Délmagyarország, 1955. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-28 / 23. szám

(gLÁG PROLETÁRJÁT EGYESŰT.TETBK f Aki jól megtanulta a villanyszerelés nehéz mesterségét AZ MDP CSONGRÁDMEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 23. SZAM PÉNTEK, 1955. JANUAR 28. ARA: 50 FILLÉR SZTAHÁNO VISTÁK Előre akarunk menni, jobban, gondtalanabbul szeretnénk él­ni. Hogy ezt elérhessük, az a tennivalónk, hogy minden munka­helyen az üzemekben és másutt is új sikereket érjünk el. Mert igazság az, hogy az életszínvonal növelése a munkapadoknál, az üzemekben, a földeken dől el. A felszabadulási munkaversenyben a nagy évfordulóra készülve a szegedi üzemekben már nem egy jó eredmény született. S a felajánlások becsületes teljesítése újabb mérföldkő lesz előrehaladásunk, a gontalanabb, jobb élet útján. Városunk gyáraiban a termelékenység növelésére, az önköltség csökkentésére, a minőség javítására adták szavukat a dolgozók. Mindebben ott tükröződik az a felismerés is, hogy nem "varázs­lattól- várjuk az élet szebbé tételét, hanem tettekkel munkál­kodunk érte. A sztahanovisták általában az első sorokban tevé­kenykednek azért, hogy napról-napra győzelemre vigyük a fel­szabadulási versenyt, méltóan köszöntsük a nagy évfordulót.. örömmel írhatunk arról, hogy a Szegedi Ruhagyár 250 sztahánovistája közül a felszabadulási versenyben már ötvenen be­fejezték 1955 évi tervüket. Az üzem legrégibb sztahánovistái közül ismét kimagasló munkasikereket ér el Erdélyi Albert. Most, negy­venedik újításának alkalmazásával vállalását kétszeresen túlszár­nyalta. Legutóbb 300 százalékos teljesítést ért el. Már 1960 első negyedévi tervén dolgozik. A sztahánovistákat, munkájuk, magatartásuk miatt szeretet és megbecsülés kell, hogy övezze. Szaktudásuk, leleményességük sokat segíthet egy-egy bonyolult feladat megoldásában is. Ezért az üzemekben az eddigieknél jobban kérjék ki a sztahanovisták véle­ményét. Közülük a legjobbakat helyes meghívni a műszaki értekez­letre is, ahol egy-egy üzemrész munkájának értékeléséről, a teen­dők meghatározásáról van szó. A sztahánovista — fontos ezt megállapítani — nem ügy éri el a jó eredményeit, hogy megkétszerezett fizikai erőt fejt ki, vagy kapkodva dolgozik. Szó sincs erről. A sztahanovisták eredményei­kei helyes és jó munkamódszerrel, munkabeosztással, nyugodt ütemben hozzák létre. Kell ehhez a gép, a szakma ismerete, — mesterségbeli tudás. Nem a fizikai erőt, hanem a technikát fogja be a sztahánovista! S egy-egy helyes munkamódszer kialakításá­ban, vagy a technika merészebb alkalmazásában az üzemeik minden vezetőjének kötelessége segíteni a sztahánovistát. Nem mondható el, hogy e téren minden rendjén van. Előfordul, hogy egy-egy munkafolyamat meggyorsítására tett javaslat hoszú ideig hever az íróasztal fiókjában, Vagy a műszakilag nem tökéletes gép ki­javítása késik. Példákat lehetne sorolni egészen hosszan, hogy mennyire viszi előre egy-egy üzemrész munkáját, ha a sztahánovista, a szakma kiváló dolgozója modort talál jó módszereinek átadására. A vérbeli sztahánovista nem csak a maga, hanem mások munkájával is tö­rődik. Kiss II. Ferencné, a Szegedi Ruhagyár legújabb sztaháno­vistája. Szalagja vattakabátokat gyárt. Kiss II. Ferencné rendsze­resen mgyarázza és mutatja a szalag új munkásainak a leghelye­sebb módszereket. Ez az elvtársi segítségnyújtás is hozzájárult ah­hoz, hogy szalagjuk az utolsók közül az elsők közé került. Eddig már több mint 300 vattakabátot gyártottak terven felül, 99.9 szá­zalékos minőségben. A Szegedi Fémipari és Finommechanikai Vál­lalat motortekercselője, Gálfi Imre szeretettel lanítja a fiatalokat. Felajánlásában az is szerepel, hogy egy új dolgozót, — aki nem­rég került az üzembe, — jól megtanít a motortekercselésre. Most Szélpál Imrét segíti, hogy jól megtanulja szakmáját. A sztahánovista módszerek általánosítására fordítsunk gondot. Meg lehet találni a módját annak, hogy például a szövődében ismertté tegyék a legkiválóbb sztahánovista szövőnő munkamód­szerét. Nem