Délmagyarország, 1957. július (13. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-30 / 176. szám

Kedfl. 1997- júfHMs M. A gyermekek egészségéért Az oltásra jogosult gyermekek 80 százalékát oltották be paralteis ellen Szegeden ' Az elmúlt héten csütörtö­kön kezdődött meg váro­sunkban a gyermekparalizis elleni védőoltás. Az első na­pon az oltásra jogosult gyer­mekek egyharmada kapta meg az első oltást. A többi gyermekek szülei kíváncsian várták a másnapot, tartottak ez oltás következményeitől. Amikor látták, hogy a be­oltott gyermekeknek nem történt semmi bajuk, töme­gesen keresték fel az oltó­helyeket. Az oltásra jogosul­tak 80 százaléka vette igény­be a gyermekbénulás elleni védőoltást. Az X955/56-ban született gyermekek 20 százaléka nem jelent meg az oltáson. A 20 százalékhoz kell sorolnunk a betegeket, a már magán­úton beoltott gyermekeket, így pontosan nem lehet ki­mutatni, hány szülő hallga­tott téves, rosszindulatú hí­resztelésekre és rosszul ér­telmezett aggodalma miatt nem oltatta be gyermekét. Nagy felelősséget vállalt magára az a szülő, aki nem vette igénybe a védőoltást. Jóllehet, városunkban nincs járvány, mindössze egy meg­betegedés történt, de jó a bajt megelőzni. Vasárnap ojtották be M egészségügyi dolgozók gyer­mekeit. Az Egészségügyi Mi­nisztérium az egészségügyi dolgozók veszélyeztetett gyer­mekei részére a Vöröskereszt ajándékaként biztosított ol­tóanyagot. Az egészségügyi dolgozók kivétel nélkül be­oltatták gyermekeiket. Ez a tény is bizonyítja, hogy az orvosok igen nagyra értéke­lik a gyermekbénulás elleni védőoltást Az oltás három ré?zből ált Az első oltást négy hét után követi a második. Városunk­ban tehát augusztus 22—23 és 24-én (pótoltés) végzik el a második oltást. A harmadik kb. 6 hónap után követi a második oltást. A szegedi járásban is megértették az oltás fontosságát A sándorfalvi pártszerve­zet vezetői, a tanács végre­hajtó bizottságának tagjai és a többi tömegszervezetek ve­zetői korábban elhatározták, hogy társadalmi aktívák, s ha nem is mindenütt, de sok helyen ellenszenvre találnak. És mi tprtént most Sándor­falván? A délelőtti órákra 180 kisgyermek oltását ter­vezték, s ezzel szemben sok­népnevelők segítségével min- kai több gyereket hoztak be den családot meglátogatnak, a szülők. A nagy kultúrház ahol csak kicsi gyerek van és megmagyarázzák nekik, miért szükséges beoltani a kicsinyeket gyermekparali­zis ellen. A korábbi években ugyanis például a BCG oltá­gyűlés- és bálterme már 1Q órára zsúfolásig megtelt szü­lőkkel, s apróságokkal. A legtöbben még nagyobb gyermekeiket is elvitték, gondolták az anyák, hátha sok idején némely szülőkért rá tudják beszélni az orvo­rendőrt kellett küldeni, hogy sokat, hogy nagyobbacska elhozzák gyermekeiket a vé- gyermekeiket is beoltsák dőoltásra. A fa}u vezetői most gyermekparalizis ellen, is számoltak azzal, hogy a Judik elvtárs, a községi gyermekparalizis elleni védő- Pártszervezet titkára örqm oltások a lakosság körében, Szombaton esfe felavatták q Szalámigyár űj klubhelyiségét" Hosszú hetek