Délmagyarország, 1957. október (13. évfolyam, 229-255. szám)
1957-10-24 / 249. szám
« Csütörtök. 1957. október (Folytatás az 1. oldalról.) alapján elfogadja a munkásosztály és pártja vezetését. Sőt a tapasztalatok alapján szükségesnek tartjuk, hogy a Hazafias Népfrontba, a mozgalom minden területén, mindenfajta tevékenységében az eddiginél sokkal nagyobb szerepet kapjon országunk vezető osztálya, a munkásosztály. Nincs helyük a Hazafias Népfront-mozgalomban azoknak, akik ellenségei a népi demokratikus rendszerünknek, akik ellenforradalmi nézeteket vallanak. A Hazafias Népfront a kommunisták és a nemzethez, a szocializmushoz hü pártonkivüliek egységének mozgalma. Ezt az egységmozgalmat szélesíteni, erősíteni akarjuk. De erélyesen fellépünk minden olyan nyílt, vagy rejtett kísérlettel szemben, amely a népfrontot akár a párt ellen akarja fordítani, akár más, nemzetellenes cél érdekében fedezékül próbálná felhasználni. A gondolathoz híven az országos tanács helyesléssel fogudja az ellenforradalom igazi bűnöseinek a szigorú megbüntetését. De tudjuk azt is, hogy az októberi-novemberi események zűrzavarában sok jószándékú, becsületes ember is megzavarodott, tévútra került. Azt valljuk, hogy ezeket cl kell választanunk a bűnök elkövetőitől és a megbocsátás szellemét kell hirdetnünk a számukra. Ez a megbocsátás népi demokratikus rendszerünk erejének, igazságérzetének bizonyítéka, nem pedig a gyengeség jele. Bizonyosak vagyunk benne, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt, amely a múlt hibáit, tévedéseit kijavítva, új módszerekkel, biztos úton vezeti a nemzetet, minden lehetőséget megteremt, hogy a Hazafias Népfront-mozgalom megerősödjék, kibontakozzék és megvalósítsa eredeti céljait egész nemzetünk érdekében. Jó reménységet ad erre a párt országos értekezletének a határozata, a párt vezetőinek több fontos megnyilatkozása. A népfrontbizottságok munkájában már az elmúlt hónapokban ls tapasztalható volt bizonyos felélénkülés. E bizottságok ma már rendszeresen segítik a tanácsok munkáját, támogatják az országgyűlési képviselőket megbízatásuk teljesítésében, sikerrel vesznek részt a tanácsi választásokon. termékeny és sokoldalú együttműködést teremtenek az ifjúság és a nők demokratikus mozgalmával. Az ifjúság a nemzet Ígérete, legféltettebb kincse, jövendője. Ezért a népfront segíti a Kommunista Ifjúsági Szövetség munkáját és mindent elkövet, hogy előbbre vigye ifjúságunk erkölcsi neveléséneV, szakmai fejlődésének és pályaválasztásának fontos nemzeti kérdéseit. Kulturális rendezvényei, vitái jó alkalmat adnak a dolgozó parasztságnak, hogy ismerkedjék a korszerű mezőgazdaság módszereivel és közösen tárgyalja meg, hogyan lehet mezőgazdaságunk színvonalát mind magasabbra emelni. Bizottságaink hiven teljesítik egyik legszebb feladatukat, haladó hagyományaink ápolását. A történelmi évfordulók megünneplése, nemzeti ereklyéink őrzése és ápolása ma már összefonódott a népfront fogalmával. A haladó hagyományokat tartjuk ébren akkor ls, amikor a nemzeti munkásmozgalom és a baráti népek nagy eseményeiről, jubileumairól megemlékezünk. Közülük is kiemelkedik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom küszöbönálló 40. évfordulója, amelyet dolgozó népünk magáénak érez és eszerint készül megünneplésére. A népfrontbizottságok eddigi sikerei ösztönözzenek újabb eredményekre, újabb feladatok vállalására. A legfőbb cél most az, hogy új, az eddiginél nagyobb lendületet adjunk a munkának és még szélesebb alapokra fektessük a népfrontmozgalom tevékenységét. Az ország vezetésében ma az az egyik legfoniosabb leendő, hogy fejlesszük, erősítsük életünk minden területén rendszerünk demokratizmusát, a nép részvételét, beleszólását, kezdeményező és ellenőrző szerepét. Ez a folyamat valójában már az elmúlt év júliusában elindult, de az ellenforradalom megakasztotta. Most újra