Délmagyarország, 1956. március (12. évfolyam, 52-78. szám)

1956-03-22 / 70. szám

DEIMÜGTÜRÖRSZÜG Mi történt q külpolitikában ? An^ia-szerte hatalmas vá okozás előzi meg i\. A. Buiganyin és J\. Sz. Hruscsov nagybritanniai látogatását Csütörtök. 1956. március 22. Rá r t éIe t A ' ENSZ leszerelési albizottságának je­l .'nlogi londoni illésén az angol—franciu leszerelési terv tanulmányozása folyik. Ez az angol—francia terv lényegében Guy Mollet fran­cia és Eden angol miniszterelnök március 11-i niegbcszélésc során alakult ki és a már ismert szovjet—angol—amerikai—francia javaslatok Lancia kidolgozású szintézise, kiegészítve né­tiány angol indítvánnyal. Az Egyesült Államok megbízottja, Horold Stassen több fenntartást jelentett be az angol­francia javaslattal szemben, miután o javaslato­kat Washingtonba továbbította. Miközben Londonban továbbfolynak a nagy érdeklődéssel kísért leszerelési tanácskozá­sok, a Lengyelországban tartózkodó Mose Piade. a jugoszláv szövetségi nemzetgyűlés elnöke a lengyel rádiónak adott nyilatkozatában vála­szolt több, a leszereléssel összefüggő kérdésre. — „Véleményem szerint — mondotta Piade a megegyezés kilátásairól — mind a leszerelés, mind a tömegpusztító fegyverek eltiltása kérdé­sében reális és lehetséges a megegyezés a nagy­hatalmak között, sőt elengedhetetlenül szük­séges". Mose l'iade nyilatkozata további részében annak a véleményének adott kifejezést, liogy még a tömegpusztító fegyverek eltiltására vo­natkozó megállapodás előtt lehetséges és kívá­natos, bogy részleges megegyezés jöjjön létre a hőmagfegyverek kipróbálása kérdésében. — „Ügy gondolom — mondotta —, hogy már meg­értek azok a feltételek, amelyek lehetővé teszik a kísérletek megszüntetésére vonatkozó meg­egyezés létrehozását. A leszerelési megállapodás — mondotta nyilatkozata befejező részében Piade — nemcsak lényegesen megkönnyítené a többi nemzetközi probléma, Igy a kollektív biztonság kérdésének békés megoldását is, hanem egyszersmind sza­vatolhatná megoldásuk sikerességit". ost már bizonyos, hogy Buiganyin és Hruscsov elvtársak angliai látogatási­ra április 18-án kerül sor. A szovjet államfér­fiak ekkor érkeznek meg egy szovjet hadihaj.'" fedélzetén Portsmouth kikötőjébe és április 27-ig maradnak Angliában. Ezen idő alatt igen eseménydús programot bonyolítanak le, azon­ban — mint Eden angol miniszterelnök az alsó­ház keddi ülésén ezzel kapcsolatos tájékoztató­jában megjegyezte — elegendő idő áll majd rendelkezésükre, bogy tárgyaljanak Eden mi­niszterelnökkel. Eden hangsúlyozta: a tárgya­lásokat tekinti a látogatás elsőrendű céljánál:. Buiganyin és Hruscsov elvtársuk angliai látogatása elé egyre nagyobb érdeklődéssel te­kint az angol közvélemény, miután a látogatás igen nagyjelentőségű az angol—szovjet viszony további alakulására nézve. A Szovjetunió lon­doni nagykövetsége és kereskedelmi képviselete angol városok törvényhatóságaitól, különféle tervezetektől és magánszemélyektől leveleket kap. E levelekben meghívják a szovjet állam­jérfiakat, látogassák meg ezt, vagy azt a várost, szervezetet, vagy vállalatot. Több angol polgár meghívta n szovjet vezetőket, látogassák meg otthonukat, hogy egy csésze tea mellett