Szegedi Néplap, 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-02 / 77. szám

k&td&dik cul idei iHti-diei&n MEGY A MUNKA - 1 jöhetnek a vontatók a kijavított uszályokért Lassan-lassan megélénkül a hoz is kedvezőbb már az idő, víziélet is. A szegedi téti ki- noha hideg szélrohamot ker­kötőből egymás után vonul- get a víz a part felé. De ha nak ki az uszályok, motoros már a tél hidege nem vette vontatók, kotrók, amiket a ki a szerszámot a munkások hajósszezon hosszú szüneté- kezéből, ez a kis szél nem ben, a télen egy egész eszten- tesz semmit. Keményebben dőre megjavítottak a tápéi megragadják a kalapácsot, hajójavító munkásai. A Tahi mérgesebben vernek rá a vö­gőzös már valahol a felső- röslö szegecsekre — és kine­hogy az egész hajótest bele­remeg. !A kommunisták bátran vállalják a szocialista építőmunka nehézségeit Megyei pártaktíva ülést tartottak Hódmezővásárhelyen yftefien növekedett a keletet Tiszán kavarja a vázét, Nem­régen bocsátották vízre az újjáépített 1041-es uszály­óriást is, amin több mint félévig dolgozták, hogy hábo­rús emlék helyett hasznos kás — gnnak ellenére, hogy időbérben dolgoznak — na­ponta 400—450 szegecset is a helyére kalapál, még itt a ha­32 jófenéken is. Azt mondják róluk, hogy nekik mindegy, milyenformán számolják el őket, egyforma becsülettel és szívóssággal dolgoznak. Kere­A sok fontos munka között setük sem méltatlan azonban vetik, aki fázik, sőt meg is róják —, mert itt csak fázik, aki nem dolgozik. Ohindent az 109-étt szolgálatokra fogják. A tere­bélyes Ercsi gőzös, Ut kifut- mÍMlig van egy legfontosabbi derék munkájúkhoz. g s ez jelen esetben az FK Tekintve, hogy a tiszalöki helyzetet azo éknek igen sürgős a kotró ja- az azt Koveto netyzetet, azo Megyei pártaktíva-ülést ezer kommunista tömörült. A szélesítésének fontosságáról, tartottak vasárnap Hódmező- párt befolyása a dolgozó em- majd a KISZ jelentőségéről vásárhelyen a Petőfi Műve- berek körében növekvőben szólott. Hangoztatta azután, lődési Házban. Az aktívaülé- van. hogy a párt soha nem lehet ; sen több mint félezren vet- Szólt arról is, hogy harcot közömbös a gazdasági kér­A két gyakorlott szakmun- (tek részt; kommunista mun- folytattunk és folytatunk a dések iránt. A tsz-mozgalom­kások, dolgozó parasztok, ér- helyenként még meglévő sze- ról szólva a többi között telmiségiek. A közel egyna- mélyeskedés és frakciózás el- megállapította, hogy az el­pos tanácskozás hű képet len. Ezután a pártépítő mun- lenforradalom viharában ki­adott a megye helyzetéről. ka fogyatékosságairól szólt, állotta a próbát. A megye A pártaktíva-ülésen Né- Az utóbbi hetek bizonyos ja- tsz-einek több mint 70 szá­meth Károly elvtárs, az vulása ellenére is zaléka az erőszakos feloszla­MSZMP ideiglenes Központi bizonyos elmaradás mutat- tási kísérletek ellenére is Bizottságának tagja, a Csöng- kőzik az üzemi és egyes együtt maradt, rád megyei intéző bizottság értelmiségi pártszervezetek Beszédét Németh elvtárs hatott már a Tiszára, s hogy hamarosan Szeged—Csongrád között ci­pelje az utasokat és a víg ta­vaszi kirándulókat A szegedi hajóállomást szintén újjáva­rázsolják, mire megindul a személyforgalom OhégU *Ato(flit a tÁlyatéi titkára tartott beszámolót. Beszéde első részében részle­tesen vázolta az októberi és fejlődésében. így fejezte be: — Az ifjúság legjobbjaival — A kommunisták elölt is erősíteni kell a párt so- most^ az a feladat áll, hogy rait.:. Nem helyes egyes soraikat állandóan szilárdít­109-es kotró gyors és szaksze- vitása> a munkások úgy lót_ kat az okokat, amelyek kő- párUagjaink elzárkózása az va, bátran vállalják a szocia­rű kijavítása. 