Időszerű, hogy hozzálássunk a demokratizmus fejlesztéséhez — a szocialista rendszer alapján. Ebben a munkában nagy szerep vár a Hazafias Népfronttá, mint a népi egység legszélesebb, legátfogóbb tömegmozgalmára. Azt akarjuk, hogy a Hazafias Népfront a nagy nemzeti kérdések Jó megoldása kimunkálásának a fóruma legyen: legyenek helyes kezdeményezései a politikai, a gazdasági és a kulturális élet legkülönbözőbb területén, hallassa szavát a készülő fontos törvényjavaslatok, rendeletek, intézkedések előkészítésében, — de ugyanígy legyen ott az ezek megvalósításáért folytatott harcban és munkában is a tömegek felvilágosításával, mozgósításával. A legszélesebb demokratizmusban két dolog szorosan összefügg: a dolgozó nép széles rétegei vegyenek részt az országépftö tervek kimunkálásában, de ugyanígy fegyelmezetten és öntudattal vegyenek részt azok végrehajtásában is. A Jog és kötelesség szétbonthatatlan egységének tudatosítására kell épülnie a ml munkánknak, A gondolathoz hiven részt kell kérnünk és részt kell vállalnunk az állampolgári fegyelem erősítésének, a közösségi felelősségtudat, a szocialista erkölcs kiformálásának nagy feladatából. Legyenek a népfrontbizottságok a közös népi vagyon, a társadalmi tulajdon éber védelmezői. Segítsenek kialakítani olyan közfelfogást, amely a bírói ítéleten túl az egész társadalom megvetésével sújtja a nép vagyonának az clherdálóit és amely elítéli a felelőtlenséget, a nemtörődömséget. A népfrontbizottságofc emeljenek szót a demagógia, a megvesztegetés, általában a közerkölcs lazulása ellen. E A Hazafias Népfront Országos Tanácsa Elnökségének tagjai Apró Antal, Achátz Imre, Barcs Sándor, Bereczky Albert, Bugdr Jánosné, Csorba István, Cseterki Lajos, Darvas József, Dobi István, Erdei Ferenc, Erdey-Grúz Tibor, Gáspár Sándor, Grősi József, llarrer Ferenc, Kádár János, Kállai Gyula, Kiss Imre, Kisházi Ödön, Kodály Zoltán, Komócsin Zoltán, Marosán György, Mihályji Ernő, Nagy Józsefné (Goldberger Textilművek ig.), Nagyisiók József, Ordass Lajos, Orlulay Gyula, Palkó Sándor, Fa-ragi György, Péter János, Pióker Ignác, Pongrácz Kálmán, Rónai Sándor, Sándor József, Szakosíts Árpád, Sziveri Kálmán, Szabó Pál, Tóth Anna, Tóth Lajos, Vasi Istyánné, Z. Nagy Ferenc. Elnök: Apró Antal Alelnökök: Darvas József, Dobi István, Harrcr Ferenc, Kádár János, Szabó Pál. Főtitkár: Ortutay Gyula. Titkárok: Harmati Sándor, Bihari László, Nónási László, Szatmári-Nagy Imre, Vasi Istvánná. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának keddi ülésén megválasztották a százhuszonkilenc tagú új országos tanácsot. A megüresedett helyekre a következő új tagokat választották: Rauer János, a MAVAG üzemi bizottságának elnöke, Bencsik István, a Debreceni Mezőgazdasági Akadémia igazgatója, , Bihari László, a II. kerületi tanács elnökhelyettese, Cseterki Lajos, az MSZMP Fejér megyei bizottságának első titkára. l'odor József Kossuth-díjas költő, Grósz József kalocsai érsek, Harmati Sándor, a X. kerületi tanács elnöke, Komócsin Zoltán, a KISZ Országos Szervező Bizottságának titkára, Kisházi Ödön munkaügyi miniszter, Marosán György államminiszter, Nagy Józsefné, a Goldberger Textilművek igazgatója, Németh László Kossuth-díjas író, Ordas lajos evangélikus püspök, Palkó Sándor, a Baranya megyei tanács elnöke, Sándor József MSZMP-osztályvezelő, Szakosíts Árpád, újságíró, Szatmári-Nagy Imre osztályvezető, Tóth Anna, a Textiles Szakszervezet főtitkára, Tóth Lajos vezérőrnagy és Z. Nagy Ferenc országgyűlési képviselő A NAGY ÉVFORDULÓ ELŐTT A szocialista tábor egységének jelentősége Immár csak napok választanak el bennünket a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének 40. évfordulójától. A Szovjetunió népei 1917-ben kiszakadva a kapitalizmusból olyan államot hoztak létre, amely nem tűri meg a kizsákmányolást és minden célja az, hogy a lehetó legjobb életet, legmagasabb