Délmagyarország, 1956. augusztus (12. évfolyam, 180-205. szám)
1956-08-18 / 195. szám
OELWflGYflR ORSZRG Mi történt q külpolitikában ? A világsajtó kedvezően vélekedik a londoni értekezlet első napjáról Szombat, 1958. augusztus 18* A Külügyminisztérium szóvivőjének sajtóértekezlete A LONDONI ÉRTEKEZLET részvevői péntéten délután 15 óra 46 perckor ismét összeülteit és megkezdték tanácskozásaikat. Az értekezlet e napi ülésén ls Selwyn Lloyd angol külügyminiszter elnökölt Az ülésen többek között felszólalt Pineau francia és Sepilov szovjet külügyminiszter is. Az értekezlet 19 óra 30 perckor ért véget Az értekezlet elsó napján Dulles amerai külügyminiszter felszólalásában ismertette kormányénak a szuezi kérdéssel kapcsolatos álláspontját — „Teljesen Indúkolt — mondotta —, hogy <tó egyiptomi kormány minden megfelelő intézkedés segítségével felépítse és megszilárdítsa országát mind anyagi, mind pedig erkölcsi vonatkozásban." Ugyanakkor azt állította, Egyiptom most már „leplezett módszerektel lassíthatja, nehezítheti és hátrányossá teheti a hajó- és teherforgalmat az olyan országok számára, amelyekkel szemben nemzeti politikai elgondolások alapján hátrányos megkülönböztetést kivén alkalmazni. Egyiptom kezében van annak a kardnak a markolata, amellyel sok nemzet gazdasági életét elvághatja", Az amerikai külügyminiszter ezután hangsúlyozta: a tanácskozások célja az 1888. évi egyezmény szellemének fenntartása, majd egy tervezetet terjesztett elő, amelynek alapját az alábbi elveknek kell alkotniök: 1 1. A csatornát mint szabad, veszélytelen nemzetközi víziutat keli igazgatni, az 1888. évi egyezményben lefektetett elveknek megfelelően, 2. A csatorna igazgatását ne befolyásolja a nemzeti politika, bármely forrásból induljon is ki az. 3. El kell ismerni és íci ketl elégíteni Egyiptomnak a csatornára és igazgatására vonatkozó minden törvényes jogát és érdekeit, beleértve a megfelelő és igazságos jövedelmet is. 4. Intézkedéseket kell tenni a Spieziesatorna Társaság igazságos kártalanítására. Ali Szabri repülőalezredes, aki Nasszer elnök képviselőjeként nem hivatalos minőségben figyelemmel fogja kisérni a londoni értekezlet munkáját, csütörtökön este a brit fővárosba érkezett Az újságíróknak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy Egyiptom a szuezi kérdésben nem fogad el semmiféle olyan „áthidaló megoldást", amely sérti függetlenségét és szuverénitását. Egyiptom ragaszkodik ahhoz — mondotta —, hogy egyedül Irányítsa a csatornát és annak pénzügyeit Erőszakos beavatkozás esetén az egyiptomiak védeni fogják magukat — tette hozzá Ali Szabri. A világsajtó legtöbb jelentős orgánuma a londoni értekezlet els > napi ülésén elhangzottakat kedvezőnek és biztató előrehaladásnak könyveli el— „Az értekezlet első napján elhangzott felszólalásokban —. írja Kudrjavcev és Matvejev, az Izvesztyija című szovjet lap különtudósítója — kifejezésre jutott az a meggyőződés, hogy a Szuezi-csatornán való hajózással összefüggő kérdések megoldásának egyetlen módszere a türelmes, elővigyázatos és megfontolt diplomácia. Az augusztus 16-i ülés — mutatnak rá cikkük további részében az Izvesztyija tudósítói —, amelyen megkezdődött az eszmecsere, lényegében bebizonyította, hogy a józan álláspont felülkerekedik. Mint kiderült, ma már senki sem próbálja vitatni, hogy Egyiptom jogosan államosította a Szuezi-csatorna Társaságot A Szuezi-csatorna ügyében összehívott értekezlet úgy nyílt meg csütörtökön Londonban — írja Harold King, a Reuter szemleírója —, hogy a három nyugati nagyhatalom és Egyiptom közötti szakadék olyan széles