Délmagyarország, 1954. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)
1954-09-28 / 229. szám
KEDD, 1954. SZEPTEMBER 28. 3 DELMüGYARORSZtG ünnepségek Szegeden a város felszabadítása 10. évfordulója alkalmából Sseged dolgozói jó munkájukkal, * harmadik negyedévi terv túlteljesítésével akarják méltóképpen köszönteni október 11-ét, felszabadulásunk tizedik évfordulóját. Az évforduló napját külsőségekben is méltóképpen ünnepélyessé akarják tenni, hogy ezzel is megmutassák szeretetüket a hós szovjet nép iránt, As ünnepségek már október 9-én megkezdődnek. Délután fél 5-tól 6 óráig a MÁV fúvószenekara térzenét ad a Széchenyi téren. A DISZ-fiatalok fáklyás felvonulást rendeznek este, ugyanakkor fél 7-kor az úttörők tábortüzet rendeznek a Klauzál téren. Ugyancsak 9-én este lesz a -Tízéves a szabad magyar irodalom- ünnepi estje a Zeneművészeti Szakiskola dísztermében. Ezen a napon tartják meg a kórház fennállása 145. éves évfordulójának alkalmából és az újszegedi tanítóképző fennállásának századik évfordulója alkalmából rendezett ünnepséget. Tizedikén délelőtt 9 órakor ünnepi tanácsüléssel kezdődnek az ünnepségek. Fél 11 órakor koszorúzás! ünnepség lesz a Széchenyi téri emlékműveknél. 12 órakor nyílik meg a Móra Ferenc Múzeum kupolacsarnokában a -Felszabadulás- című kiállítás és a Horváth Mihály utcai székház földszintjén a paprikakiállitás. A ünnepség délután fél 4-tól 6 óráig a Széchenyi téren felállított szabadtéri színpadon megrendezett kultúrműsorral folytatódik. Ugyanakkor 2 órától kezdve a sporttelepeken különböző sportrendezvények lesznek. 11-én az MSZT városi bizottsága ünnepséget rendez fennállásának 10. évfordulója alkalmából. Ugyanakkor az Ady téri egyetem nagytermében előadói üléa lesz. Teljegitették a III, negyedéve« tervet SZEGEDI ECSETGYAR .. AUTÖJAVITÓ VAlAALAT A minisztertanács rendelete a tanácsok tagjainak választásáról £ gyár dolgozói ezévben Szegeiden elsőnek fejezték be a békekölcsön-jegyzést. A dolgozók, megértve kormányunk felhívását, egy emberként ajánlották fel forintjaikat a béke védelmére, a haza építésére, saját jövőjük biztosítására. A kölcsönadott forintok mellett jó munkájukkal is bizonyságot tettek amellett, hogy számithat rájuk az ország. Az élüzem címhez méltóan dolgoztak az elmúlt hónapokban és harmadik negyedévi tervüket e hó. nap 18-án befejezték. Szeptember hónapi tervelőirányzatukat is szeptember 25-én, szombaton teljesítették. A dolgozók most a jutagyáriak felhívásához csatlakozva éves tervük túlteljesítéséért indultak harcba, azért, hogy minél több közszükségleti cikket adhassanak dolgozó népünknek. 'A XI. 'Autójavító Vállalat dolgozói szeptember 23-án két feladat megoldására indultak harcba: az ötéves Békekölcsön jegyzésének sikeréért és a harmadik negyedévi terv befejezéséért. A szeptember 23-án reggel meg. lartott röpgyűlésen megfogadták a dolgozók, hogy mind a két feladatot teljesítik. Simonovits István ÜB.-clnök 1300 forintot jegyzett és 190 százalékot teljesített. Ambrus Ignán művezető 1000 forintot jegyzett mfihelyrésze átlagosan 160 százalékot ért el. Követték példájukat a® üzem összes dolgozói és 24-én, a munkaidő befejezéséig a vállalat minden dolgozója eleget tett hazafias kötelességének: jegy. zstt békekölcsönt s a harmadik negyedévi tervet minden részletében teljesítették. , Somyal Vencel . igazgató Új közgazdasági szemle jelenik meg októberben A közgazdaságtudomány fejlesztésével kapcsolatos feladatok szükségessé teszik, hogy új közgazdasági folyóirat folytassa és emelje magasabb színvonalra a MagyarSzovjet Közgazdasági Szemle által megkezdett munkát. Októberben új folyóirat indul Közgazdasági Szemle címen, a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában. Az új Közgazdasági Szemle a Magyar-Szovjet Közgazdasági Szemlénél jóval nagyobb terjedelmű lesz és gazdasági életünk legfontosabb problémáiról közöl cikkeket, hazai szerzőktől. Előfizetési ára negyedévenként 15.