Szegedi Néplap, 1957. március (2. évfolyam, 50-76. szám)
1957-03-21 / 67. szám
Városban clS embereh. valamennyien tudjuk, mit jelent ez a jeliemet, egy egész emberi ci culalol meghatározó izú: aszfaltbetyár! Kizárólag aszfalton, azaz városban tenyésző emberszabású személy, ahi a belyár-hagyonuinyokal sajátságosan, tehát a környezetnek megfelelően illtette tit a modern életformák közé. Ismertetője, hogy pimaszabb a piacokon tenyésző légylajtánál, erőszakosabb, mint a hajdani rablólovagok, hullúrátlnnabb, mint egy őserdei csimpánz. Az elmúlt években, az aszfalt betyár-közösség elvesztette az aszfalton talaját. Létszáma megcsappant, és a maradik liad, visszavonult gerillaharcokat folytatni a cukrászdákba, mozinézőterekre. Egyszóval olyan helyekre, ahova uz emberek napi munhéjuk után azért mennek, mert felüdülést s élnek ott találni. De itliol a modern kalózok nicsterkedései folytán, felüdülés helyett nemegyszer csalt bosszank dóst lelnek. Nem maradi eredménytelen az a létért folytatott küzdelem, cbefiiáf, l/eujár, mazikttijáF amit az aszfaltbetyárok végigharcoltak. Ljabb betyárgenerációt neveltek, mely generációnak szent hivatása a mozinézőterek áhítatos Csendfél, vagy felmorajló izaz egyik, aztán a másik széksor támláján. gyengébb idegzetnek idegroham közepette pofont, rendőrt ígérgetnek. Van, uki haza akar menni a drasztikus kommentárok elöl, amelyek a film szerelmi jeleneteit kövelik. Kérdezem, kellő tiszIPORT Vissza szól_ önelégülten ,r;e(/fí; kié a mozi? Ugye mindenkié, aki szórakozást, kultúrált szórakozási kíván. Sem távozik. tem meB!) azért moa jegyszedönönek : — Jól van anyus Az „anyus" lemondó mozdulattal A Uwcs szuíkdá és a Ulei/íziá a !!' ÍI^R:gamat nevetésbe vagy Knn<,/{ ^ -Jba, bogy kidülwnghes felháborodásba tani. fullasz a helyes viselkedésről! Még mindig nem se magát kettő hetvenéit, vagy öt húszért. Rendszerint a vászon- kezdődött el az előadás. M<jrPcd!S « rendzava hoz közelebb eső szék- A beszélgetés monoton sorokban helyezkednek zaját tökmaghéj-recie[-orvanyosan, vagy színesíti és innenktsebb „harciegységek- onnwl baráú hurjongaben , cs nuír az előadás tások: ciOlt megkezdik nemkívánt tevékenységüket. T Hado,™*[ m/en szolgálatos rendőr, Viselkedésükkei mi it- ° " eUo'""1 a P°lad?! linnem a sötét nézőiérók nem ismernek sem tekintélyt, sem félelmet. Igen sokak kívánságát tolmácsoljuk, amikor azt kérjük, necsak a mcziclöcsarnokokban leegy azt hangsúlyozva: Végre elsötétül a né- reken is. Lehetőleg kö„A film nem érdek-s zötér. A mozibetyárok- -cl a vászonhoz, ahol apa- és anyafejck! Majd nak igazi eleme, miként " mozibettiárok garázmi (egytől-egyig klassz halnak a viz, — a sö- dálkodnak. Előbb az s<ácoh!) gondoskodunk tétség. A sötét, a vászo- erélyes rendreutasitás a nagyérdemű közön- non megjelenő első hé- eszközével, később a ki- választó is. tég kultúrált szórakozó- pek: jeladás a koncert vezetéssel talál lehetne sáról". Eredeti mozibe- kezdésére. Mintha nem meggorjdoltságra kénytyár attrakciók követ- is emberek, de az állat- szeríteni a többi rendkeznel: ezután. Egy lá- kertből eltávozásra en- zavarót. Hátha a megnyos frizuráiéi fiú, mi- gedett vadkecskék, tzégyenités, kivezetés után a jegyszedővel csimpánzok, oroszlánok példáján okulva lefolytatott vitája úgy és macskák foglalták mondanak néhányan a