volt, hogy sok megfigyelő szemében úgy tünt: a szakadék még a legeltökéltebb és legrugalmasabb diplomácia segítségével sem hidalható át Mégis kompromisszum illata szállt a levegőben. Ennek bizonyítékát láttáik abban a tényben, hogy a brit külügyminisztérium készségesen megadta a brit beutazási vízumot Ali Szabri repülőalezredesnék, Nasszer elnök közvetlen tanácsadójának. Szabri természetesen nem vesz részt az értekezleten és nem megy el a Lancaster Houseba, ahol az értekezletet tartják, de az egyiptomi nagykövetségen állandóan kéznél lesz, mint összekötő az értekezlet és Kairó között, készen arra, hogy továbbítson okmányokat és javaslatokat. CHICAGÓBÓL érkezett jelentés szerint a Demokrata Párt országos jelölő kongresszusa csütörtökön éjjel már az első szavazásnál Adlai Stevensont választotta meg a párt 1956. évi elnökjelöltjévé Az AP tudósítója rámutat arra, hogy Stevenson nagy győzelme az erők eltolódásának jele a Demokrata Párton belül* A belgiumi bányász-szerencsétlenségről Rövid ^f^liíikai Brüsszel: Súlyoa bányalég•zerencsétlemség veszélye miatt csütörtökön visszahívták azt a mentőszemélyzetet, amely a marcinellei bányaszerencsétlenség színhelyén a 907. bányafenéken dolgozott, jelenti a DPA. A 907. bányafenék jelenti az akadályt a mélyebben fekvő 975. és 1035. számú bányafenék felé vezető útiban, ahol a múlt hét szerdája óta 130 bányász szorult benn, A belga közvélemény, amelyet először megdöbbentett a marcinellei tragédia hatalmas mérete, most kezd magához térni és magyarázatot követel azokról a körülményekről, amelyek lehetővé tették ezt a szerencsétlenséget. A Bányászok Országos Központjának végrehajtó bizottsága felkérte az összes belga bányászt, hogy pénteken, a bányaszerencsétlenség áldozatainak temetése alkalmából a gyász jeléül ne álljanak munkába. A Jugoszláv Szocialista Szövetség küldöttsége vezetőjének nyilatkozata Belgrád: A Jugoszláv Dolgozó Nép Szocialista Szövetségének (JDNSZSZ) küldöttsége, amely dr. Joszip Hrncsevicsnek, a JDNSZSZ vezetőségi tagjának, a jugoszláv szövetségi legfelső bíróság elnökének vezetésével néhány napot Magyarországon töltött és részt vett a Hunyadi-emlékünnepségen, pénteken visszaérkezett Belgrádba; Dr. Joszip Hrncsevlcs, a Legfelső Bíróság elnöke megérkezésekor kijelentette a Tanjug munkatársának, hogy a jugoszláv küldöttségnek alkalma volt beszélgetést folytatni a Hazafias Népfront képviselőivél, valamint közéleti személyiségekkel különböző politikai és más kérdésekrőL — E megbeszélések során mondotta dr. Joszip Hrncsevics — teljes mértékben kifejezésre jutott az országaink közötti barátság és együttműködés kölcsönös óhaja. Dr. Hrncsevics hozzáfűzte, hogy a jugoszláv küldöttség szívélyes fogadtatásban részesült és Budapesten kívül látogatást tett Magyarország más helységedben is, így a többi között Pécsett, a Balatonon és megtekintette a csepeli gyárakat. A columbiai dinami'robbanás ideiglenes mérlege Bogotá: Mint az AFP Jelenti, a columbiai Valle-megye kormányzója és a közegészségügyi miniszter nyilatkozott a calt dinamit-robbanásról. A hivatalos nyilatkozatok alapján a halottak számát (körülbelül 1000) nem lehetett véglegesen megállapítani, 41 háztömb teljesen elpusztult, 31 komoly, 10 pedig könnyebb károkat szenvedett. Az anyagi károk öszszege körülbelül 150 millió pezo. Üzemek és üzletek pusztulása körülbelül 25.000 személyt tett munkanélkülivé. 