Délmagyarország, 1954. június (10. évfolyam, 128-153. szám)

1954-06-27 / 151. szám

r VASÁRNAP, 1934 .TÚNTtTS 37. OfLMlGYfiROR S2£ö H®Jf?n .í1?1*^ *neg Szegeden az elfekvő keszletek II. kiállítása Bárom megye vállalatai vesznek részt a kiállításon Pártunk III. kongresszusán rámutattak mindazokra a hiányosságokra 6s hibákra, amelyek az iparban nálunk mutatkoznak. Az egyik legfőbb hiba, hogy az ipar vezetői nem tesznek meg mindent az önköltségcsökkentés érdekében. Az önköltség csökkentése nélkül pedig nem valósulhat meg az életszínvonal emelkedése. — a drágán termelt termékek árát a fogyasztónak is drágán kell megfizetnie. Az önköltségcsökkentés egyik i igen fontos módja a forgóeszi közök forgási sebességének csökkentése és ezeobelül a vállalatoknál elfekvő ltelesleges készletek feltárása. Ezt segíti elő a Délmatgyarországi Vállalatok Elfekvő Készletének II. kiállítása. Az eímailt évben a Könnyűipari Minisztérium j-ondezte meg először Szegeden a forgóeszközök forgási sebességét elősegítő készletrendező kiállítást. Tavaly csak a Csongrádmegyei Könnyűipari Vállalatok vettek részt a kiállításon és közel egy millió forint értékű áru, anyag cserélt akkor gazdát. A hétfőn megnyíló elfekvő ( készletek kiállításán nemcsak \ Csongrád megye, hanem BácsKiskun és Békés megye is rCszbvesz. A könnyűipari üzemeken kivül nagy mennyiségű elfekvő készleteket hoztak a kiállításra a délvidék nehézipari, közlekedési üzemel, valamint a kisipari termelő szövetkezetek, állami gazdaságok, földművesszövetkezetek, sőt az állami kereskedelem Is jelentkezett a kiállításra elfekvő fölösleges készleteikkel. i Több mint 3 ezer különböző nyersanyag, szerszám mintája yan a kiállításon, de több százra tehető azoknak az elfekvő gépeknek a száma, melyeknek csak a műszaki leírását láthatjuk. A kiállítás szombaton már teljesen készenállt. Minden kiállítási tárgyon rajta van egy kartoték, amely jelzi az eladó vállalat nevét, az összes adatokat és természetesen az anyag árát, is. A kiállítási teremben jelleg szerint vannak a különböző cikkek kiállítva. A villamossági anyagok közül például huzalok, kapcsolók, szerelvények, burák, védőcsövek, harangszige'telöfe és mérőműszerek. A vízvezetéki és építőszerelési anyagok és tartozékai, WC felszerelések, zománcos mosogatók, kagylók. Mezőgazdasági és építőipari szeráruk, gépi alkatrészek, szénavágó, trágyavilla, kapa, kasza, ásó és sok apró mezőgazdasági szerszám. Sok helyet foglalnak el a különböző fémforgácsoló szerszámok. Fémcsigafúrók, menetvágók, metszők. Golyóscsapágyak, henger- és kúpgörgősek. A kéziszerszámok közül is különféle fogók, csípő- és laposfogók, kalapácsok, és mérőszerszámok. Vas félklész termékek, gömbés lapos vas. Megtaláljuk a kiállításon az elfekvő készletek között a gumiárukat, a meghajtószíjat, ékszíjat, valamint a faipar kör- és szalagfűrészeit, valamint gyalúbéseket. A textilipari termékekből is jelentős mennyiségű zsineg, heveder, különböző színű, és típusú pamut-, len- és kendercérnák, hevederek és szalagok vannak a kiállításon. Bőrruhákat és bőrter mékeket is hoztak el a kiállítók. Elzenkívül még számos olyan elfekvő anyag szerepel a kiállításon amelyekre népgazdaságunknak nagy szüksége van. 