életszínvonalat teremtsen állampolgárai számára. Ez alatt a 40 esztendő alatt a szocializmus erői alapvető érdekei éppen ezért közi reakció, a béke ntegbooparancsolóan diktálják, hogy ezután is meg kell tenniök minden lehetőt saját egységük megszilárdítására, mégpedig saját népeik, a szocialista együttműködés és az egész emberiség érdekében. A szovjet kormány 1956. október 30-i ilyenirányú nyitói egységes tervének. Az ellenség arra számított, hogy az általa kiprovokált magyar tragédia nemcsak Magyarországot szakítja ki a szocialista népek családjából, hanem megbontja a szocialista népek egységét is. Am az ellenség elszámította magát. A nemzetközi szocialista szolatkozata rendkívül fontos okmány. Ez a nyilatkozat lidaritás éppen a magyar azt bizonyítja, hogy a Szov- események kapcsán még tojetunió feltétlen odaadással vább fokozódott. Ez a szoliI viseltetik a szocialista orszá- daritás megnyilvánult abban nagyszerű eredményeket ér- g0k nagy egységének közös ér- az önzetlen anyagi segítségtek el, s ma már ott tartunk debe{ és a nemzetek egyen- ben is, amelyet a szocialista — az SZKP XX. kongresszusa jogúsága, valamint a proletár országok nyújtottak és nyújis megállapítja —, hogy nemzetköziség marxi—lenini tanak a magyar népnek. A elvei iránt. Ez a nyilatkozat jelentős hozzájárulás a szocialista országok szolidaritásának további megszilárdítáa szocializmus túlnőtt egy ország keretein és világrendszerré vált. A kapitalizmus erőtlennek bizonyult arra, hogy megakadályozza ezt a világtörténelmi folyamatot. A két ellentétes, különböző törvények alapján és ellentétes irányban fejlődő gazdasági világrendszer — a kapitalista és a szocialista gazdasági rendszer — egyidejű fennállása megmásíthatatlan ténnyé vált. A Szovszocialista országok népei minden erejüket latbavetik továbbra is, hogy országuk demokráciája, függetlensége sához, gazdasági életük fel- és szuverenitása megszilárdílendítéséhez és az imperia- tásának útjából az akadályolista agresszió elleni harcuk kat elsöpörve, tovább fejleszszék minden ország szocialista alapjait, gazdaságát, kultúráját, hogy szakadatlanul növekedjék a szocialista táerősítéséhez. Mi sem bizonyítja jobban a szocialista tábor egységének a jelentőségét, mint az, hogy az elmúlt év őszén, amikor bor népeinek anyagi jóléte és hazánkat a nemzetközi im- kulturális színvonala. „ - — perializmus által felbújtatott A nemzetközi kommunistajetunió és a második világhá- reakci(3Si ellenforradalmi erők és munkásmozgalom még ború után létrejött népi demo- megtámadták, a Szovjetunió összeforrottabban került ki a kratütus államok között új ti- ^ valamennyi népi demokra- magyar krízisből. A béke- és pusú kapcsolatok, a testvéri tdíug ország nem hagyott a demokrácia védelmezői, a barátság és a bizalom kap- bennünket egyedül, hanem szocializmus hívei még szorocsolatai alakultak ki, ame- segítségünkre sietett. Ezállyek az igazi egyenjogúság, a ^ ^g^s erővel sikerült lenemzeti függetlenség mélysé- verni az ellenforradalmi erők ges tiszteletbentartása, az támadását és egészen rövid együttműködés és kölcsönös idő alatt begyógyítani azokat előtt legutóbb elmondott besegélynyújtás elvein epulnek a sebeket, amelyeket a fegy- szédében is nyomatékkal fel. Ez a szilárd egység osz- veres reakció okozott hazán- hangsúlyozta a szocializmust szekovácsolja a kapitalista kon Magyarországon a reak- építő országok egységének jerendszerből kiszakadt államo- ció győzelme nemcsak azt je- lentőségét. A magyar korlentette volna, hogy a magyar dolgozó tömegek elvesztik valamennyi vívmányukat, amelyet a földesurak és kapitalisták ellen vívott harcukban szereztek, hanem vesabbra zárták sokmilliós soraikat. Kádár János elvtárs, az MSZMP országos aktívája kat és az összefogásnak meg is van az eredménye. A szocialista államok a társadalom minden dolgozó tagját illetően az anyagi és kulturális