Délmagyarország, 1956. június (12. évfolyam, 128-153. szám)

1956-06-24 / 148. szám

OELMQGTI1RORSZ06 Vasárnap, 1956. Júnh» VL A színházi fesztivál után r o m o é s gondok L Egy-egy szinházl évad különösen jelentős állomása u Magyar Színjátszás ünnepi Hete. Möst, amikor visszapillantunk az idei évadzárás küszöbéről az elmúlt ünnepi hétre, nagy ürömmel állapíthatjuk meg a szegedi Nemzeti Színház minden eddigit felülmúló nagy fővárosi sikerét. A bemutatott két knmarn-darah, A művésznő hintaja és A tisztességtudó utcalány mind rendezésben, mind színészi alakításokban csak tovább öregbítette n szegedi színjátszás nem kevesebb, mint százesztendős jóbírét Kzt bizonyítják • budapesti színházi szakma legjobbjainak és a fővárosi sajtónak osztatlan elismerése, vnlnmint azok a kitüntetések, jutalmak, amelyekben a szegedi művészek részesültek. Általában az egész idei fesztiválra jellemző volt a vidéki színházak művészi munkájának nngylóptű előrehaladása. Olyan kimagasló előadásokat láthattunk, mint n miskolciak Antigonéja, n pécsiek Kolumbusza és n debreceniek Éjjeli menedékhelye. Ez is bizonyítja, hogy ma már túlhaladott álláspont klilün fővárosi színházi nívóról beszélni, mivel nz ott található, ahol éppen csinálják, legyen az Pécs, Szeged, vngv Budapest. A fesztivál vitathatatlanul bebizonyította, hogy a régebbi mércével ma már semmiképpen nem tekinthetjük vidékinek a szegcdi, debreceni, pécsi és miskolci színházakat, mivel országos jelentőségű alkotó munkájuk nyomán „fővárosi" rangra léptek elő. Ezeken az eredményeken túl azonban az elmúlt ünnepi hét azt is bebizonyította, hogy a vidéki színházak fesztiváljának jelenlegi rendszere rossz,- formájúban tarthatatlan. F.rre csupán egy — minket közelről érdeklő — problémát akarunk mondani. Az ország két legnagyobb vidéki színházának, a szegedi Nemzeti Színháznak és a debreceni Csokonni Színháznak mind n szakmai, mind a nagyközönség előtti előadása pontosan egyidőben volt. Tehát, nki az. Éjjeli menedékhely-et nézte meg, nz nem láthatta a mi előadásunkat és fordítva. Túlságosan zsúfolt volt a fesztivál programja, senki sem volt képes vnlnmenynyi vidéki színház előadását megtekinteni (nem is beszélve n kitűnő budnpesti előadásokról, mint Az ember tragédiája, a Ruy Blas, vagy a Bon Carlos), s Így nem is alakulhattak ki termékeny, színvonalas szakmai viták sem. Éppen ezért n vidéki színházak fesztiváljának pillanatnyi rendszerén feltétlenül változtatni kell. S nem feledkezhetünk meg az idei színházi fesztivál még egy rendkívül káros tünetéről sem. F.z pedig ncm más, mint. a fővárosi művészek kirívó közömbössége a vidékiek munkája iránt. Volt olyan előadás is, (pl. Kecskemét, Békéscsaba), ahol egyetlen egy fővárosi művészt sem láthattunk. Ncm volt különb a helyzet a szegedi előadást értékelő délelőtti vitán sem, amelyen egy jelentékenyebb fővárosi művész (Sz.endrő József, a Néphadsereg Színházának főrendezője) vett részt és szólalt fel. Pedig milyen nagy bátorítást, segítséget jelentene a vidékieknek, ha egy-egy beszélgetésre eljöttek volna az. ország Budapesten élő legkiválóbb művészei és elmondták volna véleményüket a látottakról, jót és rossz.at egyaránt; éreztették volna szeretetüket és megbecsülésüket vidéken élű kollégáik iránt. Az előadásokon megmutatkozott, közömbösség miatt mi, szegediek nagyon ncm panaszkodhatunk, mivel mindkét