Délmagyarország, 1957. június (13. évfolyam, 126-151. szám)
1957-06-21 / 143. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK/ A színházi pártaktíva tanácskozásáról ŰrSzeged pedagógusai az ellenforra dalomban m Újítási pályázatot tűztek ki a Szegedi Kender fonógyárban A feladatok tökéletes megoldása esetén együttesen tízezer forinttal jutalmazzák a pályázókat Az újítómozgalom és álta- kenést, ezáltal a csapágyak nak a pályázóktól, amely a Iában a technika fejlődése a idő előtt tönkremennek és a nagymértékű pótlás csökSzegedi Kenderfonógyárban zsír a fonalat beszennyezi. A kentését lehetővé teszi, esetis megfeneklett október után. pályázatban szerepel a to- leg más csapágyazási ' módLassan-lassan ismét vissza- vábbiakban a nyújtógépeken szerrel teljesen megszünteti. A pályázat határideje jútér eredeti medrébe az alkotó a felcsavarodás által bekökedv, de még mindig idő- vetkezett fésűrongálódások szerű az ösztönzés, hiszen csökkentése, illetve teljes kiszámtalan égető műszaki kiiszöbölése is. feladat vár megoldásra a technikailag elaggott Kenderfonógyárban is. Hogy ez a régi nagyüzem versenyképes legyen és állandóan emelkedjék technikai színvonala, már többször végeztek korszerűsítéseket, de még mindig vannak olyan műszaki problémák, amelyek megoldása nélkül költséges a termelés. Az üzem fizikai és műszaki dolgozóihoz a közelmúltban felhívással fordult a vállalat vezetősége és pályázatot hozott nyilvánosságra, nek az a célja, hogy lius 15-én jár le, a pálya zók addig adhatják be javaslataikat. Legfőbb követelmény a gazdaságos megoldás. A bizottság a legjobb javaslatokat a megvalósítás mértékéhez képest a kitűzött párnát helyez kilátásba az lyadíjból jutalmazza, s adott újítónak — az újítási díjon esetben a teljes díjat fizeti ki felül. a pályázat elfogadását követő Az erősebb fizikai igénybe- három napon belül. Ha vala vétel kiküszöbölése érdekében mennyi pályázati - A fésúelnyomást meggátló, a fejleszakadást megelőző, vagy egy biztosító szerkezet elkészítéséért a pályázat négyezer forint jutalnegyedik pontként az automatizálást jelölték ki. A feladat az, hogy az üzem bármely munkaterületén csökkentsék a fizikai igényamely- bevételt, vagy az automatizálás után a munkafolyamat az újítók segítségével és kisebb létszámot igényeljen, közreműködésével megold- A vállalat évente nagy őszfeltételre 100 százalékos megoldást eredményező javaslat érkezik be — összesen 10 000 forint jutalmat osztanak ki a pályázók között. Még nincs egy hete, hogy a pályázat híre szétfutott az üzemben, máris beérkezett hat pályamunka. iák mindazokat a feladató- szeget fordít a szívcsapágyak A pályázók zárt borítékban, T _ . - r. 1' ._ - , _ , ' 4 „1 ijt i.,-.l.lii. w- J Eszperantó utea Szegeden kat, amelyek gátolják a termelés zavartalan menetét. Biztosítani kívánják továbbá a vállalat műszaki fejlesztésében az egyenletes emelkedést is. A pályázati felhívásban a többi között szerepel a csévefejek tökéletesebb felerősítése. A hétrészes facsévékből több A városi tanács végrehajtó használatban a Kenderfonó- ° , gyárban és a csévefej és a bizottsága legutóbbi ülésén a csévetest összeerősítése nem H; kerületi tanács javaslatáa legmegfelelőbb ,mert a ra- ra ^ Orgona utcát EszpeSgtrSr^A -tó utcának nevezte el Az feladat az, hogy a pályázó utcaelnevezést az e hónap olyan felerősítési módszert végén Szegeden megrendedolgozzon ki, amely az ed- zésre kerülő VI. Délmagyardigi hibát megszünteti, s országi Eszperantó Találkozó ÜZCm ^ ^tte időszerűvé, de egyben Megoldásra váró feladat a emléket állítanak ezzel anvizesfonógépek nyomóhen- nak a szép hagyománynak, gercsapágyai élettartama- ameiyet Szegeden az eszpcnak növelése is. rantó nyely művelése évti_ Ezeknek a csapágyaknak a kenése okoz gondot, mivel a zedeken át jelentett, foként a