Délmagyarország, 1956. május (12. évfolyam, 104-127. szám)

1956-05-22 / 119. szám

Kedd, 1956. május 22. DELMHGMRORSZÍG A Dolgozó Ifjúság Szövetsége Központi Vezetőségének ülése Hétfőn reggel a DISZ központi székházában megkezdő- meg mindent annak érdeüoé­dött a Dolgozó Ifjúság Szövetsége Központi Vezetőségének ben, hogy ifjúságunk ismerje IV. illése. Az ülésen megjelent és felszólalt Ács Lajos az MDP meg a teljes igazságot a ju­Pohtikai Bizottságának tagja, a Központi Vezetőség titkára, goszláv nép szocializmust épí­Jelcn volt az ülésen Köböl József, az MDP Központi Vezc- tő munkájáról hogy minden tősége párt- és tömegszervezetek osztályának vezetője. Az ülés a 'következő napirendet fogadta el: l. A DISZ munkájának tapasztalatai. f 77. Az RM Művek DISZ Végrehajtóbizottságának jelen­tése a Központi Vezetőségnek a technika fejlesztésére vonat­kozó határozatának végrehajtásáról. 777. Szervezeti kérdések. Szakali József elvtárs beszéde — Az SZKP XX. kongresz­szusa beszámolóinak, határo­zatainak megismerése — kezdte beszámolóját — a kongresszus tanulságainak al­kalmazása pártunk tevékeny­ségében jelentősen fokozta az egész magyar ifjúság politi­kai érdeklődését. Ezután ar­ról beszélt, hogy pártunk irá­nyító. vezető munkája az az elsőrendű tényező, amely előbbrevitte és fejlesztette az egész ifjúsági szövetséget. Ennek hatása megmutatkozik termelési tapasztalatainkban, a politikai kérdésekkel való foglalkozásban, a pártunk iránti bizalom növekedésé­ben; 1954-ben, amikor a DISZ ellen megindult a jobboldali erőik támadása, a párt veze­tésével a DISZ melletti kiál­lásával megvédtük a DISZ alapelveit a jobboldal elleni harcban és a DISZ szorosan felzárkózott a pártunk mögé. A párt politikájáért folytatott kemény harc feltétlenül he­lyes és szükséges volt. s vál­tozatlanul a DISZ vezető szerveinek eredményes poli­tikai csatájaként, könyvelhet­jük el. De ebben a harcban komoly fogyatékosságok is voltak. Azok akik bírálták a DISZ-t, s politikailag helyte­len és hibás nézeteket mond­tak el. nem egv esetben a va­lóban meglévő hibákra, az ifjúság között tapasztalható nyugtalanító tünetre hívták fel a figyelmet. Mi nem fi­gyeltünk fel eléggé ezekre, nem fordítottunk megfelelő figyel­met arra. hogy ezeket a tü­neteket elemezzük és a Párt vezetésével széleskörűen fel­lépjünk ellenük. — Ifjúsági szövetségünk fejlődésének is alapvető fel­tétele — folytatta — az, hogy maradéktalanul érvényesít­sük a lenini tanításokat az if­júsági szövetség jelentőségé­ről és feladatairól. Ennek megfelelően különösen fontosnak tart­juk a párt vezető szerepé­nek további erősítését, s az ifjúsági szövetség önállósá­gának fejlesztését. E kettő általában nem mond ellent egymásnak. Nem a párttól önálló ifjúsági szövetséget kell kifejleszteni, hanem a párthoz tartozó szervezetet. hibák ellen nem folytatott megfelelő ideológiai, politi­kai harcot és így azok sok­szor éppen az intézőbizottság határozataiból, vezetési stílu­sából, intézkedéseiből követ­keztek. — A párt Központi Vezető­sége és a DISZ Központi Ve­zetősége — folytatta — elha­tározta, hogy országos ifjú­sági tanácskozást hív össze. A tanácskozás feladata, hogy számba vegye az ifjúság kö­zötti