elbe­szélgethessenek. A levelek általában azt. a re­ményt fejezik ki, hogy a Szovjetunió cs Nagy­Britannia vezetőinek küszöbönálló tárgyalásai az angol—szovjet viszony megjavulására, a világbéke megszilárdítására vezetnek. if edden Douglas üillon, az Egyesült Al­lantok párizsi nagykövete a párizsi kül­földi sajtóklub ebédjén mondott beszédében fel­tűnést keltő kijelentéseket tett. A nagykövet, aki beszéde során cszak-afrikai, elsősorban al­gériai problémákkal foglalkozott, hogy — mint mondotta — „eloszlasson bizonyos félreértése­ket", amelyek szerint az Egyesült Államok „franciaellenes lázadásra bátorítja" az algériai szabadságharcosokat. ;,Az Egyesült államok — mondotta Dillon — szilárdan Franciaország mögött áll abban a törekvésben, hogy liberális és méltányos rende­zést találjon az algériai problémákra ... Fran­ciaország az Egyesült Államok teljes támogatá­sát élvezi abban a harcban, bogy liberális meg­oldásokat találjon, amelyek biztosítják észak­afrikai jelenlétének folytonosságát". Dillon beszédét a francia jobboldali sajtó dicsérő kommentárokkal halmozta el, pedig — mint az Humanité e beszéddel kapcsolatos ve­zércikkében megállapítja — semmi ok sincs az örömre, mert, ha Washington már az észak­afrikai ügyekbe is beavatkozik, akkor az rossz jel. — „Franciaország — állapítja meg ezután az Humanité — hasonló ,támogatásokat' már az indokínai háború idején is kapott.. -. Dél­Vietnam esete tanúsltja: az Egyesült Államok ért ahhoz, hogy megegye azt a gesztenyét, ame­lyet mások kaparnak ki a tűzbőf. Tömegmozgalom Japánban a szovjet-japán és a kínai-japán diplomáciai kapcsolatok helyreállításáért Peking (Üj Kína) A Zsen- mális kapcsolat alakuljon ki mindzsipao keddi számában ezak között az országok kö­-Megfigyelő" kiemeli annak, zött, mert így akarja to­a tömegmozgalomnak jelen­tőségét, amely az utóbbi he­tekben bontakozott ki Ja­pánban és követeli a diplo­máciai kapcsolatok helyreál­lítását mind Kínával, mind a Szovjetunióval. -A Londonban folyó szov­jet—japán tárgyalások vábbra is ellenőrzése alatt tartani Japánt és megakadá­lyozni a nemzetközi feszült­ség további enyhülését. Ez a külföldi beavatkozás össze­férhetetlen Japán nemzeti érdekeivel. A világesemé­nyek fejlődésének iránya a feszültség enyhítésének meg­állapítja meg "-Megfigyelő* gátlására irányuló kísérlet, elhúzódtak a japánok ész- A világosultabb japán állam­szerűtlen követelései miatt. Sigemicu külügyminiszter ínég azt is kijelentette nem­rég, hogy esetleg félbesza­kítják a tárgyalásokat*. «Ami a kínai—japán vi­szony normalizálását illeti, a japán külügyminisztérium elismerte, hogy ezt a kérdést férfiak már rájöttek, hogy Japán számára a legbizton­ságosabb politika a függet­len politika, amilyet a japán nép is követel". »A kínai nép kész arra, hogy megerősítse baráti kap­csolatait a japán néppel. Tá­Edward Ochab a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottság első titkára Varsó (PAP) Varsóban szerdán az alábbi közle­ményt bocsátották ki: A Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottsága március 20-án tartotta VI. plénumát. Boleslaw Bierut elvtárs betegségének lefolyásáról Jó­zef Cyrankiewicz elvtárs adott tájékoztatást. A napirend következő