor a mi filmszínházunk! Szöllősi durván, gorombán pénztárosánál van. Ismerősei, 1 sértegette a lakókat. barátai számára félre rakja I Nem.sak a ház lakóinak a jegyeket, egy estére hatva- i nyugalmát 'abolja el Szöllő- nat-hetvenet. Pénztárnyitás S si István vágóhídi munkás, után 5 perccel, már elfogy hanem a bíróságét is. Két hó- a jegy. De a jegyszedőknél í nap alatt négyszer jelentette ismerőseik számára még kez- \ fel a házfelügyelöt, minden veszekedés után —. melyet ő provokál — rohan a bíró­sáehoz ... Az ilyen ember­nek- szükséglakásban a heive, s onnan becsületes, a házi­dés előtt is van jegy. Igaz- ! ságosabb jegyelosztást ké- i rünk. Még van egy kívánsá- i gimk a filmszínházunkkal : Uc^csolatban: Egv-egy nagy- , sikerű fiim bemutatásakor rendet tisztelethtn tartó csa- tartsanak hétköznap is leg- j ládot hozzanak helyébe. Ré- alább két előadást, gen vágyunk már nyugalom- j­ra. az illetékesektől gyors in­tézkedést kérünk." , „Kérem a szerkesztőséget, az illetékeseknél járjon el. hogy a jelenleg Budapesten megrendezett nemzetközi fo­tóművészeti kiállítás Szeged­re is eljusson. Szeged az or­szág első városai közé tar­tozik és a kulturális igények megkívánják, hogy a már be­— A Szicília szigetén levő Cataniából érkezett jelenté­sek szerint az Etna tűzhá­nyó — északkeleti kráteré­nek több kisebb kitörése uian — szerdán este ismét működésbe lépett, és lökés­szerűen 300 méter magasság­ba repít hamut és salakot. A kitörések ereje fokozódik. "Vagy a vágóhídi, vagy pedig a városban lévő (Marx j téri) mázsa rossz. Legalább az én esetemből az derül ki, hogy valamelyik rossz. A hét j elejcn kihajtottam szerződé- ! ses borjúmat a Vágóhídra. Megmérték, s 401 kilogram­mot nyomott a Vágóhíd mér­legén. Néhány nappal az át­adás előtt lemértem a városi mérlegen, s lényegesen ne­hezebb volt. Hiába reklamál­tam. Az Áilatforgalmi Válla­lat dolgozói állították a ma­guk igazát, én is az enyé­met. Nem adtam át a borúit, visszahajtottam a városi má­zsához. Ez jókora út. sokat törődik az állat is. de még így is 114 kilogramm volt a városi mérlegen. Ismét visz­szahajtottam. a Vágóhíd má­zsája makacsul 401 kilo­grammot mulatott. Vajon A Magyar Szocialista Munkáspárt alapszerve­zeteiben — amint erről lapunkban már többször beszámoltunk — a kö­vetkező év január 15-ig végrehajtják a tagköny­vek cseréjét. Ez a fon­tos munka nem tagreví­ziót jelent, hanem az a feladata, hogy az ez év végén lejáró ideigleues tagsági könyvek helyett új és állandó jellegű tag­könyvet adjon a kom­munistáknak. Mától kezdődően a tagkönyvcsere végrehaj­tásának fontos szakaszá­hoz érkeztünk: a szegedi párt-alapszervezetekben a tagnyilvántartások rendezése és egyeztetése után megkezdődik a párttagság összeírása. Ez is nagy körültekin­tést és gondosságot igé­nyel, hiszen az összeírási lapok alapján is kapják majd kézhez az alap­szervezet tagjai és tag­jelöltjei az új párttag­sági. illetve tagjelölt könyveket. Az össze­írási munka kezdetekor helyes, hogy ha a párt­vezetőségek újból felhív­ják a pártbizalmiak fi­gyelmét az összeírással kapcsolatos teendőikre. Az alapszervezctek­ben minden párttagot és tagjelöltet kiilön-kiilön látogatnak incg a párt­bizalmiak, s közlik azt is vcliik, hogy mikor ke­rül sor az összeírásukra. Természetesen az össze­írási lapot csak a párt­tag, a tagjelölt jelenlé­tében