óta készültek az ízlésesein berendezett a Szalámigyár dolgozói a klubhelyiséget a KISZ és a szombat esti klubavató ün- szakszervezet titkárai vették népségre. Leginkább a át szervezeteik nevében. KISZ-fiatalok igyekeztek kj- Az avató ünnepségen részt­tenra magukért, nem csoda, vevő munkások és a meghű­li iszen szervezetük is a klub- vott vendégek sok tanssai ban talátt szép otthonra. A jutalmazták Kálmáa János­kuHurális csoport néni tán- né. a gyár dolgozóiának, cokkal, szavalatokkai. s ének- Szalma Ferenc, a szegedi számokkal készült erre a Nemzeti Színház művészének napra. Este 6 órakor kezdő- énekszámait és a tánccsoport dőtt az ünnepség, amelyen népi táncait. Ezután az üzemi megjelentek az ÉDOSZ köz­ponti területi bizottságainak küldöttei, a városi tanács és több szegedi vállalat képvi­selői. A gyár igazgatóiától Szakcsoport Alsáányáson lucerna és vörösheremag termesztésére A Dóc községhez tartozó A'" sóáuyásop 24 parasztgazda Bujdosó Albert elvtársnak, a községi mezőgazdásznak a kez­deményezésére az elméit héten mezőgazdasági szakcsoportot alakított lucerna- és vöröshere" mag termesztésére. Huszonné­gyen 50 kat. hold iucerna- és vörösheremag termesztésére kö­töttek szerződést az állammal. Az első próbálkozást az egész környék nagy figyelemmel kí­séri. Sokan jelentették ki eddig rnár olyanok (S, akik még petp csatlakoztak a szakcsoporthoz, hogy ha ez a kezdeményezés sikerül, jövőre pem Ötven, ha­nem legalább 100—150 kataszt­rális hoidon termelnek lucerna­és vörösheremago*. A sikerre pe­dig jelenleg komoly a kjiálás. A magfogásra visszahagyott lu­cernások holdanként jó kétmá­zsás termést ígérnek most $ a szakcsoport tagjai vöröshere­magból 3 mázsára számítanak holdunként. A luceruainagért q-ként 3500 Ft-ot, a vörő&heréért pedig 2500 forintot fizetnek, ha a termés megfelel a minőségi kö­vetelményeknek. Ez a jövede­lem felér a szőlő- és gyümölcs­termelés jövedelmével, meiT a inagfogán mellett még 2—3 ka­szálást is ad a jp kezelésben le­vő lucernaföld egy nyáron. Az alsóányási gazdák most na­gyon bíznak kezdeményezésük sikerében. i Egyetlen nap alatt 80 sertéshizlalási szerződést kötöttek Pusztaszeren A2 elmúlt hát csütörtök- a legmagasabb piaci árakat jén igen forgalmas volt a alapul véve, 1300 forintba pusztamérgesi tanácsháza fo- számoljuk, még akkor is iypspja. Sok dolgozó paraszt i600 forint tiszta haszna lesz érdeklődött, lehetne-e még « gazdání)k egy jó hízott sertéshizlalási szerződést köt- disznó eladásakor. Ezért pe­ri. Ezen az egy délelőttön dig igazán érdemes fáradoz­80 kövér disznóra kötöttek ni, különösen Úgy, ahogy a is hizlalást szerződést. Minek pusztaszeriek is csinálják, köszönhető ez a nagy neki- hogy nem egyet, hanem egy­buzdulás? Többep elmondot­ták, hogy a takarmánytermés­kilátások nagyon jók. Még talán soha nem Ígérkezett annyi kukorica, mint most. Ebből az előrelátó gazda már most tud következtetni. A kukoricának mázsája nem igen lesz tqbb 1P0 fqrintnál Egy hizlaláshoz kell 5 má­zsa kukorica, pár mázsa ap­rókrumpli, meg tök, az ösz­szes együttvéve