alkalommal zsúfolt nézőtér és kiváló művészek előtt játszott a szegedi együttes. Ennek oka nz is, mint Both Béla a záróvila referátumában mondotta, hogy „a szegedi előadás jó híre megelőzte a fesztivál-bemutatót". Ismerik a fővárosban a szegedi színház ez évi sikereit. Most egy évad elteltével visszatekintve ezekre n sikerekre, igazan büszkék lehetünk nz olyan prózai előadásokra, mint A művésznő hintaja, A tisztességtudó utcalány, A néma levente és többé-kevésbé, a bemutatott új magyar dráma, a Dél keresztje volt. Az opcrclt-gárda olyan kitűnő előadásokat produkált, mint a Madarász és a Leányvásár; Nagyszerűen fejlődött az elmúlt évadkan a színház opernkultúrújn is. Olyan nagysikerű előadásokra tekinthetünk vissza, mint n Iloffinann meséi, az Álarcosbál, és a Don Jüan. Ezekért a sikerekért a legnagyobb dicséret a színház kiváló zeneigazgatóját, Bubányi Vilmost illeti. És örülhetünk a kiemelkedő művészi munkát bizonyító nagyszerű színészi alakításoknak is. Hogy csak a legjobbakat említsük, ilyen volt Papp Júlia Donna Annája, Ambrus Edit Lizziejc, Miklós Klára Ziliája, Barssy Béla Gajevje, Kátay Endre alkirálya, Iván Margit Lucyja és még tovább lehetne sorolni a neveket. Ugyancsak örömmel tölthet cl mindenkit a fiatalok kitűnő szereplése is. Nagyonnagyon sokat fejlődött ebben az évadban Dómján Edit, Papp Teri, Berdál Valéria, Kaló Flórián és Varga Róbert. n; Ezek azok az örömök, nmelyek valamennyiünket, akik szeretjük a szegcdi színházat büszkeséggel töltenek el. De éppen ennek a szeretetnek a jogán kell beszélnünk azokról a gondokról is, amelyek a színház életében jelentkeznek. Most a XX. kongresszus után friss, egészséges levegő áradt be a színház falni közé, amely máris érezteti termékeny hatását. Napvilágrn kerülnek olyan országos érvényű problémák, amelyekről eddig keveset beszéltünk, vagy pedig csak. beszéltünk. Ezeknek megoldása minden bizonynyal a magyar színházkultúra fejlődését eredményezhetik. Kórosnak bizonyult a magyar színházak túlzott központosítása, s ezért üdvözöljük örömmel a vidéki színházak decentralizálására irányuló törekvéseket. Igy kerül át éppen ezekben a napokban a szegedi Nemzeti Színház is n Városi Tanács kezébe. Ez. az intézkedés új és nagv feladatokat, megnövekedett felelősséget ró a tanácsra. De semmi esetre sem jelentheti az igazgató önállóságának, egyéni felelősségének csökkenését. Ellenkezőleg. El kell érni, hogy a tanácsban a színház legelső képviselője maga az igazgató legyen. Nagyon élesen vetődik fel a szegedi művészek között napjainkban is az anyagi ellátottság kérdése. Egyre szembetűnőbb a fővárosi és a vidéki színészek keresető közülti különbség. Ez az aránytalanság most valamennyire csökken a Minisztertanács legújabb rendelete nyomán, mivel augusztus 1-től a vidéki színészek fizetését 15 százalékkal felemelik, ami egy év alatt az országban 1,600.000 forintot jelent Ugyancsak ebben nz évben szeptember 1-től bevezetik az úgynevezett „tüli" rendszert, amelynek lényege az, hogy meghatározzák színészenként, kinek hány előadást kell játsszani egy esztendőben, s ezen túl minden egyes előadást külön meg kell fizetni. Ezek a rendelkezések nagymértékben elősegítik színmű vészeink életszínvonalának emelkedését. S hogy ez mennyire égető probléma, mi sem bizonyítja jobban, mint általában a vidékről, a így Szegedről is való clvagyakozás