Délmagyarország, 1957. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
1957-08-28 / 200. szám
Szerda, 1957. augusztus CT. az a szülő, aki nem él az oltási lehetőséggel Áldozatos asszonyok, Növehsz,h a Wldvásárlási kedv a megyében felelősséget vállal V Érdemes ma eazdálkndnl taimol&íro ic. alkalma. VÍH ————a AKIK SEGÍTENEK Látogatás az an yatejgyűjtő állomáson SOKAT IRTUNK már U- mák, m ápolók, a takarítónő punkban a szegedi anyatejgyüj- „„bészi sterilitással dolgoznak, tő állomás munkájáról, Ulogy Éppen ebben áll az állomás miért, ennek is megvan a maga e^nye, mert eddig, míg húztóljó oka: büszkék vagyunk rá, házig (házhoz jártak a betegek hiszen Magyarország egyik leg- anyatejért) szállították az jobban működű állomása. _ anyatejet, nem tudtak raegfeA szegedi édesanyák saját Jelű gterilitist biztosítani. Ezért gyormekük egészségén túl gont- cfak forralva fogyaszthatták e dóinak más gyermekekre u . csecsomők a tejet. Forralás után Azokra, akik az ehető táplálék, ag „iy,tej ^^ veszit értéké— az anyatej nélkül elpusztulnának. A szegedi anyatejgyűjtő állomása két fertőzőkórházutj. a Il-es Kórházat és a klinikét látja el anyatejjel. Ezenkívül 10—12 városi csecsemő (kap anyatejet. bőL Az állomás tiszta, tartalmas tejet juttat a legkisebb betegek számára. BECSÜLETES, lelkiismeretes munkát végez az állomás valamennyi dolgozója. Munkájukat könnyítené, ha a jelenlegi Ea igen szép teljesítmény f, ha hűtőszekrényt egy elektromos figyelembe vesszük, hogy állomásnak jelenleg hét Itjsmamája van. A hét édesanya látja el a rászoruló csecsemőket anyatejjel. Közülük az egyik ;« város legtávolabbi részéről jár be naponta kétszer. Nem ismer fáradságot, csőben, rekkenő hőségben szorgalmasan jár az anya-! tejgyűjtőbe. Tudja; milyen j nngy szükség van oz anyatejre.: Sok koraszülött, bélhuivitos, j fejletlen csecsemő köszönheti j neki életét. A mamák aggódva; hűtőszekrénnyel cserélnék ki Csupán ennyi a kérésük. A sok beteg csecsemő pedig — akiknek életük függ az anyatejtől — több tejet kér. (H-né) gazdálkodni. Ezt mutatiák. hogy Csongrád megyében az idén már ötezer adásvételi szerződést kötöttek és legalább tízezer hold föld cserélt gazdát. Szeged környékén főleg a paprika- és a hagvmaföldeket veszik. A ló földek holdiáért 6—8 ezer forintot fizetnek, de a paprika és vöröshagyma termelésére is alkalmas réti agyagtalaiokért, ha ió táperőben vannak. 15—20 ezer forintot is megadnak. Megnőtt a hagymaföldek liaszonbérleti ára is. Egy hold ió hagymaföldet 3—4 ezer forintért adnak bérbe, ennyiért azelőtt meg is lehetett vásárolni a földet. Tehefséges énekes és hangszeres növendékekef keres a Szegedi Zenemű /észeH Szakiskola A Szegedi Zeneművészeti Szakiskola az új tanévre tehetséges fiatalokat keres az ének-, valamint a fúvós- és gordon- (nagybőgő) tanszakra. A felvételi vizsgákat oz utóbbi tanszakokra szeptember 7-én, az elsőre pedig szeptember 5-én tartják meg. Sikeres felvételi vizsga esetén zenei előképzettség nélkül is felvételt nyerhetnek tehetséges növendékek az említett tanszakokra. A zongora, hegedű, gordonka, zeneszerzés, üto