nem kerül többe 700 forintnál, s egy 2 szerre ötöt, hatot nak szerződésre. mel jegyezte meg: "Szá­munkra kellemes az ilyen meglepetés, s örülünk an­nak, hogy szükségtelenné vált az a széleskörű felvilá­gosító munka, amit tervez­tünk és amire felkészül­tünk*. A sándorfalviak és más falubeliek is szívesen veszik igénybe a gyógyító, megelőző orvosi tudomány segítségét. Hálásak nemcsak az orvo­soknak, hanem népi demok­ratikus rendszerünknek js, amely ismét óriási anyagi ál­dozatokat hozott -a- dolgozó családok gyermekeinek egészségvédelméért • • * • Ez Amerika! New Yorkban a földalat­tin utazik egy néger. Jobb­kezével kapaszkodik, balke­zében a nyitott Talmudot tartja és olvas. Egy fehér átnéz a válla Mött és így szól hozzá: — iyem elég magánálc, hogy néger?... — A jólsilierült tánclenoezbe­mutató után opera- és opepett­bunglemezbeprmtatót rendez 3 ^ . . Y$naiat - 'í Qyula Művelődési Otthon nagytermé­ben. A belépés díjtalan, meghívó felmutatása kötelező. Meghíva igényelhető a Kiskereskedelmi Vállalat központjában, (Vár u, — AZ ug H—W „Moszkva'' négymotoros turbóprop repülő­gép üzemanyagfogyasztása oly alacsony, hogy turistaforgalom­ban lehetséges lesz a repülője­gyek árát a másodosztályú vo­natjegy árával azonos szintre le­szállítani. — Gandhi összes művelt ki­adják az elkövetkezendő 10 év során Indiában. A müveket 60— 70 kötetben adják közre, s mind- Köytársasáa egyik kötet 400 oldalt tartalmaz n-oziaisasag majd. A mé" ez év októberében ártandó megjelenő első kötet leveleket, • éde IDEJEBEN JELENTKEZZÜNK A HATÁRSÁV­IG AZOLVANVQKKAL! Elterjedt szokás, hogy azok a lakosok, akik ügynevezett határsáv-igazolványra Jogosul­tak. több esetben vlsszaéjnek a tulajdonukban levő igazol­ványokkal. Emiatt kerültek többen is a járási rendőrkapi­tányság szabálysértési előadó­ja elé. T' bbek között Kéri Mihály, Szeged, Partizán utca 5. szám alatti lakos határsáv­iaazolványávaj nem jelentke­zett beletentes végett a kije­lölt helyen és ezért 00 forint pénzbírságra büntették. Do­bó Antal. Szeged. Jósika ut­ca 1. sz. Kotpgán József. Sze­ged Kisfaludy ulea 41. 72. Balogh Ilona, Szeged, április 4 útja 48. 70. valamint Sza­bados György, szeged- Csqti­ka úlca 13/a., 72 napi késés­sel Jelentkezelt, jjletve szol­gáltatták be határsávigazolvá­nyukat. Szabados Györ­gyöt 100, a többiekét pedig 50—60 forint pénz­bírsággal tanították meg a pontos batáridő betartására. A NAPPALI HQMERSEK­LET KISSE EMELKEDIK A napok pta Skandinávia felett tartózkodó nagykiter­jedésű ciklon délnyugati szegélyén ujabb óceáni iég­hullamok áramlanak Nyu­gat- és Közép-Európa fölé Franciaország egyes reszen és Németországban esik az eső- Az eiuljtett területe­ken vasárnap a fclmelegedes alig érte el i 20 fokot- Nagy meleg — 30-ji fqk - csak a Balkánon, a Fekete-ten­gpr éa a Káspi-tó környé­kén van. Várható Időjárás kedden estig: változó felhőzet, né. liány helyen klgebb zápor­eső. Mérsékelt. időnként élénkebb pyugati-északnyu­gati szel. A nappali hő­mérséklet kissé emelkedik. Várható legmagasabb nap­Rali hőmérséklet kedden