Szegedi Néplap, 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)
1957-04-19 / 91. szám
S? AZ OSZTÁLYOZÓKRÓL épségééit! / Amikor híre jött, -nagy esélyes« csak hogy ismét felállítják elméletben létezik. A az NB IH-at, és ho_gy Dorozsma például abba Szegedről négy egyik hétről a mácsapat kerülhet fel, sikra nagymértékben nyomban elindultak a visszaesett, a Postás találgatások: vajon ellen csak döntetlent a pályát. elmúlt szombaton patnak lehetősége van nem tudott gólt rúgni még a feljutásra. . A a Szpártákusz-Vasas Dózsának sem a túlvédelmének, s kény- ságosan nagy ponttelen volt 0:0 arányit számú lemaradása, döntetlennel elhagyni hanem inkább a hétV •ját!U>Jt •'rM mm*® •« jém* melyik lesz ez a négy tudott kiharcolni hacsapat. zaj pályán (a Postás Az osztályozók meg- már 2:0-ra vezetett, indulásával három és könnyen megnyercsapat hívta magára hette volna a mérkőa figyelmet jó felké- zést), rá egy e szültségével és ered- pedig a dorozsmaiak ről hétre mutatott E három csapaton rendkívül gyenge jákívül — amelyeket téka miatt minimális mindenki biztos fel- az esélye, jutónak tart — egyre Éppen ez a harc, folynak a találgatá- ez a nagy küzdelem sok, ki lesz a negye- az NB IlI-at jelentő dik. Van, aki az UTC- legalább negyedik ményes játékával: az elszenvedték első ve- re esküszik, van, aki helyért adja meg az Építők, a Szőreg és a rcségüket a SZAKDcrozsma, Ügy is let- tói. tek elkönyvelve, mint A Szőregnek is van a feljebbjutás igazi már egy veresége, azt nagy esélyesei. Ahogy pedig éppen Dorozsazor.ban hétről hétre mán szenvedte el. folynak a mérkőzé- Nem áll pontvesztesek, egyre inkább be- ség nélkül már az a KAC mellett teszi osztályozók rendkíle a garast, ha azon- vüli érdekességét, ban tárgyilagosak ezért olyan látogatótakarunk lenni, a tö- tak a mérkőzések, s mür bajnoki táblá- ezért láthat hétrői zatra tekintve meg ... kell állapítanunk, hctre jo sportot i,z hogy a Dózsa kivéte- osztályozókon az érbizonyosodik, hogy Építők sem, amely az lével valamennyi csa- dekiődő közönség. feA rendőrség újabban figyelmeztetőül ilyen képes levelezőlapot küíd a szülőkének, akiknek gyermekét, vagy azoknak az iskolaigazgatóknak, akiknek tanulóját sza-f^ bálytalan közlekedésen csíptek rajta az utcán. 1957. április 19, péntek TIZENHÉT JÁTÉKOSSAL ELUTAZOTT A LENGYELORSZÁGBA SZEAC EGÉSZ ELETEBEN GYALOGOLT A Doboj melletti Sztapnarl községben él egy 103 éves asszony, Szavka Mitrovlcs, aki hosszú életében sohasem ült még vonaton, vagy más közlekedési eszközön. Egész eletében gyalog Járt. még kocsin sem utazott. Az öregasszony egyébként egészséges. Jól lát. minden házimunkát elvégez, sohasem volt még beteg és orvosra szüksége, *-» Egy motorkerékpáros a Marx téri „Négylámpás" nevű italbolt előtt elütötte Szécsl Rozália hatéves kislányt. A gyeteket klsebbfokú agyrázkódással íi Gyermekklinikára szállították. A motorkerékpáros ellen eljárás indul, HARMADSZOR SZÜLT IKREKET Hatka Sabics boszanszkinovól asszony, öt évvel ezelőtt A ment férjhez és már hat gyermeke van. Hatka a na" pókban már harmadszor szült f Ikreket. Mind a hat gyermek 1 egészéges és szépen fejlődik. A HŐMÉRSÉKLET NEM VÁLTOZIK LÉNYEGESEN A Meteorológiai Intézet jelentése szerint Nyugat és Közép-Európa területeit enyhe óceáni légtömegek árasztották el. Az Alpok cs Kárpátok vidékén esős, szeles az Időjárás. KeletEurópában még tart a hideg, a nappali felmelegedés esak néhány helyen haladta meg az 5 fokot. Várható Időjárás pénteken estig: felhőátvonulások, többfelé esö, mérsékelt északnyugati-északi szél. A hőmérséklet nem változik lényegesen. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken: 12—15 fok között. MOZI Szabadság: Háromnegyed 6 és 8 órakor: Gractella. — Argentin film (április 24-ig). Vörös Csillag: Háromnegyed 6 és 8 órakor: Véres üt. — Jugoszláv—norvég film (április 24ig). Fáklya: Háromnegyed 6 és 8 órakor: Egy szép lány férjet keres. — Olasz flim. (Csak 16 éven felülieknek!) (április 21-ig), NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Fidelio. — Katona J. bérlet. A szombati Lenin-ünnepségre való tekintettel a színház műsorbeosztása megváltozott. A Fldcllót pénteken este tekintheti meg a Katona József-bérlet közönsége. A péntekre hirdetett „Lili bárónő" előadása elmarad, a jegyeket a pénztár visszaváltja. KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: Játék a kastélyban. ÉPITÖK MŰVELŐDÉSI OTTHONA Szibériai rapszódia. Egy énekesnő és egy zongoraművész kalandjai. Kisérőmüsor: Vaklárma. Előadások kezdete: 5 és 7 óra: MÜZEUM Fehértó élővilága, Móra Ferenc emlékkiállítás, Szeged környéki viselet száz éve, Szeged és a magyar Irodalom 1848 — napjainkig (Roosewelt tér), Európai festészet a XVIII. században, A mdgyar festészet utolsó százötven éve. Szeged képzőművészete. (Múzeumi Képtár. Horváth Mihály u. 5.). Nyitva hétfő kivételével mindennap este 18 óráig, SZAKSZERVEZETI TANACSADO SZOLGALAT A Szabad Szakszervezetek Csongrád megyei Szövetsége tanácsadó szolgálatán ma Pesti Lajos fogadja a dolgozókat, délután 17—20 óráig, a Szakszervezeti Székházban (Tolbuchin sugárút 14.). — A MAGYAR KOMMUNISTA IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG vasárnap este 8 órától reggelig tarló „Húsvéti" táncmulatságot rendez a Szakszervezeti Székházban. A jó hírű RITMUS tánczencltar játszik. Mindenkit szeretettel meghív a rendezőség, — ízléses kivitelben marcipános húsvéti készítményeket és különféle édes-dísztárgyakat hozott forgalomba a Szegedi Vendéglátóipari Vállalat édesipari részlege. A húsvétra való tekintettel többféle figurális megoldású nyulacskákkal, marcipános tojásokkal, többféle desszerttel, s még számos különleges édeskészítménnyel ls meglepték a vásárlóközönséget. — öngyilkossági szándékból szerdán éjjel többféle gyógyszert szedett be Ny. Márta 18 éves Kálvária téri lakos. A kivonuló mentők elsősegélyben részesítették. Szegedről szerdán este el- tes három mérkőzést játszik utazott SZEAC NB l-es lab- Lengyelországban, s az április darúgó csapata csütörtökön 27-én Budapesten sorrakerülő reggel a fővárosból folytatta SZEAC—Bp. Honvéd bajnoki útját Lengyelország felé. A mérkőzésre érkezik vissza a csapatot Polyák Gyula edző fővárosba. Szegedre már csak vezeti, s tizenhét játékos uta- ezt követően érkezik meg az zott el vele. A szegedi együt- együttes. MEGKEZDŐDTEK A KÉZI LABDA NB II KÜZDELMEI A kézilabda NB II első for- tak, a két kapus közti küdulója során két-két szegedi lönbség döntötte el a mérkőcsapat mérte össze erejét zést 13:11 (8:4) arányban a mind férfi, mind pedig női SZEAC javára. Jók: DebreSzeged legjobb kelapácsveloje vonalon. A Kinizsi—SZTC női hiérkőzést a Kinizsi nyerte meg 4:3 (2:1) arányban. Az utolsó öt percben az SZTC már csak szépíteni tudott, de az eredményt a maga javára fordítaceni (a mezőny legjobbja), Megyeri, illetve Németh és Lantos. A következő forduló mérkőzéseit vasárnap délelőtt és délután bonyolítják le az nia már nem sikerült. Az Építők Kálvin téri pályáján, eredmény igazságos. Góldo- 11 órakor a Szegedi Spartabók: Berta (3), Guthi (1), il- kusz férfi csapata a MÁVletve Horváth (3). HMTE együttesével mérkőzik. F'érfi vonalon a SZEAC és a míg délután 2 órakor a SzeSpartakusz mérte össze ere- gedi Kinizsi női együttese a jét a bajnoki pontokért. Az Bp. Petőfi csapatát látja venerőviszonyok egyenlőek vol- dégül. de. 10— AZ ÜSTÖKÖS „MENETRENDDE" — l edobta a ló Sallai Sándort a kübekházi határőrsön. A fiatal katonát