37 ember rriun- tak a feladathoz, hogy lega- ! ^íkeztfb®nf. ®z ,e»enforra- ' — — kálkodik ezen a mostrumon, lább április 10—12-e körül mert nagyon sürgősen igény- útnofc akdrják indítani az ... ,. . . ... .... uj javarazsolt vízaalkotimanyt. lik az uzemkepes, kijavított A szép eihatározósok| a kotrót a tiszalökiek. A -vízi- gyelmezett, erkölcsös munka szörnyeteg« — mert a laikus- természetesen nem a véletlen dalom felüthette fejét. nak valahogy úgy tetszik —< minden szögletében püfög a felsorakoztatott szülöttei. A munkások elége­dettek bérük rendezésével, kemény munkájuk után tisz­tességes, szép bért kapnak. Különösen az FK 109-es újjá­építésére kirendelt dolgozók mindennapi eredményei il­mindig sok a munka - ezek alaposan rávernek. A fel_ [ff,^^ SrTSSThinSaví^ máglyázott hajó alatt guggol- méliatlan a merülésre va is alig fér el az ember, de hiszen a gepi berendezesek a két leeiobb szenecsélő — szakszerű és gyors felújítá­a két legjobb szegecselő ^^ ^^ kiérdemelte az Terhes József es Gál Ferenc elismerést — ilyen szűk helyen is nagy A telepen divatját múlta a szakértelemmel forgatja a hiányzás és a későnjövés, — Ar • . ^ _ a7 üte hosszúnyelű szegecselő kala- ^ a munka jöhetaek a Az egesz teiep zeng az ute- . * y —• vontatok a kijavított usza­mes kalapácsolástól és a fű- Pacsot. Olyan uteseket mer- ]yokért. Jól kezdődik: az idei részek sikitásától. A munkái nek a vörös kis szegecskére, víziszezon — csak így tovább! Hajók, vízi alkalmatossá­gok tucatjait javították meg a derék szakmunkások, mégis kajapács A zsúfolt a sólyatér most is, s .... . ' .. , , , , a duzzadó vízen is egész sereg ^tatokban fiatalok melegi­uszály, motoroshajó és egyéb tik nagy gőzzel a szegecseket, vízijármű terpeszkedik. Még s aztán a kemény legények alaposan rávernek. A fel­szétfuthassanafc a vizeken. Ezeknél azonban már csak kisebb javítás van hátra: fes­tés, szerelés, — az pedig megy itt gyorsan. értelmiségi dolgozókkal és a lista építőmunka nehézségeit, A - -uv , u v - munkástanácsokkal szemben, szüntelenül dolgozzanak azon, A továbbiakban a besza- Megértő baráti elvtársi kap, hogy ne szavaik, hanem tet­molo részletesen ismertettea csolatot kell fenntartani az teik alapján ismét a dolgozó arra érdemes volt MDP-ta- néP bizalma övezze pártun­gokkal, akik még az elmúlt kat, a kommunisták pártját, időszak megrázó eseményei Ezt minden bizonnyal meg­halása alatt állnak és nem jutottak elhatározásra pártba való belépésüket illetően. Ezután arra mutatott rá, hogy őrködnünk kell a párt tisz­taságára, nem nyithatunk kaput a pártba nem való. nem tevő, továbbá a kar rierista emberek számára. i politikai Megalakult a rókusi iskola úttörőcsapatának szervező bizottsága nck bevonásával megtartotta az nyában kénytelen a úttörőcsapat szervező bizottsá- szervek; szakszervezetek, A rókusi iskola a környező tület megalakításával az úttörő- Pet6f, sándor wg4rútra> a vállalatok és az cpítok rókusi csapat megalakítására már ed- Lenin körútra és a Dugonics művelődési otthona képviselői- dig is teltek. Az iskola hely hiá- térre néz a városismereti pá­társadalmi lyázatunk alkalmával leg­s álla- utóbb közölt képen látható . , , , ,, .. A , , . ház. örvendetes, hogy ismét ganak alakuló uleset A szerve- latok segitseget igénybe venni. sok olvasónk mondta el né­ző testületben Berta György Az úttörőcsapat életének ki- künk e házzal kapcsolatos igazgatóval és Kéri Imre igaz- alakításában különösen az épi- emlékeit. tők szakszervezetének támoga- Mint egyik legilletékesebb tását