Délmagyarország, 1955. július (11. évfolyam, 153-179. szám)
1955-07-12 / 162. szám
Kedd. 1955. Július 12. Mozaikok a társadalmi ellenőrök munkájáról Most róluk írjunk, azokról | Az űjszegedi gyár dolgozója az emberekről, akik önzetlenül, j örömmel vitte haza szép, új szabadidejüket feláldozva, tár- i selyempaplanját. sadalmi munkában ellenőrzik * a különböző kereskedelmi áru 8 OELMFLGYRRORSZBG dákat és harcosan, a dolgozók érdekeit védve lépnek fel a meg-megmutatkozó hibák ellen. Nem könnyű a feladatuk és nem is minden eseáben népszerű. Ilyen társadalmi ellenőr Steinhercz Miklósné 75 éves szegedi asszony, ald a közelmúltban kapta meg a „Belkereskedelem Kiváló Dolgozója" kitüntetést ellenőri munkájáért. Csonka Isivánné miniszteri dicsérő oklevélben részesült, hasonlóan Török Ferencné, akit már körzetében maguk az árudák vezetői is szívesen fogadnak, várják segítségét. Ragadjunk ki néhány epizódot a szegedi társadalmi ellenőrök apró, hasznos munkájából. • • "i Több szülő, s iskolásgyerek emiitette Szilágyi Sándoménak, hogy a papírüzletben most 2 forintért árulják az egyik fajta tintát, amely azelőtt olcsóbb volt. Szilágyiné a Kereskedelmi Felügyelőséghez fordult, odatovábbította a panaszt. Az illetékesek megvizsgálták az ügyet, megbeszélték a vállalat vezetőségével és intézkedtek. A szóbanforgó tintát most már 80 fillérért kaphatják a vásárlók. Nemrégiben tőrtént, hogy az Újszeged! Kender-Lenszövő Vállalat egyik dolgozója, Beck Lászlóné üzemi társadalmi ellenőrhöz fordult panasszaL Elmondta, hogy a Ruházati Bolt 28-as árudájában selyempaplant akart vásárolni, azt mondták, hogy nincs, pedig ő tudja, hogy érkezett ilyen paplan az üzletbe. Másnap Beck Lászlóné elment dolgozótársával a 28-as árudéba. Selyempaplant kért. •Most is azt mondták, hogy nincsen. A társadalmi ellenőr ekkor elővette igazolványát és kérte: engedélyezzék a raktár megszemlélését. !A] szemle során 4 selyempaplant találtak ott. Az üzletvezető arra hivatkozott, hogy hetipiacos napon nem akart árulni, nehogy elkapkodják. de amikor Beckné odament nem hetipiacos nap volt! Már közel egy hónapja nem lehetett a Textilmüvek élelmiszerárudájában gyümölcsízt kapni. Az üzem dolgozói elmondták Mótika Lászlónénak, hogy az nekik nagyon hiányzik, mivel olcsó és ízletes, különösen a gyerekek szeretik. A boltvezető arra hivatkozott, hogy szárad a gyümölcsíz, azért nem rendelt. A társadalmi ellenőr intézkedett. A panaszt a vállalatvezető tudomására hozta és másnap már bőségesen lehetett kapni gyümölcsízt is a gyári üzletben. * A legutóbbi szegedi vásáron az egyik földművesszövetkezet sátrában zománcozott lábasokat árusítottak. Igen nagy keletje volt a húszliteres lábasnak, amit 136.80 fillérért adtak el. Barna Mihályné és Sípos József tanácstagok, akik ugyancsak lelkesen tevékenykednek, mint társadalmi ellenőrök észrevették, hogy az eladott 20 literes lábasok hibásak. Tudták, hogy az ilyen árut leértékelve szokták eladni, — szóltak is a közelben tartózkodó kereskedelmi felügyelőnek. Meglátásuk helyes volt: az elárusítók hibát vétettek. Az éppen akkor vásárló két vevő több mint 20—20 forintot visszakapott a lábas árából és köszönték a társadalmi ellenőrök tevékenységét. • Talán ivem tudja még mindenki Szegeden, hogy a háziasszonyok régi vágya teljesült az elmúlt napokban: rendelkezés van arra, hogy reggel 8 óra előtt piaci elárusító kofák nem vásárolhatnak a piacon. Ez nagy közmegelégedést vált ki Szegeden, hisz valóban sokszor a háziasszonyok orra