Szegedi Néplap, 1957. március (2. évfolyam, 50-76. szám)

1957-03-02 / 51. szám

közlekednek a kerékpáro­sok a külső városrészek gyglpgjáróju. Jíélen a Tisza Lajos utcában jár­tunk és láttuk, hogy egy bősz kerékpáros úgy robo­gott végig a gyalogos köz­lekedőt szálkára készült járdán, hogv a felnőttek is alig térhettek ki előle. Február 23-án a Tisza l.ajos utca 23. számú ház előtt egy ilyen felelőtlen kerékpáros betyár kisgyer­meket ütött el. A rendőrség a közelmúlt­ban erélyes intézkedéseket helyezett kilátásba a közle­kedési előírásokat megsze­gők ellen. A Tisza Lajos utcai lakosok Törvénysértéstől — törvénysértésig Egy üzemorvos eltocsátásának hislóriá/a kérik, liogy a rendőrség fordítson figyelmet az ő utcájukra is, emlékeztesse a kerékpá­rosokat arra, hogy a gya­logjárda nem versenypálya. Kasza Lajos Tisza Lajos u. 3. Ez az ügy véletlenül nem októberben kezdődött. Pár évvel korábban történt az a „jeles" eset, hogy Csemegi Je­nőné, a volt aktív horthysta katonatiszt felesége aláíráso­kat kezdett gyűjteni az üzem orvosnője, dr. Ákos Klára ellen. Az akció akkor nem si­került, s Csemeginét szervező társával, Bodor Istvánnéval együtt egy munkásgyűlés ha­tározatának eredményekép­pen elbocsátották. A lázas októberi napokban azonban szívesen akadt vállalkozó a régi „hagyomány" felújításá­ra, hiszen úgy látszott, hogy a Csemeginék korszaka kö­vetkezik. A Ruhagyárban kü­lönösen éles jelei mutatkoztak ennek, hiszen nemsokkal az­után a gyűlés után. amelyen az orvosnőt kitiltották egy-két felszólalás alapján az üzem­ből, bevonult Csemeginé és klikkje — nagy bocsánatkéré­seknek, s még nagyobb anya­gi kártérítéseknek örvendve. A múlt rövid áttekintése után máris itt vagyunk a má­ban. A Ruhagyár első (értsük úgy: ellenforradalmi elemek A Rendelőintézet főorvosá- rem! Az tartalmilag kifogá­által meglovagolt) munkás- nak közbelépése tehát tör- solható, mivel minden betűje tanácsa közölte ezután a Sze- vénysértéssel kezdődött. Mert rosszindulatú és hamis. Hogy gedi Rendelőintézet főorvosá- mit szólna Gergely főorvos el ne felejtsük, ezzel egy val, hogy az orvosnőt meg- ahhoz, ha holnap mondjuk „formai" hibát is társított vi­felelő kísérettel a kapun ki- a felettese felmondana neki vülre tették, mint soha vissza azzal, hogy a gumipertligyár nem térhetőt és további üzem- munkástanácsa nem járul orvosi alkalmaztatásához nem hozzá főorvosi alkalmazá­sához? Bizonyosan tilta­kozna és jogosan — olyan jogosan, amilyen jogellenesen elbocsátotta Ákos doktornőt. A jelenleg is érvényben lévő Munka Törvénykönyv meg­szabja az elbocsátás lehetősé­geit, de ilyen körülményt járulnak hozzá. A munkásta­nács ennél többet nem tehe­tett, mert az orvosnő nem az üzem alkalmazottja volt, viszont akadt, aki a ki nem mondott, de érzékeltetett kö­vetelést végrehajtotta. szont az egyeztető bizottság. Az érdekelt személyeknek az üléstől számított 3 napon be­lül jegyzőkönyvi másolatot kell küldenie a Munka Tör­vénykönyve szerint, de még most is csak küldik .. a Utóhang Felmonda főorvos... Az orvosnő rendelkezési ál­lományba került, majd de­cemberben kézhez kapta a felmondó levelet, amely a kö­Természetes, hogy dr. Ákos Klára orvosi becsületét eddi­gi lelkiismeretes munkáját nem tartalmaz. A felmondás megcsúfolva érezte és a tehát jogellenes volt! Ezek után nem csodálatos, hogy más rendelkezés is elkerülte a főorvos figyelmét — s ne­vetkezőképpen hangzik: „Ér- vezetesen az, hogy hatheti tesítem, hogy mivel a Szegedi illetményt folvósíttasson az Csongrád megyei Területi Egyeztető Bizottsághoz for­dult. Reméljük, hogy ennél a fórumnál igazságot kap. En­nek