Délmagyarország, 1956. május (12. évfolyam, 104-127. szám)

1956-05-13 / 112. szám

DELMAGYARORSZBG Vasárnap, 1936. május IS* MIMIlUI iiM||i|Ui||l|Maam|iiMH II) hl [llllllllllllllllllllllllllllll illlJII llllM Húsz évem csúcsáról visszanézek IRODALMI MELLEKLET JlliLíLröiiip (mcsl MUDRONY JÁNOS, fol­tozást vállalóik" — olvasható a cédula egy rókusi mellék­utca pinceablakában, öreges, verébfejnagysáaú beiülákcl írva, valószínűleg Mudrony keze által. Közelemben lakik Mudronu és egvizben felkerestem ver­je rá. a vasat a cipóm sar­kára. ha már vasalatlanul nem tudok előretörni az élet országútján. —i Hosszú Is az. kell a vas rá — bólintott és ráverte a saékakra a vasat becsülettel Míg ezöezmötölt a munlcá­val, mindent szemügyre vet­tem. Hát innen még a végre­hajtó sem tudna semmit el­vinni Maga a vén legény is olyan fáradt, sárga, meg szó­talan. hogy nagyon összeille­nek. Ez a földbesüllyedt mú­helylakás meg az ő mohos vénsége. •— Hány éve suszterkedlk Mudrony bácsi? — kérdezem, hogy megindítsam a beszélge­tést. öreg embereket igen sze­retek hallgatni, nagy bölcses­ség és nagy okulás aa 6 sza­vuk, «** Hatvan, Számolok magamban. Hat­van esztendő alatt hány cipő fordulhatott meg keze között? Lehet úgy hetvenötös az öreg. a cipők száma meg lehet vagy húszezer. Irtóztató nagy szám. Mintha egy ember arra lenne ítélve, hogy felcipőzze Mohá­csot, asszonyostul, gyermekes­tül. Nagy tett. Dugovics Ti­tusz Belgrádnál semmivel se cselekedett nagyobbat, De az is lehet, hogy csak én hűlök el ekkora szám lát­tán, amit 6 észre sem vett a napok folydogálásá ban._ i-n Nincsenek gyerekek Mudrony bácsi, esetleg uno­kák, vagy dédunokák? FELEMELTE A FEJÉT, Nagyon kék szeme van Mud­ronynak, tiszta és még mindig pápaszem nélkül illeszti a lik­ba a szeget. I =* Volt, Egy. I Mi lett vele? [ ta- Tizenhétben elesett. Még egy vasszeg, aztán le­teszi elém a cipőt. = Három forint! morul­ia. Fizetek. Mennék, nincs itt semmi dolgom, de nem aka­rózik elköszönni. Nem néz rám, ül csendesen a háromlá­bún, horgas orra lelóg, mint egy csőr. Mégis megkérdek még valamit: u t| t-i Mi lesz ezután? A dtki­tset is le kell tenni egyszer. Maga elé néz, bela az ösz­szevagda.lt, szurkált, piszkos kis asztalba. ; vat Volna nekem birtokom, de igen messze esik most. Ez meglepő, főleg az utolsó szó, az a MOST, ,. 11 , c=» Azelőtt közelebb esett? r-i Közelebb. Kint a kisál­lamáé megett, de belement egy vállalat. A három holdat kitették tizennyolc kilométer­re. Van is birtokom, meg nincs is. De az adót minden esztendőben behajtják rajtam. r— De már ez hihetetlen —i mondom és elmosolyodok. észreveszi. —i Azaz. liogy nem lehet Csak próbálják. Hát próbai­ják, ha annyi az idejük. —i Nem lehet az Mudrony bácsi, —• ellenkezek vele. FELKEL. Egy ládából. — aminek tetejére nagy M és nagy J van pingálva, valami egykori közösbeli katonabútor lehet —i kivesz egy kisded cso­magot. — Hát itt van. elteszem őket. Nyújtja felém az idézé­seket Fizessen, fizessen, villog belőle fenyegetően a hatalom. Nem jó ezt messziről se nézni. rr> Hát akkor el kell