Délmagyarország, 1956. március (12. évfolyam, 52-78. szám)

1956-03-27 / 74. szám

VíLfc WCmÁm EGYESULJETEld YAVORSZAG AZ MDP CSONGRADMEGYE1 BIZOTTSÁGANAR LAPJA XII. évfolyam, 74. szám Ara: 50 fillér Kedd, 1956. március 27. Feladatainkat csak akkor tudjuk teljesíteni, ha kibontakoztatjuk a dolgozók kezdeményezését Hegedűs András elvtárs beszéde Csorna szövetkezeti község ünnepi gy űlésén Vasárnap délelőtt a Győr-Sopron megyei Csorna főterén mintegy 8000 termelőszövetkezeti tag részvételével nagygyűlést rendeztek a falu termelőszövetkezeti községgé történi átalakulá­sa alkalmából. A nagygyűlésen megjelent és beszédet mondott Hegediis András elvtárs, az MDP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács elnöke. Békés tárgyalások útján is megoldhatók a még fennálló ritás nemzetközi kérdések Most, a Szovjetunió Kommu­nista Pártja XX. kongresszusa után nemcsak a nemzetközi vi­szonyok javultak meg jelentő­sen; a kongresszusnak nagy je­lentősége van népi demokráci­ánk belső megszilárdulása, pár­tunk további erősödése szem­pontjából is. A kongresszus bí­rálta Sztálin elvtárs vezetési módszerét, a körülötte kialakult személyi kultuszt, amely őt a párt és a nép fölé emelte és amely komoly károkat okozott a szovjet államnak cs a Szovjet­unió Kommunista Pártjának. Ugyanakkor a kongresszus ha­tározott intézkedéseket fogadott el a kollektív vezetés megerősí­tésére, a szocialista törvényes­ség megszilárdítására. Saját ta­pasztalatunk is azt bizonyítja, íiogv a személyi kultusz a veze­tésben hibás gyakorlat kialaku­lását eredményezi, ahol személyi kultusz alakul ki, ott megszűnik a bírálat lehetősége cs a csalha­tatlannak hitt vezetők, bármi­lyen tehetséges emberek is le­gyenek, szükségszerűen hibákat követnek c). így van ez nemcsak országos szinten, hanem megyei, járási cs községi viszonylatban is. Pártunkban 1953 júniusában he­lyesen hangsúlyozták a kollektív vezetés, a dolgozókkal való szo­ros kapcsolatok szükségességét és jelentős előrehaladást értünk cl ezen a téren is. Nagyobb lett volna az eredmény, ha a jobb­oldali elhajlók nem kísérelték volna meg Központi Vezetősé­günk bátor önkritikáját pártunk ellen fordítani. Pártunk Köz­ponti Vezetőségének legutóbbi ülésén Rákosi elvtárs beszámo­lója alapján megtárgyalta az e téren adódó feladatainkat, s egységesen határozatot hozott a kollektív vezetés további erősí­tésére, a személyi kultusz elleni harcra. A kongresszus tapasztalatai alapján pártunkban és állami életünkben is nagyszabású mun­kát kell végeznünk annak ér­dekében, liogy az élet minden területén megerősödjék a demo­kratizmus, hogy a munkásokat, dolgozó parasztokat, értelmisé­gieket az eddiginél sokkalta in­kább bevonjuk az ügyek eldön­tésébe, kikérjük véleményüket. Ezt tartjuk a Szovjetunió Kom­munista Pártja XX. kongresz­szusa egyik legfontosabb tanul­ságának. A mi rendszerünkben a vezetőknek — bármilyen poszton álljanak is — az a kötelességük, hogy meghallgatva a dolgozók véleményét, a néppel a legszoro­sabb kapcsolatban végezzék munkájukat. Amikor Magyarország külpoli­tikai helyzetéről beszélünk — kezdte felszólalását Hegedűs elv­társ — sohasem feledkezhetünk meg arról, hogy lia/ánk szoros baráti és testvéri kapcsolatban van a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság által vezetett szocialista tábor országaival. A szocialista tábor országai és mindenekelőtt a Szovjetunió bé­kepolitikájának köszönhetjük, hogy