Délmagyarország, 1954. december (10. évfolyam, 284-309. szám)

1954-12-12 / 294. szám

09LÁG PROLETÁRJAI EGYVSÖTJETmj AZ MDP CSONGRÁDMEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA X. ÉVFOLYAM, 294. SZÁM VASÁRNAP, 1954 DECEMBER 12. •HHBBMBM Ml IW —MII — •• MAI SZAMUNKBÓL: , A MOSZKVAI ÉRTEKEZLET MELLETT — NYUGAT-NÉMETORSZÁG ÚJRAFELFEGYVERZÉSE ELLEN (3. oldal) A PARTSZERVEZETEK A MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS FELLENDÍTÉSÉÉRT (3. oldal) MIT TESZ AZ I. KERÜLETI TANÁCS DECEMBERBEN ÉS JANUÁRBAN? (3. oldal) ARA: 50 FILLÉR Nem tűrjük! (P. I.) A La Manche-csatornától a Káspi-tengerig, a Nápo­lyi-öböltől a Balti-tengerig, Szegeden és Lyonban, Csongrád, me­gyében es Szajna megyében a békeszerető embereket egy közös, nagy cél hatia át: megakadályozni a párizsi egyezmények ratifi­kálását, lehetetlenné tenni a Wehrmacht feltámasztását. Ez a köz­ponti gondolat ma Európa-szerte, ennek a lehetőségéről vitatkoz­nak haladó francia politikusok, erről beszélnek városainkban, fal­viunkban és a legkülönfélébb munkahelyeken rendezett tiltakozó­gyűlések résztvevői. Államférfiak, munkások, parasztok, értelmi­ségiek és háziasszonyok mondják el e gyűléseken a német meg­szállás során átélt borzalmakat, és emelik fel tiltakozó szavukat, hogy ne legyen ismét háború, amely már két ízben oly rettenetes szenvedéseket zúdított az emberiségre. A nyugatnémet felfegyverzés elleni tiltakozás ezekben a napokban kezd egyre inkább hatalmas erejűvé válni, akkor, ami­kor a párizsi egyezmények megalkotói és aláírói arra összponto­sítják erőfeszítéseiket, hogy a nyugatnémet parlament és a fran­cia nemzetgyűlés az elkövetkező napokban elfogadja ezeket, a Nyugateurópai Uniót összetákoló agresszív szerződéseket. Bonn­ban, a nyugatnémet fővárosban szerdán, december 15-én kezdő­dik a párizsi egyezmények vitája. Adenauer nyugatnémet kancel­lár, miután november 11-én elérte, hogy a bonni parlament egy hónappal elhalasztotta a párizsi egyezmények vitáját, pár nappal ezelőtt újabb egyhavi haladék megszerzésére tett kísérletet, abban a reményben, hogy addig majdcsak sikerül megerősítenie felettébb ingatag helyzetét. A nyugati hatalmak kormányai azonban máris tető alatt akarják látni a párizsi egyezményeket, és így Adenuer­nek meg kell kezdenie a legalábbis bizonytalan kimenetelű ratifi­kációs vitát. A nyugati hatalmak eddig arról igyekeztek meggyőzni a vi­lágot, hogy a nyugatnémet nép nagy többsége helyesli a párizsi egyezmények megkötését és hogy ezek az egyezmények mennyire Nyugat-Németország javát szolgálják. Nos, az október 23-a, a pá­rizsi egyezmények aláírása óta bekövetkezett nyugatnémetországi események ennek pontosan az ellenkezőjét bizonyítják. A fran­cia fővárosból hazatért bonni kancellárt Nyugat-Németországban elemi erejű felháborodás fogadta és ezt a felháborodást nemcsak az árulásnak ls beillő Saar-egyezmény váltotta ki, hanem leg­alább ilyen mértékben a párizsi egyezmények azon cikkelyei is, amelyek — ha érvénybe lépnek — belátható időn belül lehetet­lenné teszik Németország egységének helyreállítását. Márpedig a német egység minden becsületes német leghőbb kívánsága, de ez Európa és a világ tartós békéjének első feltétele is. Adenauer Párizsból való visszatérte után az egységesnek és szilárdnak kikiáltott bonni kormánykoalíció hamarosan recsegni­ropogni kezdett. A koalícióban résztvevő négy párt