Délmagyarország, 1957. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-04 / 181. szám

Vasárnap, 1957. augusztus I. 166 SZEGEDI SZÉP SZO 2 I

gazi őszi eső kerekedet, súlyos cseppjei állhatatosan kopogtak Magdus viseltes esernyőjén. Köröskörül első. tétült az ég, s úgy látszott, két-három napra is elegendő esnivaló duzzad a fellegek bugyraiban. Alig járt teremtett lélek az utcán, Magdus mégis nekivágott a síkos járdának, s szaporán kerülgetve a tócsákat, a parányi tornyú református templom felé tartott. A paróchia épülete se volt nagy, de — akárcsak a templom — csinos külsejű, rendbentartott, takaros. Ékesen hirdette, hogy a létszámot tekintve kicsiny ugyan a református gyülekezet a városban, de annál szorgalmasabb adófizető. Mintegy másfél esztendeje ilyen az épület, s Timóth tiszteletes úr páréves káplánkodását dicséri. Azóta virít új, sárgárafestett vakolattal a paróchia, mióta a segédlelkész munkálja friss, fiatalos lendülettel a hívek lelkiüdvét. Amíg az öreg alesperes, Taksonyi nagytiszteletű úr egymagában „munkálkodott" az úristen virágoskertjében, nem sokra ment. Igaz, nem is nagyon 6trapálta magát. Nem látta értelmét. — Vaddisznó népség ez — dohogta a rozoga, kopott karosszékben morfondírozva, súlyos pipája cimboraságában, s emelt hangon ismételgette a konyhaajtó felé: — Ezek a vaddisznó tótok megrontották ezeket a vaddisznókat, végképp megrontották. R

égi keletű meggyőződése volt a nagytiszteletű úrnak, hogy a szlovák környezet a fő oka a dolgok hervadt menetének. Ezek a jófajta, sűrűvérű kálomista családok beszivárogtak egy évszázad folyamán ebbe a tót városba, összekeveredtek az őslakókkal, s a jámbor tót vér eluralkodott ereikben, elfajzottak, fene megette az egészet. — Igen, igen — dünnyögte, — savó folyik az ereikben ezeknek a vaddisznó tótoknak, hiába. S most már a mieink ls szakasztott „dobrejanók", a vaddisznók istenfáját. — Észnél vagy te, Kálmán? — perelt vissza hegyesen felesége, fürge, ezerráncú kis öregasszony. — Ki hallott már savóvérű vaddisznóról? Észnél légy, Kálmán! — Vaddisznók, ha mondom — mordult vissza a nagytiszteletű úr, s rezignáltán lapozott bele egy régi évfolyam „Aller Képes Családi Lapjába". Nem így Timóth tiszteletes úr. ö a bibliába lapozott bele, mihelyst csomagját letette, s csakhamar belelapoztatott az egész gyülekezettel is. Azaz inkább a gyülekezet nőtagjaival. A szokványos istentiszteleten felül hetente kétszer ült össze a hívekkel bibliaórára. Jól sepert az új seprű, meg kellett hagyni. Értette a dolgát, csak úgy röpködtek a megtérésre buzdító vagy fenye. gető szavú idézetek. Az „evangélizációs iskola" neveltje volt Timóth, az új Irányzaté, amelyik reformot akart még a református egyházban is, azt hirdetve, hogy az egyházba nem lehet beleszületni, az igazi hívőnek meg kell térnie, nyilvánosan, hívőtársai fülehallatára, töredelmesen meg kell vallani bűneit, s engednie kell, hogy a szentlélek eluralkodjék az emberi lélekben, megtisztítva azt minden szennyétől.:. — Élek többé nem én, hanem a Krisztus él énbennem! — hirdette átszellemülten Timóth tiszteletes úr a bámuló hívek — égőszemű vénlányok, boldogtalan házasságban vergődő fiatalasszonyok, sápadtarcú özvegyek, nagyotthalló öregasszonyok, s néhány riadt diáklány előtt. M

