Délmagyarország, 1957. október (13. évfolyam, 229-255. szám)
1957-10-17 / 243. szám
I Csütörtök. 1957. október 17. Szeged atlétikai életének jelentős mérföldkövéhez érkeztünk el akkor, amikor a szegedi testnevelési tanárok munkaközössége elhatározta, hogy városunkban. elsőnek a vidéken, létrehozza a középiskolás sportiskolát és ezen belül az atlétikai szakosztályt E szakosztályban fognak összegyűlni a szegedi középiskolák legjobb diákallétái, akik azután szakszerű tanári vezetés mellett választhatják ki a nekik legjobban megfelelő versenyágat, hogy majd az életbe kikerülve minél jobban fejleszthessék megszerzett képességeiket a társadalmi sportegyesületekben. Röviden: az ifjúság atlétikai képzésének alapját szolgáltatja a sportiskola. Bár a sportiskolában az atlétikai munka szoros kapcsolatban áll az iskolai testneveléssel, mégis itt szélesebb lehetőség nyilik az atlétikával való foglalkozásra, mint az iskolai tantervbe beillesztett heti két. testnevelési órán. A sportiskolában sor kerül az atlétika helyes technikájának oktatására, a versenyszabályok ismertetésére é» a teli időszakban elméleti előadásokra is. Feladata a sportiskolának az ifjúság egészségének megerősítése, a helyes testfejlesztés, a mindennapi életben fontos mozgáskészségek megtanítása, a ritmusérzék fejlesztése, az egyéni é« közösségi higiénia fontosságának tudatosítása. E foglalkozásokon alkalmazott különböző mozgások, azonkívül, hogy elősegítik az izmok és ezzel együtt az egész szervezet fejlesztését, kialakítják a helyes testtartási, erősítik a szív-* ér- és légzörendszert. de ugyanakkor kihatnak a jellembeli és akarati képességek fejlesztésére is. I technikai elemek oktatásán felül megtalálhatók itt már az egyes versenyekre való felkészülés, a rendszeres edzés elemei is. A foglalkozások mm a négyszakaszos edzési időszakoknak megfelelően épülnek fel. Az előkészítő időszakban a fő feladat, hogy a növendékek megszerzik a hajlékonyságot. Későbbiekben az erő, állóképesség, ruganyosság kialakítására, a gyorsaság és a pontos mozgás kidolgozására fordítják a fő figyelmet. A futás, különösen a gyorsfutás az atlétika alapja. Alkalmazni kell a speciális futásokat fokozatosan küszöbölve ki a technikában jelentkező hibákat Fontos a könnyedség és természetesség. melyet a fiatalok a játékok során sajátítanak el. Az ugrásoknál sokat kell fárado/f 5 a felugrás kidolgozásán, arra törekedve, hogy a nekifulásbó1 minden fékezés nélkül átmehessen az ugró a felugrásba. Dobásoknál a szer súlyának meghatározásánál, növelésénél a különböző korú fiatalok miatt óvatosságra lesz szükség. A dobásokat először helyből, majd lendülettel, illetve nekifutással végeztessük. Speciális allélikai edzéseken esak azok a fiatalok vehtUiek majd részt, akik sokoldalú, általános felkészítést kapnak, megértik az atlétikai foglalkozások lényegét és azoknak egészségügyi követelményeit A sportiskolának azonban nemcsak az a feladata, hogy a diákatléták testi felkészítését biztosítsa és alkalmassá tegye őket valamelyik atlétikai ág további csiszolására, hanem nevelői feladatokat is meg kell oldania. Nevelnie kell a fiatalok önbizalmát ki kell alakítani bennük a kollektív szellemet, a sportbajtársiasságot és a haza szeretetét Ncm szabad megengedni, hogy a diáksportoló csak azért, mert otlétizál, tanulmányait elhanyagolja. Szigorúan ügyelni kell a fegyelem biztosítására. Ki kell irtani a már ebben a korban is jelentkező