elől vásárolják fel egyesek a piacra bejövő parasztoktól az árut. Persze most 8 óra után is akadnak kofák, akik annak ellenére, hogy a parasztkocsi már körül van véve vásárló asszonyokkal, egy tételben "•ráígérnek* az árura. Pontosan egy ilyen cselekedet váltott ki felháborodást az elmúlt szerdán. Szerencsére jelen volt Lovas Válaszéinak az illetékesek A „Débnagyarorszig" július 10-t számában „Szegedi séták" főcím alatt cikk jelent meg „Egy szobor védelmében". Először is köszönetet mondok a „Délmagyarország" szerkesztőségének, hogy felhívta a figyelmet a megrongálódott szoborra. Ugyanekkor közlöm, hogy a városgazdálkodási csoport az elszakadt kengyelszij kijavítását a Vegyesipari Vállalatnak kiadta. Sajnos, nemcsak egy szobor szorul kijavításra. Általában minden szobron akad kisebb-nagyobb javítanivaló (például Tisza Lajos szobrán az egyik mellékalak karja hiányzik). Ezeknek kijavításával a végrehajtó bizottság, valamint a népművelési állandó bizottság is foglalkozik. Egyik-másik hibának kijavításánál szobrász szakértelmére is szükség van. Így szakemberhiány is mutatkozik. Megragadom az alkalmat, hogy a szobrok rongálódásával kapcsolatban egy igen fontos kérdéssel foglalkozzam: A szobrokat nemcsak az idő vasfoga rágja. Gyakran tapasztalhatjuk, hogy azok a gyermekek kedvenc turista alkalmatosságai lettek. Sok szülő „büszkén" szemléli, hogy gyermeke milyen ügyesen mássza meg a szobrot, s nem gondol arra, hogy ez rongálódás nélkül nem történik meg. Gyakran előfordul, hog'J felnőttek fényképezés céljából felmásznak egy-egy szobor alakja mellé, hogy megfelelő pózban legyenek megörökítve. Sajnos, nemigen akadt még szemlélő, aki ezt nehezményezve szóvá tette volna. Alkotmányunk minden polgárának kötelességévé teszi a nép vagyonának, a társadalmi_ tulajdonnak megvédését. A cikk írója bejelentésével is lényegében ezt tette. Felhívta a figyelmet egy fontos társadalmi vagyon megvédésére. A végrehajtó bizottság arra kéri Szeged lakosait, hogy éljenek az Alkotmányba11 biztosított jogukkal, adjanak minél több segítséget a tanácsnak a közvagyon megóvására. Bejelentéscikkel hívják fel a figyelmet a rongálódásokra. Tegyük közös ügyünkké a szocialista tulajdon megvédését. Majakovszki „Vlagyimir Iljics Lenin" című költeményében így szól: „Egy ember — bár jelentős, nagy lehet — öt araszos gerendát egymada nem emel fel / Hát még egy házat öt emeleteset". A cikk Írója, a tanácselnök (csak VB elnök van) egyedüli feladatává teszi a szobrok karbantartásának ellenőrzését. A társadalmi tulajdon megvédésével is úgy vagyunk, ahogyan ezt Majakovszkij, a nagy szovjet költő mondotta. Közös ügyünk a társadalmi tulajdon megvédése, egy ember egyedül arra nem képes. A tanács csak •úgy tudja betölteni szerepét, ha a dolgozók támogatják, ha a, dolgozók társadalmi ellenőrzésükkel segítségére vannak. Mison Gusztáv, az 1. ker. Tanács VB elnöke Istváoné társadalmi ellenőr. Az eladó parasztot meggyőzte arról, hogy mérje ki a burgonyáját az asszonyoknak s ne adja oda a kofának. Dicséretet illeti Lovasnét cselekedetéért. (s — r) Ma délután ülést tart a II. Kerületi tanács Ma délután 4 órakor rendes ülést tart a II, kerületi tanács a postások kultúrotthonában (Vásárhelyi sugárút 21). A tanácsülés nyilvános. Csúri Mihály elvtárs, a végrehajtó bizottság elnöke a tanács határidős feladatainak, határozatainak, végrehajtásáról számol be, majd Balogh Zoltán elvtárs, a végrehajtó bizottság elnökhelyettese ismerteti a kerület mezőgazdasági