agdus nagynénje, Hilda, egyike volt az elsőknek, akik extatikus sírásba fulladó hangon meggyóntak a kis gyülekezet előtt és vallást tettek arról, hogy a szentlélek rajtuk is erőt vett. S amikor Magdus „szörnyű szégyene", a csók kiderült, váltig azzal ette-rágta húgát, hogy mindez azért történhetett meg, mert krisztustagadó pogány, nem tért meg, s nem engedi, hogy a szentlélek benne is munkálkodjék. Addig üldözte, szenvedélyes fenyegetőzés közepette Magdust, hogv a szerencsétlen lány végül is belement a dologba. Isten neki, haladéktalan felkeres! Timóth tiszteletes urat, s megtér. Hilda közben elő is készítette megtérését, az egyik bibliaóra után különkihallgatást kért, s — kicsit csámcsogva is a dolgon — tájékoztatta a tiszteletes urat a hajmeresztő esetről. Timóth elcsodálkozott az ügyön. Magdust olyan visszahúzódónak, oly szerfe'ettvaló szendének ismerte, hogy nem akart hinni a fülének. Magdussal kaDcsolatban eszébe se jutott az. amit a két református vallású osztálytársnőjével már megkísérelt. Ne gondoljunk semmi rosszra, Timóth tiszteletes úrnak tiszta és isten által is megszentelhető szándékai voltak: sürgősen meg akart nősülni. Indokoltan. Hisz a huszonkilencediket taposta, s egészség és férfiasság dolgában cseppet sem állt hátrább a vele egykorúaknái. Igenám, de amilyen jártasságot sajátított el teológus évei alatt a biblia forgatásában, olyannyira ügyeltek a kálvinista kollégiumban arra, hogy a lányok körüli forgolódásban minél kevesebb gyakorlatra tegyen szert. A teológiai Internátus igazgatója — aszkétaéletü, rideg agglegény — csak a nőülkérés feltételével tűrte meg a lányokhoz való közeledést, s azt is szigorúan a negyedik évi szigorlat ytáni időszakban. DÉR ENDRE: Timóth tiszteletes úr — Regényrészlet — T

imóthot a szigorlat után egyik helyről a másikra rángatták, mint káplánt, megmelegedni sehol nem tudott. Ennek ellenére, amerre csak megfordult, az első hetekben kísérletet tett a nősülésre, úgy a második, harmadik találkozás után lepve meg vele ifjú tanítványait, vagy számításba jöhető bibliaóra látogatóit. Többször megsejlett ugyan előtte, hogy az ostromot megfelelőbben kellene előkészíteni, dehát nem birt parancsolni indulatainak. Ha valamelyik tanítványa megtetszett, a káplánszobába invitálta, s némi dadogás után kirukkolt a dologgal. S kertelés nélkül, sorolni kezdte nyomban, mi-mindennel tudna gondtalan életet biztosítani a kiszemelt leányzónak. A megrökönyödött lányok sürgősen az ajtókilincs után néztek ilyenkor, azt gondolva, hogy Timóth nadragulyát ebédelt, s rögtön rájukrohan, de tekintve, hogy erőszakoskodásra sohasem került sor, az a meggyőződés érlelődött meg bennük, hogy jó ember és okos ember Timóth "tiszteletes úr, csak néha pár percre rájön némi kis „ötperc". A