Magyarország déli és nyu­gati határain is jelentősen meg­változott a helyzet. Alig 3 év­vel ezelőtt déli határainkon még gyakori volt az ellenségeskedés, most pedig újra baráti kapcsola­tok szálai fűznek bennünket a szocializmust építő Jugoszlávia népeihez. Nagy változás történt nyugati halárainkon is azzal, hogy a múlt évben Ausztria visszanyerte függetlenségét és törvénybe iktatta semlegességét. Ily módon nyugodtan kijelenthet­jük, hogv- Magyarországot oljun államok veszik körül, amelyek­kel baráti, vagy jószomszédi vi­szonyban vagyunk. Az elmúlt év eseményei meggyőzően igazolták annak lehetőségét, hogy a kü­lönböző nézeteket valló és külön­böző társadalmi rendszerű or­szágok békés tárgyalások útján is megoldhatják a még fennálló sitás nemzetközi kérdéseket. A nemzetközi helyzet alaku­lása kedvező feltételeket terem­tett ahhoz, hogy népi demokra­tikus rendszerünk tovább szi­lárduljon. A nemzetközi cscmé­nvek fejlődése is közrejátszott abban, hogy az elmúlt évben emelkedett népünk életszínvona­la és hogy sok olyan hibát és liiányosságot tudtunk népgazda­ságunkban és államélelünk más területein kiküszöbölni, ame­lyek az előző években még gya­koriak voltak. Hegedűs elvtárs ezután azok­ról a hibákról és hiányosságok­ról beszélt, amelyek nálunk még fennállnak, s amelyek akadá­lvozzák gyorsabb előrehaladá­sunkat. Pártunk és népi demo­kratikus rendszerünk ereje nem utolsósorban abban van — mon­dotta a továbbiakban Hegedűs elvtárs —, hogy nyiltnn. minden kendözés nélkül feltárhatjuk helyzetünket, beleértve nehéz­ségeinket és azokat a hibákat és biánvosságokat is, amelyekkel munkánk során találkoztunk. Azért merünk beszélni ezekről, inert bízunk rendszerünk szi­lárdságában, bízunk a munkás­osztály, a dolgozó parasztok, a hazájukat szerető értelmiségiek jó szándékában, alkotó történel­met formáló erejében, megnehezítő körülményekről. Az egyik ilyen tényező az árvíz — mondotta —. amely az előzetes számítások sze­rint mintegy félmilliárd fo­rintos kárt okozott az ország­nak. Az eddigi adatok sze­rint az árvíz következtében 3400 ház összedőlt és 4000 erősen megrongálódott. A víz­zel elöntött terület mintegy 124 ezer katasztrális hold. Ebből 93 ezer katasztrális hold a szántó, és ezen belül 30 ezer katasztrális holdon őszi vetés van. A másik nehézségként He­gedűs elvtárs a februári rend­kívüli időjárást említette, amely jelentős kiesést okozott sok fontos területen. Munkás­osztályunk azonban az áprili­si verseny során erejének megfeszítésével dolgozik a le­maradás behozásáért és bí­zunk abban, hogy az első ne­gyedévi tervünket a nehézsé­gek ellenére is maradéktala­nul teljesítjük. Iparunk és mezőgazdaságunk fejlesztése Beszéde további részében Hegedűs elvtárs iparunk fej­lesztésének fontosságáról szólt. A jelenlegi rohamos technikai haladás korában — mondotta —, ha a népjólét emelése érdekében kl akar­juk használni, mint ahogy ki kell használnunk a tudo­mány és a technika vívmá­nyait, óriási erőfeszítéseket kell tennünk, hogy iparunk hasznosítsa mindazt, amit a tudomány nyújtani képes. Meg kell mondani, hogy ezen a területen nálunk még na­gyon sok a hiányosság: az ipari termelés korszerűsítése igen lassan halad előre. Pár­tunk és kormányunk felhívta a munkások és mérnökök fi­gyelmét és nagyarányú szer­vezőmunkát folytat annak ér­dekében, hogy a korszerű gyártmányokat a legfejlet­tebb módszerekkel gyártsuk. Szilárd meggyőződésünk, hogy