Délmagyarország, 1956. április (12. évfolyam, 79-103. szám)
1956-04-20 / 94. szám
Péntek. 1956. április 20. 3 ÖELMBGYPRORSZUG Pá r t éIet A Szegedi Kenderfonógyár IV- alapszervezetének tömegkapcsolata Az elfcfonában fürgekezű emberek dolgoznak. Többnyire családanyák és leányok, de vannak fiatal és idősebb férfiak is. Alig múlt délután 2 óra — most lendülnek aeki a munkának. Legtöbbjüket ugyanaz a gondolat foglalkoztatja ezekben a peocekben, mint tegnap és tegnapelőtt ilyenkor: el kell érni, túl kell hajazni a megszokott teljesítményt. Király II. Józsefné egyheti szabadságon volt — pihent erővel mozog a gép körül. Van egy kis könyvecskéje, abba szokta bejegyezni a sprőder 8 óra alatti fordulatszámát. Hosszú hetek óta 4100. 4200, 4150, 4250, 4300 fordulatszámról tanúskodik a füzet, ami egyúttal dicséri is Királynét, hiszen ha csak 3500-at fordulna a gépe, akkor is 100 százalékra teljesítené a normáját. December óta tagjelölt. Ezt olyasféle mosollyal hozza tudomásunkra, hogy ezzel tulajdonképpen felfedte jó munkájának „titkát", őnála egészen természetes, hogy aki a párthoz tartozik, annak nem szabad csak ímmel-ámmal dolgoznia. Elmondja, hogy a pártszervezet titkára, Nagy Lajosné szinte naponta odamegy hozzá, megkérdezi, segíthet-e valamit. Ugyanezt teszi Szűcs Béla szakmányvezető is, a párttitkár helyettese. A pártvezetőség egészének munkájáról azonban nincs kialakult véleménye. Ez abból adódik, hogy az említett két elvtárson kívül alig, vagy egyáltalán nem ismeri a vezetőség tagsern, hogy milyen kapcsolatuk van az üzemrész dolgozóival. Nem ismeri a vezetőséget és annak tevékenységét Fehér Mihályné párttag (aki egyébként az egyik legjobb szakszervezeti bizalmi), továbbá Albert Pálné és Varga Lászlóné pártonkívüli munkásnők sem. Albertnéból, Vargánéból és még néhány aszszonyból alig lehet kiszedni a szót, végül pedig amikor eloszlik a bizalmatiansaguk, panasszal kezdik. Varga Lászlóné elmondja, hogy ő akármit javasol, vagy kifogásol, csak kézlegyintéssel intézik el legtöbbször. Egyszer — mivel olyan dolgot kért, ameiy a rendelkezések értelmében nem volt teljesíthető — kinevették. Azóta olyan nézeten van, . hogy „nem érdemes itt szóink'. Ez természetesen túlzás, bár az elmondottakból lehet következtetni a vezetőség egészének munkájara. Egyes elvtársak nagy odaadással dolgoznak és őket ismerik, szeretik a munkások. De olyanok is akadnak a IV. alapszervezet vezetőségében, akik a vezetőség újjáválasztása óta még nem laláttik meg a kapcsolatot a tömegekkel — jóllehet, erre a hibára senki nem figyelmeztette őket. Pedig a kollektív vezetés csak akkor érvényesülhet igazán, ha nemcsak a párttitkár, hanem a vezetőség minden tagja sokat forgolódik a párttagok és a pártonkívüliek között, vagyis megismeri, és fiTöbb segítséget a dóci termelési bizottságnak! Amióta a tavaszi jó idők megkezdődtek, a dóciak apraja, nagyja reggeltől estig kint van a határban. A munkát a tavaszi kalászosok, az árpa, a zab vetésével kezdték. Nyomban folytatták, a cukorrépa és a a takarmányrépa vetésével. Most pedig a burgonya, a kukorica és a többi tavaszi vetésű növények ültetésével foglalkoznak. Minden munkában a szövetkezet mellett a tanácstagok az elsők. Különösen a mezőgazdasági állandó bizottság tagjai: Lázár György, Balogh Sándor és a többiek azok, akik az első között vetették el tavaszi növényeiket. Rajtuk kívül azonban nagyon sok derék egyénileg dolgozó paraszt nevét is megemlíthetnénk, akik azt vallják, hogy a korai vetés fél jó termés és ebben a szellemben is végzik munkájukat. Makra András, Ács Pál és Sándor Lajos mezőgazdasági állandó bizottsági tagok napi munkájuk végzése mellett jő szaktanácsaikkal, népnevelő-munkájukkal is segítik gazdatársaikat. Kormányos Mihály elvtárs, a tanács elnöke és Nagymihály János mezőgazdasági előadó naponta