gondolata, amely rendkívül elevenen él színészeinkben. Ez az elvágvakozás egyformán fakad erkölcsi és anyagi okokból. A budapesti művészek hasonlíthatatlanul könnyebben szerepelhetnek a film és a rádió milliós nyilvánossága elölt, s nagyobb a lehetőségük az önművelődésre is. Ameddig nem oldjuk meg az ezzel járó súlyos erkölcsi és anyagi gondokat, mindaddig visszatérő gondolat lesz színészeink körében a vidékről való elvúgyakozás. Az eddigieknél is szembetűnőbb nz n probléma, amely a szegedi Nemzeti Színház valóságos és látszat eredményeiből fakad. Ha pusztán csak azt néznénk, hogv ebben az évadban hánvnn tekintették meg a színlíaz előadásait, s ez mennyire segítette elő a bevételi terv teljesítését, akkor nagyon kedvező lenne a kép. Igy a szegedi Nemzeti Színház országosan a legjobbak között áll. Ila azonban azt nézzük meg, hogy a bemutatott prózai daraboknak május 31-ig összesen 77.100 nézője és 668.500 forint bevétele volt a zenés darabok 159.500 nézőjével és 1 millió 279.500 forintos bevételével szemben — rögtön megváltozik ez a kedvező kép. Tehát ebben az évadban Szegeden több mint kétszerannyian nézték meg a zenés előadásokat, mint a prózákat és cz közel kétszerannyi bevételt jelentett S itt van a kutya elásva! — ezért részben látszat a szép eredmény, mert ncm mondja meg, mi van a számok mögött Ezek után már csak az. lehet a kérdés, hogyan kell változtatni ezen a helyzeten. III; Bátrabb, kezdeményezőbb, önállóbb műsorpolitikát kövessen a szegcdi Nemzeti Színház. Nem lenne igazságos, ha az egyes prózai darabok sikertelenségéért csak a közönséget marasztalnánk cl. Való igazság, hogy érthetetlen, miért kellett Szegeden „megbuknia" Shaw ragyogó darabjának, a Warrenné mesterségének, s hogy miért ncm fogadták nagyobb érdeklődéssel Csehov Cseresznyéskertjét. De az is igaz, hogy a közönség igénveinck sokat hangoztatott kielégítése címén be kell mutatnia a színháznak olyan prózai darabokat is, amelyeket valóban igényel a közönség. Ne féljünk elővenni a görög tragédia írók, Shakespeare, Moliére, Ibsen, Ilauptmann, Pricslly, Shaw, Rostand, Schiller, Lope de Vega, Osztrovszkij, Visnyevszkij és a magyarok közül Kisfaludy, Csíky, Szigligeti, Molnár Ferenc, Illyés és Háy legjobb, ma is értékes műveit. Igy rögtön sokkal színesebb, sokoldalúbb lenne a színház prózai műsora. Másrészt egy sor olyan feladat is áll előttünk, melyeknek megoldása elengedhetetlenül szükséges a szegedi színművészek fejlődése érdekében. Debrecenben és Kecskeméten már felavatták a színészházat Szegeden miért nem lehet ilyet csinálni? Ameddig a színészek 300—400 forintos albérleti szobákban laknak, ahol még szerepet sem tudnók nyugodtan tanulni, addig nem is fognak végleg letelepedni Szegeden. Ugyancsak elfogadhatatlan, hogy a művészek aszerint részesülnek prémiumban, hogy milyen a színház bevételi tervteljesítésc, s nem aszerint, hogv milyen a művészi alkotó munkájuk. Ezzel együtt növelni keU az egész színházról vnló gondoskodást is. Érdemes összehasonlítást tenni a csehszlovákiai Kassa színház és a szegedi Nemzeti Színháa között a létszámot illetően: Kassa Szeged Balettkar 23 4 S/ólótáncosok 1t 4 Énekkar 40 24 Zenekar 51 42 Magánénekesek 19 14 Karmester 4 2 Ameddig ilyen szomorú a statisztika, addig nem is várhatunk különösebb fejlődést a nagy múltra visszatekintő szegedi opernkultúrától. Helyes lenne