Délmagyarország, 1954. november (10. évfolyam, 259-283. szám)
1954-11-19 / 274. szám
09LAG PROLETÁRJAI EGYESÜIJETm I AZ MDP CSONGRÁDMEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA I X. ÉVFOLYAM, 274. SZAM I PÉNTEK, 1954 NOVEMBER 19, ARA: 50 FILLÉR TÍZ ESZTENDŐ Irta: Nagy Pál, a „Dél magyar ország" szerkeszlőbizollságának vezetője Czeged már több, mint egy hónapja szabad volt, Budapest felé nézett az ország. Döntő eseményeket várt a nép, de ekkor már Szegeden, s mindenütt, ahol szabad levegőt szívott a nép, mozgolódott, szervezkedett, hogy megteremtse felemelkedésének, új hazánk, új országunk népi alapjait. E szervezkedés, mozgolódás vezetője, a Magyar Kommunista Párt hívta új életre 1944. november 19én a ,,Délmagyarország"-ot, mint a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapját. Űi hang harsant végig a szegedi Széchenyi téren, a hónapokkal azelőtt betiltott újság nevét kiáltották. Megjelent a Délmagyarorszáy! Új volt a hang, de jólesően megnyugtató. Újságot árultak Szegeden. Szeged megszokott életéhez hozzátartozott az újság és különösképpen a „Délmagyarország". Örömmel üdvözölte Szeged népe az újra megjelenő lapot. Szinte versengve kapkodták egymás kezéből a még friss újságot. Ezen a napon, tíz évvel ezelőtt a szovjet csapatok Budapest külvárosai felé törtek. Itt Szegeden jóleső, megnyugtató volt újságot olvasni. Megjelent a Délmagyarország e mint Révai elvtárs írta: „A fasiszta métely lázálmából ébredő felszabadult országrész első eszmélkedését jelentette... a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapjaként életrehívott Délmagyarország, amely kommunista vezetés alatt, de az egész magyar demokrácia számára indult." Nemcsak Szeged, hanem a felszabadult országrész lapja volt a „Délmagyarország" és általa és segítségével vetette meg lábát a magyar demokrácia Makótól Szegeden keresztül Kecskemétig. Hősi korszak volt ez az időszak, a magyar demokrácia hősi korszaka. A ssimr miből indultunk nagy utunkra, bízva bíztunk, hogy megvalósul a Magyar Kommunista Párt jelszava: „Lesz magyar újjászületés!" A „Délmagyarország" fennen hirdette: aki magyar újjászületést akar, aki erős és független Magyarországot akar, annak demokratikus, szabad népi Magyarországot kell akarnia. Nemcsak hirdette, hanem harcolt is ezért Szeged lapja. Tíz évvel ezelőtt Ady Endre szavaival hirdette: „Bús koldusok Magyarországa ! Ma se hitünk, se kenyerünk, / Holnap már minden a miénk lesz, / Hogyha akarunk, ha merünk." S buzdított városunk lapja, hogy akarjon a nép és merjen. Merjen Makótól Kecskemétig, mert akkor eddig terjedt hatóköre. Buzdította, serkentette a népet, hirdette, teljes és valóságos felszabadulásunk titka: merjünk és tudjunk élni azzal a szabadsággal, amit a szovjet nép hozott el számunkra. Buzdította és serkentette a népet, hogy nyújtson cselekvő segítséget a szovjet hadseregnek, aki megszabadította országunk felét ekkorra Hitlertől és magyar bérenceitől. Hirdette, ha a legdöntőbb óráról és a legnagyobb lépésről le is késtünk, de még mindig tehetünk valamit, s amit csak lehet, meg is kell tennünk. Nemcsak a háború minél gyorsabb befejezésére, a győzelem érdekében, hanem mindenekelőtt saját nemzeti érdekünkben. Hirdette a párt, a Magyar Nemzeti Függetlenség Frontjának felhívását, s népünk megmutatta, nemcsak ellenségek nem vagyunk, hanem még csak nem is közömbös és visszahúzódó, bezárkózó nézők. Segítettük a nagy orosz nép haderejének felszabadítani országunk második felét, kivívni végső győzelmünket. A ..Délmagyarország" hasábjairól a párt szava sugárzott messzire. Hirdette: a magyar demokrácia ügye a földreformmal áll vagy bukik. Harcolt, hogy valóra váljék a dolgozó paraszt évtizedes álma és felosztották Szeged város, Pallavichini s a többiek óriás birtokait, amelyek egykor nyomort, szenvedést adtak az egyszerű népnek. Azokhoz került vissza a föld, akik igazi gazdái, akiknek könnye és vére áztatta Szeged és a környék földjét. Meszszire hangzóan hirdette a párt