lehet kitölteni, s ügyelni kell az adatok pontosságára. Az alap­szervezetekhez tartozó és az alapszervezetek nyilvántartásában sze­replő minden párttagról és tagjelöltről külön-kü­lön kell összeírási lapot kitölteniök a vezetősé­geknek. S ismét han­goztatjuk, hogy tag­könyvcseréről és nem tagrevízióról van szó. így tehát nem szabad az összeírásból egyetlen egy párttagot és tagjelöltet sem kihagyni. Ezt el­lenőrizni együttesen és egyénenként is joga az alapszervezetek tag­jainak. Az összeírást mától kezdődően de­cember 8-ig hajtják vég­re az alapszervezetek­ben, majd uflna január 15-ig sor kerül az^.új párttagsági könyvek^ és tagjelölt Igazolványok ünnepélyes kiadására. Fontos, hogy azok a párttagok, tagjelöltek, akik még nem rendez­ték teljesen párttagsági díjukat, legkésőbb ez ev december 31-ig szüntes­sék meg ezt a mulasz­tást. Azért írunk erről is, mert a párttagsági díjukat nem rendezők — néhány ilyen párttagot lehet laláini egy-egy alapszervezetben — nem kaphatnak új párttag­sági könyvet. A város­ban akadnak néhányan olyan párttagok is, akik párt-alapszervezetükból kijelentkeztek, azonban még mind a mai napig nem jelentkeztek be egy alapszervezethez sem. Helytelen ez, mert kivétel nélkül minden párttagnak alapszerve­zethez kell tartoznia! A/ok, akiket illet, kése­delem nélkül .jelentkez­zenek párt-aiapszerveze­tüknél. hogy az összeíró lapot róluk is kitölthes­sék. Ha nem tartoznak egy alapszervezethez sem, akkor nyilvánva­lóan új párttagsági könyvet sem kaphatnak. — elvesztik párttagsá­gukat. Most is — mint ko­rábbi cikkeinkben — hangoztatjuk, hogy a tagkönyvcsere végrehaj­tásának minden alap­szervezetben a kommu­nisták tevékenységének, az egész alapszervezet általános munkájának további javítását kell eredményeznie. Az ösz­szeírás is jó alkalom ar­ra, hogy megbeszéljék minden párttággal a pártmunka, a pártfel­adatok kérdéseit. Ennek nyomán még egysége­sebb. még hatékonyabb lesz a pártszervezetek munkája s kapcsolata a dolgozó emberekkel. Végezzük gonddal és körültekintéssel az ösz­szeírást. a tagkönyvcse­rével összefüggő vala­mennyi munkál! szórt Vladimír Raz játszotta emlékezetesen. Külön elisme­rést érdemel a művészi ope­ratőri munka; Ferdinánd Pa­cenka színes képei valóban kitűnőek. — gr. — A Kenderfonőpyár színjátszóinak sikere A Textilipari Dolgozók Szak­szervezete nagyszabású ünnepsé­get ős kulturális seregszemlét rendezett Budapesten a Nagy Októberi Szocialista Forradalom óO. évfordulója alkalmából. A | díszünnepségen azok a bu­dapesti és vidéki textilipari ön­tevékeny együttesek léptek fel. 1 amelyek korábbi szerepléseikkel országos hírnevet szereztek ma­goknak. A Szegedi Kenderfonó­gyár színjátszó csoportja is meg­hívást kapott az. ünnepségen történő szereplésre, és nagy si­kert is arattak budapesti iellc­pésükkei. Fda Evald szovjet irónő: "A Rogozin-ügy« című egyfelvoná­sosát mutatták be. A színvona­las művészi teljesítményért o szakszervezeti tözpont mogju talmazta a Kenderfonógyár "Szocialista kultúráért" ér­demrenddel kitüntetett együtte­sét. A színdarab szerepeit Jároli Jenőné, Varga Misi. Oravecz Mária. Nemes Júlia és Jároli Jenő játszotta. Ugy gondoljuk, hogv a Bu­dapesten nagy sikert aralotl együttesnek Szeged művelődési otthonaiban is módot kellene te­remteni »A Rogozin-iigv" be­mutatására.

Next

/
Thumbnails
Contents