járják a határt, s ahol folyik egész pártunkban. Tudjuk, hogy a párttitkár elvtársnő jóhiszeműen végzi a munkáját és az emberekkel való törődést elsőrendű kommunista kötelességének tartja. Továbbra is segítse, tanítsa az előfonó asszonyait, de ugyanakkor harcoljon azért, hogy a vezetőség minden tagja kövesse az ő példáját. A pártvezetőség már ért el bizonyos eredményeket. Az emberekkel való személyes foglalkozásról tanúskodik az is, hogy a márciusi taggyűlésen három tagot és három tagjelöltet vettek fel a párt soraiba. Dicsérendő az is, hogy a termelésben élenjáró párttagok önzetlenül segítik a száz százalékon alul teljesítő DISZ-fiatalokat. De a továbbiakban sokkal többet beszélgessenek a vezetőség tagjai a XX. kongresszuson elhangzott rendkívül fontos irányelvekről. Ez összefügg a bürokrácia elleni harccal is a pártéletben. Kialakult szokás az előfonóban, hogy azokra a kérelmekre, panaszokra, javaslatokra, amelyeket a termelési értekezleteken tesznek szóvá a dolgozók, csak később kapják meg a választ írásban. Nem volna-e helyesebb, ha a pártszervezet fellépne az ilyen papírmunka ellen? A dolgozók szívesebben vennék, ha kérdéseikre személyesen kapná- I sótagozatában a kézimunka ta- gyakorló területnek létesítése, szükség van rá, szívesen segítenek. Munkájukban azonban mégis van egy komoly fogyatékosság. A tanács végrehajtó bizottsága elhanyagolja a termelési bizottsággal való foglalkozást. A dóci termelési bizottság bizony jelenleg is csak papíron létezik, pedig a termelési bizottság jó munkájára különösen ezekben a napokban Dóc községben is nagy szükség lenne. Ezért a mulasztásért felelős a Szegedi Járási Tanács mezőgazdasági osztálya is, melynek munkatársai gyakran járnak a faluban, de a termelési bizottság tevékenységét még egyszer sem ellenőrizték. A község új termelőszövetkezete, a Vörös Csillag Tsz ezen a tavaszon kezdte meg az első közös esztendőt. A tsz tagjai valamennyien szívesen vesznek részt a közös munkában. Tavaszi növényeink legnagyobb részét már elvetették. A szövetkezet borsója, cukorrépája, zabja már nemsokára szépen zöldell. Á Vörös Csillag Tsz tarjai a közös munkában még csak a kezdet kezdetén járnak, de máris érzik, mennyivel könnyebb, mennyivel jobb így. Tokod i Béla jait. Mégis elégedett a párt- gyelembe veszi a munkások szervezet irányításával, mert kívánságát, javaslatát, bírátudja, hogy a pártszervezet latát. És Nagy elvtársnő is vezetői mind a munkások közül valók, s neki ez elegendő biztosíték. Még nem érti a kollektív vezetés lényegét, arra azonban büszke, hogy 6 eddig egyszer sem hiányzott a pártoktatásról. Tovább megyünk. Feltűnő, hogy amikor a pártvezetőség munkájáról érdeklődünk, szinte mindenki a párttittkárról nyilatkozik. Legtöbben dicsérik Nagy elvtársnőt. Azt mondják, állandóan közöttük van és mint munkamódszerátadó, sokat segít azoknak, akiknek, nehezebben megy a tervteljesítés. Türelmes, megérti, hogy az asszonyok nemcsak munkások, hanem családanyák is, akiknek sokféle gondjuk, bajuk van. Találomra megkérdezzük egy fiatal lánytól (pártonkívüli), hol van most a párttitkár. A válasz: Nagy elvtársnő szakmai tanfolyamra ment két órakor, arra a tanfolyamra, amelyet az üzemi pártbizottság indított a pártfunkcionáriusok számára. Azt azonban nem tudja, hogy ki a héttagú párttehet arról, hogy jelenleg még sokan csak az ő személyét emlegetik, amikor a pártszervezetről beszélnek. Ez hiba. Ha nem szüntetik meg sürgősen, könnyen az egyszemélyi döntéshez vezethet az alapszervezetben, ami ellen most erélyes küzdelem nak választ, lehetőleg a pártvezetőség tagjaitól, akikkel egyúttal beszélgetni tudnának, megismernék őket, tanulnának tőlük. Ne vegyék magától értetődőnek a pártvezetőség tagjai, hogy a IV. pártszervezethez tartozó üzemrész dolgozóinak zöme fegyelmezetten harcol a tervek