kétséges, ez is abban segítene, hogy lépést tegyünk előre az életszínvonal növelésének útján, — a felszabadulási mun­kaversenyben. A legjobb sztahánovisták időnkénti tanácskozása a műszakiakkal, bizonyára sok gyakorlati javaslatot hozna. De a sztahánovista műszakiak, művezetők, egy-egy termelési egység közvetlen parancsnokai is rendkívül értékes munkát végeznek, s az ő hozzáértésük nagy segítség a terv napról-napra való tel­jesítésében. Az Újszegedi Kender-Lenszövőben — hogy csak egy példát említsünk — Molnár Endre művezető partija hosszú idő óta sztahánovista szinten termel. Molnár Endre művezető partijában 18 ember kezeli a 28 szövőgépet és napi tervüket túlteljesítik. Példamutatást várnak a sztahánovistáktól a dolgozók. Mutat­kozzon ez meg a munkában és a magatartásban. Szegeden itt-ott van olyan vélemény egy-egy többszörös, régebben városhírű szta­hanovistáról, hogy önző, magának való. Ez arra int, hogy vannak hibák a sztahánovista — és persze nem sztahánovista — embe­rekkel való foglalkozásnál, a velük való törődésnél. Feltehető a kérdés: vajon ha szépen, emberségesen elbeszélgetnek a vezetők egy-egy "magának való« sztahánovistával, változtat-e a magatar­tásán? Bizonyára igen. Ne várjuk hát meg amíg egy "szakajtó kosárra" való hiba összegyűlik, hanem az első hibánál történjen már meg a figyelmeztetés. Régebben a ruhagyári Erdélyi Albert­ról egyes vezetőknek az volt a véleménye; anyagias. Elhamarko­dott, könnyelmű vélemény volt ez. S igen helyesen, ez a dolog tisztázódott. Erdélyi Albertot méltán illeti megbecsülés. Az üzemekben — a helyi viszonyoknak megfelelően — meg­állapították a sztahánovista szintet. Ha egy-egy dolgozó három hónapig sztahánovista szinten termel, akkor sztahánovista ok­levelet kap. Ha ezután három hónapig tartja eredményét, kiváló dolgozó jelvény és cím illeti meg. Utána hat hónappal, ha nem csökken mennyiségi termelése és a munkája minősége is ki­elégítő, akkor a szakma kiváló dolgozója címet kapja és ezen­kívül félhavi fizetését. Nem kétséges, hogy a felszabadulási munkaversenyben ismét újabb sztahánovisták lesznek. A Ruha­gyár 14-es szalagjának tagjai például elhatározták, úgy dolgoznak, hogy április 4-ig valamennyien sztahánovisták lehessenek. Hozzon is új és gazdag eredményeket a Sztahánov-mozgalom Szeged üzemeiben. > > > > > > > > > v > > > > > > > > > > > MAI SZAMUNKBÓL: od \JtegedL IfluAaq.yá'i kommunistáinak Uetdeményeíéde (3, oldal) . A A A A A A A .AAAAAAAA Nem könnyű a vil­lanyszerelők munká­ja. Különösen most, amikor szembe kell szállni a zord időjá­rással is. Magyar Mi­hály segédmunkásként ismerkedett a mester­séggel, s most már jól megtanulta azt. Betanított szakmun­kásként dolgozik. Farkas József, a cso portvezetö és Varga Lajos sztahánovista művezető szívesen ad­ja ál tapasztalatait Magyar Mihálynak. Farkas József cso­portja és így Magyar Mihály is a nagy év­fordulóra készülve megígérték, hagy át­építik a szegedi Pe­tőfi- és Fodortclep hálózatát. Ezt a cso­port — a DAV vil­lanyszerelői — már teljesítettek. Jelen- járul ahhoz, hogy a leg Újszegeden tevé- villanyszerelő csoport kenykednek• Magyar Mihály is becsületcsen és jól dolgozik, ü is hozzá új sikereket érjen el április 4-ig. Legutóbb tervét 130 százalékra teljesítette. A FELSZABADULÁSI VERSENY SIKERÉÉRT Mikrolom-kések gyártására készülnek | Szegeden A Szegedi Orvosiműszer, Felszerelés és Gyermekkocsi Készítő KSZ eddig elsősorban gyermekkocsik gyártásával foglalkozott. Egy külön részlegükben azonban végezték a klinikák, kórházak orvosi műszereinek javítását is. Most igen helyesen, azt tervezik a kisipari szövetkezetben, hogy hozzákezdenek új orvosi felszerelések gyártásához. Jelentős és fon­tos ez a munka. A hódmezővásárhelyi kórháznak a szövetkezetből már ki is küldtek különböző anatómiai késeket. Nemrégiben a KSZ nagy szaktudású tagjai kilencféle orvosi felsze-' relés mintapéldányát készítették el. Elkészült a többi között az úgyne­vezett mikrotom-kés is, amellyel például a rákos daganatok mikroszkó­piai