Délmagyarország, 1956. július (12. évfolyam, 154-179. szám)

1956-07-04 / 156. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! SZEGED VAROS ÉS A SZEGEDI JARAS DOLGOZÓINAK LAPJA XII. évfolyam, 156. szám Ara: 50 fillér Szerda, 1956. július 4. Á pártélet lenini elv einek megszilárdításáé rt Üjabb nagy jelentőségű dokumentummal gazdagí­totta a nemzetközi kommunista mozgalmat a Szovjet­unió Kommunista Pártja Központi Bizottsága. A jú­lius 3-án közzétett okirat, amely a személyi kultusz és következményeinek leküzdéséről szól, a XX. kong­resszus alkotó szellemének érvényesüléséről tanúsko­dik és fontos számvetés az eltelt közel négy évtizedes fejlődésről, amelyet a Szovjetunió a kommunisták ve­zetésével megtett. Ugyanakkor azokkal a hibákkal is számvetés, amelyeket a személyi kultusz káros kö­vetkezményei okoztak. A XX. kongresszus óta az imperialista politikai körök és sajtójuk alkalmat kerestek arra, hogy a Szov­jetunióról, a Szovjetunió Kommunista Pártjáról — még fokozottabban, mint eddig — rágalmazó kijelen­téseket tegyenek, a szovjet közéletet egyoldalúan a személyi kultusz béklyójában vergődőnek tüntessék fel, a szocialista rendszert pedig önkényesen a szemé­lyi kultuszban és következményeiben látták megteste­sedni. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bi­zottsága világos és egyben csattanós választ is ad a rágalmazóknak. Egyúttal türelmesen felvilágosítja azokat, akik engedték magukat megtéveszteni és a Szovjetunióban elért eredményeket kétségbevonták azon a címen, hogy azokat beárnyékolta a személyi kultusz és annak káros következménye. A határozat­ból világosan kiderül, hogy a párttól milyen mélysé­gesen idegen a személyi kultusz. Fényesen bizonyítja ezt, hogy a központi bizottság minden külső, vagy bel­ső nyomás nélkül, önként, saját belátásából tárta a szovjet nép és a világ nyilvánossága elé az 1953 előtti húsz esztendőben tapasztalaható személyi kultuszt és káros következményeit. A központi bizottság té.gjai őszintén feltárták ezeket a problémákat. Méltán jegyzi meg a határozat, hogy „a kapitalista országok egyet­len uralkodó pártja sem kockáztatott volna meg soha ehhez hasonló lépést. Ellenkezőleg, igyekeztek volna agyonhallgatni, takargatni a nép előtt az ilyen kelle­metlen tényeket". A Szovjetunió Kommunista Pártja azonban „kimondta a teljes igazságot, bármilyen ke­serű volt is az". Kimondta, mert valóban a párt, a szo­cialista rendszer lényegéből következik, hogy idegen tőle a személyi kultusz leghalványabb árnyéka is. A határozat rámutat arra is, hogy nem a jelenlegi központi bizottság célkitűzése csupán a személyi kul­tusz elleni harc, hanem ebben a küzdelemben a pár­tot a marxizmus—leninizmus világszerte ismert tételei vezetik, amely tételek a néptömegek, a párt és az egyes személyek történelmi szerepéről szólnak. Ezek a tanítások Marxtól, Engelstől és Lenintől erednek és méltán szabályai egész párt- és állami életünknek. A Szovjetunió olyan körülmények között harcolt kö­zel három évtizeden keresztül, amikor az egész kapi­talista világgal szemben kellett védekeznie, amikor 14 ország intervenciós hadserege pusztította a szovjet földet, amikor állandó háborús szervezkedések mér­gezték a nemzetközi légkört, amikor a Szovjetunió kö­rül blokádot szerveztek, kémek és diverzánsok valósá­gos hadseregét szabadították a szovjet földre, amikor a szovjet nép mindezek ellenére gigászi erőfeszítése­ket tett