és hárfa tanszakra történő felvételhez a VII. zeneiskolai osztály elvégzése és sikeres felvételi vizsga szükséges. A felvételekkel kapcsolatos minden kérdésre készségesen ad választ a zeneiskola igazgatósága. (Szeged, Lenin körút 77., telefon 22-17.) A múlt heti nagy melegek miatt a gyermekbénulással kapcsolatos fertőzések száma érthetően szaporodott. Városunkban is szaporodtak a gyermekbénulásos megbetegedések a lappangási idő leteltével. Az elmúlt két hétben 8 újabb megbetegedés volt. A betegek azokból a korosztályokból kerültek ki, akiket nem oltottunk be. Két beteget Budapestre kellett szállítani, ezek közül az egyik, sajnos, meghalt. A múlt hónapban beoltottak közül Szegeden egyetlen egy megbetegedés sem fordult elő. Bűn és bűnhődés •• • tyúk fejének kellett volna a nyakbőrön lógnia... Ujabb „fortisszimó" a kísérőzenében. Nejem elájul, - j Szombat délben fe- külözhetetlen szerfigyclik az állomás vezetőjének,: leségem kiadta a pa- számát, a nyeles meUlrioh Magdának napi jelenté- J rancsot: rítőhálót és elindulacit. Ha sok anyatejet kér a; _— Fiam, délután tam a parancs teljesífertőzőkórház, akkor baj van.jJ'W szíves, vágd le a tésére .,. A tyúk több a beteg csecsemő; • >eftér tyúkot, holnap utáni nyomozás köz- Jelenleg kevés kismama 57tÉa"s£ük ebédre. A jár hozzánk - mondja az á\-ihJtb6tl £»«»"&$„ egylomás vezetője - általában , 12-15 mamánk van, de most 5 'hét „érthetetlen* okok miatt elmn- $ iü* ?z°™zéfh telk™ ®J" , • !állomány, de közben lisztaásásba mélyedrauonuuc; j „róka" vetődhetett a tem. — Ujabb parancs Nem ,. olyan érthetetlenek az; kertaljiba> amel ríaí2toít }el e \omol okok. Az egyik kismama meg-:szinte észrevétlenül lelki összpontosítást magyarázza. Neki te valóságos; elfogyasztotta a létközclbarcot kellett vívnia férje-S S2úmof ... A feladott vei és családjával, mert nzok-parancsot dörmögve hallani sem akarlak arról, hogy; nyugtáztam, mert ez ő oz anyatejgyűjtőbe járjon. De (a „véres kötelesség" _JP __,J| egy gyermekét féltő édesanyaújabb negyedórát vett megmarkoltam"a ménem önző, nemcsak saját gycr-.el vasárnapi horgá- rítőhálót és hajrá mekére gondol, segíteni akarJszaíom előkészületei- a tyúk után! Negyed- és félkézzel folytatniinden beteg csecsemőn, min-: bői, de jólnevclt alap- órás izgalmas hajsza hatom a gílisztaszeden aggódó édesanyán. • természetem felülke- után — amelyhez a dést... MENNYI ÉHES, beteg kis- • rekedett bosszúsága- kint tereferélő szomgyermokszáj várja nap mint l mon, s mindössze szédasszonyok s a nap a/, életet jelcmtő tóplálé-1 ennyit jegyeztem harci lázban égő gyekot — az anyatejet?! Gondol-\meg: reksereg kórusa szol jon valamennyi édesanya és " van, flacs- gáltatta a fórj arra, hogy az 6 gyermeke « *ffM ^rítt is rászorulhat még más enibcben nem feledkeztem meg a halakról sem, és nejem látóköréből kikerülve a igénylő munkából: — Lajos! Itt a tyúkI Nosza, lecsaptam az ásót, lepkefogóként Augusztus 22-től ismét oltunk városunkban. Ez idő alatt több mint négyezer gyermeket oltottunk be, sokan közülük már a második védőoltást kapták. Érdeklődjtünk az orvosoknál, hogy je• lentkeztek-e olyanok, akik• nél valamilyen oltási szövődj mény lépett volna fel. Ez ; ideig nem találkoztak olyan kát. Olyan szerencsé- fehér, jóUAplált IVOC-Í™^™1}?