Délmagyarország, 1957. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-06 / 182. szám

3 Eskünkhöz híven, együttes erővel jesítjük feladatunkat! A z az izgalom, amivel készütfíttik. irü munkásőrök a névadó és zászló­avató ünnepségre, mindinkább fo­kozódott az ünnepség napján. Bzen * napon midnyájan idősek és fiatalok a legjobbat akartuk nyújtani, mert tudtuk, hogy városunk apraja és nagyja, fiatalja és öregje figyelni fogja munkánk eredmé­nyét. És ez így is volt! Most, mint a munkásőrség tagja azok­hoz szótok, akik velünk együtt ünnepeltek. Szótok hozzátok sok, sok becsületes üzemi dolgozó, dolgozó parasztok, hivatali dolgo­zók és mindazfázkoz, akik mosolygó arccal, sokan könnyes szemmel, de mindannyian bizakodó és bíztató arccal tekintettek réróc a fiaikra, férjeikre, munkásőrökre. B izakodó volt az arcotok, mert tudjá­tok, hogy velünk együtt erősek és egységesek vagyunk a béke vé­delmében, a szocialista társadal­munk építésében, bíztató volt az arcotok, TÜr A Szabadságharcos Szövetség repülőraja tisztelgő köröket ír le a város fölött amikor felénk intetlek a járdaszegélyről, bíztattatok bennünket, hogy mellettünk mgytok és velünk lesztek minden mun­kánkban, amikor azt tesszük, hogy „meg­védjük a munkásosztály hatalmát''. Láttuk a nagymamák, édesanyák köny­nyes szemét, amikor szívük melegét küld­ték felértik a sorokba menetelő munkásőrök felé. Könnyes volt a szemetek talán az emlékezés könnyei, vagy a messzire vetett hit, szeretet könnyei voltak\ezek. És ezt mi munkásőrök. mindannyian láttuk akkor, amikor kemény lépteinkkel'! dacos arcun­kat feléteti*, fordítottuk, L áttalak téged egyszerű munkásasz­szovy, ormikor a Lenin körúton inte­gettél és tapsoltái. Láttalak téged kedves barátom, aki levetted kala­podat, amikor hozzád!értünk, láttalak téged is kisfiam, amikor a vörös szekfű csokro­dat soraink közé dobtad. De láttunk ben­neteket ismerősök és ismeretlenek, akik velünk együtt dobogó szívvel vártatok a városi pártbizottság'előtt, hogy mégegyszer hitet tegyetek, hogy erős és egységes a munkásosztály hatalma, abban a kemény harcban, amk'foiytatmik drága hazánk, né­pünk békéjéért, eredményeinkért, minden ellenséggel. szemben. Ez nekünk mind jól esett. Mert éreztük, hogy eskünkben tett fogadalmunk\teljesítése meHett nem va­gyunk és nem\ leszünk egyedül. Velünk vagytok ti becsületes igaz embe­rek, akik nem felejtetek soha, akik mun­kánkban, hareunkfoan mindig vetünk lesz­M tek és segítetek bennünket. Mi idősebbek és fiatalok, a munkásőrség tagjai az előt­tetek tett eskünkhöz híven erős akarattal, igaz elszántsággal, mellettetek leszünk mindenkor és mindenhol. |ost elköszönünk tőletek, hogy napi munkánk teljesítése után harcos akarattal, fiatalos szívvel tegyünk eleget vállalt kötelességünknek. SZILADI SÁNDOR munkásőr Somogyi Miklós elvtárs, ae MSZMP Pre litikai Bizottságának tagja, a párt nevé­ben köszönti a munkásőröket és az egy­begyűlt ünneplőket Az elnökség tagjai fogadják a vigyázz-menctben elvonuló munkásőröket Fegyver M^t GONDOLATOK a fzzgzdi mu*%kásM&é$> záwdécwatcUa uéán osztály ke­zében.. Most már nemcsak az igazság, nemcsak a leninista ideológia fegyvere, hanem emellett pisetóiy. géppuska, s minden, ami kell saját, ha­talmának óvásához. Meg­nyugtató ez. Amikor a kor­mány elrendelte a munkás­őrsége^ felállítását, mindjárt megkönnyebbülten lélekzett fel valamennyi dolgos, tisz­tességes' Állampolgár: Végre! Ment október végén volt itt gyilkoló szerszáma minden ellenforradalmár kalandor­nak, minden bűnözőnek és dotogkerülőhek, ceak éppen a szocializmus iijgyéért aggó­dó emberek álltak puszta kézzel, védtelenül megölő ellenségeikkel szemben. A hazugságok és rágalmak zsíb­vására olyan nyüzsgő volt Szegeden is, hogy soha nem tudhatták, mikor mered rá­juk valamelyik úri suhanc, vagy horthysta tisztecske putkacsöve, s úgy mentették etetükel. ahogy ^tudták. Olyan kommunista veteránok) akik a népért vívott harcban már sokszor ntsstók farkasszemet a könyörtelen Ihafóllal, nem mertek lepihenni este anél­kül, hogy szekercét, kalapá­csot ne tegyenek az ágy lá­bához. Ki voltak szolgáltat­va a bosszúért lihegő elten ­forradalmároknak, akik az 1919-esnél is véresebb cere­mónia- közepette akarták res­taurálni a : kkxátemáristelBk uraimért október 2fl=én ( fegyvert fög­tak a