adni, ha már nem törlik valami ha­nyagságból az adót. Vagy mégiscsak megműveli? Egykedvűen néz rám. — Ki se érnék, itt vár a ke­nyér. Ha kicsi is, de kiadja naponta. El is adnám, de sen­kinek se kell Csupa szik az. Kint a járdán gyerekkocsit nem egyéb, meg messze van. tol egy pirosarcú asszonyka, — Mi lesz akkor, ha kiesik mindketten mosolyognak, a dikics, de el is gurul, hogy nem jól van ez így. De nem lehet már többé felemel- ha nem tehet letenni a diki­ni? eset. Ezt a vén Mudronut is i i n , íffW vitte tavaszi virágos dia­- M te"7 - kérdi vissza ^Iban egykor az anyjg. s újra leül. Lassan nyul egy agyontaposott női cipőért, hö- KI KELLENE VENNI rülményesen szemreveszi, töb- Mudrony kezéből a dikicset. bet nem társalog velem. Ideje menni. — Hát, jóéjszakát, Mudrony bácsi. i— Jóccakát, — mondja kö­zömbös hangon s ráemeli a fogót a huszonegyezrediket megkezdő újabb cipőre. De hamar, most már engedé­lyezhetné neki az étet a sétá­lási. Mert milyen szép lenne, ha ez a gyenge emberbimbó, meg a Mudrony most össze­mosolyogna, VINCZE ANDRÁS Hogyan is kezdődött?.. •. Bokrosodó bánat, leveletlen gallyaik, virágtalan ágak, fejszével megcsúfolt, fűrész-ötte törzsek, gyökerek, amelyek tűzön pörzsölődtek, föld, amelyben semmi, semmi sem terem [meg, víz, amelyben cápák gyikos hada hemzseg, levegő, amelyben halált hozó kór van.,, túléltem... kibírtam... kilenc éves (voltam,,. — Siet volt?! — ha annak nevezik a tengést, áldott nyugalomnak az Iszonyú lengést, virágnak az üszköt, hajnalnak az éjfélt, sugaras magosnak a bunkerek mélyét, munkának a kényszert, dicsőnek a hóhért, szentnek a szabadság ellen csorduló vért; ha a halál élet, ha a béke bomba, akkor boldog voltam kisgyermek koromba'. L E ¥ E L E Levelezünk, mint régen, amikor eljöttek a nagy vakációk, s az egymástól távolodó vonatok kerekeinek monoton zúgása csatázott szívünkben a Másik hangjának simogató kacagásával, ~ amikor a szőke mezők s a kéktükrű patakok színe egybefolyt hajad barnájával s szemed feketéjével, i s amikor a régi barátok csapata nem pótolta bennem a Te hiányod .,, Levelezünk, mint régen. Kék, fehér, sárga borítékok, — ti lassú gamma-sugaraik! Hozzátok a Drága Kis Feleségnek Gondolatát, érzéseit, lényét, s belém oltódtok, mint a rádióaktív anyag, hogy én is öt sugározzam, hogy érezzem, amit ö érez,,, Ülök a világmindenség közepén, egy zizegő akácerdőben, s a leveled olvasom. Alattam a hülő föld didergése, felettem a kelő nap sugarainak vibráló remegése. Alattam, fölöttem, köröttem az élő, lebegő, remegő anyag, követhetetlen energiaátalakulás, N, Wa végtelenül gyors sugárzás, —* j- csak én élek lassan, elkésve, ' • ma tudom csak meg, amit tegnapelőtt tudott a Kedves.,, O, TI szelíd és bölcs férfiúk, akik szavára hallgat az atom, Ti segítsetek most, parancsoljatok a fénynél gyorsabban száguldó anyagnak, a sugaraknak, hogy ne csak a színt 6 a hangot vegyék gyors szárnyaikra, de a szívnek dobogását is, ~ had érezzem én is most, amit most érez a Kedves, Petrovácz István Aztán . >, hogy is volt csak. Nehéz éjre (halvány hajnal