Délmagyarország, 1956. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-18 / 15. szám

Szerda. 1956. január 18. Pártélet A bírálat és az önbírálat a Falemezgyár vezetőség újjáválasztó taggyűlésén 5 RELMI! GYfKRORSZAG A Szegedi Falemezgyár kommunistái előtt nagy fel­adatok állnak. Az üzem, mely most lemezt, bútorlapot és satuban az üzemrész — mon­dotta Király elvtárs —, ha ott kommunisták ia lesznek. Molnár Vendelné azért bí­üzemről megállapította, hogy nem sóikat törődnek a minő­séggel, de sokszor hiba van a munkaszervezésben is. farostlemezt gyárt, a jövőben rálta a párt vezetőséget, mert Resta MT.alós is a DISZ mun- I faipari kombináttá fejlődik. A feladatoknak megvalósí­tása elsősorban attól függ, hogy az üzem kommunistái hogyan végzik munkájukat, hogyan mutatnak példát a pártonkívüli dolgozóknak a párt és a korminy határoza­tainak végrehajtásában. A vezetőségválasztó tag­gyűlésen a beszámolóban is érezni lehetett a felelősséget. Dóra István elvtárs felsorolta a szép termelési eredmények mellett mindazokat a hibákat is. amelyek az elmúlt két év alatt az üzem termelésében és politikai munkájában elő­fordultak. Elmondotta többek között, hogy a vezetőségi ülé­sek rendszeresen foglalkoztak ugyan a termelés kérdéseivel, a vállalat igazgatóját azon­ban két év alatt mindössze nyolc alkalommal hallgatták meg. A pártvezetőség hibája volt az Is, hogy sem a vállalat fő­mérnökével, sem a főkönyve­lőjével nem foglalkoztak és így a technikai és pénzügyi vonatkozású kérdésekbe a pártvezetöség alig kapott be­tekintést. A pártakt ivák sem foglalkoztak a termelés kér­déseivel. A termelés és politikai munka eredményeinek és hi­báinak elemzése u'án a be­számoló megmutatta a teen­dőket: hogyan tudja teljesí­teni a vállalat az import anyag csökkentésére vonat­kozó határozatot. Az üzem­ben — az előző évekkel ellen­tétben — 1956-ban kizárólag hazai termelésű gömibfibói fognak dolgozni. Áz üzem műszaki fejlesztési terve részben a nehéz tes'i munká­nak a gépesítésből, részben pedig olyan technikai újítá­sokból adódik, mely lényege­sen megkönnyíti a munkát. Dóra elvtárs általában jól foglalkozott a politikai; ter­melési munka értékelésével. Hibája azonban a beszámoló­nak. hogy a pártfeladatok felsorolásánál nem mondotta el, hogy például egyes páríbi­zalmiak miért dolgoztak rosz­szul. Nem mondotta el, hogy a jövőben hogyan dolgozza­nak jobban. A hibák pt/Szta felsorolása nem elegendő. Meg kellett volna határozni a beszámolóban a hibák kijavításának módját A. felszólalók helyesen él­tek a bírálat és önbírálat fegyverével. Michel József elmondotta: a politikai és ter­melési munkában elkövetelt hibákat csak úgy lehet meg­szüntetni, ha sokkal nagyobb ellenőrzést gyakorol a párt­szervezet minden területen. Gyarmati Károly elvtárs bí­rálta a tagságot. Hiba volt, hogy a tagság egy részének munkáján, magatartásán ér­ződött a jobboldali elhajlás káros politikája és ez a pol.