**™3*0* sen, hogy a tyúk fe- jónak általam elörc; ^kin a mKzori vS+ je elgurult, s baVke- megfontolt szándékzem mutatóújja ló- Icai elkövetett elrab- i olta?r!l gott úgy, ahogy a lása, meggyilkomai^^J*^^^; h°" és — körülnézve oz;0,3,1 turték gyermekeik ai asztalon heverő ma-! radványokon — fel-l falása miatt! A hajam égnek állt kisfiam pedig ártat- és kétségbeesve emel- • lan pofikával meg- tem fel balkezem fe- S Háromszor büntették már !A v • cs(mkIát: 'üzérkedés miatt Szlanka -Esküszöm az • Ágoetonné Szeged, Földműeíláani? égre, nem én voltam! ives utca 22 szám alatti larunlvníu, „„v De hiába való voltj kost, aki ennek ellenére tois a púknak is (utób az eskü' mert a hely-Ivábbra is iparengedély nélbinak ^róvizzeU vé- °ZÍnÍ SZemle ^orán: kül vásárolt különféle árukat gül balöklöm helyén oltást? A szülők kivétel nélkül megelégedéssel nyilatkoztak. Még két napig oltnnk valamennyi oltóhelyen. Azok a szülők, akik ez ideig még nem vitték el gyermekeiket oltásra, igyekezzenek a rövid időt kihasználni, mert nagy felelősséget vállal magára az a szülő, aki nem él az oltási lehetőségiéi. Az oltásokat tehát augusztus 28-án és 29-én, a hirdetményben megjelölt összes oltóhelyeken végzik. Augusztus 30-án és 31-én, a pótoltások idején csak a Párizsi körút 41. szám alatt, az egészségvédelmi tanácsadóban oltunk. Az 1951. január L és 1954. december 31., valamint 1957. január 1. és február 28. között született gyermekek második védőoltásai szeptember 19—25-ig lesznek. A második oltás is tovább fokozza a védettséget. Éppen ezért minden szülő oltassa be másodszorra is gyermekét. Dr. Vetró János, a Közegészségügyi és Járványügyi Állomás igazgatója. Üzérkedett — letartóztatták megenni vélt sajátja kisvasúti pólyagombolyaggal, felszabadult tyúkunkat egy darab | nagyállomás megállónál, a mögött. Törzenci aláa szomszéd Keresd meg! — kerítése tövében ha... . ..1 hangzott a válasz, talmas robinzonád rck .egílsógere, é, nnlyen )'>iamc!v élességével és árán végre megfogIcm, ha valak. Seg». Mennyi-; tömörséqéval minden tam a lepkét, illetve vei jobb érzés segíteni, mutt;újabb kibúvó lehető- a tyúkot!... segítséget várni. Ne idegenkedjenek a kismamák a segítéstől,' jyjif „0;ti mjt fen„ mert érte nagy megbecsülés; nem> vduamra vet. jar, tem minden valamiDiadalmenet a konyhába, majd négyéves kisfiam assziszA többi már nem ls érdekes — bár a kisebbik fiamnak szánt májat a kisebbik kismacska ette meg — a tyúkkal minden tekintetben meg voltunk elégedve. Az ebéd utáni sziesztában éppen megdicsőült ebédtárgyunk erényeit magasztaltuk, amikor kopogtak... A szom• Az anyatejgyűjtő állomáson •revaló sporthorgász ragyogó a tisztaság. A kisma-.