zsír nem biztosít megfelelő munkásmozgalomban. pótlására is, mivel a kopáson jeligésen küldik be javaslakívül igen sok ilyen alkat- taikat, s ilyenformán az elbírész elvész géptisztítás, vagy rálásánál minden részrehajgépjavítás közben. Ennek a lást kiküszöbölve, demokratikörülménynek a kiküszöbö- kus alapon dönthet majd a lésére olyan megoldást vár- bizottság* m % ktu&izltjid&qel auatnali m 0 pusztamérges! rizling érdekében inii Zorin és Selwyn Lloyd tanácskozott a leszerelés kérdéseiről Mao Ce-tung elvtársnak, a Kínai Népköztársaság elnökének a Kínai Államtanács 11. kibővített ülésszakán elmondott „A népen belüli ellentmondások helyes kezeléséről* című beszédét most hozta nyilvánosságra az Cj-Kína hírügynökség. A beszédet mai lapunk 3. és 4. oldalán ismertetjük. Sok kicsi sokra megy Aztán meg magába.' a gyárba' Sok áram megy kárba, Akadhatsz benne rendre sorra üresen járó motorra. Mintha a szegedi üzemekről írta volna Kirszanov szovjet költő e pár sort. Régi "hagyoontják a fényt. Igaz, hogy így ugyancsak világosság • szokott lenni, de egyes művezetők mégsem látták meg hetekig, hogy a lemezszélező gépnél például 10—15 centiméteres széleket is levágnak csak azért, mert kisebb méreten áll a gép. Nem csoda, mányai* vannak városunkban ]ta szaporodik a hulladék. Erre is az árampazarlásnak. Nem tudtuk még elérni, hogy ha a munkás elhagyja gépét, vagy cigarettára gyújt, akkor kikapcsolja az áramot. Sajnos hagyják tovább járni üresen a gépet, pedig az energiát fogyaszt, hiszen "nincs tekintettel* arra, hogy kezelője pipahuját tart. A Szegedi Falemezgyárban az is előfordul néha, hogy a nap is régen besüt az ablakon, és a nagy, 500-as égők még mindig Egy a KISZ tagjai közül LIL—. 1 aj..-!, -v.-JSrtitafe...... (Llebmann Béla felvétele) Az Űjszegedi Kender-Lenszövőben Is lelkesen tevékenykednek a Kommunista Ifjúsági Szövetség tagjai. Kovács Erzsébet is azok közül való, akik példát mutatnak a termelésben, s szívesen teljesítik a KISZalapszervezet által adott megbízatásokat. Képünkön: Kovács Erzsébet, a cérnázó üzemrészben munkáját végzi. , — —— " i > Művészi ünnepi esteh rendez Szegeden a Magyar-SzovjeE Baráti Társaság A Magyar—Szovjet Baráti Társaság szegcdi csoportja nagyszabású ünnepi estet rendez június hó 26-án, szerdán este 8 órakor a Juhász Gyula Művelődési Otthon kerllielyiségébtn. A gazdag műsorban a közönség ismét hallhatja a Szegedén népszerű Papp Júlia operaénekesnö, érdemes művészt, az Állami Operaház magánénekesét. Fellép Berek Kató, Jászay Mari-díjas, a budapesti Nemzeti Színház művésze, aki Szegeiről indult el magasra ívelő művészi pályájára. A Szegedi Nemzeti Színház művészei közül Moldován Stefánia, Ivánka Irén, Megyesi Pál és Szabady István, az operarészleg tagjai szerepelnek a műsorban. Hallhatjuk Miklós Klára, a Szegedi Nemzeti Színház művészének kitűnő versmondó számait is. Az esten a Bartók Béla Filharmonikus Zenekar Vaszy Viktornak, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatójának vezénylésével szerepel, öszszekötő szöveget dr* Király József egyetemi adjunktus mond. A Magyar—Szovjet Baráti Társaság szegedi csoportja megalakulása óta most rendezi első reprezentatív ünnepségét. üzemek, kerületek, baráti találkozói megszervezésében az MSZBT máris bebizonyította, hogy a dolgozók megbecsülésétől övezett mozgalom. Az ünnepi est iránt máris nagy érdeklődés nyilvánul meg. meg azt mondhatjuk, kár, /cár, kár. Amiből nemcsak a lemezgyáriak, hanem mások is tanulhatnak. Vegye meg az, aki csináltatta , At idei terv szerint több zománcos edényt gyártanak, mint tavaly. Ezt a hírt az •újságok röpítették szét az országgyűlésről szóló tudósításaikban. Ennek egyformán örül munkás és paraszt* Miért e nagy öröm? Hiánycikk volt talán eddig a zománcos edény? Lehetett kapni is, meg nem is. Ez csak