Délmagyarország, 1954. augusztus (10. évfolyam, 181-205. szám)
1954-08-26 / 201. szám
CSÜTÖRTÖK 1954 AUGUSZTUS 29 Mennyi taps, mennyi virág X SZEGEDI KENDERFONÖGYAR kultúrcsoportja, Szeged legjobb kultúrcsoportjai közé tartozik. Ezt bizonyítja a kultúrbizottság szobájában elhelyezett hatalmas üvegszekrény zsúfoltsága, Nem férnek már el azok a szobrok, vázák, amelyeket a színjátszók, a tánccsoport tagjai kaptak elismerésül. A színjátszók már kétszer jártak Budapesten a megyei kultúrversenyek győzteseiként. — Milyen élmény, mennyi taps, menyi virág — emlékezik vissza Jároli Jenő, rendező elfogódottan a a Madách és Ifjúsági Színházbeli szereplésükre. Augusztus 20-ra nagy lelkesedéssel készültek a színjátszók. A Rigó utcai kultúrotthon ablaka késő esti órákban is barátságosan világított. Gyakran előfordult, hogy a gyár kürtje a második műszak befejezését jelezte, de a délelőtti műszakban dolgozó szereplők még , a színpadon voltak. Készültek a munkás-paraszt találkozóra. Szórakoztatni és nevelni akarták vendégeiket, a kisteleki gépállomás dolgozóit. Georgi Karaszolov bolgár író regénye nyomán írta Baróti Géza a „Nagygazda menye« című színdarabját. Ezzel készültek a talákozóra, Augusztus 20-a, a barátság, a jókedv jegyében múlt el. A kisteleki traktorosok és a Szegedi Kendergyár dolgozói emlékében sokáig él ez a találkozó. Az üzem kultúrtermében délután bemutatkozott a színjátszó csoport. Nagy sikerrel játszották a „Nagygazda menyét", Gazdag élménnyel hagyták el a termet a nézők, — A darab —• mondta Jároli elvtárs — 1948-ban játszódik egy bolgár kulák lakásán. Igyekeztünk a színpadot a darabnak megfelelően berendezni. A múzeumban^ a könyvtárakban sokáig kutattam a bolgár bútorok képei után, míg végre sikerült megtalálnom és az üzem dekorációs műhelyében elkészítettük a berendezést. SZÉTHÚZTA a nehéz sötétbordó selyemíüggönyt. Egy valóságos szoba áll a néző előtt. Sublót, fiókos szekrény, ágy, asztal, székek a szoba berendezése. A nyitott ajtón keresztül, az udvar képét lehet látni. A borospincét, az előtte álló nagy hordókat, az ablakon kívül szőlőtőkék emelkednek. Nagyon ötletes, szép a díszlet. Mindaz a rendező Jároli Jenő, jó munkáját tükrözi. A Szegedi Kendergyár színjátszóinak szép eredményeik elérésében nagy szerepe van a rendezőnek, az oktatónak, Jároli Jenő elvtársnak. Jároli Jenő 1949-ben került' a Szegedi Kenderfonógyárba. Először, mint raktármunkás dolgozott, majd dekorációsfelelós lett. Mindjárt az első nap jelentkezett a színjátszócsoport vezetőjénél és azóta nem is szakadt el egyetlen-egy pillana. tig sem a színpadtól. Nem csak saját üzemének színjátszóival foglalkozik, hanem a Jutaárugyár, a Szegedi Posta I. színjátszóinak munkáját is segíti. A lelkiismeretes sok munkájáért nem maradt el a jutalom. Ez év április 4-én büszkén vette át Jároli Jenő Budapesten a „Szocialista kultúráért" című kitüntetést. Jároli elvtárs a Népművelési Intézet színjátszó szakának levelező tagja lett. Első negyedévi vizsgarendezése most lesz augusztus 28-án, szombaton. Ez alkalommal Tóth Nándor elvtárs, a kultúrfelelős, a Ruhagyár szinjátszócsoportját hívta meg, tapasztalatcserére. „A nagygazda menye" szereplői: Bajnóczi László, Fischer Simonné, ifj. Jároli Jenő, Solymosi János, Lúgos Éva, Korek József, Pávó Ferenc nagy izgalommal készül a szombat esti bemutatkozásra de legjobban mégis Jároli elvtárs izgul, hiszen ez lesz a vizsga rendezése. A Szegedi Kendergyár színjátszóinak eddigi eredményei biztatóak, s a szorgalmas, kitartó munkájuknak bizonyosan nem marad el az eredménye, most, Jároli Jenő vizsgarendezésén sem. UiLMtGY'RORSZAG A brüsszeli értekezlet kudarca után az olasz kormány várakozá álláspontra