munkáját, a soronkövetkező felaiVtokat. Utolsó napirendi pontként a végrehajtó bizottság elnöke a községpolitikai terv végrehajtását ismerteti. — Szeged felszabadult képzőművészetéről szóló könyv szerepel a szegedi Tiszatáji Magvető Könyvkiadó jövő évi tervében. Az illusztrált könyv városunk képzőművészetének a fejlődését mutatná be 1945-től napjainkig bővebb tanulmány kíséretében. — Az űjszegedi November 7 Kulturott honban július 13-án, szerdán este fél 8 órai kezdettel Piros István kertészeti szakköri foglalkozást tart, Vélemény a tegnap reggeli ködről Csodálkozva szemlélték a szegedi emberek tegnap kora reggel a sűrű, helyenkint szinte átláthatatlan ködöt. A furcsa és szokatlan jelenség megmagyarázására megkértük Wagner Richárd professzort, a Szegedi Egyetem Éghajlattani Intézetének vezetőjét. Wagner elvtárs a következőket mondotta: — Az egész országban. Szegeden is tavaszi, csapadékos jellegű volt az időjárás az elmúlt napokban. Július 6és 10 között a léghőmérséklet csak egyszer haladta meg a 20 Celsius fokot. Ezért a hűvös időjárás megszűnését, a meleg megérkezését vártuk. A vasárnapi 26.1 Celsius fok felmelegedés reményt nyújtott arra, hogy végre jön a meleg. Annál nagyobb volt azonban a meglepetésük a hajnalban kelőknek, de még a 7 óra körül kitekintőknek is, mert az utcákon, az udvarokban sűrű ködöt figyelhettek meg. Hajnalban 4 óra 10 perctől, 6 óra 55 percig köd ülte meg a vidéket. A korábbi esőzesek es a vasárnapi felmelegedés után hétfőn hajnalra a levegő nagyon sok párát tartalmazott. A vasárnap esti délies légáramlás hétfő reggelre nyugatira változott. A nyugatról áramló levegő párás és hűvös volt, az itt talált levegővel keveredve azt lehűtötte és a magas páratartalom miatt köd keletkezett. A ködöt alkotó piciny vízgömböcskék minden nedvszívó anyagot átjárnak és nedvessé tesznek. A köd azonban nem járt olyan alacsony hőmérséklettel, hogy ennek következtében komolyabb mezőgazdasági károk keletkeztek volna, A talaj mentén a hőmérséklet mindössze 12.6 Celsius fokra hűlt le. Űjszegedi hírek A múlt héten befejezték Újszegeden a Thököly utca útburkolatának javítását. A napokban megkezdődik a Kelemen utcai gyalogjáró rendbehozatala is. A zavartalan vízellátás megoldása érdekében magasnyomású vízvezetésre teszik alkalmassá a Kállai fasorban és a Főfasorban meglévő vízvezetékeket. Frányó Antal tanácstag szervezésével az űjszegedi Déry utca lakói tarsadalmi munkában vállalták a 610 méter hosszú vízvezetéki árok kiásását. A végzett társadalmi munka összege mintegy 6000 forint értékre tehető. A Vízművek ma már meg Is kezdték a maga«íiyomási vízvezetékcsövek lerakását. Ugyancsak vállalta az utca lakossága a járda megjavítását is. A vállalás értelmében a tanács kövezőmestert küld és a szükséges anyagokat adja. az utca lakói pedig — mindenki a saját háza előtt — elvégzik a munkálatokat. Az I. kerületi tanács az elmúlt héten 3 darab lámpát szereltetett fel a Déry utcában. Mit jelent Szeged kultúréletében a Képzőmósseti Kör és a kollektív műterem? Április közepén a városi tanács otthont adott Szeged képzőművészeinek a Tábor utca 3. szám alatti ház első emeletén. Itt működik most a Képzőművészeti Kör és itt van a szegedi művészek kollektív műterme is. (Ez utóbbi a Képzőművészeti Alap 'fennhatósága aló tartozik.) Rz árvízvédelmi Kormánybiztosság Közleménye A Duna osztrák és bajor vízgyűjtő területén az elmúlt napokban nagyobb esőzések voltak. A múlt hét végéig lehullott csapadékmennyiség mintegy 