— Ft. A legközelebbi negyedévre (október-december) szóló egyéni előfizetések beküldését október 10-ig kérjük a Posta Központi Hírlapiroda címére. (Bpest, V. ker. József Nádor tér 1., telefon: 183-022.) Kisorsolták a mezőgazdasági kiállítás tárgysorsjátékának nyereményeit Az Országos Mezőgazdasági Kiállításon vasárnap este megtartották a kiállítás tárgysorsjátékának -orsolását. A bemutatópálya trilünjein és a tribün előtt sokezer érdeklődő várta végig a sorsolás eredményét. A főnyereményt, a 300 kilós hízottsertést a G 2742 számú sorsjegy, a második díjat — 160 kilogrammos hízott sertést — a G 1740 számú sorsjegy nyerte, öt hízott libát nyert a C 7476-os, egy gyümölcspermetezögépet a D 7022, egy lókapát a G 1723, három hízott kacsát a G 2781, egy boronát az E 3908, egy kukoricadarálót az F 542, egy hízott libát az A 2968 és egy hízott pulykát a H 9977 számú sorsjegy nyert. Ezenkívül kisorsoltak még 40 hízott kacsát, 120 hízott tyúkot, 120 üveg pálinkát és 80 üveg tokaji szamorodni bort. A nyerősorsjegyek tulajdonosai a Gyulai Pál utca 7. szám alatti kiállítás irodában vehetik át a nyereményre, vagy az értéknek megfelelő pénzösszegre szóló utalványt. B Munka Vörös Zászló Érdemrendjével tünietle ki az Elnöki Tanács a fennállásának 70. évfordulóját ünneplő állami Operaházai A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Állami Operaházat fennállásának 70. évfordulója alkalmából a minisztertanács előterjesztésére a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével tüntette kl. Megkezdték a kiállításra felhozott tenyészállatok hazaszállítását Hétfőn reggel megkezdték az Orrzágos Mezőgazdasági Kiállításra blhozott többezer tenyészállat hadállítását. A MÁV a vagonbera1 ishoz folyamatosan bocsátja ren( rikezésre a szükséges kocsikat. Az értékes tenyészállatokat gyorsteher vonatokon, az állategészségügyi követelményeknek mindenben megfelelő, fedett, fertőtlenített kocsikban szállítják vissza otthonukba. Minden állat számára kényelmes férőhelyről gondoskodtak. Szerdán estig valamennyi tenyészállatot elszállítják a kiállítás területéről. A Magyar Közlöny legutóbbi száma közli a minisztertanács rendeletét a tanácsok tagjainak választásáról szóló 1954. évi IX. törvény végrehajtásáról. A választási elnökségek A rendelet értelmében október 18-ig a fővárosban és a megyékben héttagú, a járásokban, városokban, városi kerületekben és a községekben öttagú választási elnökséget kell alakítani. Az elnökség tagjait a Hazafias Népfront helyi szerve jelöli és a tanács végrehajtóbizottsága hagyja jóvá. Az elnökség feladata, hogy őrködjék a választás törvényessége felett és felügyeletet gyakoroljon a választás levezetésére alakított választókerületi bizottságok működése felett. A többi között az elnökség feladata, hogy elbírálja a választókerületi bizottság működésével kapcsolatos kifogásokat, közzétegye a jelöltek nevét, biztosítsa a szavazólapokat, ellenőrizze és nyilvántartsa a választási eredményeket. Az elnökségnek községekben, városokban és városi kerületekben november 14-ig meg kell alakítaniok a szavazatszedő bizottságokat és gondoskodniok kell a választási hirdetmény elkészítéséről és közzétételéről. Választókerületi bizottságok A választókerületekben október 18-ig kell megalakítani a választókerületi bizottságot, amely a fővárosban a megyei és járási választókerületekben őt, a városi, városi kerületi és községi választókerületekben három tagból áll. A tagokat szintén a Hazafias Népfront jelöli és a tanács végrehajtóbizottsága erősíti meg tisztségükben. A választókerületi bizottság vezeti le a választást. Dönt a Hazafias Népfront által bejelentett jelölt elfogadásáról, elbírálja szavazatszedő bizottság munkája ellen emelt kifogásokat, megállapítja a választás eredményét és a megválasztott tanácstagnak kiadja a megbízólevelet. Szavazókörök, szavazatszedő bizottságok A szavazóköröket október 5-ig kell kialakítani úgy, hogy abba egy, vagy több községi, illetőleg városi (városi kerületi) választókerület teljes területével beletartozzék és az egyes szavazókörökre mintegy hat-hétszáz választó jusson. A szavazás lebonyolítására szavazókörönként szavazatszedő bizottságot kell alakítani, amely elnökből, titkárból, és három tagból áll. A bizottság