munkáról szóló pártha­tározat végrehajtásának ta­< pasztalatait, feltárja az ifjú­sági politikában lévő gyen­geségeket és megjelölje a DISZ további feladatait. Szakali József ezután ifjú­ságunknak a II. ötéves terv­vel kapcsolatos feladatairól szólt s többek között ki­emelte: Az elmúlt év tapasztalatai azt bizonyítják, hogy az ifjú­ságban rejlő hatalmas alkotó energia akkor bontakozik ki igazán, ha önálló, felelősség­teljes feladat elé állítjuk a fiatalokat. — Javasoljuk — folytatta —, hogy híven az első ötéves terv idején kialakult hagyo­mányainkhoz, az ifjúsági szövetség vál­laljon védnökséget máso­dik ötéves tervünk legna­gyobb létesítménye, a Ti­szavidéki Vegyikombinát építése felett. Ezenkívül csaknem minden megyében, városban, üzem­ben és falun meg lehet és meg kell találni azokat a kon­krét feladatokát, amelyeknek megvalósítását az ifjúság magára vállalhatná. — Az SZKP XX. komgresz­szusának tanulságaiból, va­lamint a párt Politikai Bi­zottságának határozataiból messzemenő következtetése­ket kell levonnunk ifjúsági szövetségünk eszmei-politikai nevelőmurikájára is — foly­tatta a beszámoló. Az agitá­ciós- és propagandamunkánk­ban szívós, kemény harcot kell folytatnunk a személyi kultusz minden megnyilvánu­lása és maradványa ellen, sokkal jobban. Hangversenylevél a szegedi kórusok pesii szerepléséről A Délmagyarországi Áram­szolgáltató Vállalat Énekkara csak egyike volt annak a 77 öntevékeny művészeti együt­tesnek, amely a IV. Vasas Zenei Fesztivál hangverseny­sorozatán fellépett. Szereplé­sükre a pesti közönség rnégis szívesen emlékezik, nemcsak azért, mert örvendetesen az eddig méltatlanul mellőzött mai magyar zeneszerzők mű­vei népszerűsítésének mun­kájából vették ki részüket — a „Kortársaink" című hang­versenyen énekeltek —, ha­nem mert dalolásuk, fellépé­sük egész hangulata kifejezte sajátos, tájvidéki mondaniva­lójukat. Ízelítőt adtak a sze­gedvidéki emberek gazdag dalkincséből, de Bárdos: „Po­zsony mellett', Gál: „Nyári egek alatt" és Sárhelyi: „Bé­kskalapács" című kórusmű­veinek mértéktartó, ízléses előadása a kórus sokoldalú képességeit bizonyította. Per­sze. a férfiak kultúrált ének­lése mellett a női kar meg kissé bizonytalankodott — törvényszerűen valószínűleg azért, mert nem­•-'•""' ' alkotják tekintetben rendeződjenek baráti kapcsolataink a jugo­szláv ifjúsággal. — Javasoljuk, hogy széles körben rendezzünk határ­találkozókat, még jobban fejlesszük kapcsolatainkat a különböző szoiiiszcdos or­szágokkal. — Ifjúságunk nemzetközi érdeklődésének fokozására, a proletár-internacionalizmus­nak és különösen a Szovjet­unió iránti szeretetnek fej­lesztésére széleskörű politikai tömegmozgalommá kell ten­nünk a felkészülést a VI. Vi­lágifjúsági Találkozóra. Ezután szervezeti kérdé­sekről szólt a beszámoló, s ezzel kapcsolatban rámuta­tott, hogy abból a helytelen elméleti megállapításból ki­indulva, amely szerint a szo­cializmus építésének előre­haladásával éleződik az osztályharc több ifjúsági réteget, ahe­lyett, hogy közelítettünk vol­na magunkhoz, ellenkezőleg — távolítottunk. Hibák tör­téntek a középparaszt fiata­lok egy részénél, kiskereske­dők, kisiparosok fiai közötti munkában. Pedig többek kö­zött éppen