mielőbb felülvizsgálni a bonyolult színházi adminisztrációt is, s annak egyszerűsítésével néhány munkaerőt felszabadítani. Igy ezáltal több művészt lehetne foglalkoztatni. Végül beszélni kell a szegedi színház teljesen befagyott külföldi kapcsolatairól. A következő évadban feltétlenül léire kell hozni csercmflsorokat, karmester és énekes cseréket a szomszédos román és jugoszláv színházakkal. Mert teljesen tűrhetetlen állapot, hogy a párizsi színházi fesztiválon szinte valamennyi európai ország részt vesz, (a népi demokráciák is) csak éppen Magyarország nem. Elképzelhetetlen, hogy például Bessenyei Ferenc ragyogó Othclló alakítása no lenne legalább olyan ériékes ,export-cikk", mint a válogatott Puskás öcsi ballába; Az Idei színházi évad mérlegét figyelve örömökről és gondokról beszéltünk. A jövőre nézve pedig csak azt kívánhatjuk, hogy egyre kevesebb legyen a gond és minél több az öröm. SSmfén Péter A Juhász Gyula-szobor és alkotója Látogatás Segesdi György műtermében Találkoztam Juhász Gyulával. Végíggombolt felöltőjében állt. kicsit félrecsúszott csokornyakkendővel, (homlokra hajló hajjal és szomorú tekintettel. Mintha csak lassan indulni készülne megszokott tiszaparti sétájára. De ezeket a lépéseket már nem tudja megtenni. Mert szoborról van szó. Juhász Gyula évek óta sürgetett és várt szobráról. amelv Szegeden kerül felállításra. Egyelőre még ott áll Budapesten Segesdi György fiatal szobrászművész csendes műtermében. Segesdi György a fiatal szobrászgeneráció egyik legtöbbet igérő alakja. Tizenhat éves korában kezdett agyagból minitázgatnl, bár szülei ekkor még vegyészmérnöknek szánták. Amikor azonban tagja lett a Derkovics kollégiumnak, már bizonyos volt a családban is. hogv Gyurkából szobrász lesz. Előszón Beok András, majd hórom évig Kisfaludi Stróbl Zsigmond szorgalmas tanítványa volt. Két esztendeje végezte el a Képzőművészeti Főiskolát, s diplomamunkájaként Bacsányi János szobrát készítette el. Már négy esztendeje vesz részt különböző országos kiállításokon, Különleges szeretettel mintázott meg néhány munkásfigurát, ezek közül a legsikerültebbek: a Martinász. a Kohász és a Kovácslegény. Ezeknek az alkotásoknak a realizmus az alapja. Az elmúlt év februárjában nyerte meg Segesdi György a Szegeden felállítandó Juhász Gyula-szoborra kiírt pályázatot. Most már az elkészült szobor láttán örömmel Idézi fel azokat a napokat: — Rajzvázlatokkal kezdtem a munkához, ezek között kerestem a hozzám legközelebbit. S bár mennyiségileg nagyon sok rajzom volt. sehogy sem akart kialakulni az, amire vágytam. Pedig akkorra már jól megismertem Juhász Gyulát, mint költőt, mint. embert. s mégis a lényeg valahogy mindig elsikkadt ezekben a rajzokban. A pályázati határidő lejárta előtti napon eszembe jutott a végig bezárt kabát motívuma. Tudtam, hogv Juhász Gyula őszinte szerelmese volt a Tiszának, s éltkor elképzeltem őt amint ebben a bezárt felöltőben, kalappal a kezében ott áll a Tisza partján. —1 A szórakozott, de nagvon melegszívű, sok harcon keresztül ment embert, igyekeztem megformálÉrzem igaz kapcsolatét a néppel, s néha fellobbanó forradalmi érz©.meit is. Ezt. a kettősségnek nem is nevezhető korbeli jellegzetességet ugyancsak ki akartam fejezni. Juhász Gyula szobra a végső művészi megoldásban egyszerű, mélységesen emberi megfogalmazást kíván. Ezért egyformán kerültem a