Délmagyarország, 1954. december (10. évfolyam, 284-309. szám)

1954-12-31 / 309. szám

PÉNTEK, 1954 DECEMBER 31. DÉLM9GYÜR0RSZB0 A szegedi iskolák könyvtárainak helyzete és feladatai A tanulók érdekében emel szót esett a termelési kérdések melRully János gyakorlógimnáziumi tanárnak a Szegedi Egyetemi Könyvtár kiadványai között »Az iskolai könyvtárak Szegeden* címmel megjelent tanulmánya. A legjellemzőbb adatok alapján jellemzi a szegedi általános és középiskolák könyvtárainak helyzetét. Megdöbbentő az a tény, hogy átlagosan kb. negyed könyv jut tanulónkéntáltalános iskolai viszonylatban. Jobb, de nem kedvező a helyzet a középiskolákban, ahol általában 2—5 könyv jut egy-egy tanulóra. A legtöbb iskolai könyvtár állományában viszont olyan könyvek is vannak, melyek az iskolai munka folyamán nem használhatók. A könyvbeszerzés, a folyóiratbeszerzés jelenlegi pénzügyi politikánk és könyvtári ellátmány-politikánk mellett igen nehézkes. Arról meg egyáltalában nem történt gondoskodás, hogy a használatban lévó könyveket be is köttessük. Az államunk vagyonát jelentő könyvek így hamarosan tönkremennek. Nem kielégítő a könyvtárak kezeléséről és vezetéséről való gondoskodás sem. Az iskolai könyvtárosok a legtöbb esetben rendes iskolai óraszámukon felül társadalmi mun. kával oldják meg ezt a nem kis elfoglaltságot jelentő kérdést. Általában az a jellemző, hogy a nevelők jórésze menekül a könyvtárosi munka elől. Ez érthető is, mert sem órakedvezményben, sem anyagi juttatásban nem részesülnek ezért a végtelenül fontos munkáért. A tanulmány bőséges és jó útmutatást ad a könyvtár használatára vonatkozólag is. Beszél a könyvpropagandáról és a könyvtárpedagógiáról. A tényanyag elemzése mellett minden sora az ügyszeretet és hivatásszeretet tüzében fogant. Minden iskola, ahol csak könyvtár van. eredményesen használhatja szakmai tartalma miatt, s minden nevelő számára tanulságos pedagógiai vonatkozásai miatt. Sok szó esik mostanában a tanulóifjúság nevelési kérdéseiről. Szocializmust építő társadalmunk igényei mások, imint aipit nagy általánosságban ifjúságunk jelenlegi magatartása, arculata mutat. El kell ismernünk, hogy ifjúsági szervezeteink, az Úttörő mozgalom és DISZ szervezet munkája nyomán már vannak kézzelfogható eredmények. Az iskolai nevelő munka már kezd kiszélesedni, kiterebélyesedni szélesfrontú, átfogó társadalmi munkává. Nem egy olyan üzemünk van már, ahol szó lett nevelési kérdésekről is. Az oktató munkát természetesen meg tudja oldani az iskola, mert ez a hivatása. A nevelés kérdéseinek egy részét is képes megoldani, mert a gyermek idejének csak egy részét tölti az iskolában, egyébként benne él a társadalomban: a szülők, az ismerősök, a rokonok, az emberek között. A jó, vagy a rossz példák nyomán nevel a tár. sadalom is. Rully kartárs szakirányú tanulmánya összefogja, átöleli a kettős feladatot: az oktatás és a nevelés együttes és el nem választható feladatait. Beszél arról, hogy kevés a kötelező olvasmányok példányszáma, kevés a szórakoztatva nevelő munka a könyvtárakban, általános Iskolai könyvtárainkban kevés a meséskönyv, kevés az ifjúsági elbeszélés. Mi egészséges, müveit, a dolgozó népet, a szocializmust építő hazát és a munkát szerető becsületes ifjúságot szeretnénk nevelni. Oktató-nevelő munkánk gyakorlata a felszabadulás óta azt mutatja, hogy túlságosan az értelmi, az oktató munkára fordítottuk figyelmünket, kissé elhanyagoltuk az érzelmi nevelés kérdéseit. Pedig a kultúrált magatartás, a szülők és felnőttek iránti tisztelet, a munka, a dolgozó nép szeretete, az egész haza szeretete az értelmi tényezők mellett