a szocialista gazdaság megteremtése érdeké­ben. Ezek között a körülmények között a legszigorúbb fegyelemre volt szükség, ingadozás nélkül és kérlelhe­tetlenül kellett védelmezni a szocializmus ügyét. A személyi kultusz természetesen nem magyarázható ki­zárólag a kapitalista környezettel, hiszen Sztálin sze­mélyes tulajdonságai is hozzájárultak. Az, hogy a személyi kultusz és káros következmé­nyei mennyire távol állnak a szocialista rendszer lé­nyegétől, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a sze­mélyi kutusz gátló körülményei ellenére is a szovjet nép hatalmas eredményeket ért el a szocialista építés­ben, a nemzetközi békeharcban, a népek felszabadulá­sáért folytatott küzdelmében. Méltán állapítja meg í r­ről a határozat: „A kommunista párt által vezetett néptömegek hatalmas kezdeményezése, amelyet rend­szerünk szült, a személyi kultusztól függetlenül és an­nak ellenére végrehajtotta hatalmas történelmi tettét és a szocializmus építésének útjában álló minden aka­dályt leküzdött". A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Ei­zottságának legutóbbi határozatából logikusan követ­kezik, hogy tudatunkban a személyi kultusz által oko­zott károkat megfelelő helyre kell tenni. A Szovjet­unió eredményei toronymagasan kiemelkednek a személyi kultusz okozta károk és nehézségek fölött. Mert például a szovjet külpolitika hibája, amely a Ju­goszláviával való összeütközést okozta, mennyire el­halványodik a Szovjetunió külpolitikai törekvései, si­kerei, a békedekrétummal kezdődő szovjet külpolitika egésze mc.iött. S különösen elhalványítja ezt az ár­nyat a nemzetközi feszültség enyhítéséért folyó nagy­szerű harc. A Szovjetunió Kommunista Pártja önkritikájának a tüzénél tehát nem a szocialista rendszer helyenkint meglévő hibáira kell igazolást keresni. A Szovjetunió Kommunista Pártjának nagyszerű önbírálata váljék erőforrásunkká, amelynek segítségével állhatatosan folytassuk pártszervezeteinkben, pártszerveinkben a pártvezetés lenini elveinek helyreállítását, folytassuk a szocialista demokrácia elveinek helyreállítását, ugyanakkor minden erőnkkel a szocializmus építésén fáradozzunk. Útravalóul kísérjenek bennünket Lenin­nek a határozatban is idézett szavai: „A forradalmi proletariátus pártja elég erős ahhoz, hogy nyíltan bí­rálja önmagát, hogy a hibát és a gyengeséget minden köntörfalazás nélkül hibának és gyengeségnek ne­vezze". Szovjet belkereskedelmi küldöttségérkezik Szegedre Július 9-én, hétfőn kétnapos tartózkodásra Szegedre ér­kezik a Magyarországon tartózkodó szovjet belkereskedelmi küldöttség, a szovjet belkereskedelmi miniszterhelyettes ve­zetésével. Az öttagú küldöttségben részt vesz többek között egy leningrádi nagyáruház vezetője, valamint a kijevi ta­nács kereskedelmi osztályának vezetője is. A küldöttség a Hungáriában száll meg. Szegeden meg kívánják tekinteni a nagykereskedelmi vállalatok munkáját, valamint több áru­ház életét. A küldöttség Szegedről Hódmezővásárhelyre uta­zik majd. Közös darálómslmof, hizlaldát létesít a Búzakalász Tszcs Az alsóvárosi Búzakalász Termelőszövetkezeti Csoport még nem nagy múltra tekint­het vissza. Esztendeje sincs annak, hogy néhány előrelá­tó alsóvárosi egyéni gazda kezdeményezésére megala­kult a közösség, s mégis már összesen nem kevesebb, mint 62 tagja van. Most, a nagy munkaidőben is egyre töb­ben keresik fel a szövetkezeti csoportot az alsóvárosi egyé­ni gazdák