Délmagyarország, 1957. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-01 / 178. szám

tMffrW*, 1967. 8 nz állam ^ FIZETI iáblógatásért pocsékolásért üveg törésért a Szegedi Konzervgyárban Az irodaépület előtti park egyik barackfája hetek óta hullatja aprószemű gyümölcsét Hangyák, darazsak, méhek szopják az édességet a földet borító tíz-tizenöt kilónyi barackból. Ki lát itt meg ennyi barackot a földön, amikor az udvaron ládákban néhanapján hatszáz mázsa is van? Hullik a fáról, de hullik a ládákból is. Sajnos, naponta több, mint ami a fa alatt hever. Találni szerteszét az udvaron nemcsak elszórt barackot, uborkát, hanem törött üveget, felbontott konzerves üvegeket is, amelyeken látni, hogy csak uzsonnára valót vettek ki belőlük. Mi lehet az ára ennek a sok kárnak? Ki fizeti ezt meg? Valaki biztosan fizet! — Az állam — magyarázza Torma István KlSZ-titkár. — Persze a tőkés üzemben az ilyen károk okozóit kívül tennék a kapun, s levonnák keresetükből az árát. Igaza van. Ügy beszél, mintha öreg konzervgyári "melós* lenne, aki már sokat tapasztalt. Pedig fiatal, de becsüli a társadalmi tulajdont. Neki van igaza, s nem azoknak, akik azt mondják: »Nem a mi zsebünkből hullik ki ez a pénz*. Hát kiéből? Nem vonják le a kár arát a keresetből? Nem. (Elég baj ez!) Mégis a sajátjukból fizetnek itt a munkások. Hegykőzi Gyula, az udvaros csoportvezető is biztosan a fizetők között van. Lehet, hogy azt gondolja: megkapom én a fizetésem hiánytalanul, sőt még prémium is üti a markom. (Pedig nem érdemli meg.) Haragost meg minek szerezzek magamnak. Lám októberben is rákiabáltak azokra, akik valamikor figyelmeztetni merték a hanyag munkásokat, hogy ez is hajcsárkodott. Az is lehet, hogy most "jóember* akar lenni. Talán éppen ezért fordult el a minap is, amikor két lány az udvaron barackkal teli ládával addig játszadozott, míg alig maradt a ládákban néhány szem barack. A többi szerteszét gurult a kövezeten, s néhány pillanat múlva egy tehergépkocsi kereke nyomta szét valamennyit. Az is lehet, hogy éppen Hegyközi Gyula húzza be elsőnek a nyakát, mikor a legények barackkal dobálják a lányokat, vagy egymást. Sajnos, igy van ezzel sok csoportvezető, mintha összebeszéltek volna. Fizet Hegyközi Gyula, a két lány, a sok barackdobáló és üvegtörö egyaránt. A barackmagozók közül néhányan a keresetről, divatról, s vásárlási lehetőségekről beszélgettek. Egyikük aggódva jegyezte meg: •— Láttátok a kirakatokat, most van külföldi nylonáru, de mire pénzt kapunk, biztosan nem lesz belőlük. — Jó nekem a hazai is, csak olcsóbb lenne — válaszolt egyik munkatársuk. Hová is megy a barackpulp? Hollandiába, Svédországba, s a nyugati országokba. Lehet, hogy éppen oda, ahonnan a divatos árukat várják. Hogyan vásároljon államunk többet külföldről, ha viszont annyit se szállítunk ki, amennyit megvennének tőlünk, s hozzá ezt is a kelleténél drágábban állítjuk elő. Hogyan lehetnének olcsóbbak a hazai gyártmányú iparcikkek? Csakis úgy, ha olcsóbban állítjuk elő őket. Tehát kevesebb önköltséggel. Itt a konzervgyárban magától értetődő a feladat. Jobban kell takarékoskodni. Ne szórják szerteszét az állam pénzén vásárolt barackot, uborkát, ne törjék a beföttesüvegeket, ne pocsékolják a kész konzerveket, amelyekben már nemcsak a nyersanyag ára