dől el, hogy Két szék- volna cl a mozit. Persze mozibetyárság dicslesorral előbbre kell ül- a java, a kétértelmű be- mellékfoglalkozásúmé, kecses lábemelés- mondások ízléstelen özö- fól! sel átveti magát előbb ne még hátra .van. A (L—a) Tizenkéf meccs — tizenkéf tipp A »Szegedi Néplap« ioic-íanácsadój.a RÖVIDEN 1. Újpesti Dózsa—Csepeli TEXT, NB II. Egyforma ké- többre a Róma se számíthat. SC, NB I. Az Újpesti Dózsa pességű csapatok találkozó- Tipp: 1, x. jobb formában van s pálya- ján döntetlen, vagy kisgól- 10 f azin—Nannli oiasGyőzelme több arányú KISTEXT-győzelem- 10- ^azto-NapoH, oias_ mint valószínű. Tipp: 1. mel számolhatunk. Tipp:x, 1. bajnoksag. A Lazio otthona2. MTK—Pécs-Baranya, 6- Perccesi TK—Miskolci ban esélyes, de a mérkőzésNB I. A fővárosban sorrake- VSC, NB II. Itt is a döntet- nek valahogy mégis »döntetrülö mérkőzésükön az MTK len a legvalószínűbb, esetleg , ] Ti . esélyei összehasonlíthatatla- a hazai pálya előnye lehet »«n-szaga* van' ilpp x' L' nul nagyobbak. Tipp: 1. még döntő. Tipp: x, 1. 11. Spal—Bologna, olasz 3. Salgótarjáni BTC—Va- 7. Kőbányai Lombik— bajnokság. A Spalnak minsas SC, NB I. Mindkét csa- Győri ETO, NB II. A győriek den reménye megvan arra, pat jó formában-van, de a most minden mékőzésre rá- hogy győzzön. A Bologna saját pálya, hogy a Vasas- mennek, mert szeretnének legfeljebb egy pontot szerez, nak Tarjánban nem szokott felkerülni. Valószínűleg győz- Tipp: 1, x. menni a játék — SBTC-győ- nek. Tipp: 2. Udinese—Milán olasz zelmet ígér. Tipp: 1, x. 8. Kaposvári Rákóczi- « "fi™** , 4. Szegedi EAC—Tatabá- Szállítók, NB II. A Szállítók tr' *f" A bajnoki cím nyai SC, NB I. Barátságos gyenge formában van, no várományosa, a Milán valótalálkozójukon Tatabányán, meg a mérkőzés is Kaposvá- ™'EF. f*^^"TÍD? egygólos hazai győzelem szü- ron lesz. Tipp: 1. megszelzi a két pontot. Iipp. k,l'FLVFVOGÉPPEL A VILÁG KÖKÜL" rímmel szlnesfllm-sorozatot játszanak a Szovjetunióban, A filmek Argentína, Indonézia, Izland, Franciaország, Szíria, az Fgyesült Államok cs más országok eletéről adnak Ízelítőt a nézőközönségnek. — Londonban egy 1703-ban készült Stradlvárl-hegcdüt árvereztek cl. A hegedűt Raymond Schen angol hegedűművész megbízottja vette meg 3300 fontért. — A Móra Ferenr Művelődési Otthon vezetősége április 1-étöl hétfői és csütörtöki napokon délután 5—fél 8-lg űj tánctanfolyamot Indít. A tanuló és a dolgozó Ifjúságot szeretettel várja az Otthon vezetősége. Ugyancsak minden vasárnap délután rendszeresen 4-től tél 8-ig, társas össztáncot tartanak. Hangulatos Ifjúsági zenekar szolgáltatja a szórakozó fiatalságnak a legújabb tánczenét, — AZ ELMÚLT évben mintegy SÍID szovjet tudós látogatott külföldre. Csaknem ennyi tudományos munkatársat látott vendégül a Szovjetunió ls. A szovjet tudományos szervezetek 49 különféle nemzetközi tudományos ' film (március • 27-ig); VALTOZÖ FELHŐZET, MELEG 1DÖ A brit-szigetek térségében elhelyezkedő nagykiterjedésű ciklon továbbra Is enyhe, óceánt légrétegeket szállít Európa fölé. így Nyugat- és Dél-Európában ma reggelre általában csak 5—9 fokig hűlt le a levegő. Ezzel szemben Svédországban és Finnországban még mínusz 25—30, helyenkint mínusz 30—35 fokos hajnali minimumok alakultak kl. Várható Időjárás csütörtökön estig: változó felhőzet, többfelé, elsősorban nyugaton záporeső, néhány helyen zivatar. Mérsékeli, majd megélénkülő délnyugati szél. Meleg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 17—20 fok között. FELHÍVÁS letett. Most hasonló arányú szegedi győzelem várható. Tipp: 1, x. 5, Bp. Spartacus—KISFelhlvom a galambtartókat, hogy galambjalkat 1957. március hó 20-tól április hó 15-lg zárják el, mert a kelő vetésekben jelentős kárt okoznak. A galambzár-. . _ _ lat ellen vétőket szigorúan meg- 'LAZAS ELŐKÉSZÜLETEK büntetem. 