közül három­nak a vezetői csakhamar kijelentették, hogy nem értenek egyet Adenauer politikájával, sőt a koalíció legnagyobb pártjának, a Keresztény Demokrata Uniónak, Adenauer pártjának is több kép. viselője a kancellár ellen fordult. A nyugatnémet Szociáldemo­krata Párt sem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy bebi­zonyítsa: a párizsi egyezmények nem szolgálják a német nép ér­dekeit. Nem is kellett ezt bizonyítani, tudták ezt jól Nyugat-Né­metországban és Európában egyaránt. Ilyen körülmények között következett el november 11-e és Adenauer maradék-tekintélyéből már csak egyhavi haladék kierőszakolására futotta. Ez az egy hó­nap sem volt azonban elégséges arra, hogy Adenauer akárcsak minimális stabilitást is érjen el sőt helyzete még tovább romlott és a Schleswig-hollsteini választások után pártja az elmúlt héten tartott berlini képviselőtestületi választásokon ls alulmaradt a szociáldemokratákkal szemben. Ezekután már az újabb, egyhavi haladék sem segíthet — Adenauer maga is így kellett, hogy lássa — és visszavonta újabb halasztó javaslatát, hogy még meglévő erőinek újabb átcsoportosításával kísérelje meg a párizsi szerző­dések elfogadtatását. A nyugatnémet közvélemény pedig továbbra «s változatlanul követeli a négyhatalmi tárgyalások azonnali meg­kezdését, a ratifikálás elhalasztását, hogy mielőbb sor kerülhes­sen Németország békés úton történő egyesítésére. Az a tény te­hát, hogy Nyugat-Németországban, amelynek az angolszász propa­ganda szerint leginkább érdeke, hogy a párizsi egyezmények meg­valósuljanak, ilyen hatalmas ellenállás mutatkozik a német mili­tarizmus feltámasztási kísérleteivel szemben, mindennél jobban bizonyítja a nyugati hatalmak kormányköreinek agresszív szán­dékait. A német militarizmus ellenségei e napokban Európa-szerte tiltakozó gyűléseket tartanak. A Német Demokratikus Köztársa­ságban lévő Zwickau bányászváros lakói körlevélben szólították fel a bonni parlament tagjait, hogy a német nép akaratának megfelelően vessék el a párizsi háborús paktumokat. Nyugat-Né­metországban 250 rajnavidéki lelkész a nyugatnémet lakossághoz intézett kiáltványában felszólította a fiatalokat, hogy ne tegyenek eleget az Adenauer-hatóságoktól érkező katonai behívóknak, ne vállaljanak búnrészességet egy harmadik világháború kirobbantá­sában. Majzik Sándorné, a szegedi MÁV-igazgatóság dolgozója nemcsak a magyar, de valamennyi, a német megszállás borzal­mait átélt nemzet asszonyainak és leányainak álláspontját tolmá­csolta felszólalásában. »Mi, anyák — mondotta többek között —• kétszeresen érezzük a háború borzalmait. A német megszállás al­kalmával eltűntek az élelmiszerek és a közszükségleti cikkek és ezt nekünk mind a családunktól kellett megvonnunk. A bombázás borzalmai elöl nem tudtuk hova rejteni gyermekeinket. A hábo­-úban minden családnak volt vesztesége: apák, fiúk, testvérek. Nem engedhetjük meg, hogy az imperialisták céljaikat megvaló­sítsák!