Délmagyarország, 1954. augusztus (10. évfolyam, 181-205. szám)
1954-08-15 / 193. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜL JETEK t r A MAI SZÁMUNKBÓL) Város a faluért, falu a városért — együtt a nép jólétének emeléséért Az első próba A francia kormány jóváhagyta Mendes-France terveit az „európai védelmi közösség"-ről Héviz a „feledés tava" AZ MDP CSONGRÁDMEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Közös erővel • A csodaváros X. ÉVFOLYAM, 193. SZAM VASÁRNAP, 1934 AUGÜSZTUS 15. ÁRA: 50 FILLÉR Munkás-paraszt találkozók előtt (R. L.) Amióta a munkásosztály kibontotta vörös zászlaját, a dolgozó parasztság is bizton reménykedhetett felszabadulásában. A forradalmi harcokban, de a győzelem kivívása után a termelésben is az összes dolgozó rétegek közül a dolgozó parasztság áll a munkásosztályhoz legközelebb. Az osztályszövetség e különös formájának: a munkás-paraszt szövetségnek mély történelmi gyökerei vannak itt Csongrád megyében. A századforduló körüli agrárszocialista mozgalmak forradalmi tüzét vásárhelyi, szegedi, makói és pesti munkásagitátorok szították, a tanácsköztársaság megvédésére munkás és dolgozó paraszt egyformán jelentkezett vörös katonának, s a felszabadulást követő történelmi pillanatokban a munkásosztály segítségével vette birtokába ezeréves jussát: a földet. A munkás-paraszt szövetségben rejlő erő volt az, amely a dolgozó parasztságot megszabadította' attól a társadalmi rendtől, amelyben csak megvetés volt a sorsa; attól a kizsákmányoló rendtől, amelynek emlékét ma is őrzi Kapásfalu, Robotosfalu, Siróhegy, Hatrongyos, Kínföld és a paraszti nyomorúság más helységneve. A munkásosztály segítségével szabadult meg örökre és végérvényesen a dolgozó parasztság attól az úri rendtől, amely például a mezőhegyesi állami birtokon modern épületeket bocsátott a jószágok rendelkezésére, de az anyák szalmán vajúdva szültek. Örökre megszabadult attól a világtól amelyben a szűk termés és a bőség egyformán istencsapás volt, mert a nincs és a mérgezett búza mellett egyaránt éhezett apraja-nagyja. A felszabadulás óta eltelt évek minden percében bebizonyította a munkásosztály, hogy támogatja és segíti a dolgozó parasztságot a felemelkedés útján. Csongrád megyében 20 gépállomás mintegy hatszáz traktora, 70 kombájnja és többszáz munkagépe, a szakemberek százai segítik a mezőgazdasági termelést. Különösen nagyszerű fejlődési lehetőség előtt áll napjainkban a magyar mezőgazdaság. Azon munkálkodunk, hogy fellendítsük a mezőgazdasági termelést, mely érdeke a dolgozó parasztságnak, de érdeke a hatalom birtokosának, a munkásosztálynak is, hiszen a mezőgazdaság fellendítése több élelmet, több nyersanyagot jelent. A munkás-paraszt szövetség teremtő erejének következménye az, hogy a nép életszínvonala emelkedett s nem kétséges, emelkedése tovább fokozódik. A munkás-paraszt szövetség nem volt és nem lehet öncélú. A szövetség azért szövetség, mert kötelezettségekkel jár. A munkásosztálynak hónapról-hónapra jobbminőségű és mind bőségesebb iparcikkel, termelési felszereléssel kell ellátnia a falut a dolgozó parasztságot; a falunak viszont napról-napra mind több élelmet és mezőgazdasági eredetű nyersanyagot kell szállítania az ipar és a munkásosztály számára. így erősödik az árukapcsolaton keresztül a munkás-paraszt szövetség gazdasági bázisa, amelyről Sztálin elvtárs azt mondotta: »A város és a falu, az ipar és a mezőgazdaság összefogása érdekében bizonyos ideig fenn kell tartani az árutermelést (az adás-vétel útján történő cserét), mint a várossal való gazdasági kapcsolatnak a paraszt számára egyedül elfogadható formáját...