Délmagyarország, 1954. december (10. évfolyam, 284-309. szám)

1954-12-01 / 284. szám

SZERDA, 1954 DECEMBER í, ' Levél kéf téjszinházi előadásról n delmqgyflrorszbg Egy régi tájelóadás jár az eszem­ben. Még a tájelőadások hőskorá­ból, az első előadások egyike, Fel­győn. Az autóbuszt, ami a színé­szeket hozta, Sövényházán vártam, onnan együtt mentünk Felgyőig. Az Idegen gyermek volt műsoron, Rajz János betegen jött, hallgata­gon, lázasan. A többiek kérdezget­tek. Hova megyünk, milyen a falu? Nem falu, major! Uradalmi cselé­dek voltak! Most újgazdák! De már tsz is van? A kérdések mögött szenvedély volt. Nemcsak a mű­vész szenvedélye, hanem az orszá­got most megismerő ember szen­vedélye, a magyarság szenvedélye, s a kultúrát, az irodalom, a művé­szet szavát, az igaz emberi szót az eddig elnyomottak között hirdető nevelés szenvedélye. Már kora délután a volt major­ban voltunk. A színészek elindul­tak "falutnézni*, végig a valami­kori cselédházak hosszán, megke­resni a "közönséget* — a népet, akivel együtt tulajdonosai az új magyar hazának. Lakásból la­kásba. öt óra felé összeverődött a tár­saság az üde parkocskában. Gyere­kek, lányok, legények — Öregeb­bek, meg öregek is. Folyt a beszéd erről is, arról is, egyszer csak va­laki azt kérte — mutassunk vala­mit, nem tudják kivárni az estét. Megindult a szabadtéri műsor. Az első előadás Felgyőn. Tréfák, ver­sek, énekszámok — vacsoráig. Va­csora után előadás, előadás után rövid, de szivélyes beszélgetés, me­leg, igazi baráti búcsú! Ügy éreztük mindnyájan, hogy valami nagyszerű dologba kez­dünk. Művész és a nép egysége forr ki ezen az úton, a kulturális élet elevensége fölcsap, — teli szívvel gondolok még ma is erre a napra. Miért mondom el mindezt? Egy másik előadás kapcsán. November 21-én tájelőadás volt Deszken. A műsor — operettdalok, operaáriák, versek. Semmi kifogás ellene. Mégis úgy érzem, ez nem tájelőadás volt abban az értelem­ben, ahogyan az volt a régi felgyői előadás. Ridegség, merev bezárkó­zás, fölény, s nemcsak a közönség­nek, hanem a saját produkciónak a lenézése jellemezte ezt az elő­adást. Bizonyíték? Az előadás után igyekeztünk kifelé a kultúrházból, s egy töpörödött anyóka lelkendez­ve odaszól a szereplőknek: Jaj lel­keim, gyüjjenek ki máskor is! Nyóc forintot fizettem magukért... de még mielőtt tovább folytatná: csattan a fölkiáltás, a harsogó ka­caj: Nem is ért ez még annyit se! Kritikának ez túl kemény volna. A produkciók, egy kivételével, nem voltak azok, ha éppen kifogásta­lannak sem lehet mondani leg­többjüket. Állásfoglalásnak a nép­pel, és a népnek nyújtandó kultu­rális rendezvényekkel szemben azonban elfogadhatatlan az ilyen kijelentés, ami ha véletlenül hang­zott is el, hogy elhangozhatott, mégsem véletlen. A tájszínház előadás bevételi eredménye jő. Ez azonban nem elég. Nekünk nevelő, emberneme­sítő művészet kell! Szabolcsi Gábor deszki kultúrotthon igazgatója I Szegedi közkórházban főbb mint félezer ember éleiéi mentették meg, gyógyulását segítenék elő cilráios vérrel Epy felnőit embernek általában öt liter vére van, pontosabban: vére a test súlyának egytizedhar­mad része. Ebből másfél-két liter elvesztése halált okozhat. Halált is okozott ínég öt-hat évtizeddel ezelőtt is, mindaddig, amíg Land­steiner osztrák és Jansky csehszlo­vák orvosprofesszorok fel nem fe­dezték a vércsoportok meghatározá­sát. Párizsban, Londonban, Szentpé­tervárott, sőt Magyarországon Ko­lozsvárott is próbálkoztak a ko­rábbi időkben