Délmagyarország, 1954. augusztus (10. évfolyam, 181-205. szám)

1954-08-15 / 193. szám

VASÁRNAP, 1854 AUGUSZTUS 15. DÉLMSSYÜRORSZBG Hévíz a „feledés tava" „A Magyar Népköztársaság bizfosítja a dolgozóknak a p henéshez és üdüléshez való jogát. (.4 Magyar Népköztársaság Alkotmányából) ) Hol van Hévíz ? A kérdésre még a lélegzetem is el: -adt. Amit nevei :tességéről tudtom tankönyvem131 magolva, azt is elfelejtettem hirtelenében. Osztálytársaim velem együtt tudták, a kérdés után pillanatokon belül csattan kezemen a nyirfavessző. Mereven néztem a Balatont, az idő és a rakoncátlan gyermekek által tépett térképen. Meleg júniusi nap ' olt, a hőség és azJedtsóg gyöngyöztette irtat. Rosszemlékű vizsga volt ez a falusi iskolában. Kezem félőscn ú ztönösen nyúlt a térkép felé. tijj m valahová a Balaton északkeleti r rtja felé bökött.. Még meg sem érintettem a térképet, elcsattant í zkető kezemen a nyirfavessző. I ••em fején mintha az ér dudom homlokoA Szegedi Kenderfonógyár dolgozói üdülőjének napsütötte erkélye A hévizi strand a reggeli órákban mént át a hatalom. Messzire virítanak a feliratok: „A Szegedi Kenderfonógyár dolgozóinak üdülőié," „A dorogi bányászok üdülője", „A Vasasok üdülője". Parkok, sétányok azelőtt is voltak itt. de mások sétáltak a fák árnyékaiban, a sétányok sárga kavicsain. A mai Hévízre az a jellemző, hogy ezekben a parkokban, üdülőkben ma már a gazda biztonságával és öntudatával járnak, gyógyulnak a dolgozók. A régi üdülők mellett, a régi fürdőházak mellett újak is épülnek, mind diadalmasan szorítja ki a korhadt régit a megújuló, épülő Hévízből. rodott volna ki vastagra, kékesvörös csík jelezte a tanítói pálca nyomát. Szemem szikrát szórt, a fájdalom sírásra görbítette számnt. Hirtelenében nem tudtam hol van Héviz, de gyermeki átkokat szórtam rá és tanítómra is. Ekkor vált elsőízben emlékezetessé számomra Héviz s most húsz évvel a történtek után Varga Lászlóné, Márfi Mihály. Vörös Jánosné„ Hegedűs Mihályné és a többi szegedi kenderfonógyári, szegedi üzemi dolgozókkal együ4t mondhatom: felejt% hetetlenné, » Két hét nem nagy idő, de sokszáz és ezer dolgozónak adja vissza egészségét a hévizi üdülés. Azt mondjuk, felejthetetlen számunkra, hát milyen is ez a Héviz? Egy cseppet sem esnék túlzásba, ha valahogy így kezdeném a leírást: olyan, miut egy mesebeli tó. De leírom csak egyszerűen szavakkal, minden hasonlat nélkül. A tények önmagukért beszélnek. Szelíd, békés táj közepén irrül el ez a híres gyógy tó: Héviz. Környékét rendkívül változatossá teszi a látnivalókban amúgy is gazdag vidék számos őskori, történelmi emléke, számtalan madártani, növénytani és földtani érdekessége. Az 1700-as évek végén egyik ismertető füzetben így irt Babolsay József Zala megye akkori főorvosa a hévizi tóval kapcsolatban: „Ha vagyon ezen magyar hazánkban a természet urától egy megáldatott vármegye: valóban te vagy az nemes Zala vári tegye." Ebben az időben azonban az is jellemző vonása volt Héviz#ek, a fürdőnek, hogy három osztályba sorolták, természetesen legutolsó osztály a lefolyó csatornához legközelebb eső osztály a szegények rétege volt, legtávolabb a gyógyerejű meleg forrás tölcsértől De az akkori szokásokhoz híven erről is propagandafüzetet írtak, amelyben fényképek is ábrüzolták, hogy nyilt hidat vezetnek a tó közepén a kisebb, olcsóbb másod- és harmadosztályú fürdőkhöz. Az egész szegénysorsúak részére pedig filléres fürdő volt kapható a lofolyóesatornában. El is nevezték ezt a csatornát a szegények fürdőjének. Hogy most milyen Héviz, ennek leírására nem elég néhány sor. Héviz az üdülők városa — szokták mondani. Ez a megállapítás azonban csak külsőség, csupán kére4. üdülők, szállodák