« Akkor tehát, amikör a munkásosztály elősegíti a mezőgazdasági termelést, hogy az \ árucsere útján minél több élelem jusson a városba, vagy amikor a parasztság teljesjti szövetségesi kötelezettségét, a munkás-paraszt szövetség erősödjk. Ennek a szövetségnek erősítése pedig — a III. pártkongresszus megállapítása szerint — legfőbb kötelességünk, hiszen a munkás-, paraszt szövetség a legfőbb biztosíték arra, hogy soha többé nem uralkodhat a népen a gyáros, a földbirtokos, a bankár és a püspök. Ennek a szoros szövetségi viszonynak fontos áUomása augusztus 20-a, az alkotmány ünnepe, amikor a parasztok ellátogatnak a városba, az üzemekbe, a munkások pedig a falura, a termelőszövetkezetekbe, hogy együtt ünnepeljenek, hogy ezáltal is erősödjék a bizalom és a barátság a két osztály között. Ezeknek a találkozóknak megszervezése valóságos népmozgalommá vált és bizonyítja népünk töretlen egységét. Máris számos üzem váltott levelet a dolgozó parasztokkal, termelőszövetkezeti tagokkal és szívélyesen híyták meg egymást a találkozókra. A jólét, a felemelkedés — ez az a központi feladat, amelyért ezekben a napokban a munkás és a dolgozó paraszt egyaránt munkálkodik. A falun most takarítják be az ország kenyérnekvalóját. A gabonabegyüjtés a munkás-paraszt szövetség szempontjából fontos politikai kérdés is, mert az államnak nemcsak gabonára van szüksége, de a dolgozó parasztok bizalmára, támogatására is. És ez a bizalom most nagyon szépen megmutatkozik, hiszen a termelők igen nagy többsége közvetlenül a géptől teljesíti beadását. A munkás-paraszt szövetség azonban akkor szilárd, ha a dolgozó parasztság nemcsak azt látja, hogy ha nem teljesíti beadását, akkor a törvényes szankciókkal kerül szembe, hanem ha felismeri, hogy boldogulása elszakíthatatlanul összefügg a nép hatalmával, s minden mázsa beadott termény ezt a hatalmat erősíti. A gabonabegyüjtés eddigi sikere a parasztság öntudatának növekedését mutatja, valamint azt, hogy minden erejével törekszik a munkás-paraszt szövetség szilárdítására. Megyeszerte lelkesen készülődnek a munkás-paraszt találkozóra a dolgozók. Az eddigi kezdeményezéseket tovább kell azonban szélesíteni. Ne legyen egyetlen helysége sem Csongrád megyének, ahol augusztus 20-án ne találkoznának baráti együttléten a munkások és a dolgozó parasztok. Tegyék pártszervezeteink mindenütt olyanná ezt a napot, amely után tovább gyümölcsözik a munkás-paraszt szövetség. -Város a faluért — falu a városért, együtt a nép jólétének emeléséért!" — jelszó alatt fokozott termelési eredményekkel készüljünk augusztus 20-ra. Ho Si Minh fogadás! adolt az indokínai fegyverszünete! ellenőrző bizoltság tiszteletére Sanghaj (TASZSZ) Amint a vi-' etnami hírügynökség jelenti, augusztus 12-én Ho-Si Minh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke fogadást adott az indokinai fegyverszünetet, ellenőrző semleges bizottság tagjainak tiszteletére. A fogadáson megjelent Fam Van Dong miniszterelnökheéu id^nes külügywi; niszter, Nguen Van Ziap, a vietnami néphadsereg főparancsnoka, honvédelmi miniszter. A fegyverszünetet ellenőrző semleges bizottság vezetője, valamint a kanadai és lengyel küldöttség vezetője elismerését fejezte ki a meleg fogadtatásért és sikereket kívánt a vietnami népnek a békés L építésben, Szeged és a szegedi járás életéből Élüzem lelt a CsongrádBéKés-megyei Borforgalmi Vállalat A Csongrád-Békcs-mcgyei Borforgalmi Vállalat dolgozói is megkapták az értesítést arról, hogy második negyedévi jó munkájuk eredményeként elnyerték az élüzem címet, A vállalat dolgozói örömmel üdvözölték ismét e büszke kitüntetést, melyet már egyszer a mult év harmadik negyedévi jó munkájáért elnyertek. Utána azonban bizony tőlük is elvitték, de most kétszeresen készülnek a rájuk váró feladatok