10 háztömb területét kell megtisztítani a romoktól. Jelenleg 8000 személy van fedél nélkül A Magyar Jogász Szövetség tiltakozása a Német Kommunista Párt betiltása ellen A Magyar Jogász Szövet- táviratot intézett a karlsNémet Kommunista ruhei szövetségi alkotmány.... / .1, . - — Ség a IN Biliéi ívcmuiiuiinai-* „—- - o. Bárt betiltása ellen tiltakozó jogi bírósághoz, Kairó: Csütörtök éjfél óta egész Egyiptomban szünetel a munka — jelenti az AFP. Egyiptom mintegy kétszázezer vasúti munkása és alkalmazottja munkahelyén tartózkodik, de nem dolgozik. Vidéken az általános sztrájk ünnepnap benyomását kelti. A parasztok iházuk előtt kis csoportokba verődve hallgatják a rádió adását. Az egyiptomi rádió csütörtökön délben felszólította az ország lakosságát, hogy 5 perces hallgatással tiltakozzanak a londoni értekezlet megnyitása ellen* « Kairó: A közép-keleti hírügynökség jelentése szerint pénteken reggel az izraeli erők megtámadták a gazai parti övezetben levő egyiptomi állásokat A Magyar Országgyűlés Bukarestben tartózkodó küldöttsége tegnap a Román Népköztársaság nagy nemzetgyűlésének épületébe látogatott eL A magyar vendégeket C. Pirvulescu, a nagy nemzetgyűlés elnöke és Petre Miculescu, a nagy nemzetgyűlés alelnöke fogadta. A magyar képviselők a nap folyamán még megteltintették az augusztus 23.-műveket, ahol szívélyes fogadtatásban részesültek. Rónai Sándor a küldöttség vezetője melegen üdvözölte a gyár munkáskollefctíváját. A magyar vendéglek ellátogattak a Republikaművekbe is, • London: A szuezi részvények árfolyama ismét emelkedett pénteken a londoni tőzsdén, ahol az Egyiptommal való esetleges kompromisszumra vonatkozó optimizmus nem csökkent a londoni értekezlet megnyitása után — jelenti az AFP* ^ Rubin Péter rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a Külügyminisztérium szóvivője pénteken sajtóértekezletet tartott Bevezetőben a Magyar Népköztársaság és az Uruguay Köztársaság között helyreállt diplomáciai kapcsolatról a következőket mondotta: A Magyar Népköztársaság és az Uruguayi Köztársaság közti tárgyalások eredményeképpen megegyezés jött létre, amelynek alapján helyreállítják a két ország közt 1942ben megszakadt diplomáciai kapcsolatokat. A kapcsolatok helyreállítását Magyarország azért kezdeményezte, mert az utóbbi időben az 1950-ben megkötött bankközi megállapodás eredményeként a két ország közti kereskedelmi kapcsolatok állandóan fejlődtek és sor került a kulturális kapcsolatok megindulására is. Az Uruguayjal való diplomáciai viszony felvétele lehetővé teszi a gazdasági és kulturális kapcsolatok további fejlődését és ezért mindkét ország érdekében álló pozitív lépésnek tekintendő. Ezzel a lépéssel Argentina és Bolívia után a harmadik latin-amerikai állammal létesítettünk diplomáciai kapcsolatot. A magyar kormány nagy jelentőséget tulajdonít a latin-amerikai országokkal való kapcsolatok fejlesztésének és ennek érdekében tett eddigi kezdeményezéseit a jövőben is folytatni kívánja. Ezután a Külügyminisztérium szóvivője a sajtó munkatársainak alábbi kérdéseire válaszolt: KÉRDÉS: A Külügyminisztérium augusztus 11-1 nyilatkozatát a londoni konferenciával kapcsolatban eljuttatták az angol, amerikai és a francia kormányokhoz. Érkezctt-e erre válasz? VÁLASZ: Hivatalos válasz még nem érkezett, ami legalább is különös. Az angol külügyminisztérium azonban módot talált álláspontjának közlésére. Az angol külügyminisztérium szóvivője ugyanis augusztus 13-án kijelentette, hogy Ausztria-Magyarországot, mint az 1888-as egyezmény aláíróját azért hagyták ki a meghívott államok listájáról, mivel ez az ország ilyen formában mᣠnem létezik. Ez az álláspont elfogadhatatlan. Az 1920. évi trianoni szerződés 217. cikkelye felsorolja az OsztrákMagyar Monarchia által aláírt töoboldalú nemzetközi