régebben is valtak Hévizén, de a mai Hévízre . : a jellemző, hogy az üdülők homlokzatán feliratok jelzik: a tőkés ejt texMl^-VMti&ak kezébe. Sok éren keresztül vágytak ide az egyszerű dolgozók, akkori munka rokkantjai, betegei. De csak vágytak, a vágyakozás, az álom a gyógyító vízben fürödni nem válhatott valósággá. Most nyáron a forró nyári napokban Héviz az üdülők jövendő vároSa elénk tárja szépülő életünk gyöngyfüzérének egy szemét. Itt teremtődik meg első szoeialista egészségügyi városunk. Rövidesen megépülnek a nagy tömegek befogadására alkalmas, télen is nyitvatartó korszerű fürdőházak,- üdülők. Rendezik a víz partját is, s a múltban oly rövid hévizi idényterveink végrehajtásával mind a négy évszakra kiterjed. Bizonyság lett ez is, hogy minden nap jobb ós nagyszerűbb az előbbinél és az ember ma már nálunk minden nap látja a holnapot. A Hévizén pihenők mosolyából, szavaiból. Márfi Mihály kenderfonógyári, Dodó Józsefné ruhagyári, Seregi István és felesége, a Textilművek, Dobó Imre ugyancsak Textilművek munkásainak szavaiból új szenvedély lobog, kicsendül belőle a különös öröm, a hála az itt töltött napokért" Ma már megszokott Szegeden is a nyár közeledtével az eféle beszélgetés: „Hová menjünk nyaralni? Hol töltsük a hétvégi pihenőnket? A balatoni és a többi üdülők mind q •dolgozókat vá^Lk. A válasz nem nehéz: a lehetőségek tárháza áll a dolgozók rendelkezésére, hogy fizetett szabadságukat és a heti munka ulán a pihenést kellemesen és olcsón töltsék el. Alkotmányunk biztosítja mindezt. Hévízre többnyire egészségük visszanyerésére mennek idősebbek, fiatalok egyaránt. Miért ide kérték beutalásukat a szegediek, Vörös Jánosné, Hegedűs Mihályné és a többiek? A hozzájuk intézett kérdésre többen is felelnek: „a lábam, a kezem." Igen, a kérges erőltetéstől kidagadt eres, a megfázástól reumés kezek, amelyek másoknak esztergáltak, szőttek, fontak, kalapálták a hasznot, most nemcsak pihenést keresnek, hanem gyógyulást is Évek óta mások ezek a kezek, mert a Varga Lászlónék már maguknak dolgoznak. Itt pedig szinte újjáválnak a kezek, a gyógyvíz, a dolgozók feletti gondoskodás életet adnak nemcsak a kezekbe, az egész emberbe. Kellemesen töltötték és töltik a szegediek szabadságukat Hévizén. — Mindannyian vidámak, boldogok vagyunk tárja szét ölelő karját Vargáné az üdülő árnyas fái alatt — mintha mindannyiónkat magához akarna ölelni. A karmozdulatba, a képletes ölelésbe beletartozik minden. Hévijen iidülő dolgozó. Sokáig emlékeznek a szelíd, romantikus tájban ragyogó, lótuszvirágokkal telített jótékony hatású tóra, amely csak addig volt drága, amíg a Márfi Mihály és felesége. Néhány hete kötöttek házasságot és nászútjukat Hévizén töltötték Festetio3-esalád tulajdona volt. Most mindannyiónké. Két hétig. Minden reggel ott álltam á tó partján, néztem és fürödtem a napsütötte, jótékony hatású tóbap, ahonnan hónapok óta messziro hallik a fürdőzők vidám kacaja bizonygatva: béko van, teremtő beke, nyugalom. Nagy Pál Az első próba Irta: DÉR ENDRE A Délmagyarorsság új folytatásos regénye Az olvasók kívánságának megfelelően új folytatásos regéary közlését kezdi meg a Délmagyarország augusztus 20-i számában. Örvendetes dolog ez, a szegedi újságírás, lapkiadás régi hagyomámya. Gárdonyi, Mikszáth, Tömörkény, Móra a szegedi újságok hasábjain megjelenő tárcákból, novellákból fejlesztették ki prózai írásművészetüket. Az író ezúton találkozhat legközvetlenebbül, szinte nap mint nap olvasójával. Be különösen üdvös az is, hogy a Délmagyarország a szegedi, csongradmegyei irodalmat igyekszik felkarolni, fiatal íróknak ad teret. Ez is a hagyomány egészséges szelleme, mely elsősorban a fejlődő újat nézi. Az