'A szombati összeállítás /szerint majd 15 millió értékű anyag és áru van a kiállításon felhalmozva. Ebből Szeged 4 millió 'értékű anyagot állított kl. Hétfőn az Építőipari Technikumban (Horváth Mihály-n. 2.) megnyíló kiállításra jöjjenek el az üzemek felelős vezetői, anyagbeszerzői, de látogassák meg a kiállítást az üzemek dolgozói is. AZ ALSOVAROS CIPÉSZE „A washingtoni politikusok még ma is ágy beszélnek, mintha ők lennének a világ lellti gondozóiu .en eía lapok a washingtoni és az újdelhi megbeszélésekrfi Párizs (MTI). A THumanité hasábjain Pierre Caurtade Churchill ős Eden -washingtoni tárgyalásaival kapcsolatban a többi között a követkeizőket írja: A sok balsiker ellenére Washington politikusai még mindig vakok és nem látják annak a problémának súlyosságát, de alapvető jellegét sem, amely egyre inkább elszigeteli az amerikai imperializmust. . • " 'A washingtoni politikusok még | ma is úgy beszelnek, mintha j ők lennének a világ „lelki gon! dozói", közben pedig nem veszik észre, hogy cinikus és . szé\ gyenletes módszereik létrehozzák az egységet — ő ellenük. Churchill, természetesen nem azért ment Amerikába, hogy meggyőzze önmagát arról, hogy Washington és London között nincsenek ellentétek. Azért utazott Washingtonba, mert a félreértések egy idő Óta a I nyilt civakodás jellegét öltötték. Pedig a napnál , viláí gosabb, hogy a problémák lényegében van az ellentét, nem pedig csupán az amerikai kezdeményezések kivitelezési módja, vagy időzítése körül. , A lényeg az, hogy az angol Imperializmus nem hajlandó arra, hogy Ázsiában kikaparja a gesztenyét az amerikai imperialisták számára. < JÜttfí. FI Az elmúlt hét könyvei E héten a többi között a következő könyvek jelentek meg: Csiky Gergely: Buborékok. (Vígjáték) 92 o. (Szépirodalmi Kiskönyvtár 66.) Jókai Mór: Egy hírhedett kalandor a XVII. századból. (Regény) 320 o. (Olcsó Könyvtár.) Zrinyi Miklós: Válogatott prózai írások. Sajtó alá rend. és bev. Bán Imre. 98 o. (Szépirodalmi Kiskönyvtár 67.) Csehov: Elbeszélések. I—II. kötet. 851 o. (Orosz remekírók). Lepesinszkaja: Az élet forrásaifél. 108 Oj " __ J A jobboldali Combat ugyanerről a kérdésről azt írja,. hogy Eden legutóbbi beszédében foglalt egyezményjavaslat felháborodással töltötte el az amerikai képviselőket és szenátorokat és Eoster Dulles részletes magyarázatokat kért angol kollégájától". ,.A" magyarázatot — írja a lap — részben Uj-Delhi adta mag. Az angol javaslatban ugyanis nincsen semmi relytélyes. Bizonyítja ezt Csou En-laj és Nehrn találkozója. Nem arról van szó, hogy Eden meggyőzze Dullest, hanem inkább arról, hogy tényekkel bizonyítsa be neki, mennyire megvalósíthatatlan az amerikai elképzelés. A FIATAL POSTÁS odatámasztotta kerékpárját a kiskapuhoz, azután sietve rántotta meg a kopott csengőt. Mikor csöndes maradt benn minden, elkurjantotta magát: — Rull néni!,:: Sürgős levél!.:. A zenebonára hófehérhajú, törékeny kis asszony lépet ki a házból. Amikor a postást meglátta, sietve tipegett a kerítéshez. — Jól van na, azért nem kell úgy kiabálni — csitította a türelmetlen fiút, míg átvette a levelet. Megforgatta a borítékot, kereste a feladót rajta. Egyszerre meghökkenve emelte közelebb a szeméhez. — Könnyűipari Minisztérium miniszteri titkárság .;: Budapest — betűzgette elakadó hangon. — Mi dolga lehet ennek az embernek a minisztériummal..: Izgalmában nem is válaszolt a köszönő postásnak, gyorsan beszaladt a ház sarkában meghúzódó parányi műhelybe, ahonnan hangos kopácsolás hallatszott. Kifulladva nyomta az ősz cipészmester kezébe a levelet. j — Te, ember::-. Béla:;, miféle leveleket kapsz te a minisztériumtól? Csak nem csináltál valami