az osztályellenség ' elleni harc is megköveteli, hogy foglalkozzunk az ifjú­ság ezen részeivel, neveljük — segítsük őket. — Helyesnek tartjuk — folytatta —, ha foglalko­zunk az osztályidegen, a kulák-ifjúsággal. Lehetővé kell tenni, hogy mindin­kább beleilleszkedjenek rendszerünkbe, s azokat, . , ,, akik közülük becsületesen j W* aratott nagy^ sikert dolgoznak, teljesítik köte­lességüket, tanulnak, s be­bizonyítják munkájukkal, magatartásukkal, hogy al­kalmasak a DISZ-tagságra, fel kell venni a DISZ-be is. Természetesen magának a DISZ-tagságnak keil dönte­nie minden esetben, hogy fel­vegyék-e őket. Szükségesnek tartjuk e változást, hiszen több 10.000 fiatalról van szó. Mindez nem jelenti azt, hogy megszűnt volna az osztály­harc, feladatunk továbbra is az osztályellenség leleplezése. De, ha az osztályharcot feles­legesen élezzük, ellökünk olyan ifjakat is, akiknek kö­zöttünk lenne a helyük és az osztályellenség malmára hajt­juk a vizet, — Minden tudásunkat, ké­pességünket, erőnket latba fogjuk vetni, hogy a magyar A megyei pártbizottság ülése Az MDP Csongrád megyei Bizottsága május 2I-én, hét­főn ülést tartott és megvitatta a végrehajtóbizottság beszá­molóját, amelyet a VB nevében Papp Sándor elvtárs mon­dott el „A mezőgazdasági termelés és a tsz-mozgalom hely­zete a megyében" címmel. A pártbizottság üléséről holnapi számunkban számolunk be olvasóinknak. A DON JÜAN SZEGEDEN Beszélgetés Kertész Gyu'ával, az opera rendezőjével — Az intéző bizottságnak az a véleménye, hogy a DISZ munkájában az 1953. júniusi párthatározat végrehajtása során elkövetett jelentős poli­tikai és szervezeti hibák el­lenére is alapjában helyes irányú fejlődés indult meg. A párt Központi Vezetősége múlt év májusában hozott határozata, majd a DISZ TI. kongresszusa megerősítette és fejlesztette ezt a helyes irányt. — A hibák kijavításának elengedhetetlen feltétele, hogv bátran szembenézzünk az if­júság között, végzett nevelő­munkának hibáival. A szemé­lyi kultusz hatása az ifjúsági szövetség munkájában is erő­teljesen érvényesült. Meg­nyilvánult ez az ifjúsági tö­megek szerepének, alkotóere­jének lebecsülésében. — Komoly felelősség ter­heli a DISZ intézőbizottságát — hangsúlyozta —, hogy e „„w„ mint eddig _ M ifjúsági bármikor, lehetővé vált, hogy ifjúság méltó örököse legyen az ifjúság számára igazi esz- az előző nemzedék forradalmi móket, igazi ideálokat állít- harcainak, hogy a mi ifjúsági sunk- szövetségünk ugyanúgy A továbbiakban a hazasze- helytálljon napjaink felada­retetre nevelés fontosságáról , tainak megoldásában, mint beszélt, majd rámutatott ar­ra, hogy a ' mai nemzetközi helyzetben újabb nagy lehe­tőségei nyíltak ifjúságunk proletár-internacionalista ne­velésének. A nemzetközi ese­ményeket sokkal érdekeseb­ben, sokkal jobban magya­rázzuk, mint eddig. Tegyünk 'ahogyan helytálltak elődeink, az ifjú kommunisták, a KIMSZ tagjai az osztályharc legnehezebb óráiban — fe­jezte be beszámolóját Szakali József. — A beszámolót vita követte. A Központi Vezető­ség ülése kedden folytatja munkáját. (MTI) csak korra nezve fiatalabb részét a kórusnak. _ Néhány nappal a -fenti hangverseny után ifjú dalo­soknak, a Szegedi Pedagó­giai Főiskola diákjainak