Szegedi Néplap, 1957. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1957-01-18 / 14. szám
RÖVIDEN Januári gyöngyvirág" Egyik nai> tiszta hó szállt — Másik nap olvadott, Tavaszi szellő kószált, Elűzvén a fagyot, A januári télben Kinyílt a gyöngyvirág, S intett: a nép szívében Nyit már az új világ. Kobzos FOKOZODO HTDEQ, FUVASOK HOFEJENEL ÖSSZENŐTT IKERPÁR operációját végezte el tavaly november 28-án Péter Röttgon professzor, a nyugat-német ideggyógyászat egyik legkiválóbb specialistája. Az operáció csak részben slke< rtllt. Az egyik ötéves kisleány ugyanis rögtön a 10 órás operáció után meghalt; Az AFP jelentése szerirt ikertestvére, a kis Rosamarie, a gyógyulás útján van. Mlndaemellett az operáció helye meg most sem hegedt be, JELENTÓS árpa-szállítmány érkezik a Szovjetunióból a Szegedi Sertéstenyésztő és Hizlaló Vállalat állatállományának takarmányozásához. Póttakarmínyokból a szükséges mennyiséget a helyi malmoktól folyamatosan kapják. — A Szeged! .Jutaárugyár szöVödéjében áramkorlátozás miatt étidig heti 45 órás műszakot dolgoztak. Hétfőtől megszűnik ez az akadály, igy Itt is áttérhetbetnek a heti 48 órás munkát Időre, — A NAGY SIKERT aratott Lakmé bemutatója után már a második bemutatóra készUl ebben a hónapban a Szegedi Nem«eti Színház. Január 25-én Lebár Ferenc: »A mosoly országacímű háromfelvonásos, romantikus nagyoperett bemutatásával gazdagítja eddigi sikereit. Rendező: Kertész Gyula. Vezényel: Rtihanyi Vilmos és Szalatsy István. A főbb szerepeket kettős Szereposztásban Iván Margit és Herdál Valéria, Kovács Gyula és Bende Zsolt, Dómján Edit és Balogh Rőzsa, valamint Megyest Vál, IVIucsi Sándor és Benkő Béla alakítják. KET UJ KAZÁN beszerelésén dolgoznak a Szegedi Bútorgyárban, Eddig egy kisteljesítményű kazárj, volt az üzemnek, ami a szárításra és az üzem fűtésére nem volt elegendő. Most az egyik kazán majd a szárításhoz szükséges meleget szolgáltatja, a másik pedig a fűtést biztosltja. A központi fűtéshez szükséges csőhálózatot most szerelik, — Szőlőkaróval verték agyon az országúton hazatérőben Mezőkomárom határában Pál József 45 esztendős földművest. A rendőri nyomozás még semmi megnyugtató eredményre nem jutott a tetteseket illetően. A Meteorológiai Intézet Jelenti: A Földközi-tenger vidékét, valamint Norvégiát kivéve, Európa-szerte hideg az Idő. A Fekete-tengertől és a Ká.spitótól északra eső területeken az éjszakai órákban —20—24, a Csehmedencébcn, Németországban és Lengyelországban —12—17 fokig hűlt le a levegő. A Szovjetunió európai területén és a Balkánfélszigeten több helyen továbbra is havazik, DélOlaszországban esik az eső. Várható időjárás: Változó felhőzet, néhány helyen, főleg a déli-délnyugati megyékben kisebb havazás. Elénk északkeleti-keleti szél. Hófúvások, A hideg fokozódik. 1957. Január 18, péntek MOZI Szabadság: Délután fél 5 és fél 7 órakor: Emberek a havason. — Magyar film (január 23-ig), Vörös Csillag: Délután 4 és 6 órakor: Emberek a havason. — Magyar film (január 23-lg), Fáklya: Délután fél 5 és fél 7 órakor: Beszterce ostroma. — Magyar film (január 20-ig), NEMZETI SZÍNHÁZ Délután 5 órakor: LIU bárónő, — Szelvénybérlet, ÉPITÖK FILMSZÍNHÁZA Véletlen találkozás. Vígjáték, i és 6 órakor, (Ma utoljára), KÖNYVTARAK Egyetemi Könyvtár Olvasóterem: Hétköznaponként 10—18 óráig. Központi kölcsönzés hétköznaponként U—17 éráig. Ifjúsági