ez az erőfeszítés ered­ményes lesz és az elkövetke­ző években a magyar ipar fejlődésének űj szakasza bon­takozik ki. Hegedűs elvtárs ezután ar­ról beszélt, hogy a Szovjet­unióval és a népi demokrati­kus országokkal való szoros együttműködés milyen döntő jelentőségű iparunk fejleszté­se szempontjából, majd a mezőgazdaság előtt álló fel­adatokról beszélt. A mezőgazdaságban külö­ncsen fontos feladatunk most — mondotta többek között — a gyors és a jóminőségü ta­vaszi vetés. A tavaszi mun­kák a kedvezőtlen időjárás miatt nagyon megkéstek és ezért az elkövetkező hetek­ben minden rendelkezésre ál­ló órát nagyon ki kell hasz­nálnunk a vetésre. Az erők összpontosítása nélkül nem tudjuk kihasznál­ni azokat a lehetőségeket, amelyeket a korszerű mező­gazdasági gépek, az öntözés új technikája, a műtrágyázás, a gyomirtószerek nagyobb­ít térvű használata nyújt. Ezért a mezőgazdaság tobáb­bi fejlődése a legszorosabb kapcsolatban van azzal, hogy a dolgozó parasztságunk mi­kor és milyen körülmények között teszi magáévá a szö­vetkezés gondolatát. Programunk: széles nemzeti program Hegedűs elvtárs a további­akban beszélt a tanácsok ha­táskörének kiszélesítéséről, az állami fegyelem további megszilárdításának előké­születeiről. Előkészületben van olyan törvénytervezet — mondotta —, amely szerint a helyi tanácsok mellett a dol­gozókból szabálysértési bi­zottságokat hozunk létre. Ezek kisebb, eddig bíróságok hatáskörébe tartozó ügyek­ben fognak dönteni. Megkez­dődött az új büntetőtörvény­könyv elkészítése is. Hegedűs elvtárs beszédé­nek befejező részében a Ha­zafias Népfront-bizottságok igen fontos szerepéről emlé­kezett meg, amelyekről az utóbbi időben kevés szó esett. Pedig — mondotta Hegedűs elvtárs — a népfront-bizott­ság munkájára nagy szükség van. A mi programunk széles nemzeti program. Minden becsületes ember — az egé­szen megátalkodott ellenség viszonylag kis számától elte­kintve — magáénak vallhat­ja és vallja is pártunk és kormányunk országépítő cél­kitűzését. A Hazafias Nép­front feladata, hogy — a Ma­gyar Dolgozók Pártja irányí­tása mellett — mozgósítsa a dolgozók legszélesebb töme­geit, a béke és a népek közöt­ti barátság ügyének szolgála­tára, a népjólét emelését, az ipar és a mezőgazdaság fej­lesztését célzó határozatok megvalósítására. Hegedűs elvtárs beszédét sokszor szakította félbe lel­kes taps, a résztvevők lelkes tetszésnyilvánítása. Megkezdődött az ünnepi műszak a Szegedi Kenderfonógyárban A Szegedi Kenderfonógyár dolgozói nagy lelkesedéssel készülnek április 4, hazánk felszabadulása évfordulójá­nak megünneplésére. Az ün­nepi műszak kezdete előtt az üzem műszaki vezetői érte­kezleten tárgyalták meg a megfelelő anyagi és műszaki feltételek biztosítását, s elha­tározták, hogy a műszak ve­zetői is versenyre lépnek egymással. A DISZ tagjai egy háromtagú ellenőrző és segítő brigádot alakítottak, aikik a műszak ideje alatt el­lenőrző mérésekkel biztosít­ják a technológiai fegyelem megtartását. Versenyre in­dult a „Legjobb minőségi DISZ-brigád" és a „Legjobb fonó" címért. Az ünnepi műszak tegnap reggel kezdődött. Az alap­szervezeti titkárok és a szak­szervezeti műhelytitkárok röpgyűléseken ismertették az ür.nepi műszak jelentőségét. A dolgozók a műszak kezdete óta a vállalások teljesítésén dclgoznak. 