Szegedi Néplap, 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-06 / 80. szám

Juhász Gyula: Új vallomás Minden szerelmet, amely bennem égett, Mint égi tűz és kárhozati láng, Melytől kigyúltak benne messze fények S ragyogtak földi fároszok gyanánt, Minden szerelmet most rád pazarolva Szeretlek nép, munkás és szenvedő, Te vagy reményem óriási tornya, Mely mélységekből az egekbe nő. Te vagy egyetlen és végső szerelmem, Minden nyaramnál forróbb hevületben ölel dalom és csókol énekem, Anyám te vagy, s te vagy a gyermekem! Minden gyűlölség, amely bennem égett, Mint ifjú vadság és mint férfi gőg, Mely boldogított, mint a drága mérgek A mámoros ivót, halált hivőt, Minden gyűlölség szálljon most felétek, Kik a szabad jövendői félitek. Kik renyhe jólét párnáin henyéltek S tagadjátok az egyetlen hitet: Hogy szent az élet, és hogy szent az ember, Ki jövőt épit, mint korallt a tenger, Ki a sötét odúkból fényre vágyva, Majd győzni fog a földön nemsokára! (1924—1925) révei. — A volt Ipar utcában laktunk, kis családi melynek kapuja fölött én gyerekkoromban már megfakult ba került a naffy költönek tratábla hirdette, hogy ott lakik gédiája. betegsége is. Kálló Antal gombkötőmester, nagyapánk; « Elképzelem; hogy Gyula bátyámnak mennyi mindent jelentett gyermekkorában — s adta, hogy Gyula jól van, vagy — A külvilág rendeződése később is- — ez a ház, ahol Petőfi Sándor fia, Zoltán kosztosdiák volt, amely átvészelte a rosszul van. Erről már első megbetegedésekor is meggyőződtem. Máramarosszigetről tűnt nagy árvizet, s amelynek d először, onnan küldte az emgombkötőműhelyében igen sokat tartózkodott, hiszen Ferenc írva: „Consummatum est' bácsi, nagyapám segédje, sokszor volt első meghallgatója if2 éves lehettem, — de tudom, hogy az egész család jól mulatott rajta — ahogy nővérem elmesélte. —i Általában nemcsak magának olvasott Gyula bátyám, haperceim, óráim voltak, mikor nekem olvasott JeL Járt hozzánk A Hét, Kiss Józsel JuUá&z QyutáiM „Consummatum est Meghitt beszélgetés Juhász Grula testvérével Néhány évvel ezelőtt a sze- a krokikat, nagyokat kacagtunk gedi irodalmi élet Juhász Gyula rajta, rajzokat is készített a termet avatott a Virág-cukrász- krokikhoz. Mikor már én is „oldában. A költő szobra most is vasó sorba" kerültem, akkor is ott áll — sajnos meglehetősen sokat foglalkozott velem. Emeldugva, dísztelenül — a cuk- lékszem, egyszer franciául tarászda egyik sarkában. A szo- nultam. A padláson Kosztolányi bor alatt beszélgetünk Juhász Árpád bejegyzésű könyvet taGyula testvérével, Juhász End- láltam, annak az alapján tanulgattam. Gyula egyszer hazahozta a könyvtárból Shakespeare francia nyelvű kiadását. Mel, lém ült, elővette a drámákat, s házban, tanítgatott. 5 j A hosszú beszélgetés alatt szóTűnt ifjúságom tündértaván az emlékezés csónakába szállok, s néhány kurta evezőcsapéssal — kronológiai sorrendben — felrezzentem Juhász Gyuláról, Szeged nagy és hűséges fiáról, irodalmunk egyik legidőtállóbb értékéről révedező néhány röpke emlékfoszlányomat. Az örök idő folyvást zizegő homokóráján az 1896. év pergett. Négy évvel ezelőtt elhunyt Andor öcsém a kegyesrendiek szegedi gimnáziumának III. osztályába együttjárt Juhász Gyulával. Jómagam az V. oszt. egyik padjában feszengve, nem átallottam a mostani Ady Endre téren elterült korcsolyapálya terjedelmes jégkirálynőjéhez egy nem kevésbé terjedelmes dithyrambust zengeni, amelyet a Somogyi Könyvtár — Karenina Anna halálnemével tragikus véget ért — könyvtárosnál, néhai Lázár Bélánál vett közös szállásunkon 15 éves szilajságom minden lendületével eldeklamáltam. öcsém a műértő kényes szerepére vállalkozva, gunyoros gőggel legyintett: "Ez semmi! Van egy osztálytársam, az tud verset írni!* Fulladozva rivaltam rá: "Ki az a nyálas senkiházi ?