végrehajtására, hogy most ne csupán egy negyedévig, hanem hosszabb ideig őrizhessék birtokukban a büszke élüzem jelvényt. A vállalat dolgozói augusztus 16-án, hétfőn este 7 órakor tartják meg élüzcmavató ünnepségüket. A Szegedi Textilművek dolgozói teljesitik önköltségesükké nlési vállalásukat A szegedi Textilművek dolgozói alkotmányunk ünnepének tiszteletére vállalták, hogy a Borovesztnyik-mozgalom segítségével száztízezer forintos önköltségcsökkentést érnek el a harmadik negyedévben. Az új mozgalom alapján azóta gépenkint és személyenkint megállapítják a nyersanyag, segédanyag felhasználását, a hulladékot stb. S ezeket az adatokat minden egyes gépen feltüntetik. A fonónők ebből látják, hol kell a munkájukon javítani. Ezekben a nagy nyári meleg napokban különösen a fonalszakadásra ügyelnek, mert a száraz levegő miatt ez gyakrabban előfordul, mint más évszakokban. Figyelmes munkájukkal elérték, hogy júliusban a megengedett négyegész háromtized százalék helyett mindössze háromegész hetvenöt százalék keletkezett az üzemben. Ez az elmúlt év júliusához képest harmincnyolcegész egytized százalékos csökkenést jelent. Az ifjúmunkások, DISZ-fiatalok jártak elől jó példával ezen a téren. Király Irén például egy hónap alatt csaknem négysjáz forint, Papp Viktória 370 forint értékű önköltségcsökkentést értek el: Az üzem dolgozói a hulladékcsökkentésben már túlteljesítették augusztus 20-i vállalásuk esedékes részét, mert a harmadik negyedévre vállalt 47 ezer forintból már eddig csaknem 32 ezer forintos megtakarítást értek el. Emellett egy hónap alatt mintegy 36 ezer női ruhához elegendő fonalat gyártottak terven felül. S nullaegész egytized százalékkal javították a minőséget A* újszegedi Haladám U»-neh 10.000forintot Jövedelmezett egy hold slatiea Az újszegedi Haladás termelőszövetkezet tagjai az idén egy holdnyi területen ültették a szikes, sós sztyepék fűféle növényét, a nálunk is megtermő staticát. A melegágyakba vetett növényüket a tavasszal pa-> Iá,- tálták. A háromszori kapalás után már beért tt és jó termést hozott Ezt a cserzőanyagnak, vagy festéknek használatos növényt most szedték fel. Ládákba csomagolva külföldre Philadelphiába, Rotterdamba is szállítanak belőle. A több ládából álló első szállítmányt csütörtökön indították útnak. Az egy holdról tíz mázsás termést takarítottak be. S ez több mint 10.000 forint jövedelmet jelent a tsznek. Gazdag kultúr- és sporlműsor lesz augusztus 20-án Szegeden Augusztus 20-a nagy nap dolgozó népünk szá-> mára, mert ezen a napon ünnepli az első alkotmányt, mely valóban az övé. Alkotmányunk dolgozó népünk jogait és kötelességeit foglalja pontokba, emeli törvénnyé. Az idei Alkotmány-ünnepére még az eddiginél is nagyobb gonddal, lelkesedéssel készülnek dolgozóink városban és falun egyaránt, mert ez a nap kifejezője, elmélyítője leti a munkás-paraszt szövetségnek. Augusztus 20-ára készül népünk és úgy akar ünnepelni, hogy méltó legyen ehhez a naphoz, szépülő életünkhöz, Szegeden az ünnepség augusztus 19-én este kezdődik. Nyolc órakor az újszegcdi Úttörőtábor a ligeti játszótéren műsoros tábortüzet rendez. 20-án, mint minden nagy ünnepen, zenés ébresztő lesz. Utána egész nap az üzemi kultúresoportok felváltva szórakoztatják az ünneplő dolgozókat. Este 7 órakor az újszegedi szabadtéri színpadon a szegedi Nemzeti Színház művészei adnak ünnepi műsort. Ezenkívül gazdag sportműsor szórakoztatja a sportkedvelőket. 