Délmagyarország, 1954. június (10. évfolyam, 128-153. szám)

1954-06-05 / 132. szám

SZOMBAT, 1954 JŰNIUS 5. A Psalmus Hungaricus Holnap mutálják be Szegeden Kodály Zoltán világhírű művér 3 DÉLMAGYARORSZAG KODÁLY ZENESZERZŐI műkö­dését az énekszerűség, a népdal szelleme jellemzi, még ha zongora vagy zenekari kompozícióról van is szó© Gyönyörű példája az ő művészete annak, mivé teljesedhet ki egy nép szellemi kincse, ha igaz nagy mester kezebe kerül, aki megérti és megérzi a nép lelkét. Nagy nevelő hatása is van a kodá­lyi-művészetnek. Megmutatja a népnek saját legszebb értékeit s megerősíti önmagába vetett hitét. Kodály valamennyi művéből ki­csendül a nemesen érző és gon­dolkodó igaz hazafi hangja. Ez a megragadó hang szólal meg már első nagy alkotásaiban, így a mult nemzeti balsorsáról éneklő, de égetően a korról szóló — talán a legnagyobb alkotásában — a ma­gyar zsoltárban, a Psalmus Hun­garicusban is© 1 A Psalmus Hungaricust 1923 nyarán komponálta Kodály arra az ünnepi díszhangversenyre, me­lyet Budapest „székesfőváros" 50 éves fennállásának alkalmából tar­tottak 1923 novemberében. A mű első előadása a modern zene leg­nagyobb győzelme volt Magyaror­szágon, főképpen azért, mert az előadás nemcsak eseményszámba ment, hanem mélyreható lelki él­mény is volt: a közönség széles ré­tegét magával ragadta. Kodály a Psalmus Hungaricus­ban régi témát kelt új életre. A szöveg a XVI© századból, Kecske­méti Vég Mihálytól való. A ma­gyar történelemnek olyan szaka­szában íródott, amikor a magyar nép az országban mind a saját uraitól, irründ a külső ellenségtől és belső árulóktól szenvedett. Vég Mihály is távoli múltban keresett témát, Dávid-király álorcájában mondja el panaszát-átkát, hitét­bizalmát, saját reménytelen hely­zetében. Kodály zenéjével ezt a szöveget úgy kelti életre, hogy saját népe sorsán érzett fájdalmával tölti meg, s ezzel egyéni sorsában elvá­laszthatatanul eggyé forr népének életével. Hatalmas ívű rondó for­mában ötvöződik eggyé a szöveg és a zene minden rezdülése. A kórus­ban és a zenekarban egy egész nép keserve zokog. A kórus síró pana­szát a zenekar veszi át. Torlódó imitációiban már ott nyüzsögnek az igazság ellenségei. „Fő ellensé­gem, most látom, hogy az volt" — halljuk a keserűség áradását a ba­rátoknak hittek félé© Emlékeze­tünkbe hozza ez azokat a támadá­sokat. melyeket abban az időben és ettől kezdve felszabadulásunkig éppen a „szakmabeliek" árasztot­tak Kodály felé. „Keserű halál szálljon fejére" — zúg az átok a nép minden elnyomója ellen. Itt van a mű egyik csúcspontja. A má­sikban a felmagasztalt szegények csodálatos fényben, harsona szó­val, ragyogással szállnak a ma­gasba. A szabad, jogához jutott né­pet halljuk életének örülni. De az örvendezés tetőfoka elsötétül s azonos mostmár a bevezető zene érzelmi tetőfokának kétségbeesésé­vel. A krónikás versének utolsó soraiban mégegyszer drámaian fel­tör a keserűség szava, majd a ze­ne basszus-pizzikótóiban enyészik el az egész hatalmas vádirat. Pe­tőfit idézve: „Közel s távolban semmi fény nincs, csak mécsvilá­gom s honszerelmem ég". MŰVÉSZNEK ÉLETÉBEN az elképzelt társadalmi igazságot és a reménytelennek látszó valóságot még aligha sikerült szembeállítania úgy, mint Kodálynál: a Psalmus Hungaricusban. Kodály forradalmi romantikus művész, aki a nép igazságának győzelmébe vetett szilárd hitét, bi­zonyosságát később írta meg, ami­kor saját szemével látta népdalkó­rus vetésének kezdődő beérését. Műveivel megmutatta valameny­nyiünknek, hogy legyőzhetetlen a nép igazságának ereje és az, aki ezért az igazságért küzd. A VILÁGSIKERT elért Psalmus Hungaricus eddig még szegediek előadásában nem