Z? —26 fok között­Állaadó NDK exporimiafa­kiálKtás Bukarestben A Német Demokratikus augusztusiban exportminta-kiárt'­tást nyit a román főváros­1857. Jújius 30, jfedd MOZI Szal tdság: 6 és 8 órakor: A kuruzsló. Francia fjltu (július Jl-ig). vörös Csillag: t és f Mary hercegnő. — Szín ban A kiállítás anyaga ha­vonta változik. Augusztusban cikkeket .beszédeket tartalmaz.. BÁBFESZTIVÁL USI tavaszán Bukarestben rendezik meg a világ első Reldaul tanszereket es sport­nemzetközi bábszínház-feszti- felszereléseket mutatnak be, váljit. A fesztiválon állami es szeptemberben finommecha­magánszinbázak, valamint nikai cjkkeketi oktpberben egyes bábművészek vesznek részt. A bábszínházak szá­mára Irt legjobb darabokat, valamint a legjobb kollektív és egyéni előadásokat díjazni fogják. — Az Állami Áruház vezetőitől nyert értesülésünk szerint már kaphatók lesznek az áruházban a férfi duna ballonkabátok, ame­lyekből eddig az igen nagy ke­resletet nem tudták kielégíteni. A közelmúltban jó együttműkö­dést teremtettek a §zegedi Ál­lami Szabósággal, s ennek ered­níenyékéftt az első szállítmány már e héten megérkezik az áru­házba. A kabátokat előrelátható­lag 6S0 foribtért fogják árusítani, pedig írógépeket. „ orgkor: ines szovjet film (július' fák|ya: 7 es íj órakor: A ben. durátbl eset. — Magyarul b'­szgiő német 'fim (július ,3i-iaj. 4ó iBő esetén a második előadási a kertbelv1"é„ben tartják­Kískundorozsmán 7 órakor: Zsongó melódiák. — Német film­opefett (július ?i-lg). ÉPITOK MÜVEI-OPESI ÚTTIIDNA (jcossuth Paine est. 53.) Bel ami. Maupassant regénye ffancia—osztrák filmen, eggk is éven felülieknek. Kísérő műsor: Idejében. Fél 6 es fél I orakop GARÁZDA FIATALEMBER ASOTTHALMAN MÚZEUM ehértó élövjlága. Móra Ferenc emlékkiállítás, szeged és a m.,­folyamán kisző- evaj: irodalom 1648-tól napiaw­"ha maid visz- "8. Gyermekjátékok egykor es kó VIU kö^éJulosriavtaba""maid'"vTsz: híg.' dypfmekjátékok egykor . kerüi Asotthalom, 1132. szám alatti tagos £& ellopta ' Kocsmárost- készét "utolsó százötven reT áió°thalnü lakos kerék- f?i> <¥Ú« JéPtir. Horvíig Dáriát később oedie nevelő- M- u- nyitva hétfő kiveteU­apfától íopou fehérnemtjt A «» mjntjennap du. 16-29 óráig, szülők kijelentése szerint áj — egyébként már korábban csa­vargásért és lopásért bunte. tánczenekar játszotta a talp­alávalót. s ropták is a táncot a jelenlévők kiváláaos virra­datig. c H t§tt fiatalember még azza| te tezte bűncselekményeit, hogj Intézkedett a Söripari Szállítási Vállalat központja tézte bűncselekményeit, hogy erőszakos nemi közösülést akart végrehajtani mostpha­testvérén, egy hétéves kis­lányon. Berkő egy mórahalmi _ B község közelében levő erdő szilén és erőszakoskodott vp­íe. A veszedelmes Berkó Jó­zsef ellen megindult a bűn­vádi eljárás. KPNTVTA«AK somogyi Konyvtaz Olyasólercm nyjtva: hétközna­ponként í—13 órátg. — Közpon­utKVCS .... ti kölcsönzés: <- óvári hel^o megtámadott j»l»6|f­JS Pl> Könyvtár Széchenyi tér a szám alatti helyiségében fel­hétfőn, szerdán baton lí-jl délután 2—4 óf^g Július 5-i lapszámunkban "Üazik