2 x 9. Fiorentina—Roma, olasz • bajnokság. A Fiorentina ott- A pótmérkőzéseken a páhonában mindenki számára Vaválasztó csapatok győzelkemény dió. Döntetlennél me várható, AKÉZILABDAZÖ NŐKNÉL V. b.-elnök 1957. március 21, csütörtök MOZI Szabadság: Fél 6 és fél 8 őrakor: Don .luan. — Francia—spanyol film (március 27-ig). Vörös Csillag: 5 és 7 órakor: Ilon Jüan. — Francia—spanyol szerv munkájában vesznek részt. — Sokan építkeznek az Idén ls Gyálarét községben. Ebben uz évben már tizennyolcan folyamodtak építési engedélyért a községi tanácshoz. Három kérelmező már megkapta az. engedélyt, a többi kérelem ügyében is rövidesen döntenek. I — A MAGYAR VÖRÖSKERESZT szegedi titkársága a Vöröskereszt ajándékából 10(1 kilogramm Icát, 370 kilogramm vtat, 600 kilogramm olajat. 600 kiló virslit, 600 kiló sajtot, 56 mázsa rizst. 450 kilogramm sót, is mázsa tejport Juttatott el a klinikák, a két közkórház, és a gyermekkórház betegei részére. — Leesett kerékpárjáról kerid-n este a Hajnóczy utca 27. számú ház. előtt L. János 57 éves • cgedl lakos. A kivonuló mentik súlyos belső bokatöréssel a Fobészetl Kltnikara szállították a szerencsétlenül Járt kerékpárost. — Dániában törvényt hozlak, amely szerint elveszíti szavazati Jogát az n férfi, aki gyermeke anytát nem akarja elvenni feleségül. vagy nem hajlandó tartásdíjat fizetni. KIESETT \ GYOPSVONATüOl. áF ÉLETBEN MARADT A Borba Jelpntése szerint' S/.Uoplje közelében kiesett a teljes sebességgel robogó Bnlkán-expressz egyik kocsijából égy nyolcéves kisgyermek. A gyermek apta. akivel utazott, gyalog Indult gyermeke keresésére. Néhány kilométer távolságra meg is találta. A kisfiú csodálatos módon életben maradt, és csak kisebb zúzódásokat szenvedett, ugyanis egy zuhant. Fáklya: Fél 6 és fél 8 órakor: Cár és az ács. — Német film (március 24-ig). NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: A mosoly országa. — Szelvénybérlet. POSTÁS MOZI (A Postás Kultúrotthonban) Délután 6 órakor: Szerzője Ismeretlen. — Csehszlovák film. EPITÖK MÜVELODESI OTTHONA (Kossuth Lajos sugárút 53.) Bíróság előtt. Francia film. Előadások kezdete 5 és 7 órakor. MUZEUM Fehértó élővilága, Móra Ferenc emlékkiállítás. Szeged környéki viselet száz éve. Szeged és a magyar irodalom 1848 — napjainkig (Roosewelt tér) Európai festészet a XVIII. században. A magyar festészet utolsó százötven éve. Szeged képzőművészete. (Múzeumi Képtár, Horváth Mihály u. 5.). Nyitva hétfő kivételével mindennap de, este 18 óráig. — CSEHSZLOVÁK vegyészek új anyagot fedeztek fel az emberi verítékben, amely a napfény napégést okozó Ibolyántúli sugárrészecskéit veszélytelen hővé változtatta át. Az anyag az imldazollkrlli-savnak nevezett vegyi összetétel. Minél több van belőle a verítékben, annál nagyobb a védőhatása. Védőhatása felülmúlja az összes eddig készített mesterséges