vérátömlesztéssel. Az 1600—1700-as években bárányból emberbe, majd az 1800-as években emberből emberbe vezették a vért, de mindezek csak próbálkozások, kezdeti kísérletek voltak. A bárány­ból emberbe vezetett vér a legjobb esetben nem ártott, de semmiképp sem használt, az emberből emberbe való átömlesztés pedig csak akkor járhatott sikerrel, ha szerencsés véletlen folytán eltalálták a meg­felelő vércsoportot. Jansky és Landstciner professzo­rok felfedezései új korszakot nyi­tottak az orvostudomány történeté­ben: az 1900-as évek elején — a vércsoportok pontos meghatározása után — sikerrel járt a vérátöm­lesztés. Azóta életet ment, gyógyít a vér. súlyos betegek operálását teszi lehetővé. Az orvostudomány mai fejlődé­sében azonban ma már ritkán al­kalmazzák a közvetlen átömlesz­tést. a Szegedi Közkórházban és a klinikákon már csaknem két éve az úgynevezett friss citrátos vérrel való transzfuziót alkalmazzák. Ezt a vért az l-es Sebészeti Klinikán működő „Citrátos Állomás" késziti úgy, hogy nátriumcitrát hozzáadá­sával akadályozzák meg alvadását. Az életmentés szempontjából en­nek rendkívüli jelentősége abban áll. hogy amíg régen hosszú időt, esetleg órákat is igénybe vett a véradó megkeresése, most percek alatt meg lehet kezdeni az átöm­lesztést. A citrátos vér öt-hat nap­ig is friss, használható. Á Szegedi Közkórházban havonta 15—16 liter vérrel végeznek transz­fuziót, különösen súlyos műtétek előtt, de gyakran operálás közben és után is. Nógrádi János móra­halmi dolgozó paraszt súlyos gyo­morbántalmakkal került be a kór­házba. Legyengült szervezete nem bírta volna el a műtétet, ha nem kapott volna operáció közben több­ször is átömlesztést. Elbeszélése szerint majdnem egy liter vért ka­pott, ami után visszatért ereje, ál­lapota gyorsan javult s pár nap múlva elhagyhatja a kórházat. A Szegcdi Közkórház orvosai csu­pán az idén több mint félezer em­ber életét mentették meg, illetve gyógyulását segítették elő friss citrátos vérrel. Nógrádi János és a többiek, akik vért kaptak, há­lával gondolnak mindazokra az orvosokra és véradókra, akiknek életüket, egészségük visszaszerzését köszönhetik. A politikai munkatárs Jelölőgyűlósre készülődtek a Szabadsajto-utca lakói. Egyik ház­hoz is, a másikhoz is népnevelők nyitottak be és barátságosan elbe­szélgettek a haziakkal a jelölések­ről és a tanácstagok választásáról. Egy helyen volt talán csak papri­kás a hangulat, a Szabadsajtó-utca 14-ben, László András szabóéknál. — Tudom miért jöttek. Jó, hogy jöttek, de én mindent tudok már — így fogadta az ismeretlen két asz­szonyt László András, s úgy tett­vett műhelyében, hogy mindenki észre vegye; nincs kedve a beszél­getéshez. — Pedig nagyon szerettünk vol­na szót váltani magával — mondta szerényen Kertész Ilona, a Szegedi Városi Párt-Végrehajtóbizottság munkatársa, akit itt Alsóvároson többnyire csak így ismernek: az a halkszavú fiatal, barna lány. Ne­vét talán csak László András is­meri. Hogy honnan? Az is kiderül majd a történetből, amit maga László András így mesél el: • — Mindig csak vasutast, a környékben csak vasutast jelölnek. Pedig laknak itt mások is. Pa­rasztok, iparosok és munkások is szép számmal. Megmondtam a két elvtársnőnek, hogy hozzám hiába is jöttek, én nem megyek el a je­lölőgyűlésre. Nélkülem is vasutast választanak jelöltnek itt is. — Erre Kertész Ilona — mondom akkor még a nevét nem tudtam — nem azt mondta, hogy a vas­utasok közt vannak szép számmal jó dolgozó becsületes