Szegedi Néplap, 1957. március (2. évfolyam, 50-76. szám)

1957-03-22 / 68. szám

Büszkén emlékeztek Szegeti dolgozói az első magyar proletárdiktatúrára Ünnepségek, régi és új munkásmozgalmi harcosok lalálkozója a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának J évfordulóján a dicsőséges Magyar Tanácsköztársaság, az első ma­gyar proletárdiktatúra 38. évfordulója tiszteletére tegnap Szegeden megemlékező ünnepségeket tartottak. A nagy évfordulóra emlékezve lobogódíszbe öltözött a város. A tavaszi szél vörös és nemzeti zászlókat lengetett. Nem fe­lejtjük az első magyar proletárdiktatúrát, annak forra­dalmi tüzét. A Tanácsköztársaság harcosainak tevékenysé­ge, hősi helytállása örök példakép. Koszorúzási ünnepség Délután fél 5 órakor a párt­tagok és pártonkívüliek né­pes serege a felszabadulás utáni, országosan első legális elhelyezett emléktáblát Kiss Károly elvtárs, az MSZMP ideiglenes városi intéző bi­zottságának elnöke koszorúz­MKP székházhoz, — a párt ta meg. A vasutas zenekar el­Kálvin téri székházához vo- játszotta a Marseillest, majd amely sok száz drága kommu­nista és szovjet katona elv-2 társunk életét oltotta ki. — Rámutatott, hogy ha a szovjet nép nem kül- 2 dl katona fiait segítségül " kérésünkre, akkor újra 1919 és az azt követő borzal­mak éjszakája köszöntött volna ránk. A kommunista helytállásról, 1 a párt tisztaságának fontos-J ságáról beszélt a továbbiak-2 ban. — Tiporjuk el belső ellen-2 ségeinket és álljunk kemé-3 T-diegyzételc a szegedi ellenforradalom napjaiból XV. Hogy port liinUenek a lakosság szemébe; demokratikus mezbe öltöztették e díszes társa­ság megválasztását. Kifelé úgy tüntették fel a dolgot, mintha u néptanács tagjait különböző szervek delegálták volna. Annak illusztrálására, hogy ez a komédia hogyan ment végbe, csnpán dr. Fábián „kiküldéséi" mutatjuk be. Ez uz „érdemes" férfiú megkérte a szegedi írócsopor­lot, hogy delegálja öt a városi néptanácsba. S noha az irodalomhoz annyi köze sein volt soha, mint a legutolsó kukutyini fűzfapoétának, terve fénycsen sikerült. Az írócsoport vezetői ugyanis vagy nem merték nem delegálni, vagy egyetér­tettek dr. Fábián közéleti szerepeltelésével. nult Impozáns volt a mun­kásőrség és a karhatalom egy­egy díszegységének fegyel­mezett felvonulása a vasutas zenekar kíséretével. A Kálvin téri székháznál koszorúzási ünnepség volt, Az épületen az Internacionálét, s énekelték ezt a megjelentek is. A díszegységek elvonultak. A jelenlevők az első magyar proletárdiktatúrára emlékez­tek. Ünnepi találkozó a Hungáriában Talán mondani sem keli, hogy a többi vezető nyen'a"világ prole'tariátusá- 3 HI«dorradahnár is hasonlóképpen került lia­talomra. A fentebb felsorolt nevekből a napnál vilá­gosabban kitűnik, hogy kommunistát még véletlenül sc vetlek be abba az úgynevezett ncptauácsba. A nép ellenségei gondosan ügyel­lek erre. Es miután így „tisztába" telték ma­gukat, legelső dolguk volt egy memorandum A koszorúzás! ünnepség után a munkásmozgalom régi harcosai, a pártaktivisték, a nép ügyéhez hü emberek kép­viselői, a fiatal párttagok ün­nepi találkozóját rendezték meg a Hungária nagytermé­ben. Jelen voltak a szovjet vá­rosparancsnokság képviselői is Id. Komócsin Mihály elvtárs, szakadatlan tevékenységére, majd a nemzetközi imperia­lizmus, a hazai ellenforra­dalom és belső árulás tevé­kenységére. A Magyar Tanácsköztársa­ságot az imperializmus, az ellenforradalom, az árulás megbuktatta. Megkezdődött a féktelen el­lenforradalmi terror, bekö­negyed­nak felszabadításáért küzdők sorába. Ehhez megvan min­den erőnk