védőanyagokét. — GYALARETEN a múlt évinek több, mint tízszeresére emelkedett a belterjes művelésű holdak száma. Főként a KomsZomol Termelőszövetkezet növelte meg öntözéses területét, valamint paprika és dinnye vetésterületét. Tavaly csupán öt holdat müveitek belterjesen a szövetkezet tagjai, az új gazdasági évben ezzel szemben 50 holdat fogtak belterjes müvelés alá. A községi egyéni gazdák ebben a gazdasági évben 25 holdon gazdálkodnak belterjesen. Mint ismeretes a SZEAC azzal a reménnyel engedjük férfi csapata az NB I-be, a útjukra őket, hogy szerezzeSzpártákusz férfi csapata pe- nek sok sikert a szegedi dig az NB II-be jutott. Most sportnak, újabb örömhír érkezett kéA tekéző "Textiles Kupa* állása zilabdázók számára: a Szegedi Kinizsin kívül a Textilművek női kézilabda-csapata is az NB II részvevői közé kerül. Nehéz feladat előtt állnak női csapataink, éppen ezért üres kézzel nem indulhatnak. 1. Szegedi Textiles I. 3 5733 6 2. Sz. Vasutas 3 5708 6 3. Sz. Építők 3 5648 6 4. SzAK I. 3 5373 4 5. Sz. Postás 3 5495 2 6. Sz. Textiles II. 3 5307 — 7. SZAK n. 3 5145 — 8. Sz. Előre 3 4692 — A női kézilabda tornát vasárnap fél 9 órakor rendezik meg az Építők pályáján. A tornán a következő csapatok vesznek részt: Szegedi Kinie ,. _ „ Az elkövetkező hetekben és ZS1, bzegedl Textilművek, hónapokban nagyszabású nemMakói Vasutas, Hódmezővá- zetközl versenyeken indulnak a ' "•"-"""""a magyar sakkozók. Sándor Béla Magyar sakkozók részvétele külföldi versenyeken A Kinizsi csapatát az or- sárhelyi Textil és a Szegedi szerdán inár el is utazott Braszágos hírű Csepeli Posztó EAC. volt vezetője, míg a Textilművek együttesét az FTC volt edzője készíti elő a bajnokságra. Megkezdődött az asztalitenisz-bajnokság A férfi megyei asztaliteMár most vasárnap (24-én) njsz-bajnokség első fordulópályára lép mindkét női csa- Jának eredményéi: Szegedi Textiles II—Csöng- Gy6tgy . - - * H versenv pat, hogy egymásközt, valamint Hódmezővásárhely és rádi AK 15:1 Makó csapataival mérjék ., .. . össze erejüket, képet mutas- TrSzege,di Postás—Szegedi — Kulonos megbizatassal sanak az együteEek erőviszo- Hunyadi 9:7, _ utazik Európába V. Mohám- nyairól. Nagy küzdelem vár- Szentesi MÁV med marokkói szultán. A ható, mert ezeken a mérkőtöbbi között egy listán pon- késeken dől el, hogy kik kee . i, »•• * . . rulnek be az egyes csapatosan fel volt tüntetve, hogy toknál az NB keretbe. nagyszámú feleség-gárdája Örömmel köszöntjük NB SZEAC-Textilművek mit kíván az Óvilágböl. Az nöj kézilabda-csapatainkat és maradt. egyiknek Milánóban 110 pár cipőt kellett vásárolnia. tlslavába, a jövő héten hétfőn kezdődő nemzetközi erőpróbára. Fortisch Lajos a jövő hónapban vendégszerepel Ploestlben egy nemzetközi vetélkedésen. Kijelölték már a zónaközi sakkversenyeken szereplő 4 magyar sportolót ls. Eszerint a május 2-án Bulgáriában kezdődő viadalon Barcza Gedeon és Szilágyi május 12-1 írországi versenyen Bcnkő Pál, a szeptemberi hollandiai tornán pedig uzabó László képviseli a magyar színeket. II—KAC 10:6, Pusztaszer—MAV-HMTE elmaradt. elNagyobb árhullám vonul le a Felső-Tiszán APiOHIRDETESEIC Kérem azt a becsületes embert, aki 20-án, szerdán este 7 óra körül az Április 4 útja, Kelemen és Somogyi utcáig egy tápéi szatyorban Csepel-motor A Felső-Tisza vízgyűjtő te- alkatrészeket talált, jutalom elle-1 . - i™ nében Csongrádi sgt. 10 a. Bóruletén az elmúlt napokban dlékhoz leacfnl s2ívIskedJen. lehullott, összesen mintegy „Földszint" jeligének levél 100 milliméteres csapadék ment, kérem átvenni kiadóban. 