tap­solt a pesti közönség — ezút­tal a Madách Színházban, az egyetemek és főiskolák kul­turális versenyének döntőjén. Már az első műsorszám — Castoldi: „Kicsi nimfák" — után nyilvánvaló volt, hogy a képzett, kultúrált kórus a vereseny egyik komoly esé­lyese. Műsorukból különösen két szám, Bartók: „Négy szlo­vák népdal" és Behár: „Vö­rös Csepel" című szerzemé­A kórusnak sikerült kifejeznie a szlovák népdalokban lévő széles emberi érzelemskálá­kat és e műsorszám után szinte pillanatok alatt átáll­nia a csepeli munkásinduló kívánta dinamikus hangulat­ra. Mikor eredményhirdetés­kor a legjobbnak bizonyult, a szép múltra visszatekintő Budapesti Műszaki Egyetem énekkara után a szegediek neve hallatszott, lelkes taps köszöntötte az országos ver­seny második helyezettjét, akik „mellesleg" egy rádiói is kaptak ajándékba a DISZ KV-től. Befejezésül csak annyit, ör­vendetes, hogy a szegedi kó­rusok fővárosi vendégszerep­lése nemcsak lelkiismeretes felkészülésről, komoly képes­ségekről tanúskodott, hanem arról is, hogy a szegedi ének­karok szívvel-lélekkel a mai magyar zene barátainak bi­zony még eléggé kicsi tábo­rát szélesítik. És elsősorban ez az, amit a pesti hangver­senylátogató közönség meg­jegyzett a szegedi kórusok­ról .., Segesdy Miklós BÚCSÚ észrevette az előkészüle- Küzdelmekben, szívós teltből, — ő miatta /öt- harcban teltek a hosszú tek össze, búcsúztatni nehéz évek... Aztán akarják. A jóleső érzés jött a felszabadulás . • ten. Egyébként nem jött mellett kicsit furcsálotta Beválasztották az első volna már be, hisz át- az ünneplést. S mikor nemzetgyűlésbe... 0 Az 7. kerületi Tanács vezetői kérték, hogy ma még vegyen részt a dél­utáni munkaértekezle­adta hivatalát, mindent elintézett. Amikor pénteken dél­után belépett a kis ta­— Kétszázharminc darab­ból álló juhállományt vásá­roltak a sövényházi Szabad­ság Termelőszövetkezet tag- nácskozóterembe, elcso­jai. A juhtenyésztés egy új, dálkozott. Virág díszlett igen jövedelmezőnek ígérke­ző üzemág lesz ezután a Sza­badság Termelőszövetkezet­ben. Berendezkednek birka­az asztalon, ünnepélyes volt a hangulat. Meg­kérték, hogy az ablak mellett lévő vörös dra­az elnöklő Mison Gusz- volt az első üzemi párt­táv elvtárs megható sza- l[íká? az országban... . , . . Aztán a tanacs dolgozu­vakkal idezte fel a regi ja ^ .. Egy. emlékeket, hisz együtt szer felajánlottak neki ^^ ^ . ; ^^ ^ dolgoztak évekig a Sze- magasabb fizetésű állást, inkából Iá" is "örege­de o erezte: azt nem ° hirná már tökéletesen el­látni, — nem vállalta . . . Es most nyugdíjba lőtték munkatársai. Aztán sorba szólaltak fel. Mindenkinek volt egy-két kedves szava, hogy mennyire szeret­ték, tanultak tőle, és mint régi, jó elvtársat fogják megőrizni emlé­kezetükben. Az egyik lány kerámia-szobrot nyújtott át néki. Az öreg bojtár a fiatal utód­jának átadja munkáját — ezt ábrázolja a kedves ajándék. Így búcsúzott... Mondott ő is néhány keresetlen szót, hogy tő­le távol áll a dísz, a pompa és g edi Kenderjonógyár 'ban, Agócsi bácsi eszébe jutott a múlt. .. Negyven évvel ezelőtt ^nyéSZtlSrC dÓCíc ™ít páriával leterített kis asz- került a szegedi kender­CS- g-Jón mpJvásárolták az tál mellett foglaljon he- be, ahol 