Délmagyarország, 1956. június (12. évfolyam, 128-153. szám)
1956-06-28 / 151. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! DÉLMAGYAR SZEGED VAROS ÉS A SZEGEDI JARAS DOLGOZÓINAK LAPJA XII. évfolyam, 151. szám Ara: 50 fillér Csütörtök, 1956. június 28. Mai számunkból: Magyar—angol árucsereforgalmi és kereskedelmi megállapodást írtak alá (2. oldal) Egy falusi kombinátban Megkezdődik a gyártás... (3. oldal) (3, oldal) A% első félév végén Szeged üzemei egymás után jelentik: befejeztük második ötéves tervünk első félévének tervét. E jelentések arról tanúskodnak, hogy " második ötéves tervünk irányelvei helyeslésre találtak, s már most, az első év elejéin lelkiismeretes munkával dolgoznak a célkitűzések valóra váltásáért. Több szegedi üzemiben a kemény tél miatt lemaradással zárták az első negyedéves tervet, s április elején vállalták az adósság törlesztését. A munkaverseny, mely május l-re csúcsosodott ki, komoly segítséget jelentett a lemaradás törlesztésében. A versenyvállalások mindegyike a féléves terv határidőre való teljesítését tülkrözte. S a munka, mely a vállalások után hónapról hónapra folyt, meghozta gyümölcsét. A Szegedi Konzervgyár, a Ruhagyár, a DÉMA és a Szegedi Cipőgyár már a hét elején befejezte a félévi tervet. A Jutaárugyár és a Textilművek tegnap, a Szegedi Kenderfonó pedig ma teljesíti félévre eső tervét. A helyiipari vállalatok között csak a Fémipari Vállalat marad adós, a többiek, a Homokkitermelő, a Seprűgyár, a Divatszabóség, mind-mind a terv túlteljesítésén dolgoznak. Az Építőipari Vállalat és a téglagyárak lemaradásukat nem tudták pótolni. Részben a mostoha időjárás okozta ezt, részben pedig saját hibájukból keletkezett ez. A téglagyáraknál a munkamódszerben, a termelés ütemességében mutatkozik hiba. Az építőiparban pedig nem használják ki a lehetőségeket. A helyiipari vállalatok közül lemaradt Fémipari és Finommechanikai Vállalatnál anyaghiányra, munkahiányra hivatkoznak. Ez azonban még nem takar mindent. Mód és lehetőség volna-jobb munkaszervezésre. A helyiipari vállalatok, így a Fémipari Vállalat is a város lakosságának szükségleteit elégíti ki. Ha megnézzük a hiánycikkek, vagy nehezen beszerezhető alkatrészek jegyzékét, akkor arra a következtetésre jutunk; a Fémipari Vállalat hozzákezdhetett volna ezek valamelyikének gyártásához, szerezhetett volna munkát a terv teljesítéséhez. Nem elég a kilincselés, a munkáért való könyörgés, tenni is kell érte valamit. Bizony ezt többékevésbé elmulasztották a helyiipari vállalatok. Amikor megállapítjuk Szeged üzemeinek eredményeit, a lemaradás okait, szólni kell a munkaverseny ről, a terv teljesítésének lendítő erejéről, mozgatójáról. Számos szegedi üzemiben május 1 után lanyhult a munkaverseny, megfeledkeztek annak állandóságáról. Ezt legjobban az tükrözi, hogy kevés üzemben gondoltak például augusztus 20-ra, alkotmányunk ünnepére. Pedig a jeles napokra indult verseny, különösképpen pedig a felajánlások — ezt bizonyítják az április 4-re és május l-re tett vállalások is — mérföldkövei egyegy negyedévnek, megalapozzák a tervek teljesítését. Most, a félévi tervek befejezésekor gondoljunk erre s tegyük meg a tőlünk telhetőt a harmadik negyedév, illetve ötéves tervünk első évének