új regénynek „Az első próba" a címe. 1935—36-ban játszódik le s egy építőmunkás család küzdelmeit, viszontagságos életét ábrazolja egy tizenötéves fiú élményein keresztül. Bánszki Andris, a regény fiatal hőse anyagi okokból kénytelen abbahagyni a tanulást, építőmunkások, majd asztalosok között dolgozik, nagyszerű, helytáiló, összetartó munkáshősökkel ismerkedik meg s az 6 nevelésük hatására. saját, élményeinek eredményeképp megtapasztalja egy hazug társadalom minden bűnét, igazságtalanságát. Inaskodása első napjaiban kétségbeesés környékezi. „Idegen emberek keze közt vergődöm, akiket sohse láttam, akik nem ismernek engem, nem tudják mi van a szívemben nem tudom mi lakik lelkükben, csak azt tudom, hogy én vagyok a leggyengébb, a legnyomorultabb közöttük, mindnyájuk futóbolondja, lábakapcája ..: Sehol segítség, sehol egy jó szó, sebeimre orvosság . -.." Igy töpreng egy álmatlan éjszakán — ám azt is megérti hamarosan, hogy mégse kell elcsüggednie: „Elémragyogott a homályból apám komoly szeme, melyet ha el nem borít az indulat, olyan melegen-melegen szokott rám emelni, mintha saját jópajtásom lenne, Balázs Lajcsi vagy Kincses Kari. S fülembecsendült anyám gyöngyöző nevetése, törhetetlen, örök jókedvének, tántoríthatatlanságának kedves jele, — feldobogott a sötétben bátor, csüggedtelen szíve, melynél szebbszándékú, tündöklőbb emberszívet sohse láttam .. s S feltetszett előttem az építőmunkás bajtársak arca sorra, Kazár Lackó, és Janink, Huszár bátyám, s Pali bácsi hunyorgó szemével, határozott, kőbevésett — kemény arcvonásokkal, mint maga az élő, húsvér biztonság és rendíthetetlenség ... Megéreztem, hogy erősek ók, nagyon erősek mégis, s kimondhatatlan jól esik, hogy mégsem állok egyedül s elhagyatva a sorsom kétes fordulója előtt, hanem hozzámtartoznak minden körülmények között!" Hogyan állja meg az élet, az emberré-válás első próbáit a munkásfiú, családja, munkástársai segítségével? — erről szól Dér Endre „Az első próba" című regénye. Két küzdelmes szerelem története, viharsarki tájak, emberek vonulnak végig a történeten s Dér a szocialista romantika érvényesítésére tesz' kísérletet műve megírásában.> Az „Uj Hang", az írószövetség és a DISZ folyóirata, a következőket írja a regény egy már megjelent részletével kapcsolatban. „Dér Endre érdekesen, drámaian ir, hangja természetes, megnyerő elbeszélő hang. Regénye a részletből ítélve is, a nép felszabadulás előtti nehéz életének, küzdelmeinek sok újat, szépet nyújtó rajza lesz." S ez valóban így van. Uj művel gazdagodott a szegedi irodalom; Olyan munkásíró művével, aki maga is megélte azt, amit oly szépszavúan leír. Olvassák figyelemmel és szeretettel. Nagy Sándor, Sztálin- és Kossuth-díjas író Hányszor kell közölni egy verse!, hogy „ismert" legyen f Meg'egyzések az „Irodalomtörténeti Közlemények" új számához A szegedi dolgozók a Szegedi Kenderfonógyár üdülőjének teraszán AZ UTÓBBI ÉVEKBEN örvendetesen megszaporodtak a kritikai kiadások, íróink és költőink, nem utolsósorban századunk klasszikus és más jelesei alkotásainak hiteles nzövegközlései. örvendetes, hogy az -Irodalomtörténeti Közlemények* nemrég újra megindult számai adattári és kritikai rovataikba egyaránt gazdag 20. századi anyagot tárnak fel. Igy a nemrég megjelent ez évi második szóm különösen Móriczra, Adyra, József Attilára, a Nyugat történetére, Tóth Árpádra, Móra Ferencre és Juhász Gyulárá vonatkozó értékes közleményeket tartalmaz. Az utóbbival három tanulmány is foglalkozik, s kettő nem kevesebbet igér, mint "ismeretlen* verseket. Ha azonban alaposabban izemügyre vesszük a tanulmányokat, kiderül, hogy ezek az -ismeretlen* versek nem is ismeretlenek: valamennyi