ellenére utóhangként né­hány szót még hozzá kell Ruhagyár Munkás Tanácsa elbocsátott doktornőnek, mi- faznj a históriához! A Ren további üzemorvosi alkalma- vei a felmondási aktus októ­zásához nem járult hozzá, — ber 23 és március 31 közé üzemorvosi alkalmazását 1956. esik! december 3l-re felmondjuk .. Illetményeinek kiutalása iránt december 31-ig intézked­tünk ... Dr. Gergely Győző vezető főorvos". ... és felmond ­az egyezieíö bizottság Legfőbb feladatunk, hogy jol működő mezőgazdasági nagyüzemeket hozzunk létre delőintézet főorvosának és egyeztető bizottságának feb­ruár 13-án már mégis csak illett volna tudomásul ven­nie, hogy az úgynevezett „for­radalmi" elbocsátások ér­A törvényes lehetőségeknek vénytelenek — de e helyett megfelelően dr. Ákos Klára szentesítettek egy illetékte­fellebbezéssel élt a Rendelő- lenek által kiprovokált elbo­intézet egyeztető bizottságá- csátást, és ráadásul ürügyet hoz. Fellebbezését december próbáltak hozzá kovácsolni. 31-én nyújtotta be — s most Akármilyen görbe a paragra­újabb szabály- és jogellenes­ség következik! — az egyez­fus, igaz úton kell járni, mert minden jog- és törvény­I EGY LAPULÓ | ! : ; nagyteliesítmeniju es mo- : • dern esztergapad kapatzko- • ; dott az újságíró nadrágja- t t ba az Üjszegedi Kender- : ! Lenszövő Vállalat egyik : J zugolyában, és imigyen je- ; • nyegelte meg: • — írd meg, hogy nyilvü- • ; nosságra vágyok, különben • ' tojásalakúra esztergálom a l : fejedet! Október előtt ke- : J rültem ide, olytm remé- : ; nyekkel, hogy én leszel a : ; műhely császára, s ime, fél- ; • reállítoit senki vagyok. : - ??? : 5 — Kérdezd meg a mű- j t helybelieket! Idejárnál: cso- j ; dúlni, és sürgetik trónra- : ; emelésemet, de a fünnhaló- ; • ságok inkognitóban tarta- • : nak. Amazokra a régi, öreg j ! masinákra prüszkölnek a i 5 mesterek, mert egy tized- { • milliméternyire sem pont o- ; ; sal: már. En bezzeg ...! De ; í mondom, nem kellek, ter- : : melési értekezlet jön terme- ; J lési értekezlet után. jelszó- : • lalásokat felszólalások l:ü- ; ; vetnek érdekemben, s í 5 mégis maraduk ... itt esz a • : por. Ilej. pedig mennyi : J hasznot hajtanék! • Elmondta, s aztán mély ; ; rezignációba süllyedt, a re- ! ; zignációból meg teljes lelki | S depresszióba, mert hiába, i ismét és ismét nem kell ; senkinek . > 5 tető bizottság az elrendelt 8 ellenes cselekedet, határozat napon belül azonban nem tűzte napirendre az ügyet, hanem majd csak február 13­án! Ezen a nevezetes ülésen sok szó esik! idegen rendszerünktől és az emberiességtől, — amiről ér­telmiségi körökben is olyan — mondotta Dögei Imre az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ütésén több, minél értékesebb ter- kezeti mozgalomban tényle­mék biztosítása — mondotta, gesen meg kell valósítanunk, Ennek legfőbb követeimé- hogy a parasztság önkéntes nye, hogy minél gyorsabb elhatározása alapján, a saját ütemben belterjessé tegyük maga választotta szövetkeze­mezőgazdasági termeiésün- tekben tömörüljön. Világo­két. A növénytermesztésben leg­Október óta először ült össze pénteken az ország­gyűlés mezőgazdasági bizott­sága, hogy megvitassa mező­gazdaságunk időszerű kérdé­seit. Z. Nagy Ferenc elnöki megnyitója utalt arra, hogy az ellenforradalom kártevése pedig olyan dolog történt, amire az eddigi gyakorlat­ból még nincs példa, — má­sodszor az egyeztető bizottság mondott fel az orvosnőnek, éspedig ily formán: Az E. Végezetül csak annyit: dr. Ákos Klára ma már nem munkanélküli, megyei orvosi beosztásban dolgozik. Persze nem a Rendelőintézet emle­getett illetékeseinek jóvoltá­a mezőgazdaságban sem múlt döntőbb