méltó befejezésére. A Szegedi Textilművékben máris komoly kezdeményezés indult el; az iparigazgatóság által verseny jutalomként megjelölt összeg nagy részét műszakonkint osztják el. Ez azt jelenti, hogy az olajos hulladék csökkentéséért indított mozgalomban műszakonként, de az egész üzemben is minden ember érdekelt. A kezdet arra enged következtetni, hogy a Textilművek a harmadik negyedévben elnyeri az országos elsőséget, az ezzel járó ötezer forintot. Hogy mely üzemrész, vagy melyik műszak kapja e jutalmat, az ma még nyilt kérdés, hisz a versengés e napokban kezdődik el igazán. De nemcsak a Textilműveknél lehet ilyen követendő mozgalmat megvalósítani, hanem a többi szegedi textilüzemeknél, sőt más iparágaknál is. Jó lenne, ha a helyiipari vállalatok között megindulna a tervek teljesítése mellett a hulladék csökkentéséért, az önköltség csökkentéséért, s az anyagtakarékosságért folyó vetélkedés is. Ezek jutalmazására minden bizonnyal anyagiak is rendelkezésre állnak. A helyiipari vállalatok dolgozói várják a tanácstól, hogy célfeladatokra céljutalmakat tűz ki, s úgy mondják, ez elősegítené a tervek teljesítése mellett az önköltségcsökkentést, s az anyagtakarékosságot is. Érdemes e javaslaton elgondolkodni, hisz a tanácsnak sem közömbös, hogyan zárja második ötéves tervünk első évét Szeged helyi ipara. Még pár nap, a félév végére érünk. Űj harc kezdődik a harmadik negyedév, s az 1956-os év teljesítéséért. Most e napokban a félévi tervek túlteljesítésekor alapozzuk meg az éves tervek teljesítését, s készüljünk fel jól a harmadik negyedévi tervismertető értekezletekre. A felkészülés, a jó kezdet fél siker. A siker másik felét pedig a megélénkülő, s egyre több munkást megmozgató munkaverseny jelenti majd. Teljesítették első félévi tervüket Új gép a Konzervgyárban A szegedi üzemek egymásután jelentik első féléves tervük teljesítését. A SZEGEDI CIPŐGYÁR a következőket jelentette: tervünket 26-án befejeztük. Az első negyedévben export-tervünket mindössze 76 százalékra teljesítettük, de a második negyedévben jó műszaki előkészítéssel, s az ütemes termeléssel behoztuk a lemaradást. A második negyedévben a 96.5 százalékos műszaki hibanélküli termelésünkkel 56 ezer forintos többletbevételt biztosítottunk vállalatunk részére. A SEPRÜGYÁRBÓL jelentik: Operatív termelési tervünket június 26-ig 127.7 százalékra, második negyedéves tervünket 116.9 százalékra teljesítettük. Exporttervünknek 107.9 százalékban tettünk eleget. A JUTAÁRUGYÁRBÓL telefonon jelentették a terv teljesítését. Tegnap déli 12 órakor a félévi és a második negyedévi tervet minden részében befejezték, s ma már a terv túlteljesítésén dolgoznak. A SZEGEDI FALEMEZGYÁR GÖZFÜRÉSZ ÜZEMÉNEK dolgozói az első negyedévben nagyon lemaradtak tervük teljesítésében. Az április havi termelési értekezleten a dolgozók megfogadták, hogy a fél év végéig pótolják adósságukat. A Gőzfürész dolgozói becsülettel megtartották adott szavukat, s tegnap büszkén jelentették, hogy lemaradásukat behozták, a félévi tervet maradék nélkül teljesítették. Holnap Gyöngyösön: békekölcsön sorsolás Gyöngyösön kerül sor június lően a 200, 500 és 1000 forintos 29-én, pénteken délután a III. nyeremények esetén a kisorsolt Békekölcsön hatodik