bíborodott füstös egünk aljáin, nagy ködök oszoltak, s néztük: hogyan [fénylik a bátor igazság fegyvere az égig. És láttuk a rontás seregét rombolni, " láttuk a világot kivilágosodni, láttuk, hogy a házak omlása megállott, s minden kérte, várta az új, szebb világot! Üj világ!... életem új tizenegy éve! Fiatal, friss testem kamaszos növése, ifjú izmaim gyors erőre-kapása, első énekemnek szárnyas mozdulása! Veled növekedtem .., velem növekedtéll Mint összenőtt ikrek, két eggyé-lett testvér, egy-szívű, egy-vérű, egy-idegű testek, akik együtt, ime, óriások lesznek! Akaratos kedvem tebelőled sarjadt, ha szólaltam, azért tettem, hogy te halljad, ha dolgoztaim, érted cselekedtem, érted, ha terveztem, téged terveztelek szépnek! Húsz évem csúcsáról — fény-övezte ember, telve bátorságos hittel, szerelemmel, új csúcsokra vágyón percre visszanézek, s érzem: velem zúdul előre az életi ü Villog a szívem, mint mo6t köszörült [pengék, mintha a mindenség gazda-ura lennék, akaratom sólyma új célokra röppen, s tárul a jövendő birtoka előttem, Simái Mihály A hét könyvei Vásárhelyi híres vásárok POLITIKAI MÜVEK: Mucsi Ferenc: Az első orosz forradalom és a magyar mun­kásmozgalom. 12.-™ Ft, Varga Jenő: A magyar kar­tellek. Honnan származnak a milliók. 6.— Ft. ,%J etnvmeí a Magyar Írók Szö­vetsége szegedi csoportjánik könyvkiadója, a Tiszatáji Magvető a könyvhétre jelen­teti msg Kiss Lajos hódmező­vásárhelyi származású Kos­suth-díja néprajztudós müvét. A könyv a hódmezővásárhe­lyi vásári szokásaikkal, a vá­ros lakóinak gondolkodásával és sok érdekes hagyománnyal imerteti meg az olvasót. Tizennégy kultúrgórda megy Makóról és környékéről a megyei döntőre SZÉPIRODALMI VANYOK KIAD­JatdotxHch Ferenc: Csepp a tengerben. Regény és korrajz. 30.50 Ft Tavaszi fagy. El­10.50 Ft, Blauman. beszélés, Cseszkot X ml nemzedé­künk. Regény. 14.— Ft Maliskin: Istenhátamögötti emberek. Regény. (Szovjet írók válogatott művei.) 25.— Ft I ' XÍ. EGYÉB KIADVÁNYOK? , Mikszáth Kálmán összes művei. Regények és nagyobb elbeszélések. 1871—1877. 1, köt. Ami a lelket megmérge­zi. — A bátyus zsidó lánya- — A lutri. — A vármegye róká­ja. 25.— Ft, Makerenkó művei, 3. köt. Zászlók a tornyokon. Elbeszé­lés 3 részben. 31.— Ft. t Ma van Szegeden a Ságvári Endre kulturális seregszemle megyei döntője. Itt dől el, hogy melyik kultúrgárda vív­ja ki magának az elsőséget. A járás községeiből hat csoport jutott be a megyei döntőbe. A nagyériek dalok­kal, a pötvarosiak szlovák, ro­mén, orosz és magyar népi táncokkal szerepelnek. Szép­nek ígérkezik a kapuvári csárdás és a pitvaros! csalo­gató is. Az apétfaiviak a tá­péi leánytáncot és a citerabál táncos népi jelenetet adják elő. A marosleleí kultúreso* port a sárpilisi leánytáncot, a fűzérkaoláit, valamint az apátfalvi leánytáncot mutat* ja be. Szerepel még a megyei döntőn a magyarcsanádi nem* zetiségi népi együttes és a nagylaki úttörő fúvószene­kar is, , JÖHETSZ... Jöhetsz csendesen, jöhetsz robajjal, szelíd esővel, vad viharral, égő sugárral, őszi fénnyel, jöhetsz nappal, kereshetsz éjjel. Ajtóm