Szegedi Néplap, 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)
1957-04-21 / 93. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKl II. évfolyam, 93. szám Ara: 50 fillér p. 1957. április 21. Az MSZMP A halhatatlan Lenin szántunkra :s a tudást és az erőt jelenti — mondotta Somogyi elvtárs a budapesti Erkel Színházban rendezeti Lenin-emlékesten V. I. Lenin, a világ proletariátusának lánglelkű tanítója, a szovjet állam megalapítója születésének 87. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a magya" forradalmi munkás-paraszt kormány szombaton emlékestet rendezett az Erkel Színházban. Az ünnepien feldíszített színpadon, az est elnökségében helyet foglalt Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, Kádár János, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, az MSZMP Központi Bizottságának elnöke, Apró Antal, Biszkusz Béla, Fehér Lajos, Kállay Gyula, Kiss Károly, dr. Münnich Ferenc, Rónai Sándor, Somogyi Miklós, az MSZMP intéző bizottságának tagjai, Horváth Imre külügyminiszter, Révész Géza altábornagy, honvédelmi miniszter, Kossá István pénzügyminiszter. Dögei Imre földművelésügyi miniszter. Tagja volt az elnökségnek az MSZMP Központi Bizottságának több tagja, a társadalmi és tömegszervezetek vezetői, a munkásmozgalom régi harcosai, a tudományos, a művészeti és az irodalmi élet kiválóságai. Helyet foglalt az elnökségben J. I. Gromov, a Szovjetunió magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, valamint A. V. Topcsijev, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának főtitkára és M. Kotov, a hazánkban tartózkodó szovjet békeharcos küldöttség vezetője. Az emlékest közönségének soraiban helyet foglak a politikai, gazdasági és kulturális élet sok vezető személyisége. Jelen vek a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Horváth Ferenc érdemes művész Majakovszkij Leninről szóló éposziból adott elő egy részletet, majd Rónai Sándor, az MSZMP intéző bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke mondott megnifitót, majd Somogyi Miklós, a Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének elnökei az MSZMP intéző bizottságának tagja mondott beszédet. Somogyi Miklós beszéde Ma szerte a világon Vlagyimir Iljics Leninre, a világ proletariátusának lángeszű vezérére és tanító mesterére emlékezik a béke és a haladás, a szabadság és a szocializmus sokszáz millió hive — kezdte beszédét Somogyi Miklós.' I ' l Az imperialisták és tudós lakájaik azt prédikálták, s prédikálják ma is, hogy a tőkés rendszer megváltoztathatatlan, hogy a munkásoknak, mint valami kifürkészhetetlen isteni akaratba, bele kell nyugodniok a kapitalista rend megingathatatlanságába. Marx erre azt felelte: Nem! És Lenin a marxizmus továbbfejlesztésével megmutatta a proletáriátus győzelmének útját, megteremtette a proleláriátus felszabadulásának döntő fegyverét, szervezőjét és vezetőjét: a kommunista pártot, és a szovjethatalom létrehozásával a gyakorlatban bizonyította be a proletárdiktatúra, a munkáshatalom életképességét, s felsőbbrendűségét. A leninizmus történelmi igazságát bizonyítja a magvar nép sorsának alakulása is. Mi, magyarok büszkék és boldogok vagyunk, hogy hazánk méltó és megbecsült helyet foglal el a szocialista világrendszerben, a szocialista tábor országainak testvéri közösségében. S a mai ünnepi évfordulón különös erővel kell emlékeznünk Leninnek azokra a tanításaira, amelyek számunkra, magyarok számára éppen most nagyon is időszerűek. Az imperialisták által szervezett véres ellenforradalmi puccskísérlet óta még alig néhány hónap telt el. Még szemünk előtt van az ellenforradalmi bandák által okozott rombolás és pusztítás, még elevenen élnek emlékezetünkben a fasiszta gonosztevők és gyilkosok rénjtettei, még érzékenyen érezzük gazdasági életünkben az ellenforradalom kártékony és romboló hatását, még nincs mindenütt teljes rend az agyakban és szívek(Folytatás a 2. oldalon.) Az Elnöki Tanács határozata a karhatalom érdemeinek elismeréséről Szombaton délelőtt ülést tartott az Elnöki Tanács A Népköztársaság Elnöki Tanácsa szombaton délelőtt Dobj István elnökletével ülést tartott. Az Elnöki Tanács a forradalmi munkás-paraszt kormány javaslata alapján határozatot hozott a karhatalom érdemednek elismeréséről. Megvitatta és— az országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottságának módosító javaslatait figyelembe véve — elfogadta az Elnöki Tanács az állami