szólalt meg. A nagyigényű mű a múltban nem tudta a Szeged fölé erőszakolt kö­dösítés fátyolát — a bátran har­cos kezdeményezők ellenére sem — áttörni, de a felszabadulás utáni többszöri sugalmazás is csak most válhatott valósággá, a Kodály mu­zsikáján felnőtt új énekes-gárda „beérésével". A Pedagógiai Főis­kola Énekkara, Gyermekkara, a Szegedi Kodály-kórussal karöltve s a Nemzeti Színház Filharmónikus Zenekarával összefogva harminc évi kényszerű várakozás és vágya­kozás után június 6-án; vasárnap a „Főiskolai Napon" mutatja be a magyar géniusz e hatalmas alko­tását. Ezt a győzelmi ünnepet erő­síti és jutalmazza az a ritka ki­tüntetés, hogy a Psalmus Hunga­ricus szegedi bemutatóján a vi­lághíres szerző is jelen lesz; s a nagy mű Kodály kívánságára •— Ferencsik János Kossuth-díjas, ki­váló művészünk, a leghitelesebb ma|­gyar Psalmus-interpretátor tolmácso­lásában csendül fel városunkban, Szeged fejlett ének-zene kultúrájá­nak igazolására, megbecsülésére és dicsőségére! ,: „ . Szeghy Endre A Pedag6gu9 Nap előtt Egy óra a Mályás-téri általános­iskolában A Mátyás-téri 'ál­talános iskola ötödik osztályos növendékei szerdán a 11 órai cséngelés után ma­gyar-irodalom órára készülődtek. A min­dig tiszta, virágos tanteremben 42 csil­logó szempár üdvö­zölte a belépő osz­tályfőnököt, Lehócz­ki Káro'.ynét. A kö­szöntés utáni csendet, arnig a tanár beírja az óra anyagát az osztálykönyvbe, nem zavarták diákos csin talanságok. A száztizenegyedik magyar óra anyaga: ismétlés. A füzet fe­lett becsukva hever­tek a könyvek és a fel-fel csillanó te­kintetek arról beszél­tek: tudjuk, hiszen a magyar történelem legdicsőbb eseményei­ről, a szabadságharc­ról szóló részt ismé­teltük. Lehóczki Ká­rolyné közvetlen han­gú kérdéseire kezek emelkednek. Papp Olga Petőfi Sándor­ról beszél. Szép tiszta magyarsággal. Rö­vid, értelmes monda­tok hangzanak el, az alapos felkészültség­ről. a. tárgy szerete­tétől átfűtött kér­désekre, s nem vélet­len szerencse folytán megérdemelten nö­vekszik az osztály­könyvben az ötösök száma, Lehóczki K.á­rolyné kiváló képes­ségeit dicséri az a tény, hogy az általa tanított osztályokban szeretik és tudják anyanyelvünk törvé­nyeit, a nyelvlant a diákok. Munkájának legszebb dicséretét ta­nítványai mondják el, *amikor egymás után felelnek. Budai Ág­nes barna szemében lelkesedés lángol, a Nemzeti dalt szaval­ja. A többiek feszül­ten figyelnek. ké­szen a segítésre, de Ágnes tudja a ver­set, amely akkor, Ól­ban százezreket lelke­sített a magyar név dicsőségének megvé­désére, a nemzet sza­badságának kivívásá­ra. A bírálók el­mondják, hol hang­súlyozott: Ágnes rosz­szul. Már nemcsak a tanár ügyel a hibát­lan magyar beszédre, hanem a tanítványok is. Nem lehet ez más­ként. Ott, ahol olyan nagy szeretettel em­legetik Petőfi, Arany nevét, akik a magyar nyelv örök „tanárai" maradnak, ott nem is lehet másként. Kitágulnak az osz­tály falai, a szeszé­lyes júniusi égből sűrű cseppekben zu­hog az cső. Gregus Erzsébet boldogan szorítja magához az ellenőrző könyvecs­két, újabb ötössel A zsombói ügy A megyei bíróság felmentette a hazug kulákfeljelentcsre elitélt zsombói tanácselnököt Még az elmúlt év őszén történt, hogy a zsombói tanács elnöke: Mi­hályi János elvtárs a tanácsülésen a falu kulákjainak mesterkedései­ről is szólt. Megállapította, hogy Zádori Iván kulák fondorlatos mó­don izgat a begyűjtés, az őszi mun­kák sikere ellen. Zádori Iván kulák a kormány­programm után különösen felbáto­rodva, gondolt egyet és feljelen­tette a tanácselnököt rágalmazás­ért. A szegedi járásbíróság a tör­vényesség leple alatt — törvénytelen ítéletet hozott. Rágalmazás bűntettében rtiondták