­tikai munkában különösen meglátszott. A márciusi ha­tározat óta azonban sokkal jobb a helyzet. Hajdú Dezső­né MNDSZ-tag bírálta a pártvezetőséget, mert nem segítette a munkájukat. Mi­ért van a pártszervezet? — tette fel a kérdést Hajdú elv­társnő és rögtön válaszolt is. — Többek között azért, hogy neki, mint versenyfelelős- kajáról beszélt: a nek, nem nyújtott segítséget, vezetnek minden nem törődött a munkájával. Arató István igazgató hely­telenítette, hogy az öttagú vezetőségből csak kettő-há­rom elvtárs munkája volt jónak mondható. Az új veze­tőségnek feltétlenül meg kell valósítania a kollektív veze­tés elvét, inert eddig a ter­melés pártellenőrzése sem a kollektív vezetés elvén ala­pult, hanem csak a titkár elvtárs érdeklődött a terme­lés állásáról. Az üzem fia­taljai is hallatták, bíráló sza­vukat a taggyűlésen. Nagy István megbízott DlSZ-th­kár súlyos hibának tartja, hogy a pártvezetőség nem irányította a fiatal pártta­gokat a DISZ-be. A farost pártszer­körülmé­nyek között irányítást kell1 adni a DISZ-nek, amit aztán a fiataloknak önállóan kell megaldaniok. Ddkdny János újítási megbízott hangsú­lyozta: a technika fejleszté­sét csak úgy tudjuk megol­dani, ha az újításokiban nemcsak a vezető műsza­kiak, hanem a fizikai dolgo­zók is részt vesznek. A bírálat köziben az önbí­rálatnak is jobban érvénye­sülnie kellett volna a fel­szólalásokban. Ennek elle­nére azonban a Szegedi Falemezgyár vezetőségvá­lasztó taggyűlésének vitája megmutatta: az üzem kom­munistái minden tudásukkal készek a Központi Vezetőség novemberi határozatának végrehajtására. Gondos munkával készül a vezetőségválasztó taggyűlés beszámolója az Erőműben Még néhány nap és ünne­pélyes taggyűlésre jönnek össze az Erőműben a kommu­nista dolgozók, hogy meg­hallgassák a pártvezetöség két éves munkáját, bírálatot mondjanak a vezetőség te­vékenységéről és megválasz­szák az új pártvezetőséget. A pártvezetöség újjáválasz­tó taggyűlés sikere elsősor­ban attól függ. hogy a veze­tőség hogyan készíti el a be­számolóját. Üzemi pártveze­tőségünk komoly munkát vé­gez. A beszámoló elkészítésé­be bevonta a pártbizalmia­kat. a népnevelőket és a pár­tonkívülieket is. A gépterem­ben dolgozó Maróti Nándor párlbizalmi a hozzá beosz­I tott pártonkívülieket is meg­kérdezte a régi pártvezetőség munkájáról és érdeklődtek, kiket javasolnak az új veze­tőségbe. A párttagok és a párton­kívüli dolgozók véleményé­nek meghallgatása után fo­gott hozza a vezetőség a be­számoló elkészítéséhez. Min­den javaslatot. észrevételt I gondosan áttanulmányozott s i a munka megjavítása érde- ! kében határozati javaslatot i terjeszt a taggyűlés elé. A január 20-án megtartandó • vezetőségválasztó taggyűlés az Erőmű pártszervezetének harcos seregszemléje lesz. Misán György „Zöld" vágóberendezés A gyorsvonat nagy sebes­séggel robog. Üt ja roskado­zó diófák, sudár nyárfák és szépséges fenyők között ve­zet. Az utas gyönyörködik a tájban, önfeledten szívja magába az egészséges, kei-' lemes levegőt... Hogy került ide ez r. több ezer kilométer hossz fasor? Talán a termész; ajándéka? Nem, a szovj- ' vasutasok kezemunkájána gyümölcse. A szovjet közi: kedés dolgozói közül ige sekan hódolnak a micsurir tudománynak: kertészkor nek, fákat, sőt egész crd. ket ültetnek. A micsurinisl vasutasok elhatároztál hogy zöld köntösbe öltözte tik a Szovjetunió valamen­nyi vasútvonalát. Eddig mintegy 200 ezer hektároi­létesítettek zöld övezetet a vasutak mentén. A nemes mozgalom nem-! csak esztétikai és egészség­védelmi célokat szolgál. A fák és bozótok gyökerei megkötik, erősítik a talajt, s így késleltetik a vasútvo­nalak alaptalajának