Szegedi Néplap, 1957. március (2. évfolyam, 50-76. szám)
1957-03-15 / 62. szám
RÖVIDEN PORT Uílfo csíttag. a Szatátniqpáitot Tegnap óta a Szegedi Szalámigyár toronyépületén ls teljes fényben ragyog a hatalmas vörös csillag, Az állványzatával együtt 7 méter magas és 7 mázsa súlyú cUllog megépítésében az üzem pártlap és pártonkívüli dolgozói egyaránt nagy igyekezettel vettek részt. Szándékuk az volt, hogy március 13-én nemtetl lobogónk mellett ott ragyogjon a munkásszolidaritás nagy szimbóluma, az ötágú vbről csillag II. NAGYMOSÁS . I. I'ORSZIVOOBPPEL t. Vntkomlmklj szovjet konstruktőr olyan készüléket szerkesztett, amely lehetővé teszi, hogy a közönséges porszívót fehérnemű-mosásra ls felhasználják, A mosás közönsége* mosOfszekhan, vagy teknőben tOrtenlk. Minimális erőkifejtéssel 10 pere alatt mintegy másfél kiló fehérneműt lehet kimosni. A „Burán" tfpusü mosOsaerkezettel ellátott pnrsrivógép 10 kísérleti példánya már működik. A háziasszonyok szerint Igen JO. — KÉTSZÁZÖTVEN osztbarackfa-esemetét vásároltak a mórahalml vörös Október Tsz taglal foghíjas gyümölcsöseik felújítására. A ssövetkezet a Jflvflhen az eddigieknél sokkal nagyobb mértékben akar foglalkozni gyümölcstermeléssel. Őszre és a JOvfl esztendőkben újabb nagyobb területű gyümölcsös telepítését ls tervezik. — NAGY ÉRDEKLŐDÉS közepette zajlott le Nyékes Istvánnak, az Országos Agrártudományi Egyesület főtitkárhelyettesének domaszékl gyümölesfametazés! bemutatója. A bemulató elótt, a budapesti előadó rövid előadásban tájékoztatta a domaszékl gazdákat a legfejlettebb metszési módszerekről. A bemutató alknlmával Igen Sok hasznos szaktanácsot adott a részvevőknek. SZORUL AZ ADÓPRÉS NYUGAT-NÉMETORSZÁGBAN Hivatalos adatok aaerlnt Nyiigat-Németorsságban 1956ban az elrtzö Övihez képest 12.1 százalékkal emelkedtek nz adók. Az adOk összege tsss-ban SS.4 milliárd márkát tett kl. Láttuk, — hogy a szegedi Vörös Csillaa Filmszínház névtábláját az ellenforradalmárok uszítására lemeszelték. Eltávolították a neonbetűket is. Mindég azonban akkor törtint, amikor néhány napra a munkásosztály ellenségeinek sikerült kezükbe ragadni a hatalmat. A leszedett betűk azóta sem kerültek fel régi helyükre. A becsületes munkások közül ma már egyre többen sérelmezik ezt. Egyre többen vetik fel, miért van a városnak névtelen filmszínháza. Miért nem intézkednek az illetékesek ebben az ügyben? Javasoljuk, hooy minél előbb kerüljön fel a filmszínház homlokzatára a régi felirat, s minél előbb tivolról is láthatóan hirdessék újra a vörös neonbetűk, hogy itt a munkásosztály államának a filmszínháza, a Vörös Csillag-mozi. TOVÁBB TART AZ BNYIIE IIIA Nyugat- ás Közép-EurOpa fölá élénk délnyugati széllel folytatódik az enyhe óceáni légtömegek beáramlása. Franciaországban tcgllttp 19—íi, Németországban és Ausztriában 11—19 fokig melegedett fel délutánra a levegő. Szárazföldünk keleti részén azonban tovább tart még a hideg idO. Az Uraihegység vidékén mínusz 40 fokig Is leszáll hajnalban a hőmérséklet. Várhatrt időjárás pénteken estig: felhőátvonulások, több helyen futó esO, egy-két helyen zivatar. Megélénkülő nyugati, északnyugati szél. Az éjszakai fagyok megszűnnek, a nappali hőmérséklet