közül, s a belépési lehetőségek iránt érdeklőd­nek, közülük sokan be is lép­nek. A Búzakalász Termelőszö­vetkezeti Csoport tagjai a mi­nap közgyűlést tartottak. A vezetőség javaslalára elhatá­rozták. hogy az állam segítsé­gével rövid időn belül egy új, korszerű berendezéssel ellá­tott darálómalmot létesíte­nek, ugyanakkor hozzálátnak egy közös hizlalda megalapí­tásához is. A Szegedi Városi Tanács­nál komoly pártfogásra talált ez a kezdeményezés. A tanács közbenjárására a takarék­pénztár mintegy 9.000 forint hosszúlejáratú hitelt folyósít a darálómalom berendezései­nek megvásárlásához. A hiz­laldát a termelőszövetkezeti csoport tagjai saját erejükből hozzák létre. Egyelőre úgy tervezik, hogy az első sertés­állomány, melyet a közeljö­vőben állítanak hízóba, még csak 12 darab lesz. Az első hízók értékesítése után azon­ban nagyobb mértékben foly­tatják a sertéshízlalást, az egyéni mellett a közös va­gyon gyarapítását. A Minisztertanács ülése A Minisztertanács július 3-i ülésén megvitatta a Ma­gyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének június 30-i határozatát, teljes egyetértését fejezte ki a határozatban foglaltakkal és egységesen állást foglalt a határozat követ­kezetes megvalósítása mellett, az állami élet minden terü­letén. A Minisztertanács megállapította, hogy az elmúlt hó­napokban megerősödött az állami élet demokratizmusa, to­vább szilárdult a szocialista törvényesség és megnőtt a dol­gozók aktivitása. Az állami irányítás megerősítéséhez, an­nak eredményességéhez, a munkások, a dolgozo parasztok, az értelmiségiek értékes segítséget nyújtottak építő bírá­latukkal és javaslataikkal. A kormány számos fontos határozatot hozott a túlzott központosítás csökkentése, az ügyintézés egyszerűsítése, a bürokratizmus következetes felszámolása érdekében és to­vábbi intézkedéseket készít elő, hogy eredményesebben ha­ladjunk előre népi demokratikus rendszerünk fejlesztésé­nek útján. E helyes intézkedések végrehajtását gátolják azok az opportunista-demagóg, s nemegyszer népi de­mokrácia-ellenes fellépések, amelyek az utóbbi időben egyre gyakrabban és nyíltabban jelentkeztek. A Miniszter­tanács egyértelműen elutasítja ezeket a megnyilvánuláso­kat, az állami fegyelem lazítására irányuló törekvéseket, amelyek éppen abban az időszakban mutatkoznak meg, amikor a párt és a kormány komoly erőfeszítéseket tesz az államszervezet demokratizmusának továbbfejlesztésére, a szocialista törvényesség megszilárdítására, az ügyintézés egyszerűsítésére. ..... A Minisztertanács leszögezte, hogy meg következete­sebben kell törekedni az államszervezet demokratizmusá­nak fejlesztésére, az ügyintézés egyszerűsítésére, az egész­séges bírálat erősítésére és széleskörű kibontakoztatásara. A Minisztertanács felhívja az állami szervek vezetőinek és dolgozóinak a figyelmét arra, hogy határozottan és egyer­telműen lépjenek fel az államszervezet egységének megbon­tására, az állami fegyelem lazítására irányuló minden tö­rekvés ellen. Ha tartják egyesítő ülésüket a kerületi népfront-bizottságok Rövidesen megkezdődik Szegeden nagyüzemi s&örmegyárlás a Jó néhány esztendővel ez­előtt még csak egyszerű kis­iparosok képviselték a ma­gyar szőrmeipart és gyártmá­nyaik közül legfeljebb mint magyar érdekesség, jutott el egy-egy cifra szűr, vagy suba a külföldi piacokra. Azután itt Szegeden megszületett a Szőrme- és Bőrruhakészítő Vállalat, s noha a gépesítés alsó