Délmagyarország, 1957. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)
1957-09-08 / 210. szám
SZEGED! SZÉP SZÓ f P IvJtP III JF tr ^ JT % M »*>K>«5*> Cfső csókom, utofsó kiuánságom Tizenhatévei ajkam Mcgrétzegült gyönyörrel Bohón, mohón felitta Egy harmatos menyecske Ctókkineses, szűri báját. Forrón feszült eremben Villámok nyargalásztak. Rengett a föld alattam, Zengett az ég feleltem. Marsol dobolt a szomjam, Győzelmet harsonázott, Az első csók tüzének Múrnorszitotta lázán Olvadt a vér bilincse — S halálos vágy parázslott. Hány év robotja görnyed Keresztes vállaimra, Midőn nyeglén lerázza Agg élet ért gyümölcséi A csontkezű halál majd? Ki mondja meg? Ki tudja? Boldog derűt sugárzó Mosollyal szárnyalok fel A túlvilági ködbe: Ha, irgalmas halál te, Utolsó csókod ólmos, Bódító máltonyába Legelső csókom Izét, Emlékező varázsát Erist fűszerül vegyíted. MARKY IMRE Mássz és Cservlnszklj Egy prózaíró és a négy évszak Télen szerzőnk nem írhat [prózát — A vad viharok meggátolják. írni tavasszal tem lehet — Szegény, tavasszal nagybeteg. De Imi nyáron tem tud é még, Mert zavarja a nyári hőség. ősszel sem ír. Mi az oka? Az intrika. Es beszédét így kezdi télen: — Engem kisemmiznek egészen! Tavasszal fünek-fának sírja: — Éles tollam senki sem bírja! Egész nyáron gyűlésre jár: — Figyeljenek fel végre ráml ősszel károg az embereknek: — Elfeledtek! S változhat nyár, tél ét [tavasz — E nóta mindig ugyanaz. Fordította: Zánthó Róbert Ü gy kezdődött, hogy Soóe Bea hétfőn reggel mindkét füle alatt egy-egy lilásvörös folttal állított be az osztályba, A szemfüles lányoknak azonnal feltűnt a dolog, hiszen a legkisebb változást is észrevették egymáson, s egy új ruha, frissen rakott haj, vagy csak a tegnapi rúzs rosszul lemosott nyoma azonnal közbeszéd tárgya lett. — Te jó isten, Bea! — kiáltott fel a még mindig copfos Balogh Vera. — Mit csináltál a nyakaddal? Bea szokott szenvtelen vállrándítással, s azzal a rövid tájékoztatással felelt, hogy megégette a sütővas. Vera nevetett az ügyetlenségén és mindjárt elmesélt egy esetet, amelyben keresztanyja hasonló módon járt pórul éppen az esküvője napján. Aztán még többen odaszaladtak Beához és tüzetesen megvizsgálták az égés nyomát. Bea idegesen forgatta a fejét, s egyre türelmetlenebbül válaszolt a kíváncsiskodóknak. — Megégettem na, és punktum 1 Ügy bámultok rám, mint egy szerecsen alkirályra, — s máris magyar könyvébe temetkezett. Aztán a tanár is bejött, megkezdődött az óra a maga rendje és módja szerint. Memoriter. — Ez csúnya "hecc* volt, az öreg nagy razziát tartott, s mindenki lázasan tanult a pad alatt. S ebben az izgatott, feszült légkörben, amikor éppen a harmadik felelő makogta el, hogy "az életet már megjártam", egyszercsak megszólalt Góth Teri az utolsó padban, — Ssz, Vera! — No? — Ez nem égés. — Hót? — Nem égés. — Eridj a fenébe! Hát mi lenne? T eri nem felelt, csak sokatmondón mosolygott, de ezt Vera nem láthatta, mert előtte ült. Teri idősebb volt legtöbb osztálytársnőjénél, meg különben is egy színésznővel laktak társbérletben. Felfedezése még