emberek, nem ellenkezett velem, hanem még biz­tatott, hogy mondjam el, ne csak itt a műhelyemben, hanem a jelölő­gyűlésen is, ami a szivem nyomja. Megindult köztünk a beszélgetés és én szívesen beszélgettem vele, hisz észrevettem, hogy ért a sza­bósághoz. Kedvébe akartam járni neki, mint szabó és megdicsértem a rajta lévő kabátot. Mondtam: ez aztán príma munka. — Kertész Ilona csendesen, kér­kedés nélkül válaszolta, hogy a ka­bátot saját maga készítette. — Nofene, gondoltam magamban. Itt már nemcsak népnevelővel, ha­nem szakmabelivel is szóba keve­redtem. Sokáig beszélgettünk és én megígértem, hogy elmegyek a jelölőgyűlésre. — Ott is voltam. Előtte azonban megittam egy pohár jó bort, hogy bátorságot szerezzek, s elmondjam mindazt, ami a szivemet nyomja. A bor miatt biz' egy kicsit későn érkeztem. Már Kazi bácsi jelölését vitatták. Persze, hogy én is rásza­vaztam, hisz az öreg nyugdíjast én is nagyon szeretem. Igaz, ő is vas­utas volt valamikor. — Aztán jött a másik jelölt. Egy fiatal lányt jelöltek. Látásból is­merem, a nevét azonban nem tud­tam. Amint hallom, hogy fiatal, én elhatároztam, rája is szavazok, mégpedig azért, mert az alsóváro­siak nem nagyon bíznak még a fiatalokban. Ügy mondják, hogy nekik meglett ember kell, olyan, akit az élet már jónéhányszor meg­hányt, vetett. A többség mégis úgy döntött, hogy nem jelölik a fiatal lányt. Magamban már dü­höngtem, hogy megint későn me­gyek haza és ami igaz, az igaz, szándékomban volt még egy pohár bort ls meginni. Ekkor aztán va­laki bekiáltotta a nevem: László András. Hű, a teremtésit! Csak eddig gondoltam, mert máris álltak fel egymásután az emberek, s el­mondták, hogy László András — már mint én — milyen rendes ember, hogy befogadták az alsóvá­rosiak is, megszerették. Aztán vá­lasztásra került a sor. Egyöntetűen engem jelöltek. Elmúltam negyven éves, szégyen vagy nem szégyen, de a boldogságban sírás szoron­gatta a torkom. Engem," egyszerű szabót jelölni a tanácsba? Hát volt ilyenre régen példa? — Alig tudtam megköszönni a jelölést, s egyre csak Kertész Ilona szava járt az eszemben: «Az lesz a jelölt, akit maguk jelölnek...» — Én biztos nem jelöltem volna magam, mert hát csak a jót mondták el rólam a rosszat nem. Pedig meg kellett volna ctt már mondani, hogy az a László And­rás, már mint én. szereti ím a bort is és megesik, hogy n gyed­évenként egyszer többet iszik, mint kell. Azt seri mondták, hogy fe­nyegeti ám a gyerekeket is s jó­néhánynak megígérte már. hogy nyakoncsípi, ha a fiatal fákat bántják az utcán. - Igy gondolkodtam am'kor lm. za felé indultam a jelölögyülésről. Jelölőim közben nyakonkapt/k, mondva: hogyha már jelöltünk, akkor igyunk is egészségedre. Csak sört ittam. Tanácstagnak jelöltek, most már jobban kell vigyáznom a borra. Aztán hazamentem. Egyszer az ntcán véletlenül ta­lálkoztam Kertész Ilonával. Azt mondtam neki: ejnye elvtársnii, még a nevét sem tudom; (?• tudja igaza volt. ö erre megmondta a nevét és én csodálkoztam. A Párt­Végrehajtóbizottság munkatársa? Hát azok is eljönnek ide közénk, bekopognak minden házhoz? Mert én megtudtam ám, hogy Kertész elvtársnő elment máshova is és amikor a jelölésről volt szó, azt mondta: van itt maguk közölt olyan ember is, aki megmondja azt, ami a szívét nyomja. Igy ismertem én meg a Párt­Végrehajtóbizottság egyik munka­társát, Kertész Ilonát. • Hadd mondjuk még el a Sza­badsajtó utcaiak véleményét is: — Mi annak a halkszavú, fiatal, barna lánynak köszönhetjük, hogy