szükségletek egyre fokozottabb kielégítésének, a legfejlettebb széiyeztette volna a többi szotechnika alapján a termeles ciajista országot is, közelebb szakadatlan bővülésének és hozva határaihoz az impetámaszpontokat és tűzfészket teremtett tökéletesedésének, az egymás riaiist3 közötti együttműködés és háborús A külpolitika hírei Nagy feladatok megoldása elölt állunk. A Hazafias Népfront hivatása, hogy tovább erősítse azt a nemzeti egységet, amely előre visz bennünket a szocialista építés és a béke útján. Éppen ezért hívja a dolgozó magyar nemzet minden becsületes polgárát. Hívja ás várja a munkásokat, a kétkezi dolgozó parasztokat, a kisiparosokat, a szellem és a tudomány embereit. Soraiba szólít mindenkit, akinek drága az ország jelene és jövője, az ipar, a mezőgazdaság virágzása, a közművelődés színvonalának emelése, akinek drága a szocializmus építése. Álljon sorainkba mindenki aki olyan közszellem kialakításán akar munkálkodni, amelyben a nép Iránti hűség, a hazáért végzett munka, a tisztesség és a képesség dönti cl Ulnck-kinek helyét a társadalomban. Kezet nyújtunk valamennyi hazafinak, aki ápolni és erősíteni akarja barátságunkat a béke nagy országával, a Szovjetunióval és a többi testvéri néppel. Álljon közénk mindenki, aki akarja a békét és áldozatokat Is kész hozni érette. Egy esztendő kemény harcai után vagyunk. Sok gond, küzdelem, nehéz munka vár még ránk. de bizonyosak vagyunk a győzelemben. röviden London: A damaszkuszi rádió szerda kora reggeli adásában ismertette a szíriai külügyminisztérium nyilatkozatát, amely bejelenti, hogy Szíria ragaszkodik panaszának az KNSZ-közgyfílésén történő megvitatásához, • New York: Az ENSZ közgyűlése kedd délutáni ülésén megkezdte a szíriai panasz megvitatását. New York: Az ENSZ-közgyűlés elfogadta Parnguaynak Szíria által módosított indítványát, úgy határozott, hogy a szíriai panaszról folyó vitát három nappal elnapolja* 37 küldöttség a megoldás mellett szavazott, 10 ellene, 34 pedig tartózkodott * Jsztanbul: Kedden Szaud király meghíváséra Szaud-Arábiáha utazott Fatin Ynrlu török óllamminiizter. üzenetet visz magával Bajar köztársasági elnöktől és Mcnderesz miniszterelnöktől. » Párizs: Guy Mollet, a szocialista párt főtitkára kedden este Benő Coty köztársasági elnök megbízását elfogadva kijelentette, hogy kész kormányt olakílar»J. Szerdán kezdett tárgyalni az egyes pártokkal és kezdto meg kormányprogramjának összeállítását. * Stockholm: A svéd külügyminisztérium kedden közölte: a jugoszláv kormány felkérte Svédországot, liogy véllolju a nyugat-németországi jugoszláv érdokek képviseletét. Svédország eleget fog tenni a l.érésnek — állapította meg a közlemény: kölcsönös segítségerősödésé- yolna Magyarországon. A szocialista országok népei meglátták ezt a veszélyt, felismerték, hogy a világreakció a népi demokratikus államok alúásására, egységük megbontására, az új világháború előkészítésére állította fel a tétet. Az utóbbi Időben a nemdalom építésében az alapvető zetköz5 küzdőtéren fokozóérdekek és végső célok azo- doft a reszüitség. Ebben a nosságának felismerése, vala- helyzetben szükség van a szőnek irányában fejlődnek. A szocialista államok kölcsönös vonzalmának eredete: ugyanazon társadalmi rendszerhez, a szocializmushoz való tartozásuk, a munkásosztály vezető szerepe politikai életükben, a proletár nemzetköziség ideológiája, az új társamint az, hogy vívmányaikat kölcsönösen kell megvédelmezniük a nemzetközi imperializmus beavatkozása ellen. A szocialista világ egységét marxista—leninista pártok cialista államok még nagyobb egységére, a népeik közötti barátság és kölcsönös bizalom erősítésére. Hiszen nem kétséges, hogy a magyarországi események is egyik szilárdítják meg, amelyek ki- láncszemét képezte a nemzetfejezésre Juttatják a munkások, a parasztok és a népi értelmiség érdekeit, s amelyek jól megértik