teljesítéséért. Holnap és holnapután is szükség van a munkások bizalmára, lelkesedésére, tehát táplálják szívvel-lélekkel ezt a bizalmat. lési gyakorlat kell, liogy kiegészítse. vezetőség többi tagja és azt gazdaságálban is sok munka B gyáiaréti tanácstagok példát mulatnak a községpolitikai tervek teljesítésében A Gyáiaréti Községi Ta- vár rá, szívesen jött el iárnáos tagjai választó kerüle- dát építeni, mert ez közösségi teitóben gyakran elbeszélget- érdek, ugyanakkor neki is nak a dolgozó parasztokkai, érdeke. Ihogy esős időben ne többek között a községpoli- kelljen sárba taposni. Eltikai tervek teljesítéséről is. mondta Dobó István azt is, Saját példamutatásukkal hogy a faluban sok helyen mozgósítanak a feladatok még nincsen járda, ezért szevégrehajtására. Nemrégen retné, ha gazdatársai is még járdaépítéshez nagyobb aktívabban részt vennének mennyiségű tégla érkezett a ebben a közös munkában. A faluba. Ábrahám József és községi tanács is sok segítséMonostori József tanácstagok get ad a községpolitikai terválasztókörzeteikben járda- vek megvalósításához. A1 építő brigádokat szerveztek, márciusi tanácsülésen a be- misein mondható, hogy a szak A brigádok 400 méter hosszú folyt jövedelemadó 10 száza- korl munka az altalános iskola új járdát építettek. Dobó Ist- lékát szavazta meg a tagság jelenlegi felszerelési lehetőségei ván egyénileg dolgozó pa- községpolitikai feladatok mellett eredményesen szolgálná raszt elmondotta, Ihogy Vár megvalósítására. | a politechnikai képzés célkitűA politechnikai oktatásról TíojlímíÁÍm a ,,TOéinux^aig-idtág. vitaindító- cikkébe*. O ktató-nevelömunkánk egyik zati tanuló létszámú iskolát fi- eredményeket értünk el isk« igen időszerű kérdé- gyelembevéve a 20—40, legfel- Iánkban is a politechnikai kéj* se a politechnikai képzéssel jebb 60 tanulót foglalkoztató zésben. Ennek egyik igen fonkapcsolatos problémák tisztázá- szakkörrel nem oldható meg a tos része a munkára nevelés -*» sa. Szocialista építésünk szá- tanulók egész tömegére kiterjedő a fizikai munka megszerettetése; mára mindenoldalú műveltség- politechnikai képzés gyakorlati bizonyos egyszerű, a gyermek gel, technikai ismeretekkel ren- kérdése. A biológia oktatással környezetében előforduló anyai delkező jó szakembereket kell kapcsolatos gyakorlati munkát golc gyártási foivamaténak megt nevelnünk. E cél elérésének ér- illetően például Szegeden — né- ismertetése stb. Iskolánkban erw dekéba kell álljon az általános hány iskola speciális területi el- nek lehetőségét kitűnően fel iskolai oktató-nevelőmunka is. helyezkedésétől eltekintve - tlldluk használni patronáló üzeaz Uktatasugyi Minisztérium nincsenek meg a mezugazdasagi _ . „ igen helyesen vezette be a meg- termelés megfelelő gyakorlati munk' a hzegedi Kcnderfonós felelő kézügyesség, a legegysze- készségeinek elsajátítási lehető- gyár termelőmunkájával kajn rűbb anyagokkal bánni tudás ér- ségei sem. Városunkban megold- csolatosan. A Kenderfonógyár dekében általános iskoláink al- ható lenne 4-5 holdas központi rendeikezésünkre bocsátotta s sótagozatában a kézimunka ta- gyakorló területnek létesítése, . nítását. 6-10 éves korban meg- ahol az összes szegedi általános gyártási folyamatokat feltüntető ismeri a tanuló a legegyszerűbb iskolák megfelelő beosztással, szemléleti anyagot •— magyarázó anyagok: papír, fa, agyag ke- megfelelő szakirányítással ter- felirattal ellátva, a technológiai zelését, megtanul a legegysze- melési gyakorlaton vehetnének minden egycg fáz;sát rűbb munkaeszközökkel bánni, részt. Ez a megoldás helyesebb Mindez jó előkészítő a legegv- lenne, mint az egy-egy tsz-ben talmazó gyűjteményt. Ezt áh szerűbb szerszámokkal való bá- végzett termelési gyakorlat szer- landó kiállításban uz iskola mim násmód megtanulásához. vezése. Egyedül a központi üen tanulója