* Megyénkben és hazánkban, Európa- és világszerte sok szó hangzik el mostanában a német militarizmus feltámasztása ellen. Sokat beszélünk erről a kérdésről, de nem eleget! Mind több és több embernek kell fáradságot nem sajnálva meamagyaráznl azo­kat a veszélyeket, amelyek az új, revansiszta Wehrmacht feltá­masztása révén az embereket fenyegetik Népünk és a többi, a német imperializmustól oly sokat szenvedett európai nemzet nem túri, nem túrheti, hogy a párizsi egyezmények ratifikálása révén a feltámasztott Wehrmacht egységei ismét veszélyeztessék hazá­jukat! Elég volt a német militarizmusból, az általuk okozott szen­vedésekből! Népünk és a világ békét akar! Ezért küzdünk minden erőnkkel az új német hódítók ellen! „H francia-szovjet szerződésnek az európai béke biztosifásának sarkkövévé kell válnia" V. M. Molotov beszéde a szovjet-francia szövetségi és kölcsönös segélynyújtási szerződés 10. évfordulója alkalmából V. M. Molotov, a Szovjetunió minisztertanácsának első elnök­helyettese, a Szovjetunió kül­ügyminisztere az alábbi beszé­det mondotta el december 10­én a moszkvai Szakszervezetek Házában, a francia-szovjet szerződés aláírásának 10. év­fordulója alkalmából rendezett gyűlésen: Tíz évvel ezelőtt Moszkvába érkezett De Gaulle tábornok, a francia kormányfő az akkori fran­cia kormány más tagjaival együtt. Akkor született meg a francia­szovjet szövetségi és kölcsönös se­gélynyújtási szerződés. A francia­szovjet szerződésnek a háború ne­héz éveiben történt aláírása nagy­jelentőségű nemzetközi esemény volt. Ez a szerződés elősegítette annak a dicső harcnak sikerét, amelyet a népek a hitleri agresz­szió ellen vívtak. A szerződés cél­ja: a Franciaország és a Szovjet­unió közötti barátság elmélyítése és ezzel az európai tartós béke biz­tosításának előmozdítása. (Taps) E szerződés értelmében a Szov­jetunió és Franciaország, e két nagy európai állam, kötelezettséget vállalt arra, hogy nem enged meg egy újabb német agressziót és kö­zösen megtesz minden intézkedést e cél érdekében. Azóta 10 esztendő telt el. Szá­munkra, a szovjet emberek számá­ra teljesen világos: nem kevésbbé, mint azelőtt, most is szem előtt kell tartanunk azt a kötelezettségünket, hogy nem engedünk meg újabb német agressziót, hogy megakadá­lyozzuk a német militarizmus újabb tobzódását. (Viharos taps.) Meggyőződésünk, hogy ilyen ér­zelmek és gondolatok hatják át a francia nép túlnyomó többségét is. Ma természetesen tudjuk és nem felejtjük el, hogy különbség van a burzsoá Francia Köztársaság és a Szocialista Szovjetunió politikájá­nak alapvető elvei és belső rend­szere között. Ez azonban annak­idején is ismeretes volt, amikor aláírták Franciaország és a Szov­jetunió szövetségi és kölcsönös se­gélynyújtási szerződését. Felmerül a kérdés, elképzelhető-e olyan helyzet, hogy ma, tíz évvel a szer­ződés megkötése után, Franciaor­szág a Szovjetuniónál kevésbbé ér­dekelt a francia-szovjet szövetségi és kölcsönös segélynyújtási szer­ződésben, abban a szerződésben, amely az európai béke biztosítását célozza? A Franciaország és a Szovjet­unió társadalmi és államrendsze­rében mutatkozó minden különbség mellett mindkét államnak közös a feladata: alapvető nemzeti érde­kük az euróoai béke fenntartása és megszilárdítása. (Viharos taps.) A francia-szovjet szerződés egyet, len állam ellen sem irányul. Mint­hogy egv újabb német agresszió niFgakedálvozását és így egv újabb vi'áfháború kirobbantásának meg­akadályozását célozza, Remiiven mértékben nem irányul Németor­szág érdekei eben sem. Ilyen körüiménvek között a fran­eiB-szeviet, szer»ődésn°k az euró­béke H'-'tesítáíénak sarkkövévé i— 'ton* válnia. Francia hivatalos személyek nem beszélnek ma a francia-szovjet szerződésről A francia-szovjet szerződés fö­lött ma sötét felhők tornyosulhak. Erről a szerződésről az utóbbi idő­ben szégyenkezve