vezető kommunisták a néphatalom védelmére. A Kálvin téri pártházban har­ci készültségben állt egy elszánt gárda, hogy bárme­lyik percben szétugrassza a már igen nagyon gyürkőaő és fortissimóban uszító el­lenforradal-márokat Sajnos, a kapkodás, a bizonytalanko­dás, a felelősségvállalástól való félelem letétette a lel­kes kis csapattal a géppisz­tolyokat. Pedig az a százegy­néhány elvtárs úgy sarokba tudta volna szorítani a népi rend ellen lár­mázók akkor még szer­vezetlen bandáját, hogy a nyikkanásuk sem hallat­szott volna. Dehát a bizal­matlanság! Az MDP vezetői­nek egyik súlyos hibája volt az is, hogy nem bíztak eléggé a munkásokban, sőt a párttagokban sem és nem adtak idejpben fegyvert a kezükbe. Aki arról fecseg, hogy októtierben a munká­sok is fegyvert fogtak a n^pi demokrácia megdönté­sére, az rágalmazza, be akar­ja mocskolni a immkásökal) Soha nem nyílhatott volna ki Magyarországon az ellen­forradalom szeme, egyetlen üzemben sem tudták volna sztrájkra terrorizálni az em­bereket, ha a legöntudato­sabb munkások kezében puska lett volna. Egy Párizsban élő kommunista, Sch. Arnold elvtárs, aki a közelmúltban Szegeden járt látogatóban, lelkére kötötte a munkásőr­ség parancsnokának: „Von­ják le a szörnyű napok ta­nulságait és ha a proletárdik­tatúrát kell megvédeni, ha­bozás nélkül adjanak tűz­parancsot?. Miért mondott ilyen tanácsot? Azért, mert serk-sok álmatlan éjszakát okoztak neki és a francia elvtársaknak októberben azok a hírek, hogy Magyarorszá­gon nem mertek rögtön be­lelőni a középületek és kulcs­intézmények ellen rohamo­zó tömegbe. Mert az a tömeg, amely elkezdett lövöldözni az. esküjüket hwen teljesítő sorkatonákra, nem az öntu­datos . dolgozókból vetfjmtá­•k&ott, hanem elsősorban a iwdfgánokból. kalandorokból. Ha' a kormány határozot­tan lépett volna fel, semmi esetre sem folyik el annyi vér, nem pusztul el olyan rengeteg érték a társadalom vagyonából, s nem vész el egyetlen percre sem a mun­kásosztály diktatúrája. Ha a tőkés országokban érzéket­len kíméletlenséggel belelö­vetnek még a békésen tüntető, a nagyobb darab kenyeret követelő munkástömegekbe is, akkor az olyan ország­ban, ahol végre a munkás­osztály kormányozza önma­gát, a vezetőknek erkölcsi kötelességük kíméletlenül szétverni minden ellenforra­dalmi kísérletet Mert az el­lenforradalom nem szenti­mentális. A tradicionális magyar fasizmust visszaállít­va, olyan inkvizíciós arénává változtatta volna ezt az or­szágot, amelyben csak nyö­gések, jajok és sóhajok hal­latszottak volna. Éppen azért nem lehetünk elég hálásak legönzetlenebb barátunknak, a Szovjetuniónak, mert ki­ütötte a Francia Kiss Mi­hályhoz hasonló fenevadak kezéből a gyilkoti és vissza­adott araimat, törvényt, jo­got a magyar munkásosz­tálynak. Az árctóR,^ » mányban, a hadseregben te­hetetlenségre kárhoztatták, vagy visszavonulásra kény­szerítették a szocializmus ügyéért mindenre kész tö­megeket — - lelepleződtek. Hiába pántlikázták fel ma­gukat nemzeti színű szalag­gal, hiába harsogták olyan erővel a Himnuszt, ma már mégis megismerte őket a dol­gozó magyar nép, mint nem­zetveszej tőket. Újjászerve­zett kommunista pártunk legelső dolga volt, hogy in­dítványozza a munkásőrsé­gek megszervezését, illetve olyan határozatot hozott: a hadsereg mellett a munkás­osztályra, a legforradalmibb osztály legöntudatosabb tag­jaira bízza a nép szabadsá­gának, rendjének, nyugal­mának, függetlenségének fegyveres védelmezését. S ha visszagondolunk arra, milyen impozáns fegyelmezettséggel vonult végig Szeged utcáin az első munkásőr-szakasz, odúikba ijesztve a Muk-oso­kat és egyéb terrorlegénye­ket, csak biztonságérzet tölt­het el minden igaz embert. Zászlót kapott a szegedi munkásőrség az üzemek dolgozóitól. A zászló a munkáshatalom jelképé. Minden jószándékú állampol­gár, aki látta, hogyan esküd­tek zászlójukra a kék egyen­ruhás munkásőrök, az nyu­godtan hajtja álomra a fe­jét, mert tudja: itt nem lesz soha többé semmilyen ellen­forradalmi provokáció. Itt csak alkotás lesz és boldo­gulás. N. i. flLiebmann és Siflis felvételin Ujabb és újabb szalagról ftirrtcHfc a zíszllht a dolgozók egybeforrottságát a munkis­A honvédség díszalakulatának felvonulása az ünnepségen Esküsznek a munkásőrök Díszmenetben viszik a felszaiagozoft zászlót

Next

/
Thumbnails
Contents