túlzott líraiságot és a vad "pátoszt. Természetesen nem nekem, hanem elsősorban ls Juhász Gyula szegedi tisztelőinek kell majd meghatározniok munkám eredményességét és értékét. Annvit azonban már megállapíthatok, hogy Juhász Gyula szobrának elkészítése nagyon-nagyon sokat használt művészi fejlődésemben, mivel a feladat bonyolultsága komolyabb elmélyedésre késztetett. Ennyit állapíthat meg a szobrászművész, Segesdi György. Mi azonban, akik elsőkként láthattuk Juhász Gyula szobrát az alkotó műhelyében. elmondhatjuk, hogv a nagy szegedi költő ebben a fiatalemberben költészetéhez és emberségéhez alázatosan hű művészre talált. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a közel egyórás beszélgetésünk alatt végig úgy éreztük, hogy Juhász Gyula is közöttünk van. Ott állott az ablak előtt, s maga elé meredve figyelte a csendesen szemerkélő nyári esőt. MARTINÁSZOK KÖZÖTT Sztálinvárosi Jegyzetek II. Ll atalmas épületben — I* amelynek acélvázát vas- és acélfal futja be — termelnek a Martin-kemencék. Nemrégiben kezdte meg a munkát a harmadik kemence. Rabul ejt a látvány: félelmetesen fortyogva, fehér, vakító fényt lövellve olvad a nyersvas, amelyet ötvöznek, hogy acéllá váljon. Gyorsjáratú futódaru mozog a magasban. Lenn lapos vagonokon óriási kerek adagoló tányérok, rajtuk a kakiltok, amelyekbe a csapolás után a roppant daru segítségével öntik az acélt, az üstből. A Nagykohó a vasércből nyersvasat ad, a Martin ezt finomítja, dolgozza fel acéllá, nehéz, bonyolult eljárással, dé igen korszerűen. A Sztálin-Vasműben még nincs hengermű és így az acélt a csepeli RM-be, a Lőrinci Hengerműbe is szállítják továbbfeldolgozásra. Ez — kétségtelenül növeli a költségeket. De 1959-ben a meleghengermű, 1960-ban pedig a hideghengermű is megkezdi a munkát Sztálinvárosban. A hengermű mélykemence csarnokának — a Martinba jövet láttuk — már megkezdték az alapozási munkáit. A tervek szerint a hengermű 1960-ban a szálinvárosi Martin-kemencék teljes termelését lemezzé hengerli. A meleghengermű 1960-ban 354 ezer tonna 2—12 milliméteres vastagságú közép- és finomlemezt termel majd, mint készárut. Ezen belül 96 ezer tonna lemeztekercset a hideghengermű számára, amely ebből 85 ezer tonna 2 —0.2 milliméteres vastagságú finomlemezt hengerel. Ha a hengermű 1960-ban mondjuk, csak 2 milliméteres lemeztáblákat készítene, akkor ezzel az egész Dunántúlt be lehetne borítani. A

cél, vas. E nélkül nincs gépipar, nem lehet gépesíteni a mezőgazdaságot, nem lehet korszerűsíteni, olcsóbbá tenni a könnyű- és élelmiszeripar termelését sem. Sztállnváros acélt ad, és segíti, hogy nagy céljainkat, elsősorban a népjólét növelését megvalósítsuk. Ahogy közelebb érünk a Martin-kemencékhez, egyre melegebb lesz. Aki nem szokta, bizony 5—6 méternél közelebb nem nagyon merészkedik a kemencékhez. Nagyon derék emberek a martinászok, s munkájuk talpig embert kíván. Kitűnő ember, csupa akarat például Szabó József is, az egyik műszak üzemvezetője. Régóta, 22 év óta dolgozik a kohászatban. Ebből 17 évet a Martin-kemencéknél töltött. Nem is olyan régen a Szovjetunióban is járt és tanulmányozta a martinászok munkáját. Szabó elvtárs ismerteti, hogy egy kemence egy csapolásnál általában 120—130 tonna acélt ad. Naponként háromszor csapolnak a kemencéknél. A legkorszerűbbek a kemencék, automatikus vezérlésűek, alkalmazzák náluk a jelenkori technika vívmányait. Érdekes, hogy egy kemence egy órában mintegy 200—250 köbméter vizet fogyaszt. Dehát van elég víz a Dunában. Kérdezem, hogy mennyit keresnek az olvasztárok. — A múlt hónapban — feleli az üzemvezető —, mint Igencsak mindig — háromezer forint volt az olvasztárok keresete. Nagyon megérdemelték! K