20-án 9 órakor kezdődik a sportműsor a Haladás és Kálvin-téri pályán, 10 órakor Alkotmány-staféta lesz, melyet 11 órakor motoros csónakverseny követ a Tiszán. Ezenkívül kerékpárverseny, úszóverseny, motorkerékpárverseny szerepel a napi programúiban. Hasonlóan gazJasr sporteseményekben augusztus 21. is. Ezen a napon tartják meg a Haladásnályán 17 óra 30 perckor a Szegedi Haladés—Csepeli Vasas NB l-es labdarúgó mérkőzést Másodszor is első lett az országos Jellegű versenybea a Szegedi Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat Augusztus 10-én és 11-én tartották meg Debrecenben a Miskolci Kiskereskedelmi Vállalat által kezdeményezett kongresszusi verseny első félévi kiértékelését. A versenyben a debreceni, diósgyőri, győri, miskolci, pécsi élelmiszer jellegű kiskereskedelmi vállalatok mellett a Szegedi Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat is résztvett és az első negyedévi értkeléshez hasonlóan ez alkalommal is elnyerte a vándorzászlót, mely most már véglegesen a vállalat birtokóban marad. A versenypontok között szereplő helyi árualap beszerzés növelésével a Szegedi Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat mór eddig is jelentős eredményeket ért el a dolgozók ellátása terén és a további feladatoknak megfelelően még több szabadpiaci áruval áll a vásárló dolgozók rendelkezésére. A Szegedi Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat az oktatási munka értékelése során kitűnt azzal is, hogy a különböző szakmai továbbképző tanfolyamokon lemorzsolódás nélkül igen jó tanulmányi eredményt értek el dolgozóink. Vállalatunk dolgozói örömmel fogadták a hírt a vállalatok közötti verseny meghosszabbításáról és ígéretet tettek arra, hogy az eddigihez hasonló jó munkaval segítik elő a verseny sikerét s ezen túlmenően a kulturált, szocialista kereskedelem kiépítését, Alekszin Mihály Á szegedi járás és a megye cséplőcsapatainak versenyében őrzi elsőségét Ábrahám József cséplő brigádja A szegedi járás cséplőcsapatainak versenyében hetek óta őrzi elsőségét a mórahalmi gépállomás cséplőjével, most Mórahalom határában munkálkodó Ábrahám József cséplőbrigádja. A gép felelős vezetője Lengyel Imre. Az elmúlt egy hét alatt is az Ábrahám-csapat érte cl a legjobb eredményt. így továbbra is őrzik a Szegedi Járási Párt-Végrehajtóbizottság kitüntető versenyzászlaját. Az Abrahámcséplőcsapat különben a megyei versenyben is a legelső. A legutóbbi hat nap alatt 958 mázsa gabonát csápeltek el. Eddig már 3862 mázsa gabonát eresztettek le gépükön. A versenybizottság az elmúlt hét munkája alapján ismét értékelte a szegedi járás cséplőcsapatainak versenyét. A. második he, lyen.az Algyőn münkálkodó Zom bori Ferenc cséplőcsapata áll. A sándorfalvi gépállomás gépével dolgoznak. A gép felelős vezetője Balogh István. Hat nap alatt a Zombori cséplőbrigód 891 mázsa gabonát engedett le gépén. A szegedi járás cséplőcsapatainak versenyében szép eredményt ért el Csipak Ferenc cséplőcsapata, a dorozsmai gépállomás cséplőjével, A versenyben a harmadikok, öt nap alatt 642 mázsa gabonát csépeltek el. A gép felelős vezetője Dobó Szilveszter. Az ország kenyeréért, a cséplés mielőbbi szemveszteség nélküli befejezéséért, a Szegedi Járási PártVégrehajtóbizottság megtisztelő versenyzászlajáért tovább folyik a nemes vetélkedés, a cséplőcsapatok közöttj Szeged hatórában befejeződött a cséplés Szeged határában pénteken befejeződött a cséplés. A mostoha időjárás ellenére is a holdankénti átlagtermés búzából hét mázsa 18 kiló. A Dózsa termelőszövetkezetnek például búzából holdanként átlagosan 9 mázsa 64 kiló termett. A dolgozó parasztok túlnyomó többsége, úgy ahogy kell, egyenesen a csépiétől teljesítette gabonabeadási kötelezettségét. Szegeden mindössze 25 azoknak a szárba, akik nem teljesítették a beadásukat. A nem teljesítőkkei szemben alkalmazzák a törvényt. Tíz százalékkal emelik a gabonabeadásukat, s ha ez sem használ, akkor követi kezik^ a helyszíni elszámoltatás,