pusz­tulását. A falat képező fák felfogják a homok- és hó­hordalékokat, védelmezik a síneket az erős, pusztító ol- ( dalszelektől, amelyek csök­kentik a vonat sebességét is. j Ki ne emlékeznék arra a i téli képre, amikor a vasúi­vonalon, vagy országúton, megszűnik az élet, megáll < a forgalom, mert áthatolha­tallan hótorlaszok borítják! a sineket, utakat. A zöid védőberendezés szebbé varázsolja a tájat, meghosszabbítja az utak életét és biztosítja a zavar­talan forgalmat. Képek a „Tisztítótűz" szegedi előadásáról Szombaton este mulatták be hatalmas sikerrel a szegedi Nemzeti Színház művészei Dob ti Vilmos rendezésében Leonid Leonov Sztálin-díjas szovjet író ,,Tisztítótűz" című drámáját — Magyarországon először. Képeink az előadás két érdekes jele­netét mutatják be. Káló Flórián, Thurzó Margit és Miklós Klára A szegedi 2-es posta pártszervezetének kommunistái megválasztották az új vezetőséget Az elmúlt hét során a szegedi 2-es posta pártszervezetének tagjai a taggyűlésen meg­hallgatták a vezetőség kát év munkájáról szóló beszámo­lóját. A taggyűlésen a párt­tagok nemcsak bíráltak, ha­nem önbírálatot is gyakorol­lak. Tudják, hogy nemcsak az elért eredményeknek, ha­nem az elkövetett hibáknak is részesei. Ezt követően megválasztották az új párt­vezetőséget. Egy kivétellel a régi vezetőségi tagokat. Az új elvtársat a szakszervezeti bizottságból választották a vezetőségbe, név szerint Póc Nagy Jánost. A tagság 99 százaléka reá adta szavaza­tát. Január 13-án az új párt­vezetőség már ülést is tar­tott. A pártonkívüli dolgo­zók is nagy örömmel érte­sülteik a választásról s utána a vezetőség tagjainak kéz­szorítással gratuláltak, jó, eredményes munkát kíván­tak nekik. Nagy örömmel kezdtek a munkához a pár tankívüli dolgozók, amikor megtudták, hogy a párttagok azokat az elvtársakat válasz­tották meg a pártvezetőség­be. akikre ők is gondoltak. Mind a párttagok, mind a pártonkívüliek ígéretet tettek arra, hogy ezután még na­gyobb odaadással dolgoznak. Kovács Mihály Szeged 2-es posta Kommunista muniabizoitság alakult a Szegedi Julaárugyárban A Szegedi Julaúrngyárbari az. új pártvezetöség egymás • után xalósílja meg a vezetőségválasztó taggyűlés határozatait. Az üzem­ben már megalakult az a kom­munistákból álló munkabizottság is. amelynek az a feladata, hogy a termelés egyes részleteit állan­dóan ellenőrizze ég javaslatokat tegyen a technika fejlesztésére. Ebbe a műszaki vezetők mellett a gyár legjobb szakmunkásait, töb­bek között a szakma kiváló dol­gozója jelvénnyel kitüntetett Horváth György né varrodai munkást és Ökrös Istvánná szö­vőnőt, is megválasztották. A kommunista munkabizottság első megbeszélésén Szotyori László a szövődé osztályvezetője j is értékes javaslatot lett. Ha ter­vei alapján a felvetőre új kor­szerű rácsokat szerelnek, így könnyebb lesz a gépek kezelése, javul a minőség és évente mint­egy 30 ezer forinttal csökken az önköltség. A nagyösszegű meg­takarítás lehetővé teszi, hogy az átalakításhoz a két éven. belül megtérülő beruházások bankhite­lét vegyék igénybe. A munka­csoport tagjai elhatározták, hogy a jövőben ilyen beruházások lé­tesítésére még több ehhez hason­ló javaslatot dolgoznak ki. Kátay Endre és Csapó János \ M0H0SZ országos választmányának határozata az alapszervezetek