szerződéseket, amelyekben Magyarország tagsága fennmarad. A 217. cikkben 10. sorszám alatt szerepel a Szuezi-csatornára vonatkozóan 1888-ban Konstantinápolyban kötött nemzetközi egyezmény. A trianoni szerződést egyébként annak idején Anglia aláírta. A Magyar Népköztársaság tagsága tehát a konstantinápolyi egyezményben jelenleg is fennáll és ahhoz nemzetközi jogi alapon semmi kétség nem férhet. Ha a londoni konferencia rendezői Magyarországot mégsem hívták mag, akkor ennek csak egy oka lehetett: attól tartottak, hogy Magyarország az értekezleten támogatta volna Egyiptom jogos nemzeti érdekeit. KÉRDÉS: Ml a Jelentősége A. Cordier — aki az ENSZ főtitkárának ügyvezető helyettese — magyarországi látogatásának? VÁLASZ: Az ENSZ főtitkára ügyvezető helyettesének hazánkban tett látogatása azért jelentős esemény, mert mind ez ideig Cordier a legmagasabb rangú ENSZ-tisztviselő, aki utazást tett Magyarországra. Az ilyen látogatások nemcsak az ENSZben való munkánkat segítik elő, hanem hozzájárulnak a nemzetközi kapcsolatok fejá lesztéséhez is. Ezért örömmel üdvözöljük azt a tényt ls, hogy szeptember végén dr. Luther Evans, az UNESCO főigazgatója is néhány napot Magyarországon fog tölteni. KÉRDÉS: Egyes külföld!, füicg -u-ciiitai lapok a tkuzeimúltban udvariatlansággal vádolták a magyar kormányt, mivel nem engedélyezte, hogy a Budapestről végleg távozó C. M. Ravndal amerikai követ repülőgépen hagy+ ja el Magyarországot. Mi az Igazság Ravndal követ távozásával kapcsolatban? VALASZ: Az Illetékes ma-i gyar szervek annak Idején késedelem nélkül engedélyezték, hogy Ravndal követ egy külön erre a célra Bécsből berepülő gépen hagyja el az országot. Az indulás időpontjában a magyar Külügyminisztérium képviselői megje+ lentek a repülőtéren, hogy a szokásos udvariasságnak eleget téve búcsúztassák el az Egyesült Államok távozó követét. Időközben azonban a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium értesítést kapott arról, hogy Magyarország légiterében nagyszámú amerikai eredetű léggömböt észleltek, amelyek veszélyeztették a légi forgalom biztonságát. Emiatt — mint már a megelőző napokban ls több ízben — leállították az esedékes légi járatokat. Az amerikai követtel is közöltük, hogy utazását személyi biztonsága érdekében el kell halasztania. A követet ugyanakkor biztosítottuk, mennyire sajnáljuk, hogy több mint 4 évi magyarországi tartózkodás után ilyen nehézségek zavarják elutazását. A követ azonban nem várta meg a léggömb-veszély elmúltát, hanem autón utazott el. A' veszély elmúltával, körülbelül 3 órával később, a repülőgép is elhagyta az országot. „MMányellenesn^" mlnSsffsff^k és Intiüoüák a Német Kommunista Pártot Berlin (MTI) Pénteken délelőtt hangzott el Karlsruheban az alkotmányjogi bíróság terrorítélete a Német Kommunista Párt ellen öt évvel ezelőtt megindított perben. Mint a DPA jelenti, a bíróság „alkotmányellenesnek* nyilvánította a Német Kommunista Pártot és elrendelte feloszlatását. A párt vagyonát lefoglalják. Az ítélet végrehajtásával a tartományi belügyminisztereket bízták meg. Az elmúlt öt év alatt a bíróság hiába keresett bizonyítékokat arra, hogy a Német Kommunista Párt működése alkotmányellenes", nem talált bizonyítékokat a párt „felforgató" tevékenységére sem. Az Adenauer-kormány azonban a kommunista párt betiltását követelte, hogy teljesen szabaddá váljék az út űzelmeinek végrehajtására, — a „függetlennek" kikáltott alkotmányjogi bíróság pedig engedelmeskedett. Minthogy bonni kormánykörökben a lakosság részéről megnyilvánuló tiltakozásra számítanak, rendőri erőket vontak össze