tagjait a Hazafias Népfront jelöli és a választási elnök hagyja jóvá. A bizottság elnöke november 27-én a tanács végrehajtóbizottságától veszi át a választók névjegyzékét, a szavazólapokat és az egyéb nyomtatványokat. A választás napján a bizottság vezeti le a szavazást. Megállapítja annak eredményét és az erről készített jegyzőkönyvet a különböző fokú válasz- j tókerületi bizottságokhoz továbbítja. A jelölés A tanácsok tagjainak választását jelölés előzi meg, amely választókerületenként történik. A Hazafias Népfront helyi szervei a választási elnökségek és a választókerületi bizottságok segítségével, a tanácsok végrehajtóbizottságainak támogatásával október 15, — november 7. között gyűléseket szerveznek az egyes választókerületek lakossága részére. A gyűlések által javasolt személyek közül az egyes választókerületek jelöltjét a Népfront helyi szerve november 8-ig jelenti be a választókerületi bizottsághoz, amely dönt a jelölt elfogadásáról. A községi és a városi (városi kerületi) választási elnökség november 17-én közzéteszi a választási hirdetményt, amely a választás napját, a szavazás kezdetének .és bgfejezésének időpontját, a .szavazókörök sorszámát, a helyiségek pontos megjelölését tartalmazza. Szavazás A' szavazatszedő bizottságok el. nökci november 27-én veszik át a szükséges nyomtatványokat a tanács végrehajtóbizottságétól. A szavazás szavazóhelyiségekben történik, amelyeket a tanács szerel fel. Minden szavazóholyiségben legalább két szavazófülkét kell felállítani, a bizottság asztalára pedig egy vagy több lepecsételt urnát kell állítani. A szavazás a választás napján — november 28-án réggel 7 órától 20 óráig tart. Ha 20 óráig a név. jegyzékben szereplő választék egynegyede, vagy ennél több szavazó még nem szavazott, a szavazás idejét két órával meg lehet hoszszabbítanl. Ha a névjegyzékbe felvett választók valamennyien leszavaztak. a szavazást 20 óra előtt is le lehet zárni. A szavazóhelyiségben a hivatalos személyeken, valamint a népfront és a sajtó igazolvánnyal ellátott megbízottaln ki. vül egyszerre legfeljebb tíz szavazó tartózkodhat. A rend fenntartásáért, a titkosság megőrzéséért • szavazatszedő bizottság elnöke felel. A szavazás szavazólapokkal tör. ténik. A fővárosi és a megyei tanács tagjainak választására kék. színű, a járási, városi és a budapesti kerületi tanács választására .világos barna színű. a miskolci városi kerületi és községi tanácsok tagjainak megválasztására fehér színű szavazólapok készülnek, ame. lyek a Hazafias Népfront választókerületi jelöltjeinek nevét is feltüntetik. A szavazás módja A választók érkezésük sorrendjében szavaznak. A szavazatszedő bi. .zottság — hivatalos igazolvány .alapján — megállapítja a szavazó személyazonosságát és azt, hogy szerepel-e a névjegyzékben. A bi. zottság elnöke ezután átadja a szükséges nyomtatványokat ós meg. magyarázza azok kitöltésének mód. ját. A szavazó a fülkében 6zavaz, majd a szavazólapot az urnába heSZEGEDI JEGYZETEK Szegedi éjszakák lyezi el. A szavazás megtörténtét a bizottság a névjegyzékbeu megjelöli. A bizottság legalább két tag. ja egy urnánál lakásukon keresheti fel a fekvö betegeket. A szavazás titkosságát ebben az esetben is biztosítaniuk kell. A szavazatok összeszámlálása. A szavazás lezajlása után a bizottság felbontja az urnákat és öszszeszámlálja a szavazatokat. Választókerületenkint csoportosítja a szavazólapokat és megállapítja, hogy a leadott szavazatok száma megegyezik-e a névjegyzékben megjelölt választók számával. Ezután különválasztja az érvénytelen szavazatokat. Érvénytelen az a szavazat, amelyet nem hivatalos szavazólapon adtak le. Ha a szavazó a lapon több jelölt nevét hagyja meg, a sorrendben elsőként feltüntetett jelöltre leadott szavazat számít. A bizottság megállapítja, hány szavazatot adtak le a jelöltre, majd a szavazásról és annak eredményéről jegyzőkönyvet készít, amelyet azonnal továbbit a választókerületi bizottságnak. Az egyéb iratokat az ismét lepecsételt urnában eljuttatják a tanács végrehajtóbizottságához, A választás eredményét a választókerületi bizottság