200 milliméter volt, s ez körülbelül fele a múlt esztendei árvizet előidéző esőzésnek. Természetesen a Duna felső szakasza így is jelentősebb mértékben emelkedett és az emelkedés hétfőn is lassú ütemben folytatódott. Számolni kell tehát azzal, hogy a védtöltések között lévő területre, az úgynevezett hullámtérre kilép a víz. Ezért az ottlévő termények és értékek eltávolítására megtették a szükséges intézkedést. A munka folyamatban van. Az árvízvédelmi kormánybiztosság szervei is felkészültek. A jelenlegi meteorológiai vízjárási helyzet alapján az árhullám előreláthatólag közel egy méterrel alacsonyabb szinten vonul le a magyar szakafelelően az árhullám Dunaremeténél július 12—14-e között valószínű 580 centiméter körüli értékkel tetőződik. Ott a tavalyi maximum 692 centiméter volt. Budapestnél a legmagasabb vízállás július 16—18ra várható, amikor a legmagasabb vízszint 680—700 centiméter körül lesz, a tavalyi 805 centiméteres maximummal szemben. Várható tehát, hogy az alsórakpartok víz alá kerülnek. A jelenlegi árhullám mostani becslések szerint másfél két hét alatt vonul le a Duna magyar szakaszán. A Felső Tisza vízgyűjtő területén lehullott csapadékmennyiség kisebb árhullámot idézett elő a Tiszán is. Az árhullám Tiszabecsnél vasárnap tetőzött és kárt nem okozott. A Dunántúlon szombaton és vasárnap lehullott eső több kisebb folyó és patak vízszintjét megduzzasztotta. Ezek levonuMit jelent Szeged kulturális életéiben a Képzőművészeti Kör? Egy szóban válaszolva: a jövőt. Vagyis a művészeti utánpótlás képzését. De nemcsak ezt. A körben egyaránt folyik elemi fokú és művészi oktatás. Mindenekelőtt a rajztanítás talált otthonra itt, melyet as iskolai oktatásban némileg háttérbe állítottak. Továbbá a grafikán kívül plakáttervezéssel, mintázással és festéssel foglalkoztatják a növendékeket Emellett művészettörténeti ismereteket is nyújtanak. A Képzőművészeti Kört a városi tanács népművelési osztálya támogatja. A kör vezetője Vlasics Károly. A fiatalokkal ismert szegedi művészek foglalkoznak. A művészettörténetet Dorogi Imre, a grafikát és plakáttervezést Tápai Lajos, a szobrászatot és a művészeti bonctant pedig Tápai Antal tanítja. Meg van tehát a lehetőség, hogy a fiatalok kedvük és tehetségük szerint fejleszthessék tudásukat. Sőt: a Képzőművészeti Főiskoláról évenként lejönnek tehetség-kutatásra, a kör hét tagja pedig már a főiskolákon tanul. A körnek — az egészen kezdők és a haladók mellett — komoly alkotóművész szómba menő tagjai is vannak. Ezek közül is kiemelkedik a fiatal Zombori, *kit most visznek föl a Képzőművészeti Főiskolára ás Rabi. akit művésztelepre utalnak be. Igen tehetséges szobrásznövendék a fiatal koreai diák. Hi Hu is, aki legutóbb Erkelt mintázta. / Ezek a fiatalok jelentik annak a lehetőségét, hogy képzőművészetünk méltó folytatókra találjon. Ezért igen jelentős segítség volt a városi tanács részéről, hogy otthont adott a művészeknek. De ugyanennyire fontos e» képzőművészetünk jelene szempontjából is. Hiszen itt a kollektív műteremben dolgozhatnak festőink és itt k-»szíti Tápai Antal ts a színház homlokzatára kei-ülő Katona József és Erkel Ferenc szobrokat, s az új házak kapui fölé a dombormű veket. szon, mint tavaly. Ennek meg- lóban vannak. Hat úi ieremmel bővüli a szegedi Móra Ferenc Múzeum A 70 éve fennálló szegedi Móra Ferenc Múzeumban gazdag,, értékes gyűjtemény szaporodott össze az elmúlt évtizedek alatt, Most két hatalmas épületszárnnyal bővítették a Múzeumot. Az így