és tudásunk, az akarat sem hiányzik. Csak keményebben kell megfog­ni a szerszám n&cíét és nem szabad az euehségröl levenni a fegy — fejezte be nagy gadott beszédét id. Komócsin j Rákosi politikájúval együttműködtek, azok vál­Mihály elvtárs. ^ janak ki a kormányból. Az egósz lakosság A jelenlevők tapsai éltették '".sztrájkolni fog, lm Bcbrits Lajos, Molnár Erik aa K*f*t i összeállítása, amelynek második pontjában azt ^TW csövet, 2 követelték, hogy a kormány is rekessze ki ma­:y tapssal fo- 3 gából a kommunistákat. Szószerinti- „Akik az MSZMP szegedi ideiglenes intéző bizottságának tagja szöntött a fasizmus mondott ünnepi megemlékező százados éjszakája, beszédet. — A Tanácsköztársaság — — A magyar proletariátus állapította meg, dicsőséges fe­— kezdte ünnepi megemlé- jezet a magyar nép, a magyar kezését — az orosz szocialista munkásosztály történelmében és Apró Antal nem válik ki a kormányból" Ez a memorandum egyébként 12 pontban foglalta össze a szegcdi ellenforradalmáról* kö­vetelését. A sztrájkkal való fenyegetéssel alátá­masztva a többi között ilyen részleteket tartal­mazott: A kormány jelentse ki, hogy ideiglenes mindaddig, mfg nem választják újjá a parla­ísa Miseire: szere énei mentet. (Tehát még Nagy- Imrében sem bíztak, rési67 Szegedi ^Általános noha eleintc 821 követelték, hogy „Nagy Imrét 3 a kormányba". Ok teljesen burzsoá parlamen­tet szerettek volna.) Továbbá követelték, hogy forradalom hatásaként, 70 év vei az 1848—49-es magyar szabadságharc utén újra fel­kelt. hogy valóra váltsa mind­azt, "amit elődeinknek soha nem sikerült, A dolgozó nép évszázados elnyomása után megsze­rezte a hatalmat, — létre­jött a Magyar Tanácsköz­társaság, az első proletár­diktatúra. Ezután id. Komócsin Mi­hály elvtárs történelmi visz­A Tanácsköztársaságra, a hős munkásosztályra cs népre, a vöröskatonákra, szocializmust építő hatal­mas munkánk közepette szeretettel és büszkén em­lékezünk meg, mint elődeinkről, akik szív­vel-lélekkel, hősiesen küzdöt­tek mindazért, amit negyed­század múltán a Szovjetunió segítségével megvalósíthat­tunk. Hangoztatta a továbbiak­a magyar és a szovjet nép; barátságát, a pártot. BUsz- ; kén emlékeztek az első magyar proletárdiktatú- ; rára. Az ünnepi beszéd elhang-2 zása után kulturális műsor 2 volt. Nagy sikerrel szerepeltek a Munkás Dalegylet tagjai Ga-2 ramszegi József vezényleté-" vei, továbbá Szabady István, 2 a Nemzeti Színház tagja és" Lakato6 Géza népi zenekara. A találkozón megjelentek^ közös vacsorán vettek részt; és hosszasan, melegen .elbe-; szélgettek egymással. A; munkásmozgalom régi és új; harcosai az elmúlt idők küz-; delmeiről, a pártról beszéltek; a fiatalabbaknak. Szót vál­tottak a ma,kérdéseiről és; tennivalóiról is. A meghitt hangulatú baráti; találkozó a késő esti órákban 2 ért véget. A baráti találkozó részve­ban, hogy nem vontuk le a szapillantáet tett a Magyar Tanácsköztársaság bukásának vőit több távirattal köszön-; Tanácsköztársaság megalaku- tanulságait. Ezért is következ- tötték. Táviratot küldtek a; lására. annak a dolgozó em- hetett be 1956. október 23, az többi között a Tudomány--1 berekért való következetes és ellenforradalmi megmozdulás, egyetem ifjú kommunistái is, Meg lehetnek-e elégedve a Késisxersxámárugyárban ? azonnal vonják ki a szovjet csapatokat az or­szág területéről. Az ország lépjen ki a varsói szerződésből és legyen semleges. A kormány tárgyaljon a ..nagy népi harcban részt vett munkások, diákok és bonvédek képviselőivel és közülük egészítso ki a kormányt". Kívánjuk a sztrájkjog elismerését, és a hírközlés