sztárszellemet, az anyagiasságot, törekedni kell az egyenes, őszinte embertípus kialakítására, melyhez a sport csak segítséget nyújt Az atlétika szeretete vezérelje a fiatalokat és tekintsék azt képesítésük szerinti mindennapi dolgos életük szerves kiegészítőjének* egészséges testi-lelki harmóniájuk megőrzőjének. Ha a sportiskolában a testnevelési tanárok helyesen szervre zik meg az atlétikai munkát, a pedagógiai szempontok kialakítását — és erre, ahogy ékel személyükben ismerjük, garanciát is látunk —, akkor a középiskola befejezésével a fiúk ég a leányok alkalmasak lesznek arra, hogy legtöbb atlétikai ágban áttérhessenek a komoly edzésreA sportiskola rövidesen megnyílik. A kezdet biztató. A jövő perspektívái szépnek ígérkeznekMerjük remélni, hogy bizonyos idő eltelte után, városunk dicsérendő kezdeményezése nyomán szerte az országban alakulnak majd sportiskolák, minek következtében fejlődik a diáksport és emelkedik az atlétika színvonala. Erre az átmeneti hullámvölgy miatt mihamarabb szükségünk is van. Dr. Monostori Tibor Serdülők megyei atlétikai versenye A Csongrád megyei Atlétikai Alszövetség, a megyei tanács és Szeged mj. városi tanács v. b. művelődésügyi osztályával egyetértésben vasárnap Szegeden, a SZEAC-pályán de. fél 10 órai kezdettel rendezi meg az egész Csongrád megyére kiterjedően az esztendő utolsó nagyszabású, serdülők számára kiirt atlétikai versenyét A versenyen a 15-17 év közötti mindkét nembeli fiatalok indulhatnak. Versenyszámok: 100 és 400 m-es síkfutás, magas- és távolugrás, súlylökés. A fiúknál ezenkívül még gerelvhajítás. A versenybíróság elnöke: dr. Ábrahám Sándor. A verseny a megye legjobb diákatlétáinak nagy seregszemléje lesz, melyen az utánpótlás számára biztosan sok tehetség kerül majd felszínre. A serdülők versenye keretében rendezik meg a megyei egyesületi ügyességi atlétikai csapatbajnokságot is a következő versenyszámokban: magas- és távolugrás. súlylökés, diszkoszvetés, gerelvhalyftás. Férfiaknál ezeken felül bármore ée rúdugrás* továbbá kalapácsvetés. E versenyeken a sportegyesületekhez leigazolt felnőtt, ifjúsági és utolsóéves serdülő versenyzők indokhatnak ötös csapatokkal* AfiUUUdeils^U ADÁS VÉTEL Eladó sürgősen szép nagyméretű kombináltszekrény, Galamb u. 6. szám. 3. ajtó. 10488 Ház eladó lakáscserével, részletre is. Faragó u. 33. xl04tri Jó étvágyü süldő, rózsakrumplt. datolyapálma. rézüst. féderes koesiülés eladó. Világos u. 8. 10490 Egy mély gyermekkocsi eladó. Szivárvány u. 27. 10491 | Egy piantnó olcsón | eladó. Sziliért sgt. . 34. 10303 Uj állapotban lévő sezlon és egy politúros reknmléváz eladó. Gyöngytyúk u. 15. 10507 Modern lemezjátszó sürgősen eladó. — Gyöngytyúk u: 15. 10508 Veszek használt bútorokat, hívásra házhoz megyek. Mikszáth K u. 19. Pappát. X10025 1. A K A S Szegedi, a Belváros központjában lévő, tiszapart melletti kettő szoba, összkomfortos, személyzeti szobás lakásom áthelyezés miatt elcserélném hasonló méretű budapeattre. — Válaszokat ,.Még októberben" Jeligére a Takaréktár u. Hirdetőbe. x Egyedülálló becsületes nő lakást kaphat délutánt könnyű munkáért. Dr. Releh, Kígyó u. 1. 