igaz szavát a „Délmagyarország", segített elindítani a népet a magyar újjászületés útján, a győzelmek, a boldogulás útján. Hirdette Szeged lapja, nemcsak jósolta, hanem a jövőbe látó szavakkal hangsúlyozta: nem fog széthullani a nemzet, mint az oldott kéve, lesz boldog, erős, független, szabad Magyarország. Szeged tíz évvel ezelőtt átmenetileg az ország fővárosa volt. A „Délmagyarország"-nak nagy szerepe volt abban, hogy a sokat szenvedett város a környék népét felrázta a háború okozta szenvedések aléltságából és megteremtette azt a magágyat, amely talaja lehetett és kiindulópontja a magvar demokráciának, a jobb jövőnk felé vezető útnak. Tíz szabad esztendő telt el, amióta megjelent városunk lapja, a „Délmagyarország", s ebben az évtizedben népünk történelmének legszebb időszakót tolmácsolta városunk lapja. Buzdított, bírált és harcolt eredményeink eléréséért, résztvett a maga eszközével abban a nemes harcban, amely a párt irányításával folyt és folyik népünk fgtornelkedéséért. D redményekben gazdag tíz esz-®-1 tendő volt ez, de önmagunkat ámítanánk, ha nem látnánk, hogy mennyi hibát követtünk el, Prinz Gyula egyeiemi ianár „Ázsiai utazások" címmel iari előadást a KPDSZ kuliúroilhonában A Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete Kultúrotthonában (Tolbuchin sugárút 14.) november 23-ón, kedden 18 órakor Prinz Gyula egyetemi tanár, a Földrajzi Intézet igazgatója Ázsiai utazások címmel tart ismeretterjesztő előadást. Prinz professzor előadásában foglalkozik Magasázsiával. Különösen ragy érdeklődésre tarthat számot magyar kutatók szerepének ismertetése e világrész feltárásában. Ennek kapcsán Prinz professzor ismerteti Körösi Csorna Sándor, a Széchenyi-expedíció, Almásy György és a saját kutatásait. Rámutat arra a nagy változásra is, ami Magasázsiában félévszázad alatt politikai és társadalmi téren bekövetkezett. Az előadást korábban november 22-ére, hétfőre hirdették, Prinz professzor budapésti útja miatt azonban 23-án, kedden tartják meg. Minden dolgozót szeretettel hív és vár az érdekesnek ígérkező előadásra a KPDSZ Kultúrotthon Igazgatósága és a TTIT. Belépés díjtalan. Havazott az Alföldön Csütörtökön reggel szürke hófelhők vonultak az Alföld íülé s ti délelőtti órákban több hoiycn lehullott az első hó. Kisebb haMiskolcon egy órán át erősen havazott. A Dunántúlon Pécs környékéről jelentettek kevés havat. A közelgő tél első hírnöke hámért követtünk el üaibát is jócskán. A tegnap munkásai és parasztjai, kik ma újságot írnak, sűrűn botladoztak és botladoznak, de szívükkel, lelkesedésükkel mindig igaz ügyünk, a párt ügyéért harcoltak. Igyekeztek tehetségük legjavát adni azért a célért, amelyért tízezrek, százezrek, milliók harcoltak. Az elmúlt tíz év alatt fejlődött lapunk színvonalában és olvasottságában. Az alig párezres példányszámról előfizetőink száma a tízezer fölé emelkedett. Különösen nőtt lapunk olvasottsága a Központi Vezetőség júniusi határozata után, és oly mértékben növekszik az olvasottság, amilyen következetességgel harcol a lap a júniusi út megvalósításáért. A hibák, melyeket a Központi Vezetőség júniusi határozata tárt fel, mint tükörben jelentkeztek a „Délmagyarország" hasábjain. Ránk is záporoztak a bíráló szavak és még hullanak napjainkban is. Nem is jogtalanul, mert írásaink egyrésze még mindig színtelen, száraz, eltörpül eredményeink mögött, elvesznek az élő, eleven emberek, nem tükrözi az alkotó emberek szerepét az a számadattenger, amelyet egyes írásaink feltárnak. Nem is csoda, ha ezek nem tudták megfogni és lelkesíteni olvasóinkat, a munkásokat, értelmiségieket, parasztokat, bár az ő számukra íródtak. Június óta nagymértékben szakítottunk ezzel a helytelen módszerrel, de a hibák még mindig megtalálhatók lapunk munkájában, s nem nyert még teljesen életteret az a pártutasítás, hogy világosan, közérthetően, úgy, hogy minden olvasónk érthesse, hirdessük az igazságot. Most, amikor átlépünk a második évtized küszöbén, az elmúlt tíz év gazdag tapasztalataiból