Délmagyarország, 1957. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
1957-08-28 / 200. szám
V1LAG PROLETÁRJAI; EGYESÜLJETEK i Hla: Sikeres kísérletek ; a Szovjetunióban az interkontinentális irányítható rakétával A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA XIIL évfolyam, 200. szám Ara: 50 fUlér Szerda, 1957. augusztus 28. ö Szeged közlekedési berendezéseinek helyzetét tárgyalta meg a városi tanács végrehajtó bizottsága Kijavítják az áramátalakító berendezéseket — Évenként négy autóbuszt és két villamos ikerkocsit szereznek be — Utátépítési programot dolgoznak ki — Fejlesztik a közvilágítást Kedden délelőtt a városi tanács végrehajtó bizottsága Szeged közlekedési berendezéseinek — áramellátás, villamos- és autóbuszpark, úthálózat, közvilágítás állapotának — helyzetét tárgyalta meg. Az ülésen részt vettek a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium képviselői is. A végrehajtó bizottság a tanács építési és közlekedési osztályának jelentése és a tárgyaláson elhangzott szakmai észrevételek alapján megállapította, hogy a villamosközlekedés számára biztosított áramátalakító berendezés nem felel meg a mai követelményeknek, mivel a kapcsolótábla és a kábelek túl vannak terhelve. A legnagyobb teljesítményű higanygőzegyenirányító jelenleg sem üzemel a transzformátor meghibásodása miatt. Az elmúlt években rendkívül megnövekedett utasforgalommal nem tartott lépést a kocsipark megfelelő fejlesztése és különösen az áramátalakító berendezés kapacitása nem bővült, annak állaga állandóan romlott. Megállapították: jelenleg olyan körülmények között van Szeged város villamosközlekedésének áramellátása; hogy az eröműherendezésekhez szükséges hitel biztosítása nem halasztható tovább, mert a közlekedés további folyamatossága megszakadhat. A villamospálya Szegeden általában forgalombiztosnak mondható. Azonban néhány helyen — például a Kossuth Lajos sugárút, a Lenin körút, az újszegedi vonal egyes szakaszain — a felújítás és a pályafenntartás nem halad megfelelő ütemben. A villamos felsővezeték állapota sem kielégítő városunkban, mert a vezeték több helyen a megengedett keresztmetszetnél vékonyabb, ennek következtében többször elszakad. A vezetek úgynevezett táplálási rendszere sem jó. Jelenleg a vonalhálózat két szakaszra van osztva és üzemzavar esetén a forgalom fele szünetel. Éppen ezért szükséges legalább három, vagy négy táplálási szakaszra bontani a hálózatot, hogy a forgalmat az üzemzavar ne vesse vissza. Számadatok azt bizonyítják, hogy jelenleg csúcsórában 8500 utas jelenkezik, viszont a villamoskocsi-park csak mintegy 6000 utast tud szállítani. Igen sok szó esett a végrehajtó bizottság ülésén az autóbuszközlekedés helyzetéről. A Szegedi Közlekedési Vállalatnak hat autóbuszvonala van, amelynek pályahossza több mint 40 kilométer. Az autóbuszközlekedésben nemcsak az utasforgalom túlterheltsége jelentkezik, hanem különösképpen sok az autóbuszok meghibásodása az utak rossz állapota miatt. Ennek következtében számtalan rugótörés és egyéb hiba adódik, amelynek következménye a menetrend be nem tartása. Azonban a gépjármüveket nemcsak az utak rossz állapota rongálja, hanem egyes gépjárművezetők lelkiismeretlen munkája is. A terheléssel 12 tonna súlyú kocsik rendkívül igénybe veszik az amúgy is gyenge utakat, amelyeknek fokozott és sürgős kijavítása elengedhetetlenül szükséges. Részletes adatok alapján megállapította a végrehajtó bizottság, hogy Szeged város közvilágítása közlekedési, közbiztonsági és reprezentatív szempontból sem kielégítő. Igaz, az elmúlt években jelentősen fejlődött Szeged közvilágítási hálózata, azonban ugyanakkor takarékossági szempontokból folyamatosan kisebbre cserélték ki az égőket és emiatt aránylag Szeged sötétebb, mint más kisebb városok, községek. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a külvárosokban még mindig kevés a közvilágítás és a jövő évben megkezdődő szabadtéri játékokra már elengedhetetlenül szükséges a belváros méltó kivilágítása, akkor minden lehetőséget fatbavéve bővíteni és emelni kell a közvilágítás színvonalát. Á végrehajtő bizottság a város közlekedési berendezéseinek jelenlegi helyzetét megvizsgálva több fontos határozatot hozott. Utasította a tervosztályt, hogy egy 60Ö kilowattos higanygőz-egyenirányító beszerzéséhez és beszereléséhez, az egyenáramú kapcsolótábla átépítéséhez és kapacitásbővítéshez, valamint 500 kilowattos forgóátalakító berendezés generáljavításához biztosítsa a szükséges hitelt. Ugyanakkor az építési és közlekedési osztály a hároméves terv időszakában megoldásra váró egyenirányító berendezés megépítését tervbe veszi. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium jelenlevő képviselőinek azt az álláspontját, hogy a Budapesten kiselejtezett villamosmotorokra és kocsikra számítson a város, nem fogadta el a végrehajtó bizottság. Szeged ugyanis nem akar függvénye lenni a főváros villamosközlekedése felújításának. Ezért a Közlekedési Vállalat ütemtervet készít a villamos motorkocsik motorjainak kicserélésére. A növekvő forgalmi követelmények kielégítése érdekében 1958-tól kezdődően évenként 4 darab autóbuszt és 2 darab villamos ikerkocsit szerez be a végrehajtó bizottság illetékes osztálya. Több más felújítást is elrendelt a végrehajtó bizottság a villamos- és autóbuszközlekedés zavartalan biztosítása érdekében. Az autóbuszvonalak közutainak felújítására, átépítésére 60 napon belül részletes programot dolgoznak ki. Megfelelő szakembert is beállítanak az építési és közlekedési osztályra. A város közvilágításának fejlesztésére pedig az 1958. évi költségvetésnél megfelelő hitelt biztosítanak. Fellépésével Szegeden is megerősítette hírnevét a román szakszervezeti művészegyüttes Tegnap este telt nézőtér tapsolt a Nemzeti Színházban a 73 tagú Állami-díjas, berlini és bukaresti VIT-díjas román szakszervezeti művészegyüttesnek. Az együttes szegedi fellépésével városunk közönségében is megerősítette a róla szóló, korábban érkezett elismerő híreket. Különösen a magyar népművészet kincseiből merített műsorszámok hű tolmácsolásáért volt hálás a nézősereg, de valamennyi táncos és énekes szólista viharos tapsot kapott, — s nem különben a tánckar és a zenekar. Az együttes művészi teljesítményéről és műsoráról lapunk holnapi számában részletesebben beszámolunk. Hazánk ügye — a mi ügyünk Tiltakoznak a pedagógusok is A szegedi gyárak, hivatalok és intézmények dolgozói hazájuk szeretetétől áthatva tiltakoznak az ENSZ ötös bizottságának hazug jelentése ellen. Követelik, hogy az ENSZ ne avatkozzon Magyarország belügyeibe. A tiltakozásokat az illetékeseknek juttatják el. A Mérey utcai Általános Iskola tantestülete is felemelte tiltakozó szavát. A többi között ezeket írják levelükben: "Hazánk ügye elsősorban a magyar nép, vagyis a mi ügyünk. Nem akarunk többé október 23-at, mi békében akarunk élni, gyermekeinknek még szebb és jobb jövőt akarunk építeni. Ezért tiltakozunk minden olyan cselekedet ellen, amely a legkisebb formában is a háborús gyújtogatókat támogatja*. Tiltakoztak az ENSZ ötös bizottságának hazug és rágalmazó jelentése ellen az Országos Csemege Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat 109-es, 110-es és 111-es szegedi üzleteinek dolgozói, továbbá a Szilléri sugárúti Altalános Iskola nevelői is. Feleslegesen egy fillért sem, a szükségesre mindent Nagy felelősséget vállal az a szülő, aki nem él az oltási lehetőséggel CfjtlLéfiéj eLútt A szegedi öntevékeny mű* vészeti csoportok már sok sikert arattak a város és az or* szág színpadain de egyik* másik szerencsés, jól műkő* dő együttes külföldre is el* jutott Most ismét fellendü* lőben van az üzemi kultúr* élet, s a szépre, jóra szom* ias fiatalok színdarabokat, táncokat, zeneszámokat ta* nulnak, — próbáznak. Sokat tesz a megjelenés is » ezek a komolykodó lányok már a színpadra esinositják magukat, a sok tapsot igérő fellépés előtt A gazdasági feladatok megoldása része az emberek megnyerésének Az országos pártértekezlet egyik fontos vezérelvként állapította meg, hogy még közelebb kell kerülniök a pártszervezeteknek, a