hallgatnak a hi­vatalos francia személyiségek. Ez érthető is. Ugyanis >egyre gyakrab. ban cselekszenek úgy, hogy figyel­men kívül hagyják a francia-szov­jet szerződést, nem törődve azok­kal a kötelezettségekkel, amelyeket az a szerződő felekre ró. Másfél hónappal ezelőtt aláírták a párizsi egyezményeket, amelyek fő résztvevői közé tartozik PZ Amerikai Egyesült Államokkal és Angliával együtt Franciaország is. A szóbaníorgó egyezmények ér­telmében Nyugat-Németországot felfegyvereznék és bevonnák nz északatlanti tömbbe és más, ugyan­ilyen agresszív jellegű katonai cso­portosulásokba. Az Amerikai Egyesült Államok, Anglia, és Franciaország agresszív erői szemünk láttára lépnek kato­nai szövetségre a német militaris­tákkal. Enn^k a katonai szövetség­nek az a célja, hogy a többi or­szággal az „erő helyzetéből" be­széljen, vagyis háborús fenyegeté. sek és más államokra gyakorolt különféle nyomás útján. Nem tit­kolják, hogy ezek, az amerikai uralkodó körök parancsára létreho­zandó katonai csoportosulások köz­vetlenül a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen irá­nyulnak. Mi marad hát a francia-szovjet szövetségi és kölcsönös segélynyúj­tási szerződésből Franciaországnak és a Szovjetuniónak azokból a kö­telezettségeiből, hogy együttes erő­feszítésekkel megakadályozzák az újabb német agresziót? És akad-e még valaki, akinek bizonyítani kell, hogy a párizsi egyezmények összeférhetetlenek a francia-szovjet szerződéssel? Franciaország kormánya most minden erejét megfeszíti a párizsi egyezmények francia parlamenti ratifikálásának kiharcolására. December 2-án ért véget Moszk­vában a nyolc európai államnak az európai béke és biztonság biztosí­tásával kapcsolatban összehívott értekezlete. A moszkvai értekezlet deklaráció­ját egyetlen főtörekvés hatotta át: az európai béke fenntartásának és megszilárdításának elősegítése. Ezt a deklarációt ugyanaz a szel­lem hatja át, mint a francia-szovjet szerződést. Nem így fest a dolog a párizsi egyezményekkel. A párizsi egyezmények fokozzák a háborús veszélyt Ilyen helyzet láttán a Szovjet­unió és a többi békeszerető állam sem helyezkedhet pusztán várakozó álláspontra. Minthogy komoly mértékben nö­vekszik egy újabb háború veszélye, a szovjet népnek éppúgy, mint Len­gyelország, Csehszlovákia, Magyar­ország. Románia, Bulgária, Albánia és a Német Demokratikus Köztár­saság népének gondoskodnia kell fegyveres erőiről, azt az egyedüli célt szem előtt tartva, hogy bizto­sabbá tegye a béke biztosítását. (Vi­haros taps.) A békeszerető országo­kat annak szükségessége elé állítot­ták, hogy teljes határozottsággal lássanak hozzá fegyveres erőik ere­jének fokozásához, a Német De­mokratikus Köztársaság pedig, nem­zeti fegyveres erőinek megterem­téséhez — amint ezt Ottó Grote­wohl miniszterelnök a moszkvai értekezleten kijelentette. A béke­szerető európai államoknak egyesí­teniük kell erőfeszítéseiket, együt­tesen kell megtenniük minden szük­séges intézkedést biztonságuk biz­tosítása, a béke védelme érdeké­ben. (Hosszantartó taps.) A német militarizmus feltámasz­tásához vezető párizsi egyezmények ratifikálása olyan intézkedésekre kényszerítené a Szovjetuniót és más békeszerelő országokat, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy az agresszív államoknak a béke fenn­tartását veszélyeztető növekvő fegy­veres erejével nem kevésbé hatal­mas erőt és azt a készségüket