erőt merítve új, nagyszerű feladataink megvalósításáért meg kell teremtenünk, hogy minden szavunkban igazat mondjunk, minden szavunkban lángoljon a pártosság és az elvhűség. A dolgozó nép iránti szeretet adjon életet írásainknak, adjon életet hasábjaink minden sorának. Adjon hangot népünk minden bűjánakbajának, lelkesítse Szeged népét a nagy nemzeti összefogás jegyében a szocializmus építésére, lelkesítse munkásainkat, értelmiségeinket, parasztjainkat a békéért folyó harera. Most, a második évtized küszöbén visszatekintve a tíz szabad esztendőre mi, a „Délmagyarország" szerkesztőségének tagjai fogadalmat teszünk: minden tudásunkkal és erőnkkel, bátor állásfoglalással, a ..Délmagyarország" hasábjain megjelent cikkeinkkel segítjük megvilágítani népünk felemelkedésének útját, segítünk városunk dolgozóinak, hogy biztos léptekkel haladjon a párt által megjelölt júniusi úton. eazást jelentetlek Szegedről, Bn- ! mar elolvadt s vize hasznosan járói, Békfc: cs,'d>ár.')l. Szolnokról, ' táplálta a felszántott és bevetett Debrecenből és Nyíregyházáról. I földeket. Az őszi forgalom sikerééri A vasúton most élénk inunka folyik. Hatalmas fekete mozdonyok és' lerhclt vonatok biztosítják az ipari nyersanyagoknak, a mezőgazdasági termékeknek rendeltetési helyükre való jutásukat. Zavartalanul bonyolódik le az őszi csúcsforgalom. A vasutasok százai egyemberként harcolnak azért, hogy olcsóbb legyen az áruszállítás, olcsóbb legyen az ulazás. Nagy feladat hárul minden dolgozóra. hogy a meglévő hibákat kijavíthassuk és jó. eredményes munkát végezzünk. A brigádok jó munkájúra van szükség a kocsiforduló meggyorsításáért, mert a kocsi ki- és berakások .idejének csökkentésével biztosi hatjuk csak a kocsik zavartalan forgalmát. Pályafenntartási főnökségünk valamennyi fizikai, műszaki, értelmiségi dolgozója részt vesz a nagy feladat végrehajtásában, biztosítják, hogy a vonatok a megállapító It sebességgel közlekedjenek és no legyen fennakadás a szállításban. Horváth György Távíratok a „Dé1magyarország"-hoz A "Délmagyarország* szerkesztősége szeged Üdvözöljük a felszabadulás utáni megjelenésének tizedik évfordulóját ünneplő -Délmagyaror szág*-ot. Tíz esztendővel ezelőtt Jelent meg a párt vezette Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapjaként életrehívott szegedi "Délmagyarország -. A tíz évvel ezelőtti nagy történelmi időben a "Délmagyarország* Szegeden, hazánk déli részén hallatta a párt útmutató szavát; a demokratikus nemzeti összefogásért, az újjáépítésért, a tőkés és földesúri elnyomás ellen. Közölte a szabad haza első népi törvényeit, rendeleteit. A lap megjelenése első napjától kezdve pártunk fegyvere, szócsöve volt — a nép igazáért és boldogulásáért. Legyen a "Délmagyarország* szerkesztősége részére a tízéves évforduló új eredmények forrásává. Szüntelenül munkálkodjék a néphez fűződő kapcsolatainak további erősítéséért, szorosabbá tételéért. A szerkesztőség írásaiban mutassa meg Szeged és vidéke népének életét, s munkája nyomán a párt útmutatásával elért nagy eredményeit, fejlődése útját. Küzdjön a júniusi politika megvalósításáért — 1 a dolgozó nép jólétéért. Szolgálja minden sorával napról-napra a béke, a hazaszeretet, a szocialista építés nagy ügyét — a nép szent ügyét. A MDP CSONGRÁDMEGYEI VÉGREHAJTÖBIZOTTSAGA ÉS A i » SZEGEDI PARTVÉGREHAJTÖBIZOTTSAG 'A „Délmagyarország" szerkesztősége, SZEGED 'A Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulatba tömörült szegedi értelmiség nevében üdvözöljük a jublfmá „Délnwgyarország"-ot. Köszönjük, hogy segítette tudományos ismeretterjesztő munkánkat s arra kérjük. továbbra is dolgozzon azért, hogy művelt emberfők sokasága népesítse be Stéged városát. Elvtársi üdvözlettel: KOCH SÁNDOR Kossuth-díjas egyetemi tanár, elnik OSVATH BELA megyei titkár A "Délmagyarország« szerke sztősége szeged A felszabadulás utáni megjelenésének 10 éves évfordulóját ünáeplő "Délmagyarország*-ot kommunista szeretettel üdvözli az MNDSZ Területi Bizottsága