magyarázat közben elterjedt az osztályban. Mindenki erkölcsi kötelességének érezte, hogy foglalkozzon az üggyel, mert a harmadik á-ban nincs titok, SZENZÁCIÓ valamennyien tudtak egymásról mindent, számontartották, időnként leltárba vették az udvarlókat, vőlegényeket vagy jelölteket, s csak éppen egy kis csoport volt akikről a közvélemény azt állította, hogy •>sötét dolgaik lehetnek, mert nagyon hallgatnak". De azért ezekről is mindig kiderült valami, amin aztán hetekig lehetett rágódni, szörnyülködni, sajnálkozni vagy nevetni. Beáról tudták, hogy "nagy nő« vasárnaponként erősen festi magát, és egy Miki nevű medikus udvarol neki. Ezt a fiút már többször látták és róla alkotott véleményüket gyakran kicserélték hazafelé menet, vagy óraközi szünetekben; A Bea két foltja, de méginkább Teri feltevése felrázta a kaptárt. yf era nem értette a kl nem * mondott célzásokat, mert még életében 6em látott valódi fiút három lépésen belül, s ezért az egészet hülyeségnek bélyegezte. Csóti Gizi azonban — az osztály első számú menyasszonya —, már jelentőségteljes pillantásokat váltott Kerényi Marikával — a második számú titkos menyasszonnyal —, akivel ez a kellemes, s mindenfelől nagy bámulatnak örvendő állapot barátnői közelségbe hozta. Kettőjük között állandóan működött a mozgóposta, most is repkedtek az összegyűrt cédulák. — Na, mit szólsz a Beához? Ezt azért nem gondoltam volna. Válasz: — Ettől a nőtől minden kitelik — és így tovább. A szünetben kisebb csoportokba verődve, már az egész osztály ezt tárgyalta, — azon a kislétszámú kompánián kívül, amelynek tagjai a "Sötét nők" nevet viselték, s amely most cinkosán kuncogott az eseten —, s általános volt a felháborodás. Veres Gizi sehogysem akarta elhinni a pletykát és állhatatosan tiltakozott. — Nem,, nem, nem! Csupa rosszmájúság az egész. Teri fölényesen legyintett; — Jó, te csak hidd el a dajkamesét. De nem vagyunk mindnyájan csecsemők, Balogh Vera értetlenül dobálta a copfjait, és könyörgőre fogta a dolgot. Világ és magyarság Verses miniatűrök SOROK A TÉRRŐL Térben hozza nagy reményét az Idő, e tűnő ének; Térben sűrűinek rajokká s intenek ránk túz-vidékek; Tér a minden, tér a semmi: végtelennel oldó vegünk: Tér a csókunk, s tér a hant is, melybe végül visszatérünk. TE, PIROSLÓ OSZI HAJNAL... Te, pirosló őszi hajnal csókold meg a hervadt kertet, S öleld a hű diófákat, mikor ők is átölelnek. Csókod meg ne súgja nekik, honnan e bú, mért e bánat? Őszi hajnal, piros hajnal, szenteld meg a furulyámat! SZÉP ALKONY A KERTBEN Mily szilárd a föld alattam! Mily káprázat fönn az égbolt! S hol a tűz s a víz, amelyben ősöm léte bugyborékolt? Van s taszít a lét szerelme, nyári kertben némán fekszem, Fönt felhőkön bíbor izzik, s ami itt tart: az keresztem. FÜSSY LASZLÖ — Ugyan mondjátok már meg, miről beszéltek? D e a többiek csak nevették, mert Vera a kis buta — akivel gügyögve keil beszélni, s akit nem szabad felvilágosítani, mert elromlik. Nektk, nekik mar nem árthat az ilyesmi, nem védtelenek a csábítások ellen, s tudják, hogy a férfiak ^íagy része ... na jobb