olyan tanácstagot választottunk vasárnap, akiro büszkék vagyunk. A történethez tartozik m;g az is, hogy a Szabadsajtó utca környékén megváltozott az élet. Egyre többen nyitnak be László Andráshoz, ap­ró-cseprő ügyekkel, kérésekkel. So­kan azt is mondják: netalán, ha nem tudnál intézkedni, beszélj az­zal a népnevelővel, aki nálunk járt. azzal a fiatal barna lánnyal, az majd segít rajtunk most is... Förgeteg Szilveszter A dolgozó parasztok kedvére való kocsikat készítenek a Szegedi Kovács-Bognár ksz-ben Akadályozza a szövetkezet jó munkáját a patkolás túlságosan magas ára Pártunk 1953 júniusi határozata foglalkozott azzal is, hogy a helyi­iparnak és a kisiparnak elsősorban a helyi lakosság közszükségleteinek a kielégítésére kell dolgoznia. A Szegedi Kovács-Bognár KSZ tagjai meg is szívlelték ezt a bírá­latot. Mert bírálat volt ez az ő szá­mukra is. A júniusi program előtt ha a szegedi és a környékbeli dol­gozó parasztok új kocsit akartait készíttetni, vagy vásárolni, aikkor más városokba, falukba kellett azt megrendelniük s nagyon sokszor a pénzükért nem a saját szájízült­nek megfelelő munkát kaptak. Hi­szen a kocsik is és a többi gazda­sági felszerelések is hazánk külön­böző tájegységei szerint a legkü­lönbözőbb kivitelben váltakoznak. Köztudomású dolog, hogy az összes tájegységek készítményei közül a legszebbek a szegedi és a dorozs­mai kocsik. Június előtt ugyanis ez a szövetkezet sem elsősorban a la­SZEGEDI JEGYZETEK Gyerekek az urnák előtt Élményekben gazdag gyelve, a másikon is. A bieknek. — Én leszek a szerezték meg a két szí­vasárnap köszöntött szél pirosra csípte arcú- fő, aki a szavazólapot nű szavazólapot, ha már ránk a választás napján, lcat, mire megérkeztek adja. Te meg, Pista írod a nagyok is két színű A délkeleti szél csípősen az iskola szélvédett fo- azt, amit mondok. Sa- szavazólappal szavaztak, fújt, megsárgult, fagyos lyosójára. Belestek a nyi, te fogadod az érke- Sajnos, a szavazatok faleveleket kergetett az szavazóhelyiségbe a sza- zőket és ide küldöd hoz- összeszámlálására már utcán. Egyes emberek vázákhoz. Volt olyan is, zám. nem kerülhetett sor, feltűrt gallérú kabátba aki beosont és úgy nézte Előbb csak az emele- mert a nagyok, a szülők bújva siettek a szavazó- végig a szavazást. ten kezdték, később már nyakoncsípték a leges­heyiségek felé. Csak az — Kovács Pál, 338-as. lelopakodtak a földszint- legifjabb szavazókat s ebadták, a csintalan Rendben — mondta egy re is. Számuk nőttön otthon szépszóval kaptak gyermekek nem nyűg- idős ember és átadott nőtt, s egyre fogyott a fejmosást, vagy éppen liattak bőrükben. Pedig két szavazólapot, majd folyosóra kifüggesztett nadrágverőcskét. megmondták egyiknek igy folytatta: — Tudja, plakát, amelyről a na- En azonban összeszám­is másiknak is; — Pisti- hogyan kell szavazni? gyok megtudhatták, me- láltam helyettük a sep­ke, Janika, maradj szé- — Igen, tudom — volt lyik kerületnek hol kell tében szétdobált papír­pen itthon, anyuka, meg a válasz. szavaznia. Ebből készült lapokat, a szavazócédu­apuka elmegy szavazni — Tessék használni a a szavazólap. Ráírták a Iákat, és mindjárt visszajön. fülkét... jelölt nevét, természete- Ellenjelölés nem tőr­Ki sem tették a na- A szavazó a fülke felé sen a nagy jelölt nevét, tént> mindannyian a na­gyok, a szülők a lábu- indult, amikor a szava- azt, akire szüleik is sza- gyok, a szülök jelöltjére szavaztak. 