366-an párosver­ssny-szerződést kötöttek egy­mással, de ez a szám a mű­szak alatt még emelkedik. Az előfonó dolgozói a teljesít­mény két százalékos növelése mellett vállalták a száz szá­zalékon alul teljesítők segíté­sét is. A vizesfonó és az elő­fonó osztály szakmányai ver­senyt 'kezdeményeztek a gép­állások csökkentésére. Megkezdődött az ünnepi műszak. Az első eredmények biztatóak, s azt példázzák, hogy a Kenderfonógyár dol­gozói hazánk felszabadulásá­nak 11. évfordulójára mara­dék nélkül teljesítik vállalá­saikat. Ujífási hónap az Uj'szegcdi Kender-Lenszövő Vállalatnál Az Üjszegedi Kender-Len­szövő Vállalatnál április 4-e méltó megünneplésére újítási hónapot rendeztek. Eddig már számos újítást adlak be a dolgozók, közülük több be­vezetésre is került. Bodó Ist­ván ács, az erőtelep dolgozója javasolta, hogy a cérnázógé­pek térdfékének betétjét, amit (korábban import-anyag­ból készítettek, hazai anyag­ból készítsék. Elgondolása szerint a térdfékbetét gyer­tyánfából is készülhet, s ez igen jól helyettesíti az im­port-anyagot. Bodó István el­készítette a térdíékbetét sab­lonját, majd kísérletképpen 400 darabot készítettek. Az eddigi vizsgálatok azt bizo­nyítják, hogy Bodó István újítása, az import-anyag ha­zai anyaggal való helyettesí­tése beválik. Az üzemben az újítás forint-megtakarítási értékét még nem számolták ki, mivel az import-anyag árát nem kapták meg. Az elő­zetes becslések szerint azon­ban a munkabéreknél körül­belül 8 ezer forint megtakarí­tás várható. Felszabadulásunk ünnepére hirdetett újítási hónap során már számos termelékenysé­get emelő, avagy az önköltsé­get csökkentő újítás született. Mindezek bizonyítják: az Üj­szegedi Kender-Lenszövő dol­gozói szem előtt tartják a technika fejlesztését, arra tö­rekednek, hogy a termelé­kenység negyedévről negyed­évre emelkedjék, Megkezdődlek a szovjet egyetemi napok Szegeden — V. D. Kudrjavcev elvtárs a szegedi fiatalok között —­A magyar—6zov1et barát­sági hónap tiszteletére Sze­geden is megkezdődött a ma­gyar-szovjet diákhét. Ebből az alkalom/ból tegnap délben Szegedre érkezett Viktor Di­mitrievics Kudrjavcev a Kom­szomol ifjúság küldötte, a DÍVSZ központi lapjának a „Világ Iíjúsága"-nak egyik szerkesztője. Érkezése után a Szegedi Tudományegyetem rektori hivatalában beszélge­tett Pólay Elemér rektorhe­lyetessel és Szélkelv Sándor elvtárssal, a Szegedi Tudo­mányegyetem DlSZ-bizott­ságának titkárával. Délután fél 5-kor az egye­temi DISZ-bizottság "helyi­ségében baráti beszélgetésre jöttek össze a Szegedi Tudo­mányegyetem DISZ-vég:e­hajtóbizottságának tagjai, amelyen részt vett V. D. Kudrjavcev elvtárs is. A rendkívül 6zivélves légkör­ben lefolyt közvetlen hangú beszélgetés után Kudrjavcev elvtárs meglátogatta a Sze­gedi Tudományegyetem Szer­veskémiai Intézetét, s ismer­kedett az intézet tudományos munkájával. < . Este a Szegedi Tudomány­egyetem aulájában ünnepé­lyes keretek között megnyílt a szegedi magyar—szovjet diákihét. Az ünnepi megnyi­tón beszédet mondott és tol­mácséba a szovjet ifjúság, a Komszomol üdvözletét V. D. Kudrjavcev elvtárs. Beszede után a nagygyűlésen részvevő egyetemi fiatalok kérdéseket tettek fel Kudrjavcev elvtárs­nak. Ezzel a megnyitóval kezdetét vette a magyar­szovjet diákihét események­ben gazdag programja. Ma kezdődik a szegedi nagy írók című előadássorozat Juhász Gyula emlck táblát lepleznek le a sebészeti klinikán Az országgyűlés küldöttsége látogatást tesz a Szovjetunióban Az alapvető cél: a nép igazi jólétének megteremtése Pártunk és kormányunk el­sősorban a gazdasági kérdé­sek