előtted tárva-mjitva, jöhetsz vigyázni álmaimra, S tudom, betoppansz váratlan-vártan, számonkérni, hogy merre jártam ~ ' jöhetsz. Az utak eléd hajolnak, — új dalt dalolva vár a holnap. Mag y a r V, László ]yf indég más az életművet a maga egységes egé­szében együtt látni és más az, ami abból idők folyamán, egy-egy kiállításon társtala­nul a szemünkbe ötlik. Hang. foszlányok helyett egész szim­fónia — valami ilyesmit je­lent a gyűjteményes kiállítás. Azonos motívumok variá­ciói. amelyek csak azért nem végeérhetetlenek, mert a gyűjteményes kiállítás sem öleli fel az összes műveket, s ha fel is ölelné a megvalósul­tokat, még egész sor meg nem valósult gondodat húzódna meg a vásznak mögött. Hi­szen egy fél évszázad mun­kássága sem lehet elegendő arra, hogy anyagba öntse él­ményeink összes variánsait. A mi dolgunk, hogy a megle­vőben éljük át a meg nem valósultat is. Am a kiállítás így is felér egy sok éves ba­rangolással Szeged üteái, te­rei között, s azokon túl is utakat vezet messzebb vidé­kekre, Győr s Erdély felé. Műveinek azonban nem­csak az ad maradandó érté­ket, hogy városunk utcáit, házait, sokszor azóta eltűn­teket is, számunkra a festé­szet eszközeivel elraktározta, hogy mértéket vett minden­napi életünk színteréről, testi­szellemi életünk csigahéjáról, s hogy megmutatta a benne é'ő etíVTrrü emberek alak­ját is. Igazi értéke abban rej­lik, hogy minden, amit szem­ügyre vett, többé és mássá is lett művészetének erejénél fogva, mint amennyi és ami­Dinnyés ftctM fytyufittnÍHtyts UiátlUá&a lyen. önmagában vetten lehe­tett. Az emberi élet iránt ér­zett forró, szenvedélyes ro­konérzés alakítja át a puszta jelenséget mélyebb igazság­gá, nekünk való valósággá, emberi tartalommal áthatott életté. Dinnyés Ferenc képei emberi célokról, törekvések­ről, jobbat, szebbet-akarás­ról beszélnek. fi ha már ilyen gondola­" tokát forgatunk fe­jünkben, fel kell vetnünk a kérdést, mi az, amit öreg ba­rátunk meleg embersége, az életbe vetett, fiatalokat meg­szégyenítő fanatikus hite, s mi az. amit a művek monda­nak el nekünk. Kétségtelen, hogy az ember megismerése megkönnyíti a művész meg­ismerését. Mégis, az a meg­győződésünk, hogy a művek enélkül is elmondják) monda­nivalójukat, s nagyrészben rajtunk múlik, hogy az em­ber megismeréséhez elju­tunk-e a müvek útján, vagy nem. Nem kel! hozzá rendkí** vüli elemző képesség, hogy megállapíthassuk: művészi becsületesség, az ecsettel való egyenes, őszinte beszéd dol­gában ezek a képek nem hagynak semmi kívánnivalót. Arra azonban szükség van mégis, hogy a kiállítás láto­gatóit hozzásegítsük ennek a művészi nyelvezetnek tolmá­csolásával a tárgyban rejlő mélyebb tartalom rétegeinek feltárásához. Aki a mai Szeged belváro­sában sétálva elgyönyörködik a szépen rendbehozott, tisz­tára meszelt, a maguk építé­szeti íomiáit kristályosan mutogató emeletes házsorok­ban, aki méltányolni kész a vános szívének stílusában ekletikus, de korántsem lebe­csülendő szépségeit, s azt vár­ja, hogy sétájának mintegy folytatását teheti meg a Mú­zeum képtárának földszinti termében, a