tulajdonba vett házingatlanokkal kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló törvényerejű rendelettervezetet. * Az ülésen elfogadott, a magyar levéltárügy irányításáról szóló törvényerejű rendelet kimondja, hogy a levéltárák országos központjának önálló hatósági jellege megszűnik és a Művelődésügyi Minisztérium szervezeti egységeként folytatja működését. Az Elnöki Tanács ülésén hozott jogszabályok a Magyar Közlöny vasárnapi számában jelennek meg. A karhatalom érdemeinek elismeréséről szóló határozat szövege a következő: A Népköztársaság Elnöki Tanácsa elismerését fejezi ki és köszönetét nyilvánítja a karhatalom minden beosztottjának és parancsnokának a népköztársaságunk, népi demokratikus rendünk ellen intézett ellenforradalmi támadás leverésében, az ellenforradalmi bandák felszámolásában, a szocializmus vívmányainak védelmében tanúsított hősies és önfeláldozó magatartásáért. A karhatalom beosztottjai és parancsnokai a munkásosztály, a dolgozó nép legjobb fiai, életüket nem kímélve, sokszor rendkívüli nehézségek között harcoltak népi hatalmunk megszilárdításáért, a békés építőmunka feltételeinek megteremtéséért, a társadalmi tulajdon, a dolgozók életének és vagyonának megvédéséért. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a karhatalomban szolgálatot teljesítők helytállásának elismeréséül az alábbiakat határozza: 1. A fegyveres testületek hősi halottjait tisztté kell kinevezni, illetve a tiszteket magasabb rendfokozatba kell előléptetni és ellátatlan hozzátartozóik részére kivételes nyugdijat kell biztosítani. A hősi halottak árváit a közép- és felsőiskolai, valamint egyéb tanintézeti felvételeknél előnyben kell részesíteni. 2. A karhatalomnak a népi hatalom védelmében hősies, önfeláldozó fnagatartást tanúsító tagjait kitüntetésben kell részesíteni, illetve részükre emlékérmet kell alapítani és adományozni. 3. A fegyveres testületek tisztikarát elsősorban a karhatalomban szolgálatot teljesített, illetve a karhatalom és a fegyveres testületek megszervezésében, irányításában részt vett és jelentős érdemeket szerzett tisztekből kell kialakítani. 4. A munkahelyükre viszszatérő volt karhatalmista beosztottak karhatalmi szolgálata tartalékos katonai szolgálatnak minősül, részükre a bevonulásuk előtti, vagy azzal egyenértékű munkakört kell biztosítani. 5. Azokat a személyeket, akik a karhatalomban szolgálatot teljesítettek, illetve a karhatalom és a fegyveres testületek megszervezésében részt vettek, a pályázat útján elnyerhető munkakörök odaítélésénél, ha egyébként egyenlő feltételekkel rendelkeznek, előnyben kell részesíteni. 6. Az Elnöki Tanács az ellenforradalom leveréséért vívott harcokban kitűnt ezredeknek az alábbi elnevezést adományozza: A B. M. karhatalmi ezredének: Budapesti karhatalmi forradalmi ezred. A 37. lövész ezrednek: 37-es budapesti forradalmi ezred. A H. M. karhatalmi ezrednek: Forradalmi honvéd tiszti ezred. Budapest, 1957. április 20. L DOBI ISTVÁN S. k„ a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, KRISTÓF ISTVÁN s. k., a Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkára Lenin nevével... „Lenin elvtárs?.. ." Mi, mai követők, új idők harcosai, már nem mondhattuk így ki a szót, számunkra már megszólítást nem várva, néma ajakkal zárja magába a '87 éve született Vladimír Iljicset a moszkvai mauzóleum üvegkoporsója. Mi már nem állhatunk jelentéssel elé, és nem hallhatjuk mire int bennünket. Mégis éppen mai napjainkban, mai munkánkban és tetteinkben ö az, ahinel: szavára legjobban figyelünk, s akinek mintegy felelősséggel tartozunk. Élőbb, mint bárki más, mert él és egyre diadalmasabb az az eszme, amelynek vezére, apostola, lángeszű harcosa és valóraváltója volt. Fényképét nézzük, mint egykor a költő, akinek szobája csendjébe viták, kemény küzdelmek viharát idézte keményükaratú szemsugara. S látjuk, amint ott él „homloka ráncában az emberiség", a dolgozó emberiség, amelynek gondja, szívverése egy az övével, s amelyért — tőle elválaszthatatlanul küzdve — egész élelét áldozta. Viharzó tenger legmagasabb, legerősebb hatalmas hullámaként hömpölygött együtt élete a néppel, s hordozta, vitte előre a közös ügyet, az elnyomottak, a kisemmizettek boldogulásának ügyét. Nem egy népé Lenin, minden nép a magáénak fogadta, mint ahogyan ö is magáénak érezte minden nemzet proletárjának gondját, nyomorúságát. Magáénak érezte a mi népünkét, a magyar proletariátusét is. Históriánk