helyezkedik Róma (MTI). Az olasz minisztertanács kedden délután zárt ülést tartott, amelyen jóváhagyta Piccioni külügyminiszternek a brüszszeli értekezleten tanúsított maga-tartását. A miniszertanács befejezése után Seelba miniszterelnök újságírók előtt röviden kijelentette, hogy kormánya „folytatja az eddig követett politikát." Röviddel ezután az olasz külügyminisztérium közleményt adott ki, amelyben igazolta Piccioni brüsszeli tevékenységét. A közlemény hangsúlyozza, hogy Olaszország továbbra is ellenzi azokat a módosításokat, amelyeket Mendes-France javasolt az „enrópai védelmi közösségről" szóló szerződéssel kapcsolatban. Az olasz kormánynak erre az állásfoglalására az után került sor, hogy Seelba miniszterelnök Clara Luce amerikai nagykövettel a délelőtt folyamán hosszabb beszélgetést folytatott. Mindebből az derül ki — és a sajtókommentárok ezt kellőképpen hangsúlyozzák is, — hogy az olasz kormány, — legalábbis egyelőre, — nem szándékozik levonni a következtetést a brüsszeli értekezlet kudarcáról és a passzív várakozás álláspontjára helyezkedik. A kulákság — oszfályellenségünk Egyre-másra hallatszik a sérelem a kis- és középparasztság részéről, hogy az utóbbi hónapokban ismét nagyon feléledtek a kulákok: szemtelenül kijátszák a törvényeket; csalással, huncutsággal úgy élnek a faluban, mint hal a vízben. Az osztályharc szemszögéből alaposabban szemügyre véve a pártalapszervezetek s az államhatalmi szervek munkáját, kertelés nélkül be kell vallani, hogy jogosak a panaszok. A dolgozó parasztság és benne a középparasztság igazságérzetét mélyen sérti, amikor nem lát semmiféle hátrányos megkülönböztetést, korlátozást a kizsákmányoló zsírosparasztok irányában. Miben gyökeredzik a párt parasztpolitikájának végrehajtásánál a kulákok iránti puha és gerinctelen engedékenység? Kétségtelen, hegy a marxizmus-leninizmus tanításainak nemismerésében, megnemértésében és az ebből fakadó buta és korlátolt elbizakodottságban. Gyökeredzik továbbá abban, hogy falusi funkcionáriusaink egyrésze nem számol a burzsoá világnézet befolyásával, amely az osztályellentétek kibékítésére törekszik. Abból a körülményből, hogy a törvénytelen túlkapások miatt a párt indítványára a kormány eltörölte a kuláklislát, manapság nagyon sokan képtelenek megérteni, hogy a megváltozott viszonyok között milyen módon kell helyesen harcolni a kulákság ellen. Azok a vezető emberek és falusi pártmunkások, akiknek szeme elől most egyszerűen eltűnt, „felszívódott" az „ártalmatlan" kulák, 14 hónappal ezelőtt még egyebet sem láttak, mint kulákveszélyt, ami ellen csak túlkapásokkal, olykor likvidálással lehet védekezni. Az elmélet lebecsülésének, az állandó tanulás sutbadobásának tehát az lett a gyászos következménye, hogy a párt Központi Vezetőségének 1953 júniusi határozata előtt sem tartották be a lenini hármas jelszó mindenegyes tételét (korlátozás helyett felszámolni igyekeztek a kulákságot) és ma sem tartják be (következetes osztályharc helyett megalkusznak, békét kötnek a kulákokkal). Vagyis: elhajlás a párt politikájától egyszer balra, másszor jobbra, mintha az egyes pártszervezetek megfeledkeztek volna arról, hogy helyes leninista parasztpolitika is van a világon, amelynek alapján dolgozniok kell. Fentebb említettük, hogy az elbizakodottság is forrása a szégyenletes opportunizmusnak. Nem egy községben elhangzik, hogy „az isten se ver már minket, nemhogy ez a néhány beteg kulák". De azok, akik ennyire „bátornak" mutatják magukat, rögtön kétségbeesetten kiáltoznak segítségért, amikor a kulák nyíltan megtagadja a beadás teljesítését, sőt fenyegetődzik. Balástyán is valósággal dédelgeti a tanács a kulákokat, hiába kifogásolták ezt már több esetben