he­lyezzék szembe, hogy mindvégig megvédik a békét. (Viharos, hosz­szantartó taps.) Ma a francia-szovjet szerződés­nek, mint olyan szerződésnek a je­lentőségéről beszélünk, amely a béke ügyét szolgálta, és kell, hogy szolgálja. A mai viszonyok között azonban azt is meg kell monda­nunk, hogy a párizsi egyezmények ratifikálása a szerződés alapvető céljai ellen irányulnak, és nemcsak a béke céljait nem szolgálhatja, hanem azt is jelentené, hogy egy újabb háborúhoz vezető veszedel­mes útra lépnek. Mi erre Franciaország kormányá­nak és a francia népnek egyaránt felhívjuk a figyelmét. Mindazoknak mondjuk ezt, akiknek van fülük, mert azt tartjuk, hogy minden le­hető módon fokozni kell a harcot a béke biztosításáért és megszilár­dításáért. Bennünket nem érhet meglepetésszerűen a párizsi egyez­mények ratifikálása. (Taps.) , A Szovjetunió — legyőzhetetlen I , A szovjet nép bízik erőiben. Né­pünk tudja, mennyire meggondo­latlanok az agresszív Imperialisták­nak azok a kísérletei, hogy a Szov­jetunióval szemben a katonai erő­vel való fenyegetőzéshez folyamod­janak. Szükség esetén a Szovjet­unió, természetesen, meg tudja mutatni a maga hatalmát és be tudja bizonyítani ügye helyességét és igazságát. (Hosszantartó taps.) Emlékezetünkben tartjuk a nagy Lenin következő szavait: „Sohasem fogják legyőzni azt a népet, amelynek munkásai és pa­rasztjai nagy többségükben felis­merték, megérezték és tisztába jöt­tek vele, hogy saját hatalmukat, a szovjethatalmat — a dolgozók ha­talmát védelmezik, hogy azt az ügyet védelmezik, amelynek győ­zelme nekik és gyermekeiknek biz­tosítja a kultúra minden áldását, mindannak élvezetét, amit az em­beri munka létrehozott". Lenin ezt 35 évvel ezelőtt mondotta. Akkor a Szovjetunió, az első szocia­lista állam, a dolgozók állama egyedül állt és még nem fejleszt­hette ki gazdasági és kulturális erőinek és lehetőségeinek egész ere­jét. Napjainkban a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság, Lengyel­országgal, Csehszlovákiával, a Né­met Demokratikus Köztársasággal és más demokratikus országokkal együtt a népek olyan hatalmas erőit egyesítik és messze államuk határain tül oly nagy támogatást élveznek, hogy mi jobban, mint va­laha felismerjük az ezekben az években végbement történelmi át­alakulások nagy jelentőségét. Nincs olyan erő a világon, amely meg­akadályozhatná népünk előrehala­dását az általa választott dicső szo­cialista úton. (Viharos, hosszantartó taps.) A Szovjetunió nagy jelentőségei tulajdonít a béke érdekeinek vé­delmét célzó szerződéseknek és nemzetközi egyezményeknek. Mi, szovjet emberek azonban jól tud­juk, hogy a népek békéjének és biztonságának védelme főként ma­guktól a népektől, a népek öntu­datától, szervezettségétől. közös erőfeszítéseitől függ. (Taps). Meg kell említenem a nevezetes sztálini szavakat: „A béke fennmarad és tartós lesz, ha a népek kezükbe veszik a béke fenntartásának ügvét és mind­végig kitartanak mellette. (TaDs). A háború elkerülhetetlenné vál­hat, ha a háborús gyújtogatóknak sikerül hazugságaikkal befonni a néptömegeket, félrevezetni és új világháborúba sodorni őket". Meg kell védenünk a békét. Megfeszített, munkánkkal, lanka­datlan erőfeszítéseinkkel, harcunk­kal, a többi néppel együtt meg­védjük a békét, megvéd­jük jogos, igazságos ügyünket, (Viharos ünneplésbe átmenő hosz­szantartó taps. Mindenki feláll.)

Next

/
Thumbnails
Contents