10500 Budapesti, első emeleti. továbbeserélésre ls alkalmas szép egyszoba, komfortos laká.som elcserélném szegedi két szobás, személyzeUs. vagv három szobás belvárosi összkomfortosra. ..Gyorsan megegyezünk" Jeligére a Hirdetőbe. E O Y E B Iskolás gyermekek mellé elhelyezkednék ..Nyelvismeretek" Jeligére Takaréktár ú. Hirdetőbe. x Tanuló-tangóharmonikát bérbe veszek, vagy esetleg megvételre. „Harmonika" jeligére Takaréktár u. Hirdetőbe. Rongyos, piszkos rr - kérdőjét újjá varázsolja. Nyakkendöjavító, Bocskay u. 8/a. Házmestert állást keresek. megegyezéssel. ..Gondos házfelügyelőt" jeligére Takaréktár u. Hirdetőbe A Iegújabbkoti Történeti Múzeum. Bpest, V. József nádor tér 7. megvásárolta a Magyarország leeúlabbkorl történetére. különöskénpen a magyar munkásmozgalom, valamint a nemzetközi munkásmozgalom történetére vonatkozó emlékeket. Jelvénvek. plakátok, zászlók. újságok, fényképek. könyvek és személyi vonatkozású. munkásmozgalommal kapcsolatos tárgyakat. Zoneora, rövid, kerevzlh'lros. eladó. — Cím: Bi|ro"87ky zon"O- ' • JP. sika u. 31, JMM,H,HWH>0,M«fl« ; Szombaton. 19-én 5 6rat kére ! j dettel í lánccal egvbnkütfitt j | teádétutánt j • rendez a Vigadó nagytermé- * • ben a Szálloda és Vendég- ! • látó Vállalat MSZBT alap- S • szervezete. lM,l,IIMtM,»M,M,M„MIH,„M,J Keresse fel árudánkat, ha Jól akar uásárotni Nagy kendöés sálvásár október 17-től a Ruházati Bolt 19-cs árudájában, Széchenyi tér 14. (Nagy Jenő u. sarok.) Nylon-, muszlin-, selyemkendők, stóták nagy választékban a legújabb mintákban. Filc sál C.S0 Ft Férfi filc 16.80 Ft Női divatsál 33.40 Ft-tól Stólák 26.40 Ft Segédmunkásokat felveszünk. Építőipari Szövetkezet, Szeged, Tábor u. 8. szám. Fájdalommal tudatjuk, r.ogy I Dr. RÓNAY DEZSŐ elhunyt Temetése folyó hó | 18-án délután fél 3 órakor | a Belvárosi temető kupola | csarnokából. Gyászoló család UEL.MAGV AROKSZAU A Magyar Szocialista MunkásPárt szegedi taois 1-esztl: a szerk--rtfl bizottság Szerkesztőség- Szeged. Sztálin sétánv 10. Telefon. 33-33 és 30-03 Eisznka) tel fon 35-01. es 34-38 Kiadóhivatal: 9zeged. Klauzál tér 9. Telefon 31-1 és J3-00 Ténrsztik a megye) oostahivatai ntrlaposztálya es a hírlapkézbesítő postahivatalok Szeged) Nyomda Vállalat Felelős vezető: Víncze György, ntlétaszemmei a sportiskoláról A nemzetközi fényképkiállításon szerepel Bojár Sándor: "Hugó csiga* című nagyszerű felvétele. Október végén nyílik a magyar Jégszínház. Képünkön Kovóes Marietta selyemfrakkját próbálja. Osztrovszkij: Erdő című kétrészes komédiáját a Magyar Néphadsereg Színháza játssza szép sikerrel. Képünkön az "Erdő« ket szereplője: Tábori Nóra és Verebes Károly. riütdQg.öi l'.ti.íiis oá.ltldr ÚZOPI<tJ4AM4vész a New York palota homlokzatának elpusztult szoborcsoportját mintázza újra a helyszínen. Eduardo de Fillippo Ismert szinészíró "Milliomos Nápoly* című színművét a Madách Kamaraszínházban mutatták be Mezei Mária és Kőműves Sándor közreműködésével. A bemutató érdekessége az volt, hogy Mezei Mária hét év után játszott ezúttal ismét prózát. Képiink a két főszereplőt ábrázolja. A mártírok emlékművére kiírt pályázatot Olcsai Kiss István szobrászművész és a vele társult Korner József mérnök pályaterve nyerte. Olcsai Kiss István műtermében összehasonlítja a távlati rajzot az elkészült modellel. Vass Éva és Timár József alakítja F. Goodrich—A. Haekett angol íróházaspár művét, amelyben Anna Franck naplóját dolgozták színdarabbá. Anna Franek a hitleri pokol minden mélységét megjárta s a naplójából írt művet a Madách Színház játssza nagy sikerrel. Nagy sikert aratott Budapesten Hasszan Heshmat egyiptomi keramikus művész népi humortól áthatott, színes keramiaszobrainak bemutatásával. Képünk Ilaszszan Heshmat keramikus művészt és feleségét mutatja be a kiállításon.