elsősorban érzelmi tényezőkre támaszkodik. A jó könyvek, a jó iskolai könyvtárak, az iskolai könyvtárak tervszerű fejlesztése, az iskolai könvvtárak elvszerű és tervszerű kezelése, az ifjúságot és a könyveket szerető, melegszívű pedagógus egyénisége, hivatásszeretet mind olyan tényező, amely az érzelmi nevelést szolgálja. Szól ez a tanulmány az iskolai könyvtárosokén és nevelőkön kívül a felettes tanügyi szerveknek is. Javaslatokat tartalmaz az iskolai könyvtárügy csaknem minden területére — különösen a könyvek észszerű beszerzésére és az iskolai könyvtárosok személyi problémáira vonatkozóan. Ezeket a javaslatokat és észszerű észrevételeket feltétlenül meg kell hallgatniok az illetékeseknek. Ezért nagyjelentőségű, kezdeményező, közérdekű Rully János kartárs tanulmánya ifjúságunk védelmében, Ifjúságunk érdekében. DÖME MTHALY. a tanítóképző intézet igazgatója. Kitüntetések A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a pénzügy, a belkereskedelem, az építésügyi hivatal, az Állami Faluszínház és más munkaterületek számos dolgozójának jó munkája elismeréséül kitüntetéseket adományozott. A kitüntetéseket Dobi István a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke csütörtökön délelőtt az Országház épületében nyújtotta át. Az Elnöki Tanács a „Munka Érdemérem" kitüntetést adományozta többek között Szél Jánosnénak, az OTP hódmezővásárhelyi fiókja vezető könyvelőjének. VASÁRNAP, KORA REGGEL. Ki motorral, ki kerékpárral, ki gyalog igyekszik a megbeszélt helyre, amely ez alkalommal Gyálarét, Vörös bácsi háza. Disznópürzsolés, mindenfelé a szalma rőt lángja mellett hajladozó alakok. Az idő hidegre fordult, kedvező a vadászoknak. Vörös bácsi konyhája lassan benépesedik. Jó erős pálinkával kínálják a cimborákat — ahogy a vadászok itt egymást nevezik. A falon nemzetiszínű szegélyes irat bekeretezve: Vörös Bálint, a Komszomol TSZ kovácsának tanácstagságát bizonyítja. Vörös néni a szemlélődő vendégeknek mosolyogva, örömmel meséli, hogy a fiatalabbik katonafiának parancsnoka még a nyáron írt nekik. Megdicsérték Sándort, jó katona. Vörös bácsi magas alakja meghúzódik a konyhaajtó mellett, őszes bajsza alatt visszatartja mosolyát. Nem igen szól — Hát akkor induljunk cimborák, — szól be az egyik vadász. S lám már az udvarban, a kapu előtt, az utcán is álldogálnak. Vagyunk vagy harmincan: puskások, hajtók. Egy parasztszekér is előáll, két lóval. Arra rakjuk majd a zsákmányt. A társaság megindul. Szekeres István most a vadászmester — egyébként a Fémipari és Finommechanikai Vállalat fődiszpécsere — ő vezeti a vadászatot. Sánta József, a megyei tanács dolgozója is szenvedélyes vadász — s mint „adminisztrátor" egy kis könyvecskében felírja a puskások és a hajtók neveit, akiknek öltözékük is, mesterségük is változatos: a faluból az idősebb s a fiatalabb Vörös Bálint és Csamangó Mihály van itt. Domaszékről jött át Csillag István egyénileg dolgozó paraszt. A többiek szegediek: Lukács János mozdonyvezető, Csókási János, és Mihaleczki István, az Autójavító Vállalat dolgozói, Remák Géza pénzügyőri százados, Nemes József, a szegedi Fodrász Vállalat műszaki vezetője, Virág Sándor lakatos, a Textilművek karbantartó csoportjának vezetője, Rózsa István gyárimunkás, Tóth Mihály, <tki Debrecenben az egyik téglagyár vezetője, rOadászat&n nem, sajnálta a fáradságot, hogy hazajöjjön a vadászatra — és még többen mások. Egy tanya mellett megáll a társaság. Szekeres kijelöli a jobb és a balszárny vadászainak sorrendjét — egy puskás, egy hajtó. Elindulnak a megjelölt irányba, mintegy 50 méteres távolságra egymástól. Egy-két kilométer után a