kikkel még nem tett kísérletet Timóth, azok egyszerűen nem akarták elhinni a fura lánykérési históriákat. Oly hihetetlennek tűnt előttük, mintha valaki a fehérről eszelősen azt állítaná egyre, hogy fekete. Magdus is ezek közé tartozott. Nem vette észre, amire raffináltabb osztálytársai oly könnyen rájöttek: hogy Timóth tiszteletes úr egyáltalán nem mennyei mannából és égimalasztból gyúrt férfiú, sőt hittanórán a lányok bokáját, nagylányosan teljesedő alakját gusztálgatja titkon. Magdussal még ezt se tette. Olyannyira feltűnésmentes és szerény volt a lány egész lénye, hogy Timóth tiszteletes úr csak annyit állapított meg eddig róla: van, létezik, az osztály egyik tagjaként, puszta számadatként. Most, hogy a félszeg kopogtatás után Magdus kicsit megpirulva, bátortalanul megállt a kis káplánszoba ajtajában az esőtől csöpögő ernyővel. Timóth úgy ráfürkészett a lányra, mintha akkor látta volna először. „Hm — gondolta — nem is akármilyen. Üde, bájos, csinoska. Lám, lám milyen vakon mászkál az ember, sokszor nem lát a saját szemétől. S milyen kis ártatlanka — látszatra. Ki gondolná, hogy ez már fiúkkal csókolózik? — — Áldás, békesség. Foglaljon helyet, érezze magát otthon — bíztatta némi ünnepélyességgel hangjában. — Sejtem, miért jött, illetve, miért késztette a lélek arra, hogy eltaláljon ide, s szívből örülök. Arra kérem, a bűneinkért kínhalált szenvedett Jézus Krisztus igéje szerint: öntse ki lelkét, üresítse meg bensőjét, hogy méltóképpen fogadhassa a szentlélek áldott tartalmát. Beszéljen, kedves. Magdus a kellemesen hangzó fogadtatás ellenére sem beszélt. Nem tudott. Pedig megfogadta, hogy — bármi történjék ls — meggyón őszintén. De most rádöbbent arra. hogy bármilyen tiszteletre méltóan istenes is nagynénje, visszás dologra vette rá őt. Kije neki ez az árgus szemmel figyelő fiatal férfi? Senkije S épp ezelőtt vádolja meg Lajit, árulkodjék rá? Hát ml köze Timóthnak az ő dolgukhoz? — Csak bátran kedves, higgye el, a legnagyobb megértéssel és részvéttel fogom hallgatni. Az aranyos nagvnénje már volt szíves értesíteni szándékáról, arról, hogy maga minden terhétől meg óhajtja üresíttetni magát s a lélek erejét óhajtja a végtelen kegyelmi isten ajándékaképp kapni újjászületése zálogául. S

mivel erre a szép mondatra sem akart szóra nyílni Magdus ajka, Timóth fejét lehajtva, kezét öszszekulcsolva. kissé átszellemülten halk hangon szólította fel vendégét: — Imádkozzunk. Ür Krisztus, őszinte szívvel borulok eléd, ki eddig a bűnnek, botladozásoknak csuszamlós útját jártam. Tísztis meg engem izsóppal bűneim szennyétől, hogy megtisztultan. vétkeimből menekedvén, a kárhozat kábító álmából végre fölébredve, belém költöző lelked gazdag áldásaival teljék meg szívem és elmém. Hiszen te nem akarod a bűnös halálát, Uram. hanem hogy megtérjen és éljen tebenned ..: Simán, gödülékenyen sorakoztak egymás mellé a szavak, mégis, Magdus egyre kínosabban érezte magát. Mintha egyáltalán nem 6 imádkozna, mintha egyáltalán nem róla volna szó. Az ámen után fel is emelkedett félig, azzal, hogy sürgősen elköszön Mikor azonban Timóth rászólt, hogy keresse ki Jakab levelét, gépiesen lapozott bele mégis a Hilda által kölcsönzött bibliába. 1 — "Levetvén minden tisztátalanságot és a rosszaság áradatát, fogadjátok be szelídséggel a belétek ojtott Igét." — olvasta emelt hangon a káplán. Aztán állhatatosan Magdusra meresztett szemmel kezdett az igemagyarázatba, s azzal fejezte be: — Idejött, mint ó ember, s isten lelkének kegyelme által úgy távozik, mint újjászületett ember. Az én uram/ Jézus Krisztus áldása kísérje minden útján, — nyújtotta kezét. S ahogy megszorította a puha kis lánykezet, egyszeriben elcsuklott a szava, a nyaka tövéig elvörösödött, s szokatlan akadozással, szemlesütve makogta: — Ámbár... maradjon még, Magduska, lenne még pár szavam magához. Én ... én úgy érzem, hogy mi ketten, két újjászületett ember, szorosabb kötelékekkel is egymáshoz kapcsolódhatnánk. Hiszen, ahogy a prédikátor könyve mondja: -Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek." És hát... Mózes második könyvében is írva van; -íme, én angyalt bocsájtok te előtted, hogy megőrizzen téged az útban." Miért ne lehetnénk egymásnak őriző angyalai az útban? Hiszen .; i én mindent megtennék, hogy az élet megpróbáltatásaitól megőrizzem ;. s H