nyugaton kissé csökken, keleten alig változik. Várhatö legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 14—17 fok között. lm. március ii, péntek MOZI Szabadsági Fél 8 és fél á Urakor: Doktor Danwltz házassága. — Nyugatnémet orvosfilm (március 20-lg). Vörös Csillag! a és 7 órakor: Három magyar film egy műsorban: Londonban jártunk. — Pázmán lovag. — Komikusok albuma. - TV. Vllághiradó (március 20-ig). Fákiva: Fél 5 és fél 7 Órakor: Özönvíz elOM. - Francia film. (Csak 16 éven felülieknek!) (március lT-lg). NEMZETI SZÍNHÁZ Este 6 Órakor: Ünnepi díszelőadás. — Meghívottaknak. KAMARA9ZINHAZ (A Postás Kultdrotthonbatt) Este 7 órakor: Veszélyes forduló. — Szelvénybérlet. KAMARA BÁBSZÍNHÁZ (Hungáriával szemben) Délután l órakor: János vitéz. EPITÖK MUVKLODESl OTTHONA (Kossuth Lajos sugárút 19.) Travlata. Olasz film, Előadások kezdete: í és 7 óra, MUZEUM Fahértó élővilága, Móra Ferenc emlékkiállítás. Szeged környéki viselet száz éve, Szeged és a magyar Irodalom 1948 — napjainkig (Boosowelt tér) Európai festészet a XVIII. században. A magyar festészet Utolsó százötven éve. Szeged képzőművészeté. (MUZeümT Képtár, Horváth Mihály u. ».). Nyitva hétfő kivételével mindennap de. 10-* este II óráig, KÖNYVTARAK Somogyi Könyvtár Olvasóterem: Hétköznaponként 11—II óráig, Központi kölesönzés hétköznaponként 11—17 éráig, A Fiókkönyvtárak a szokott helyen én Időben folytatják kölcsönzési szolgálatukat. ifjúsági K/inyvlár (Dózsa Gy. u. lfl/a) Hungária-szállóval szemben) az alábbi időkben tart szolgálatot: Hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken 14—17 őfálg. Szerűén és szombaton 11—15 óráig. Egyetemi Könyvtár Kölcsönzés: Hétfőn 14 órátől 17.45 óráig, keddtől péntekig 12 órától 11.48 óráig, szombaton ló Órától 12.45 óráig. Olvasóterem nyitva hétfőn 14től 19.45-lg, keddtől szombatig 10től 19.45-lg és vasárnap 9-től 12.45-ig. ALLATOBVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged várói területén Március 9-től március íe-ig este 6 órétól reggel 8 óráig (vasárnap nappal is) elsősegély és nehézellés esetére Inspekción dr. Farkas llezső állami állatorvos. Lakásai Deák Ferenc u, 12. Telefon: 42-11. Az állatorvos kiszállításáról a hivó fél köteles gondoskodni. SZAKSZERVEZETI TANACSADO SZOLGALAT A Szabad Szakszervezetek Csongrád megyei Szövetsége tanácsadó szolgálatán ma Béres József és BostiyákoVlCS Dezsöné fogadja a dolgozókat, délután 17 —20 óráig, a Szakszervezeti Székházban (Tolbuchin sugárút 14.). — Meglopták a tolvajt Kilopták a» elásolt topott pén»t Az egyik februári napon a tízezer forintot ós a pénzt elkistclekl füldmüveaszövetke- ásta. Ugyanakkor Gábor Pézet egyes számú vondéglőjé- tennének — állítólag — 500 ben megismerkedett Szarvas forintot adott "hallgatásért*; István pusztaszeri lakos Ko- mivel Gátoorné tudott a dolompár József kisteleki la. logról. , kossal Együtt Iszogattak, szó- Kiszálltak n helyszínre, felrakoztak. Kolompár észre- ásták a megjelölt helyet, s vette, hogy Szarvasnál ttz- akkor vették észre, hogy ezer forint van: a pénzt el- nincs ott a pénz. Kiderült, lopta tőle, majd elásta. hogy a tolvaj névrokona, KoSzarvas feljelentést tett a lompár Péter vitte el. a lorendörségen és