kérték az iskola vezetői, ~ had ismertesse e házról a , . , . ..... szegedi tanítónőképző igazga­am.t a szakszervezet képviselői tója a tudnivalókat: örömmel meg is ígértek, „Ez az épület a Keméndy A haladó pedagógia szegedi otthona megye helyzetét és a soron­lévő tennivalókat. Az MSZMP, a népi de­mokrácia vezető ereje alapjaiban Csongrád me­gyében is egészségesen fej­lődik. — Párttagságunk — hangoztatta Németh elv­társ — egységes az ellen­forradalom megítélésében, helyesli és támogatja a párt- és a kormány határo­zatait. intézkedéseit. A továbbiakban szólott azokról a nehéz körülmé­nyekről, amelyek között a megye kommunistái a párt újjászervezéséhez fogtak. Vannak még nehézségek, azonban a párt építése meg­felelő ütemben halad. Ez idő szerint — Szeged város kivé­telévet — a megye 326 párt- » nyugatnémet hadseregben szervezetében több mint hat- mindenféle bűnöző, csaló és szélhámos. Nemrég közölte a -„Der Mittag" című lap, liogy — mint kiderült w Róbert Schneider, a nyugatnémet had­sereg főpszichológusa: közönsé­ges szélhámos. Okmányokat ha­valósítjuk akkor, ha a párt a tömegekkel összeforrva, ve­lük együtt élve és harcolva becsülettel tölti be nehéz, de megtisztelő történelmi fel­adatát. A beszámolót követő vitá­ban számosan szólaltak fel. a párt politikáját magáévá A szavakból kicsendült az is, hogy a kommunisták a nép javára bátran vállalják az tömegmunka építőmunka nehézségeit. gatóhelyettessel részt vesznek » XI-cs számú Autójavító részéről Sarnyai Vencel igazgató, a Csongrád megyei Autóbusz üzem részéről Tolnai János, a szülői munkaközösség részéről Szekszárdi Jánosné, valamint az Építők Szakszervezete kép­viselői. Ar iskola vezetői tájékoztat­ták a szervezőtestület tagjait az úttörő mozgalom új szervezeti szabályzatáról. Hangsúlyozták, hogy csak ott sikerül valóban jól működő úttörőcsapatot létrehozni, ahol a szervező tes­tület jól működik. A szervező Budapest és Szeged—Pécs kii- közönség rovására? testületek tudják megoldani azt zött. Budapestre naponta oda- A korábbi — Szeged—Buda­a sok év óta megoldásra váró vissza három legijárat közieke- pest — díjszabás egyszeri uta­problémát, hogy az ifjúság ne- dik, Pécsre — oda-vissza — egy velését társadalmi üggyé tc- járat. Ez az örvendetes tény gyék. A szervező testülettel az azonban némi kellemetlen meg­úttörőcsapat élete kívül lépett lepetést is tartogat a ,,naiv" az iskola falain. utazóközönség számára, Először Az iskola képviselői megkö- is megszűnt a retur kedvez­szönték a megjelenteknek azt a mény. Másodszor pedig: sokan segítséget, amit a szervező te», nem értik — de mi sem -- mi-, Tegnap reggel megindult a repülőjárat Miért drágább most a jegy ? Az IBUSZ kezelésében teg- ért volt szükség megváltoztatni nap reggel megindult a menet- a jelzett útvonalakra érvényes , rendszerű légiforgalom Szeged- korábbi díjszabásokat az utazó- dott. egeszén, midőn Kemen­dyne a Mayer Ferdinand-fe­le házban május havában új­__ ra megnyitotta az intézetet, záskor 90'forint voTt^"most "ke- Nem kímélve áldozatot az Nándorné Tanítónőképző dol­gozói és ifjúsága számára jő ismerős. Ugyanis ebben az épületben indult meg isko­lánk, Szeged és az egész Dél­alföld első nőnevelő Intézete. » Keméndy Nándorné sz. Druc- £ ker Irma, a magyar nőneve- £ lés szegedi úttörője 1862 £ szeptemberében alapította £ meg országos hfrű leányne- £ velő intézetét, mely az első £ Ilyen intézmény volt váró- £ sunkban és a 4 osztályos is- £ kólát először 6 osztállyal felső £ leányiskolává fejlesztve 1875- £ ben tanítónőképzővé alaki- £ totta át. (Keméndyné volt az £ ország első tanítónőképző-in- £ tézeti képesített tanárnője.) £ Az 1879-es nagy szegedi ár- £ víz súlyosan megrongálta az £ épületet, de az ár a belváros területéről még le sem húzó­Botrény a nyugatnémet hadseregben Szép számmal talál menedéket misított az orvostudományok és a filozófia doktora". Valójái ban még középiskolát sem vcgi zett. Schneider előrelátó szélhámos volt. Hamisított okmányaiban a hitlerista hadsereg orvosának tüntette fel magát, ezért tölthet tett be fontos posztot az új nym gatnémet hadseregben; rvTTTTv TvmmtrvsmvTvwj 3 Halté fa?!, OS £ r £ reken egy ropogós százas. Pécs­re pedig 110 forint. Kormányzatunk seliol nem rendelt el áremelést. Miért kí­vánatos akkor a repülőulaknal a kolt árdrágítást? KÉT VALLOMÁS Paragrafus közé elrajzolásával sehol szorított két gyermek- nem találkozunk a fej — így hirdetik film- filmben. Mindegyikből színházaink a „Két annyit mutat az író, vallomás" című új ma- amennyi cppen szüksé­gyar filmet, amit — ges az összkép, az össz­mondjuk ki kereken — hatás szempontjából, nagyon érdemes meg- A filmben szereplő nézni. A téma kicsit felnőttek, — kivés-c a hasonlít egyik nagysi- Goldbcrgcr gyár üreg kerű filmünkhöz, a mesterét (Rajz János ..Valahol Európában"- alakítja), a nyomozást hoz. Ott azonban egy vezető Vineze száza­nagy világégés utáni dost, (Ladányi Ferenc) állapotok szülte jiala- akarva, akaratlan ina­lok bandába-verődésé- guk juttatják oda a ről van szó, a Két val- fiatalokat, ahová végül­lomás-ban pedig egy is jutnak. A „nevelési kialakult arcélű társa- módszerben" nincs dalom eddig figyel- pardon, itt nincs lóvé­mén kívül hagyott jc- tel a ..jó házból való lenségéről. a gyermek- úrilány', a magas ál­bdnözésröl. lassú szülők gyermeke, A film írója, llámos a mostoha apa szere­György, mély ember- lemre érett leánya és szeretettel nyúlt ehhez az anyátlan-apátlan a -„kényes" témához, kis mokány gyerek, a amely sok buktatót Maréi esetében, rejt magában. A gyer- Sorsuk egy fókusz­meklipusok elírásával, ban — a magára-hagya­tottságban — találkozik, s ez bonyolítja, komp­likálja és „formálja" élelükó.1-. De meddig? A bírósági ítéletig, amelynek záróképével a film is befejeződik. A néző ezután elren­dezi magában, mintegy tovább szövi a; elítélt gyermekek sorsát. De mi lesz azután és még azután? Mi lesz az otthonnal, a környezet­tel, a felelőtlen felnőt­tekkel, akik helyett a gyermekek kerültek a vádlottak padjára. Erre a kérdésre a film sem adott feleletet. Nehéz, súlyos vallo­más Erzsi és a kis Marci vallomása. (Tö­rücsili Mari és Csűgür Tibor maradandó él­ményt nyújtottak töké­letes alaldtásukhal) A nyomozást vezető Vin­összedölt Intézet romjain a város társadalma segítségé­vel újra otthon emelkedett az oktatás és nevelés nagy meghonosítani munkáiénak továbbfolytatá­ncm is bur- sára- 1879- november 19-en már ismét a Dugonics téri épületben működött az iskola egészen 1900-ig, Keméndyné nyugalomba von ulá.sáig. Tanú tónőképzöjét az alsóvárosi is­kola vette át. Több más író mellett Jókai Mór, a család nagy barátja Szegedre jöve­eze százados, a valami- tele alkalmával többször ná­kor lelenc fiú, magasz- luk szállt meg és Keméndy­tos és követendő huma- ékkel gyakori levelezésben nizmust testesít meg. allt. Keméndyné nyugalom­Igcn, igy kell érteni e bavonulása után sem hagyott megsebzett lelkű gyer- fel szociális és pedagógiai te­mekek nyelvén, hogy vékenyséeével cs az cpület­visszavezethessük ültet ben ápolónőket képeztetett az élet rendes útjára, ki és a vidékről munkára be­hiszen nincsenek ve- kerülő lányok részére leány­lünk