megerősítéséről A MCHOSZ országos vá­lasztmánya határozatban je­lölte meg az alapszervezetek előtt álló főbb feladatokat. A határozat szerint alap­vetően fontos a MÖHOSZ­alapszervezetek politikai és szervezeti megerősítése. Vég­re kell hajtani a tagkönycse­rét s el kell érni, hogy 50.000 rel növekedjék a MÖHOSZ taglétszáma. Az országos választmány DISZ által rendezendő nagy tömegversenyek, az ifjúsági céllövő verseny, a pákozdi ifjúsági verseny, a repülő modellező versenyek, a há­romtusa bajnokságok, a lö­vészklubok országos verse­nye, stb. Szervezzenek harci­túrákat, járőrversenyeket és egyéb tömegrendezvényeket. A határozat a szervezetek figyelmébe ajánlja, hogy tö­rekedjenek az eddiginél szo­felhívja a szervezetek figy.el- rosabb kapcsolat kiépítésére mét, hogy tervszerű, alapos munkával készüljenek a ta­vaszi és a nyári hónapok adta lehetőségek felhasználá­sára. Ebben az időszákban kezdődnek a szövetség és a a tömegszervezetekkel, első­sorban a DISZ-szel, a TSB­kel, a Hazafias Népfront-bi­zottságokkal, valamint a nép­hadsereg alakulataival. Franklin Benjámin emlékünnepélyt rendeznek ma Szegeden A Béke-Világtanács a kul­turális évfordulók között Franklin Benjámin, az ame­rikai szabadság bajnoka szü­letésének 250. évfordulójáról is megemlékezik. Ezért a [* mond Martonyi János egye­temi tanár, fehrólal Szalay László egyetemi docens, a TTIT fizika-kémia szakosztá­lyának elnöke. Szegedi Városi Békebizottság a Társadalom- és Természet­tudományi Ismeretterjesztő Társulattal együtt emlékün­nepélyt rendez Franklin Ben­jámin születésének 250. év­fordulója alkalmából. Az ün­nepség ma este 6 órai kez­dettel lesz a Juhász Gyula Kultúrházban. Beszédet A DRENTHE-mocsárb tn (Hollandia) egy történelem­előtti időkből származó csó­nakra bukkantak. A holland tudósok a szénizotóp-vizsqi­latoik alapján a csónakot 8200 évesre becsülik. A csónn!; három méter hosszú, kezdet­leges kidolgozású. belsejét égetéssel mélyítették ?ci. 59. Pista s a többiek is elámultak. Dandé bácsi reszelősen vihogott. Megdörzsölte borostás, sovány arcát s ezt mondta: — Hiszi a piszi. Szotyori felugrott. — Mit tulja azt valaki, hogy miért tenném? — Körülnézett. — Hát igenis, felmen­nék a tetőre, mert személyes elszá­molni valóm van velük. Ugyanis ti­zennégy éves voltam akkor. Az idő­sebbek tudják, mi volt a francia megszállás, a munkások sztrájkja. lente mindég filcet tett. — Mint a répát. — Tette hozzá már ülve. Dandé idegesen nevetett. — Ugyan, ugyan. — Különben is na­komplexum az ember. Állapította meg s töprengve nyúlt egy újabb számla után. Háromnegyed hatig maradt, nem akart restanciát*S elhatározta, hogy holnaptól kezdve nem engedi, hogy maradjon másnapra is. Majd rádol­V gozik. mrrzsáljon kedvére. Ez a Dan- Bezárta az ajtót, a kulcsot leadta dé ellenben... Olyan nézése van, a Portásnak. Sohasem maradt még mint az irattárosnak. A Kovácsnak, tovább. A portásfülkében körülné­Határozottan tudta, most először zett egy pillanatra. Felakasztotta a 11 ICgööaliclo, cl > ituiinunvn. »» | —•• — oi/ ' —ou — — 7 , . , . Zadravecz, Gömbös, Horthy tenger- gyon veszélyes játék az ellenforradal- életében, hogy osztályharc van. Ezek tablara a kulcsot. — Az asztalnál egy _ L....