Délmagyarország, 1955. június (11. évfolyam, 127-152. szám)
1955-06-24 / 147. szám
Péntek, 1955. június 24. 3 0 élmfl 6yar0rsz1g A megyei pártaktíva tanácskozása £ szegedi Felszabadulás TSZ versenyre hívta megyénk termelőszövetkezetei — legfeljebb három százalékos szemveszteséggel hat nap alatt befejezi az aratást Lapunk tegnapi számában részletesen ismertettük a keddi megyei pártaktívaülésen elhangzott beszámolót. Most röviden visszaté rünk azokra a felszólalásokra, amelyek Szeged és a szegedi járást érintik. A tsz-fejlesztés kérdéseiről beszélt Tóth Mihály elvtárs Röszkéről, aki elmondotta, hogy nemrégiben Röszkén még a tanácselnök is úgy vélekedett, hogy a termelőszövetkezeti mozgalom további fejlesztése nem időszerű, csupán a jövő kérdése, s ennek megfelelően nem is törődött vele. Ugyanezt kell elmondani a földműve«szövetkezet ügyvezetőjéről is — mutatott rá Tóth elvtárs. Ugyancsak felszólalt Tanács Antal elvtárs, a szegedi Táncsics TSZ-ből. Holik János elvtárs, a megyei gépállomások igazgatóságának vezetője felszólalasában elmondotta, hogy a gépállomások felelősek a termelőszövetkezetek terméseredményeiért. Ezután néhány példát mondott arra, hogyan lehet a termelőszövetkezeti tagoknak bebizonyítani, hogy előnyösebb a gépekkel való dolgoztatás. A kombájn után legrosszabb esetben négy százalékos a szemveszteség kézi erővel történő aratásnál •iszont 10—12 százalék. Ha > sak a szemveszteség közti különbséget számítjuk, akkor is mintegy 75 vagon gabonát mentenek meg a megye termelőszövetkezeteinek a kombájnok? Nagy Károlyné elvtársnő, az MNDSZ megyei titkára arról beszélt, hogy a nőknek a közös munkába való bevonása eredményesebbé teszi a termelőszövetkezet munkáját. Különösen sok a tennivaló az irányban, hogy bevonják a nőket a szövetkezetek vezetésébe is. Több felszólaló beszélt az aratási és cséplési felkészülésről. Árendás György elvtárs a szegedi Felszabadulás TSZ elnöke a szemveszteség elleni harc jegyében versenyre hívta a megye termelőszövetkezeteit. S vállalta, hogy az aratást a megkezdéstől számított hat nap alatt befejezik, miközben a szemveszteség nem haladja meg a 3 százalékot. Papp Sándor a Megyei Párt-végrehajtóbizottság tagja, a Megyei Tanács elnöke a helyi'tanácsokat ért bírálatokkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy jó helyi tanácsok nélkül ninc's jo szövetkezeti mozgalom. Bénák Antal elvtárs, az ásotthalmi Szabadságharcos TSZ elnöke arról beszélt, hogy a termelőszövetkezet vetései, az idén másfél-két mázsával nagyobb termést Ígérnek, mint az egyéni parasztoké. A termelőszövetkezet 270 holdas szőlője is szép termést ígér. Ezek az eredmények — hangoztatta — önmagukért beszélnek, de azért beszélgetni is kell róluk. Kit hallgat meg legszívesebben az egyéni paraszt, ha tsz-ekről van szó? A termelőszövetkezeti tagokat. Ezért tsz tagoknak a fölvilágosító munka első soraiban kell haladniok. Ez a munka azonban csak ügy lesz eredményes, ha nem maradnak magukra a tsz tagok, hanem amint a párt Központi Vezetőségének határozata kötelességévé teszi minden állami és társadalmi szervnek: közös erővel dolgozunk a mezőgazdaság szocialista építéséért, a terméshozam növeléséért; A felszólalásokat Lövő elvtárs összegezte. Megállapította, hogy a vita azt mutatta: a Csongrád megyei aktíva ülés megértette a Központi Vezetőség június 8-i határozatát, de ezt a határozatot most meg kell értetnünk megyénk minden kommunistájával és pártonkívüli dolgozójával is. Ennek érdekében rövidesen nyilvános párttaggyűléseken vitatják meg a határozatot, amelyekre meg keli hívni azokat a pártonkívüli dolgozókat is, akik már számos esetbort tettekkel bizonyították, hogy helyeslik pártunk politikáját és szíveseh segítik e politika megvalósítását. A határozat végrehajtásához minden feltétel rendelkezésünkre áll. évről évre fejlődnek öntu datban. Bizonyos, hogy pártunk e határozatának végrehajtásában a régi harcosok és a fiatal elvtársak vállvetve együtt dolgoznak — fejezte be Lövő elvtárs.Az aktívaülés az Internacionálé eléneklésével ért véget. Aratnak a Dózsa Termelőszövetkezetben A SZÉLES RÓKUSI HA' TARBAN kilencvenhárom hold búzát, szép árpát ringat a szél. Erősen szűkülnek már a tömött kalászok, de még nem érettek. Az árpatáblákon már a lenszőke színeket lassan felváltja az aratásra érett aranysárga ga• b,ibona sz'ne- Az árpák már viaszKa,deremül érésben vannak, de a jógazdák nnrii. , ,, •» tudjak, hogy az arpat ilyenkor még nem lehet vágni, mert a szem nagyon összeszárad, túl sok lesz az ocsu. Viszont azt sem lehet megvárni, hogy egyszerre az összes gabona beérjen, mert akkor a szemveszteség miatt károsodik a közösség. Ezért —, hogy az aratás mun„Érdemes az egyszerű embereknek összefogni és harcolni a háború ellen" Békegyűlés a Szegedi Tudományegyetem . Bolyai Intézetében flz első félévi lerv, a vállalások teljesítéséén Hamarosan eljön az első félév vége és kezdődik a harmadik negyedév. A félév befejezésének közeledtével egyre több szegedi üzemből érkeznek jelentések szép eredményekről, az évi vállalás esedékes részének teljesítéséről. De azért * vannak olyan üzemek, ahol az esedékes terv és vállalás végrehajtásával elmaradtak. Ezen változtatni kell! A PAPRIKAFELDOLGOZÓ VÁLLALAT első félévi tervét már napokkal* előbb befejezte. Az első félév végéig 2.542.000 Torint értékű terméket adnak *terven felül. Vállalták, hogy a termelékenységet 2.5 százalékkal növelik. Itt is túlteljesítést értek el. Felajánlották, hogy az önköltséget ez évben a tervezetten felül 0.7 százalékkal csökkentik. Eddig az önköltséget 7.8 százalékkal sikerült csökkenteniük. Jó munkával — vállalásukat túlteljesítve — 258 ezer forintot takarítottak meg. A FÉMIPARI ÉS FINOMMECHANIKAI VÁLLALAT félévi tervét, június 21-én, kedden befejezte. Most már a második félév feladatainak jó végrehajtására készülnek. A KÉZISZERSZÁMGYÁR dolgozói első félévi tervüket .június 23-án, csütörtökön befejezték. Az első félév hátralévő napjaiban mintegy 250 ezer forint értékű árut készítenek terven felül. A FALEMEZGYAR két üzemrésze — a Lemezgyár és Gőzfürész — június második dekádjának végére jó munkával 300 ezer forinttal túlteljesítette első félévi tervét. Baj azonban, hogy a farostüzem — különböző okok miatt — elmaradt a tépve teljesítésével. AZ AUTÓJAVÍTÓ VALLALAT elmaradt második negyedévi terve teljesítésével. Az elmaradás 9 százalékos, s így nem teljesítették vállalásuk esedékes részét sem. Közvetlen feladat az adósság törlesztése. AZ ÚJSZEGEDI KENDERLENSZÖVÖBEN több mjnt egynapos tervelőnyt szereztek. Igen jól megtartják a tervszerűséget s ez 3.3 százalékkal jobb az előírtnál. A TÁPÉI HAJÓJAVÍTÓBAN is befejezték az első félévi tervet, június 22-én, szerdán. A félév hátralévő napjaiban esedékes tervüket minél jobban túl akarják szárnyalni. 'A' helsinki béke-világtalálkozó tanácskozásaival egyidőben, nap mint nap számos békebeszélgetést tartanak városunk üzemeiben, hivatalaiban és intézményeiben. A munkaidő előtt vagy annak leteltével feldíszített szobákba gyűlnek őszsze az emberek, hogy beszélgessenek arról, vam>i építőmunkánkhoz elengedhetetlenül szükséges, a békéről. A Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetében is kihasználták a vizsgák közötti egyik rövid szünetet, s a professzorok, a hallgatók, valamint az intézet dolgozói abba a terembe'siettek, amelyet a békebizottság és a szakszervezet helyi aktívái egyszerű eszközökkel, de mégis gondosan feldíszítettek ez alkalommal. Amikor Paunc Rezső megnyitotta a békegyülést, már zsúfolásig megteltek a széksorok. A nagy tetszéssel fogadott beszámoló után elsőnek Kalmár László Kossuth-díjas akadémikus, az intézet vezetője emelkedett szólásra. A többek között a következőket mondotta; „Néhány évvel ezelőtt a magyar nép küldötteként részt vettem a varsói béke-világtalálkozón. Akkor még sokaktól azt hallottam, hogy hiába az egy'szerű emberek békeharca, nem tudjuk megakadályozni, amit az imperialisták akarnak. Azonban azóta a tények másról győzhették meg ezeket az embereket. Megvalósultak a varsói értekezlet követelései is. Elhallgattak a fegyverek Koreában, Vietnamban és eredményesen zárult a múltévi • genfi értekezlet, — mondotta, majd így folytatta: — Mi. a tudomány dolgozói is csak békében végezhetjük munkánkat. Ha óvóhelyre kell menekülnünk, s vijjogó repülők elpusztítják felszerelésünket. nem folytathatjuk kutatásainkat. Ezért éppúgy, mint mindenkinek, minden tudósnak is drága a béke". Hasonló értelemben szólt hozzá az egyetem többi dolgozója, többek közölt dr. Fodor Gábor Kossuh-díjas akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem Szerveskémiai Intézetének vezetője, valamint Rédei László, a Szegedi Tudományegyetem Bólyai Intézete .alHa késik az autóbusz ... Húsz óra 25 perckor érkezik a pesti autóbusz — menetrend szerint. Ámde, nem menetrend szerint érkezik gyakran, ami érthető is, mert hiszen például hetipiacos vagy vásári napokon nagy a szekérforgalom az országúton, esős időben, amikor síkos az út, vagy ha korán borul, nem haladhat a busz olyan gyorsan, hogy menetrend szerűen beérjen. Ezért nem is panaszkodik senki. Megtörtént azonban 16-án, csütörtökön, hogy már elmúlt 21 óra, sőt még egy félóra, de az autóbusz nem jött. Ilyen nagy késés még soha nem fordult elő — mondják, akik gyakran várják a pesti autóbuszt. Valami baj történt, suttogjrák halkan, majd egyre hangosabban, amikor a busz még 22 órakor sem érkezett be. A várakozók egyre unszolták a MAVAUT szegedi kirendeltségének vezetőjét, hogy telefonáljon Pestre és tudja meg a késés okát. Ez azonban azt mondotta, hogy ilyesmire nincsen pénze. Mindenki meg volt győződve róla, hogy valami baleset érte az autóbuszt és a várakozó családtagok kétségbeesve topogtak a Takaréktár utcai járdán, amikor végre 22 és fél órakor, tehát két órai késéssel befutott a pesti autóbusz. Az történt, hogy Soroksáron defektet kapott a kocsi és a pesti központtól másik kocsit kértek. Es arra vártak Soroksáron két óra hosszat. Arról nem beszélünk, hogy talán gyorsabban is lehetett volna kisegítő kocsit küldeni, de arról igenis kell szólni, hogy a MAVAUT-tól vaskos nemtörődés egy ilyen késésről nem értesíteni a Szegedi állomást és megnyugtaíÁ a várakozókat. Ligeti Jenő • gebra és számelméleti tanszékének vezetője is. Miron Micolescu, román akadémikus, aki a Szegedi Tudományegyetem vendégeként néhány napig a városunkban tartózkodik, szintén felszólalt: „örülök, hogy résztvehetek ezen a békegyűlésen, s így itt magyarországi tartózkodásom ideje alatt is résztvehetek a békeharcban. Magam is azt vallom, hogy a tudomány emberei csak békés körülmények i kája ne torlódjon össze — a 18 hold árpa egyik darabját Lengyel Gyuri bácsi a III-as munkacsapat egyik tagja két iskolás kislányával tegnap reggel már elkezdte aratni, ö a rendet vágta, az egyik kislány a markot szedte, a másik pedig kötötte a kévéket. Rövid pihenőt tartunk a tábla -szélében. Régi terméseredményekről és az idei kilátásokról tárgyalunk. — Ilyen sokat ígérő, ilyen dús kalászokat még soha sem láttam gazdaságunk földjén — magyarázza Gyuri bácsi. Tiszta a vetés, szál gaz sincs közte s nehezek a kévék. Es ez nagyon jó jel. — magyarázza örömmel a Dózsa TSZ első idei aratója. Azt mutatja ez, hogy sok benne a szem. ö 12—13 mázsát mond holdanként, de Zina Miklós elvtárs, a TSZ elnöke közbeszól, s így mondja tréfásan: — Ezt az árpát annyi termésért én ugyan nem aratnám le, -mert itt legalább 16 mázsának kell lenni. A hosszú, tömött, mélyen megbukott kalászok joggal engednek erre következtetni. Mint mondják, a Dózsa TSZ földjén A BETAKARITAS NAGY MUNKAJA még hátra van. Néhány nap múlva, de legkésőbb a jövő héten Lengyel Gyuri bácsi után a többiek is beállnak a rendbe. A szövetkezeti tagok maguk közül 16 kaszapárt szerveztek. A gépállomás kombájnja és aratógépe segítségével napok alatt biztos helyre teszik a terményt. Ha talán a kombájn, az aratógép és a 16 kaszás nem győzné... erre az eshetőségre is felkészültek. Melléjük áll még hat pár arató, de szemveszteség akkor sem lehet. Az 'aratásra való felkészülésben külön dicséret és elismerés illeti a Dózsa TSZ aszszonyait. Amellett, hogy mindenütt ott voltak a nSVénv'ápolásban,. délutánonként szabadidejükben már a zsákokat is kijavították, rendbe tették, sorba rakták azokat, nehogy véletlen emiatt történjék fennakadás. A Dózsa TSZ-ben már arra is gondoltak: ki lesz, melyik szövetkezet lesz az első, amely aratás után elsőnek ad gabonát városunkból az országnak. Erre az elsőségre legjobban i Felszabadulás TSZ tagjai pályáznak most, de a Dózsa tagjai meg akarják előzni őket. eddig aratás előtt soha sem' Az első termést, ami a gépen eresztették ennyire a „búnak a keresztül jön, már ott várják fejüket" a kalászok. A sok- majd a fogatok: szállítják azonközött folytathatják alkotó rmin- ezernyi bötermést ígérő búza nal az átadó helyre, kájukat. Remélem, hogy* ez a , kalász, mint megannyi népneiátogatásom is hozzájárul a velő áll a rókusi határban. Mumagyar és a román nép barátságának elmélyítésehez, s ezzel a béke ügyéhez. togatják szépségüket, s mindenkinek elmontóák: mi a szövetkezeté vagyunk. Boldog aratásukkal, gazdag termésükkel most is megmutatják: ez a szövetkezeti termelés. (Csépi) Pártélet A DISZ kongresszusa után az Újszegedi Ládagyárbau Abban a jelentésben, amelyet az Újszegedi Ládagyár DISZ-titkára küldött a Szegedi DISZ-bizottságnak, ez olvasható: „A DISZ kongresszus tiszteletére indított ifi-műszakban 33 fiatal közül 30 tett munkafelajánlást. Az egyik szabász-brigád, ameljí teljesen ifjúmunkásokból állt, a műszák elején csak 88 százalékos eredményt tudott elérni, de az utolsó napon már 110 százalék volt a teljesítményük." Nagyszerű! Bizonyára nem is hagyták abba a versenyt, hanem azóta is teljes lendülettel dolgoznak. Ezt szabta feladatul a kongresszus és a párt is ezt várja tőlük. A párttitkár. Triff Lázár elvtárs olyanokat mond, ami megnyugtató: — A* termelésben helytállnak a mi fiataljaink. Ellenben nagyobb hiba, hogy nem akarnak szervezeti életet élni. De segítjük őket, Tapasztalt elvtársakat küldünk közéjük. A gártvezetőség már megtárgyalta a Központi Vezetőség határozatát a DISZ-re vonatkozóan és a hónap végén a párttaggyűlésen is ismertetjük. Ha a munka frontján nem tágítanak a ládagyári ifjak, ezzel lényegében a párt szavára hallgatnak. Rákosi elvtárs azt mondotta felszólalásában a DISZ kongresszuson: „...a legfontosabb vonzóerő a munkában, a termelésben elért eredmény! Ez fogja a DISZ-t milliós tömegszervezetté tenni!" De menjünk tovább. Milyen okok kötik meg a szervezeti élet alakulását? Az tény, hogy az üzemi DISZ-szervezet tagjainak többsége parasztfiatal. Tájiéról. Szőregről stb. járnak be dolgozni. Ha fúj a gyár, jelezve a munkaidő végét, ők bizony nem lesik, hogy milyen összejövetel lesz a DISZ-, ben, hanem egy-kettőre elillannak. mint a kámfor. Pedig a pártszervezet kiverekedett a számukra csaknem mindenfajta sportolási és szórakozási lehetőséget. Az igazgató elvtárs is engedett — ha nehezen is — és ma már a fiataloké a kultúrterem. A lemezjátszó rádiót el akarták tőlük zárni és ebben is a pártszervezet segített: szocialista megőrzésre vették ét a gek is. Ábrahám Sándor zenegépet. Építettek röplab- DISZ-tagnak nemrégen segida-pályát, kaptak ping-pong asztalt, sakkészletet és egyebeket. Miért nyargalnak tehát hazafeléd Azért, mert a pártszervezet épjien az egyik legfontosabbat, a fiatalok nevelését hanyagolta el Az helyes volt, hogy a pártmunkában nagy tapasztalattal bíró Dobai Béla elvtársat, a pártvezetőség egyik tagját bízták meg a DISZ-szervezet irányításával, de az már nem dicsérendő. hogy a múlt évben lényegében magára hagyták. Nem értették meg a kommunista vezetők, hogy az if.úsag szocialista nevelése, oktatása a pártmunka egyik legfontosabb része. Tavaly ősszel szerveztek az üzem DISZ-fiataljái részére egy tanfolyamot 18 hallgatóval: a Petőfi iskola első évfolyamát. De úgy elfogytak onnan az ifik. mint a holdvilág. Csodálkozni nem lehet rajta, mert ezt látták a párttagoktól, azonfelül nem is igen törte magát senki azon, hogy megfelelő propagandista beállításával folytassák tovább a diszisták oktatását. Nos, ezért a fiatalok sokszor nem ismerik a jiárt politikáját, határozatait, amelynek megvalósításáért nekik kellene az első vonalban küzdeniük. A 18 éves Csikós János. akinek teljesítménye a kongresszusi műszak ideje alatt 87-ről 110 százalékra emelkedett, nem látja, hogy a szocialista társadalmat az ő és társai száimára építjük a párt vezetésével. Alapjában véve azért dolgozott keményebben a napokban, mint azelőtt, mert ő jószándékú és mindig hallgat az idősebb elvtársak szavára Meg az* in azért, mert a több és jobb munka révén emelkedett • a fizetése. Az oktatás, a nevelés elhanyagolása tehát az egyik oka annak, hogy a ládagyári DISZ-fiatalok nem élnek tevékeny, szervezeti életet: hogy sokszor közömbösek a fontos politikai kérdések iránt; hogy egyrészük csak ösztönösen és nem tudatosan vesznek részt a munkaversenyben. Előfordulnak még az idősebbek iránti tiszteletlenséteni akart Sebők Miklós elvtárs: — így csináld, Sanyi, meglásd. sokkal könnyebb lesz. Mire az ifjú Ábrahám félhorkant: — Ne tanítson maga engem, menjen a dolgára. Sebők elvtárs mondta is neki: „Ha én így beszéltem volna segédmunkás koromban, munkát se kaptam volna sehol." Az ilyen ifjak sokat tanulhatnak Rózsa Imre DISZ-tagtól és társaitól, akik mindig köszönettel fogadják az örege bbex tanácsait, és ez meg is látsziK fegyelmezett, jó munkájukon. Laska Sándor elvtárs jogosan dicséri őket. hogy az ilyen fiatalokra mindenkor számíthat a párt. Az Újszegedi Ládagvár pártszervezete a párt Közjionti Vezetőségének határozata és a DISZ kongresszusa után határozottan hozzáfogott a hibák kijavításához. Két pártcsoportvezető: Szemerédi József és Koczonics Margit elvtársak rendszeresen agitálnak a fiatalok közt, ha valamilyen megmozdulásról van szó És hallgatnak rájuk. A pártszervezet rövidesen javasolja a fiataloknak, hogy Góré József elvtársat válasszák meg DISZ-titkárnak, aki már leszerelt a honvédségtől és hasznos tapasztalatokat szerzett a DISZ-munkában. Dobai Béla elvtárs, a jelenlegi DISZ-titkár pedig, mint a jiártvezetőség tagja, ezentúl csak az ifjúsággal foglalkozik pártfeladatként. Megjavul-e a Ládagyir DISZ-szervezetének munkája? Minden lehetőség megvan erre. A kongresszus világosan megjelölte a tennivalókat: minden fiatalt a második ötéves terv megvalósításának. a szocializmus alapjai lerakásának harcosává kell nevelni. De a ládagyári ifjúmunkásokban különösen sok tettvágy és lelkesedés izzik, amit a kommunistáknak kell lángra lobbantaniok. Ezért a városi DISZ-bizottság segítsen. ahol csak tud. Ne csupán annyiból álljon a segítség, hogy telefonon adatokat kérnek az üzemi DISZ-titkártól, hanem menjenek ki és magyarázzák meg. hogyan kell egy-egy nehezebb problémát megoldani,