az ártami pénz « Sqr" ipari Szállítási VáÜalal szegedj teiepén* címmel cikket közöl­tünk a telepen észlelt visszássá­gokról. Cikkünkre a huúapesti központ a következő választ küldte: „A cikk nyomán megfe­lelő kivizsgálást eszközöl­tünk és megállapítottuk, hogy a lap jogosan gyfikg­rolt bátor hangú, építő jel­legü kritikát. Megköszön­jük a Délmaayarorszáa se­gítségét. Szegedi főnöksé­günkön a cikk megjelenése után általános ellenőrzést hajtottunk végre két ízben, főképpen személyzeti, for­galmi, műszaki és ügyvi­teli vonatkozásban• Meg­úiinpítottuk, hogy a cikk­ben említeti kifogások egy része helytálló, egy része qzanban tfves információn alapszik, illetve ü u vétsé­gek" kípellengérezésének indítója személyi intrika volt. intézkedtünk a munka­fegyelem cikkben szereplő tervtelje­sítési adatok nem helyt­y állóak, mert csak a szóban­3/olgal, szokott — A japán Kiu-Sziu szige­ten napok óta pusztít tv/, ár­víz. EddíS 5ÚÖ ftalálos ál­forpó hónap egy de kádjára dozatyól tudnak; 420 személy vonatkoztak. A főnökség sodort, 84 342-t elöntött. június havi tervét 98, ne­gyedéves tervét pedig 100 százalék felett teljesítette. Reméljük, hogy a fentiek után a szegedi főnökségün­kön a munkafegyelem megjavul és a jövőben az állami vagyon megőrzése terén sem fordulnak elő la­zaságok. Újra megköszön­jük a Délmagyarországnak, hogy a szegedi főnöksé­günkön valóban szükséges­sé váR rendteremtési mun­kánkban segítségünkre volt. poyez TIBOR a Söripari Szállítási Vállalát igazgatója" elttípt, 3678-en megsebesül- van. A' kutatószoba nyjtva: tek. Az ár 2808 épületet el- órától óráig. Kölcsönzés ved iáit könyvköjesönzési tat. A fiókkönyvtárak a helyen iaöbpn fplytatjgk köl­csönzési mufümlWMt­Egyetemi Könyvtár Augusztus 20-ig a nagyolvasó­- ' ' aterem zárva 1 és folyóiratolvasóterem flen és Órájg. péntekén I órától U A -Juhász Gyula Művelődési Otthon könyvtara péntek kivé" telével mindennap deíuíán l-tól i óráig vgn pyitva. ÁLLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT . Július hó 27-tpl augusztus hó ™ ... „ -,, 3-»g csje 6 PfálPl reggel 6 Piáig sótiszaparl közt lakók szamara (vásárnap nappal is) ejspSEgélv Szllléri sugárúti iskolában és és' úehéZelIés eseterc lnspckclös augusztus 5-én a Vásárhelyi su- dr. Tiboldy Bela állami állator­Sárút és Rókus határa között a vps, lakása Marps ippa 42. Jete­Csongrádi sugárúti iskolában, fon: 3a-ál. Az áJlatRrvps kiszgi­'„••"nvdk ismertetés 19 órakor ittasáról a hjvq fél köteles goij­kezdődi'- V. b.-tttkár. doskodni. * A II. ker. tanács a 3 éves tervjavaslatának ismertető gyű­léseit a következő helyeken es Időpontokban tartja meg: Bakló és Petőfitelep lakosságának jú­lius 31-én. a Petőfitelep II. sz. ált. iskolában. augusztus 1-én Rókus lakosságának a rókusl is­kolában, augusztus 2-án Fcisftvá­rqs, Vásárhelyi sugarijt és -mr-m-***­Duhajkodnék, vörokedűk u Msréság A központ válaszával ál­megszilárditása talában egyetértünk, azonban érdekében, rendeztük a k«°«áKÚiuk. hogv cikkünk ... , ,. ecves jogos eszreveteleit sze­munkautalvanyozas uayet, intrikára