erős koponyaalapi töréssel az I. sz. Sebészeti Klinikára szállították. — Kerékpárra szerelt ülésen vitte egyéves gyermekét szerdán a déli órákban egy anya. Egy teherautó előzése folytán az anya megHedt. hirtelen fékezett. s a kisgyermek lezuhant az úttestre. A kisgyermeket súlyos homlokzúzódással a Gyermekklinikára szállították a mentők. — A FILHARMÓNIA hétfőre, 22-ére hirdetett hangversenyére közbejött technikai okok miatt 38-án, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel kerül sor. A műsoron Beethoven Egmont nyitánya, Brahms hegedűversenye és IV. szimfóniája szerepel. Közreműködik: Kovács Dénes, az 1956. évi londoni Fleszk-verseny győztese. A zenekárt akadályoztatáséi „„ nl »» miatt nem Boboz aradi karmot ugy arulta, mint az al- nagv vezénylii hanem Borbéiv mát. Persze, mégsem egészen Gyula, a győri filharmonikusok úgy — csak annyiban, hogy vezető karnagya. CITROM A PIACON Még mondja valaki, hogy nincs elég citrom! Kisteleken már a piacon is lehet kapni. Egyikmásik kofa ugyanis annyira elszemtelenedett, hogy az ünnep előtti piaci konjunktúrát kihasználva. a rejtett, fekete csatornákon megszerzett citrox EZÚTON mondunk hálás köszönetet mindazoknak, akik drága halottunk temetésén megjelentek, koszorújukkal vagy bármi módon a bennünket ért fájdalmat enyhíteni igyekeztek. Somfai-család. x Nagyszabású húsvéti virágbálat rendez 21-én, húsvét vasárnap délután 5—12-ig a Móra Ferenc Művelődési Otthon kultúrvezetősége (Munkácsy u. 6., Felsőváros). Kitűnő, újjászervezett modern zenekar — kotilion b*'—választás, — vlrágtánc, — fakanalas. — táncverseny és ewéb kedves szórakozás. Minden dolgozó és diák fiatalságot szeretettel vár a rendezőség. x Móra Ferenc Művelődési Otthonban, Szeged. Munkácsy u. 6. sz. (Felsővárosi új kezdő és haladó tánctanfolyam indul április 23-án. délután 5 órai kezdettel. beiratkozás minden délután 5—8-ig, a Művelődési Ottb-n irodájában. (Metzger Károly felvétele) Trényi Imre, a SZVSE kalapácsvetője, igen szorgalmas sportoló. Majd mindennap tréningezik, hogy még az idén elérje a 60 méteres eredményt. Nem sokat, mindöszsze 3—4 métert kell javulnia, hogy a fiatal atléta ezt az országosan is kiváló eredményt elérhesse Csütörtökön hajnalban, | Ma, délkeleti irányban, a Halak j órával pénteken már egy előbb kel, mint a csillagképében feltűnt az, Nap és 40 perccel később szatyorból, vagy a stand alól —, de egy-egy kis fonnyadt citromot öt kerek forintért! Mikor az üzletekben nincs ez a keresett cikk, a háziaszszony örömest megveszi a piacon — még tisztességtelen égen az Arend-Roland üstö- nyugszik annál, tehát a ko- jelárral is, s nem is szót kös. A csillagászok eddig nem ismerték a világűr eme vándorát, amely felfedezőitől, két belga csillagásztól kapta az Arend-Roland nevet. Az üstökös szerdán mindössze 30 perccel előbb kelt a Napnál, s ezért a hajnali szürkület még elhalványította távoli fényét, szabad szemmel nehezen láthattuk. Az üstökös azonban napról napra közelebb kerül a Földhöz és mind láthatóbbá válik. Az Uránia Csillagvizsgálótól nyert értesülésünk szerint a következőképpen alakul az Arend-Roland .menetrendje SZEGEDI NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt szegedi lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottsas Szerkesztősóg: Szeged, Sztálin sétány 10. Telefon: 35-35 és 30-03. Éjszakai telefon: 35-06 és 34-38 Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér S: Telefon: 31-16 és 35-00 Terjesztik a megyei postahlvetai tsülaposztálya és a hírlapkézbe sítő postahivatalok rán kelők pillanthatják meg katóságoknak az arcátlan árelőször ezt a különös .csilla- drágításért. De az ellenőrzés got. Vasárnap már másfél hivatott emberei miért nem órával megelőzi a Nap kelé- lépnek közbe? Ök is kénytesét, és ugyanennyivel ké- lenek innen vásárolni? Vagy főbb is nyugszik. Mindig a nekik nem jut tudomásukra? Nap lcelési- és nyugvási he- Nincs olyan rafinált piaci _ . , „., , ,..,,. . • , , ,>,,,/• „ „,..