szélső puskások szembehaladnak, a „fenék" — akik középen maradtak — is előrenyomul; kialakul a kör. Folyik a vadászat. Kiáltások hangzanak. — Nézd, ott megy jobbra a nyúl A VADÁSZOK SZEME figyeli a vad futását. Lövés dörren, — a nyúl tovább fut. Még egy lövés, a vad felugrik a levegőbe és elterül. A távolról aprónak látszó vadászok egyre nagyobbak lesznek, — szűkül a kör. Kürtszó harsan. Ez azt jelenti, hogy csak a körön kívül lehet ejteni nyulat. Befele nem lehet lőni, túl közel vannak egymáshoz a vadászok. De akad így is zsákmány. Két fújás hallatszik: a hajtók a kör közepébe sietnek, hátha lapul valahol egy nyúl. Aztán a három kürtszó a kórvadászat végét jelzi. Kattanak a vadászpuskák, mindenki kiüríti a csőveket, elteszik a patronokat. Ez a szabály: az elővigyázat, s a fegyelmezettség nagyon fontos a vadászaton. Előkerül a tarisznyából az elemózsia, a termoszból a rumos tea, kínálgatják egymást, a tréfacsinálók vidítják a társaságot, közben számotvetnek a zsákmánnyal. Sajnos, összesen csak öt nyúl. Igaz elszaladt egy-kettő,J de ez nagyon kevés. Újabb területet jelöl ki a vadászmester. Húzódik a két szárny, kialakul a kör. Közben vad is akad a puska végére, lövések hangzanak, nyulak cikáznak, de az eredmény ismét kevés. Egy-egy körben nem ejtenek többet háromnégy nyúlnál. Azokat igen csak meglövik, hisz úgy vigyáznak a köralakitásnál, hogy ne legyen kapu, ahol kibújhat a nyúl, ne siessenek túl előre, és ne maradjanak le egymástól. NEM MEGY HIÁBA. De a vadászok fáradhatatlanok. Erőteljesen lépkednek, pedig a süppedj szántóföldön nehéz a járás. Most az ötödik, vagy a hatodik kört rójják. A feladat; egy bozótos, hosszú domb bekerítése. Hátha ezen a területen több lesz a vad. Az egyik vadász felfigyel: a hántásban nyúl lapul. Nem süti el a puskáját, így kívánja a vadász becsület. Csak mozgó vadra lehet lőni. A nyúl hirtelen felugrik, s már szalad is. A lövések nem találnak, Elment, de kár. A bozótos részhez közelednek. A puskák lövésre készen. Zörren a száraz kóró, egy őz bukkan elő. Szép példány, karcsúim szalad egyenest az egyik vadásznak. Az az égfelé emeli puskáját: őzet nem szabad lőni, kevés van belőlük, különösen ezen < területen. De ime még egy őz, az előbbinek párja, úgylátszik, t_ ocn r bozótban rejtőzködnek, itt van a „szállásuk". Mindenki fájó szívvel néz a szép vadak után. Kürtsző hallatszik, —. ennek a körvadászatnak is vége, — Zsákmány most egy sincs. A delet már elharangozták a röszkei templomtoronyba, a tzocsjn mindössze 15 nyúl hever. Ez a terület úgylátszik nem jó, dehát telik a 15 ezer holdból, ami a Szakszervezeti Vadásztársaság központi brigádjáé. — Gyerünk ki a Tiszapariira as erdőbe, hátha lesz ott fácánkakas meg nyúl is több. Tán csak nem maradunk szégyenbe. Legalább egy nyúl jusson mindenkinek — hangzik a javaslat. A vadászok megindulnak, pedig már lábukba;; van vagy 15 kilométer. Szívósan, türelmesen, fegyelmezetten vadásznak: sportolnak, szórakoznak. Es mire a délután 3 óra eljön, mindenkinek jut egy nyúl. De hiába, ez * nap nem volt szerencsés. Ebben az évben — pedig csak vasárnaponként vadásznak — 304 nyulat szolgáltattak be az államnak, és még sajátmaguknak is jutott. Ilyen rossz eredmény még nem volt. Node sebaj. 