fokán dolgozott is — ter­mékei kezdtek ismerősek len­ni a határon túli piacokon. Rohamosan emelkedett ki ez az iparág a kézi munka szín­vonalából, és fejlődése előtt még mindég hatalmas lehető­ségek állnak. Ezt a lehetősé­get felismerve született meg az a gondolat, hogy a Szegedi Szőrme- és Bőrruhakészítő Vállalatnál valóban ipari, nagyüzemi színvonalra kell emelni a termelést, s ma már ott tartunk, hogy ez a lehe­tőség valósággá válik. Csupán egy hónap kell ah­hoz, hogy a majdnem két­milliós költséggel épített és felszerelt új üzemben foly­tatódjék a munka. Igazán korszerű, minden munkavédelmi és egészségi követelménynek megfelelő épületben és felszerelésekkel dolgoznak hamarosan a bri­gádok — és vége lesz az épít­kezés okozta átmeneti nehéz­ségeknek is. Az új üzem megépítésének elve az volt, hogy az egyes munkafolyamatok az épület­nek ugyanazon a szintjén és lehetőleg zárt ciklusban bo­nyolódjanak le. Az építkezés­nél és festésnél figyelembe vették a fejlett külföldi szőr­meipar tapasztalatait is, s így például a szortírozó termet világoskékre festették, mivel a kék szín fényelnyelő ké­pessége nagy, s amellett pi­henteti a szemet. De ez csak apróság! A parkettás terme­ken széles ablakok vannak. Hamarosan sor kerül a füg­gönyök és virágok elhelye­zésére is. Egy lakószobával szemben sem lehet igénye­sebb az ember. És a megvilá­gítás olyan lesz, mintha ter­mészetes nappal fényben dol­goznának az emberek. A gépi felszerelés is illik az új épülethez: teljesen új kazánházzal és két modern szárítószek­rénnyel bővül a többi kö­zött az üzem gépi berende­zése. A Vasipari Szövetkezet dolgozói már szerelik az egyik szinkrontermet és a munka nemsokára ebben az új üzemben folytatódik. Sok­kal szervezettebb és eredmé­nyesebb lesz a termelés — jóllehet, most az építkezés zavaró körülményei ellenére is becsületre valló ered­ményt értek el az üzem dol­gozói. A kerületi népfront-bizott­ságok ma este tartják egyesí­tő üléseiket. Az I. kerületi népfront-bizottság este 6 óra­kor, a Hazafias Népfront Vö­rösmarty utcai helyiségében, a II. kerületi ugyancsak 6 órakor a Csongrádi sugárúti iskolában, a III. kerületi pe­dig 7 órakor a Siketnémák Intézetében tartja meg ülé­sét. A napirend szerint a népfront-, a békebizottság és az MNDSZ ez évi munkájá­val foglalkoznak, valamint az egyesülés fontosságával Az egyesítő üléseken kiegé­szítik a kerületi népfront-bi­zottságokat és elnöksége­ket is, valamint létre­hozzák a munkabizott­ságokat. A kerületi nép­front-bizottságoknál hétféle bizottság alakul: kulturális, szociális-egészségügyi, város­politikai, szülői munkaközös­ségi-ifjúsági, nöbizottság, me­zőgazdasági, valamint nem­zetközi bizottság. Megkezdődött a búza aratása Mint a Szegedi Városi Tanács mezőgazdasági osztálya közölte, a sze­gedi határban elsőnek a Ságvári-telepi Táncsics Termelőszövetkezet föld­jén kezdődött meg ked­den reggel a búza aratá­sa. Most még csak egy kévekötő aratógép dolgo­zik, de mihelyt érettebb lesz a búza, teljes kapa­citással megindul az ara­tás. Uj termelődő v etkezeti csoport alakul Felsővároson A felsővárosi dolgozó pa­rasztok körében már koráb­ban megkezdődött a munka egy új, egyes típusú termelő­szövetkezeti csoport alakítá­sára. Az előkészítős bizottság tagjai eddig már 22-re gyara­podtak, s földterületük száma is tmár 100 katasztrális hold körül mozog. Az előkészítő bi­zottság tagjai és a termelő­szövetkezeti csoportba