metszeteit készítik. A mikrotom-késeket eddig külföldről kellett be­hozni. Ez is mutatja, milyen jelentős az, hogy a nagy évfordulóra ké­szülve a KSZ-ben sorozat gyártására készülnek. A mikrotom-kés minta­példányának elkészítése után a szövetkezet máris 350 darabra kapott megrendelést. A mikrotom-késekkel egyidejűleg egyéb sebészeti kések készítését is tervbe vették, s megvalósítasával jó szolgálatot tesznek a szövetkezet tagjai. Két hét alatt 40 tonna szénmegtakarítás az Erőműben Egy kiváló szakmunkás (Tudósítónktól). A Szegedi Erőmű kazánfűtői na­pirenden tartják a szénnel való ta­karékosságot. Vigyáznak arra, hogy helyes tüzelési módszerrel tökéle­tesen kiégessék a szenet. A szén­takarékossági mozgalomnak élhar­cosa Boros Gergely kazángépész és Bihari Pál fűtő. Persze valameny­nyi fűtőbrigád jól dolgozik és hó­napról hónapra szép eredményt ér el a 6zénmegtakarításban. A múlt év utolsó hónapjában a fűtőbrigádok 124 tonna szenet taka­rítottak meg. Ebből a megtakarított szénből jelentős villamosenergiát lehet előállítani. A felszabadulási munkaverseny során a fűtőbrigádok további sikereket akarnak elérni. Ehhez azonban az is kell, hogy az eddiginél még több támogatást kap­janak a műszaki vezetőktől. Helye® volna az is, ha a műszakiak min­den nap értékelnék a széntakaré­kossági mozgalom eredményeit, így a fűtők tájékozottak lennének a verseny állásáról. Ebben a hónapban js szép ered­ményt mutat) a fütőbrigádok szén­takarékossági mozgalma. Január első két hetében több mint 40 ton­na szenet takarították meg. Ez az eredmény a hónap végére természe­tesen jelentős mértékben megnö­vekszik, Misán György Kiss János, a Szegedi Fémipari Vállalat finommechanikai részlegé* nek motortekercselője. A félszoba* dulási verseny keretében tcljesilmé* nyét 125 százalékról 129-re emelte. A hulládéi*csökkentés eredményei a Textilművekben A Szegedi Textilművek dolgozói — mint ezt már jelentettük — a fel­szabadulási verseny keretében nem csak tervük túlteljesítésére töreked­nek, hanem a gazdaságos termelés­re is. Ennek egyik feltétele, hogy minél kevesebb legyen a hulladék. A dolgozók közül több mint fél­ezren tettek egyénileg vállalást a hulladék csökkentésére. Együttesen pedig megígérték, hogy a hulladé­kot 3.5 százalékra szorítják le. A felszabadulási verseny keretében igen helyesen most már naponként feltüntetik a gépekre függesztett táblákon, hogy a fonónők milyen ered­ményt értek el a hulladék csökkentésében. Sz'óftpefyszaués •sü Az Újszegedi Kender-Lenszövőben Rózsa Antalné is szép sző­nyeget SZŐ. A nagy évfordulóra ktszülvs vállalta azt js, hogy mun­kája minőségét 95 százalékról 100-ra emeli. Adott szavát 'már valóra­váltotta. Fellendült a párosverseny-mozga­lom; az egy gépen dolgozó váltótár­sak egymással való vetélkedése, Legutóbb Rúzsán Júlia is értésült a gépére függesztett kartonról, hogy amíg ő 4 százalékos hulladékkal dolgozott, addig váltótársa hasonló körülmények mellett 2,3 százalékra szorította a hulladékot. Igen kiváló Papp Viktória és Seregi Mária munkája. Mind­ketten elérték, hogy az elmúlt napokban csupán 1.7 százalék volt a hulladékuk. Ezzel ha­vonta mintegy félezer forint megtakarítást érnek el. Segíti a hulladékcsökkentést a DISZ három minőségi brigádja, őr­járata. A brigádok a napokban ala­kultak. A DISZ-fiatalok felkeresik mindazokat, akik magas hulladék­kal dolgoznak, s megmagyarázzák, megmutatják nekik a hulladékcsök­kentés legjobb módszereit. • A felszabadulási verseny során máris igen jelentős eredményeket értek el. Egy-egy műszakban a hét első felében már elérték a vállalt 3.5 százalékot. Ebben a hónapban több mint másfél ezer női ruhához elegendő anyagot takarítottak meg. Ha állandósítani tudják a hulladék 3,5 százalékra való leszorítását, ak­kor az első negyedévben több mint 11 ezer női ruhát lehet majd készí­teni a megtakarított anyagból. Az üzem dolgozói mennyiségi tervüket is napról napra teljesítik. Januárban eddig terven felül közel 7 ezer kiló fonalat gyártottak,

Next

/
Thumbnails
Contents