feladatunk, hogy az el nyomtalanul, a bizottság- állatállomány mennyiségé­nak tehát fokozottabban kell nek és termelőképességének munkálkodnia a mezőgazda- megfelelő mennyiségű és mi­sági termelésünk előbbrevite- nőségű takarmányt termei­léért. jünk. Növénytermesztésünk A földművelésügyi mtnisz- szerkezetében alapvető vál­ter beizámolóját megelőzően tozásokat kell előidézni. a bizottság döntést hozott az Elnöki Tanácsnak egy hozzá intézett javaslatáról, amely a mezőgazdasági népesség jöve­delemadójáról szóló 35. számú törvényerejű rendelet módo­sítására vonatkozik. A javas­lat indokolása során Polonyi­Szűcs Lajos pénzügyminisz­terhelyettes elmondotta, hogy a javaslat adózási rendsze­rünk több hiányosságát kü­szöböli ki. A bizottság a javaslatot ki­sebb változtatásokkal elfo­gadta. Ezután Dögei Imre föld­művelésügyi miniszter adott tájékoztatást mezőgazdasá­gunk jelenlegi helyzetéről és a soronlévő feladatokról. Részletesen foglalkozott a mezőgazdaság szocialista szektorának helyzetévei. Megemlítette, hogy az ellen­forradalom falun a termelő­szövetkezetek ellen irányítot­ta főerejét. A tsz-ek felbom­lása azonban lényegében már megállt. Február végéig mintegy 900 termelőszövet­kezet alakult újjá. Termelőszövetkezeti moz­galmunk az elkövetett hi­bák ellenére is kiállta a próbát, s biztosan számít­hatunk aría, hogy ha a kormány megfelelő anyagi támogatást biztosít a szö­vetkezeti parasztságnak, mezőgazdasági termelésünk szilárd támaszra talál a termelőszövetkezetekben. Az • állami gazdaságokról szólva a miniszter rámuta­tott. hogy ezek a szocialista nagyüzemek ma már kezdik gyümölcsöztetni a beléjük fektetett hatalmas anyagi erőt. Nem hunyhatunk azon­ban szemet afölött, hogy még mind g drágán termelnek. Ezután azt fejtegette a fö'J­művelésügyi miniszter, mi­lyen irányban fejlődjék me­zőgazdasági termelésünk. — A legfőbb feladat a me­zőgazdasági termelés gyors és nagyarányú fejlesztése, s hogy megteremtsük az ehhez szükséges politikai és gazda­sági feltételeket. A mezőgar­dasági termelés fejlesztésé­nek elve hazánkban: egység­nyi művelt területről minél A kenyérgabona területe előreláthatólag 28—30 szá­zaléka lesz az ország szán­tóterületének, ami azt je­lenti, hogy ameddig a ter­mésátlagokat nem tudjuk megfelelően növelni, ke­nyérgabonából behozatalra szorulunk. A szántóterületnek legalább felén takarmányféléket kell termelnünk. Az állattenyésztésben is biztosítani kell a belterjes fejlesztést, s végre jelentős san le kell szögeznünk, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezése fő formájának a termelőszövetkezeteket tartjuk, s legfőbb felada­tunk, hogy jól működő me­zőgazdasági nagyüzemeket hozzunk létre. Ennek megvalósításához szükség van az állam, a mun­kásosztály hathatós támoga­tására, mind anyagi, mind politikai vonatkozásban. Meg kell akadályozni minden olyan törekvést, amely to­vábbra is a termelőszövetke­zetek önállóságát sértő mó­dom bele akar szólni azok gazdálkodásába. Felvetette a miniszter azt a kérdést is, szükség van-e a gépállomások fenntartására. Kifejtette ezzel kapcsolatban, hogy nem a gépállomásokat kell megszüntetni, hanem a Simon István eredményeket kell elérnünk a munkájukban meglévő hibá­szarvasmarha-temyésztés te- Lat kell kijavítani. rén. A miniszter a továbbiak­ban hangsúlyozta: a szövet­A miniszter tájékoztatója után számos felszólalás hang­zott el. •*» B. dr. Ákos Klára üzemorvos ból, hanem, éppen orvosi fel­fellebbezését elutasítja a készültségének jutalmául. következő indokok alapján: Mégis kegyetlen, lelkiismeret ... az üzem dolgozói a mun- nyomorító akció volt ez. kásgyűlésen egyhangúlag kér- Olyan, ami ellen jogosan ték leváltását és az üzemből fellebbez az orvos, a tanár, való azonnali eltávolítását, az egyszerű munkás és az új­azzal az indokkal, hogy a dol- ságíró. gozókkal való közvetlen kap- t csolata nem kielégítő. Ezen tényt közvetlen felettese, dr. Gergely Győző vezető főor­vos is alátámasztotta. Bár a felmondási határo­zat alakilag kifogásolható lenne, azonban az a tény, hogy úgy a Ruhagyár mun­kástanácsa. a gyár munkásai és a Rendelőintézet vezető főor vosának megállapítása szerint (szegény megkínzott magyar nyelv!) dr. Ákos Klára nem alkalmas üzemorvosi munka­kör betöltésére... a bizott­ság mégis érvényesnek tartja a felmondást, abból kiindul­va, hogy a fellebbező a fent felsoroltakkal a M. t. 29. § 1/c. pont utolsó bekezdésében foglaltak kritériumát kime­rítette". IFJÚSÁGI MOZI SZEGEDEN Az Ifjúmunkás Szövetség szegedi szervezete elhatároz­ta, hogy a Tolbuchin sugár­úti Uttörö Házban keskeny­filmes mozit rendszeresít. A tervek szerint a mozi 1.70 fo­, rintos egységes helyárral működik majd, egyelőre minden szombaton és vasár­nap. Megtelelő érdeklődés esetén minden nap tartaná­nak előadást. A moziban igyekeznek főként az ifjúsá­got érdeklő, szórakoztató leg­újabb magyar és külföldi fil­meket bemutatni. Kínai orvosok vélpménve : Mikor kell nősülni ? Milyen az ideális Itorkü iinbség? Traktorral a járdán — Vonják felelősségre a feleifitlen rongálását — ÚJSZEGEDEN a Jobbfa­soron az ősszel számos ház épült és a jelek szerint még jónéhány családi ház építé­séhez fognak hozzá most ta­vasszal. A járókelő ezt abból is megállapíthatja, hogy pár­ezer tégla piroslik már sza­bályos rakásokban az utca különböző pontjain lévő üres telkeken. Az olvadás óta szállítják kisebb-nagyobb megszakí­tással az építőanyagot ebbe a még kövezetlen úttestű utcába. Az utóbbi napokban azonban egyes járművek, a könnyebbség kedvéért rend­szeresen felhajtanak a Jobb­kezdve, vagy ötven méteren a földbe nyomódtak, rész­ben összetörtek. A járdán most egy kis árok húzódik hosszában. TŰRHETETLEN, hogy egyes felelőtlen járműveze­tők így rongálják a közva­gyont, olyan járdát, amelyet a város lakói, — az újszege­di adózók pénzén is —, lé­tesítettek. Erre a jelenségre felhív­juk az I. kerületi tanács, a terület szerint illetékes ta­nácstag figyelmét. Az utca lakói valószínűen meg­mondják. hogy kinek a tel­kére szállította ez a vonta­fasor jobboldalán lévő, alig tós az építőanyagot, s így a egy éve, nagy költséggel ké- személye is megállapítható • • " lesz. Nem ártana helyreállít­tatni vele a megrongát jár­dát! .., szült téglaburkolaíú gyalog­járóra. AZ UTCA lakóinak köz­lése szerint nemrég egy von­tató megrakott pótkocsit, al a jobboldalon, a házak ke­rítése és a kocsiutat szegé­lyező öreg fasor között haj­tott ismételten, úgy, hegy a súlyos járművek ketekei a járdán haladtak végig. A nem ilyen igénybevételre készült gyalogjáró téglái az utca, a Középfasor kereszte­ződésével alkotott sarkától FELHÍVÁS Közlöm az érdekeltekkel, hogy az Országos Mérésügyi- Hivatal Szeged Tábor u. 2. .sz. a. he­lyiségében f. hó 4—13-ig termelő időben mértékhltelesílést végez. Felhívom a város I. kerületé­ben lakó vagy ott telephellyel rendelkező A—1< betűkkel kez­dődő nevű mértékhasználókat, hogy a részükre kikézbesltett értesítésben jelzett időben a férni helyen mértékeikkel je­lenjenek meg. A hitelesítés elmulasztása bün­tetést von maga után. V. b.-elnök Lássuk a „kritériumot"! A citált bekezdés pedig imí­gyen szól: a vállalat a mun­kaviszonyt megszüntetheti, ha „a dolgozó munkáját is­mételten nem végzi el megfe­lelően, vagy annak ellátására nem alkalmas". Orvosra nézve a legfájóbb pont! De bizonyosan alapja van. Ezt mondta a munkásta­nács és a főorvos. Csakhogy mást is mondtak! 1954-ben egy működési bizonyítvány­ban az orvosnő főnöke dr. Gergely Győző (!) ezt írta: ,,... munkatársaihoz és a dolgozókhoz való viszonya jó, munkafegyelme példás". De­cember 4-én, — tehát a fel­mondás előtt 9 nappal a szak­vélemény változatlanul jó: „Dr. Ákos Klára szakmailag jól képzett orvos, aki 3 évi üzemorvosi működése alatt az üzemegészségügyet nagymér­tékben előre vitte. Pontos és lelkiismeretes munkaerő ... Jó munkája jutalmául úgy d Rendelőintézettől, mint az üzemből (!) jutalomban része­sült". Ilyenformán december 4 után fordult rosszra minden, amikor már nem do1­gozott. Micsoda követ kezet ős­ség! De több írásos véle­ményt is idézhetnénk, és mind-mind Ákos Klára javá­ra. Szóval naevon kritikus ez a ..kritérium". Most vissza kell térni az egyeztető bizottság határoza­tának eev mondatára, amely így kezdődik: „Bár a felmon­dási határozat alakilag kifo­gásolható lenne ., Nem. ké­Peking (MTI) A napokban igen érdekes vita zajlott le több neves kínai orvospro­fesszor részvételével. A vita során egyhangúan leszögez­ték, hogy a korai házasság ártalmas az emberi szerve­zetre. A kínai orvostudomá­nyi szakértők szerint a nők 22—29 év közötti időben szül­hetik meg a legnormálisabb viszonyok között az első gyer­meket. Ez az időszak az első gyermek megszületésének or­vosilag a legmegfelelőbb idő­szaka. A kínai orvosok sze­rint egyáltalán nem rendelle­nes az, ha a férfiak 30, a nők pedig 25 éves korukban nő­sülnek, illetve mennek férj­hez. Ami még érdekesebb, kí­nai vélemény szerint egyene­sen jó, ha a férj és a feleség között legalább tíz év korkü­lönbség van a férj javára. A kínai orvostudományi szakértők többek között azt is megállapították, hogy sok­kal előnyösebb, ha a nő he­lyett a férfin hajtják végre a nő terhességét megakadá­lyozó operációt. Az eddigi kí­sérletek azt mutatják, hogy az ilyen operáció egyáltalán nincs káros hatással a szer­vezetre és a nemi életre, s ugyanakkor egyszerű, tíz porc alatt végrehajtható. A vita során arra is rámu­tattak, hogy Kínában rendkí­vül fontossággal bír a szüle­tések korlátozásának kérdé­se, nem utolsósorban az elkö­vetkező nemzedékek érdeke­ben. Ezért a vita részvevői felszólítottak minden orvost, hogy kapcsolódjon be ebbe a munkába. Negyvenhét vagon vetőburgonyét kap a megye Az állam a leromlott bur­gonya vetőgumó felújítására 47 vagon jóminőségű vető­burgonyát bocsátott cseré­akció keretében Csongrád megye rendelkezésére. Ép­pen ezért azok a termelőszö­vetkezetek és egyénileg gaz­dálkodó parasztok, akiknek szükségük van burgonya ve­tőgumóra, igényüket jelent­sék be a községi, illetve a városi tanácsházán. A bur­gonyát cserében, vagy pedig készpénzért lehet besze­rezni. Juhász (Jgula-tst Sepsi szénig göcg g'in Szeged nagy klasszikus költőjének, Juliász Gyulá­nak nevét nemcsak ha­zánkban. hanem külföldön is ismerik és becsülik, sőt költői emlékét a baráti or­szágokban ápolják. Ennek volt szép megnyilatkozása a napokban a ltomén Nép­köztársaság magyar auto­nóm területének egyik nagy városában, Sepsiszentgyör­gyön rendezet^ Juhász Gvula-est. A költő halálá­nak idei, 20. évfordulója alkalmából a sepsiszent­györgyi Állami Mng\ ar Színház irodalmi köre ren­dezett emlékünnepélyt. \ színházi esten Sombori Sándor író mondott meg­emlékezést a költőről, majd a színház művészei 32 Ju­hász-verset adtak elő és be­mutatták a Juhász Gyula , \ pusztában kiáltó" című elbeszéléséből írt jelenetet.

Next

/
Thumbnails
Contents