__ 7„i,_,„„ ,„e., se- az Építők Művelődési Ottholyetól ktsse északra lesz lat- kufar, akit ne lehelne lefu- nában £_én húsvét vasárnap x MIKI.OS KAROLY április hó 16-án elhunyt. Temetése pénteken. április 19-én délután fél 3 órakor lesz a belvárosi református temetőben. x Húsvéti bál az Építők Művelődési Otthonában 21-én este 7 órai kezdettel hajnali 4 óráig. Kitűnő zene. Büfé. Ruhatár. x Nagy húsvéti mesedélelőtt az Építők Művelődési Otthonában 21-én délelőtt 10 órai kezdettel. Műsoron a legújabb és legszebb mesefilmek. x Kalandozások a zenetörténetbe 11. A Rókusi Altalános isitol a tanulóinak vendégszereplé> A 15. fogadási héten 12x12 találat | a TOTOH egyenként 16 102 forint nyeremén nyel 3,30 ért so<a! nyerhet a To ón! Szegedi Nyomda Vállalat Felelős vezető: Vincze György ható. Április 22-én. hétfőn földközelségbe kerül az Arand-Roland, s ekkor két órával előbb kel, mint a Nap, és ugyanannyival később tűnik el az égboltról. A földközelség azt jelenti, hogy ekkor lesz a legközelebb, azaz „csak- 86 millió kilométer távolságban a Földtől. Április 27-től kezdve több mint egy hónapig láthatjuk majd ezt a különleges égi tüneményt, amelyhez hasonlót legutóbb 1910-ben, tehát 47 óvvel ezelőtt észleltek. A Ismeretterjesztő Társulat jól felkészült az üstökös „fogadására". 'Az egyetem Béke-épületének tetején újra megnyílik a Társulat távcsöves csillagászati bemutatója s minden este 7 órától Kunfalvi András tanár vezeté-ével távcsöves bemutatót tart; lelni! délután 5 órai kezdettel. FIGYELEM! Közöljülk olvasóinkkal, hogy ház és föld eladási hirdetményeket, mielőtt hirdetésre leadnák, BÉLYEGEZTESSÉK LE a Csongrádmegyei Ingatlanközvetítő Irodában, Takaréktár utca 8. szám alatt. Felhívjuk a jeligés hirdetők figyelmét, hogy a jeligés leveleket a hirdetés leadásaikor kapott nyugta felmutatása ellenéiben adjuik ki. Szegedi Néplap kiadóhivatala EPPEN JOKOR! -AfMUUddíz&k. — Fiacskám, a Vízművektől vannak itt, azt mondják,] ha nem fizetjük ki a számlát, elzárják a vizet ... Dugászné, fest, tisztít, speciális függöny és nyakkendő tisztítás. Tápéi utca 7. 6063 Férfi dupla ballon eladó. Kálvária sor 16. III. lépcső. I. 5. este 6—8. 6146 Megvételre keresek ágyakat, kisebbméretű konyhaszekrényeket. József Attila krt. 19., II. em. 6. Kiss. 6024 Eladó: szép hálószobabútor, ebédlőasztal, nagy konyhaasztal. konyhaszekrény, kerti asztal, kerti szék, nagy Máriakép. 8 csöves Zefírkályha. különböző kerti eszközök. Érdeklődni pénteken, szombaton Tolbuchin sgt. 27. szám, 6087 Eladó halászladik és egy tanuló-cimbalom. Megtekinthető Petres u. 26. szám alatt. 6115 Gyermekszeretet bejárónőt keresek. Női klinika. Kovácsné. Szoba, konyha, mellékhelyiséges. házfelügyelői lakásom elcserélném ffibérletlért. Szent István tér 14. Szőlőpermetezők készen kaphatók, üstök. szeszfőzdék készítését, javítását vállalom, csúcs rézműves. Vásárhelyi s°t. 14. Bőrkabátját javíttassa vízhatlan festéssel Csordás bőrt ruhakészítőnél, Szt. Miklós u. 7. Felsőváros, Tangóharmonika, 120 és kisebb, megbízásból eladó. Steiner hangszerésznél. Somogyl u. 19. Hajókoffert, Jó ládát, lehetőleg púntosat vennék. — Ért. ..Sürgős" Jeligére a Takaréktár utcai Hirdetőbe. Irhabunda, férfi-, női télikabát, üvegek, edények, székek eladók. Juhász Gyula u. 18.. emelet. Teljesen különbeiáratú. csinos, bútorozott szoba azonnalin kiadó. Zászló u. M ., emelet RMW.r*t nar)i „ óra, munkára, - ssal azonnal ra felveszek. or.i.h Kálmán u. 11 sz.. kapu alatt, Jobbra, 4