összes for­máinak szabaddá tételét. _ E paksamétát egy delegációra bízták, hogy j utazzék röglön Budapestre, és adja át. a kor­mányelnöknek. A delegáció —, amelynek tagja volt Sztuliár István a postától, Papós Péter a vasúttól, Joszt István a Kcndcrfonógyárból, Ács Vilmos az egyetemről, Németh Ferenc a Délmagyarország szerkesztőségétől, Kövesdy Lajos a petőfitelepi iskolától — még aznap, ok­tóber 29-én este elindult teherautóval a fővá­rosba. Ezzel azonban még távolról sem fejeződtek be az ellenforradalmi tanács hétfői intézkedései. Mivel Kováts József úrék a tömegek, további olbolonditásának biztosítását tartották egyik legsürgősobb, teendőjüknek, s mivel dr. Fábián ismét lapszerkesztő akart lenni, elhatározták, hogy megszerzik maguknak a Délmagyaror­szágot. A határozat meg is szülelett, s késő este, amikor Fábián úr átvette a lap feletti uralmat, a másnapi, október 30-i újságban a következő bírt adta le: „Szeged város néptanácsa beszél­getést folytatott az MDP Szeged városi bizott­ságának küldöttségével. Megbeszélték a helyi sajtó ügyét is. Megállapodtak abban, hogy a pártbizottság, amíg a Délmagyarország-on kívül egy másik lap nem indul meg Szegeden, a ncp­lunáos által választott szerkesztőbizottság ren­delkezésére bocsátja a Oélmagyurországot". Ez — mint később kiderült — hazugság volt, inert amikor a pártbizottságon megtudták, hogy u szerkesztőséget teljesen lefoglalta Kováts Jó­zsef és dr. Fábián, telefonon kifogást emeltek. Hangoztatták, hogy nem így volt az alku, csu­pán abba ment bele a pártbizottság, hogy a lapba lehet közölni a néplanács híreit is. Ezt azonban nz újságírók nem tudták, de ez a tele­fonreklamáció egyébként sem változtatott azon u tényen, hogy a sz.erkcsztőség az. cllenforra- i dalont kezére került gárdájával, teljes fclszcrc- £ lésével, és nyomdájával együtt. Érdemes tudni, hogyan vonult be a I,enin utca 11. szám alá a reakciós főszerkesztő ős sleppjc. Cgv 18 óra tájon azt vették észre az. újság­írók, hogy az egyik szobában Kováts József úr terpeszkedik az asztalnál, társaságában egy fi­ligrán vöröshajú nővel és egy Kendi nevű pankrátor külsejű férfiúval, aki a testőr szere­pét töltötte be. Kováts izgatottan, de hanyag eleganciával szívta cigarettáját, amikor n szer­kesztőség néhány tagja belépett a szobába, llögtön azzal kezdte: — Ezentúl csak a teljesen tiszta (?) emberek viselhetnek funkciói. Aki Rákosi politikáját bármilyen formában végrehajtotta, az bűnös. Hosszas vita következett, s Kováts úr csak hebegni tudott orra n személyét is érintő kér­désre, hogy mennyiben lehet tisztának nevezni azokat, akik népi demokrácia elleni bűntettek miatt börtönben ültek. Mert őt is népellenes tevékenységért csukták lakat alá annakidején, teljesen ignzságosan, a Szocialista törvényesség legcsekélyebb megsértése nélkül. Kellemetlenül érintette n kérdés, s látszott rajta, hogy ideges. Persze még ekkor sem volt teljosen biztos a dolgában, hiszen fegyver akkor ínég nem volt tömegesen nz cllenforradnlmárok kezében, s ha n honvédség szilárdan áll a népliatalom olda­lán. Kováts úrékat könnyen összefogdoshatták volna. (Folytatjuk.) Nagy litván Eleget termelnek ugyan, de magas az önköltség wim ctiníito" RENDEZNEK SZEGEDEN — Modern csöbúlorok érkeztek — Műanyagból készült divatcikk — 120 féle játékújdonság A kapu alatt nagy fekete táblán krétával írott számok. A gyárból ki- és bemenők olvashatják, hogy az előző nap milyen eredményt értek el a terv teljesítésében a Kéziszerszámárugyár dolgo­zói. Azt tudhatja meg az em­ber, hogy naponta mintegy háromezer