400 nyúl a beadási kötelezettség, a jövő vasárnap másik területre mennek, s kilövik a hátralévő 96-ot. IffV fogadták — legyen szerencséjük. , M. T, Vietriben, Észak-Vietnamban vagyunk, úgy 40 kilométerre Hanoi tói északra, pontosabban ott, ahol a Fehér-folyó a Yörös-folyóba torkolik. Vietri valaha város volt. Volt — de ma már nincs. Csak a harangláb, meg a templomtorony romja maradt meg, amelyben a franciák a háború alatt géppuskafészket rendeztek be. Különben sehol semmi. A házak eltűntek, a kopár földeket elvadult disznók túrják. „Zone btanche" — fehér övezet, így nevezték el a franciák. Fehér övezet annyit jelent, hogy semleges övezet. AmedYietnami hadifoglyok Részletek Frifz Jonson j'egyzeleiből mindenütt (32) A nagy aranyérmet az a pék nyerte el, aki olyan kis zsemlyéket sütött, hogy amikor egyet kikapott a szél az inasa kosarából és belefújta a karthágói plébános szemébe, az alig bírta kidörzsölni a szebkendőjével. Elrendelte az általános kötelező alkoholfogyasztást, és pedig úgy, hogy mindenki tartozik naponta legalább egyszer kolbászt vagy karmonádlit enni, mert az egyrészt erősíti az izmokat, másrészt megkönynyíti az alkohol-törvény végrehajtását. S hogy a lábbeli-szakma és a cipőpucoló Gazsi is ki legyen elégítve, olyan törvényt is hozattam Hannibállal, hogy a lakosság kerületenként minden héten tartó, zik egy-egy pár cipőjét égő áldozatul bemutatni Moloch oltárán, aki abban az időben a civilizált népek közös istene volt és igen gyönyörködött az égő bőr szagában. Az egyre megújuló taps viharok közepette csak két kán ült szigorúan összeráncolt homlokkal a helyén, mégpedig két hangadó kán: a női szabó, meg a mézeskalácsos. Szerencsére idejében észrevettem őket és siettem jogos igényeiket kielégíteni. — Hannibál reformjai közé tartozott az is, hogy a hadsereget női ruhába öltöztette, ami azért volt jó, mert az ellenséget mindig elbizakodottá tette, to\ ább a prófuntot mézeskalácsból süttette, mert így a katonák sokkal jobban elhitték, hogy édes a hazáért meghalni! Azt fölöslegesnek tartottam részletezni, hogy mennyi küzdelmébe került Hannibálnak ezeknek a törvényeknek az elfogadtatása. Annál jobban kidomborítottam azt a végzetes harcot, amelyre az adóreformjavaslatok vezettek. Hannibál azt követelte, hogy emeljék fel a földbirtokok adóját. Scipióék azonban a forgalmiadót eszelték ki. Az ellentétek polgárháborúra vezettek és Zámánál volt a döntő csata, amelyre Hannibál a céhekkel vonult ki, Scipió pedig a földbirtokosokkal. Sajnos, mint a Uatmifíál föltámasztása TKívul 7-enenc legénye. történelemből ismeretes, a nyers erő győzött az inteligencia felett, Hannibál az ellenség kezébe került s irtózatos bosszút álltak rajta. A fél szemét kiszúrták, a szájába korpát tömtek, végre elevenen megnyúzták és kitömött bőrét madárijesztőnek állították ki Scipió kölesföldjére, a nyakába pedig táblát akasztottak, ezzel a felírással: Vae victis! Természetesen a törvényeit mind eltörölték, ellenben életbeléptették a forgalmiadót, amely aztán úgy elpusztította Karthagót, hogy csak romja maradt meg s ezen épült fel, mint neve is mutatja, Róma! A retorika törvényei szerint most a befejezés következett volna, a szívhez-szólás és az ilyen súlyosabb esetekben, mint az enyém, a térdreborulás és az „egybegyűlt atyák* háziisteneire való hivatkozás. De ez mind fölöslegesnek látszott most már. Az egybegyűlt atyák úgyis tisztában voltak már vele, hogy itt mire megy ki a pakli: a kormány azért tört felettem pálcát, mert rámutattam a forgalmiadó várható következményeire. Igaz is! Tessék elgondolni, ha a törvényei életben maradtak volna és nézzék meg, mi lett a világból, amióta azokat eltörölték. — Uraim — hajlongtam, külön-külön a nyújtó, a mászópózna, a korlát és gyűrűhinta, a ló és az ugródeszka felé, amelyek körül kánok és mirzák bizonyos árnyalatok szerint csoportosultak — uraim azzal fejezem be, amivel Hannibál kilehelte nemos lelkét a nyúzógerendán: Isten áldja a tisztes inart! Nem voltam ott, mikor a római szenátus Cicerót kikiáltotta a „haza atyjá*-nak. de az majdnem olyan lehetett, mint mikor engem fölültettek a tornalóra és kikiáltottak tiszteletbeli kánnak. Meg a fabuzogányokat is összeverték a tiszteletemre, ami szegény Anton Bierhubert juttatta eszembe (Tudniillik, a Három Dudásba ezt a szertartást üres söröspalackolckal végezték.) (Folytatjuk) " i.