van, hanem sokkal több: cukor, munkabér, villanyáram stb. Ki fizette ki mindennek az árát? Az állam. Tehát az állam fizet, fizet, fizet. De menjünk csak tovább. Vannak itt nagyon sokan, akik „ludasak" a dologban. Kétszáz diák dolgozik itt a gyárban, ennyit foglalkoztatnak a nyáron. Nemes cselekedet ez a gyár vezetői részéről. Talán éppen ezért szúr szemet annál jobban a fiatalok magatartása. A barackfejtőben 112 kilót kell egy munkásnak kimagoznia. Az egyik jól megtermett legényke például egyik napon csak 75 kilót magozott ki. A mellette ülő egyik idősebb nénike viszont 154-et. Hogy melyikük bírja jobban erővel a munkát, nem is kell külön mondani. — A fiú, aki 80 százalékos biztosított bért kap — mondja a párttitkár, Náczi elvtárs. De nézzük, mit mondott a párttitkár annak a hat fiatalembernek, akik a minap lábukat lógatták a hordó tetején ülve. (Biztosított bérben.) — Fiatalemberek, mit csinálnak? i— Gurítjuk a hordókat. «— Most mire várnak? — Hogy telecsurogjon a hordó lével. — Ezután úgy jó 20—25 perc múlva nekiálltak hatan egy hordónak és gurigázták. Itt most érdemes lett volna még néhány szót váltani velük és a csoportvezetőjükkel is, erre azonban nem került sor, mert "sietős* volt a párttitkár dolga. A délutáni taggyűlésre készült. Az állam pedig fizet a iáblógatásért, a töröttüvegekért, a szétszórt barackért. A csemegeboltban lehet, hogy éppen valamelyik fiatalember édesanyja, vagy munkás felesége nézi-nézi a pénztárcát, s a konzervek árát. Venne belőlük, de drágálja, s így sóhajt: "Hej, ha olcsóbb lenne*. Nem is tudja, hogy az ő családtagjai is segítenek tartani a konzerv árát. Sőt nemcsak a konzervét, mert hogy ennyiért is adhatják a konzervet a csemegeboltban, ahhoz az állam még külön is hozzájárul. A konzervgyár ugyanis az elmúlt negyedévben ártámogatásként 825 ezer forintot kapott. Ezt is el kellett húzni valahonnan. Mindezt azért, hogy egyes, igen drágán előállított konzervféle árát ne kelljen még feljebb emelni. Tehát az állain így is fizet, s a csoportvezetők hallgatnak, hogy „jóemberek" legyenek; Hallgatnak? Nem mindig. A legutóbbi párttaggyűlésen például bakancsot, nadrágot, törülközőt kértek, s mint a munkásérdekvédelem szószólói léptek fel. Azt kérték, amit nem ír elő a kollektív szerződés. Dehát adjon a vállalatvezető, adjon az állam. Igen, az állam fizet a Iáblógatásért, az elpocsékolt konzervekért és még adjon többet. Miből és kiét adja? A munkásokét, a csoportvezetőkét, Hegyközi Gyuláét. Gulyás elvtársnőét és a többiekét. Még a nyári vakációt viszonylag kellemesen töltő, sok gyümölcsöt, konzervet elfogyasztó diákokét is. A konzervgyári dolgozók kenyere, s munkája megvan, ők is jól megvannak. De természetes, hogy valamenynyien többre vágynak, de nem csak ők, hanem mindenki. Többet várnak az államtól, amely igen sok forintot veszít el, egyedül csupán a Szegedi Konzervgyárban. Amennyit pedig itt elveszít, annyival nehezebben tud adni. Nehezebben kaphatunk tőle több és jobb ruhát, cipőt, vagy lakást. Csak úgy tud adni, ha a munkások, a dolgozók megteremtik ennek lehetőségét, takarékossággal, több termeléssel, ha vigyáznak a közös vagyonra, a munkára a Szegedi Konzervgyárban is. (N-Pj Ct ?ercsorai CLttamí Qazdasá$ földjén ZABOT HEGYEZNEK „kukuiyinl módra? A Felgyői Állami Gazdaság, mint