Karlsruheban. A „bonni biztonsági csoport" vezetőjének parancsnoksága alatt Bonnból is küldtek rendőrcsapatokat Karlsruheba. Ezek a különleges csapatok védelmezték a bírósá • got az ítélethirdetés ideje alatt. Schröder bonni belügyminiszter az ország min den részében utasítást adott a rendőrségnek, amelynek értelmében az ítélethirdetés után meg kell rohannia a Német Kommunista Párt irodáit és házkutatásokat kell eszközölnie a kommunista párt funkcionáriusainál. Schröder belügyminiszter, a nácipárt egykori kiemelkedő tagja, személyes becsvágytól űzve megszakította szabadságát, hogy ő maga irányítsa a „KP-akciót". A rendőrkopók az egész országban készen állnak arra, hogy akciót indítsanak az üzemekben és vállalatoknál a kommunisták ellen. Egy titkos utasításban a többi között az olvasható, hogy „a párt betiltása után a kommunisták nyilvánvalóan marxistáknak és szocialistáknak fogják kiadni magukat. Az ilyen személyek ellen a legkérlelhetetlenebbül fel kell lépni". Mint a Neues Deutschland megállapítja, „ezzel az utasítással a bonni terrorszervek szabad kezet kaptak arra, hogy fellépjenek az öntudatos munkások ellen, legyenek azok kommunisták, szociáldemokraták, vagy pártonkívüli szakszervezeti tagok. Bizonyítéka ez egyébként annak is, hogy a kommunista párt betiltását valamennyi demokratikus erő elleni terror követi majd". Az ítélethirdetés előtti utolsó órákban ls ezrével érkeztek a tiltakozások a német lakosság minden rétegéből a karlsruhei alkotmányjogi bírósághoz. A keletnémet keresztény demokrata párt elnöksége a leghatározottabban tiltakozott a Német Kommunista Párt betiltása ellen. „Soha nem tűrhetjük el egy pirt betiltását — hangzik a tiltakozás — csak azért, mert az illető párt a békéért és hazája egységéért harcol s más a véleménye, mint a bonni kormányé". Tiltakozott a kommunista párt betiltása ellen a német egység bizottsága nevében Hans Loch miniszterelnökhelyettes is. A tiltakozás hangoztatja, hogy „a Német Kommunista Párt betiltása hosszú Időre akadályokat gördít az ország békés újraegyesítése elé, mert az újraegyesítés csak demokratikus úton valósítható meg". A közlekedés- és postaugyi miniszter sajt étáiékoztatófa Bebrits Lajos közlekedésés postaügyi miniszter pénteken tájékoztatót tartott az újságíróknak a Közlekedésés Postaügyi Minisztérium tanácstermében. A miniszter foglalkozott a sajtó közlekedési kérdésekről szóló bírálatával. Sokszor hangzik el a közönség bírálata a pontatlan közlekedésről. Elmondotta, hogy ennek oka a látszat ellenére sem a szervezetlenség, hanem a szén megfelelő kalóriatartalmának hiánya és a vasúti pályák jelenlegi állapota. Ez utóbbinál ugyan két év óta fordulat áilot be, de 20 éves mulasztást kell pótolnunk. A síncseréknél mutatkozó elmaradás megszüntetésére még 4—5 év szükséges. Ugyancsak bírálták a vasutat azért is, hogy a személyvonatokat sok esetben várakoztatják, amíg a tehervonatok zavartalanul közlekednek. Erre az intézkedésre különösen nagy forgalom idején van szükség, hiszen "abból élünk, amit a tehervonatok továbbítanak«. Nehéziparunk nyersanyagát, az építőipar munkájához szükséges téglát és egycb szállítmányokat, az élelmiszert szállítják ezek a vonatok Egyben válaszolt a miniszter arra is, hogy az úgynevezett E-ltocsikat, a pados teherkocsikat egykét éven belül teljesen kivonják a forgalomból. A Szabad Nép és az MTI képviselői a bel- és külföldi légiforgalom fejlesztésének mérvéről érdeklődtek. A miniszter elmondotta, hogy a belföldi légiközlekedés terén — mint példáuj újabb járatok indítása — a kis távolságok miatt változás nem várható,