belép­ni szándékozó egyéni gazdák a napokban úgy határoztak, hogy július 15-én, vasárnap — miután most már erre min­den lehetőségük megvan — megalakítják munkaközössé­güket. Ez már a tizenegyedik lesz Szegeden. Mi történi' a dolgozók javaslataival az Újszegedi Kenderben ? Alig egy hónapja, hogy az Újszegedi Kender-Lenszövő Vállalat dolgozói megtár­gyalták második ötéves ter­vünk irányelveit, s javasla­taikkal kiegészítették. A dol­gozók közül többen olyan ja­vaslatokat tettek, melyek az üzemben minden különösebb nehézség nélkül megvalósít­hatók. Az elmúlt napokban felkerestük az Újszegedi Kender-Lenszövő Vállalatot és megnéztük, mi törtónt az elhangzott, s jegyzőkönyvbe vett javaslatokkal. Nem voltak ezek ••pusztá­ba kiáltott szavak", egy részük megvalósításához már hozzá is kezdtek. Pozsgai Gyula a dolgozók egyöntetű véleménye alapján javasolta, hogy a gépmúhelyi erőtelepen készítsenek öltö­zőt és fürdőt. Többször el­hangzott már ez a kérés, s most az ötéves terv javasla­tainak vitájakor újból kér­ték. A vállalat vezetősége megmozgatott minden lehető­séget, s úgy számolták, hogy még ez évben megvalósítják a kérést. Az Iparigazgatóság azonban nem engedélyezte ez évben az öltöző és a fürdő >»fekete« beruházásból tör­ténő felépítését, ellenben 1957-re 250 ezer forintot biztosított az építkezés költségeire. Az előkészítő dolgozói a Körülbelül ezzel a szövege­mmosegt berezés bevezető- zéssel hangzott el a tervit 2 SS° úm,sAo én1"13' VaSl8t Vitáíán a ^szó7alL zetosége július 9-én az elo- js. Vajon tettek-e már va­kaszito dolgozol közül többet lamit azóta a villamosvonal tapasztalatcserére küld há- meghosszabbításáért rom budapesti üzemhez, ahol már bevezették a minőségi bérezést. A tapasztalatcsere után nyomban hozzákezde­nek a bérezés kidolgozásá­hoz, s még júliusban bevezetik a minőségi bérezést. Kovács István elvtárs a tervjavaslat vitáján elmon­dotta, hogy az anyagmozgató villamostargoncák telepeinek töltésére töltőállomást kell létesíteni, mert így a targon­cáik folyamatos kihasználása biztosított lenne. Az Újsze­gedi Kender-Lenszövő Vál­lalat vezetői helyesnek talál­ták a javaslatot, már meg is rendelték a transzformátort és megkezdték a töltőállomás szerelését. Előreláthatólag július végéig befejezik a munkát. Az üzemen belül az elhang­zott javaslatok lassan meg­valósulnak. Van azonban még egy probléma, amely már hosszú ideje foglalkoz­tatja az Újszegedi Kender­Lenszövő Vállalat dolgozóit. Ez pedig a következő: hosszabbítsák meg az új­szegedi villamosvonalat a gyárig. - Tettek. Június 15-én egy ankéton a dolgozók vállalták, hegy a villamos töltés földmunkáit teljes egészében társadalmi munkában elvégzek. A tanács­nak csupán a terület kisajá­tításáról, a Közlekedési Válla­latnak pedig a szükséges sí­nek biztosításáról kell gon­doskodni. A tárgyalások foly­nak, az üzem munkásai azon­ban türelmetlenek s még a nyár folyamán szeretnék megkezdeni a földmunkát. Jó lenne nagyon, ha a Ta­nácsnál, s a Szegedi Közle­kedési Vállalatnál is ilyen lelkiismeretesen kezelnék az elhangzott javaslatokat. Alig egy hónapja hangzot­tak el az Újszegedi Kender­Lenszövő Vállalatnál a dol­gozók javaslatai, s nagy ré­szük máris a megvalósulás felé közeleg. Jó lenne, ha Szeged többi üzemeiben is az újszegedi­ekhez hasonlóan napiren­den tartanák a dolgozók javaslatait, s azok megvalósításához mi­előbb hozzákezdenének. j ; tó

Next

/
Thumbnails
Contents