4897 Súlyemelő verseny Szegeden A Szegedi Szpártákusz-Vasas súlyemelő szakosztálya délkerületi egyéni súlyemelő versenyt rendez vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel az Erőmű kultúrtermében (Kossuth Lajos sugárút 89). A versenyen részt vesz több vidéki egyesület is. SPORTHÍREK Egy mély szürke, redőnyös, jókövetkeztében a Felső-Tiszán 10— hirtelen árhullám alakult ki, állapotban' levó gyermekkocsi elami szerdára virradóra Ti- adó. Cim; Szeged, Gutenberg u. KÖNYVTARAK Somogyi Könyvtár A Fiókkönyvtárak a szokott helyen és időben folytatják kölcsönzési szolgálatukat. Ifjúsági Könyvtár (Dózsa Gy.u. 18/a) Hungária-szállóval szemben) az alábbi időkben tart szolgálatot: Hétfőn, kedden, csütörtökön. pénteken 14—17 óráig. Szerdán és szombaton 11—15 óráig. Egyetemi Könyvtár szabecsnél 420 centiméterrel tetőzött. A Tisza Tiszabecsnél már apad, alatta árad. A Vásárosnamény feletti tiszai védvonalakon másodfokú készültséget rendeltek el a vízügyi szervek. Az árhullám különösebb védekezési intézkedéseket nem tesz szükségessé. Fritz Waltert, az NSZK válogatott labdarúgó-csapatának oszlopos tagját 150 márka pénzbüntetésre ítélték, mert megsértett egy játékvezetőt. A német szövetség úgy látszik nem -szívbajos* és még akkor is szigorúan büntet, ha olyan játékos a hibás, aki több mint tíz éven át volt a válogatott csa— A TÁPÉI „MAHART" hajójavító telő dolgozói meleg szeretettel búcsúztatták szombaton nyugdíjba menő társalkat. Az (inneni ebéddel egvbekötőtt ünnenségen Frdel Károlv télenvezető, a Szakszervezetek Területi Bizottsága nevében Halas I.ászló ős az flzemi bizottság elnöke. Gcra Ferenc búcsúztatta az idos munkásokat. A nyugdíjasok novében l'lntér Mihály és Mózes István mondottak köszönetet, — Az Építőipari Technikum március 23-ára hirdetett báliát n következő szombaton, március 30-án délután fél 5 órai krzdcttrl rendezUí Kölcsönzés: Hétfőn 14 órától 17.45 óráig, keddtől péntekig 12 Szerencsére ólától 17.45 óráig, szombaton 10 homokbuckára órától 12.45 óráig. Olvasóterem nyitva hétfőn 14lől 19.45-lg. keddtől szombatig 10töl 19.45-lg és vasárnap 9-től 12.45-ig. Olvasóterem: Hétköznaponként 11—19 óráig. Központi kölcsönzés óráig. H'romszázheivenöt masvar tért haza szerdán Jugoszláviából Szerdán Röszke község mellett 375 olvan személv lé- szakmámba vágó munkát a leg, , . ,, ,„ mellett 3íb oiyan szemeiy u b dlvatl szerint vállalom. hétköznaponként 11—17 pett újra magyar földre, akut T6thné Lengyel u. 23. 4925 az elmúlt hónapiokban meg- 3 hóid trágyázott paprikaföld gondolatlanul elhagyták ha- feUből^kiadó. újszeged. Alsókizájukat. A hivatalos átadáson ''orton c+2-es. tlz nyomógombos a jugoszláv és a magyar ha- rsúcsszuner-rádió eladó. Kovács, tóságok képviselői mellett újszeged. Parajdl u. 4. Csak vu• T —„„„unt; sárnan délelőtt. 4932 reszt vett az ENSZ menekült- Gyakorlott vegyi* vasalónő ügyi főbiztosi hivatalának ki- munkára jelentkezhet. Kelmeíesküldötte is. A hazatérők túl- tő. Apponyi Albert u. 20. 4931 , -,,.1. Hetenként egy napra eros no nyomórészt fiatalok, koztuk klsegítű apoló„ak jelentkezzen. 