Könyvtár (Dózsa Gy, u. 18/a) Hungária-szállóval szem ben.) Hétköznaponként 13—16 óráig. A Fiókkönyvtárak a szokott Helyen és időben folytatják kölcsönzési szolgálatukat. Somogyi Könyvtár Kölcsönzés: Hétfőn 14 órától 11.45 óráig, keddtől péntekig 12 órától 17.45 óráig, szombaton 10 órától 12.45 óráig. Olvasóterem: Hétfőn 14 órától 17.45 óráig, keddtől szombatig 10 órától 17.45 óráig. A Juhász Gyula Művelődési Otthon könyvtárában kölcsönzés naponta de. 10 órától du. 4 óráig. SZAKSZERVEZETI TANAC8ADO SZOLGALAT A Szabad Szakszervezetek Csongrádmegyei Szövetsége tanácsadó szolgálatán ma Hajas Lászó és Péter Lajosné fogadja a dolgozókat délután 17—20 óráig a Szakszervezeti Székházban (Tolbuchin sugárút 14..) ALLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területén 1957. Január 12-től január hó 19-lg reggel 6 órától este 6 óráig első segély- és nehézellés esetére inspekciós Palotás Gyula állami állatorvos. Lakása: Partizán u. 7, Telefon: 48-91. Az ál- céljából. A bőrhulladékból övehívó „„, Mi'Xíearádióban? -Alkony a Tisza hídján ., címmel Juhász Gyula verseiből közöl összeállítást háromnegyed hatkor a rádió. Nem hinnénk, hogy bárkinek is be kellene mutatnunk Szeged nagy költőlét, a hangulatok, s az érzések nagy varázslóját, Juhász Gyulát, ki annyi versben énekelte meg városát s a Tiszát. Elég erről csak annyi, hogy hallgassuk meg szeretettel örökbecsű verselt, — s ezzel ls ismerjük meg még jobban s teljesebben költészetét; azt a költészetet, mely a maga világóval felbecsülhetetlen értéke nemcsak nemzeti irodalmunknak. de az európai kultúrklncsnek is, A RADIO HOLNAPI MŰSORA 4.39 Hírek, 4.35—«-ig Reggeli zene, közben: 6 Falurádió, 6.30 Egészségügyi tanácsadó, 7 Hírek, 8 Műsorismertetés, 8.08 Operettegyvelegek, 9 Gyermekrádió rejtvénypályázata, 9.30 Hangverseny gyermekeknek, 10 Hírek. lapszemle, 10.15 Zenekari hangverseny, 11 Ludas Matyi. Elbeszélő költemény, 11.40 Magyar fúvószene, 12 Harangszó, bírok, 12.15 Zenekar, 13 Falurádió, 13.10 Budapesti Madrigálkórus. 13.30 Répaóriás. Mesejáték, 14.15 Szórakoztató muzsika, 15 Hírek. Közlemények. 15.10 Wagner-operarészletek, 16 Anyóka. Verses irodalmi müsur, 16.20 Zenés hétvége. 17 Hírek. 17.10 Sporthíradó. 17.25 Kodály: Háry János — Intermezzo, 17.30 Bál után. Elbeszélés, 18 Rlportmúsor, 18.15 Hanglemezek, 18.45 Stan Getz quintett játszik, 19 Hírek a nagyvilágból, 19.15 Hegetmmuzslka. 19.24 .Jó éjszakát, gyerekek! 19.30 Napról napra . . . 29 Hírek. 20.10 Az első szívdobbanás. Rádióoperett. 22 Hírek. 22.50 Tánczene, 24 Hírek, 0.10 Himnusz, latorvos kiszállításáról a fél köteles gondoskodni, — Brüsszelben bemutattak egy kás rádiókészüléket, ami napenergia segítségével működik. A készülékbein 32 fotocella alakítja át a napifényt elektromos árammá. Ha nincs napfény, egy 100 wattos körte fénye is elegendő, — Az ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben című kiadvány megérkezett a vásárhelyi Petőfi könyvesboltba. — Az angol repülőgépiparban a munkanélküliség komoly veszélye fenyeget az egyiptomi kaland miatt. Kilenc hónapon belül az Amstrong-művektől 5—600 munkás elbocsátása várható. Coventry-ben húszezer gépkocsiipari munkás nem teljes munkahéten dolgozik, háromezer pedig teljesen munkanélküli. — Toscanini. .korunk egyik legnagyobb karmestere szerdán New Yorkban 90 éves korában elhunyt. A Szegedi Fodrász Szövetkezet