32 esztendeig ÁUa«^nSSSSf1 az Uje, Megilletődve ült le dolgozott A szervet első 130 darabból álló juh- « székre szenten a munkasok mmden moz­törzset többiekkel. Ekkor mar galmaban reszt vett. megy ... —... Nehéz a búcsú — csuklott el a szava Mi­son elvtársnak, s a csen­det felharsanó taps törte meg; hosszasan köszön­delt, de a pártnak, mint népnevelő, hűséges ka­tonája lesz élete végéig. A szegedi munkás­mozgalomban töltött 40 harcos év után köszöntik e sorok is őt, Agócsi Já­nos elvtársat. M. T, Éppen hat esztendeje, hogy a szegedi, akkor még Baross Gim­názium kapuján érettségi bizo­nyítvánnyal a kezében kilépett egv magas, sovány fiatalember. Elindult Pestre, a Műszaki Egye­tem villamos mérnöki kai-ára felvételizni, s most, 1956-ban né­hány héttel ezelőtt, mint fiatal opcrarende»d iórt haza Szegedre. Hogyan lett operarendező? Erről beszélgetünk vele, Ker­tész Gyulával, a Don Jüan szc­|gcdi előadásának fiatal rendező­jével. — A zene mindig érdekelt, R mint valami titokzatos varázs vonzott magához. Mint gimna­zista itt, Szegeden rendszeresen megnéztem Vaszy Viktor kitűnő opera előadásait. Mégis édes­anyám elhatározásából a Műsza­ki Egyetemen kellett felvételiz­nem. A felvételi vizsga sikerült; s mikor Budáról Pestre sétáltam át gyalog, a Rákóczi úton meg­álltam az Uránia-mozinál a ké­pek előtt. Egyszer csak meglát­tam az egyik üveg alatt a Szín­ház és Filmművészeti Főiskola hirdetményét, mely szerint eb* ben a házban lehet jelentkezni színésznek, rendezőnek, operatőr­nek* Rögtön felmentem, kitöltöttem egy csomó kérdőivet, behívtak vizsgázni, s felvettek a filmrendezői szakra. Azóta se jártam a Műegyetemen; Így kezdődött. Egy évig volt a Színművészeti Főiskola hallga­tója, ahol többek között Oláh Gusztáv, az Állami Operaház főrendezője is tanította, aki fel­ügyelt zenei érdeklődésére. Ami­kor egy évvel később a Zene­művészeti Főiskola operarende­zői szakot hirdetett, tanára ja­vaslatára ő is jelentkezett. Na­gyon félt a felvételi vizsgától, először meg is szökött a bizott­ság elől, de végülis minden sike­rült. A felvételi bizottság, amely­nek többek közölt tagja volt Oláh Gusztáv, Nádasdy Kálmán, Zatliureczky Ede tehetségesnek találta a fiatal Kertész Gyulát. — öt esztendeje vagyok a Zeneművészeti Főiskola hallga­tója és most készülök legnehe­zebb vizsgámra, első önálló opera­rendezésemre, a Don Jüan szegedi bemutató­jára. Az öt év alatt 25 féle tan­tárgyat tanultam, s nem keve­sebb, mint 36 tanár tanított. Az operarendezés gyakorlatával az elmúlt évben ismerkedtem meg a Budapesti Operaházban. Két­szer voltam Oláh Gusztáv és kétszer Nádasdy Kálmán mellett asszisztens. Így részt vettefn a Tanhauscr, a Hovanscsina, a l Kérők cs a pesti Don Jüan ren­dezésében. — Nagyon boldog voltam, mi­kor megtudtam, hogy vizsga ren­dezésem éppen ott lesz, ahol gyermekkoromat töltöttem és középiskolai tanulmányaimat vé­geztem. Örülök, hogy Szeged operát szívből szerető közönsége megismerheti a világ opera-iro­dalmának egyik gyöngyszemét, a Don Jüant. Különösen jelen­tős ez most, amikor Mozart szü­letésének 200. évfordulóját ünJ nepeljük a Békc-Yilágtanács fel­hívása nyomán. — Rendezői munkámban nagyon sokat köszönhetek az előadás