erről nem beszélni. Kivéve persze a két titkos vőlegényt, s az összes "komoly" udvarlókat, akiket az osztály pártfogásába fogadott. Persze most már egészen biztos, hogy a Bea "Olyan nő«, jó lesz vigyázni, nehogy a kis tapasztalatlan Balogh Vera a karmaiba kerüljön. A nyomozás azért tovább folyik. Gizik, Terik, Marikák felváltva settenkednek a biológia könyvébe mélyedt Bea közelébe, s látleletet véve a "foltokról", újabb adatokkal egészítik ki az eredményt; — Legalább ne jött volna ma iskolába — háborog Marika, s a többiek is rátódítanak. — Igazán lehetne benne ennyi jóízlés. Még bajba keveri az osztályt, Csóti Gizi megrázkódik. — Fuj, undorító! Ne is beszéljünk róla tovább. De azért egyre többen és egyre részletesebben tárgyalnak róla; — Képzeljétek el! — mondja Bagi Vilma, és elképzelik. És mindnyájan borzonganak, íujjoznak, hányingerről panaszkodnak, s a kis pufók Bruckner Edit kijelenti, hogy ő a nászéjszakáján úgyis megutálja az urát, és Balogh Vera, bár nem egészen érti a dolgot, biztosítja a lányokat, hogy ő úgy megrugdossa azt a fiút, amelyik vele szemtelenkedni fog, hogy arról koldul. Tanítás végére már megszületik az osztály hivatalos értékelése is, amit Góth Teri, mint hangadó, így fogalmaz meg: — Bea egy romlott nő, meg kell akadályozni, hogy Verát elrontsa; a férfiak disznók, kivéve... de azért Beát se lehet egészen elítélni, mert a környezet sokat számít és tulajdonképpen az anyja a felelős. Fenákel Judit Este Jön az este Sötét leple A szememre rátapad, Elfeledve, Tényt keresve Mulattatom magamat. Itt egy létra Torz árnyéka Kúszik följebb a falon. Egy kis béka Lábát nyújtva Mászik át a pázsiton, Csöndes estei Nincs egy nesz sel.n Egy tzúnyograj énekel Es az égen Halvány fényben A hold éji útra kel. GÁL SÁNDOR VEREB ILONA VERSEI Szemed mélysége egyre nőtt-... Először arcod keretezte a két gömbölyű kék tavat. Aztán az égbolt permetezte. Majd néhány néma pillanat, időtől, tértől messze lopta... Szemem opálját beledobta. Tükrét számtalan gyűrű [lepte, és nőtt a mélység, egyre nőtt! A kék világban otthont lelve álltam, csak álltam, dallal [telve, a tengerré nőtt tó előtt... Fecsketragédia Tikkadt az este, Majd szomjan veszvej egy kicsi fecske sídiant, suhant és lezuhant. -. i Az út porában haldokolt. Fátyolt öltött ma m hold, mint mindig, ha egy madarat, az élet durván kitagad, és úgy suhan, hogy lezuhan ... •tvmmt • W. WORDSWORTH London 1802. Milton! Neked most élned kellene! Anglia poshadt, rosszvizű mocsár, A kard, s az oltár meggyalázva áll, S a házitűzhely, penna, mindene Mely lelkünk nyugtát szolgálta, eme ös örökünket, önzőek vagyunk, öh, jöjj tehát és ébreszd fel napunk. Erő s erény térjen vissza, s vele Á szabadság. Te csillaglelkű hős, Kinek a hangja tengerként dübörgő, Oly tiszta, mint az ég, mindent betöltő Térj vissza hát, mert úgy lesz csak erős A nép, ha véle közös utat jársz — S vedd szívedre hazánk gondját-baját. Zánthó Róbert fordítása KONSZTANYTIN VANSEN KIN: Útközben Valahol már láttam önt, hogy hol volt Erre ma már nem emlékezem, Azért mégis magára mosolygok