forint értékkel termelnek többet a tervnél. Ahogy böngészi az idegen ezeket az adatokat, nem gon­dol arra, hogy azonosak az­zal a sok száz és ezer szecs­kavágókéssel, metszőollóval, fűrésszel vagy csavarhúzó­val. Azonosak azokkal a ké­sekkel, bicskákkal, amelye­ket olyan hulladékból készí­tenek, amit korábban ócska­vasként adtak cl. Beszélnek a számok Igaz, csak azok értik mit mondanak, akik ismerik az elmúlt év hasonló, vagy a harmadik negyedév terme­lési tényszámait. Azt mond­ják e számok, hogy a Kézi­szerszámárugyárban elérték az október előtti termelési szintet. Persze ez nem úgy történt az ellenforradalmi események után, hogy »add KISZ-szervezetek alakultak Szegeden Tegnap, a Magyar Tanács­köztársaság kikiáltásának 38. évfordulóján több KISZ­szervezetet alakítottak a sze­gcdi fiatalok, elsősorban az üzemekben. A KlSZ-szervc­7etck ünnepélyes megalakí­tásáról lapunk legközelebbi számában részletes ismerte­tést adunk. uramisten* és már meg is lett. Decemberben, sőt janu­ár első hetében is a szám­adásnál ugyancsak vakargat­ták fejüket a vállalat veze­tői, sőt a munkástanács tag­jai is. A legnagyobb nehéz­séget ekkor az áfamhiány okozta. A legbosszantóbb az volt, hogy annyira meglazult a munkafegyelem, hogy sok­szor még azt sem termelték meg, amihez a feltételek biz­tosítottak voltak. Jelentős fordulatot e téren csak akkor értek el, amikor a vállalat munkásta­nácsa és igazgatója olyan határozatot hozott, hogy a rendbontókat és lógósokat el kell távolítani az üzemből. Ez nem maradt csak írott szó, rövidesen öt főt kellett elbocsátani. A hatás nem maradt el. Legtöbbet lendí­tett azonban a teljesítmény­bérezés visszaállítása január elsején. Egy csapásra meg­változott a munkatempó, s januári tervüket 104,3 száza­lékra tudták teljesíteni. A termelést gátló sötét fel­hők ezzel mégsem vonultak el a Kéziszerszámárugyár felől. A munkafegyelem la­zulása, és az áramhiány okozta korábbi nehézsége­ket újabb váltotta fel: az anyaghiány. A vállalat export gyártásából anyaghiány miatt több tíz­ezer forint érték esett ki. Ezt az összeget egyéb gyártmá­nyokból nem sikerült teljes mértékben pótolni. Most is 46 ezer forint értékű termelés­kiesést igyekeznek pótolni. Napi háromezer forintot tör­lesztene*, s így. már 27-ezer forintot sikerült behozniokj Nagy bajban voltak mintegy két héttel ezelőtt. A Borsod­nádasdi Lemezgyár nem tud­ta küldeni az indiai exportra készülő szecskavágókések gyártásához szükséges anya­got. Ez pedig fennakadást je­lent a Kéziszerszámárugyár munkájában, hisz az export gyártmány vállalatuk egész tervének 82 százalékát teszi ki. Érthető volt a nagy ijedt­ség. A kidobott mentőövet a csepeliek elkapták és segítet­tek. A szegediek kérésének elküldése után kilenc napra megérkezett a 40 tonna lemez, ezzel már több mint egy hó­napra elegendő az anyag. Ez a külső jelentős segít­ség, amelyért ezúton is kö­szönetet mondanak a Kézi­szerszámárugyáriak a csepe­lieknek, még nem oldott meg minden problémát a gyárban. Ha tetszeleghetnek is abban, hogy többé-kevésbé elérték az ellenforradalom előtti terme­lési szintet az önköltség alakulása még mindig a rosszabb ol­dalra billenti a mérleg serpe­nyőjét. Igen hasznos lenne, ha az egyre növekvő terme­lési számok mellé odaírnák a kapu alatti táblára az önkölt­séget mutató számokat is. A termelés mennyiségi eredményeit jelző számok be­szélnek, így beszélnének az önköltség alakulását mutató számok is. A munkások biz­tosan értenének is e számok­ból, hisz előttük lobogtatná a tényeket és kiáltaná: nincs okunk kén.velmeskedni, a kez­deti sikerek babérjain pihen­ni, mert drágán termelünk, van még sok tennivalónk, __ Látta már az újfajta cső­bútarokat? Érdemes vásár­lási szándékkal, vagy kíván­csiságból is megnézni a Baj­csy-Zsilinszky utcai bútor­raktárban. Most érkezett a napokban a »Tihany« elne­vezésű kétszemélyes reka­mié: újdonság, modern, prak­tikus bútordarab. A nikkele­zett csővázakat bútorszövet­tel behúzott oldalfalak kötik össze. A felhajtott táml a egy ­kézzel könnyen lehajtható és a férj, feleség, két kisgyer­mekkel kényelmesen elfér rajta. A rekamié kezelése rendkívül egyszerű, a beté­tek görgőkön szaladnak, az ágyneműt az alsó részben a háziasszonyok egyedül rak­hatják be és a nagy reka­mié támlás kanapé formára könnyűszerrel visszaállítható. Ára: 4015 forint. Természe­tesen van hozzá két fotel, két párnázott szék, egy kerek­asztal és így az egész garni­túra együtt 7469 forintba ke­rül. Még a zippzár Is nylon Egyébként a Szegedi Kis­kereskedelmi Vállalat most »nylon-kiállítás*-ra készül. Április 2-án a Klauzál téri ajándékboltban bemutatják a legújabb nylon, plasztik és más műanyagból készült di­vatcikkeket. Előzetes tájé­koztatásként néhányat felso­rolunk közülük: Ízléses kézi­tükör, cigarettatárca, plasz­tikból, minden bizonnyal ke­resett lesz. Az egyre közked­veltebb kitűnő minőségű magyar nylonharisnyának az ara 72 forint, a német gyárt­mányú krcppnylon női ha­risnyát pedig a kiállításon 70 forintért lehet (vásárolni, A gyönyörű színes, mintás nylonkendőket, »stólákat« 70 forintért árulják majd. A fehér nylonkesztyű ára 42 forint. Mintegy 30 féle PVC női táska kerül forgalomba. Nylon strandtasak nylon zippzárral 38 forintba kerül. Szatyor a zsebben Látható — és vásárolható lesz a kiállításon színes nylonabrosz 98 forintért. Ugyancsak nylonkötő, nylon zippzáras neszeszer, szappan, szivacstartó szerepel az új­donságok között. 20 forintba kerül a plasztik női, férfi­gyermeköv. A szinte hajszál­vékony szálból készült nylon­szatyor — amely zsebben hordható — ára 28 forint. Sztinke férfi, kék, fehér női nylonkabát 180—195 forint. A gyermekek örömét szol­gálja az a sok — mintegy 120 féle — új játék, amelyet ugyancsak műanyagból ké­szítettek. Építő kocka, csiga­pisztoly, légi pipa, repülőke­rék, vízipisztoly, hattyú, ka­csa, elefánt, játékollö, hús­véti tojás rendkívül érdekes, szórakoztató és olcsó. Az if­júság számára készül "Díxi« fényképezőgéppel 16 felvételt lehet készíteni, s mindössze csak 68 forintba kerül. Egyelőre azonban többet nem árulunk el — majd áp­rilis 2-án gyönyörködhetnek és vásárolhatnak a szegediek a szebbnél szebb nylonhol­mikból a kiállításon. 90 D7or öniölí vaskályhát ZU háztartási satut a Szegedi Vasönlödében A Szegedi Vasöntöde dol­gozói is elérték februárban az október előtti termelési szintet. Szép eredményt ér­tek el az öntöttvas karikás­kályhák készítésében. Ebből mintegy 20 ezer darabot ké­szítenek ebben az évben. Tet­szetős külsőt adnak a kály­háknak azzal, hogy rozsda­mentes lakkal fújják be. Április 1-én úgynevezett háztartási satuk sorozatgyár­tását kezdik meg. Ebből 20 ezer darabot rendelt a Bel­kereskedelmi Minisztérium. Már április hónapban kap­hatók lesznek ezek a satuk a vasáru üzletekben. Három nagyságban készítik, a leg­nagyobb ára 39 forint lesz. A második negyedévben 6 ezer satut gyártanak. Nagy segítséget jelent majd a termelésben a válla­lat minta-asztalos üzeme. A múlt hét elején kezdte meg ez az üzemrész munkáját, ahol az öntéshez szükséges formákat készítik. Eddig a formákat magán kisiparosok­kal készítették*

Next

/
Thumbnails
Contents