-.1. mat emlegetni. S olyan pillantást a Dandé'k, Kovácsok valami okból kislány ült, szőkehajú és nagyban számolt. Elmélyedve számolt, száját összecsücsörítve. Pista belenézett az irkába. Közön­séges törtek. Állapította meg. nagy, a kulák-hadsereg toborzása. Na, ez az ... Mikor erővel kezdtek toborozni, mert sehogysem akart e város értük fegyvert fogni, verekedé­iiányítsa a tömegszervezete-' sek történtek. Napirenden volt ez. ket. Maurits László azt tette ! Nem egy tisztet, altisztet megvertek szóvá, hogy a farost üzem- ! Apám vasutas volt, raktarnoa. A rész nem teljesítette a tervét. I proletárdiktatúra alatt is meghagy­Ebben az üzemrészben az a I ták helyen s ezt nem feledtek el ke­hiba: a pártvezetőség nem olyan pillantást vetett Pistára, mint aki feltétlen őre és híve az új világnak. Janicsek szétnézett. Gondolkodott. Azután Szotyorihoz lépett és vállára tette vaskos tenyerét. Körmei olyan kemények és rövidek voltak, hogy messziről elárulták, ezek az ujjak sohasem tétlenkedtek. fékeznek. Gondolataink iránya nem egyezik. Kovács űrigyerek, a Horthy­rendszerben esetleg aljegyző lenne a városnál. Az ő magatartása világos. — Dandé bácsit pedig, őt pedig meg fogja ismerni. Holnap meglátogatja, megnézi kanárijait. Janicsek váratlanul elment mel­gcndoskodolt arról, hogy ott is legyenek kommunisták. Ennek tulajdonítható, hogy sok a selejt a farost üzemben. Király Lajos azt kifogásolta, hogy a vezetőség soha nem vett annyi fáradságot, hogy foglalkozzon a farost üzem­mel. Ügy termel gazdaságo­sőbb. — Valami katona-verekedés támadt a Nagykörúton s pont bele­szaladt. Nem volt ijedős, verekedett ő is. Nem a darutollasok pártjára állt. Akkor már elbocsátották a MÁV-tól, megjegyzem. Ügy hozták haza idegenek, véresen, ájultan. Fél szemét kiverték s a gerincét is meg­sérthették, mert többé nem kelt fel — Te vagy a Manci. Ugye? — Kérdezte mosolyogva. — Ne hara­gudj, hogy zavarlak. Látom, meg­Szotyori kartárs. Így kell be- lette. Nem szokott nap közben mász- akadtál. Várj csak. szelni. Azzal megfontoltan megfordult, többi mondanivalóját magában tart­va, lassan asztalához ment és újra belemerült a tételekbe. Pista meglepődve szemlélte mind­ezt. Mintha varázslat történt volna, kinyíltak a rejtett ajtók. Szotyori bá­az ágyból. Tizenhat évig feküld ott- esi sohasem lesz ideológus, gondolta hón bénán. — Én ne mennék fel a és mikor Szotyori a kiflimorzsákkal háztetőre? — Kiáltotta elfulladva. S telehintett „mellékletekre" tette hú­belezöttyent a székbe, amire regge- sos kezét, szinte szeretettel nézett rá. kálni, szigorúim betartotta a munka­fegyelmet. Egyenesen hozzá jött. Kö­zel hajolt. — Olvasd el azt a papírt. Mondta halkan és kiment vizet inni. — „Értelek, megkezdted a mun­kát. Jó ötlet volt az a géppuskával. Nekem sohsem jutott volna eszembe. Csak tovább". Olvasta Pista s arra gondolt, hogy nehéz fába vágta a fejszéjét. Minden ember más. Múltja van, szokásai, vé­leménye, hiedelme, magánélete. Nagy Ceruzát vett elő. — Nagyon egy­szerű ez. — Mi is a példa? Egyhar­mad plusz nyolcharmad. — Feltar­totta három ujját. Ez három har­mad. Nyolcharmadban a harmad ép­pen kétszer van meg. Ez hatharmad s marad kétharmad. Ehhez most hoz­záadjuk ezt az egyharmadot, ez is egy egész. Így lesz három egész. Egy­szerű, mint a pofon. (Folytatása következik.)

Next

/
Thumbnails
Contents