S megbiccentem kissé a fejem. Kételkedve, kissé tartózkodva ön is fejbólintással köszönt, Emlékei között kutaszolva — Vajon honnan ismerhetem önt' öt percig eltöprengek a titkon, Izgat, de csak kurtán, tétován. Valahol már találkoztunk bizton, Két-három szót váltottunk talán. Nem megy... arcát az emlékeim közt Nem lelem sem távol, sem közel... Pedig biztos: valahol egy ember Ezt az arcot nem lelejti el. Viaskodom az emlékeimmel — S arca nincs — se távol, se közel. Gurszky István fordítása, J. GÜNN Merre visz az utam? Hajrá túl hetedhét határon röpül két csengettyűs lovam, röpfil át széles e világon, ' haj merre visz még az utam... Szabadon száguldva a távolt gondolkodom búsan magam, tűző sivatagok porából haj merre visz még az utam... Nyergén szllajvérfi csikómnak tébolygón táncol az agyam, bolond képzeteim lobognak: haj merre visz még az utam... Távoli gomolygó határszél, nyomorgó árnyak közt rohan, vándorló, csavargó betyár, én, haj merre visz még az utam... Rumgőzös kábftő kantinban duhaj wisky-pára suhan, részegen fúl szivem a kínban: haj merre visz még az utam... Lihegve ölelem babámat és szívom az ajkát boldogan, de kinoz a mélyben a bánat: haj merre visz még az utam ... Vergődöm, láz égeti lelkem érzem, ez már végső futam, eltűnök a nagy végtelenben, haj merre visz még az utam.,, Gönczi Klára fordítása. HATVANI DÁNIEL VERSEI: Jl&mhoh közi.. . Lombok közé bújt a szél fehér szirmokat tép: táncos villogó szeszély — háttere a langy ég. Huü a szirom, mint a hó, hajad beborítja. Száll a tavasz illand r felhőkkel tarkítva. Mind-mind lehull a virág, nyár suhint és ősz jön. — Hajad szirmos illatát továbbra is őrzöm. Ziszaparton Állok magamban. Délután van. (Most a sorsomra figyelek.) Mormol a víz. A lassú árban szétomlanak a fellegek. A szürke hullámok sodrában egy fűzgally éppen ellebeg, biceg haboktól megcibáltan a parthoz egyre közelebb. Végül kiköt. Almodhat csöndben a hosszú úttól összetörten s gyökért ereszthet parti földben. De zengő, hívő szelek kelnek s eloldják újra, nem pihenhet; — és nekivág a végtelennek. ANDRASSY LAJOS KÉT VERSE: GABIKA Komoly szemével csöppnyi önmagam, csak nézi, nézi vaskos könyvemet, majd sértődötten rám csodálkozik, mert nem bírom magamban kedvemet. Tán rám pörölne már, leintene, hogy nincs nevelni min, — ha értené a szót —, de még csak kot bogár-szeme vitatkozik rám minden csínyemért. Most meg feláll kis ágya mély ölén, * eldugja buksiját, majd újra les, — Kn-kukk — ragyogja, mintha mondaná: hogy bújjak most el en, majd ő keres! Hív a szemed Hív a szemed. Ahogy a Végtelenbe futnak a révült-szcdült csillagok megigézve a messzi-mélytől: úgy futok én; a csillagod vagyok. Hív a szemed. Ahogy a hűs patakbr szomjasodnak a tikkadt vándorok, az országutak nyári láng-porából: szomjaz a szám; vagyok a vándorod. Hív a szemed. Ahogy az éji erdőn üzen a fény, s ahogy a vadgalamb csalogatója kinn a szélen rsóknászra hív; legyek a vadgalamb. Hív a szemed. Szabad-e elmesélnem merre vittek álmaim Veled? Uz a szemed! Veri a vérem!,.. — s még azt se tndom; mi is a neved?