« A kérdésre mélyülő gúnnyal és fokozódó gőggel érkezett a válasz: "Juhász Gyula«. Életemben ekkor találkoztam először Juhász Gyula nevével. Mondanom sem kell, hogy börzönködő öcsémmel egymás hegyén-hátán hemperegve, elkeseredett viaskodás közepette "tárgyilagosan* igyekeztünk eldönteni a költői elsőbbség kérdését, lékezetes cédulát, amire ez volt Esrvetemi szereplése után Máramarosszigetre való kihelyezése jókon verseinek, valamint diák; megtörte őt. Hosszú ideig vívókori és egyetemi élményeinek, dott betegségével. Léva, Sza— Én magam csak néhány kolca — az egy vagy másfél váemlékfoszlányt tudok felidézni radi éven kívül — súlyosbítotmagamban a gyerekkori versek táb állapotát. Mikor a haladó közüL Nagybátyáméktnak volt mozgalmak megerősödtek. Gyula egy Gyulával egykorú fiuk, Pis- állapota is megjavult. Hihetetla. Pista egyszer megbukott az len energiával tudott dolgozni iskolában, s Gyula csúfolódó ebben az időben. Ma is megverset irt róla. Á verset nem győződésem, ha a világ másképp ismertem, hiszen akkor még 1— rendeződik, Gyula betegsége nem tér vissza, sőt ki se tört volna rajta, ha Pesten kap egy tanári állást egyetemi tanulmányainak befejezése után. A beszélgetésnek lassan vége. A testvér, aki még mindig friss nem nekem is a legkedvesebb egészségben élte túl bátyját, tánerceim. óráim voltak. vozáskor visszanéz a költő szobrára. Az arc gondolkodva, elmélyedlen néz utána magábazárkózottan, mint életében nemegyszer, amikor a mellőzöttség ; és elhagyatottság keserű éraéseiJapja. Molnár Ferenc szerepelt vei a költő önmagában kereste, benne sok krokival; Bátyám de ott sem találhatta meg a memindig felolvasta nekem ezeket nekülés útját. llllllllllllllllllllffllllllllllllHIHIIP Li_! Juhász Gyula a maga ideges érzékenységében könnyen hevült és könnyen megsértődött. Tiborc fárasztó szerepének mélyén átérzett eljátszása után Makó Lajos, a szegedi színház kiváló igazgatója az előadást követő néhány óra múlva, 1908 őszének hajnalán tragikus hirtelenséggel elhunyt. Örökébe — művezetői átmenet után — veje, Almássy Endre lépett, a leglendületesebb dikciójú hősszerelmesek egyike. Juhász Gyula meghitt baráti viszonyt tartott fenn Almássyval. Valamelyes színházi kérdés szóbeli vitájában összeszólalkoztak: az érintkezést megszakították. Ezt követően Almássy Rostand Cyranójának címszerepét nagy sikerrel játszotta. A bemutató előadás után a színészek egy része a bohémek tanyáján, a Kis Kass-ban (a mai Kis Hungáriá-ban) gyűlt össze vacsorára, Juhász Gyulát frappírozta Almássy remeklése és egy szonettre ihlette. A Kis Kass bejáratának ajtaját félig kinyitva, a kávéházban fizetőpincérszerű cédulára rögtönzött szonettjét beröpítette. A pincér észrevette, felvette és átadta a címzettnek, Almássy Endrének. Juhász Gyula egyik legbűbájosabb szonettje csilingelt rajta. Juhász és Almássy később persze kibékültek. Almássy a pénztárcájában, a szíve felett kincsként őrizte Juhász Gyula versét. Almássy Endre már nem él: a Nemzeti Színház tagjaként a budai Excelsior-szállodában anyagi természetű botlása felett szörnyű módon (torkát borotvával átvágva) mondott ítéletet. Juhász Gyula szóban forgó szonettje ez idő szerint az ismeretlenség homályában lappang, nem tartom azonban kizártnak, hogy atyafiságának valamelyik tagja megőrizte, vagy megőrizhette. A Juhász Gyula összes verseinek kritikai összeállításán fáradozó munkaközösség figyelmét a rejtőzködő versre kötelességszerűen felhívom; m Másodszori találkozásom Juhász Gyula nevével három évvel később, a Szegedi Napló 1899. évi pünkösdi számának hasábjain történt, ahol a kísérőirat szerint az "aurea* mediocritas*»t (az istenekkel és az emberekkel egyezően) gyűlölő Juhász Gyula két verse megjelent. Érdekes véletlen, hogy ezeket a szinte éretten kiforrott verseket Magyar József szabómesternek, Tömörkény István vőtársának ruhapróba végett felkeresett műhelyében olvastam. Nem minden