tudjuk, a megye egyik legnagyobb állami gazdasága, de ha a többi üzemegységei is olyanok, mint a szegedi járásban a percsorai, akkor restelljük, hogy egyáltalán van ez az állami gazdaság. A Percsorai Állami Gazdaságnak földjei zömmel első osztályúak. A mellette lévő szomszédos földeken most is olyan a kukorica, mint egy fiatal erdő, de Hogyan enyhíthető Szeged súlyos lakáshelyzete? Csak állatni segítséggel? Saját erőből? Nem veti el túlságosan a sulykot az, aki állítja, hogy az ország nagyobb városaiban — Budapest után — Szegeden legsúlyosabb a lakáshelyzet. Itt, a Duna—Tisza közének legmélyebb pontján, az 1879es árvíz után ezrével épültek olyan házak, amelyekben — dicstelen szegedi sajátosságként — alacsony, egészségtelen, rossz szigetelés folytán talajvíztől eláztatott alagsori lakások vannak, amelyek emberi lakásra nem alkalmasak. Az árvíz utáni rekonstrukciós kormánybizottság engedélyt adott ideiglenes jellegű házak építésére, melyekben a tervezett 8—10 év helyett már majd kilenc évtizede laknak, s az igénybevétel végső határán vannak: „csákányra-érettek", ahogy a tanácsházi szóhasználat mondja. Évi ötszázötven új lakás kellene Évente majd háromszáz lakást kellene így kiselejtezni Szegeden. Az ország felszabadulásautáni általános fejlődés, az ipari központoknak a falu felé gyakorolt szívó hatása természetesen itt is jelentkezik. A város természetes szaporulata, a környékből beköltözők, az új házasok számára — a kiselejtezendő háromszázon kívül — még külön kétszázötven új lakás kellene évente; A felszabadulás utáni első időben természetesen a lebombázott városokban folytak építkezések. Az első hároméves tervben már jútott pénz két bérházra Szegeden is (a Faragó utcában), de az 1949— 50-es évek utáni politikai helyzet, a város földrajzi fekvése miatt ide azután nem ruháztak be jóformán semmit. Csak 1954-től kezdődőleg, elsősorban az akkori pártbizottság, a tanács kezdeményezésére, főleg az irodahelyiségek lakássá visszaalakítása révén, majd ezzel párhuzamosan a Marx téri, s környéki bárháztömbbel kezdődött el a súlyos lakáshelyzet enyhítése. Segítség az állam részéről A további javulás elsősorban az állami erőből történő bérházépítkezésekkel lehetséges. A forradalmi munkásparaszt kormány részéről van is készség arra, hogv Szegeddel kapcsolatos néhány év előtti helytelen lakásépítési politikát megváltoztassa. Az ellenforradalom okozta gazdasági nehézségek ellenére segítséget nyújtott a kaszárnyák lakássá való átalakítására Az így nyert kétszáz lakás mel'ett további kétszázhúsz úilakásos bérháztöimbök atopcását kezdik meg ez év őszén a Marx tér, illetve a Mérey utca környékén. Ennél nagyobb ütemű lakásépítkezéseket nemcsak az anvagi fedezet, hanem az építőanyag viszonylagos hiánya is akadályozza. Bár a mammutberuházásokkal kancsolatos ipari jellegű építkezések jórészét országosan leállították, s az arra szánt építőanvag most lakóházépítkezésekre fordítható, mégis az ország minden részén olyan nagy az építkezési, illetve lakásigény, hogy Szegednek újabb építőanyag csak úgy adható, ha az anyaggyártó ipar termelése a közeljövőben a vártnál jobban fejlődik. A másik út: a saját ház A lakáshelyzet megoldásának másik jelentős módozata: a saját erőből történő lakásépítés. Néhány évvel ezelőtt