sorsolására, összeg kétszeresének, illetve ötEzúttal 187.850 kötvényt húznak szőrösének felvételére jogosítaki, 59,613.400 forint értékben, nak. Amennyiben a 200, illetve A nyeremények száz forintos az 500 forint névértékű összenévértékü egész kötvényekre vo- vont címletű kötvény egyik szánatkoznak. mát 5000 forintos, vagy annál A 200 forintos névértékű ösz- nagyobb nyereménnyel sorsolják X- "L Írót PTO_ Dégi Ilona dolgozik a Konzervgyárban az új töltőgépen, amelyből hazai konzervgyáraink számára 16 darabot készítenek majd a Vas- és Fémipari Szövetkezetben. szevont kötvényeknek két számuk, az 500 forintos névértékű ki, a kötvény többi összevont kötvényeknek pedig egyenként 200-200 öt számuk van, Ennek megfele. nyernek; szamai forintot A szegedi határban is megkezdődött az aratás és a búzaaratás megkezdése között ebben a gazdaságban is, mint legtöbb helyein, lesz majd egy hetes, esetleg másfél hetes szünet. Ezt az időt a gazdaság dolgozói a kukorica harmadik kapálásának elvégzésére fordítják majd. Egyébként azt is elmondotta Bozsöki Mátyás agronómus, hogy bármennyire kedvezőtlen volt az időjárás, az öthaimi kísérleti gazdaságban jó árpatermésre számítanak. Az ő becslése szerint egyremásra meg lesz a 19—20 mázsás átlag. , I . i I fő. Miskopuskta és a Balatön is várja az Alföld gyermekeit. A vidéki táborokban 214 szegedi úttörő üdül. egy pajtás pedig külföldre utazik. A nyári munkában az általános iskolák valamennyi pedagógusa részt vesz, így nyugodtan dolgozhatnak a szülők, mert gyermekeiket szerető' gondoskodás veszi körül: naponta reggel 9-től este 6 óráig 45 pedagógus és 15 ifjúsági vezető ügyel arra. hogy vidáman, (hasznosan töltsék el a napot a kis útSzocialista iparunk új fellegvára Tegnap még csupán néhány termelőszövetkezetben aratták az őszi árpáit Ma viszont már két újszegedi termelőszövetkezet kivételével mindegyik szegedi termelőszövetkezet földjén teljes lendülettel halad az aratás nagy munkája. Megindultak a kézi kaszák után a kombájnoki is. A Ságvári-telepi Táncsics Termelőszövetkezetben a Itöszkci Gépállomás egyik kombájnja kedden végezte az első próbaaratást. Szerdán reggel a gép jókor munkához látott, s estére igein nagy területen végezte el az aratás fáradságos munkájúit. A kombájn mellett arat még a Táncsics Termelőszövetkezetben tíz kézi kaszapár is. Sietni kell a munkával, mert érett a gabona, s a komíoájnt is várják még ock helyen. A Dorozsmai Gépállomás egyik kombájnja is munkába állt szerdán délelőtt a baktói Alkotmány Termelőszövetkezet árpatáiblájában. Délelőtt még a beállítás végett nehézkesen ment a munka, délután azonban már zavartalanul falta a gép a rendeket. A Felszabadulás Termelőszövetkezet negyven holdas árpatáblájába valami miatt még nem érkeztek meg az aratógépek, de a tsz tagjai nem vártak toválbb a gépre, szerdán már ők is arattak. A kézi araitokat természetesein felváltjaik majd a gépek, ha megérkeznek, s ha ezt az esőtől felázott talajok megengedik. Az öthaimi Kísérleti Állami Gazdaságban, mint Bozsóki Mátyás agronómus mondja, előreláthatólag péntek délre be is fejeződik az 55 katasztrális holdnyi árpa aratása. Szerdán estig a munkálnak ... már több minit a felével ké- Borsod megyében Kazincbarcikán és