a dolgozó parasztok. Amikor egy Hegedűs nevű kizsákmányoló erőszakkal visszavezette az állam részére tőle lefoglalt tehenet, akkor meglepődtek az állam emberei, nem SZEGEDI JEGYZETEK Déryné unokái Jó közönség a szegedi közönség — ez volt az első megállapítása egyhangúan a kitűnő kecskeméti együttesnek Jacobi: Leányvásár című operettjének előadása után. Nemcsak, hogy jó közönség, magyarázhattuk volna meg a művészeknek, vendégszerető közönség is. Nem jobb és nem rosszabb, mint más városok színházlátogatói, hiszen azért mennek színházba ők is, hogy széppel gazdagodva térjenek haza és ezt megkapták a kecskeméti művészek előadásán. Régi szólásmondás, hogy szívért szív jár cserébe. Nem ismeretlen helyre jöttek, idegenek közé a kecskemétiek. Ugyan ki felejtette el az elmúlt színházi év egyik legkedvesebb eseményét, Soós György Pettyes című vígjátékának előadását, amelyben megismerkedhettünk egy izzig-vérig fiatal, szívvel, lélekkel színészt ársulat jelentős részével. A mnst látott operett szereplőit már az ismerősnek kijáró szeretettel várta a szegedi közönség és valljuk meg, nem csalódott. Igyekezett is tolmácsolni mindkét esten szűnni nem akaró tapsokkal, hogy elégedett, hogy örömére szolgált az új találkozás. A várakozás fejében igen jó előadást kapott a szegedi közönség. Mert várt vendégként érkeztek a kecskeméti művészek és ha a mai nappal véget is ér vendégszereplésük, reménykedéssel mondunk búcsút: — A mielőbbi viszontlátásra! Igyekezzünk sűrűbbé tenni a látogatásukat és most a szegedi művészeken a sor, hogy ellátogassanak Katona József szülővárosába, halhatatlan művének, a Bánk bánnak operaváltozatával. Az itthoni művészeknek csak azt tudjuk útravalóul kívánni, amit otthon Kecskeméten kívántak az indulás pillanatában a vendégszereplésre indulóknak: — Sok sikert! A szegediek, nézők és színészek egyaránt szívükbe zárták a Leányvásár szereplőit: a széphangú Gyólai Viktóriát és partnerét, Mucsi Sándort, az operett másik két figuráját, Bessy szerepében bemutatkozó kitűnő fiatal színésznőt, Dobi íriszt és Fritz gróf szerepében bemutatkozó Oláh Györgyöt, Szoó Györgyöt, Endrődi Kálmánt és még sorolhatnánk tovább. Nem lehet, csak meghatottan, emlékezve nézni a kecskemétieket, amint a szabadtéri színpad öltözőiben a következő felvonásokra készülnek, a festékkel, színpadi apróságokkal megrakott asztalok előtt. Ha van szent lelkesedés, úgy az ő készülődésük minden apró mozzanatát az hatja át. Pedig az előadás után még fáradtságos út áll előttük hazáig. Három napon keresztül autóra ültek az előadás után és mentek vissza Kecskemétre. Fáradtak? Sem a szemük, sem mozdulataik nem árulnak el fáradtságot. Áldozat, amit csinálnak? ök egyszerűbben mondják és ez egyszerűségében tiszteletreméltó. Azt mondják: — Hivatás. Festékek, tükrök, színpadi ruhák, tarka díszletei között, amit a közönség sohasem lát, igazán Déryné unokái ülnek, készülődnek, őket illette a régi világ fitymáló, megvető szóval: Komédiások. Mi azt mondjuk: színészek, a mi színészeink, még akkor is, ha kecskemétiek. Ilyen lelkesedéssel nem hordozhatják a művészet lelket melengető lángjait, csak a mi színészeink. Baráti kézszorítás és köszönet illeti a kecskeméti művészeket, akiktől ma búcsúzunk el. Jöjjenek sokszor hozzánk, cserébe, ha városukba, színházukba látogatnak el a szegedi művészek, vegyék úgy, hogy a szegedi közönség küldi egy-egy jólsikerült előadásban forró üdvözletét. (— li —) értették a dolgot, sőt fel voltak háborodva. Igen — a politikai analfabétizmus soha nem vezet jóra. A kulákokkal való elvtelen megalkuvás komolyan veszélyezteti a munkás-paraszt szövetséget, népünk szilárd egységét és a termelőszövetkezeti mozgalom fejlődését