állapítja meg a szavazatszedő bizottságok jelentése alapján. Az eredményről jegyzőkönyvet készít. A megválasztott tanácstagnak átadja a •megbízólevelet, majd a jegyzőkönyvet továbbküldi a választási elnökségnek, amely összesíti a választókerületi bizottságok jelentései alapján a választás eredményét. A megválasztott tanácsok december 1—5. között tartják meg alakuló ülésüket, Pótválasztás Abban a választókerületben, amelyben a jogosultak felénél kevesebb szavazott le vagy amelyben a jelölt nem kapott az érvényes szavazatok felénél több szavazatot, két héten belül pótválasztást kell tartani. Egyéb rendelkezések A választás napjáig törölni kell a választók névjegyzékéből azt a személyt, aki meghalt, aki más névjegyzékben is szerepel, vagy aki választójogosultságát a névjegyzék összeállítása után elvesztette. Aki választójogosultságát igazoltan a névjegyzék összeállítása után szerezte meg, azt pótnévjegyzékbe kell felvenni. Az a választójogosult, aki a választás napján állandó lakóhelyétől távol van, kérheti felvételét az ideiglenes lakása szerint illetékes választókerület névjegyzékébe. Ehhez be kell mutatnia ideiglenes lakásának bejelentését, valamint egy tanúsítványt arról, hogy állandó lakóhelyén felvették a névjegyzékbe. A tanúsítvány kiadását a választók névjegyzékében fel kell tüntetni és a választó nevét állandó lakóhelyén a névjegyzékből törölni kell. A választót ideiglenes lakóhelyén pótnévjegyzékbe veszik fel és ennek alapján szavazhat. Nem volt híres Szeged. soha arról, hogy itt mozgalmas éjszakai élet lett volna. Jellemző kedves városunkra, hogy es. te 9 óra után már alig ; vannak az utcán, csak a belvárosban, a korzón, vagy amikor moziból, színházból jönnek ki és mennek haza az emberek, akkor van egy kis élet. A vendéglőkben általában éjfélkor záróra. Csendes vidéki város Szeged. így látod, ha ébren vagy. De feküdj csak le — akár későn, akár korán — próbálj aludni, pihenni — megtudod milyenek az éjszakák Szegeden. A jól ismert „gócpontok" környékén szinte már elviselhetetlen a részeg emberek garázda tevékenysége. Artikulátian hangú, kötekedő, vere—in kedő, eltorzult arcú, imbolygó járású szájhősök vannak az utcákon, akiket ilyenkor hiába akarsz „megnevelni" —, jobb, ha nem szólsz hozzájuk, hagyod, hogy beverjék fejüket a falba, vagy a járdába, és elnyújtózva a földön énekeljenek, hörögjenek. Mert ez a látvány naponta előfordul az Április 4 útján a „Hűvösvölgy" környékén, o nagykörúton, a kis Hungária mellett, a Szent István tér sarkán és mindenütt végig, amerre elhaladnak ezek a mámorosak és felriasztják az alvó gyermekeket, felnőtteket egyaránt. Az ablakokban fejek jelennek meg: figyelik mi történik éjszaka az utcában. S ni csak jön a mentő is: részeg, összeverekedett embereket visz el. Na, végre, elmentek. Megnyugszol egy pillanatra. De alig hunyod le a szemed, már megint kiabálnak az ablakod alatt: záróra volt a vendéglőben, most jöttek ki a vendégek — volt akit úgy kellett kitaszigálni. „Hát ez már borzasztó" — gyűröd magadba a szót, — de a részegek tovább vitatkoznak a sarkon, pofonok csattannak, kiáltások hallatszanak — rendőr nincs a közelben. Es mindennap megismétlődik ugyanez — de legtöbbször nincs aki figyelmeztesse őket, a részegeket, szabadon garázdálkodnak Szeged éjszakájában, családok százait zavarják De ne hidd, hogy most már 2 óra felé jár az idő — szombat, vasárnap még későbbre — és alhatsz: motor berreg az ablakod alatt — és leáll. Valami baja lehet. így megy ez Ötször-hatszor, pufog, pufog, — telnek a percek, az órák, ólomlábakon. Végre hajnalban elalhatsz. Csönd van. Egyszer csak ablakod alatt beszélgetést hallsz. Két asszony megbeszélést tart jó nagyhangon: mennyiért vette a paradicsomot, hogyan szokta befőzni, mért jött ma ilyen korán a piacra stb. Ezek is elmentek. De már megint mi ez? Zongora hangja üti meg füledet. Nézed az órát: hat óra. A szomszédban rendithetetlenül gyakorolnak: do, re, mi, fá, szó, lá, ti, dó... ötször; tízszer, százszor — őrület. Vége, nincs alvás. Kelj fel! Gondoljátok meg szegediek: lehetne ezen a helyzeten segíteni! M. T. L