özben próbát vesznek a kemencében izzó, sistergő anyagból; a minőséget vizsgálják. Persze, kobaltüveg van az olvasztárok szeme előtt. Az üzemvezető kölcsön adja a kobalt-üvegét, hogy belenézhessek a kemence gyomrába. Komolyan és határozottan hozzáteszi: — Nagyon vigyázzon rá, mert nincs kobalt-üveg. Érdeklődöm. Jogosan felháborodik: alig van szemüvegük az embereknek. A kobalt-üveget külföldről kellene behozni, de ez ügyben kérem, nem ügyeseik a mii kereskedelmi szerveink. Nézze meg — mutat saját kobalt-üvegére — ezt a kapitalizmusból örököltem. Az üzemvezető mérgelődve mondja el azt ls, hogy a martinászok néha igen késve, vagy igen melegen kapják a szódavizet, mert messze van a szódagyár. „Egyáltalán nem kerülne sokba itt egy szódagyár, hisz' miből áll az. A Szovjetunióban ez másképpen van". Feltétlenül el kell intézni a kobalt-üveg és a szódavíz-ügyet. Talán kicsiség? Nem, mert dolgozó emberekről van szó, s viszonylag igen könnyen lehet segíteni a panaszon. Nem árt, ha fi* gyelemmel kíséri ezt a Kohó- és Gépipari Minisztérium. Csapoláshoz közeledik az idő. Feszülten figyel az öt ember, aki egy-egy kemencénél dolgozik. A vezető olvasz-' tár jelt ad. Csapolnak. Fehéren izzva ömlik az acél, millió szikrát szórva. Áttüzesedik a levegő, a vasmennyezetig nyújtva nyelvét a vörös láng. Egyre ömlik az acél az üstbe Közben mangánt dobnak az üstbe folyó acél közé és így is növelik szilárdságát, rugalmasságát. A lecsapolt acél 1630—1650 Celsius-fokos. A kemencéből belefolyik az acél az üstbe. A mennyezeti futó daru viszi az üstöt, s öntik az acélt a koklllákba. Érdekes, hogy a kokillák belseje kátrányozott, hogy tisztább, szebb legyen az öntés. M

egtelnek a kokillák. Egy kemence 125 tonna acélt adott. A kokillákból, amelyeket mozdony húz ki a Martinból, aztán kikerül az acéltuskó és megy a hengerdékbe. Dolgozik a Martin. Nincs megállás. Műszakváltás után pedig de jól is esik a martinászoknak egy-két korsó sör. Morvay Sándor (Folytatjuk) Szegeden vendégszerepel a ljubljanai rádió tánczenekara Az egyre jobban fejlődő magyar—jugoszláv kulturális (kapcsolatok jegyében a közeljövőben Szegeden vendégszerepel a jugoszláv ljubljanai rádió 20 tagú tánczenekara. A hazájában rendkívül népszerű és a noviszádl rádióból is jólismert tánczeneeste fél 9-\Uor mutatkozik be kar július 5-én, csütörtökön az újszegcdi szabadtéri színpadon a szegedi közönség előtt. A ju—zláv együttes műsorának keretjátékát Darvas Szilárd írta. Rév Erzsi és Agárdy Gábor játsszák, táncolják. A ljubljanai rádió tánczenékarának előadására. — amelyet kedvezőtlen idő esetén a színházban tartanak meg fél 6 és 9 órakor — )e-< gyek az Országos Filharmóniánál kaphatók. — Az Appenlnek (középső részébein, Forli vidékén pénteken már 28. napja rengett a föld — jelenti az AP. Az utóbbi napokban 17 (ház omlott össze. Santasofia és Galleata több mint 10.000 lak<>sa négy hete a szabadban, sátrakban alszik. — A Kölcsönös Segítő Takarékpénztárnak a második takarékossági időszakban 427 tagja van a Szegedi Textilművekben.