ve2eti vis2. számonkérfük g munka- sza, ^páikül. hqav azokat órákért kifizetett bért és pontosan megnevezné. Amint megszerveztük o bérköUsé- 3 válaszból kiderül, csupán a tárvteliesitesre vonatkozo­Szász András, Szatl'máz, ,70. szám alatti iakos egy al­kalommal a szatymazi kocs­mában italozás után az egtj órákban megleste haza san felhajtott a garatra ás hazafelé (QMVB betért G a­nyi József tanvájúbá. A» evó" séfl ivtits rokqnt nem szerető kebleákei, hanem Hemány is hízlal­FoRozitosan melepöö idíít ígér a Meteorológiai Intézőt Fokozatos, de megalapozott, hiztos felmelegedésre, szára­zabb. meiegebb időre, több napsütésre száqúthatunk ezen a héten — mondotta dr. mázsás hízott disznóért pedig Berkes Zoltán, a Meleoroló­3600 forint esik a gazdának, giai Intézet távprognózis osz­Ha most a híznivaló süldőt tályának vezetője. gek elszámolását úgy, hogy bérköltség csak abban az esetben merüljön fel, ha a munka mögött teljesít­mény is van. Intézkedtünk }ag tévedtünk, de abban is csak annyit, hogv egy deká­dat vettünk figyelembe. jAz igazgatóság felsorolja.' hogv szenvedett, amiért müven intézkedéseket foga- ^Órasí súlyos testi nqtosított. tehát ezzel is el­őz iránt is, hogy az ÜVEG- isjrneri. hogy az észrevételek ÉRT a ládáit visszakapja. Az okozott anyagi kárt a főnökségvezetővel megté­igyekvö szomszédját, Bálint szidalmakkal fogadta CsáhU Kálmánt, akire régóta na- Józsei. Kesúbb annyira ehá­heztelt és szőlőkaróval meg- gadtatta magát, hogy egy támadta. A nehéz ütlegel kemény doronggal löbbszőr tobbször ráhúzott az idős úgy tejbekolintotu Csánj i emberre, majd otthagyta. Bá- Jenőt, hogy az eszméletlenül, lint a garázda támadótól 30 vérbefagyva maradt a tptt napig gyógyuló sérülést színhelyén. Később magához Szász tért és hazavánszorgott. de a sértés sok vérveszteségtől ismét el­bűnt«tte mjatt négyhónapi vesztette az eszméletét. Séfü­hörtönre ítélte a szegedi já- lése nyolc napon túl gyó­rásbiróság. gyúlt. Gsáqyi Jepp rqjíoni fq­Egy másik legénykedő fii- gadtatásának tqbb szemtariú­}ött is ítélkezett a járá6bírd- ju volt, s ezért Csányi Ju­ság. Csányi József, Feh.éftq- zsef h'úha tagadott; búhössé­dúlő 310. szám alatti lakos a gét nem tudta eltussolni J jószágállomány mtett már hífóság előtt. Súlyos testi jogosak és igazak voltak — különben indokolatlan volna az intézkedés. Miért tételezik ........ ., . ..., hát fel ezek után. hqav sze­nttettuk, s az egyéb htbak mélyj intrika játszott közre 4 miatt fegyelmi eljáráH in- bihák feltárásában? Lehet­dítottunk ellene. Az admi- ^ces. hfigv a szegedi főnök- évek ota haragos viszonyban sértés büntette mh»tt ezért út nisztrátnrt iimielmeztetés «vökere van az intri- volt szomszédaival, többek 3 hónapi börtönre — es 900 nisziratort jigyeimeztetes- kának mj azonban csak a között unokatestvérével, forint pénzbüntetésre, mint ben reszesitettuk. ténylegesen meglévő hibákat Csányi Jenővel is. Csányi mellékbüntetésre — ítélte a Megjegyezzük, hogy a sorakoztattuk fel. Jenő egy alkalommal alapo- szegedi járásbíróság.

Next

/
Thumbnails
Contents