nyomdafestéket látott már legalább egyszer! Kispéter Andrásnak tallózása során tucatnál több vers és töredék akadt gereblyéjébe, ám négy kivételével valamennyi megjelent az egykori napilapokban, sőt ezek közül egy (Rádió) más címmel leejtek ölén), de azonos szöveggel a Paku-féle "összes versek* második kötetében! Egyet (Őszirózsák) 1948ban közölt a hódmezővásárhelyi "Puszták Népe- című folyóiratban Madácsy László, másik hármat (Hiszek, A munkásnak, Középkor) pedig nem is olyan régen, 1952. április 10-én az Irodalmi Üjság hasábjain tett közzé a szegedi Juhélsz Gyula-munkaközösség egyik akkori tagja, Süle Sándor — a többi közül, amely szintén bármikor közölhető a munkaközösség gazdagodó anyagából. Kétszeri közlés — egyszer 1921-ben, másodszor 1952ben — nem lenne tán elégséges ahhoz. hogy klasszikus költőink alkotásait «ismertnek* tekintsük? Ugy hisszük, az elszaporodó és Röpynyelmű tallózóknak ideje lenne szerényebb, s pontosabb meghatározást alkalmazni íróink, költőink hagyatékának ápolása terén. A szövegközlések irodalmában általánossá — vagy majdnem azzá — lett már. s magam a József Attila -r és Juhász Gyula — publikációmban következetesen alkalmazom azt a különbségtevést, amely csupán a kéziratos vagy egészen ritka, unikum-számba menő nyomtatványokban szereplő szövéseket tartja "ismeretlennek", a napilapok, folyóiratok hasábjaiban lappangó, a kötetekbe fel nem vett verseket, prózákat mértéktartó _ szgréaysj csupán -elfelejtett* — ha tetszikj "elfeledett* írásoknak nevezni. Hogy ez a különbségtevés nem haszontalan, mutatja a másik Juhász Gyula-közlemény is: Gergely Ger* gely három olyan Juhász-verset mu* tat be ismeretlenként, amelyek mind megjelentek, tehát ismertté váltak, sőt egyiküket (A fekete bika) ő maga is közölte már 1943-ban dok* tori értekezésében. Nem különben ez a helyzet József Farkas három "ismeretlen* Móra-versével. Mind megjelent már nyomtatásban, sőt az egyik (Petőfi a mienk) nem is régen, csupán erz év márciusában a "Tiszatáj* hasábjain. Joggal tarthatók e versek ismeretlennek? Aligha, sőt azok, amelyeket egyszer már irodalomtörténeti kutatók közzétettek, épp abból a célból, hogy a készülő kritika kiadásuk számára kiemeljék a feledésből, még "elfelejtetteknek" sem! ÁLTALÁBAN AZT HISSZÜK, csinján kell bánnunk az efajta szövegközlésekkel. Juhász Gyula verseinek kritikai kiadása például — ha lassan is — de tervszerűen készül: Baróti Dezső egyetemi tanár és e sorok írója irányításával működő munkaközösség már edd g mintegy száz elfelejtett, közte néhány valóban ismeretlen verset tort fel, egyebek közt azokat is, amelyeket Kispéter András most közölt. Sőt ezzel a munkával párhuzamosan, erről mitsem tudva még — tudomásom szerint — legalább hírmán gyűjtötték össze nagyjából ugyanazt az anyagot: Nagy Dezső, aki az idézett Móra-verset is köziétette; -A munka- áttanulmányozásával egyidejűleg kiírta az összes ott megjelent Juhász-verset; Bálint Sándor, szegedi néprajzi és kultúrtörténeti bibliográfiát készít vi megtalálta a -Délmagyarországbrr* megjelent valamennyi Juhász-verset; végül a szegedi Egyetemi Könyvtár bibliográfiai csoportja az elmúlt évben a -Szeged 1919-ben* i ímű bibliográfia készítése közhen feldolgozta a Szegeden felö'.elhe'ö őszes kiadványokban 19-ben megjelent Juhász-írásokat, verset és prózát egyaránt. VÁJJON TUDOMÁNYOS munkánk e -szervezettsége* nem tó' ígosan bőkezűen bánik kutató!i k idejével, erejével? Van szüks'g ilyen többszörös párhuzamossági;:'* Van szükség arra, hogy tervszerűtlenül tallózgassunk, s egymú' N mitsem tudva újra és újra lekö~v! jünk -ismeretlenként* már felett li gozott és kiadásra előkészített , odalmi hagyatékokat? Péter László T