(és „madarász") néltálása mellett a nagy- szédasszony lépett be, késsel szerencsésen ér kérlelhetetlen váelvágtam a tyúk nya- dat emelt ellenem kocsit béreltek a TEFU-tól, hogy azzal is továbbítsák szállítmányaikat a fővárosba. Ezt az üzérkedést immár a felszabadulást követő csereidőktől kezdve folytatta mostani, negyedik lebukásáig. Ezért a rendőrség előze_ tes letartóztatásba helyezte, Tzívvel l°}áson vidáman ko-j vénytelen vásárlásait elsősor- majd átadták az ügyészség. tyogva-kotolva leltük jban baromfiból, háziszár- ... ... .„.:,, meg az udvar egyik \ nyasokból eszközölte, továb- nek 'Parengedely nélküli zugában. Megvolt a 5 bá nagy előszeretettel vásá- kereskedés, árdrágítás, üzér„corpus delicti", a: rolt zöldség- és gyümölcsfé- kedés bűntette miatt bűnvádi vád bizonyítást nyert. ] léket is, télen pedig fél ser- eljárás indult ellene. A fellebbezési és bé-: léseket, hogy azokat Budakéltetési tárgyalás í pestre szállítsa péntekenként. ugyan eredményre i és szombaton a Lehel téri, 11vezetett, mert: egy; ietve a Garal téri piacokon kövér tyúk — két S tetemes felárral értékesítse. sovány kotló alapon ;A házkutatás során 8—10 megmenekültem a • mázsa tökmagot is találtak a törvény sújtó keze; padlásán, amelyet folyamatodéi, de — erkölcsi-: san pirítgatott és két-három leg megsemmisültem:- ^ szállhatott Tyúktolvaj lettem, s ^o^nt szállt.gatou ez a bélyeg most {s: ugyancsak Budapestre, toott ég a homloko- j vábbeladás céliából. mon... j Olykor őstermelő társakkal Csernai Zoltán5 is szövetkezett és tehergép— A „SZÉP S7.EGEDERT"mozgalom bizottsága tegnap, kedden délután alakult meg a Hazafias Népfront keretében. A „Szép Szegedért"-mozgalom célja — nevének megfelelően —, hogy a város tisztaságára, műemlékeinek, terelnek gondozására ügyelten. A mozgalom feladatának tartja azt is, hogy Szeged szépítéséhez javaslatokat tegyen, összegyűjtse és továbbítsa a dolgozó emberek Ilyenirányú észrevételeit. A város további szépítését társadalmi munkával is elősegítik. ifi (152) Svejk ismét egyedül maradt. Kisvártatva újra megszólalt a telefon. Svejkneh nagy nehezen sikerült megérlelnie magút: — Vanek? — az elment az ezredirodára. Ilogy ki beszól? A tizenegyes menetszázad ordonánca. Ott ki beszél? A tizenkettes menetszázad ordonánca? Szervusz kolléga. Hogy mi a nevem? Svejk. Es a tied? Braun. Nincs véletlenül egy Braun nevű rokonod Iíarlinban, a rakparton, egy kalapos? Szóval nincs, nem is ismered. Én sem ismerem, csak egyszer arra mentem villamoson és szembetűnt nekem a cégtáblája. Hogy mi újság? En nem tudok si inniit. Hogy mikor indulunk? En még senkivel se beszéltem az indulásról. Hová kéne menjünk? — Te dilis, hát a menetszázaddal a fronra. — Arról még nem hallottam. — Szép kis ordonánc vagy. Nem tudod, hogy a lajtnantod .. • — Nekem óberlajtnantom van . • • — As mindegy, szóval, hogy az óbrrlajtnantod clrnent-a a bcsprechungra az óberszthez? — De, az óberszt meghívta őket. — Na látod, a mienk is oda ment, és a tizerdtarmadik század parancsnoka is; éppen mott beszéltem telefonon az ordonáncukltal. Nem tetszik nekem ez a nagy sietség. Hát arról tudsz valamit, liogy a zenészek pakolnak? — Én semmiről nem tudok semmit. — Ne tetteid magadat marhának. Tudod, hogy a rechnungsfeldvébletek már vagonavizól is kapott? Mennyi