és a Szegedi Fodrász Vállalat férfi, női és KOZMETIKAI részlegei regge 7 órától este 7 óráig tartanak nyitva. ket, óraszíjakat és hasonló cikkeket készítenek. A mintadarabokat hamarosan bemutatják a kereskedelemnek. Ha kapnak megfelelő rendeléseket, négy-öt embert tudnak foglalkoztatni ebben a munkakörben. ^ÚtvasiuU,-, hogy Budapesten „archivum"-mozi nyílik, amelyben a második világháború előtt nagy sikert aratott magyar hangosfilmeket vetítik. A „Meseautó", a „Lila akác", a „Havasi napsütés" és a Karúdi Katalin „karrierjét" megalapozó „Halálos tavasz" kerül előreláthatólag a mozi vásznára napi hat előadásban. A régi magyar filmek mellett külföldi filmeket, ső( némafilmeket is láthat majd a budapesti közönség. JAVASOLJUK, hogy a szegedi mozik valamelyike is kövesse a példát. Az energiaellátás javulásával hetente két-három alkalommal délelőtt 10 órai kezdetlel lehetne „archiválni" előadást tartani. A hétköznap délelőtt dolgozók részére pedig vasárnap délelőtt tegyék lehetővé, hogy Csorlos, Rátkay, Somlay, Kabos, Charlie Chaplin és Pola Negri művészetében gyönyörködhessenek ..: UJ KIVITELŰ Mt'BÖRKABATOK várják rövidesen a vásárlókat a Szegedi Ruhagyár szakembereinek tervei alapján. A speciális kivitelű mübőrkabátok tetszetősnek Ígérkeznek és ami igen fontos, melegek lesznek, mert teveszőrbéléssel is ellátják. A jövő héten készülnek az első darabol:. Ezekből hatszáz a szegedi üzletekbe kerül. — Egyedül tört be Sztojka András 17 éves cigánygyerek a Lehel utcában az új év első napján, — amint lapunkban beszámoltunk róla. A nyomozás során kiderült, hogy Rostás —, akivel Sztojka a betörés előtt összeveszett — nem -falazott- neki. A kihallgatások igen sok érdekes tényre derítettek fényt: a fiatal cigánygyerek megelőzőleg már hAróm betörést követett el Kiskunfélegyházán Ajtai nevű cigányokkal. Sztojkát átadták a félegyházi rendőrhatóságoknak, •» NYITVA HAGYTA >z előszobáját Békési Béláné szegedi lakos, amig a szobájába ment. Ez idő alatt (gondatlanság, óh!) (50 forint értékű ruhaneműjét lopta el ismeretlen tettes, — Eltűnt a Gőzfürdő közös öltözőjében Kovács Lászlónak 200 firlntja. Mégis csak Jó az értékmegőrző a pénztárnál, — RESZEG EMBEREKET állított elö a járőr a Roosewelt téri Halászcsárdából. Dékány Margit — aki most szabadult a börtönből részegcskedéséért kocsmai viselkedéseiért — Szólát Imrével és Kőműves Mátyással részegen hangoskodott a vendéglőben. Kőműves Mátyás az asztal mellett elaludt és közben 100 forintja eltűnt -, • BIGAMIAT KÖVETETT EL K. L. szegedi őrmester. Első feleségétől még 1946-ban külön vált, egy másik asszonynyal élt évekig, akitől három gyermeke született. Később K. L. elvalt első feleségétől, megesküdött a második feleségével. Október 23-a után K. L. megismerkedett P. M. nevű nővel, akinek házasságot Ígért, majd a lány szüleinek lakhelyén, Kocsór kózsegben az első feleségétől való elválásakor kapott hivatalos Irattal megesküdött p. M.