kommunistáknak a dolgozó emberekhez. Azt is jelenti ez, hogy a kommunistáknak beszélgetniük kell az emberekkel mindazokról a kérdésekről, amelyek foglalkoztatják őket. Érvelni, meggyőzni akár a politikai, akár a gazdasági kérdésekről — a kommunisták mindennapi teendői közé tartozik. Az országos pártértekezlet új vonása volt a többi között az is, hogy megállapította: a gazdasági feladatok jó megoldása elengedhetetlen részét képezi a tömegek megnyerésének. Szeged üzemi pártszervezeteinek ls hatékonyabban, hozzáértőbben kell segiteniök a termelő munkát, a gazdasági feladatok megoldását. Nem az jelenti ez, hogy elvégezzék a műszaki vezetés dolgát, hanem hogy felfigyeljenek a termelés és a gazdaság mind pozitív, mind negatív jelenségeire. Helyesen tette a Szegedi Kenderfonógyár párt-végrehajtóbizottsága, hogy foglalkozott az újítások helyzetével, s e munka megjavítására jó javaslatokat tett a gazdasági vezetésnek. Az újítások, s azok folyamatos alkalmazása is az önköltséget csökkenti, a termelékenységet növeli, következésképp pedig az év végi nyereségrészesedést is jótékonyan befolyásolja. A Kenderfonó pártszervezetének az újításokkal való törődése tehát anyagi hasznot is eredményez a munkásoknak. Igy kapcsolódik össze a pártnak az az alapvető célkitűzése, hogy a munkára alapozottan javítsuk az életkörülményeket. Nyilvánvaló, hogy az életkörülmények javítása az emberek megnyerésének fontos részét alkotja. Az ellenforradalmi események óta Szeged üzemeiben jelentősek a sikerek a termelés gazdaságosságát, fegyelmét tekintve is. De még jelentős mértékben lehet és kell is előremenni. A fegyelmezetlenség, az anyagpazarlás, a társadalmi tulajdon felelőtlen herdálása még mindig tapasztalható. A műszaki fejlesztés saját, helyi erőforrásokból szintén napjaink tennivalói közé számít. Mi ezekben a pártszervezetek, a kommunisták szerepe? Élére állni, segíteni mindazokat a törekvéseket, amelyek a könnyebb, gazdaságosabb munkára irányulnak. Kell az is, hogy a párttagok q munkában válóban példamutatók legyenek, mert csak így lehet erkölcsi alapjuk ahhoz; hogy a rendről, fegyelmezett termelésről beszéljenek. A termelés pártellenőrzése jelentse azt is, hogy a dolgozók véleményét kérik a munka javítására. S ha világos, hogy az adott üzemben ml az a legalapvetőbb kérdés, amelynek a megoldása a leghaszno* sabb a termelés egész folyamatát tekintve, — akkor ezt kell a gazdasági vezetők, a munkások figyelmébe ajánlani. Lehet, hogy némelyek „kis" ügynek tartják az üzemek, vállalatok úgynevezett egyéb költségeit, amelyekben a telefon- és úti számlák, s más hasonlóak vannak. Mégis a sok kicsi sokra megy és az egyéb kiadás egy-egy középüzemnél negyedévenként több ezer forintra rúg. Ez károsan hat az üzem gazdaságosságára, s érinti a nyereségrészesedést is. Csak jó, ha a termelés, az üzemi élet ellenőrzése erre is kiterjed. A felesleges adminisztráció, a különféle, semmi produktív munkával nem járó, semmi hasznot nem hajtó látványos beosztások megszüntetése is a feladatok közé tartozik. Bizony, elgondolkoztató tanulság, hogy Moszkva egyik autógyárában, ahol a Moszkvics-gépkocsikat gyártják — amint a szegedi VIT-küldöttek mesélték —, és tizenháromezren dolgoznak, az összes adminisztrációs munkát 210 ember végzi. S nálunk? Bizony, van még lehetőség az adminisztráció csökkentésére. A tavasszal megtartott szegedi pártértekezlet egyik feladatul tűzte ki, hogy városunk üzemei ez év szeptemberére minden vonatkozásban érjék el a termelésnek azt a színvonalát, ami az ellenforradalmi események előtt volt. Azóta sok az eredmény, azonban a város üzemeinek összességét tekintve még nem mondható el, hogy általában elértük a termelés ellenforradalom előtti szintjét. Ezért a pártépítő teendőkkel együtt a kommunistáknak alapos gondot kell forditaniok a termelésre. A gazdasági feladatok megoldása a dolgozó emberek érdekében való, mert a termeléssel törődni, s itt eredményeket elérni egyet jelent a már elért életszínvonal megszilárdításával, s további növelése feltételeinek megterem* téséveL