egymást, mivel az élenjáró világnézet közös volta kapcsolja össze őket. A szocialista országok egysége már eddig is komoly eredményeket hozott, hiszen a szocialista országok éppen a testvéri egység, a kölcsönös segítség és az együttműködés révén érték el nagy sikereiket. Ebben a tekintetben rendkívül fontos elsősorban az a sokoldalú segítség, amelyet a Szovjetunió nyújtott és nyújt a testvéri országok népeinek; A szocialista országok kölcsönös viszonyában, együttműködésében fontos szerepet mányküldöttség kínai útjával kapcsolatban elmondotta: „Elhatároztuk, s a legbensőbb egyetértés volt közöltünk abban, hogy a kínai és magyar nép javát szolgáló, de a többi népek érdekét is előmozdító kínai—magyar barátságot tovább erősítjük, kapcsolatainkat, közös tevékenységünket szélesítjük és bővítjük. Egyetértés vplt közöttünk abban, hogy fhind a Kínai Népköztársaság kormánya, mind a Magyar Népköztársaság kormánya a maga részéről minden lehetséges intézkedést, megtesz a szocializmust építő országok Szovjetunió vezette összefogásának, egységének további megerősítése érdekében." A szocialista tábor országainak összefogása, egymás kölcsönös segítése hatalmas erő. Ez az összefogás záloga a békénele, további építő munkánk sikereinek és a szocializmus teljes győzelmének. Vass György Az ENSZ súlyosan árt tekintélyének azzal, hogy beavatkozik belügyeinkbe B magyar ENSZ Társaság főtitkárának nyilatkozata Világszerte október 24-én ünneplik meg az Egyesült Nemzetek naoiát. évvel ezelőtt, 1945. október 24-én lépett életbe az ENSZ 1945 Júniusában aláírt alapokmánya. amely — mint ismeretes — meghatározza « világszervezet célkitűzéseit. — Az Egyesült Nemzetek napja — mondotta ez alkatöltenek be a közöttük létre- lomból adott nyilatkozatában jött szerződések és egyezmé- Komját Irén. nyek. Ezek a szerződések és ENSZ Társaság egyezmények — mint például ebben az évben ojyan a Varsóban, 1955 májusában szakra esik, amelyben megkötött barátsági, együtt- gvarorszás viszonya az működési és kölcsönös segélynyújtási szerződés — adják meg a skóciai izmust építő országok népeinek a lehetőséget, hogy békés alkotó munkát fejthessenek ki, hogy ne legyenek elszigetelve és ne álljanak tehetetlenül az agresszív erőkkel szemben. A szocialista országok nemzetközi egysége, közös gazdasági fellendülésük, szilárd elszántságuk lehetővé teszi, hogy megóvják a békét és visszaverjék az imperialista agresszió minden kirohanását. A szocialista országok te most folyó XII. közgyűlésén is helyt adnak kormáTizenkét nyunk rágalmazásának, a magyar név millióinak tiltakozása ellenére. — Társaságunk végreha itó bizottság az Egyesült Nemzetek napiéval kapcsolatban kénytelen leszögezni, hogv az ENSZ folyamatos beavatkozása a magyar belügyekbe. s a magyar népet a Magyar és kormányát ért sértő hatáíőtitkára — rozatal az ENSZ tekintélyéidő- nek súlyosan ártanak népünk Ma- körében. A Magvar ENSZ Társaság, amelynek feladata az ENSZ népszerűsítése, aggodalommal szemléli ezt a súlyos helyzetet. Ennek ellenére meggyőződésünk, hogv az igazság utat fog törni magának. és hogy a más országokban működő ENSZ-társaságok segítségünkre lesznek abban, hogy a bennünket ért sérelmeket jóvá tegyék és velünk fognak harcolni azért, hogy az ENSZ ne legyen a hidegháború eszköze, hanem magasztos hivatását betöltve a népek közötti egyetértést mozdítsa elő — nyilatkozatát ENSZ-hez komolyan megromlott. A XI. közgyűlés rendkívüli ülésszaka — amelyet a mondvacsinált magvar kérdés megtárgyalására hívtak össze — a maavar megbízott tiltakozása ellenére olyan határozatot hozott, amely elitéit a törvényes magyar kormányt, s védelmébe veszi a Maavar Népköztársaság törvényes rendjének megdöntésére törő fasiszta elemeket. — A magyar közvélemény és a Magyar ENSZ Társaság megütközéssel és keserűséggel tapasztalja. hogy az íeiezte be Egyesült Nemzetek Szervezem Komját 17én.