gyönyörködés nélkül. Meghökkentem. A három év előtti, öcsémmel majdnem verekedéssé fajult "tárgyilagos* vitám — úgy látszott — még sem volt egészen tárgyilagos: A magyar líra modern megújhodását beharangozó "Holnap;; Nagyváradon 1908-ban megjelent első kötetét a "Szegedi Híradó* hasábjain öt közleményben ismertettem. Juhász Gyulának a november 19-iki számban külön cikket szenteltem. A befejező sorokban azt a jóslatot kockáztattam, ha Juhász Gyula a méltán felcsigázott várakozásokat beteljesíti: "a magyar irodalom büszkeségére magasodhatik*. Hát arra is magasodott! (Hosszú évek múltán — az egész Holnapért fenntartás nélküli síkraszállásomért — valamelyik "havi búcsús* duttyánban esett baráti poharazgatás alkalmával Juhász Gyula nagyon melegen megrázta a kezemet). A Tömörkény Asztaltársaságot, amely barátokat és tisztelőket tömörített egybe, Juhász Gyula népszerűsége és tekintélye hívta életre és tartotta össze. Törzshelyünk Hahn János "Kék golyó«-hoz címzett Iskola utcai kocsmája volt. A lelkes irodalombarát tulajdonos az Asztaltársaság kedvéért, Papp József szobrászművésszel elkészíttette Tömörkény sikerült mellszobrát. Ezeket a hetenként ismétlődő asztaltársasági barátkozásokat irodalmi levegő lengte körül. Ennek az irodalmi levegőnek az üdítő ózonjáról legelsősorban az elnökül tekintett Juhász Gyula (aki egyébként rendkívüli szellemességének ragyogó rakétái közepette maga a megtestesült szerénység volt), néha még borokra is kiterjedő gavalléros bőkezűséggel gondoskodott. Imponáló olvasottságon alapuló irodalmi műveltsége minden egyes alkalommal felvillanyozta és élményszerűen gazdagította a darvadozások részvevőit: az irodalomtörténeti adatok tömkelegében bámulatos biztossággal igazodott el, értékelő megállapításai pedig szinte tévedhetetlenül helytállóak voltak. Csalhatatlan szemmel ismerte fel és becsülte meg a valódi tehetséget. A fiatalok között becézett kedvence a szárnyait merész lendülettel bontogató József Attila volt, aki gamines kedvességével mindnyájunkat meghódított. József Attila nagyszerű vers-memóriájával sokszor brillírozott, verset pedig halkszavú hangsúlyozással, de a vers lelkének zenei varázsát is érzékeltető finomsággal tudott előadni. Juhász Gyula József Attilát kitüntető szeretetének ajnárezó gyöngédségéhez bizonyára hozzájárult, hogy Attila. Juhász sok-sok versét mély átérzéssel szokta idézgetni. Kiemelkedően említésre méltó tagja volt a társaságnak a sokoldalúan képzett, a versben, prózában, újszerű drámai alkotásokban egyaránt jeleskedő (a mostanában meglehetősen hallgató és méltatlanul agyonhallgatott) Berczelly A. Károly, akinek akkoriban megjelent misebeosztású "Mise* című verses könyve körül — emlékezetem szerint — már ügyészi orrok kezdtek szaglászni. Humorban, tréfákban, megszólásban, ugratásokban, bírálatban és "első kézből* hallott versekben nem szenvedtünk hiányt. Dangubálásaink során nemcsak a Kék golyó-t kerestük fel, de elvetődtünk olykor-olykor a Felsővárosba (Lippai), az Alsóvárosba (Lehotai), a Stefánia (most Sztálin) sétányi, a Profán litánia Képünkön: Juhász Gyula egykori lakóháza, — a Juhász Gyula u. 6. számú ház —, amelyen ma leplezik le a költő emlékét megörökítő márványtáblát Tünt Anna, aranyház, Te drága csoda, Elefántcsontmívű Boldog palota. Tünt Anna, te tinde, Te édeni kert, Ahonnan örökre Sors kardja kivert. Tünt Anna, mennyország, Thulén túli táj, Kire messze, mélyben Gondolni be fáj! Mindent, ami kincses, Így hordok eléd, XJrnője elé mint Rabszolga cseléd. S te fönn, szoborárván Trónolsz, te örök, Mint dór templomok ormán Merev, isteni nők! JUHASZ GYULA (1908—1914) r l József Attila: 1 Meghalt Juhász Gyula í Szól a telefon, fáj a hír, ! hogy megölted magad, barátom, í hogy konokul fekszel az ágyon. • A bolondok között se bírt • szíved a sorssal. Sehol írt «nem leltél arra, hogy