irtelen a szekrényhez ugrott, felszakította ajtaját, s a sóbálvánnyá dermedt lány előtt sorra mutogatta annak tartalmát; — Nézze, a magam részéről előre gondoskodtam mindenről, éveken át takarékoskodtam. Van tíz jóminőségú ingem, nyolc pár zoknim, tizenhat zsebkendőm, alsóneműm is jócskán. A fizetésem mellé kongruát kapok, vallásoktatói díjat külön a* iskolában... higgyen nekem, nem szűkölködnénk semmiben. Magdus az ajtóhoz ugrott riadtan, mint aki tébolyodott elől szökik. Am látva, hogy Timóth meg sem moccan, sőt leverten rostokol a nyitott szekrényajtó előtt, megszánta hirtelen a kétbalkezes káplánt. Hozzálépett, s barátságosan nyújtotta kezét: — Köszönöm a fáradozását, tiszteletes úr. Timóth lehajtott fejjel motyogott valamit, s a lány távozása után percek múlva is magábaroskadtan, elkeseredetten tűnődött: hol véthette el megint a dolgot, hisz olyan ápertén beszélt, hogy különb nyíltsággal nem is lehetne... Magdus jókedvűen ballagott hazafelé a megcsendesült esőben. Fürgén libbenő alakját alig győzték visszatükrözni a tócsák. Utcájuk sarkán, az egyik eresz alatt pacallá ázott alak ácsorgott, zakója gallérja mögé menekülő arccal. Laji volt. V