azonban felületes megállapításnak tűnik annak, aki betekint a kübekházi földművesszővetkezet boltjának raktárába. Itt ugyanis a mennyezetig érő gúlákban magasodik a zománcos edények halmaza. Es nem is akármilyen zománcedények ezek, a színükről ítélve. A boltvezető azonban enyhíti az álmélkodást, helyesebben más irányba tereli. — Nézze csak meg közelebbről, — ad kézbe egyet-ke'tőt. Az ember forgatja a különleges edényt, latolgatja, mire lehet ezt használni. Van neki jüle, öblös is, de olyan se lábas, se fazék, se vödör. Vajon milyen célra gyártották? Végül rájön az ember, hogy arra sem lehet használni, amire végső következtetésében jutott, mert igen vékony pereme van. — Na, látja, ezzel van tele a raktár, mert minden szállílmányba belecsaptak néhányat, hiába mondtuk, hogy ezt a fajta edényt nem s'eszi meg senki. A falusiak is azt mondják, vegye meg az, aki csináltatta. Ott hever a sok zománcos edény a raktárban, bele ölve anyag, munka és idő. Ez bizony kár. Olyan kár, amit csakugyan nem ártana készítőivel megjizeltelni A DÁV dolgozói tiltakoztak a nukleáris fegyverek használata elten A Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat Klauzál téri nagytermében munkásgyűlést tartottak. Az ország gazdasági helyzetéről, a lennivalókról volt szó. A gyűlésen röviden szóba kerültek a nemzetközi kérdések is. A DÁV dolgozói a munkásgyűlésen egységes akarattal öntötték sorokba tiltakozásukat a nukleáris fegyverek használata ellen. Hangozta) ták, hogy a DÁV dolgozói is csatlakoztak az egész világra kiterjedő mozgalomhoz, melynek célja az atom- és hidrogén békés célokra való felhasználása. A DÁV dolgozói is követelik, hogy az atomot a békés építő munkában hasznosítsák. Nem fesz fennakadás Szereden az aratási és cséplési munkák végzésében A városi tanács végrehajló bizottságának ülése Tegnap, csütörtökön délelőtt a városi tanács végrehajtó bizottsága szokásos ülésén Tombácz Imre elvtárs elnöklésével a harmadik negyedévi munkatervet, az aratási és cséplési munkák előkészítését, valamint az 1956os évi zárszámadást beszélte meg. A munkaterv szerint — amelyet Nagy Miklós elvtárs v. b.-titkár terjesztett elő — megtárgyalják majd a következő hónapokban a többi között a város művelődési és sport életének kérdéseit, az új Idegenforgalmi Hivatal tevékenységét és sok más fontos problémát. Szili Antal elvtárs, a mezőgazdasági osztály vezetője az aratási és cséplési munkák előkészítéséről adott beszámolójában elmondotta, hogy már jóelőre biztosították a megfelelő erő- és munkagépeket. Előreláthatóan tehát e tekintetben nem lesz fennakadás. Sajnos, az utóbbi hetekben a két nagy vihar súlyos károkat okozott a gabonában, s ezért kisebb területen lehet a gabonatábiák megdőlése miatt géppel legezni az aratást. A termelőszövetkezetek és az egyéni gazdák azonban már többnyire felkészültek erre, hogy több kézierőre lesz szükség. Mspyílt a Ridiiáii Ginnízium kisz-3zerv32eiéjisj( rfla! ílása A Szegedi Radnóti Miklós Gimnázium KISZ szervezete még áprilisban elhatározta, hogy kiállításon mutatja be a tanulók szüleinele és az érdeklődőknek az iskolában folyó szakköri munkák eredményeit. Az elhatározást valóra váltották. Szerdán délelőtt az iskolában megnyitották a kiállítást. Különösen feltűnést keltettek a kiállításon a foto-szakkör képei, a biológiai és a fizikai szakkör tanulók és tanárok által elkészített szemléltető eszközei. Igen nagy érdeklődésnek örvendenek az év folyamán elkészített „Piszkai a* című humoros faliújság képei, melyek egyben Ventilla István IV/B. osztályos tanuló átlagon felüli tehetségét is jelzik. A kiállított tárgyak bizonyítékai a Radnóti Miklós Gimnázium szakköreiben folyó szép munkának és a KISZ-szervezet tevékenységének. XIII. évfolyam, 143. szám Ara: 50 fillér Péntek, 1957. június 21. Aratnak Asotthalmán