Dinnyés-kiállítás jóvoltából — bizonyára csa­lódni fog. Csalódni fog, mert hiszen ezeknek a képeknek jórésze az elmúlt évtized, a húszas, harmincas, negyve­nes évtizedek termése. De ennéi tovább is k«U men­nünk: az ötvenes évek képei sem külsőségekben keresik az étet megváltozásának kifeje­zésre juttatását. |YT ár régibb vásza+ain is ott lüktet a sivár ás ne­künk mégis oly otthonos sze­gedi külvárosi ytcák ábrázo­lásában valami lappangó, de vajúdó erő, a megújulás vá­gya. Olyanok ezek az utak és házak ezeken a képeken, mintha maguk is éreznék a bennük lakó emberek vilá­gát, mert a művész keze re­megő szeretettel és ugyanak­kor szenvedélyes, sürgető ha­tározottsággal fogja egységgé, dagasztja, keleszti közös erőfe­szítéssé a valóságban legalább­is látszólag olyan vigasztalan magányosságban elszigetelő­dő emberi sorsok hajlékait. Aki tud olvasni az ecset vo­nások mögött, feltétlenül megérzi, hogy erőtelt, széles járásuk nem kitalált, vagy el­tanult festői fogás itt, hanem a maga igazától megittasult létek vágyódása, hogy gátat törve áradjon vissza az élet­be, amelyből fakadt, s új, emberibb, szenvedélyesebben ós cselekvőében emberi élet­té emelje azt. Mintha arra akarna példát adni ez a kéz­járás. hogyan kell fenntartás nélkül odaadni magunkat, te­vékenységünket annak az ügynek, amelyben hiszünk. A festészetnek megvan a maga lehetősége, hogy azzal is, ami látszólag technika csupán, kifejezzen. Mégis, a kéznél nagyobb a szemnek szerepe ebben a mesterségben. Dinnyés Ferenc képei előtt feltétlenül megragad bennün­ket sajátos látásmódja. S ez a látásmód különösen az utóbbi két évtizedben, s az utolsóban leginkább — egészen egyéni, egészen sajátos, és mégsem maga magához szóló belső monológ csupán. Színei —' melyek kezdettől a szabad le­vegőn vajó festés legjobb ma­gyar hagyományához, a nagy* uányaihoz kapcsolódnak, mindi nkább a belső látás ki­fejezőivé lesznek. Nem az optikai értékek lemérése a fő kérdés számára most már. A kép egységgé forrasztása, tömeggé fogása izzítja át szín­skáláját is, mintha csak va­lami olvasztókemence tüzé­ben akarná étlényegíteni azokat. A narancsok, a vörö­sek naplementés tüze izzik a formákon, a szervetlen is megvonaglik, mintha csak a biológiai lét magasabb moz­gásformájába akarna átszii­lemleni, A súlyos és komor tömegek vajúdó formáin a színek prizmatikusan sora­koznak fel, szivárványos re­ménységet árasztva a vérgő­zös Földre. hogy lesznek, akik túlzottnak fogják ta­lálni, önkényesnek fogják bé­lyegezni látomásait, leltet, liogy lesznek, akik hűvösebb levegőn jobban fognak léleg­zeni. Lehet, hogy találnak majd figurális képeinek raj­zában itt, vagy ott kívánni­valót, de alig hiszem, hogy akadna valaki is, aki el akar­ná vitatni, hogy vérbeli festő­vel áll szemben. Nem fogja elvitatni senki, hogy egy élet­művet kitevő munkásság (kzinte és igaz, soha meg nem alkuvó lelkesedéssel vó­gigküzdött útjának eredmé­nyeit tárja szemeink elé ez a gyűjteményes kiállítás. Vinklcr László L ehet, tiiiw

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents