Délmagyarország, 1955. április (11. évfolyam, 77-101. szám)

1955-04-23 / 95. szám

DELM1GYQR0RSZBG Szombat, 1955. április 23. (Folytatás az 1 oldalról.) dott beszédet. Beszédében részletesen foglalkozott a magyar értelmiség egy cso­portjának a Pravda januar 26-i számában tett nyilatko­zatával. E nyilatkozatukban a magyar értelmiség képvi­selői tiltakoztak az Atlanti Tanács decemberi, Párizsban tartott ülésén hozott hatá­rozat ellen és felhívták az emberiséget: emeljék fel a tiltakozás hangját és közös erőfeszítéssel akadályozzák meg az atomháború kirob­bantAsára irányuló új tervek megvalósítását. Ez • nyilatkozat — állapí­totta meg Barcs Sándor — méltó állásfoglalása volt a magyar értelmiségnek és nincs ennek a hazának egyetlen hűséges fia sgm, aki ne helyeselné és ne vali&ná magáénak c nyilat­kozat minden egyes gon­dolatát. Vetó Lajos evangélikus püspök után Keleti Ferenc, a külügyi bizottság elnöke szólalt fel és ismertette az országgyűlés külügyi bizott­ságának határozati javasla­tát, amelyet az országgyűlés egyhangúlag elfogadott. Ar orn/iflijfj'filés határozata «Az országgyűlés meghall­gatta a külügyminiszter be­számolóját a Magyar Nép­köztársaság külpolitikájáról, azt jóváhagyja s az alábbi­akban szabja meg a Magyar i külpolitikájának irányvona­Népköztársaság kormánya I lát: 1. A Magyar Népköztársaság külpolitikájának célja a magyar nép békés építő munkájának, hazánk függet­lenségének biztosítása. ' 2. A Magyar Népköztársaság külpolitikájának meg­valósításához szilárd alapot ad az, hogy tíz év óta bizton támaszkodhatunk felszabadítónkra és nagy barátunkra, a Szovejtunióra. valamint a szocializmust építő népek egész kilencszázmilliós táborára. Ezért a Magyar Népköztársaság külpolitikájának alapvető feladata, hogy tovább mélyítsük barátságunkat és testvéri együttműködésünket a nagy Szovjetunióval, a Kínai Népköztársasággal, a szocialista tábor valamennyi országával politikai, gazdasági, kulturális és védelmi té­ren, az élet minden területén. 3. A párizsi egyezmények ratifikálása, a német milita­rizmus feltámasztása új helyzetet teremtett Európában és veszélyezteti a népek, köztük a magyar nép békéjét és biztonságát. Az országgyűlés ezért helyesli és népünk érdekében feltétlenül szükségesnek tartja barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés megkötését, közös katonai parancsnokság felállítását azokkal az országok­kal, amelyek a moszkvai értekezleten résztvettek. 4. A Magyar Népköztársaság jó viszonyt kíván fenn­tartani minden országgal, tekintet nélkül azok társadalmi i rendszerére, a népek egyenjogúságának, szuverenitásának, valamint egymás érdekeinek kölcsönös tiszteletbentar­tása alapján. „ A Magyar Népköztársaság kormánya a jövőben is folytassa a nemzetközi együttműködés politikáját és a nemzetközi feszültség enyhítése, a tartós béke biztosítása érdekében fejlessze gazdasági, kulturális és egyéb kapcso­latait az összes országokkal. Fordítson különös gondot a szomszédos országokkal és olyan országokkal fennálló kapcsolatainak kiszélesítésére, amelyek nem vesznek részt agresszív tömörülésekben és politikájuk nem irányul a béketábor országai, köztük hazánk ellen. 5. Az országgyűlés elnöksége március 1-i nyilatkoza­tónak szellemében hívja meg hazánkba a kormány által javasolt országok parlamenti küldöttségeit, hogy ezzel a maga részéről is hozzájáruljon a népek és parlamentjeik közötti együttműködéshez*. Rónai Sándor ezután be- i szakát, zárta az országgyűlés ülés-1 Mi történt q külpolitikában ? A szovjet—osztrák tárgyalások kedvező eredményének hatása a nemzetközi politikai életre Készüljünk lel a Vasgyüjfö Hónap sikerére Iparunk nyorsanyagtartaléka növelésé­nek érdekében évről évre tavasszal össze­gyűjtjük az üzemekben, valamint a lakóte­rületen, házakban bőven található vas-, fém- és egyéb hulladékot, hogy azt szak­szerűen osztályozva, a különböző üzemek­be szállíthassák. Ezen a tavaszon máju9 5­töl június 5-ig tart a Vasgyűjtő Hónap. A most kezdődő vas- és fémgyűjtö mozgalom külön jelentőségű. Pártunk Köz­ponti Vezetőségének márciusi határozata a szocialista ipar termelésének emelését szabta meg. Az idei vasgyűjtésre tehát az a feladat hárul, hogy Csepel, Ózd. Diósgyőr, Sztálinváros hatalmas Martin-kemencéinek magymórtékben emelkedő vashulladék és ócskavas szükségletét biztosítsa. Ezt a nagy feladatot csak akkor telje­síthetjük, ha a vasgyűjtésből az ország minden lakosa a maga erejéhez képest ki­veszi a részét. Nagy munka vár az üzemek dolgozóira, akik gyári nagytakarítást tar­tanak és minden heverő vas- és fémtörme­léket összegyűjtenek De a gyári hulladék­gyűjtéssel egyenrangú az a vasgyűjtés is, ami városokban és falvakban egyaránt a lakóterületeken folyik és célja az, hogy u magánháztartásokban se maradjon akár egy kiló olyan hulladék, amit iparunk érté­kes nyersanyagként felhasználhat. A vasgyűjtés sikere attól függ, hogy tömegszervezeteink, ezek között elsősorban a DISZ, továbbá tanácsaink, mily mértélt­ben kapcsolódnak be a gyűjtés munkájába. Csongrád megye az eddig lefolyt töme­ges hulladékgyűjtésben jó eredményeket ért el. most azonban az elért sikereket jó­val túl kell szárnyalnia. A megyei, városi, járási, községi vasgyűjtési bizottságoknak az ipari osztályok vezetői irányításával mindent el kell követniök azért, hogy a gyűjtés eredményes legyen. Az iskolák fiataljai, akik minjlig elől­jártak a vas- és fémgyűjtésben, bizonyosan most is lelkes támogatói a vasgyűjtésnek, ha a pedagógusok, uttörővezetők felhívják figyelmüket a gyűjtés fontosságára. Csongrád megye MÉH telepei felké­szültek a nagy munkára és a szállítóeszkö­zökön kívül tanáccsal is támogatják a gyűj­tőket. Nagy feladat hárul a földművesszö­vetkezetek dolgozóira, akik falujukban ve­zetik a gyűjtést. A lakóterületen folyó gyűjtésben ki­magasló társadalmi aktiváltra. DlSZ-isták­ra, ingatlankezelőkre számos értékes juta­lom vár. Mint minden megoldandó feladathoz, a vasgyűjtés eredményességéhez is elenged­hetetlenül szükséges a szocialista verseny. Csongrád megye lépjen versenybe az or­szág valamennyi megyéjével; a megyén be­lül pedig versenyezzenek egymással a DISZ-bizottségok, tanácsok, iskolák, úttö­rőcsapatok. Mind Csongrád megyében, mind az egész országban folyó vasgyűjtő versenyek igazi nyertese népgazdaságunk lesz. A z ázsiai országok úgy vélik — írja "<rx Grant, a Posta Dispatch című amerikai lap bandungi tudósítója a ban­dungi értekezlet több tekintélyes résztvevő­jével folytatott beszélgetés után —. hogy az Egyesült Államok fenyegeti függetlensé­güket és önálló fejlődésüket." Stead. a Christian Science Monitor tudósítója Ban­dungból küldött cikkében írja: „Az érte­kezletből már most levonhatjuk azt a leg­főbb tanulságot, hogy a jövőben Ázsia szándékszik irányítani az ázsiaiakat ...Az afrikaiak szintén azt hangoztatják, hogy földrészükön az afrikaiaknak kell vezető­szerepet betölteniök." Figyelemreméltó e két amerikai lap megállapítása márcsak azért is. mert nemcsak a bandungi értekez­let legtöbb résztvevőjének álláspontját fe­jezi ki. de annak is bizonyítéka, hogy az amerikai közvélemény jelentős része tisz­tában van azzal, hogy az USA korábbi, döntő befolyását Ázsia után Afrikában is hamarosan elvesztheti. A bandungi értekezlet tegnapi esemé­nyeit az egyes bizottságok zárt ajtók mö­götti ülései jelentették. Az értekezleten résztvevő küldötségek vezetői pénteken reggel 9 órakor összeültek és továbbfoly­tatták megbeszéléseiket, miután csütörtö­kön befejezték Palesztinával és az önren­delkezési joggal kapcsolatos kérdések meg­vitatását. Foglalkozott a bizottság ezenkí­vül a faji megkülömböztetés problémáival, valamint a Nyugat-Irianban, Algírban és Tuniszban függőségben élő népek kérdései­vel Is. A gazdasági bizottság tegnap ugyan­csak ülést tartott. Előző napon befejezte a gazdasági fejlődést és a kereskedelem fej­lesztését célzó együttműködés, az atomerő békés felhasználása problémájával és a szervezeti problémákkal kapcsolatos kér­dések megvitatását. A kulturális együtt­működési bizottság albizottsága ugyancsak ülésezett csütörtökön délután és javaslato­kat fogadott el a kulturális együttműködés kérdéseiről. lytfost már a nyugati hatalmakon van a sor, hogy a Szovjetunió kormá­nyának javaslatára érdemben válaszolja­nak azzal kapcsolatban, mikor tartják le­hetségesnek a négyhatalmi találkozó nyél­beütését, hogy aláírják az osztrák állam­szerződést. A nyugati kormányok válaszát világ­szerte nagy érdeklődéssel várják, nem utolsósorban azért, milyen hatással lesz a németekre Anglia, az Egyesült Államok és Franciaország döntése. E várható hatást és következményeit elemzi levelében War­burg amerikai bankár levele, amelyet a New York Times című amerikai lap közöL és amelynek megállapításai jellemzően tük­rözik vissza az amerikai haladó közvéle­mény ezzel kapcsolatos álláspontját. „A szovjet—osztrák tárgyalások ered­ményei — írja Warburg — az egész világ — és különösen a németek — figyelmének középpontjába állítják azt a dilemmát, amely elé a nyugati hatalmak egyáltalán nem hajlékony diplomáciájának következ­tében kerültek. Az oroszok — folytatja az amerikai bankár levelében — tettekkel, nem pedig szavakkal mutatják meg a németeknek, hogy amennyiben Oroszországtól függ, ők is egyesülhetnek és szabadok lehetnek, ha lemondanak a katonai szövetségektől. Az Oroszország által Ausztriának ajánlott nagylelkű feltételek nagy befolyással van­nak Németország közvéleményére. Ha a Nyugat nem lenne hajlandó tárgyalni, re­zei nyíltan beismerné, hogy a nyugati ha­talmak nem annyira az össznémet békét rendezéssel törődnek, mint inkább Nyugat­Németország felfegyverzésével. Ez azt je­lentené, hogy rájuk hárulna a teljes fele­lősség Németország és Európa további ket­tészakítottságáért. Most — fejezi be levelét Warburg — a Nyugaton a sor. Most a Nyugat, nem pe­dig az oroszok szándékai őszinteségének keli kiállnia a próbát, különösen Németor­szágban az össznémet rendezés tekin­tetében." Ma: Dankó-est a Móra kultúrotthonban A Szeged Városi Szövetke­zeti Bizottság a Móra Ferenc kultúrotthonban szombaton este 7 órakor Dankó-estet rendez a kultűrrsoport tagjai fellépésével. A kultúrotthon vezetősége a legszebb ma­gyar nótákat mutatja be az esten a közönségnek. Vasárnap megkezdődik a DISZ felszabadulási kulturális seregszemléje A DISZ felszabadulási kul- | (.urális seroBszoralójo során vasárnap délelőtt 9 érától a késő délutáni órákig 3 nagy , szegedi kultúrotthonban — az Uttörűházban, a Juhász Gyula kultúrotthonban és j az alsóvárosi Potőfi kultúr- j házban — m'r'k össze ere­jüket és tudásukat a szegc­di vállalatok, iskolák fiatal- ' jutnak ku'. túrosai. Huszon­két üzem, hét iskola, a ta­nács és a honvédség kuli úr­csoportjai szerepelnek u szín­padokon. Az Uttörőhúzban a színjátszó csoportok látha­tók. A Juhász Gyula kultúr­otthonban az ének- és zene­karok, valamint a szólóéne­kesek mu'u'koznak bo. Az alsóvárosi Petőfi kultúrott­honban pedig a tánccsopor­tok és a sznva'ók ver»c- | uyoznek. A gacdng és sokoldalú mű­sorok idején n kultvrottho­nok nyl'va á'.lnak a város, közönsége elölt. Az egészna- . pos ku'.túrvorsenyek nln'.t; külön az egyes csoportokat is meg lehet tekinteni. 1 A kul túrverseny — a fel­szabadulási seregszemle ke­retébűn — tovább folytatódik május elsején a szabadtéri színpadon. Ugyanott hirdetik ki uz értékelés után nz eredményeket is. A verseny '.ogjobbjal pedig a megyei döntőre kerülnek majd, amely szintén Szegeden lesz, a esongrádmogyei ifjúsági béketalálkozó alkalmával, május 8-án. — A II. kerületi Tanács te­rületéin lévő fű termésének eladását ma délután 1 órakor kezdi meg a felsőtiszaparti részen. A füeladási hirdető táblát a II. kerületi Tanács folyosóján lehet megtekin­teni. — A -"Karnyóné*-t, Cso­konai kacagtató vígjáté­kát mutatja be az új­szegedi November 7 kul­túrotthonban az Irodalom­történeti Intézet kisszínpada vasárnap este fél 8 órai kez­dettel. A belépődíj 4. 5. ille­tőleg 6 forint. A budapesti egyetemisták művészegyüttese szetepel ma és holnap Szegeden A budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egye­lem 150 tagú művészegyütte­se a Szegcdi Tudományegye­tem DISZ-bizot tságn és a Városi DISZ-bizottsúg meghí­vására Szegeden vendégsze­repel szombaton és vasárnap. Műsorán az 1951. ós az 1952. évi országos kultúrversenyen első dijat nyert számait mutatja be. Ma, szombaton este 7 órai kezdettel az együttos a Központi Egyetem aulájában mutálja be a mű­sort. A bemutató után reg­gelig tánc. Vasárnap dólolölt 10 óra­kor a Szabadság-filmszín­házban az együttes megis­métli nz előadási. Jegyek a szombati előadásra és a bál­ra 5 forintos árban a hely­színen kaphatók, az aulánál­A vasárnapi előadásra a Sznbadság-film8zinhúz pénz­tárában és az elővételi pénz­tárnál válthatók 3, 4 és 5 forintos árban­— A MÁV nyugdíjas bi­zalmiak részére ma, szomba­ton tart ülést a szakszerve­zet nyugdíjas csoportja Kos­suth Lajos sugárút 9. szám alatti helyiségében délelőtt 9-kor az alsóvárosi, hattyas­telepi és belvárosi bizalmiak­nak, 11-kor pedig a móravn­rosi, rókusi, felsővárosi és űjszegedi bizalmiaknak. m Rövid külpolitikai hírek Berlin (MTI). Erich Ollen­hauer, a Német Szociáldemo­krata Párt elnöke egy han­noveri választási gyűlésen kijelentette, hogy a párt a kormányhatalom átvétele esetén elismerné a párizsi szerződésekkel összefüggő nyugatnémet újrafelfegyver­zési törvényeket. „Esetleges szociáldemokrata bonni kor­mány ugyanakkor — fűzte hozza Ollenhauer — a párizsi szerződések módosítását ja­vasolná a Nyugateurópai Unió többi tagállamának." * New York (AFP). Radford tengernagy és Robertson, a távolkeleti ügyek intézésével megbízott amerikai külügyi államtitkár szerdán Tajvanra utazott. Radford és Robert­son azt a feladatot kapta, hogy „lelket öntsön" a csang­kajsekista kormányba. * London (TASZSZ). Butlcr angol pénzügyminiszter ked­den az alsóház elé terjesz­tette Anglia költségvetés­tervezetét az 1955—56. pénz­ügyi évre. A tervezet szerint a költségvetés 4710 millió fontsterling bevételt és 4562 millió fontsterling kiadást irányoz elő, vagyis a bevéte­lek látszólag 148 millió font­sterlinggel meghaladják a ki­adásokat. A költségvetésben előirányzott közvetlen kato­nai kiadások 1494 millió fontsterlinget tesznek ki és 58 millió fontsterlinggel múl­ják felül a múlt évi közvet­len katonai kiadásokat. * New York (TASZSZ). A New York Times arról. ír, •hegy a franciák kérésére el­halasztották az indokínai kérdésekkel kapcsolatban áp­rilis 20-ra Washingtonba ter­vezett francia—amerikai megbeszéléseket. A lap sze­rint az amerikai—francia el­lentétek miatt történt ez az elhalasztás. • London (MTI). Nagy-Bri­tannia, Franciaország és az Egyesült Államok pénteken jegyzéket intéztek a Szov­jetunióhoz, válaszol orra a szovjet jegyzékre, amely négyhatalmi értekezlet ösz­szehívását javasolta nz oszt­rák államszerződés részletei­nek kidolgozására .— jelenti a Reuter. Pinay francia külügyminiszter iondoni tárgyalásai London (MTI). Ptnay fran­cia külügyminiszter csütör­tökön délután megbeszélést folytatott Londonban Mac­Millan brit külügyminiszter­rel. Az AFP jelentése szerint a csütörtök délutáni megbe­szélésen nagyrészt európai kérdésekkel foglalkoztak. A két külügyminiszter a többi között az osztrák államszer­ződésről, a *német kérdés­ről és a négyhatalmi érte­kezlet problémájáról ta­nácskozott. Pinay és Mac­Millan tanulmányozta a tá­vol-keleti helyzetet is. Eisenhower kongresszusi üzenet© Eisenhower elnök április 20-án üzenetet intézett a kongresszushoz a külföldi se­gélyprogramról. Mint a kül­földi sajtó rámutatott, nem véletlen, hogy Eisenhower üzenete éppen a bandungi ázsiai—afrikai értekezlet meg­nyitását követő első napok­ban hangzik el. Az elnöki üzenet különösen az ázsiai országok problémáival ós katonai kérdésekkel foglal­kozik. Eisenhower 3530 millió dol­lár összegű új hitel megsza­vazását kéri külföldi segély­program számára. Az amerikai elnök üzene­tének indoklásában nem is titkolja, hogy e „segély" cél­ja az ázsiai népek nemzeti felszabadító harcának elfoj­tása. Az üzenet megállapítja, hogy „... a katonai segélyre és a védelmi támogatásra kért hitelek jelentős része szövetségeseink védelmi erőinek kiépítéséi és fenn­tartását fogja szolgálni Ázsia térségében, a többi kö­zött Koreában és Formozán". Eisenhower kijelentette to­vábbá, hogy az Egyesül Ál­lamok továbbra is segélyben részesiti Franco-Spanyolor­szágot, Jugoszláviát, Görög­országot és Törökországot. Végül Eisenhower ismét bizonygatni próbálta, hogy támogatja a leszerelési poli­tikát, de sietett hozzáfűzni: „Amíg a siker nem lesz min­den kétségen felül biztosítva, folytatnunk kell nemzetvé­delmi és kölcsönös védelmi programjainkat." Tito elnök nyilatkozata Párizs (TASZSZ). Az AFP jelenti Brüsszelből, hogy a Peuple, a szocialista párt lapja közölte Tito jugoszláv elnök nyilatkozatát. Tito el­nök a lap politikai igazgató­jának nyilatkozott. Tito a többi között kijelentette, hogy „a bennünket fenyegető legnagyobb veszély a világ­nak tömbökre való szétesé­se". Véleményem szerint — folytatta — a béke elősegíté­sének egyedüli eszköze „az aktív megnyugtató politika, amelynek egymás mellett élésre kell vezetnie. Az egy­más mellett élés szükséges alapja csakis a más államok belügyeibe való mindenféle beavatkozás eltiltása lehet a világméretű gazdasági, társa­dalmi és kulturális együttmű­ködés elérése céljából." Ha több állam naponta az egymás mellett élés példáját mutatja, akkor ez az igazi béke érdekeit szolgáló tevé­kenység lesz" — jelentette ki Tito marsall. Tito elnök a továbbiakban kijelentette, szükség van rá, hogy „Eisenhower elnöknek Bulganyin marsall támogatta március 24-i javaslatát, amelyben négyhatalmi ta­nácskozás összehívását indít­ványozza, minél előbb valóra Váltsák. Hiába való volna — mondotta Tito marsall —. hogy leszerelési kérdéseket vitassanak, ha a két tömböt elválasztó problémákat nem rendezik békés úton." Németország egyesítésének kérdéséről a jugoszláv állam­fő kijelentette, hogy „a né­met népnek lehetőséget kell adni, hogy hallassa szavát". A német nép végül megtalút­ja „a demokráciának azt a sajátos formáját, amely eset­" nem lesz tisztán nyugati* vagy tisztán keleti".

Next

/
Thumbnails
Contents