erre sem fordítottak jelentőségéhez képest kellő gondot sem országosan, sem Szegeden. Az utolsó egy-két évben azonban itt is változott a helyzet: évente töbD és több állami hitel, OTP-kölcsön jutott a családiház-építőknek. Típustervek kidolgozásával és kibocsátással műszaki segítséget adtak már az építkezőknek, az előbbiekhez lépest nagyobb mennyiségű építési anyagot is szabadítottak fel ilyen célra; a TUZÉP útján pedig különböző előregyártott kisebb vasbetonelemeket, sőt tetőszerkezetet — vasbetonból, vagy gömbvasból — gyártottak kizárólag magánosok részére. Ennek eredményeképpen Szegeden az utolsó két-három évben évente átlag 70—80 családi házba költöztek kemény, fáradságos munka után megérdemelten a boldog, üzemi munkás, vagy dolgozó paraszt háztulajdonosok. Erre milyen lehetőség van? A családi házak építését is kettőzött készséggel segíti a kormány. 1957 első felében mintegy negyedmilliárd forint építési kölcsönt folyósított az Országop Takarékpénztár és ez év végéig tízezer új lakóház készül el kölcsönökből országosan. Szegeden az első fél évben 129 házra hárommillió-négyszázezer forint kölcsönt adott ki az OTP városi fiókja. További erőfeszítésekkel a kiadható OTP-kölcsönök összege talán tovább növelhető lenne, azonban az építőanyagok hiánya már itt is "megállj*-t kiált. Csak olyan összegű kölcsön irányozható elő országosan, de helyileg is, amely mögött ott a kész vagy elkészíthető építőanyag, mint "anyagfedezet*. Ilyen körülmények között most tízszeresen jelentősége van az olyan építőanyagnak, amely az országos, állami termelésen felül, helyileg gyártható, helyben lelhető, az építkezések környékén, ötlettel,. leleményességgel "maszek-alapon* beszerezhető. És mik ezek? A Duna—Tisza közének lehetőségei Ha valaki a közelmúltban végigjárta az ország északi, északkeleti vidékét, vagy a Dunántúl hegyes részeit láthatta, hogy nincsen falu, amelyben tízesével, százasával nem fejeződtek volna be, vagy most készülnek az új családi házak. Bányavidékeken, mezőgazdasági jellegű részeken egyaránt ott piroslanak az új cseréptetők vagy szürkéilenek a palafödelek. De könnyű az ottaniaknak. E házak alapjai, de néhol a falai is rendszerint a környéken könnyen fellelhető terméskőből készülnek, a tetőszerkezethez pedig ott a közeli erdőségek fája. Diósgyőrben, Ózdon pedig nem ritka a a kohók melléktermékéből, a salakból készült elemekből épített családi ház. Egyes termelőszövetkezetek már a környéken könnyen beszerezhető szénpor és tüzelő segítségével szénporos téglát égettek. De vajon mit csináljon a Duna— Tisza közén, a Tiszántúl sík vidékén élő ember, aki követ csak legfeljebb az utcán a járdán lát? Hogy a tetőszerkezetre alkalmas fáról ne is beszéljünk.,. Első látásra tényleg vigasztalan itt a helyzet. Ez azonban csak látszat, mert van megoldás. (Folytatjuk) az állami gazdaság kukoricája inkább DZSUNGELHEZ HASONLATOD. 