-mel. A két feleségnek mindig azt hazudta K. L„ hogy -szolgálatban- van ... Az eljárás folyik a bigámiát elkövető őrmester ellen, — KÉZIGRÁNÁT gyutacsot tatáit három gyerek Tiszaszigeten. Nem tudták, mi az, — galambgyűrűt akartak belőle készíteni. Aztán az egyikük mégis rájött, hogy robbanószer: papírba csomagolták, kő alá dugták, meggyújtották a papírt és elszaladtak. A gyutacsok felrobbantak, a gyerekeknek semmi bajuk nem történt, az eset azonban óva Inti a szülőket és a gyerekeket .. • — Ellopták a dinamót Várakozó Sándorné, az Ujszegedi Kender-Lenszövő Vállalat dolgozójának kerékpárjáról. A kerékpár a gyár megőrzőjében volt, mlg Várakozóné dolgozott. Nagyobb figyelmet a kerékpár megőrzéseknél 1 , i — HULLADEKFELDOLGOZO részleget állítanak fel a Cipőgyárban, munkaerő megmentés A platánfák alatt... Alitok büszkén égnek meredő óriás vesszöseprűként a téren. Nyáron hívogattatok az árnyas padokra, ősszel velünk koptatok, s most a télben velünk fagyoskodtok. Ki csodálja szépségteket, most, mikor torzképei vagytok lombos önmagatoknak. Még se sajnáljátok nyári lombotok, s ne sirassátok a múltat, mert hamarosan tavasz lesz újra. Letarolt sok mindent az ősz, a tél, de tudjuk, hogy új tavasz bimbózik. Emberi próba is most minden nap, álljuk is emberül, mint a vas. Jöhet még hóvihar, fagy és szél, de enyhíti, szelídíti majd ezt összefogásunk melege, erefe. Vállaljuk a próbát, amelybe fájdalmak, kétségek, remények és örömök keverednek majd. Vállaljuk a jobbért, a tavaszért, Rójulc a Széchenyi téri sétány a platánfák alatt Ólmos esők, hópelyhek fényesítik, ékesítik a meztelen ágakat, de a fák gyökereiben az éltető nedv kering, s benne az új levelek, virágok sokasága. Csak a kikeletre várnak. S ha már nem lesznek hótól vattázottak, ólmos esőtől síkosak az ágak, akkor majd ismét kipattannak a rügyek. Eljön ez is nemsokára. Addig is sétálunk, vagy sietünk, hogy időben érjünk munkahelyre, otthonunkba. Egyre erősebb léptekkel haladunk el a fák alatt, mert erőt, biztonságérzetet ad kormányunk, pártunk céljainak nagysága, tisztasága,»• Hd-) HabcLeUU A washingtoni Fehér Házat 1800-ban építették. Ez volt az akkor még fiatal amerikai főváros egyik első épülete. Nevét onnan kapta, hogy hófehérre meszelték. Az azóta eltelt 150 év alatt a Fehér Házat többször bővítették, s újjáépítették. Amikor az angolok 1816-ban elfoglalták Washingtont, a Fehér Házat is felgyújtották. Már a következő évre ismét felépítették. 1834-ben bevezették a vízvezetéket, 1848ban a gázvilágítást, 1881ben személyfelvonót építettek benne, majd 1891ben bevezették a villanyvilágítást is. Az utóbbi években a modern követelményeknek megfelelően teljesen átépítették. Mivel nem akarták megváltoztatni külsejét, két földalatti emelettel bővítették. • Szulejmán szultán 1532-ben harmadszor is támadást indított Magyarország ellen. Bécs felé vonuló hadseregét azonban az osztrák—maauar határon fekvő Kőszeg vára feltartóztatta. A várat Jurisics Miklós horvát származású Jcapitány védelmezte. Ezerfőnyi csapata magyarokból és horvátokból állott. Ibrahim nagyvezér 22 napi ostrom után sem tudta elfoglalni a szultán által „disznóólnak" nevezett váracükát, s végül tárgyalásdkat \kezdett Jurisiccsal, Sisics horvát történetíró szerint a nagyvezér a világtörténelemben példátlan ecvezményt kötött a vár védőivel: Jurisics megengedte, hogy néhánv török katona kitűzze a félholdas zászlót Kőszeg tornyára. Ezzel Ibrahim megmentette fegyverei becsületét. de a vár továbbra is a védők kezében maradt. Jurisics a török hadsereg feltartóztatásával megmentette Bécset. • A Peking közelében lévő Su Ku Tien mészkőbányában 1921-ben a munkások egy emberi csontváz maradványait találták. D. Black, a pekingi egyetem orvostudományi karának tanára hoszszas tanulmányozás