árj meg, azonnal jövök, — mosolygott rá Magdus, S befutva tornácukra, sohsem tapasztalt szélességgel csapta a fonott asztalra, nénje orra elé a kölcsönkapott szent könyvet. — Süsd meg, a papoddal együtt — mondta neki derűsen. — Mi? Hogy? .«. Hová szaladsz?! <— hörkent utána a meglepődött Hilda. Magdus már az utcaajtóból kiáltott vissza: — Sétálok egyet a jó levegőn — Lajival. Véradó • Parányi testből kínzó hang sikoltl j De mozduló kéz vérből, vérbe old; ! s a legfőbb Törvény csendben teljesül.;. £ Ily egyszerűen munkál, testesül: • szándék, segítség, élet-akarat. : Kereső csöpp száj emlőhöz tapad, £ mert diadallal hömpölyög a véri • | Tehet-e többet ember, emberéi*? . £ Meglestem orvost, mentett csecsemőt, ; s tisztelegnék a véradó előtt, : de hogyan kezdjem? Mit mondjak nekil t Meleg szavaknál szebben hirdeti S lettét a csöpp szív s annyi, annyi még! Élet-virrasztó szeme tisztán ég. Mosolyt, jóságot tükröz az arca. Csak haján győzött az idő harca, ezüstre váltva régen a színét... Visszhangzó szívek hirdetik szivét! j Karján erekből feszülő kéve. • Harmincöt éve, csordul a vére. • Biztos a lépte. Nézem szótlanul... £ Életét szinte láthatatlanul £ beteljesítő munkás. Fogva tart. ; Ruhája szürke. S ma a tiszapart, • alakját ezüst szoborrá nőve £ mutatja: hogyan lép az időbe, £ mások életét szolgáló Ember... j í Létünk ringató bölcsője: tenger £ várja a Naptól bíbor ló vizet... £ Siet a folyó! En is siettem, • dadogó szóval elétek tettem t egy szürke ruhás, munkás, hű szivet) • VERÉB ILONA m • • ••••••••••NHMHiiMMnM-i : t ANDRASSY LAJOS VERSEI : Csak megjöttél • Nyílott az ajtó s felröppent a szívem mély bódulatból, melvbe gond nyomott. Nyílott az ajtó s csöndes öleléssel úgy elzavartál minden bánatot. Nem mondtad el még merre volt utad ma. s mért vártalak hiába oly soká? Csak megjöttél s két csöndes karjaiddal már eltörölted minden vád nyomát. REMÉNY Látnoki szemmel ha nézem a Távolt: A messzi jövendő mint kúszik elénk; Víg riadót ver a szívdobogásom. S ez élteti bennem a néma reményt: Hogy nem marad álom e százszinű áloi Hogy élem is még e jö-éveket én .... S bár ez eljő-világnak nagy fáklyatüzéből Még gyenge kis mécsnek a lángja lobog: A rég-elavultnak dúlt romjain állva Új nagy paloták felől álmodozok: Hol az emberek végre cgymásra-találva; Rég eifeledék, hogy itt tank robogott.. • Mindig nagyon szerettem a csemegét, értsd alatta, kedves olvasó, a finoman és különlegesen elkészített ételeket, édességeket, no meg a pletykákat, melyek hol egészen frissek, hol rsak attól hallja az ember, aki ott volt, ahol azt beszélték. Az utóbbi időben megszaporodott ínyencfalataim száma, az újság azon apróhirdetéseivel, mely így kezdődik: »Harminchat éves, jó kondícióban lévő özvegyasszony férjhezmenne*, vagy "Tizenkilenc éves, káros szenvedélyektől mentes, szolid fiatalember élettársat keres* stb Ezek a hirdetések a legkényesebb ízlést is kielégítik. Ahogy itt előttem fekszenek az újságok, újra és újra átolvasom a sorokat. Bizarr gondolatom támad. Megpróbálom leírni, amit én látok e sorok mögött, l eírom a hirdetés reális, szívből és érdekből fakadó szövegét. Azt a szöveget, ami akkor kerülne az újságba, ha a szerMt&zid&i ző levetne róla minden ruhát és a hirdetés ott állna meztelenül a tisztelt olvasó előtt. Hogy sikerül-e, döntsék el Önök. Kiadóhivatalunk hirdetési osztályán áll egy hölgy, kezében sablonos, de szívében annál érdekesebb szöveggel. Nevezzük őt "elkeseredett vénlánynak*. íme a szöveg: "Előre félek a hoszszú, unalmas estéktől. Nem akarom az idén gyorsan tovatűnő (már alig lévő) fiatalságom egyedül tölteni. Kérem, szánjon meg valaki, csúnyák is előnyben, öt-hat gyerek nem számit. Leveleket utolsó próbálkozás jeligére kérek*. Alig veszik fel a hirdetést, újabb fél érkezik. Huncut szemű, feltűnő ruhaju nő, ő a *kalandvágyó*. A hirdrtés: "Nagyon csinos, tok tapasztalattal rendelkező hölgy keresi hasonló férfi társaságát. Pénzem nincs. Lakásom van. Felejthetetlen esték jeligére. Kalandorok ne kíméljenek*. A hölgy leszurkolja a tízest és máris egy gyanús külsejű férfi áll az asztal elé. 0 a kicsit részeges: "Jöjjön hozzám egy főzni tudó asszony, néha iszok. Pénzt nem adok haza, fizetéskor mindent öszszetörök*. Rálehel egy fél litert tisztán a tisztviselőre és távozik. Kifényesedett atillában lép be egy öregúr. Megremeg kezében a papir. ő már járt itt. fogja el az emlékezés. Huszonöt évvel ezelőtt. Kívánságait akkor így szövegezte: "Minisztériumi főtisztviselő vagyok. Keresem olyan úrileány társaságat, aki megfelelő módon tud reprezentálni. és családi összeköttetéseivel pályámon előbbre tud vinni. Ho* zomány és lakás okvetlen szükséges*. Ezt a régi szöveget meg kellett egy kicsit húzni él így újonnan hátha több sikere lesz: "Megismerkednék lehetőleg párttitkár, vagy más funkcionárius idősebb leányával. Protekció nélkül nem tudok élni jeligére". Sietős asszonykának ad helyet a kifényesedett atilla. Igen, azt hiszem jól látom, az ö arcára ez van írva: "Pénzéhes*. Kívánságai a következők: "Hozzámennék sir szélén álló, életbiztosítással rendelkező öregúrhoz. Anyós kizárva. Leveleket "két hét múlva halott" jeligére a kiadóba. A hivatalos idő véget ért, a kiadóhivatalt bezárják. Mára nem vesznek fel több hirdetést. De talán e pár levetkőztetett sorral is sikerült elérni azt, hogy látja a tisztelt olvasó: az 'yen hirdetések egyik esetben sem szövegeződnek érdek nélkül. Deák Katalin