nálatok a mansaft létszáma? — Nem tudom. — Mi 05. tökfej, attól félsz, hogy felfallak? — (Hallani, hogy a drót túlsó végén beszélő odaszól valakinek: "Fogd csak a mósilt kagylót. Franta. ha látni akarod, hogy milyen hülye ordonánca van is tizenegyedik századnak*.) - llallo, alszol, vagy mi van olt? Hát akkor felelj, ha egy kollegád kérdez. Szóval te még nem tudsz semmit? Ne tagadd. Nem szólt semmit a rechnungsfeldvébletek, hogy konzervet fogtok faszolni? Hogy ilyen dolgokról nem beszeltél vele? Te hülyönc, te. Hogy neked ahhoz semmi közöd? — (A drót túlsó végéről nevetés hallatszik.) — Jó nagy marha lehetsz te is, ahogy megtudsz valamit, azonnal telefonálj nekünk a tizenkettes menetszázadba, te kis aranyos hülye. Hová valósi vagy? — Prágai. — Akisor okosabb is lehelnél.»< Es még valamit: Mikor ment be a rechnungsfeldvébletek az irodára? — Egypár perccel ezelőtt hívták. — Nahát, és mostanáig ezt nem tudtad megmondani? A mienk is az elébb ment el, itt készül valami. Nem beszéltél a Irénnel? — Nem beszéltem. — Jézus Krisztus, és te még azt mondod, hogy prágai vagy. Te semmivel se törődsz. Hol csavarogsz egész nap? — En csak egy órával ezelőtt jöttem meg a hadosztálybiróságról. — Hát az egész más káposzta, pajtás. Akkor még márna elmegyek hozzád beszélgetni. Most kétszer csöngesd le a telelonL Svejk éppen pipára akart gyújtani, amikor a telefon ismét megszólalt. „Bújjatok a fenekembe a telefonotokkal — mondta magában Svejk — azt hiszitek, kedvem van diskurálni veletek?* A telefon kérlelhetetlenül tovább zörgött, úgyhogy Svejkneh végül elfogyott a türelme, fogta a kagylót és beleordított: — Halló, ki beszél? Itt Svejk, a tizenegyedik század ordonánca. A válaszban Svejk felismerte Lukás főhadnagy hangját: — Mit csinálnak ott maguk? Hol van Vanek, azonnal küldje Vaneket a telefonhoz! _ — Óberlajtnant úrnak alázatosan jelentem, as elébb csengett a telefon... — hlc hallgasson. Svejk. nem érek rá magával szórakozni. A katonai telefonbeszélgetés, érti, az nem olyan, mint civilben, amikor órák hosszat telefonál gátunk, hogy meghívjunk yolakit ebédre. A telefonbeszélgetés legyen világos és rövid. Telefonban elmarad még az „óberlajtnant úrnak alássan jelentem* is. Na tehát, azt kérdem magától, Svejk, kéznél van az a Vanek? Azonnal jöjjön a telefonhoz. — Nincsen kéznél, óberlajtnant úrnak jelentem alássan, az előbb az irodáról szóltak neki, hogy hivatják, még egy negyed órája se lehet, hogy elhívták innét az ezredirodára. — Na, majd ha megjövök, Svejk, elintézem én magát. Nem tud tömören beszélni? Nahát, jól figyeljen, hogy mit mondok. Tisztán hallja, nehogy aztán később azzal mentegetőzzön, hogy zörgött a telefon. Abban a pillanatban, ahogy visszaakasztotta a kagylót... Szünet. Ujabb csengetés. Svejk felveszi a kagylót és a szitkok áradata zúdul rá: — Maga állat, maga bitang, maga lator. Mit csinál maga, mért szakítja meg a beszélgetést? — Kérem, óberlajtnant úr. azt tetszett mondani, hogy akasszam fel a kagylót. — Svejk, én egy óra múlva otthon vagyok, és akkor lesz nemulass ... Na, szóval maga azonnal