'Az óriási kiterjedésű kukoricatáblák legnagyobb részét az idén még egyszer sem kapálták meg. Van az állami gazdaságnak tpbbek között egy nagy tábla z^bja is, mely gyönyörű termést » ígért. A sok eső miatt azonban a za'o teljesen ledőlt, s most mégis géppel próbálgatják aratni. A gép azonban csak beletapossa a termést a nedves talajba, nem aratja, csak hegyezi a zabot a "kukutyiniak módjára*. Az árpaaratással a gazdaság dolgozói úgy ahogy időre végeztek. Az árpatermés még keresztekben van, illetve csak volt, mert a minap is legalább 150 DISZNÓ TÜRTA A KERESZTEKET, vígan lakmároztak a keresztek aljában. Azonkívül, amit megesznek, a termés jó részét kicsépelik. És kiék ezek PZ állatok? Jó részük a szomszédos egyéni gazdáké, nagyobb részük pedig az állami gazdaság dolgozóié, akik alighanem szívesen eresztik állataikat a keresztek alá, ott nem kell melléjük pásztor. Felháborító az a felelőtlenség, mellyel a gazdaság vezetői viseltetnek az állam vagyona iránt Ézen túl az is elgondolkoztató, miért lehetséges az, hogy ebben a gazdaságban a nyári növényápolás legalapvetőbb műveleteit sem tudják elvégeztetni. Ilyen körülmények között nem csoda, ha ez a gazdaság ÓRIÁSI RÁFIZETÉSSEL TERMEL, s nem csoda, ha a környékbeli gazdák, termelőszövetkezeti tagok azt követelik: a felsőbb szervek vizsgálják felül ennek a gazdaságnak a dolgait, s olyan embereket állítsanak élére, akik a jövőben nem gazt termelnek ezeken a príma földeken és sokkal jobban tudnak vigyázni a megtermelt értékekre. MUESZ VELED, 0E A tizennégy éves kisfiú, Besir Péter budapesti lakos története ; „csupán" annyi, hogy | egy hónappal ezelőtt két ; kis társával Jugoszláviá[ ba szökött át. Ügy vélte, ! hogy onnan majd valahogy apja után vándoi rolhat, apja után, akinek pedig nem kell, hii szen itthagyta őt november valamelyik esős napján és Amerikába i disszidált. A jugoszláv hatóságok azonban Pétert — mint ahogy álta. íáöan a 18 éven aluli fiatalokat is, akik szülők nélkül egymaguk vágtak neki a nagyvilágnak — nem engedték tovább. Péter tehát ottmaradt Fehértemplom községben, amelynek határában húzódik el a jugoszláv—román határszakasz. Péter egy alkalommal a község közelében lévő Néró folyóban fürdött. A folyó közös jugoszláv —román határt képez. Fürdés közben Péter valahogy eltévedt a folyón, s a román oldalon kötött ki. A román határőrök a kisfiút elfogták és átadták a magyar hatóságoknak. Péterrel a napokban találkoztam a rendőrségen, amint éppen kihallgatták. A kisfiú próbálgatta összeilleszteni eddigi hányattatott életét. Budapesten, a Bécsi úti iskolába járt, nyári szünidőben pedig apja — aki egyébként önálló szabómester volt — kiadta cselédeskedni. Legutóbb egy bajai lókupecnál vigyázott az állatokra Péter. Anyjáról csak annyit tud, hogy nagyon szép kék szeme volt. Egyszer azonban anyja eltűnt és azóta csak álmában jelentek meg a csodálatosan szép kék szemek. Az okos. széparcú kisfiú itt áll most egyszál magában. Senki rokona nincs, akihez odatartozónak mondhatná magát. Peter most a fiatalkorúak bíróságától várja a döntést, hogy mi legyen vele. ipari tanuló szeretne lenni, ehhez azonban még el kell végeznie az általános iskola nyolcadik osztályát. Mikor megemlítettem neki, hogy •Újszegeden van az Ifjú Gárda Fiúnevelő Otthon, ahol hasonló sorsú társai tanulnak és szereznek évről évre tisztes mesterséget, Péternek felragyogott a szeme. Ha odakerülhetne ő is, nem maradna társtalan, s talán kevésbé fájna neki, hogy apja úgy elhajította magától, mint egy semmi rongyot. A kis társak közt pedig bizonyára meglelné önmagát, s éjszakánként álmodhatna megint anyja búzavirág. kek szeméről.., Reméljük, hogy igy lehet! Ui> wtnmtimtt^ \