alappillérének, Huba­nyi Vilmos kiváló karnagynak; akit a szegedi közönség, mint kitűnő operai és főleg romanti­kus cs modern művek előadó mesterét ismeri. Ezúttal a Don Jüan bemutatójával, mint klasz­szikus alkotás ragyogó előadóját ismerheti majd meg. És köszö­net illeti a színház idősebb cs fiatalabb énekeseit is, akik jó kollegiális légkört teremtettek el­ső rendezésemben. — Az igazi vizsga szerdán este a bemutatón lesz, amikor nem egy 5—10 tagú bíráló bizottság, hanem a zenéhez nagyon értő szegedi közönség előtt kell vizs­gáznom. Sok sikert kívánunk ehhez a valóban komoly vizsgához Ker­tész Gyulának, az opera fiatal rendezőjének, s a Don Juau szegedi előadásában részt vevő valamennyi kitűnő alkotó mű­vésznek* , - ísőp) Túlteljesítettük a tavaszi fásítást progrsmunkat Második ötéves tervünk első évének tavaszi fásítási program­ját jelentősen túlteljesítettük. 11 ezer darab suhángot cs 00 ezer facsemetét ülteltünk el 31.6 hek­tár területen. A tanács a munká­latok során szem előtt tartotta a dolgozók igényét, a párt célkitő* zéseit cs nagy figyelmet szentel­tünk a Felszabadulási Liget to­vábbi fejlesztésére. Ez év tava* szán a Felszabadulási Liget terü­letét 3.5 hektárral növeltük: több mint 2000 suhángot és kö­zel 10.000 facsemetét ültettünk el. Ezeket a feladatokat, az ut­cák fásítását városunk dolgozói­nak aktív közreműködésével, a társadalmi munka segítségével tudtuk megvalósítani, llymódon több mint 10.000 forintot takarí­tottunk meg! E megtakarításból az eredeüleg tervezett tavaszi fásítási programot 25 százalék­kal túlteljesítettük. Bárdos Miklós Halálos végű molorszerencsétlcnség Pusztamérgesen Az idő javulásával megnőve* kedett a motorkerékpárok köz­úti forgalma. Naponta több száz motorkerékpár száguld az útvo­nalakon. A rendkívüli nagy for­galomra való tekintettel niég­jobban kell ügyelnie mindenki­nek a közlekedés rendjére. „Ittasan ne ülj motorra" — erre int — többek között a szombati szerencsétlenség is. Szilágyi Nándor 32 éves pusz­lamérgesi ksz műszerésztől már két évvel ezelőtt figyelmezteté­sül elvették a hajtási jogosít­ványt, mert ittasan közlekedett. Szilágyinak nem használt a fi­gyelmeztetés. Szombaton este is ittasállapotban, nagy sebesség­gel hajtott motorján Pusztamér­gesen a Felszabadulás úton. Előtte egy szabályosan közlekedő kerékpáros haladt. A motor azon­ban megcsúszott és elkapta a kerékpár hátulját. Szilágyi Nán- j dor 12 méterre kivágódott ós | koponyaalapi törést szenvedett. Azonnal beszállították a szegedi' klinikára, ahol vasárnap délután meghalt. Intő példa ez az eset a moto­rosoknak ! Ae/trtt miniszterelnök az indiai atomkutatásokról Delhi (TASZSZ). Az Indián Express jelentése szerint Nehru miniszterelnök az indiai parla­ment alsóházának ülésén egy kérdésre válaszolva közölte, hogy Indiában tudományos ku­tatómunka folyik az atomerő bé­kés felhasználására. Az atomerő felhasználásának programja értelmében — mondta Nehru — Indiában atomreakto­rok épülnek. India rádióaktiv izotópokat importál külföldről. Ezeket mind nagyobb mértékben alkalmazzák az iparban, a gyógyászatban és a mezőgazda­ságban. Ezenkívül atomerőmű­veket is akarnak létesíteni In­diában*

Next

/
Thumbnails
Contents