után megállapította, hogy a maradványok egy addig ir m retlen ősember csontjai voltak. Nemsokára ugyanezen a helyen még mintegy 40 férfi, női és gyermekcsontváz maradványait ís felfedezték. A tudományos világban sokáig vitatkoztak a leleten, s végül megállapították, hogy azok az ősember, a Szinantropusz maradványai. Ideiglenesen felfüggesztették a Magyar írók Szövetségének működését A Belügyminisztérium megállapította, hogy a Magyar írók Szövetségében a Magyar Népköztársaság érdekeivel ellentétes tevékenység folyt, ezért a belügyminiszter a Népköztársaság Elnöki Tanácsának az egyesületek feletti felügyeleti jogkör gyakorlásáról szóló törvényerejű rendelete alapján a Magyar írók Szövetségének működését ideiglenesen felfüggesztette. A kormány az írószövetség figyelnek intézésére kormánybiztost nevezett kl. Még egyszer a vízisporttelepről "Vizes bánat víz mellett- cím alatt az elmúlt héten foglalkoztunk az ifjúsági vízisporttelep kudarcba fulladt tervével, amelynek kivitelezését a gyakorlatban számos objektív körülmény tette lehetetlenné. Cikkünkkel kapcsolatban írt levelet szerkesztőségünknek Soós István postaműszaki felügyelő, aki a legteljesebb mértékben védelmébe veszi a vízisporttelep tervét, azzal az indokolással, hogy ez a szegedi evezőssport fellendülésének feltétlenül fontos előfeltétele. Soós István levelével kapcsolatban szeretnénk kijelenteni, hogy az evezössport fellendítése nekünk éppúgy szívügyünk, mint neki. Véleményünk szerint azonban ennek a sportágnak a felélesztését nem egy több százezer (esetleg millió!) forintos beruházással építendő vízisporttelep létesítésével kell kezdeni, hiszen abban véleményünk nem egy szakember véleményével megegyezik, hogy az evezősöknek jelenleg egy nagyobb méretű csónakházzal megoldható a problémájuk. Nem hisszük — és ezt Ismételten hangsúlyozni szeretnénk —, hogy az evezőssport mai elmaradottságának oka éppen egy nagyszabású vizisporttelep hiányában keresendő. Ugyanakkor számolni kell azzal ls, hogy a« evezőssporton kívül városunkban működik nem egy olyan vízisport, amelynek színvonalát semmivel sem emelné magasabbra egy ilyen vizisporttelep, sőt meggátolná felvirágzásukat éppen azzal, hogy elodázná az ezen sportágak szempontjából oly fontos fedett uszoda felépítésének tervét. Van azonban Soós sporttárs levelének egy olyan kitétele, amelyről külön kell szólni. Soós István ezt ír ja: "...arra kérem a szerkesztő sporttársat, hogy "Vizes bánat- című cikkén olyan formában módosítson, hogy a vízitelep valósuljon meg mondjuk négy év alatt-. Meg kell mondanunk, hogy a magunk részéről ezt sem tartjuk helyesnek. A jelenlegi lakásviszonyok között semmiképpen sem tartjuk elsőbbrendűnek egy ilyen irányú építkezés tervét olyan építkezésekkel szemben, amelyek több családnak jelentenének otthont —, vagyis a lakásépítkezésekkel szemben. Ugyanakkor azonban meg kell mondanunk, hogy a vízisporttelep létesítésének terve nem a Szegedi Néplap- cikkén hiúsult meg. Ez a cikk csupán egy konkrét helyzetet jellemzett, amelyen — még ha akarnánk — sem tudnánk változtatni. Ez a helyzet a vízisportteleppel, amellyel kapcsolatban csupán azt szeretnénk következtetésként levonni a jövőre nézve: ezután sokkal jobban meg kell gondolnunk, mire adunk ki súlyos százezreket. Legyen vízisporttelep is —, de csak a maga idejében! Függőben a Flamengo— Honvéd mérkőzés