aranyló lapjai, amelyek az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság dicsőségét hirdetik, büszkén őrzik azt a levelet, amelyet a magyar munliásokhoz intézett. „Legyetek szilárdak és a győzelem a tiétek lesz!" — hangzott buzdító szava. S a győzelem, ha késve is, ha sok keserves gyötrő esztendő után is, csak eljött, — a győzelem a munkásoké, a proletariátusé lett ebben az országban. „Legyetek szilárdak..." — üzente Lenin elvtárs a magyar munkásoknak, a magyar népnek 1919-ben. S vajon nem ezt üzente, nem ezt üzeni-e most is, amikor az ellenforradalom fojtogató, mérges indáitól kellett megszabadítani fiatal munkáshatalmunk testéi? De kár, hegy az elmúlt esztendőkben annyiszor megfeledkeztünk róla! Mert hiszen nem azért kerekedhetett-e fel ideig-óráig az ellenforradalom, mert az elmúlt néhány évben népünk egyes vezetői letértek a lenini útról? Nem az ebből adódó bajokat használták-e fel ellenségeink a maguk hasznára, s fordították éppen azok ellen, akiknek nevében szónokolni merészeltek? S nem azért zavarodhattak-e meg soraink egy pillanatra, mert nem kellő erélhjel, friss bátorsággal emeltük fel az osztályharc kemény fegyverét, hogy lecsapjuk vele az undok ellenforradalmi sárkányfejet? S ma is, ha ki akarunk igazodni a jövőbe, népünk boldogulásába vezető úton a problémák sűrűjében, akkor Lenin, az élő, vezérlő Lenin az igazi útjelzőnk, iránymutatónk. Benne testesül meg az igazi marxizmus, hiszen mélyrehatoló ember-, társadalom- és történelemismeretével ő fejlesztette tovább Marx és Engels új korszakot teremtő tanításait. A marxizmus alkotó alkalmazása minden időkre figyelmez« tető életéből. Lenin köztünk él, vezet bennünket, mai mar gyar kommunistákat is. Vele, az ö vezérlésével harcolunk, amikor küzdünk a marxizmustól való minden elhajlással, ferdítéssel szemben, ö vezérel bennünket, amikor ma harcol hirdetünk mindenfajta opportunizmussal, annak minden árnyalatával, áramlatával, a „nemzeti kommunizmus" hamis jelszavával szemben. S az ö szavára erősítjük megújhodott pártunkatj amely nélkül lehetetlen lenne a győzelem* amely nélkül elérhetetlen vágyálom lenne a szocializmus megvalósítása. S az ő szellemében cselekszünk, amikor erősítjük a munkás* osztály hatalmát, a munkásosztályét, amely a forradalom törzse, sikereink legfőbb biztosítékai Ez az erő azonban csak akkor teljes, ha hűséges szövetségben harcol a dolgozó parasztság* gal és fegyvertársul hívja a néphez hű értelmi* séget is. Lenin mondta, hogy a burzsoázia a forradtv lom és a munkásmozgalom ellen folytatott harcban két módszert alkalmaz: az eröszakot, az erőszakos leigázást és a munkásosztály 'sominak bomlasztását. Nem tanúi voltunk-e mindkettőnek éppen a közelmúltban is? De hogy mindkét módszer lehetőségét elvegyük, következetesnek és megalkuvás nélkü* lineli kell lennünk. Keményen, szilárdan és ret* tegés nélkül kell alkalmaznia népi államunknak minden ellenségével szemben a proletárdiktatúra roppant erejét. Hadd ismerkedjenek meg ezzel a kemény ököllel mindazok, akik támadni mernek ellene. Ebben nem lehet kímélet, mert egész népünk jövőjéről van szó. Nem adhatunk hatalmat azok kezébe, akik a tőkések, idegen elnyomók érdekében visszaél* nek ezzel a hatalommal. A munkásosztály, a becsületes, dolgos tömegek soraiban pedig szüntelenül hirdetnünk kell a marxizmus—leninizmus igazságait. Ez az a vért. amely védelmet nyújt számukra a megtévesztőkkel, a gyaláz* kodókhal szemben. Ki érhetné fel ma Lenin emberi nagyságát, a történelem évszázadaiban kiemelkedő alakját? Erre a nagyságra azonban éppen az jellemző, hogy mindenkor világos és érthető az egyszerű emberek, a dolgos hétköznapok tömegei számára is. Lenin egész egyénisége ezt az egyszerűséget formázta, s egész élete elszakíthatatlan az egyszerű emberek gondjaitól, örömeitől, bánatától. Nem véletlen, hogy türelmességéröl, figyelméről, az apró ügyekkel való törődéséről annyi kis történet él ma is közszájon. Születésének évfordulóján méltán érezhetjük úgy, hogy köztünk él ma is. De akkor él iga-án. ha tanítását követjük. Akkor mondhatjuk Majakovszkij szavaival mostani ünnepünkön: J.enin elvtárs, — füstös üzemeinkben —, » a havas tarlókon — ön itt van vélünk. Az ön nevével, a szívével szívünkben — eszmélünk, lélegzünk, verekszünk, élünk..." L Zj május elsejei jelszavai Egy hét nemzetkösi eseményei Közlemény a fagykárokról Szeged készül májas 1 megünneplésére íhIB Mennyit fizet a lottó? (