fogja magát, bemegy a barakkba és megkeresi az egyik eugszfürert, mondjuk Fi-schsot, megmondja neki, azonnal vegyen fis embert és menjen velük a raktárba konzervet faszolni. Ismételje meg, mit kell csinálnia? — Elmegy tíz emberrel a raktárba konzervet faszolni a századnalu — Vcgre, hogy egyszer nem hülyéskedik. En közben telefonálok Vanehneh az ezredirodára, hogy ö is menjen a ralitárba és vegye át a konzerveket. Ha közben visszaérne a barakkba, hagyjon ott mindent és fusson laufsrittban (Futólépésben) a raktárba. Most pedig akassza vissza a kagylót. Svejk jó ideig hiába kereste nemcsak Fuchs eugszfürert, hanem a többi sarzsit is. A konyhán voltak, rágták a húst a csontokról és azzal szórakoztak, hogy a • kikötött Ralount nézték, aki ugyan szilárdan állt a talpán, egészen a földig leeresztve, mert megkönyörültek rajta, de azért fölöttébb érdekes látványt nyújtott. As egyik szakács odavitt neki egy húsos bordacsontot, bedugta a szájába, és a nagyszakállú óriás, a kikötött Baloun. akinek nem állott módjában, hogy a kezével manipuláljon, óvatosan tologatta a szájában a csoiUol, a jogai és az inye segítségével egyensúlyozta, s közben olyan arckifejezéssel rágcsálta a húst; mint egy erdei rém. — Kicsoda maguk közül a Fuchs eugszfürer? — kérdezte Svejk, amikor végül rájuk akadt. Fuchs szakaszvezető méltóságán alulinak érezte a választ, amikor látta, hogy egy közönséges baka kérdezősködik utána. — Hé — mondta Svejk — hányszor kérdez* zem még? — Melyik a Fuchs eugszfürer? Fuchs szakaszvezető előlépett és méltóságteljes tartásban minden elképzelhető módon elkezdett káromkodni, hogy ó nem eugszfürer. ő eugszfiirer úr, és nem lehet azt mondani: »Hol a eugszfürer?* hanem csak így: „Alázatosan jelentem, hol van a eugszfürer úr?* Ha az ö szakaszában valaki nem úgy mondja, hogy -Ich melde gehorsam*, mindjárt kap egyet a pofájába. — Lassan a testtel — mondta Svejk higgadtan — azonnal fogja magát, megy a barakkba, ott összeszed tíz embert, és aztán laufsrittban velük együtt a raktárban konzervet fognak faszolni. Fuchs szakaszvezető annyira meg volt lepve, hogy csak ezt a szót tudta kipréselni magából: — Micsoda? — Semmi "micsoda* — felelte Svejk — én a tizenegyes menetszázad ordoiuínea vagyok és éppen az elébb beszéltem telefonon Lukás óbcrlajtruau úrral. Es az óberlajtnant úr azt mondta: "Laufsritt tíz emberrel a raktárba*. Ha nem megy, Fuchs eugszfürer úr, én azonnal megyek vissza a telefonhoz. Az óberlajtnant úr határozottan azt kívánja, liogy maga menjen. Erre kár is a ssőt vesztegetni. „A telefonbeszélgetés — motulja Lukás főhadnagy úr — „legyen rövid és világos. Ha azt mondják: a Fuchs eugszfürer megy, akkor ő megy. Az ilyen parancs, az nem olyan fecsegés, mint amikor telefonon meghívunk vnlakit ebédre. A katonaságnál, pláne háborúban, minden késés bűncselekmény. Ha az a Fuchs eugszfürer nem indul el azonnal, mihelyst szól neki. akkor rögtön telefonáljon nekem, és én majd elintézem őt. A Fuchs eugszfürer il lesz törölve a föld spinéről*. Barátom, maga még nem ismeri az óberlajtnant ural, (Folytatjuk) I