született bűnük, szállást rendezett be. vagy hajlamok, mint Akik ma mennek el az ahogy ilyen esetekben épület mellett, nem is gön­ci burzsoá gyermekbíró- dóinak arra, hogy abban a ság annak idején fen- magyar nőnevelés egyik je­nen hangoztatta. No, lentős induló állomását tisz­tié minek is ezt hosz- telhetik, s még kevésbé gon­szan feszegetni; a film dóinak arra a társadalmilag önmagáért. illetve, a haladó pedagógusra és em­magára hagyott gyer- berbarátra. kinek áldozatos mekekért beszél: Embc- életét a házon még egy kis rrlt szeressetek ben- táblácska sem őrzi."' niinket. fogjéitok meg * a kezünket, hogy ne A két színházjegyet dr. jussunk a társadalom Berkes Dezsőné (Szeged, Le­vámszedőinek — még nin krt. 61.) számára ajánl­elég sokan vannak — juk fel. A jegyek szokás sze­harmai közéi rint szerdán, a titkárságon M-c) vehetők íeL s nem áprilisi tréfa, hogy éppen április else­jén mondhattuk, először >-hivatalosan«< is a tele­fonba a könnyed meg­szólítást. -Halló boy!« A hívásra tegnap óta nyomban megjelenik egy remek 750-es BMW motorkerékpár, s tetszés szerint szállít árut-ház­tól házig- a lehető leg­gyorsabban. Az új, motorkerékpá­ros teherfuvarozást a szegedi TEFU hívta élet­re. Az elgondolás eredeti szegedi »szaibadalam~% ilyen nincs még az or­szágban. Valóban nincs, bár hozzá hasonlót a fő­városban már évekkel ezelőtt megszerveztek, azonban ez a gyorsfuva­rozási forma Szeged kis­szállftási igényeinek megfelelően jött létre. Amíg ugyanis Pesten egy-egy vállalathoz, kö­zülethez hosszabb időre le van szerződve egy­egy motorkerékpár. Sze­geden bárkinek — közü­letnek, magánosnak egyaránt — rendelkezé­sére áll a motoros -boy-. Mit lehet vele szállí­tani? A háziasszonyok a pi­aci bevásárlás terheihez éppúgy igénybe vehetik, mint a kiskereskedelmi vállalatok a perifériá­kon sorakozó boltok gyors szállítást igénylő cikkeihez. Gyümölcs- ós zöldségfélék, nyári na­pokon a gyorsan olvadó jég, friss sütemények percek alatt eljutnak a rendeltetési helyre. Ma­gánkisiparosok kisebb mónnyiségü anyagait, oxigén- és dissous-gáz­palackokat, egyszóval bármit szállít három mázsa súlyig, ami csak fölfér a motorkerék­párra. Az első motoros -boy­városszerte, s főleg mo­toros körökben jól ismert energikus fiatalember —< Gyimesi László. Az új express-közönségszolgá­lat létrehívásához is ő adta az ötletet, s ő jár­ja a város környékét -TEFU-expressz- felira­tú oldalkocsis motorke­rékpárjával. Sőt! Gyi­mesi akár arra is vállal­kozik, hogy halasztást nem tűrő kisebb anyag-, vagy árubeszerzések cél­jából Hódmezővásár­helyt, vagy akár Buda­pestet megjárja motor­kerékpárján. önállóan vállalja kisebb árutéte­lek. például gépalkatré­szek beszerzését is. Ter­mészetesen felelősséggel. Csupán a tarifarend­szer végleges kialakítá­sához lenne szükség egy kis rugalmasságra, hogy magánosok ás minél ol­csóbban. részesülhesse­nek az expressz-szállítás előnyeiben. A TEFU Vállalat kereskedelmi­es forgalmi osztálya na­gyon bízik az Autóköz­lekedési Főigazgatóság illetékes vezetőiben, hogy Szeged lakosságá­nak érdekében nem zár­kóznak el a kissé merev tarifarendszer némi ki­sebb módosításától, s akár egy csokor virág elküldése is lehetővé és -kifizetővé-" válik a TEFU expressz-szolgálat útján. Reméljük, rövid idő alatt ismertté és ked­veltté váillk Szegeden ez az új közönségszolgálat. Csak tessék tárcsázni a 43-33-at, ... Halló boy,... s nyomban megjelenik a remek BMW, s tetszés szerint szállít bármit, bárhová. bárkinek. S ami a fő: gyorsan! Meg lehet próbálni! Nem áprilisi tréfa! (—») 3 \

Next

/
Thumbnails
Contents