pontjára áttérve a Központi Bizottság plénuma szerve­zeti ügyeket vitatott meg. A Központi Bizottság Po­litikai Bizottságának javas­latára Edward Ochab elvtár­sat választották egyhangúlag a Központi Bizottság első titkárává. Az életszínvonal emelkedéséhez vezető út NAGYON EROS az éhség bői". Ez az egyetlen példa is ügye az 6 kezükben van, ott! fegyelme. A Szegedi Kender- elég jól érzékelteti, hogy a kétségkívül baj van a politi­fonógyárban nem felejtik el szovjet emberek már sokkal kai nevelőmunkával. Ahol az az elvtársak, hogy a tőkés- világosabban látják: az igazi emberek valamilyen felsőbb nek csak azok dolgozhattak, jólét alapjait a termelésben rendelettől várják, hogy jobb akik teljes erőfeszítéssel való öntudatos helytállással legyen a megélhetésük, de ők használták ki a munkaidő lehet megteremteni. Ennek maguk csak fél szívvel vesz­minden percet. Aki hanyag alapján tudott az SZKP XX. nek részt — mondjuk — az volt, lustálkodott, vagy paza- kongresszusa olyan nagyszerű április 4-i munkaversenyben, rolta az anyagot, annak na- célokat kitűzni, amelyeknek ott minden csűrés-csavarás gyón gyorsan mennie kellett megvalósítása a hatodik öt- ellenére is az élettől elszakí­a gyárból. A munkanélküli- éves tervben hatalmas mér- tott és alacsony a pártmun­ség pedig azt jelentette, hogy tékben emeli a szovjet em- ka színvonala, éhezett, fázott, rongy osikodott rek anyagi és kulturális élet- Az emberek neveléséhez a család. A munkások éppen színvonalát. nagyon világos és kézenfek­ezért legtöbbször nagyon alá- Pártunk Központi Vezető- vo érveket adott a XX. kong­zatosan dolgoztak, nehogy ségének legutóbbi határozata resszust értékelő Központi panasz legyen rájuk. Az éh- megállapítja, hogy nálunk is Vezetőségi határozat. Rákosi ség fegyelme kényszerítette fegyelmezettebb termeléssel elvtárs elmondotta előadót őket. Megélhetésük mégsem lehet megteremteni a dolgozó beszédében, hogy a párt nincs javult, hanem egyre rosszab- nép jólétét: „Ezért — mint a megelégedve a dolgozók je­bodott. Csak a kommunisták Központi Vezetőség határoza- lenlegi anyagi és kulturális látták világosan, hogy „amíg ta kimondja — a XX. kong- életszínvonalával. Ezért már a tőkések adnak munkát, a resszus célkitűzéseit fel kell az idén olyan bérrendszert tőkéseké a haszon". használnunk annak tudatos!- vezetünk be, amely egész évi Az éhség diktálta fegye- tására, hogy a népjólét eme- ro kivetve 800 millió forint" lati eltűnt a munkásosztály lése csak akkor lehetséges, ha tal emeli a dolgozók jövedal­hatalomra jutásával, de a a terv minden mutatója tel- mét. A második ötéves terv­szocialista munkaiegyelem jesül, ha nő a termelékeny- ben, a párt és a kormány to* még nem alakult ki mindé- ség, csökken az önköltség, vább folytatja az árleszállf­nütt. A kétféle fegyelem kö- javul a minőség, ha fejlődik fást és a szociális juttatások zött tehát napjainkban is hé- az ipar műszaki színvonala, s emelésének politikáját, sőt zag van egyik-másik szegedi ha mindenütt következetesen — ® tervek teljesítésétől én üzemben — mint a Vasöntö- érvényesítjük a takarékosság, túlteljesítésétől függően — a dóben, vagy a Kéziszerszám- a munkafegyelem elveit. Ez Szovjetunió példájára mi