ismeri. Ezt követto Mindnyájunk előtt világos, gyakorló-kert létesítése oldhatná a llevelsk „ t^lók hogy a politechnikai képzés leg- meS " mezőgazdasági termeles . .. látogatása főbb eszköze maga a tamtási gyakorlati készségeinek elsapítí- «ze"™ekben tett latogatása. óra. Természettudományos gon- f««áí - ami a politechnikai kép- Iskolánk rendszercsen meg* dolkodásra neveljük tanulóinkat, zésnek egyik fontos területe a kapja az üzemi újság, a „Vörös emellett az általános iskola fel- biológia tanításával kapcsolat- Qséve" számait. Az abban kösótagozatában életkori sajátsa- ban. egyénileg létesített né- népszerűsítjük tas gaiknak megfelelő fokon sa á- Eany negyzetmeteres iskolai . ... ' . ... . títják el azokat a technikai, gyakorló-kertek, élősarkok az "uloink clott idorol-idore a Kentechnológiai, energetikai isme- udvaron, vagy tanteremben elő- derfonógyár legjobb eredmém-t reti alapokat — melyek a poli- segíthetik a szemléltető oktatás elér3 dolgozóit technikai képzés tartalmának megvalósítását, de nem válhatfő részei. Célunk az, hogy már nak komoly eszközévé a poli- \ e eményüukszerwt • tonh nz általános iskolában bizonyos technikai képzésnek - ezen a tas. órán kívül, alkalomismeretek birtokába juttassuk a részterületen sem. Nem beszél- nak dyen felhasznalasa - mely tanulót az energiai, mechanikai, ve arról, hogy ki legyen a gaz- "kólánk területi adottságából kémiai, mezőgazdasági termelés dája ezeknek az egyéni kis gya- következik igen eredménye. készségeit illetően. Ennek meg- k«rló parcelláknak a nyári szü- eszköz lehet a fizika, munka felelően a tanítási órát terme- "étben? megszerettetése - tehát a pohI? hiányosságok ellenére el- ^clunkai képzés alapjainak ^ mondhatjuk azt. hogy megteremtésére, i le n ] s" -akorlatok m*m'en természettudományos Kedves Andrásné A eszközei' között jelenleg tárgg>-al kaPC8olatian Íelenl5s á,t' isk" első helyen a szakköri foglalkozások állnak (kémia, biológia, fizika szakkörök). Bár értek el szakköreink szép eredményeket, Gyuris József ' zéseit. Egy 400—500 felsőtagoHa valaki egyszer tat nulmányt akar írni a bürokráciáról, ajánlom használja fel a következő történetet. Főszereplök: III. kerületi Tanács végrehajtó bizottságának igazgatási osztálya és Székely Éva a Textilművek dolgozója, Szeged, Kemcs utca 19. sz. alatti lakos. (Ne érjen senkit meglepetés, hogy a Kémes utca a II. kerülethez tartozik és mégis a III. kerületi Tanács is főszereplő. Később kiderül, miért). Mellékszereplők: a Szegedi Megyei Jogú Városi Tanács igazgatási osztálya, a posta, az adóhivatal, az üzemi bizottság és még sokan mások. .4 történet 1955. augusztus 5-én kezdődött, amikor is Székely Éva hastífusz elleni védőoltásban részesült. Ezt egy bélyegzővel ellátott írás és az ollóorvos olvashatatlan ahíírása bizonyítja. Szeptember 7-én azonban a III. kerületi Tanács határozatot hoz hivatkozva (kár lenne a tak, s közben a pénzbírság 52 forintra emelkedett; Árvízműszak a tanműhelyben Tjörtmet a bürőktáeiáról A Szegedi Gépipari Tech- tották a munkát, s gyakran nikum fiataljai vasárnap ár- segítettek egy-egy nehezebb víz-műszakot tartottak, munkadarab elkészítésében. Nyolcvan tanuló dolgozott a Az anyag nem került pénz* tanműhelyben az esztergapa- be, mert a műhelyben régóta dok, satu- és fúrógépek mei- összegyűjtött hulladékot a lett. Vágtáik, reszelték, for- MÉH Vállalatnál becserél* málták a vasat, s ezen a na- ték még felhasználható fém* pon sok ajtó- és ablafcpán- re, s azt dolgozták fel. tot, tolózárat, maiteres ka- A technikum áldozatkész nalat, simítót, gereblyét, kis fiataljai a tanárokkal együtt 1fl_„ ...... .. kézikapát, fűrészt készítettek, a már eddig felajánlott je* ltJOb. április lő-an u,-[ Mind olyan tárgyak ezek, lentős készpénzsegélyen kí* ból felszólítást kapott amelyekre nagy szüksége vül most