Délmagyarország, 1954. június (10. évfolyam, 128-153. szám)
1954-06-29 / 152. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! r' A MAI SZAMUNKBÓL; AZ MDP CSONGRÁDMEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA X. ÉVFOLYAM, 152. SZAM KEDD, 1954 JÜNIUS 29. ARA: 50 FILLÉR Megnyílt Szegeden a Délmagyarországi Vállalatok elfekvő készleteinek kiállítása A Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat határidő előtt elkészítette a villamos cséplőhelyeket t A labdarugó világbajnokság hírei, a magyar csapat 4:2-es győzelme Arbenz guatemalai elnök : lemondott í • Torlello guatemalai külügyminiszter nyilatkozata , Népszavazás a Német Demokratikus Köztársaságban Vasárnap is dolgoztak a Kfsleleki Falszabadulás tsz fagjai A kisteleki Felszabadulás tsz tagjai már az elmúlt héten, csütörtökön megkezdték beérett őszi árpájuk aratását. A csaknem mindennapos esőzések miatt ezidáig néhány holdat tudtak csak levágni. A szövetkezet szorgalmas tagjai azonban nem tétlenkedtek. Pénteken és szombaton a tsz tagjai közül legtöbben a kukoricát kapálták, mert a gabona szára nedves volt, s így aratni nem lehetett. De a homokos földet néhány órával az eső után már lehetett munkálni. Többen a tagok közül a kedvezőtlen időt arra használták fel, hogy közös elhatározás alapján eleget tettek a szövetkezet állam iránti kötelezettsége egy részének. Árpából, zabból és tengeriből már korábban beadták az 1954-re járó mennyiséget. Most szombaton ismét megrakott kocsikkal álltak meg a begyüjtőhely előtt, s 55 mázsa rozsbeadási kötelezettségüknek is csaknem felét tejlesítették.Ugy tervezték, hogy a csapadékos idő okozta kiesést vasárnapi aratással pótolják, de az eső ismét közbeszólt, vasárnapra virradóra esett. De a tsz-nek az a harmincnégy tagja, aki vasárnap reggel kiment a földekre és nem arathatott, nem ment haza, hanem nekiláttak a 26 holdnyi széna betakarításához.Tegnap hozzákezd bek húsz fcaszapárral a nyolcvan .holdnyi rozs aratásához. Ha nem lesz esö, folyamatosan végzik az aratást; Készülnek a% aratásra Dorozsmán Dorozsmán is nagy a készülődés az aratásra. A József Attila tsz-nél a meglévő 270 katasztrális hold kalászosból egy jórészt a gépállomás gépével kívánnak learatni. A gépállomás a kombájnokat felszerelte szalma- és poiyvagyüjtő kocsikkal, — így nem vész kárba a szalma és polyva: A földművesszövetkezetnél aratási felszerelések: kaszák, fenőkövek, a termelők rendelkezésére állnak.; A Terményforgalmi Vállalat kezelésében lévő raktárakat kitakarították, rendbe hozták. A meglévő raktárak elegendőnek mondhatók, az előrelátható gabona mennyiséghez. Hiba azonban az, hogy nem eléggé megfelelő a szérűskertek kitakarítása, Ezen sürgősen változtatni kell, „^..i.- - - . * Nagy Ferenc levelező TÁápii hitek Illa Mihály egyénileg dolgozó paraszt, tanácstag, aki a Kossuthutca 66. szám alatt lakik, példamutatóan végzi a soros mezőgazdasági munkákat és élenjár az állam iránti kötelezettség teljesítésében is. Hozzá hasonlóan Molnár Pál, Kiss Ernő-utca 24. szám alatt lakó dolgozó paraszt is becsületes munkát végzett, beadását is határidő előtt szokta teljesíteni. Különben minden tápéi dolgozó paraszt igyekszik a mezőgazdasági munkákkal. , u^uta-i*! a i- i i il!MEf;:»jJirp*'> • ! T Tápén jelenleg végezzük az útburkolat javítását is. Sok dolgozó paraszt kocsijával szállította a homokot és a téglát az útjavításhoz, — társadalmi munkaként. Természetesen az útburkolatja-vitásánál részt vevő dolgozó parasztok becsületesen elvégzik a növényápolás) ÍS, , . n, !,.. ! i M i 1 " * T; 'Á tápéi dolgozó parasztok felkészülték az aratás, betakarítás jó elvégzésére. A termelési bizottság javaslatára gondoskodás történt arról, hogy legyen elegendő kasza, kaszakő is. Csendes Palné Isieisze ^tl Szeged és a szegedi járás életéből LeveleaSinU Jelentik a félévi terv teljeaitéaérdl i c4z (Ufiztgedi 3lendtr-JLenizöo& (Vállalat Az év első felében üzemünkön belül szép eredmények születtek a tervteljesítós terén, ami megmutatkozott abban is, hogy dolgozóink az elért mennyiség mellett igen széles körben a munka minőségi megjavítását is célul tűzték ki. A félév alatt május hónapban értük el a legnagyobb eredményt, amikor üzemünk tervé). 105.7 százalékra teljesítette. Ehhez a szép eredményhez hozzájárult az, hogy dolgozóink a kongresszusi műszak idején tett vállalásaikat nemcsak teljesítették, hanem túlteljesítésével értek el kimagasló teljesítményt. A, kongresszusiműszak mintegy lendítő erőt adott üzemünkön belül a féléves terv sikeres befejezéséhez. Üzemrészeink közül a szövő ért el legszebb eredményt, ahol márciusban 102, áprilisban 100.8 és májusban 100.9 százalék volt az átlagos teljesítés. Az előző hónapok is hasonló eredményt mutatnak. Ez az üzemrészünk az egyenletes tervteljesítésen keresztül járulj hozzá elért sikereinkhez. Legnagyobb feladat hárult talán a tisztító-kivarró üzemrészünkre, mely a megnövekedett követelményeknek is eleget tudott tenni, amit bizonyít az is, hogy tervét márciusban 102.1, áprilisban 102.1 és májusban 104.4 százalékra teljesítette. Többi üzemrészeink munkájában bt találkozunk hasonló eredményekkel, amit a munka jó megszervezésével, a munkafegyelem betartásával értek el. • • ; ? örömmel jelentbetjük, bogy üzemünk első félévi tervét 1954. június 26-án este 6 érakor több mint három nappal a határidő előtt befejezte. Most az a főf el adatunk, hogy a termelési és munkafeltételek biztosításával a Hl. negyedévi tervteljesítés terén is hasonló jó eredményeket érhessünk el. Jelszavunk: előre a III. negyedévi terv sikeAz Újszegedi Ládagyár Az Újszegedi Ládagyár dolgozói első negyedévi tervüket mindössze 86.7 százalékra teljesítették. A kongresszusi verseny, a felajánlások teljesítése lehetővé tette, hogy a lemaradás) május 20-ára megszüntettük. Dolgozóink a kongresszusi verseny időszakában 140.4 százalékos átlagteljesítményt értek el. a kongresszusi héten pedig 161.5 százalék vol) a teljesítésük. A jó eredmények eléréséért dicséret illeti Hercfeld Mihály műszaki vezetőt is, aki a dolgozók számára biztosította a műszaki előfeltételeket és jó munkaszervezéssel segítette őket. A dolgozók közül különösen a Vörös Lobogó anyagfelhordó brigád, a Sánta rakodó-brigád, Román Nándor szalagfűrészes brigádja és a kéziszegezők közül Morvaj Antal tűnt ki jó munkájával. Üzemünk dolgozói azonban mindannyian lelkesen kivették részüket a termelésből, mindannyian hozzájárultak ahhoz, hogy 26-án reggel 8 órára befejez-: hettük első félévi tervünket, VTNCZE ANTAL A MÁV Felépítményi Vasanyag javító Vállalat 'Az elmúlt héten szokásos negyedévi mérlegbeszámoló volt az üzemben. Itt szereztünk tudomást arról, hogy a Magyar Államvasutak Felépítményi Vasanyagjavító Üzemi Vállalat dolgozói (Budapest, Szeged, Miskolc) milyen szép eredménnyel zárták 1954. első félévét. A kongresszusi verseny befejeztével az első félévi terv határidő előtt teljesítését vállalták a munkások. Azt ígérték, hogy három nappal előbb teljesítik a félévi tervet. A munkalendület tehát tovább fokozódott. Az adott szó teljesítése tettekben mutatkozott meg és az eredmény nem maradt el. örömmel jelentem, hogy három nap helyett 11 nappal a határidő előtt, vagyis június 19-én teljesítettük a félévi tervet. Mindhárom vidéki vasanyagjavító vállalat dolgozói örülnek a nagyszerű eredménynek és új' terveket szőnek a követ-, kező félévre. k, ,-„, KATONA LAJOS res teljesítéséért! ->,•; SAS LÁSZLÓ * As dáoithalmi „Saabadaághareoa" fermelö/ixitretkexet tagadna a nyári munkák sikeréért versenyre hívta Csongrád megye, valamennyi termelőszövetkezetéi Mi, az ásotthalm! '•Szabadságharcos* termelőszövetkezet tagjai Alkotmányunk ünnepének tiszteletére, a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló párt- és kormányhatározat, valamint az MDP III. kongresszusa határozatának szellemében szocialista munkaversenyre hívjuk ki Csongrád megye valamennyi termelőszövetkezetét az aratás, tarlóhántás, behordás, cséplés, másodvetés és a gabona gyűjtés gyors végrehajtása érdekében. Felhívjuk a megye valamennyi termelőszövetkezetét, hogy vállalásunkhoz csatlakozzanak, lépjenek egymással párosversenyre, hogy méltóképpen ünnepelhessük Alkotmányunk ünnepét, s ezzel is hozzájárulhassunk a mezőgazdaság további fejlesztéséhez, a párt III. kongresszusa határozatának megvalósításához. A szemveszteség nélküli aratas gyors befejezése érdekében vállaljuk, hogy 706 hold kalászos területen: 65 hold ősziárpát július 9-ig, . 540 hold rozsot július 13-ig, ^ 75 hold búzát július 29-ig. 26 hold zabot augusztus l-ig learatunk. » * A munkák gyors végrehajtása érdekében a gépállomással takaríttatjuk be kalászosaink zömét, ugyanakkor 80 kaszapárt is készenlétbe helyezünk. Az aratással egyidejűleg hántjuk fel a tarlót. Ezért levágott gabonát úgy rakjuk keresztekbe, hogy a legkisebb helyet foglalja el. A tarlót az aratás utan felgereblyézzük, hogy a gépállomás traktorai azonnal hánthassák a földet. Ezáltal a tarlóhántást az aratás végét követő 48 órán belül befejezzük. Az állatállomány nagyobb mérvű takarmánnyal való ellátása céljából másodvetési tervünket legkésőbb július 15-ig teljesítjük. A cséplés gyors befejezése érdekében 34 pár lófogatot állítunk be a hordáshoz. Amennyiben látjuk, hogy saját fogatunk a hordáshoz és a csépléshez kevésnek bizonyul, akkor a gépállomás munkáját, is igénybe vesszük. Két géppel csépelünk: naponta gépenként legalább 150 mázsa gabonát csépelünk ki. A cséplést legkésőbb augusztus 15-ig befejezzük. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy asztagból csépelünk, így az esetleges csapadékos időjárás ellenére is folyamatosan dolgozhatunk. A cséplés ideje alatt üzemi konyhát állítunk fel. • I A termelőszövetkezet tagsága nevében: Bénák Antal elnök, Szabó István üzemi párttitkár, Vargha István növénytermesztési agronómus, Bujdosó Mátyás kihelyezett agronómus, Apró József növénytermesztési,' brigádvezető. Az ásotthalmi „Szabadságharcos" tsz agronómusainak és brigádvezetőinek párosversenye A versenykihívás alkalmával az ásotthalmi -Szabadságharcos* tsz agronómusa és a hozzá beosztott Ágoston Géza, Farkas Imre, Mityólt Lajosné brigádvezetők mindjárt párosversenyre hívták ki Bujdosó Mátyást, a mórahalmi gépállomás kihelyezett agronómusát és a hozzá beosztott Pálinkás István, Szekeres István és Apró József brigád vezetőket. A verseny pontjai a következők: 1. Az aratást úgy szervezzük meg, hogy a szemveszteséget a le- • ^ hető legkisebb százalékra csök- ^ kentsük. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy a brigádokat mindig arra a területre mozgósítsuk, amelyet a túlérés veszélye fenyeget. 2. Az aratás időtartama alatt szőlőnket úgy védjük meg a peronoszpórától, hogy a reggeli órákban, amíg a harmat fel nem szárad, addig a szőlőben porozunk. 3. Az aratás befejezése után azonnal megkezdjük a hordást és azzal egyidőben a szőlő ötödik permetezését. 4. A soronlévő növényápolást teljes egészében fogaterővel végezzük; a négyzetesen vetett kukorijcánkat keresztben, hosszában lókaVarga István agronómus, Ágoston Géza, Farkas Imre, Mityók Lajosné brigádvezetők. Párádon üdülnek a legjobb dolgozók gyermekei A csongrádmegyei DISZ bizottság a megye fiataljai részére Párádon külön úttörőtábort létesített. A DISZ javaslatára a megye üzemei azzal jutalmazzák a legjobb dolgozókat, hogy fedezik gyermekeik kétheti parádi üdülésének költségeit. A Szegedi Textilművekből több mint harminc, a pankotai állami gazdaságból tíz, összesen mintegy kétszáz gyermek nyári üdülését teszik így lehetővé. Az első százas csoport a napokban indul Parádraj ahol nemcsak a gyermekek bőséges étkezéséről, szórakozásáról gondoskodnak, hanem arról is, hogy a fiatalok megfelelő felügyelet mellett túrista kirándulásokon ismerkedjenek meg a környék nevezetességeivel. Egyébként Szegedről, az első csoporttal már elindult 250 úttörő a megyéből Balatonra, illetve a csillebérci úttörőtáborba. Szegeden és Szentesen a helyi tanácsok segítségével úttörő üdülőket létesítettek a Tisza partján. Ezekben az üdülőkben mintegy öthatezer fiatal tölti vakációját* Csillagászati kiállítás nyílt a Tudomány Egyetem Dugonics-téri központi épületében A Társadalom- és Természettudomány Ismeretterjesztő Társulat és a Szegedi Egyetemi Könyvtár rendezéséiben tegnap este ünnepélyes keretek között nyílt meg a csillagászati kiállítás, a Tudomány Egyetem Dugonics-téri épülete dísztermében. A kiállítás megnyitása után Kunfalvi András, a bemutató csillagvizsgáló vezetője tartott előadást -Naprendszer* címmel. Az előadást távcsöves bemutató követte. Az előadás közönsége az Egyetem Béke-épületében lévő csillagvizsgálóba ment és ott ismerkedett a csilagvilággal, A Társadalom- és Természettudomány Ismeretterjesztő Társulat és a Szegedi Egyetemi Könyvtár a június 30-i napfogyatkozással kapcsolatban június 29-én és 30-án csillagászati napokat tart este 7 órai kezdettel a Dugonics-téri Tudomány Egyetem dísztermében. Június 29-én, kedden este »Napés holdfogyatkozás*, június 30-án -A végtelen csillagvilág* címmel Kunfalvi András tart előadást Az előadások után este 21 órától a csillagvizsgálóban távcsöves bemutatásokat tartanak. Június 30-án 13 órától a napfogyatkozást mutatják be Szeged dolgozóinak, a csillagvizsgálóban, Jólsikerült vizsgaelfiadást tartett a szegedi balettiskola a Nemzeti Színházban Vasárnap délelőtt zsúfolásig megtelt nézőtér előtt tartotta évzáró vizsgaelőadását a Nemzeti Színházban a szegedi balettiskola. A Nagy érdeklődéssel várt előadás minden tekintetben megfelelt a várakozásnak: az iskola növendékei tudásuk legjavát nyújtották. A műsor első részében az első és a második évfolyam tanulói mutatták be rúdés kargyakorlataikat, majd szóló-, kettős- és csoportostáncok következtek. Az előadás befejező részében a „Csodahegedűs" című háromfelvonásos balett-mesejáték került bemutatásra. A szereplők nagyszerű felkészültsége és komoly átélése méltán érdemelte ki a közönség osztatlan tetszését. Jtleq ettt likezii cdnfon Vieliíw tiaqij író- halálának 50. éofő f dúló fától Hétfőn este a Közalkalmazottak Szakszervezetének kultúrotthonában a Városi Békebizottság kultúrbizottsága, a Városi Tanács népművelési osztálya, a Társadalom és Természettudomány Ismeretterjesztő Társulat és a Közalkalmazottak Szakszervezete kultúrotthonának vezetősége, Anton Csehov, a nagy orosz kritikai realista író halálának 50. évfordulója alkalmából emlékünnepélyt rendezett. Dr. Madúcsy László főiskolai docens, a Társadalom- és Természettudomány Ismeretterjesztő Társulat tagja tartott előadást az író életéről, műveiről és műveinek hatásáról. Az emlékünnepély keretében mutatkozott be a Szegeden nem régen alakult munkás színjátszó etudió. A fiatal együttes játéka nagy felkészültségről tanúskodott. Csehov: -Szélkakas* és -Kaméleon* című egyfelvonásos vígjátékát mutatták be. A rendezők is a stúdió tagjaiból kerültek ki. A -Szélkakas«-t Gaál Sándor, a -Kaméleon*-t Mucsi Imréné rendezte. Minden színjátszó tudása legjavát adta, s nagy lelkesedéssel játszott. A stúdió oktatója Ádám Ottó, a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője. A szegedi munkásszínjátszó stúdió egyéves munkája komoly ered-" ményt mutatott és ez a szép eredmény megmutatkozik majd az mi színjátszás njufikájág is. J