Az AFP Rio de Janeiró-i jelentése szerint kánikulai hőség ben kezdte meg dél-amerikai edzéseit a Honvéd-együttes A Flamengo elleni mérkőzés lejátszásának szombati időpontja is bizonytalan, mert szó van arról hogy a mérkőzést elhalasztják. Ennek oka az, hogy a Brazil Labdarúgó Szövetségnek Időt engedjenek arra. hogy az egyik képviselőjét Zürichbe küldje közvetlen tárgyalások folytatóéra a FIFA vezetőivel. A Flamengo—Honvéd találkozónak még egy különös akadálya van: nem találnak játékvezetőt. Eddig már két játékvezetővel folytattak tárgyalásokat, de a szankcióktól való félelmükben mindketten visszautasították a mérkőzésen való bíráskodást. Az AFP egy másik — Montevideóból származó — Jelentése szerint a montevideói Nációnál együttese ls elhatározta, hogy pályára láp a Honvéd ellen. Az Uruguay Labdarúgó Szövetség a mérkőzés megtartása ügyében érintkezésbe lépett az argentin és n brazil Labdarúgó Szövetséggel. Vasárnap tartja első edzését a SZAK A Szegedi Atlétikai Klub (SZAK) szerdán délután Játékosértekezletet tartott, amelyen megbeszélték a következő évi részletes felkészülés tervét. Er.r.ek megfelelően a SZAK első ezidet edzését vasárnap délelőtt 10 órakor tartja az újszegedl SZAK-pátyán. APROHIRDETESEK Használt bútorokat megvételre keresek. Klein: Marx tér 1. Népbolt mellett. Vidékre is megyek. 1351 Egy-két szobás, belvárosi lakást. vásárlási engedéllyel megvételre keresek. Tolbuchin sgt. 4. Szrenka. 1355 G izzat dlsznópürkölést vállalok. Zákány u. 50. 1354 Aknás Gyöngy-kályha, női sötétkék, gyapjú téli kosztüm ruhafélék eladók. Glück, Jósika u. 28. szám. 1382 Jókarban levő hálószoba eladó. Steged, Lengyel u. 29/b. Farkas. Erd.: du nap. Két szoba, konyha teljes berendezés eladó. (Modern szekrények, recamiék, edények, stb.) Szeged, Lenin u. 16. II. em. 11. 1366 Fájdalommal tudatjuk. hogy | GFllO DEZSŐ hirtelen elhunyt. Temetése pénteken 12 órakor a belvárosi temetői kupolacsarnokából. 13591 Gyászoló család SZEGEDI NÉPLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt szegedi lapja. — Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. — Szerkesztőség: Szeged Móra Ferenc sétány 10. — Telefon: 35-33 és 30-03. — Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér 3. — Telefon: 31-16 és 35-00. — Terjesztik a megyei postahivatal hfrlaposztálys és a hírlapkézbesítő postahivatalok. Szegedi Nyomda Vállalat Felelős vezető: a vállalat munkástanácsa Bejárónőt a reggeli órákra felveszek. Gutenberg u. 3. I. em. Háztelek eladó. Nyil u. 19. Szeged-Alsóváros. 1367 Üzlethelyiség felerészben átadó. 3+1 modern világvcvő rá' dió 900 Ft. Dugonics tér 1. Szőnyegjavitónál. 1369 Egy jó állapotban levő tOO-as motorkerékpár eladó. Szabads.jtó u. 22. szám. 1378 Bútorait és egyéb Ingóságait, a lakásán megveszem. Clm: Kossuth L. sgt. 32. egyes ajtó. 1380 .Jól felszerelt 9 holdas szaukmóricgátl szőlős tanyás birtoko_ mat. gvümölcslclepltésre alka!5-től," vasárnap egész mas földdel, elcserélném szegedi 1363 összkomfortos családi házén, esetleg Szeged környéki kisebb Dirtokért. Levélcím: özv. Orbánná, Balástya, 93. 1338 Bőrkabátját alakíttassa vizhattan bőrpuhító festéssel Csordás Lőrruhakészítönél, Szt. Miklós u. 7. (Felsőváros). Kovács- és lakatos szakmunkásokat felveszünk. Jelentkezni április 4 útja 9. alatt. Mérlegjavltó KSZ. Egy 140 kg hízott sertés eladó. Petőfitelep VI, u, 306,