is. A jóérzésű középparaszt nem hajlandó egy tálból cseresznyézni azzal a „Samu-gazdával", aki őt uzsorakölcsönnel hajdan becsapta, és nem nézi jó szemmel, hogy az állam nyújtotta kedvezményekből ugyanúgy részesüljön, mint ő. Csongrádon nagyon is érthető volt az egész lakosság felzúdulása, amikor nem a gabonabeadást megtagadó kulákot számoltatták el először, hanem egy olyan dolgozó parasztot, aki a politikai nevelőmunka hiányában még nem értette meg, miért van szükség állami begyűjtésre. Az illetékesek a következő magyarázatot fűzték az esethez: a törvénynek azért szereztek érvényt először a dolgozó parasztnál, hogy a kulák okuljon belőle. íme a zavarosfejű, elméleteket gyártó, tanulatlan álforradalmárok. Megérdemlik, hogy őket is elszámoltassák: mit tettek egy év óta a népjólét emelkedése érdekében, mert véleményünk szerint az ilyen alávaló intézkedés nem végrehajtása, hanem kicsúfolása a párt falusi politikájának. „A szegényparasztság: a munkásosztály támasza; a középparasztság: szövetségesünk; és a kulákság: osztályellenségünk; ez a mi magatartásunk e szociális csoportulásokkal szemben" — tanítja Sztálin elvtárs. Dehát akkor miért nem folyik Csongrád megyében a kulákok ellen következetes osztályharc? Azért,, mert akik békességre és nyugalomra vágyakoznak, azok irtóznak mindenféle „kellemetlenkedéstől" hiszen nézetük szerint a kulák már nem is kulák. Szentesen az új szakasz politikája előtt jóval több mint ezer kulákot tartottak nyilván; viszont napjainkban alig 200-ról tudnak a párt- és állami szervek. A többi kulák eltűnt, mint a kámfor (!?), illetőleg egyrésze ótvedlett „középparaszttá". És ezt csak a legutóbbi pártaktíva értekezleten tették szóvá a kommunisták. Annak, hogy a legtöbb helyen nem tudják, hol a kulák, egyik oka az is: a tanácsok végrehajtó bizottságainál (a megyei tanács egyes osztályain is) alig vagy egyáltalán nem beszélnek dolgozó parasztokról és kulákokról, hanem csak általában termelőkről. Ebből a kaptafából nyilvánvalóan egyenesen következik, hogy amikor valamelyik „termelő" törvénybe ütköző cselekményt követ el, nem tudják megmondani, hogy kulák-e az illető, akit le kell leplezni a széles dolgozó tömegek előtt. Az a körülmény tehát? hogy sokszor nem forradalmárok, hanem szűklátókörű és közönyös hivatalnokok módjára kezelik a kulákokat, elaltatja az egész községben, az egész járásban az éberséget, miközben ezalatt az osztályellenség vígan uszít a termelőszövetkezetek ellen, nem fizeti az adóját, lázít az állami fegyelem ellen és így tovább. Bizonyíték erre, hogy csupán Kisteleken többszázezer forinttal tartoznak a kulákok a nép államának. Hangsúlyozzuk ismételten és nyomatékosan: a kulákok osztályellenségeink, akik a régi kizsákmányoló rend visszaállításáról álmodoznak és ezen mesterkednek. Kemény és könyörtelen harcra van szükség ellenük és ebben a kérdésben nincs alkunak helye. A kulák — aki mások verejtékéből harácsolta össze vagyonát, állandóan cselédet tartott, stb. — szocializmust építő népünk erkölcse, felfogása szerint kulák marad ezentúl I is akár van még neki földterülete, akár nincs. Uj rendelkezéseink értelmében gazdasági korlátozás alá esik az a kulák, akinek földterülete és kataszteri tiszta jövedelme együttesen eléri a 25 katasztrális holdat és a 350 aranykoronát, továbbá az is, akinek földje és kataszteri jövedelme nem éri el ugyan ezt a mértéket, de jelenleg is egy vagy több állandó alkalmazottat tart. Ez nem valamiféle kész „recept", amely a külákságot, mint osztályt meghatározza, hiszen minden községben, városban ismerik a vezetők és a dolgozó parasztok a kulákokat, akik nemhogy kevesebben lennének a kormányprogramrn óta, hanem itt-ott, éppen a törvényszerű