3 Llebmann Béla felvétele Dolgozó parasztok kocsiszemlén szükségleteinek kielégíté- A Fodor-brigád biztosan nem hagy­kat a ház kapuján, zatszedő bizottság elnö- vaztak. máris megkezdődött a kc észrevette a szobában A szavazatszedő bi­„népnevelés" az emele- ácsorgó hívatlant. zottság elnöke rózsaszín ten. — Hát te fiam —szólt papírlapot nyomott a — Jóska, gyere sza- rá barátságosan. gyermek kezébe — ebbe vazni... Sanyi gyere Az meg, mint akinek voltak csomagolva a te is! útilaput kötöttek a talpa szavazólapok — mond- , . Ha lehet a felnőttek- alá - illa berek - ná- va, hogy nekik ezzel ^DJ^9^^ nek, miért ne lehetne dak erek — fel az eme- kell szavazni. Es ezek a nekik is? Fal mellett letre. rózsaszín lapok a na­lapulva mentek az isko- — Megvan, gyertek... gyok urnája helyett a vasárnap délelőtt. Iáig, egyik sarkon is fi- — komandírozott a töb- folyosóra kerültek. Igy Helyettük izenem most a nagyok által megvá­lasztott tanácstagoknak: gondoljatok a nagyok gondja mellett nagyon választóitokra, akik ott a folyosón játsztottak <f.) 3 kosság sére dolgozott. Leginkább közületi munkák foglalkoztatták. A szövet­kezet tagsága megtárgyalta a dol­got és a júniusi határozat végre­hajtásának szellemében nekiláttak az üzem fokozatos átállításához. Most már a szegedi és a környező községek dolgozó parasztjai Szege­den is vásárolhatnak szép szegedi, dorozsmai, gyümölcsös, "parasztfé­deres* és lőcsös kocsikat. Ezek a kocsifajták a KSZ-ben most már nagy választékban készülnek. A legutóbbi szegedi vásáron a szövetkezet gyártmányainak nem­csak sok nézője, de sok vásárlója is akadt. Nem is drágák a kocsik — állapították meg sokan. Valóban, mert a szövetkezet jól berendezett műhelyekkel, előregyártott kész­árukkal rendelkezik és így olcsób­ban tudnak dolgozni, mint egyes kisiparosok. A szövetkezet gyártmányaival szemben régebben több kifogás me­rült fel. A tagság és a pártvezető­ség segített ezen is. Ma a különbö­ző brigádok között munkaverseny folyik a jobb minőségért. A leg­utóbbi vásárra 17 különböző ko­csit készítettek. Ebben a munká­ban a Fodor sztahánovista brigád és Gémes János kovács-brigádja ja magát, nem engedi, hogy az el­sőség ebben a versenyben sokáig Gémeséké legyen. A szövetkezet most már javítá­sokkal is foglalkozik. Különösen a bognárműhelyt keresik fel szíve­sen a dolgozó parasztok megrende­léseikkel. A kovácsműhelynél még hibák vannak. A KSZ kovácsait a terme­lőszövetkezetek és az egyéni gaz­dák még nem igen keresik fel most sem lóvasalásért, pedig is­mert, jó patkoló mesterek vannak itt. Ennek pedig a Könnyűipari Minisztérium árosztólyán uralkodj mechanizmus és bürokrácia az oka. Megállapították, hogy egy patkó ára 56 forint, pedig a kovácsok ak­kor is megtalálnák számításukat a lóvasalásban, ha 16 forint lenfle. Az előbbi hallatlanul magas árhoz azonban körömszakadtáig ragasz­kodik a Könnyűipari Minisztériu í árosztálya. Pedig a szövetkezet és a dolgozó parasztok is jobban jár­nának, ha olcsóbb lenne a patkotó v A gazdák a patkolás magas é r miatt nemcsak lóvasalással, han~ i más kovácsmunkákkal is elkerül : a KSZ kovácsműhelyét. Sür i segíteni kell ezen a problémán is. Ezzel erősödik a szövetkezet jó mérte össze ügyességét és tudását. 1 hírneve, s a többi, még mindi" e" Ezúttal a Gémes-brigád gvőzött, az forduló hibák kijavítása után jv-­5 kocsijaik szebbek voltak, a ve- ban érzik majd a gr.zdák te" in vöknek is jobban tetszettek. Ezzel _ valósul meg pártunk ú • • — a dolog arenban nem fejeződött be, I a mindennapi életben,

Next

/
Thumbnails
Contents