ki bűnösnek Mihályi Já­nos elvtársat — 500 forint pénz­büntetésre ítélték. Az ügy túlnőtt a bírósági tárgya­lás keretein. A járásbíróság ítéle­tét — mely ismételten hangoztat­juk, törvénytelen volt — Zádori Iván kulák teleszájjal kürtölte a faluban. Űton-útfélen hangosko­dott: :nincs már kulák és nem ku­lák, megkapta a magáét a tanács­elnök©. Mérhetetlen politikai és gazdasági károk származtak Zsom­bón a mélységesen hibás bírósági ítéletből, megtoldva Zádori kulák további mesterkedéseivel. Nőtt és erősödött Zsombón a kulákbefolyás. Jópáran az egyszerű dolgozó pa­rasztok közül tartani kezdtek a ku­lákoktól. Vadabb és erőteljesebb lett a zsombói kulákság hangja, élén a kulákvezérrel: Zádori Iván­nal. Pénteken — tegnap — a megyei bíróság tárgyalta a zsombói üg.vet. A tárgyalás megkezdése előtt a folyosón ott sétált Zádori Iván is. Sötétkék ruhában, fehéren vakító ingben volt. Ott volt felesége és rajta kivül még hárman — a ©kísé­rete-. Déli tizenkettő már elmúlt, amikor megkezdődött a iargyalás. A kulák és «kísérete- bevonult, a terembe. Zádori keresztberakta a lábát, s cseppet sem hiányzott ma­gatartásából a pökhendiség. Maga a tárgyalás is tükörzte, hogy osz­tályharc folyik, ott Zsombón is. Hadd mondjuk itt el, hogy az el­szemtelenedett kulák nem is olyan régen a belügyminisztériumba, a földművelésügyi minisztériumba és még számos más helyre rágalma­kat küldött, fogalmazott a tanács­elnök és a hnlyi pártszervezet ve­zetője ellen. A rágalmakat jól meg­nézték, megállapították, hogy ha­zugok. 1948-ban demokráciaellenes izgatásért Zádori Iván másfél évi börtönt kapott és töltött le. De nem fért, mint ahogy most sem fér a bőrében. 1953-ban újból izgatott és lázított. Lecsukták. Az amnesztia mentette meg az újbóli büntetés­től. Az elmúlt év júniusa, a kor­mányprogramm megjelenése után hasonszőrű társaival úgy vélte Zá­dori, eljött a kedvező idő újabb mesterkedésekre. ©Nem vagyok ku­lák, egyforma földművelők va­gyunk, egyformán sáros nekünk a csizmánk- — így mondta. Pedig kulálr, mégpedig a javából. 1947-ben 52 hold földet műveltek, majd ezt elosztották a testvérek Zádori Iván. A fejsőbb párt- és állami szer­vek nem törődtek eleget Zsombó­val. Pedig kellett volna — most is kell — a zsombóiaknak a segítség, hogy sikeresen tudjanak harcolni a kulákok ellenséges mesterkedései ellen. Ha a tanács megidézte a ku­lákokat, azok akkor visszaküldték a cédulát és ráírták: ©ha valamit akarnak, akkor jöjjenek ki-. Ocs­mányságot írt a kiküldött idézésre Zádori Iván is. ... Tart a tárgyalás. Sorra derül ki az igazság. Fény derül arra, hogy Zádori Iván kulákban micsoda feneketlen indulatok kavarognak. Bosszú! El­vesztett hatalmának visszanyerése, az egyszerű emberek behálózása, — ez a célja. S beszél Szerdahelyi Kálmán, a megyei ügyész. Megál­lapítja ő is, hogy a járásbíróság ítélete törvénysértő. Törvénysértő azért, mert a járásbíróság által el­ítélt Mihályi János nem bűnös. Hangoztatja, hogy a törvényessé­get mindenkinek és mindenkivel szemben meg kell tartani. Ez így igaz, s a járásbíróság ítélete a zsombói ügyben helytelen és hi­bás volt. Következik a szünet. Zádori Iván és ©kísérete- összesúg, búg. Ki tudja, hogy mit beszélnek? Ki tud­ja, hogy mit forralnak magukban? De, hogy nem nyugosznak — ez az arcukon látszik. Sor kerül a szünet után a me­gyei bíróság ítéleténak kihirdeté­sére — szigorúan törvényeink be­tartásával — a törvényességnek megfelelően. A megyei bíróság meg­változtatja a szegedi járásbíróság elhibázott ítéletét — Mihályi János elvtársat felmenti. Nyilvánvaló, hogy. Zádori Iván kulák izgatott az elmúlt év őszén a beadás, a* őszi munkák ellen. A tanácselnök semmi mást nem csinált, mint az igazat megmondta a tanácsülésen. Igazságot kapott a zsombói tanácselnök. A tárgyalás befejezése után Zá­dori Iván kulák az iránt érdeklő­dött, hol tehetne újabb feljelen­tést. ö tehát nem változik. Űj ter­veken töri a fejét. A zsombói ügyhöz tartozik, hogy Zádori Iván kulák kihasználva a kulákok bizonyos befolyását Zsom­bón — amely a járásbíróság elhi­bázott ítéletéből is következett — a szó szoros értelmében néhány egy­szerű embert behálózva belépett az első típusú Szabadság tsz-be. Ahogy mondani szokták: úgy suba alatt. Volt olyan nap, hogy Zádori földjén egy nap alatt 8—10 nap­számos is dolgozott. Zádori lová­val szántott a kisparasztoknak, s azok most nyögik az igauzsorát — napszámra járnak a Zádori földre. Köztük Fekete Márk és Rácz Gá­bor ls. Nincs helye a kuláknak a ter­melőszövetkezetben. Sürgős fel­adat, hogy a járási pártbizottság, a járási tanács segítsen a zsombói dolgozó parasztoknak rendet terem­teni. Ennek éppen itt lenne már az ideje! Morvay Sándor A Dnyeper a kommunizmuséri- dolgozik gazdagodott. Lehóczki tanárnő közben mást is kérdez: mi a ref­rén, a népdal és a próza. Jól tanultak az ötö­dikesek ebben az év­ben és látszik rajtuk, hogy szeretnek örö­met szerezni osztály­főnöküknek. Mert mi csalhatja a legőszin­tébb derűt a tanító arcára, ha nem az: egy év munkájának látja a gyümölcsét, a biztos tudást. Jól érzik magukat a gyerekek az órán. Amikor Gábor Áron­ról esik szó, akinek nevét dalba foglalta a nép, jókedvűen csat­tan fel az ének. Nem szokatlan náluk, el­fogulatlanul röpítik a százéves és mégis fiatal, friss induló­szerű melódiát. Gyak­ran énekelnek a ma­gyar órákon. így már az általános iskolá­ból magukkal viszik a népdalok, a népmű­vészet szeretetét. A pezsgő hangu­latú magyar órának a tíz perces szünetet jelző csengő hangja vet véget. Az ötödi­kesek örömmel ven­nék, ha még egy ilyen óra következne. Ez pedig az egyik legnagyobb elismeré­se egy tanár jó munkájának. i-•a Ha Zaporozsjet az ukrán kohá­szok Dnyeper-menti városát egy hatalmas hajóhoz hasonlítjuk, ak­kor a dnyeperi erőművet, amely olyan sokat és olyan nagyszerűen dolgozik a szovjet ember számára, a hajó szívének, hatalmas „géphá­zának" kell neveznünk. A dnyeperi erőmű energiája űj gyárakat szült, benne lüktet a ko­hászat minden bonyolult művdle­tében, sőt még az olyan megszokott szakmákat is megváltoztatta, mint amilyen a kohász-szakma. A vá­ros egyik legfiatalabb gyárában, a „Dnyeproszpecsztal" gyárban az olvasztárok neve mellett új szó je­lent meg a kimutatásokon: vil­lanykohász. A gyár villanykohászai az idén nagyszerű eredményeket értek el. Túlteljesítették a terme­lési tervet, sok áramot takarítot­tak meg, több mint 4 százalékkal növelték a munka termelékenysé­gét. A május elsejét megelőző négy hónapban 10 százalékkal több acélt csapoltak és 17 százalékkal több hengereltárut termeltek, mint ta­valy ilyenkor. A Dnyeper partján élő nép kq­rében nagyszerű hasonlat született: „A mi Dnyeperünk — élmunkás, összegyűjti az erejét, s rövidesen kétszeres normát teljesít majd". Mély gondolat rejlik e hasonlat­ban. A folyót évszázadok során szeszélyesnek, hatalmasnak, rette­netesnek, szelídnek nevezte el a nép. Mégis, a folyót az „élmunkás" szó jellemzi a legjobban. Hiszen a körülötte élő szovjet emberekhez méltóan dolgozik a kommunizmus­ért. A kahovkai vízierőmű építkezé­séhez a régi Kahovkán keresztül jutottunk el. A két Kahovka kö­zött vezető út olyan széles, hogy több gépkocsi elfér rajta egymás mellett. Útközben az építkezés felé siető, betonnal, faanyaggal megrakott gépkocsikkal talákoztunk. Uj-Kahovka közvetlenül a fo­lyó partján épült. Keletkezésének megvan a pontos dátuma. 