fejlődés folytán új kulákokkal szaporodnak. Világos ilyenformán, hogy nem fogytak el a kulákok máról-holnapra és teljes vakságra vall az algyői begyűjtési csoport vezetőjének az a fennhéjázó kijelentése, hogy „nálunk nincs már kulák egy fia se". Veszélyes, ha valaki úgy fogja fel, hogy azok a gazdálkodók, akik eddig mezőgazdasági fejlesztési járulék fizetésére voltak kötelezve, de a jelenlegi rendelkezések szerint nem esnek gazdasági korlátozás alá — a?ok már nem kulákok. Az ilyenek csak kibújtak a közteherviselés alól: időközben felajánlották földjüket, szétiratták vagyonukat, vagy nem bírták ki az eddigi — többször túlzásba vitt — korlátozási politikát és kihullottak, mint osztályuk „férges" elemei. Ezek a „földnélküliek" éppen ottan kulákok maradnak, mint eddig voltak, sőt velük szemben az eddiginél is nagyobb éberséfet kell tanúsítani, mert nem nyugszanak bele gazdaságuk, tekintélyük elvesztésébe és ott ártanak, anol tudnak a népi demokráciának. Kuláknak azt a zsírosparasxtot kell tekinteni, aki rendszeresen kizsákmányolást folytat vagy folytatott a múltban akár van most földje, akár nincs. Természetesen nem szabad a régi kuláklistát alapul venni, — mert azokra felkerültek néha becsületes középparasziok. akiknek teljes erkölcsi elégtételt kell kapniok — hanem a tsz tagokra és szegényparasztokra támaszkodva gondos egyéni elbírálás alapján kell megállapítani, hogy ki a kulák. Nem könnyű dolog ez, mert a kulák igyekszik életmódjában is hasonló lenni a dolgozó parasztokhoz, továbbá jajgat, hogy nincs pénze sajnáltatja magát, de a pártbizottságok és pártszervezetek egyik feladata abban áll, hogy nyitott szemmel járva le tudják, leplezni mindegyiket a nép előtt. Erélyesen fel kell vennünk tehát a harcot a megyében elburjánzott jobboldali elhajlás, vagyis a kulákokkal való gyalázatos megalkuvás ellen. Elsősorban a kommunisták és tsz tagok, de a kisés középparasztok is rántsák le a kulákokról, valamint a velük lepaktáló funkcionáriusokról az álarcot, mert csak így lehet eltakarítani a mezőgazdaság fejlesztése, a népjólét emelése elől az akadályokat. Természetesen még mindig akadnak baloidaliaskodók is, mint a makói járásban, ahol egyesek azt kiabálják, hogy „agyon kell verni minden kulákot". Ezek éppen olyan ártalmas emberek, mint az opportunisták, tehát nevelni, tanítani kell őket. Napjainkban azonban az elvtelen megalkuvás a fő veszély, mert ez elaltatja az éberséget, teret enged a kulákság aknamunkájának. Száz szónak is egy a vége: a külákságot el kell szigetelni a dolgozó parasztságtól, hogy szétbonthaiatlanná tudjuk kötni a munkásparaszt szövetséget, népi államunk és jólétünk alapját. Vigyáznunk kell, hogy a kulák ne árthasson erősödő tsz-einknek, hogy a lehetőségeket — a törvényesség keretei között — kihasználva termeljen és mindig időben és maradék nélkül teljesítse állampolgári kötelességeit. , <n. i.) Tudnivalók az iparén gedélyek kiadására vonalkozó módosító rendeletről A módosító rendelet szerint valamennyi képesítéshez nem kötött és kilencvenegy képesítéshez kötőit iparra adható ki engedély, többi között a cukrász, mész.'vos és hentes, sütő, timár iparra. Nem lehet iparjogositványt adni annak, aki állami vállalattól az iparjogosítvány kérését megelőző egy éven belül önkénycsen kilépett. A házfelügyelők a felügyeletük jalá tartozó lakóházakban iparjogosítvány nélkül elvégezhetik a lakáskarbantartási munkákat. A családiházak építésénél az építtető rokonai, ismerősei iparjogosítvány nélkül is közreműködhetnek. A kisiparos iparűzésével kapcsolatban a szakképesítés megállapításánál, az ipari tanulók szerződtetésénél a Kisiparosok Országos Szabadszervezetének véleményét meg kell hallgatni.