-kásásadig a szem csak ellát pusztulás.., A fegyverszünet után ez a halott vidék is megtelt élettel: hadifogoly-cserehelynek jelölték ki. Ma is vagy ezer vietnami hadifoglyot hoztak amerikai hajókon. Láttam, ahogy megérkeztek. Szorosan összezsúfolva ültek, sölét szemük a partra meredt. Előttük Szenegál néger feltűzött szuronynyal. Még mielőtt a hajó pártol ért volna, az egyik fogoly felugrott, ruhájából vörös lobogót rántott elő. A lobogón Vietnam sárga csillaga. Valamit kiáltott — csak a Ho Si Minh nevet értettem. A Szenegál dühödten nekirontott a szu.rjnnyal — de ekkor meglátta kezemben a fényképezőgépet s meggondolta magát. Később megkerestem ezt a hadifoglyot. Megtudtam tőle, hogy a zászlót egyik társa ingéből készítették s egy másik társa vérével festették... Egy franciával is beszéltem: Lotharingiába .., Pierre Schöndorfer filmoperatőrreL Dien Bien Phunál esett fogságba, Arról beszélt: mindig individualista volt, nem hitt a közösség erejében. Amikor a városból elvitték, hegyek-völgyek között haladtak. Az út fölött mesterséges lombtető, jobbra-balra álcázott hadianyagraktárak, támaszpontok. A francia filmoperatőr csak ekkor értette meg, miért nem tudtak a repülők a partizánok nyomára bukkanni. Már éjfél körül járt az idő, a láthatatlan utakon teherkocsik gördültek, századok, zászlóaljak, ezredek meneteltek. Az emberek ezrei vontattak fel ágyukat a meredek hegyoldalakon. 8 valamennyiüket egy akarat mozgatta. A francia ekkor érezte meg először a közösség erejét. A haranglábhoz értünk. Ameddig a szem csak ellát, mindenütt pusztulás. — Lehull a hályog a szememről, — szólalt meg csendesen. — Másnap indult haza, Elzász1,300.000 forint kárt okozó bűnszövetkezetet leplezett le a rendőrség Barna József volt fa- és szén- I lagos elszámolásra és az erdőgazi rr tI-ovíio Ironrv m ott n/in "Vfrtzi/l/il tvtt 1 , 1 - — ,/.L _ 1 r f tt « í , , - . nagykereskedő, Kovács Vendel volt nyomdász — jászberényi lakosok — valamint Bartha Simon felnémeti és Barlha Sándor szarvaskői lakosok az egri, a mátrafüredi, a recski és a zagyvavölgyi erdőgazdaságok területén erdőíisztítási munkákat vállaltak. Brigádokat szerveztek, amelyekkel elvégeztették a munkát, a kitermelt fatermékeket pedig vagontételekben a környező megyék sütőipari tröszljclnek adták el. Szállítási engedélyük nem volt, ezért különböző személyekkel összejátszva megszerezték az erdőgazdaságok és a mátramindszenti tanács bélyegzőjét é3 többszáz üres fuvarlevelet előre lebélyegeztek. daságolc nevében a MAV illetékes szerveit is félrevezették. Barna és társai az általuk foglalkoztatott dolgozókat is becsapták — hamisan mérték az általuk kitermelt fát és bérüket nem fizették ki. Maguk nem dolgoztak és sem kereseti, sem jövedelmi adót nem fizettek. Visszaéltek a sütőipari vállalatoknál fennálló lazaságokkal és igy egy-egy vagon fa árát több esetben is felvették. Rarnáék az eddigi vizsgá'at adatai szerint körülbelül 1.300.000 forint kárt oltozlak az államnak. Barna Józsefet és társait a rendőrség őrizelbo vette és átadta az ügyészségnek. Ugyancsak tüntető eljárás indul Szabó János jászberényi, Szantósi Ferenc felsőA fát vasúton különböző sü'öipnri i tarkányi és Bögös József egri lakos vállalatok részére küldték el uló-1 ellen.