is árugyárban — s ez nehezíti a nem is lehet másképp. Aki áttérünk a rövidebb munka­népjólét emelésére irányuló gondolkodik és komolyan tö- időre. A kommunisták, a politika megvalósulását. A rekszik arra, hogy napról népnevelők minden szegedi pártszervezetek elsőrendű fel- napra jobban, kultúráltabban üzemben feltehetik a dolgo­adata éppen abban áll, hogy éljen dolgozó népünk, az sok- zóknak a kérdést: akarják-e a munkások öntudatra neve- kai erősebben fogja meg mindezt, egyetértenek-e a lésével meghonosítsák mindé- ezentúl a szerszámot, na- Párt céljaival? Természetes, nütt a szocialista munkafe- gyobb gondot fordít az újítá- hogy egyetértenek. De agitá­gyelmet, s ezáltal segítsenek sokra és igyekszik kihasznál- dónknak éppen itt kell nyíl­1 megalapozni az életszínvonal ni munkaidejének minden tan megmondania, hogy a | további emelkedését. Addig, percét. fentiek megvalósításánalt fel­amíg baj lesz nálunk a mun- ELSŐSORBAN a kommu- tét®1® a műszaki haladás, a kaidő jobb kihasználásával, jutáktól vár példamutatást a mwkaidő tényleges, fegyel­az anyagtakarékossággal, a pgr(. s ez is természetes mezett kihasználása. minőséggel, a termelékenység A kommunistáknak megtisz- EGYENES UTAT MUTA­emelésével, hiába mondunk teJŐ kötelességük hogy a TOTr számunkra a XX. akármilyen gyönyörű szóla- Szovjetunió hatodik ötéves Pártkongresszus. Ezen az mokat a jólét fokozódásáról, terve alapján lelkesítsék álon biztosan eljutunk a szcw ezzel lényegében nem tudunk mozgósítsák saját üzemük cialiZTnushoz, a jóléthez, ha a előre menni. Amíg „a száj dolgozóit a fegyelmezettebb dolgozók figyelnek a párt sza­mozog, s a kéz pihen", vagyis termelőmunkára, ahogy ezt a vóra, ha a kommunistákkal kofák módjára töltjük el az Jutaárugyár alapszervezeté- az ®Icn az eddiginél is na­időt az odaadó lelkes terme- nel^ tagjai teszik Régi igaz- Syofrb felelősséggel dolgoznak lőmunka helyett, addig min- ság azonban, hogy a népne- a termelésben, ha együttes dig önmagunkat csapjuk be. veIŐ EZavai ^^ akkor hatol­Akt részt vállal magának az nak be az emberek lelkébe, ország gondjaibol. az tudja, £Z{vébe, akkor válnak anya­hegy többet es jobbat fo- gj erővéi ha a népnevelő ma­gyasztani szebben oltozköd- ga ls a munka legelső vona­ni csak abban az esetben le- lában halad. Előfordult már het, ha a part által kitűzött Szegeden, hogy egyes helyes célokat es terveket egyébként nagyon becsületes minden reszletében megváló- _ dolgozók olyan munkaíel­sitjuk. Semmifele imádság, aján,lást tettek, amelynek fohászkodás nem segít raj- tejesítése szinte gyerekjáték tunk, ha nem igyekszünk ol- volt számukra. Egy korábbi csobban, sokkal többet es időszakban ugyanis már jó­jobbat termelni. Val többet termeltek huzamo­RENDKIVÜL ÉLESEN sabb ideig, de mivel a ver­hangsúlyozta a munkafegye- scnyszervezésnél a kommu­lem szükségességét az SZKP nisták nem törődtek velük, XX. kongresszusa is, jóllehet úgy gondolták, hogy nem a Szovjetunióban sakkal ked- szükséges mind magasabb vezőbb a helyzet, mint ma- eredményekre törekedniök. lünk. Az egyik Szovjetunió- Azért szükséges, hogy a párt­ban járt küldöttségünk tag- szervezet külön-külön törőd­jai megkérdezték egy üzemi jé'k a dolgozókkal, legyen