megoldására fordítja fi­gyelmét, mert ezektől függ a hazánk előtt álló legfonto­sabb feladatok vérehajtása, dc nagyon jól tudjuk azt is, hogy gazdasági feladatainkat akkor tudjuk teljesíteni, ha a párt- és az állami élet min­den területén támogatjuk és elősegítjük a bátor bírálatot, a vélemények őszinte felveté­sét és ezzel elősegítjük a dol­gozók sokoldalú kezdemé­nyező készségének kibontako­zását. Mindezt azonban a gazdasági feladataink megol­dása közben akarjuk végre­hajtani, mert abból indulunk ki, hogy a dolgozók elsősor­ban a gazdasági eredménye­ken keresztül állapítják meg, hogy helyesen vontuk-e le a tanulságokat a XX. kongresz­szus tapasztalataiból. Hegedűs elvtárs ezután be­szélt a gazdasági helyzetünket A Szovjetunió Legfelső Ta­nácsának küldöttsége ma­gyarországi látogatása során meghívást intézett a Magyar Népköztársaság országgyűlé­séhez, hogy magyar képvi­selők egy csoportja tegyen látogatást a Szovjetunióban. Az országgyűlés a meghívást őrömmel elfogadta. Április 20-án Rónai Sándor elvtár*, az országgyűlés elnöke veze­tésével 14 tagú küldöttség látogat a Szovjetunióba. A Társadalom- és Termé­szettudományi Ismeretter­tfi Társulat „Szegedi nagy írók'' című öt előadásból álló előadássorozata ma, kedden este fél 8-kor Baróti Dezső, a Szegedi Tudományegyetem rektora Juhász Gyuláról szóló előadásával megkezdődik a Dugonics téri egyetem aulá­jában. Baróti Dezső előadá­sán közreműködnek és Ju­hász Gyula legszebb költe­ményeit adják elő Szörényi Éva Kossuth-díjas érdemes művész és Kormos Lajos, a szegedi Nemzeti Színház mű­vésze. A sorozat egyes előadásai mindig kedden este fél 8­kor kezdődnek a Dugonics téri egyetem aulájában. Az öt előadásra 10 forintért váltha­tó bérlet a TTIT titkárságán (Horváth M. u. 3. II.) vala­mint a Központi Egyetem portáján. Diákok az iskolák irodalmi szakkörének vezető tanáránál 6 forintért kaphat­nak bérletet. Jegyek előadá­sonként is válthatók 3 és 4 forintos árban, diákoknak pe­dig 2 forintért. Ugyancsak ma este 6 óra­kor a Juhász Gyula szülőhá­za helyén épült sebészeti kli­nikán emléktáblát leplez le Jáky Gyula orvosprofesszor, a TTIT megyei elnöke, a se­bészeti klinika igazgatója. Az országgyűlés küldöttsége látogatást tesz a Német Demokratikus Köztársaságban A Német Demokratikus Köztársaság népi kamarájá­nak elnöksége meghívta az országgyűlés küldöttségét. Az országgyűlés a meghívást örömmel elfogadta cs április 19-én Kristóf István elvtárs, a Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának titkára vezetésével magyar küldöttség látogat a Német Demokratikus Köz­társaságba. A szegedi Dózsa Tsz tagjai példát mutatnak a tavaszi vetés munkáiban A szegedi Dózsa Termelőszö­vetkezet tagjai jól látják: nincs már több idő a várakozásra. A múlt héten megkezdték a tava­szi vetés munkáit. A kellő ta­laj-előkészítés után pénteken két katasztrális holdon elvetették az export-borsót. Ezután a takar­mány- és cukorrépa vetés föld­jének előkészítéséhez fognak. Cgy számítolták, hogy ma, ked­den földbe is teszik a 10 ka­tasztrális hold cukorrépa és a 3 katasztrális hold takarmányrépa magját. A hétfői cső kissé elron­totta számításukat, de néhány nap múlva azért mégis befeje­zik a cukor- és takarmányrépa vetését. Ugyancsak a közeli na­pokban végeznek a zab vetésé-­vcl is, A Dózsa Tsz tagjainak jó pél­dáját kövessék a többi szegedi és a járásbeli termel őszii vei ke? zctek is.

Next

/
Thumbnails
Contents