mintegy három* lesz az újjáépülő helységek négyezer forint értékű tárlakosságának. sadalmi munkával járultak A diákokkal együtt overált hozzá az árvízkárosultak öltött több nevelő is. Irányi- megsegítéséhez. sok számot felsorolni) több rendeletre és megállapítja, hogy Székely Éva gyári munkás elmulasztotta a hastífusz elleni védőoltást és ezért az előbbi rendeletek paragrafusai alapján ötven forintra bírságolják. A megoltolás a következő: „A szabályszerű idézés dacára meg nem jelent elkövető ellen a 32/1955 (VI. 8.) MT. sz. rendelet 28 paragrafus 4. bek. alapján felvett bizonyítási eljárás során a feljelentésből, valamint szakértő vallomásából beigazolást' nyert (kár, hogy a feljelentő és a szakértő nevét nem közlik) cselekményével, hogy a kötelezően elrendelt hastífusz elleni védőoltást megtagadta" stb„ stb. A végső következtetés az 50 forint pénzbírság, az aláírás és a pecsét. Jött, ment a posta, a felszólítás, de Székely Eva bízva abban, hogy az igazság csak kiderül, nem járt a dolog végére. Felkereste ugyan többször a III. kerületi Tanácsot, bemutatta a védőoltást igazoló iratot, de ott Mészáros Józsefné szabvány sértési előadó nem veit tudomást arról, mondva, hogy a formaságot be kell tartani, fellebbezze meg a 492/1955. sz. határozatukat. Székely Éva élt a fellebbezéssel. A Megyei Jogú Városi Tanács igazgatási osztálya érdemi felülvizsgálat nélkül elutasította a fellebbezést, mivel a határidő letelte után adták be. A megokolás a következőket tartalmazza: „A megbírságolt a bírságoló határozatban írásban kellően ki lett oktatva a fellebbezési határidő betartására, s így a mulasztás kizárólag az ö hibája és a fellebbezést ezért érdemi vizsgálat nélkül elutasítom. Fellebbezésnek helye nincs". Aláírás: dr. Kúti Iván. Jött, ment megint a posta. Székely Eva most már egyre többször kért engedélyt a munkából való távolmaradásra. Az üzemi bizottság is a segítségére sietett, s több napon keresztül járták a tanácsot. Ott azonban hajthatatlanok maradszékely Eva a pénzöszszeg befizetésére, s nyomatékosan figyelmeztették, amennyiben nyolc nap alatt nem egyenlíti ki tartozását, a végrehajtási eljárást megindítják. Az 52 forint, a mintegy öt munkanapot kitevő utánjárással együtt több száz forintra emelkedett. A bürokrácia nem hagyta magát, s így április 21-én a végrehajtást meginditják! Avagy talán nem? Mit lehessen tudni. Igaz, a védőoltás díjtalan, bár egy kis fájdalommal is járt. Azt azonban már senki nem gondolta, hogy ilyen ára van a kis tűszúrásnak. Hiába, nagy x'ir még a bürokrácia, s jó lenne, ha még 21-e előtt a körmére koppint anának! a.) A szegedi kiskertészek és a termelőszövetkezetek az idén még több szamócát akarnak exportálni Az elmúlt esztendők során a szegedi szamóca, melyet sokan földieper néven ismerünk, szinte európai hírnévre tett szert. A szegedi termelők nem is győzték kielégíteni a nagy keresletet. Ezen most úgy akarnak segíteni, hogy különösen Újszegeden, a hattyasi részeken nagyon sek új szamócatermő telepet I létesítettek. A Városi Tanács mezőgazdasági osztályához eddig beérkezett jelentések szerint a tavalyi szamócatermő területeket 20 katasztrális holddal növelték az egyéni kertészek és a dolgozó parasztok. Ezen túlmenően az idén már foglalkozik szamócatermeléssel a Ságvári'eleDi Táncsics, a mihályteleki Szabad Tisza és a szegedi Dózsa Termelőszövetkezet :s. Mindhárom termelőszövetkezet egy-egy katasztrális hold szamócát telepített a tavaszon. — Negyven magasnyomású permetezőgép a szegedi járásban. A gyümölcsösök tisztogatása és permetezése kielégítő ütemben halad a szegedi járásban. Nem utolsósorban annak köszönhető ez az eredmény, hogy a növényvédő gépállomás 40 magasnyomású háti permetezőgépet adott a szegedi járás dolgozóinak. Ezekkel a gépekkel sokkal gyorsabban és könnyebben megy a munka,