előállították pott tízezer forintot. Kolompár Józsefet. Váltig A második számú tolvaj ' tagadott, majd később beis- kézrékerltésére folyik a nyomerts, hogy vallóban allopta a mozás. K Más |ogom volt..." Érdemes feleleveníteni K; az ellenforradalom egyik / szegedi epizódját... Péter Lajos, az Erdő-, igazgatóság adminlsztrá-i tora az elleni orradalom i ideje alatt Szegeden a< 1 Kendi József-féle különítmény tagja volt. Az] úgynevezett nemzetőrök; társaságában — tizenöten — elmentek Péte> Lajos vezetésével a Roo-, sewelt téri volt Erdő-. [ igazgatóság székházába,. Ott házkutatásokat hajtottak végre, azaz fel-, dúlták a lakásokat, fe-j nyegették a lakókat... Az elmúlt napokban j Péter Lajost tetteiért elői állították a rendörségre. Amikor a hatósági köze-i gek megjelentek laká- [ sán, Péter fölényes han-; gon kérte a hivatalos pa-l pírt. Természetesen felmutatták neki, de mcg-l kérdezték, hogy amikor' ö a Rooscwelt téri házban lakásdúlást rende-, zett, akkor milyen papírja volt? — Nekem, kérem, akkor más Jogom volt... — válaszolta a szegedi ellenforradalmár.., Ehhez nem kell különösebb kommentár. SZEGEDI NÉPLAP A Magyar szocialista Munkáspárt szegedi lapja szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőségi Szeged, Mórs Ferenc sétány 10. Telefon: 35-33 és 30-03. Éjszakai telefon: 33-06 Kiadóhivatal 1 szeged, Klauzál tér 3. Telefoni 31-18 és 75-00 Terjesztik a megyéi postahivatal nlilaposítátya és a hírlapkézbesítő postahivatalok Szegedi Nyomda Vállalat Felelő, vezető: Vineze György — Anyagtorlúdás miatt mai számunkból regényfolytatásunk kimaradt. HUSZONKILENC MAZSA NARANCS érkezett Szegedre, s ez a nlenynylség n tegnapi nap folyamán elosztásra ls került az, élelmiszerüzletekben, A Szegedi Élelmisz.erklskereskedrlmi Vállalat közel ío mázsát, a három csémegeüzlet 360. a MEZOÉK és o városi földmüvesszövetkezet pedig 156—150 kilogramm narancsét kapott. A fennmaradó Mennyiséget a járási földművesszövetkezet nagyobb boltjai (Kiskundorozsma, Szőreg, Tápé é= AlgyÖ) között osztották szét. Heméhy Van arra, hogy a közeljövőben más gyarmatáruk is érkeznek Szegedre. — A Ládaipari Vállalat újszeged! telepén hamsrósan megkezdik az üzem munkásai két csőVázas, 30 méter hosszü és 11 méter széles fedett szín építését. Ezzel a munkával egyidóben üj raktárhelyiséget ls építenek és betonnal burkolják a telep területén levő belső közlekedési utakat. A telep bővítésére ls módot nyújtott a Mezőgazdasági Kísérlett intézet, mivel 2 hold lapos, vízállásos területéről lemondott az üzem Javéra. A dolgozok ezt a területet feltöltik és anyagtáfotásra használják. — Öltöző, fürdő, fehérneműüzlet és iroda építését kezdi meg március is-én a Patyolat. Az építés során bővítik a sZárítőt is. — A Szegedi Sütőipari Vállalat össztermeléséhez viszonyítva a napi kenyérszükségletnek mintegy 8 százalékát tesZl kl a város különböző területén önállóan dolgozó 13 pékmester kenyérsütése. A havi 20—20 métermázsa kenyérilsztkontlngensUkkel Jelentősen hozzálárulnak a lakosság kenyérellátásához, valamint kemencéjükkel a vasárnapi és egyéb ünnepi kalácSSŰ* lésekhez, — TBbb mint 256 vagon szervestrágyát rendeltek, llietve vásároltak eddig a kisteleki dolgozó parasztok. Szembetűnő ez a szám annál ls inkább, meft a kistelekieknek a MÁV eddig még egyetleh tavaszon sem szállított 25—30 vagon lstállötrfigyánál többet. A nagyarányú vásárlás azzal magyarázható, hogy a lövő esztendőben sok szőlőt és gyümölcsöst akarnak telepíteni Kistelek környékén, a tálajelőkészftóst és javítást már ttioSt megkezdik, OROSZLÁNOK A LAKODALOMHAN G-Keller Clevelandi állattenyésztő az j,Al Sirat GZOtto Shrlli" nevfí cirkuszban tartottá meg esküvőjét. A lakodalmon Léo és Nosel, a cirkusz két oroszlánja is részt Vert. A két vadállat felettébb fegyelmezetten viselkedett a lakodalmi szertartások alatt. A menyasszony és a helybeli pap viszont rendkívül Ideges Volt. {Kezdődik a bajnokság! Szombaton délután fél 4 órakor az újszegedi SZAKj pályán az Építők—Kinizsi mérkőzéssel megkezdődnek az jNB III-ba jutásért küzdő csapatok osztályozó-mérkőjzései. Mindkét csapat a rendelkezésre álló lehetőségeket 'kihasználva, a lehető legjobban igyekezett felkészülni la bajnokságra. Az egyenlő játékerőt képviselő csapal tok találkozóját, illetve annak eredményét előre megjóásolni nem lehet. Minden bizonnyal a pillanatnyi forma fogja eldönteni a mérkőzés kimenetelét. Á KiJnizsi hatalmas szurkolótáborát az újonnan megalakult • Építők „B" közép igyekszik majd ellensúlyozni. Nemjcsak a két csapat, de szurkolótáboraik is vizsgázni fogj nak szombaton délután az osztályozó-mérkőzések soJrozatát megnyitó találkozón. Szentesen szerepeltek a Szpártákusz asztaliteniszezői A Szegedi Szpártákusz Vasns SE férfi és női asztaliteniszezői vasárnap Szentesen vendégszerepeltek, ahol a Szpártákusz SE területi versenyén vettek réizt, A verseilyen Kalocsa, Kecskemét, Szeged és Szentes legjobb férfi és női asztaliteniszcző-vcrsenyzŐl indultak. A férfi és női csapatok közül az egésznnpos versenyből a szegediek kerültek ki győztesen, 6 így március 23—24-én ők vesznek részt a Szpártákusz SE or. szagos versenyén. Eredmények: Férfiak: 1. Gazdik, 2. Gaál, 3. Csamangó (mindhármon szegedi versenyzők). Nőkl 1. Szflgíné, 2. Csikós (mindkettő Szeged), 3. Szatmai (Kaloega), Nagyszabású szabadtári kézilabda-villámtorna Szegeden Az elmúlt vasárnap a kedvezőtlen Időjárás miatt elmaradt kispályás kézllabdaviliámtorilát a Délkerületí Kézilabda Alszövetség Vasárnap délelőtt fél 9 órai kezdettel rendezi meg az Építők Kálvin téri pályáján. A villámtornán két békéscsabai, egy makói és egy hódmezővásárhelyi csapat, valamint Szegedről a SZEAC. és a Szpártákusz vesz részt. A villámtorna kitűnő előkészület lesz, különösen a SZEAC számára, amely március 30—31-én Szegeden a Nemzeti Bajnokság I. osztályába való bejutást eldöntő, három részvevős körtornán vesz részt. Amennyiben ott sikerül első helyezést elérnie —- a kézilabdasportban is lesz NB l-es csapata Szegednek. Azonban nemcsak a SZEAC-nak, hanem az NB 11-be jutott Szpártákusznak, valamint a makói és vásárhelyi csapatoknak ls komoly előkészületet biztosit ez a villámtorna. Éppen ezért Igen érdekes, magas színvonalú mérkőzések várhatók a kézllabda-vlllámtornfln. Megyei bajnokok találkozója Szegeden A megyei bajnokok számára kiírt labdarúgó-torna mérkőzései ls elkezdődnek vasárnap. Az első fordulóban a Szegedi Vasutas SE idehaza fogadja a Ceglédi VSE csapatát. A mérkőzést délután fél négy órai kezdettel Szaffián játékvezetésével rendezik meg a vasutasok Kossuth Lajos sugárúti sporttelepén. Előtte fél 2 órakor a két egyesület tartalékcsapatai találkoznak. Idénynyitó mezei futóbajnokság A Magyar Atlétikai Szövetség déli kerülete vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel a Rókusi-állomás mögötti vásártéren idénynyitó, kerületi jellegű mezei futóversenyt rendez férfiak és nők részére. A versenyre a kerület összes szakosztályait meghívták. .tó EREDMÉNYEK A SZEGEDI KALAPÁCSVETŐ) VERSENYEN A szegedi knlspácsvetők hntdobásos gyorsversenyén a felnőttek körölt 6 győztes Trényl mögött a következő volt a sorrend: í. Vlrdg (SZTC) 152,22 m, (legjobb dobása 39,53), 3. Lázár (SZEAC) 143,94 (36,81), 4. Török (SZEAC) 84,81 (42,91). A legjobb öfszeredményl ar ifjúsági győztes, Géme* (Rz. Szpártákusz) érte el. Legjobb dobása agyán csak 35,58 méter volt, viszont mind a h«t dobása érvényes volt. Jól szerepeltek az SZTC asztaliteniszezői Gödöllőn A Gödöllőn megrendezett nagyszabású asztalitenisz-versenyen részvevő 32 csapat kör,llt a Szegedi Textilesek asztnliteniS7.ezői szerepeltek legjobban, mert a liat szám köziil bárom —— APRÓHIRDETÉSEK Ruhaszekrényeket, konyhaszekrényeket, asztalokat, székeket, olcsóbb hálószobát megvételre keresek. József Attila krt. 10. II. em. 6. Kiss. 4563 Eladó 8-1 2 kéthangszóros, nyüjtottsávos Orion-rádló igényesnek. Jakab Lajos u. 3. fldsz. s. 4641 Szobatiszta splcc jó gazdát keres! Zánthó, Somogyi u. 7. Estefelé. 4648 110/190 v. 1 HP. 3 fézisU Vili, motor. Új Continéntál táskaíróEép, pupllle 3.9 fényképezőgép, Í10 V, Porszivógép, hálózat és telepre táskarádió, üj Düftlnbélésü bór esizmanndrág és lamberjack eladók. Zárda u. 13., műhely. Eladó verendaablak és üvegajtó. Kemes utca 16. Pápai. 4670 2 db Agy, szekrény, tükör, duplatctős asztal, sezlon eladó. Szatymazi utca 12. Gázgyárnál. 4876 Használt bútorokat Veszek. Klein, Marx tér 1. Népbolt mellett. 4876 Eladó l db 380 voltos, 8 lóerős, 1400 fordulatszámú villanymotor. Megtekinthető Baláslya, Tolbuchin u. 6. szám alatt. 468t 36 éves, szolid, dolgozó aszszony komoly élettársat keres, aki megbecsülné, „Szép napjaink lesznek" jeligére a kiadóba. 4708 Bútor eladó. Kormányos U, 19. 4715 Keresünk önálló tervező építészmérnököt. Ajánlatokat Szeged, Postafiók 1S3. számra kérünk. 4726 i Nól kerékpár, príma állapotban eladó. Csongrádi sgt. 2/a. 4662 Berkslr választási malacok eladók. Szent László u. 13. Hrgedflt minden nagyságban vásátol, javít Stelner hangszerkészítő, Somogyi u. 19. Gyakorlattal rendelkező vontatóvezetőt keresünk. Jelentkezni lehet szombaton reggel 7—8-ig. Csongrádmegyei Tatarozó- és Epltö Vállalat, József Attila krt. 61. szám. Elcserélném földszinti egyszobás, konyha, speizos. fürdőszobás lakásom, kétszobásra. VIZ, gáz, villany bent. Érdeklődni du. háromtól. Kálmány Lajos u. 6., fldszt. 2. aj 16. Éjjeliőrnek 40—50 év közötti férfi munkavállalókat felvesz a Szegedi Jutaárugyár. Jelentkezés a munkaügyi osztályon munkakönyvvei. GyermeUszeretó bejáró vagy bentlakó háztartási alkalmazottat keres orvosházaspár Szőregen. Jelentkezés: József Attila Krt, 37., II. 11. dr. Rédei, Elcserélném egyszoba, összkomfortos belvárosi lakásomat ugyancsak belvárost 2. esetleg 3 szobásért. Cím: Dóczi, Szilágyi u. 3. Férfi szakmunkásokat keres szövetőltöny gyártáséhoz a Szegedi Ruhagyár megfelelő kareseti lehetőség mellett. Bőrkabátját alakíttassa vízhatlan bórpuhítő festéssel. Csordás bőrruhakészifőnél. Szent Miklós u. 7. Felsőváros. A Totó 10. fogadási heten löbn mint egymillió szelvény érkezett be. 9 db 12 találatos á 519BB — 296 db 11 találatos fi 1380.— 3010 db lo találatos ft aos — forintos nyereménnyel. 2.20 FORINTÉRT SOKAT NYERHET A TOTÓN! Műbútorasztalos, általános asztalos SZAKMUNKASOKAT KERESÜNK FEI, VÉTELRE. Jó kereseti lehetőség, szegedi es BUDAPESTI munkahelyeken. Jelentkezés: DEKOKACIO VALLALAT, Szeged, Klauzál tér 7 .sz. első és egy második helyezést szereztek. 283 versenyző közül a férfi párosban Nagy I.—Nagy Tf., az ifjúsági fiú számban Nagy II., mlg női vigaszdíjban Karnis rsny Mária szerezte meg nz elsőséget. A férfi egyéniben Nagy 1. második lett A tekézö Textiles Kupa mérkőzéseinek eredményei A tekáző Textiles Kupa-mérkőzései során a következő eredmények születtek: Textiles I.— Textiles II, 1973-1897, SzAIÍ I, -SZAK II. 1851-1703, Vasutas -Előre 1864-1496. ÉpítőkPostás 1793-1740, Textiles I.— SZAK II. 1841-1699, SZAK I. -Előre 1707-1532, VasutasPoslás 1885-1873, Építők—Tex, llles II. 2045-1714. I I Vasárnap kezdődik az asztaliteniszbajnokság Vasárnap megkezdődnek megyénkben a tavaszi egyfordulós megyei férfi csapatbajnokság küzdelmei. Az első forduló során az alábbi mérkőzéseket játsszák le: Szegedi Textiles ClubCsongrádi AK, SZEAC— Textilművek, Sz. Postás— Sz. Hunyadi, Pusztamérges— MAV-HMTE, Szentesi MAV —KAC. As NB I hétvégi műsora Szombaton a Csepel—Salgótarján mérkőzéssel az NB I-ben ls megindul a küzdelem, Vasárnap játsszák le a teljes forduló többi találkozóját. A SZEAC szombaton délután utazik a fővárosba, ahol vasárnap délelőtt a Ferencvárossal mérkőzik a bajnoki pontokért. A forduló többi mérkőzései: , Budapesten: Vasas—Dorog, Szombathelyen: Szombathely—Újpesti Dózsa, Pécsett: Pécs-Baranya—Honvéd, Tatabányán: Tatabányai SC—MTK. SPORTHÍREK VMM—Bot-Welss Essen 3:0 (316), Labdarúgó-mérkőzés. Essen. 30 000 néző. Góllövők: Kaszás tt), Csordás, Az asztalitenisz-világbajnokságon a női egyesben mind a három magyar versenyző: Mosóczy, Kőezlán és Kerekesné biztosan jutott a legjobb 16 köze, A magyar versenyzők eredményei : Mosóezy—ThOéle (német) 3:6 (18. 13. 17), Kóezián—Roland (belga) 3:0 (20. 17. 12). Kerekesné—THorson (svéd) 3:6 (18, 13, 11),Megkezdődték a küzdelmek a legjobb 8 közé lutásért is. Hatalmas meglepetésre a fiatal magyar Mosóezv biztos 310 arányú győzelmet aratott az angol Diana Rnwe ellen, s így bekerült a legjobb 8 közé. Kerekesné a japán tvatanábeval került szembe és vereséget szenvedett. Kóezián Éva mérkőzéséről nem érkezett jelentés. A férfiak versenyében még álló 2 magyar játékos, Bérezik és Földy szerdán éjjel újabb gydzelmet aratott. Eredményeik: Bérezik—Stlpek (eseliszlovák) 210 (15, 19, 9). Földi—Chcrgui (francia) 3:0 (18, Í5, 17). • 8c. Anderlecht—Ferencváros 6:0. Labdarügó-mérkőzés. BrUszszel, 28 000 néző.