ne fájjon • a képzelt kín e földi tájon, • mely békén nyitja, lám, a sírt. >Mit mondjak most? Hogy ég veled? ; Hogy rég megölt a képzelet? ; Még nő szép szakállad s hajad. ; Fölmondjuk sok szép versedet. ; Mosdatnak most. Anyád sirat ; s társadtól jön egy sírirat. Városi Tisztviselők Egyesületé-nek klubhelyiségül szolgáló kioszkba is stb. Emlékszem, hogy József Attila a kioszki hársfák alatt bűvölt el bennünket aznap délután megpendített hárfáján született egyik legigézőbb remekével, "A fiatal asszonyok énekéivel. A Bécsi körúti Lehotai-kocsmához is fűződik egy tollhegyre tolakodó epizód. Két nagyobb társaság nyakalta vígan a hegy levét. Az egyik a miénk, a másik kisebb rangú vasutasokból verbuválódott. Munkások is szép számmal szórakoztak. Valamennyien a kapualjban és a kerthelyiségben helyezkedtünk el. A vasutasok között ült Somlyódy Pista takarékpénztári tisztviselő, aki mélyzengésű szavalataival gyakran szokta magát produkálni. Egyszercsak felpattant a bohémlelkű Somlyódy és stílszerűségre törekedve elmondta Krüger Aladár nagyváradi ügyvédnek és lapszerkesztőnek, később országgyűlési képviselőnek "Mozdonyok beszélnek;; című irrendenta versét. (Az aradi állomáson találkozó mozdonyok dialógusáról van szó.) A vasutasok által élénken megtapsolt szavalat után Juhász Gyula felháborodva kifogásolta, hogy valaki az ő jelenlétében egy tehetségtelen dilettáns selejtes versét meri előadni. A vasutasok Somlyódy pártjára álltak. Már-már csillét re gyürkőztünk, amikor a jelentős számban jelenvolt munkások, akik Juhász Gyula politikai beállítottságát és költői nagyságát ismerték, dörgedelmes éljenzéssel Hintetni kezdtek Juhász mellett. Az affér úgy, ahogy- elsimult. Juhász Gyula azonban percnyi tétovázás nélkül felkelt helyéről, és a munkások felé udvarias meghajlással köszönetet intve, az „igazi" költő sértett önérzetével siette távozott. A Tömörkény Asztaltársaság jelképes „udvari kiséret"-ül szolgáló tagjai magától értetődő szolidaritással zúdultak utána. Köztudomású, hogy Juhász Gyulát főként a 20-as években dühöngő úgynevezett „keresztény kurzus" nem fürdette (általa valóban nem is ambicionált) kegyeiben. Szokásos összejöveteleink egyikén, amelyet törzstagunk, Papp József szobrász édesapjának, Vitéz (most Partizán) utcai vendéglőjében tartottunk, az 1928. év Gyula napján Juhász Gyulát, a mesteri szonett felülmúlhatatlan ötvösművészét 1934-ben megjelent szonettcs könyvemben dátummal is közzétett alábbi szonettel merészeltem felköszöntem: Daróc közönyből bársonyos megértést Szpretnék könnyes rokkán szőni ma ... Felejts el ferde vádat, kerge sértést: Babéros fődre szál! itt hő ima. /I költőt Isten vajon mért teremti? Boldog reményül, büszke vigaszul! Istent, hazánkat és embert szeretni Egy új, higgadt kor majd Tőled tanul. Borongjon, csengjen bús és víg dalod: Keservre kedvvel, és bánatra borral. . . t múlt kocsiján jövőnk így rinca'od. Gyulánk! A hírnév bíbor násza áll, Gonoszság bosszút már hiába forral: Csak halhatatlant nyerhet a halál. ***** UUtéMMMttMittMtMM LzJ főnő tájak és tündöklő egek fehéren tiliogó és diadalmasan szárnyaló kócsagjának, Juhász Gyulának sírja felelt 1943 áprilisában a Tömörkény Asztallársrs-'e magjából sarjadt jóváhagyott alapsza' áJyokkal működött Tömörkény IrodaimKör nevében és megbízásából egy átfogó méltatású beszédben peregtettem a meg emlékezésnek és szeretetnek (a shakr speari meghatározás szerint a gyűlölködő világ e ritka gyöngyének) kegyeletes könnyeit. Beszédemet ígv fejeztem be: — Pihenj nyugodtan, és álmodj szépet, mert nemcsak „az öreg Tisza felelt" hanem halálodnak a mostani, hatodik év fordulóján és az elkövetkezendő évfo-dulókon is „az örök élet csillaga remeg". Igen: ez a csillag a mai huszadik évfordulón egyre fokozódóbb, egyre tisztullahb, egyre sugárzóbb, egyre egyetemesebb fényességgel ragyog.