környékén épül a magyar szen voltak. Haladhat is itt nell£z;par új központja. Második ötéves tervünk is nagy összegyorsan a dolog, mert az ügyeskezű kézikaszások mel- geket irányoz elő e létesítmények továbbépítésére. Tíz- és tizezlett két kévekötő aratógép is rm dol nah ezeUen a létesítményeken. Képünk a kazincbarszaporan kerülgeti az arpatábla széleit. Az árpa aratása cikai hőerőmű hatalmas szivattyútelepét ábrázolja Úttörőink nyári táborozása Az utolsó tanítási napok is törők. A táborokban állandó elteltek az általános iskolák- orvosi felügyelet is lesz. s a ban, végetértek a vizsgák, itt nagyobb gyerekek, akik elvévan a várva-várt szünidő! gezték a vöröskeresztes tanMost az a célunk, hogy vi- folyamot, segítséget nyújtadám és hasznos nyarat, jó tá- nak az esetleges kisebb sérüborozást biztosítsunk a paj- léseknél, tasaknak. Az oktatási osztálynak A Szeged Városi DISZ-bi- azonban hamarabb és körüizottság és az oktatási osztály tekintőbben kellett volna hozgondoskodott a város úttörői- zálátnia a táborok szervezésének nyári foglalkozásáról, hez. Ugyanis csak néhány Szegeden három úttörőtábort nappal ezelőtt emelték fel a létesítettek: Újszegeden. Pe- már megállapított 350-es léttőíi telepen és az Űttörőház- számot 400-ra. Ezeknek a ban. Ezekben a táborokban gyerekeknek minimális ösz400 gyerek nyaral maid. A szegért biztosítják a napi étihelyi táborokon kívül Mis- kezést. A tanács. Borsos kalcon és Ásotthalmán is tá- László táborvezető és az iskoboroznak Csongrád megyei la igazgatók kezdeményezéúttörők. sőt az ország sok más sére — igaz. Ihogy egy kissé szép tája. Csillebérc, Aszód- megkésve — hozzálátott a* önköltségi étkeztetés szervezéséhez is. Azok a szülők, akik 4.20 forintért naponta kétszeri bő étkeztetést akarnák biztosítani gyermekeik számára, még jelentkezhetnek az iskola igazgatójánál, lgy mind több szülő lehet nyugodt, mert gyermeke gondos felügyelet mellett vidíiman, szórakozva tölti el a vakációt. Annál is inkább fontos, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a gyermekek a táborozáson, mert itt valóban ragyogó, ötletes program várja őket. A pedagógusok, táborvezetők nagv körültekintéssel állították össze a nyári tervet. Négy év táborvezetői tapasztalat (húzódik meg Borsos László általános iskolai igazgatóhelyettes munkája mögött. Ö állította össze az újszegedi úttörőtábor foglalkozásának tervét. A tábori élet rendkívül változatos. Érdekes kirándulásokat terveztek számháborúval, sétalhajózni mennek a Tiszán két alkalommal is. A tábortüzeknél kulturális műsort adnak, megrendezik a tábori olimpiászt, fürdenek, tornáznak. A nyár folyamán tovább működnek a szakkörök is. A kis ezermesterek. fotósok, biológusok, a szünetben is tevékenykedhetnek. Hetenként ellátogatnak a pajtások a moziba is, albumot készítenék, virágot ültetnék. egyszóval bőven van tennivaló, mindenki választhat kedve szerint. Reméljük, hogy tartós, meleg nyár lesz, s az úttörők valóra válthatják valamennyi tervüket. I Á (B. J.) — Koreai diákok, akik Szegeden végzik középiskolai tanulmányaikat a textiltechnikumban. üzemi termelési gyakorlaton vesznek részt a Szegedi Kenderfonógyárban. A gyári dolgozók elismeréssel beszélnek a koreai diákok lelkiismeretes munkájáról.