tu­segédmunkástól: mi a legna- domása arról, hogy melyik gyobb egyéni kívánsága? A ember milyen teljesítmények­szovjet ember kis ideig cso- re képes, segítse, ellenőrizze dálkozott, majd így válaszolt: felajánlásaik teljesítését. „Mi lehetne? Az, hogy a mi Ahol a munkások egy része I kollektívánk kerüljön ki még nem érti, hogy az élet- I győztesen a munkaverseny- színvonal emelkedésének erővel szilárdítják munkafegyelmet. meg „Beugrások" az Álarcosbál-ban Az Álarcosbál Ikedd esti előadásán új szereplők mu­tatkoztak be megérdemelt si­kerrel a szegedi közönség­nek. A katonai szolgálatra bevonult Laborcz István he­lyett az összeesküvő szere­pét Szalma Ferenc, míg Sil­vano matróz szerepét Bör­zsönyi Mihály énekelte, Mindkét -beugró- hibátlan, sikeres alakítást nyújtott. — Tanácsülést tart holnap délután 2 órakor a Tolbuchin sugárúti tanácsháza mellett levő diákotthon nagytermé­ben a III. kerületi Tanács, Ezen az ülésen — amely nyil­vános lesz — tárgyalják meg u kerület 1956. évi városfej­lesztési tervét. rendezni keli. Ugyanakkor mogatja és rokonszenvvel fi­azonban azt is állította, hogy gyeli azt a mozgalmat, amely önnek a rendezésnek még diplomáciai kapcsolatok fél­ném jött el az ideje*'. vételét követeli Kínával és "Japán álláspontját egy a Szovjetunióval és amelyet idegen hatalom befolyásolta, a japán nép és több politikai Tudjuk, hogy az Egyesült Al- vezető is folytat. A japán Szovjet emberek az első csökkenteti- munkaidejű szombati napon Március első napjaiban a zem ezt a friss lendületet, hi- korában viszem haza a kis Szovjetunió Minisztertanácsa szen már négy óra alatt tel- lányomat... határozatot hozott a szombati jesítettem a napi normát. fiatalabb ezen a lamok béfoíyá«a akadályozta nép fáradhatatlan harcának £ « ünnepnap előtti munka- Tatjana Petrpva " / . , ; . . , H,,., , tdo csokkenteseról. Az első rr.unkásno, mégis meg eddig ts a japán-kínai lendülete egyre fokozodik és csökkenteu szombati munka_ SZOmbaton különösen remek es a japán szovjet viszony nem ketseges, hogy az utjá- idő lgg6 március io-én, teljesítményt nyújtott: hat rendezését. Amerika szem- ba gördített mesterséges aka- szombaton volt Mi történt 6ra alatt csaknem két napi melláWiatóan azért akarja dályokat gorra leküzdve, ve- ekkor Moszkvában? Ezt pró- normát teljesített. megakadályoz**!, hogy nor- gül ls győzelmet arat". Rövid külpolitikai hírek Dr. Walther Peinsipp rend* A következő ülést a felek kö­kiv üli követ és meghatalmazott zött történő kölcsönös megálla­nmiiszter, az Osztrák Köztársu- podás szerint hívják össze­sig magyarországi követe, ujeg- * , , . , bizólevclének közeljövőben tör- London (MTI). A londoni rá- het órakor felbúgtak a gépek. - . . . * « l\A/\11#%44«ilv itQftnoilr e­baljuk érzékeltetni Zarapin, Korsunova és Raszkaja ri­portja alapján. HAT ORA A GÉP MELLETT Szombat reggel a moszkvai Első Golyóscsapágygyárban Mellettük állanak gazdáik, a munkások és munkásnők. lénő átadásával kapcsolatban dió beszámol arról, hogy az szerdán, március 21-ón lútoga- Egyesült Államok az ENSZ Biz­t*.t tett' Boldoczhi János külügy- tonsági Tanácsának mielőbbi J^rt" » miniszternél. összehívását kérte a palesztmat nagyteljesítményü^sajtologé^ • kérdés mcgvitatásara. A Golyóscsapágygyárban átszervezték a szombati mun­kát. Az első műszak hét órá­tól déli 1 óráig tart, a máso­dik este hétig, a harmadik műszakban pedig éjjel egy órakor hazatérnek. CSALADI KÖRBEN Déli egy órakor végzett a Trjohgornaja Manufaktura Textilgyár délelőtti műszak­ja is. — Hát te miért nem sietsz pet J. A. Dmitrijeva. Régi munkásnő, már közel negyed jobban? — tréfálkozik az London (TASZSZ). Londonban * századot töltött a gyárban. egyik munkásnő egy fiatal­nyilvánosságra hozták u szovjet Párizs (MTI). A keddi hivata- __ Nem akármilyen nap ez a«zonnval -japán tárgyalásokról kiadott los lap rendeletet kozól amely mai _ mondja az idös ^iért sietnék' Előttünk közös közleményt. A közlemény szermt mmden J^nak vagy munkásasszony. _ Olyan ez, ™iert sictnelL Előttünk kimondja: küí/ódmek ah: Algérmba akar mintha vJugót tennénk ma. az.eges^ nap. Szmhtóba .s A március 20-i ülésen J. A. utazm, különleges Lacoste altal Két órával rövidebb a mun- JLblí Malik, a Szovjetunió képviselője jóváhagy ott engedélyre van kaidő, de mi nem akarjuk, megvette a jegyeket, és C. Macumoio japán képviselő- szüksége. A rendelkezés alól csak bogy a teljesítmény megcsap- — Hovi-merre, Nymola­je folytatták a szovjet—japán bé- a diplomáciai kar tagjai, az át- panjon. Nem is fog! Nézzen llcs T" rdl baratjat egy keszerződés-tcrvczci cikkelyen- utazók, a francia tisztviselők és csak körül, hogyan dolgoznak munkás. Uénti megvitatását. újságírók mentesek. az emberek! Magam is ér- — Megyek az óvodába. Ma Nyikityina elvtársnő régen dolgozik már a kombinátban. Élen jár a termelésbein, do arra is büszke, hogy milyen kitűnő háziasszony. Az üzem dolgozói számára épült új házban laknak. Lakása ott­honos, tiszta, világos. — Ma kitakarítok és meg­főzöm az ebédet, mielőtt ha­zajönnének a férfiak — mondja nevetve és tréfásan megnyomja az utolsó szót. A "férfiak" ugyanis — a két kisfia, akikkel ma történik először, hogy későbben jön­nek haza az iskolából, mint édesanyjuk a gyárból. A KÖNYVEK MELLÉ! Vaszilij Anyikejev komszo­moltag, a Sztankolit gyár formázómunkása két barát­jával együtt már előző nap megvette szombatra a mo­zijegyeket. De a moziba majd csak este mennek. Munka után Vaszilij kicsit kipiheni magát, aztán át­megy az üzem szomszédsá­gában lévő házba, ahol az üzemi gópészlechnikum mű­ködik. Vaszilij még csak az előkészítő csoportba jár, de néhány év múlva ő is kö­zépfokú szakképzettségre tesz majd szert. Szinyelsesikov, az első ön­tőműhely technológusa már negyedéves. Vizsgamunkájá­ra készülődik. Ilyenkor bi­zony sok a tanulnivaló, erre szánja a vasárnap estét is. — Szeretek hét végén ki­menni -a zöldbe-* — mondja —, szüleink kis hétvégi há­zába. Máskor csak. vasárnap reggel utaztunk ki, most azonban már a szombat dél­utáni vonattal útnak indu­lunk feleségemmel és kislá­nyommal együtt. * Egész Moszkva ünnepi ké­pet öltött ezen a szombat es­tén. A közlekedésben meg­változott a csúcsíorgalmi idő. A muzeumokat, kiállításo­kat, előadásokat a szokottnál is több látogató kereste fel. Termelékenyen dolgoztak, kellemesen pihentek és szó­rakoztak a szovjet emberek az első csökkentett munka­idejű szombati napon

Next

/
Thumbnails
Contents