17 kiskorú, Vadász u, 8, fldsz, 2. 4870 AI.LATORVOS! INSPEKCIOS SZOLGALAT Március hó 16-tól március hó 23-ig este 6 órától reggel 6 óráig (vasárnap nappal ls) elsősegély és nehézellés esetére inspekciós dr. Gergely József állami állatorvos. Lakása: Arany János u. 5. Telefon: 30-67. Az állatorvos kiszállításáról a hivó fél köteles ^nudliit Is'oriiii. Ruhaszekrényeket, konyhaszekrényeket, ágyakat, asztalokat, székeket, olcsóbb hálószobát megvételre keresek. József Attila krt. 19., II. em. 6. 4847 Kertes magánház Fodortelepen elcserélhető, belvárosi 1 szoba, előszobás lakásért. Közművesek előnyben. Erd. Hajnóczy u. 23. I 3. ajtó. 4895 Hálószobabútor helyszűke miatt olcsón eladó. Nemestakács u. 38. 4862 Választási malacok. 6 hónapos 31. Aradi László. 4898 süldők eladók. Csaba u. 50. 4884 Vennék jóállapotban levő fér- Cipész szerszámok, pangli, firuhát magas termetre. Kellcr, szép kaptafák eladók. „Teljes fel- pat kapitánya. Jósika u. 23. 4901 szerelés" jeligére Hirdetőbe, Ta- * Uriszoba bőrgarnitúrával Igé- karéktár u. 8. ... , , , nyesnek eladó. Mátyás tér 4 b. Bútorozott szobát keres dol- 1 oroWtrszagoa utazott. Va4904 gozó nő Belvárosban, „igényes" das Miklós labdarúgó edző Tonet-székeket megbízásból ke- jeligére Hirdetőbe. Takaréktár u. és a török válogatott csapat resek. meghívásra megyek. Elcserélném olcsóbérü szoba, edzöje lesz Vadas működött Ciück. Attila utca 16. 4915 konyha, speiz, mellékhelyiségek- , ® vaaas muKoaoil Eladó egy ebédlő cseresznyefa- uől álló földs-< — —= i-kásomat Albaniaban ls. vitrin. Kölcsey u. 4. 4916 hasonlóért. vagy nagyobbért. Müvészlemezek. székek. vlt- megegyezéssel. ..Szt. István tér" Botvinnik—Szmiszlov 3:3 rln, tálaló eladó. Bajcsy-Zs. u. ieiigére Hirdetőbe. Takaréktár 22. II. 16. 4919 u. 8. A Botvinnik—Szmiszlov sakkJóáilapotban levő gyermek Szakképzett öné"* villanysze- világbajnoki párosverseny 6. forsportkocsi1 eladó. Megtekinthető relöket felveszünk. Jelent' ezés dulóját kedden este bonvolítotBőrklinika. Portásánál. 4922 reggel 7—8 óra között. Villamos- ,íik lé- A Játszma a 28. lénésnél ipari KTSZ, Széchenyi tér 8. Szép mély gyermekkocsi, matraccal együtt eladó. Kolozsvári tér 8. ,Ház eladó, egyszobás lakással. beköltözhető, esetleg lakáscserével. Petőfitelep 34. u. 1030 b. határú ton. Normaelszámolót keresünk Hódmezővásárhelyre. Elszámolási terület szakipari részlegénél asztalos, lakatos, üveges, bádogos. Kővetelm^iy: legalább 1—2 éves Használt nyersgumi, vagy bőrtalpú cipőjét új gumira átdolgozom és javítását, vállalom. Mepvesl cipész. Moszkvai krt. 29. 4924 Női dlvatszabóságomban Szmiszlov get. győzelmével ért véSZEGÜD1 NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkásgyakorlat" lehetőleg asztalos szakképzettség. Jelentkezés csak személyesen. Szeged. József Attila krt. 61. Csongrádmegyei Tatarozó Vállalatnál pénteken és szombaton reggel 7 8-ig Eladó egyajtós jégszekrény, női kerékpár. József Attila krt.' 37. fldsz. 3, párt szegedi lapja Szerkeszti: n szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Szeged. Móra Ferenc sétány 10. Telefon' 35-35 és 30-03. Éjszakai telefon: 35-06 Kiadóhivatal: Szeged, Klauzál • tér 3. Telefon: 31-16 és 35-00 Terjesztik a megyei postahivatal üiilaposztáiya és a hírlapkézbesítő postahivatalok Szegedi Nyomda Vállalat Felelős vezető: Vincze György