üzemi sajtófelelőseinek értekezlete Készülnek a hélfőn kezdődő választási műszakra a Tiszamalom dolgozói A magas lépcsőházban időnkint lisztesképű molnárlegények jelennek meg. Kettesével ugrálják át a lépcsőfokokat, majd a földszinten, vagy az emeleten csapódik be mögöttük a vasajtó. Mindig sietős az útjuk. Kellő időben szeretnek ellenőrizni mindent. Műszakonként egy-egy brigád uralja a Tisza-malom hatalmas három emeletes épületét. Ezen a héten délelőtt Dániel József négytagú brigádja a soros, ök vigyázzák a gabona útját, míg liszt lesz belőle. Ezernyi csőhálózat fut keresztül a malomban a termeken. A molnárlegények jól eligazodnak ebben a csőrengetegben. Ismerik melyik csőben fut az első, második, vagy harmadik töret (búza durván őrölve), pedig kívülről nincs jellel ellátva egyik sem. Egy jó szokás honosodott meg a imalomban az elmúlt években. Munkát úgy kezdenek, hogy előre megbeszélik a műszak befejezte előtt és után is a nap tapasztalatait. Ez a titka náluk a jó munkának, a minőség javulásának. A napokban az egyik ilyen megbeszélésre Spréber József sztahánovista főmolnár mindhárom almolnárt meghívta. Tudakolta tőlük a munka rossz és jó oldalait. Ismeri ugyan egyformán a jót is rosszat is, de az almolnárok véleményét akarta hallani. Ünnepre készülnek most, a tanácsválasztásra. Azért volt kíváncsi a főmolnár az almolnárok véleményére, hogy az előkészületeket kellő időben megtegye a zavartalan munkához. Hétfőn választási műszak indul a Tisza-malomban. Már meg is alakult az eredményeket értékelő brigád. amelyben az üzem "ezetőin kívül az almolnár, a hengerőr is résztvesz. Feladatuk az lesz, hogy 24 óránként elbírálják, ki hogyan dolgozott. Akadály nem mutatkozik. A tervszerű megelőző karbantartással gondoskodtak erről. Törethengereket és szitaselymet cseréltek. „Az elmúlt hónapban nem volt egy perc üzemzavar sem, most sem lesz". Igy mondják a Tiszamalom dolgozói. Ezt el lehet hinni a munkásoknak, mert eddig még megtartották szavukat. Az ünnepi műszak alatt az év hátralévő részében villamosenergia megtakarítással akarnak dolgozni. Vállalták a tanácsválasztás tiszteletére, hogy novemberben és decemberben 5 százalékos energiamegtakarítást érnek el. Jóminőségű lisztet őrölnek most is, de továbbra is javítani akarják a minőséget. Ez nagyon fontos, mert a sütőipar és a tésztagyárak csak így tudnak a fogyasztóknak jó terméket adni. Eddig egy mázsa gabonából 76.2— 76.4 százalék lisztet őröltek. A műszakra ezt az eredményt növelni akarják. Vállalásuk úgy szól, hogy ezt 0.7 százalékkal megjavítják. Annyit jelent ez, hogy 420 forint jelentkezik naponta a megtakarításként. Átlagosan 500 mázsa gabonát őrölnek a malomban. Ha naponként nézzük, például ezen a héten 15—20 mázsával nagyobb az eredmény. Ez csak előkészület az ünnepi műszakra. Kétféle lisztet őrölnek. Először is Szeged ellátásáról gondoskodik a malom. Ez nemcsak több liszt, hanem elvtársi segítségben is megmutatkozik. A kenyérgyár szitáit javítják most. A Tavasz-utcai sütöde szitája máitökéletesen működik. A Maros utcában lévőé is üzemképes, de rövidesen sor kerül a többi szita megjavítására is. így a lakosság jobbminőségü kenyérhez jut. Űj műsor a Kamara Bábszínházban A Szegedi Kamara Bábszínház a kitűnően sikerült és nagy érdeklődéssel látogatott „Mackó Mukik kalandjai" című mulatságos mesejáték után újabb darabot mutat be. Az új darab címe: „Az elvarázsolt narancsok". A Népművészeti Intézettől kapott mesedarabot a bábcsoport állította össze. A darab nemcsak az apróbb gyermekek figyelmét köti le, hanem az iskolák magasabb osztályaiba járó tanulókét is. Egyes isko'.ák már a bemutató előtt kötöttek te előadást. Az előadások a szokott időben, szombaton és vasárnap délután 3 órakor kezdődnek. Jegyek elővételben az Országos Filharmóniánál, valamint- e'.őadás előtt fó] órával a bábszínház pénztáránál válthatók. Szervezett előadások tartására érdeklődni lehet 23-14 telefonszám alatt. A közönséget kellemesen fűtött nézőtér várja. Kövér Béla