monumentálissá váló épületet a napokban adA MÖHOSZ munkája a Szegedi Erőműben A Magyar önkéntes Honvédelmi Szövetség I. kongresszusa után Balogh Károly elvtárs került a Szegedi Erőmű MÖHOSZ alapszervezete vezetőségének élére. A szervezetben megindult a kollektív munka. A tagok a termelésből s a szervezet munkájából is jól kiveszik részüket. Üjra felélénkült a nyári hónapokban a lövészkör. Most egy kispuska lövészkört hoznak létre a fiatalság bevonásával. Jó lenne, ha az egy telepen lévő gáz- és erőmű dolgozói együttes MÖHOSZ szervezetet alakítanának, mert ez eredményesebbé tenné a munkát. Misán György ták át rendeltetésének Mintegy 2 millió forintos beruházással hat hatalmas úi terem létesült. A' magasföldszinten 4 állandó kiállítást létesítenek. Az eddigi régészeti és fehértói kiállítás mellett az irodalmi múzeumban ..Szeged az irodalomban 1848-tól napjainkig" címmel mutatnak be gazdag gyűjteményt. A negyedik kiállítási teremben a Szeged környéki népviselet történetét szemléltetik. Az első emeleten helyet foglaló Somogyi könyvtár 5 dolgozószobával bővült. Gazdag, 200.000 kötetes könyvállományt most sokkal jobban, áttekinthetőbben tudják elhelyezni. A hulladékfeldolgozás mestere megmaradt faanyagot azzal, hogy az mór hulladék. Szemerédi József a hulladékot feldolgozza. El is nevezték a hulladék-feldolgozás mesterének, mert értékes ládarészeket készít a használható fadarabokból, Nem egyedül dolgozik. Köíülötte fiatalok vannak. Jelenleg Németh Antal és Szűcs Erzsébet az, akiket tanít, hogyan bánjanak gazdaságosan az értékes faanyaggal. A hónap eleje óta ő is, mint a Lódagyór többi dolgozója, új műszaki normával dolgozik, de máris 105 százalékot teljesít. Akarata, szakmai ismerete rövidesen hozzásegíti, hogy magasabb teljesítményt érjen el. Szemerédi bácsi — így tisztelik az Űjszegedi Ládagyárban — szorgalmas, tapaszfalt szakember. Nagyon fontos munkát végez. Máskor az üzemben félredobták a leszabott ládarészek utón Áz Országos Mezőgazdasági Kiállítás hírei tozó több mint 50 vállalat állítja ki a legújabb és legkorszerűbb mezőgazdasági Az Országos Mezőgazdasági Kiállítás egyik legérdekesebb és legtanulságosabb látnivalója lesz — a múlt évinél jelentősen nagyobb területen — a szabadtéri gépbe| mutató. Itt a kohó- és gépipari minisztériumhoz tarMegjeleni a Kolorádc-bogár Üilésen rs Ollés község határában, mét, hogy az elkövetkezendő csütörtökön a kolorádó-bogár napokban minden egyes burgokereső brigád egy komoly fertőzési gócot talált. Ezen a területen a kolorádó-bogarak 50— 60 tő burgonyát teljesen megsemmisítettek. Mivel feltehető, hogy a járás többi területén is számolni kell a kolorádó-bogarak megjelenésével, felhívjuk a községi tanácsok és a termelők figyelnyajáblát a leggondosabban vizsgáljanak át. Amennyiben kolorádó-bogarat találnak, azt azonnal jelentsék a járási tanács mezőgazdasági osztályának, illetve a hódmezővásárhelyi növényvédő állomásnak. Szegedi Járási Tanács meznpazdasáoi osztálua gépeket. Ide kerülnek a nemzetközi gépkiállításon részvevő külföldi államok gépei is. A népi demokratikuj országok közül már több bejelentette részvételét. Több nyugati cég Is érdeklődött már. A mezőgazdasági kisgépek gazdag választékával ' vonul fel a mezőgazdasági kiállításra a SZÖVOSZ és a MEZÖSZÖV. Több eddig ismeretlen vagy kevéssé ismert gép is szerepel köztük. így például a baromfitenyésztő kisgazdaságokban igen jó eredménnyel használható — hetven, illetőleg 500 tojás befogadóképességű keltetőgéoek-