1952 október 10-én 153 eilőregyártott épületelemből összeszerelt házba egyszerre érkeztek meg a lakók — a vízierőmű építői. Azóta még nem telt el két esztendő, de a városban már körülbelül 400 nagy, gázzal, fürdőszobákkal, telefonokkal ellá­tott házat találunk. A víz partján gyönyörű kultúrpalota emelkedik, amelyben már megnyílt a szabad­idejükben festészettel foglalkozó építők első kiállítása. A városban sok a fa, virág. A nagy építkezést a közelmúltban még ideiglenes; úgynevezett ba­raképítmények jellemezték. Ezek az építmények ma már eltűntek. A kultúrpalota erkélyéről elénktá­rulnak a város egyenes utcái, a szökőkutak, a stadion, a vízitelep. A kahovkai vízierőmű gátja is kirajzolódik előttünk. Az alapárok fölött magasba nyúlik a betonrako­dó. A hajózási zsilip falai már megépültek. Teljes erővel folynak a vfzierőmű épületének betonozási munkálatai. A szél felkapja a könnyű folyami homokot. A betono­zok és armaturaszerelők felteszik védőszemüvegüket, de egy pilla­natra sem hagyják abba a mun­kát. 700 ezer köbméter betont kell beépíteniük az idén a gát testébe, hogy jövőre üzembehelyez­hessék a vízierőmű első gépcso­portjait. Az egész ország segít a Dnye­pernek, hogy energiájával minél hamarabb teljesíthesse kettős nor­máját. A faanyag a Kárpátokból, a Karéi-Finn Köztársaságból és a kirovi területről érkezik ide. A cementzsákokon belgorodi és non vorosszijszki bélyegzőket látunk. A fémet Sztálingrádból és az Uraiból szállítják. Gépek úgyszólván min­den városból érkeznek: Minszkből, Voronyezsből, Moszkvából.: © Minden látogató a csodálat érzé­sével hagyja el ezt a Dnyeper partján kibontakozó nagy építke­zést. A Dnyeper pedig, ez a nagy ukrán folyó, amelynek partján új városok és új emberek fejlődnek, csendesen hömpölygeti vizét, segít a szovjet embereknek, velük együtt a kommunizmusért dolgozik. Ilja Potyemko és Alexei Adzsubej útijegyzetei nyomán. Jó hasznot felent a a szállítási A dolgozó parasztok soha nem tapasztalt kedvvel végzik munká­jukat. A szőlőtermelők is, kiknek — mint a többi dolgozó parasz­toknak — számos intézkedés köny­nyíti, segíti munkájukat, a dúsabb hozam elérését. Az új beadási tör­vény szerint a szőlősöket nem szo­rozzák fel, egyszeresnek számít a beadásnál. Az állam a szőlőterme­lőknek most ismét újabb segítsé­get ad: kamatmentes művelési előleget, magas szerződési árat, je­lentős összegű prémiumot a leszer­ződött szőlőre, mustra vagy borra. A községekben a szerződtetési megbízottak kötik meg a szőlőter­melőkkel a szállítási szerződést. A Borforgalmi Vállalat pincészetei is szerződtetnek. A szállítási szerződést kötők je­lentős előnyökhöz, haszonhoz jut­nak. Helycsen ismerte íel az elő­nyöket az ásotthalmi Szabadsághar­cos termelőszövetkezet ós 400 hok­szőlötermelőknek szerződés tóiiter borra kötött, szállítási szer­ződést. Kamatmentes előlegül 80 ezer forintot kapnak, ősszel, az átadáskor pedig 32 ezer foriPt mennyiségi prémiumot. Mivel héjon erjesztett vörösbort állítanak elő és szállítanak, ezért további 10 százalék minőségi jutalomban is részesülnék. A pusztamérges! Rá­kóczi termelőszövetkezet 200 hektó­liter mustra szerződött, s őzért 40 ezer forint előleget kapott. Át­adáskor pedig külön 15 ezer forint mennyiségi prémiumban is része­sülnek. A zákányszéki Vass Imre és ördögh Gellért, a pusztnmér­gesi Kovács Péter szőlőtermelők 600 liter borra (mustra), vagy 780 kilogramm szőlőre szerződtek. A szerződés megkötésekor egyenként 1200 forint kamatmentes előleget, átadáskor külön 480 forint meny­nyiségi prémiumot, (jutalmat) kap­nak, a megemelt vételáron túl.

Next

/
Thumbnails
Contents