hibát? Vagy talán az adóval van valami baj? ..: A mester felbontotta a levelet. Amikor elolvasta, szótlanul nézett a feleségére. Kisideig hallgatott, azután csöndes, nagyon csöndes hangon csak annyit mondott: — Kitüntettek... Az áll a levélben holnap utazzam Pestre, a minisztériumba a kitüntetésért... „A Könnyűipar Kiváló Dolgozója" ... Kitüntettek ... És ... tulajdonképpen ... nem is tudom, mivel szolgáltam rá.. i ,.. ELTELT NÉHÁNY HÓNAP a történtek óta. Rull Béla átvette a kitüntetést, feleségével együtt elgyönyörködött a piros selyemdobozban tündöklő fényes érmen — azután a kicsiny szegedi cipészműhelyben folyt tovább a munka, az élet, úgy, mint eddig. De — a két öreget azóta is sokszor foglalkoztatta a gondolat: hogyan, miért kaphatta meg éppen Rull bácsi a kitüntetést?.., Amikor meglátogattam őket, kicsit csodálkozva fogadtak. — Hát az újságnál is tudják? — nézett rám kérdőn a fehérhajú asszony. Rull bácsi leültetett a műhelyben a kicsiny, alacsony székre, beszélgetni kezdtünk. A szerény öregember, aki egyszerűségével, keresetlen, őszinte lényével annyira közkedvelt Alsóváros lakói között, boldog volt, hogy elmondhatja, ami a szívén fekszik. Nem kérdezte meg nyíltan, de az arcán, mondataiban ott éreztem: nem tudja még most sem elhinni, hogy ő, az egyszerű kisiparos, cipész, — kitüntetést kapott. Középkorú, őszeshajú asszony lábáról vett mértéket éppen, munka közben beszélgettünk. Az asszony régi táskát hozott, ebből szeretne egy pár szandált készíttetni. A mester szemügyre vette a megviselt jószágot. — Ez bizony nem a legújabb módi, kopott is eléggé, — morfondírozott. — De ha kifordítjuk, a belső színe még szép. Egy jó talpat rá és megteszi a szolgálatot még jó három-négy évig. Majd befestem szép meggypirosra, ahol kell, duplán szabjuk a bőrt is ... Egy hét múlva kész, Juhászné asszony ... Amikor a vásárló eltávozott, félretette a táskát. — Egyszerű asszony ez — fordult felém. — S bizony, az én legtöbb „kuncsaftom" még ma is egyszerű ember, akiknek nem mindegy, száz vagy százharminc forintért csinálcm-e a cipőjüket. Nemigen csinálok én drága, finom kis cipőket, amilyeneket a Belvárosban árulnak. Itt, Alsóvárosban erős, nagyon erős cipőre van szükségük az embereknek, udvarra, kertben kapálni, ki a földekre vagy a gyárba. Ezért is csodálkoztam a kitüntetésen. Egy pár férfibaksmesot vett le a polcról, nagy, erőstalpú lábbeliket. — Látja? Ez egy mozdonyfűtőé. Amikor ideadta, azt mondta nekem: Rull bácsi, nézze meg, lehet-é rajta segíteni? Megnéztem, hát, bizony, a talpa már gyászosan festett. Tettem rá jó duplátalpat, erős sarkot, rendbehoztam kicsit a felsőrészt, most vagy öt évig fűtheti benne megint a mozdonyt. Sorban mutogatta s munkáit. Erősen, jól megtalpalt, megsarkalt női, férficipők, szépen kitisztított kis gyermekcipő, meg egy-két — láthatólag átalakított — jóformájú női szandál sorakozott egymás mellett a polcon. Levette a kis cipőt, megtörölgette a kötényével s szeretettel nézegette. •— Ezt tegnap késő este csináltam. Nemsokára jön érte a kislegény anyja. Sietnem kellett, hogy meg legyek véle. De most majd megint jóidéig rúghatja vele a focit .; , Elmosolyodott s a falra villant jókedvű pillantása. Lepedőnyi képeslapot szögezett valaki a polc fölé; válogatott labdarúgóink, Puskás, Bozsik, Kocsis képe mosolygott a papírról. — Hadd focizzanak a gyerekek, ők adják majd az „utánpótlást" — mondta derűsen. S halkabban hozzáfűzte: „Az én gyermekkoromban úgysem nagyon jutott idő erre ... Heten voltunk testvérek, ott laktunk az állomástól nem messzire, a mostani Gogoly-utcában, egy pincelakásban. Jóformán gyerek voltam még, amikor az apám már elküldött inasnak. Cipészinasnak. Azt mondta nekem: a mi mesterségünket fiam, sohasem vehetik el tőled ..." Szomorúság bujkált a hangjában és fáradtság, küzdelmes élete sok nehézsége. De ahogy a szakmájáról beszélt, ott csengett szavaiban a A holnapi Csehov-ünnépségén mutatkozik be a Sztanyiszlavsz\ij színjátszó stúdió 28-án a Közalkalmazottak Szakszervezetének Kultúrotthonában Csehov-emlékünnepély lesz. Itt mutatkoznak be a szegedi Sztanyiszlavszkij-studió színjátszói. Két Csehov egyfelvonásost adnak elő. Most éppen a főpróbára készülnek. A próba még nem kezdődött meg, de a szereplők egy részének állán már ott fehérlik a hosszú orosz szakáll, szemük sarkában ott vannak a vénembert mutató• ráncok, melyeket ezúttal nem az évek varázsoltak oda, hanem a sminkmester keze. A civilruhák ott lógnak már valahol az öltözőben, s az ember első pillanatban azt gondolná, hogy azt, aki nemrég a ruhát hordta, szintén arra felé kellene megkeresnie. Hiszen ez a félszeg, kissé megtört figura, akivel itt beszélünk, már más. Ez már az az irnok, akit Csehov jó félszáz évvel ezelőtt kigondolt, s most tán valami furcsa véletlen csöppsntette ide az 1954-es esztendőbe, a szegedi Közalkalmazottak Szakszervezetének Kultúrotthonába. Csak később, ahogy a szó megindul közöttünk, akkor bukkanunk rá, hogy nem fáradó, öregedő cári tisztviselőcskével állunk szemközt, hanem a Szálloda és Vendéglátó Vállalat cukrász gyakornokával. S nem a bürokrata iskola igazgatóval, de Jároli Jenővel, a Szegedi Kendergyár dekorációs dolgozójával. Vannak itt konzervgyáriak, de képviselve van itt a Kisker, az Állami Biztosító, a Paprikafeldolgozó Vállalat és az egyetem is. Közülünk való emberek valamennyien, kiki szereti civil mesterségét. Jól esik erről is elbeszélgetni, megtudni, hogy nemcsak a színjátszás művészet ám, hanem a cukrászság is az, mesterség, tudás, meg szív kell ahhoz is. Hanem most inkább az a másik művészet érdekel minket, az, amelyik itt készül, az a gúnyos, keserű, és nevettető. amit Csehov gondolt ki valamikor régen, s amiben nemsokára itt Szegeden is gyönyörködhetünk e cukrászok, dekorációsok és egyetemi dolgozók jóvoltából. Jól, okosan és tehetséggél végzik a dolgukat a színjátszók, s biztos, hogy a közönségnek is tetszeni fog az, amit csinálnak. De nekik a tetszésen kívül más céljuk is van. Segíteni akarják üzemük színjátszóit. Valamenynyien elvállalták, hogy patronálni fognak egyegy csoportot, megtanítják az üzemeiket arra, amit ők itt tanultak. Hírük van már a környéken is. Hívják őket tájelőadásra. A szegedi bemutató után erre is sort kerítenek. Az üzemi színjátszók színe-java jött ide a stúdióba, hogy magasabb képzést kapjon. Akik az októberi felvételi vizsgán szerencsésen átjutottak, azok Ádám Ottó, a Szegedi Állami Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas főrendezőjének keze alá kerültek. Egyesek akkor úgy kénzelték. hogy most már mindjárt a ,-nagy" színművek betanulása következik. Csalódtak. Minden művészet alapja a sokszor igen aprólékos munka. Ez az alapja a színjátszásnak is. — Ugy viselkedjék, úgy beszéljen, hogy érezni lehessen, kinn esik az eső — hangzott a rendezői utasítás. Még ezer más apró helyzetgyakorlat, az előadott darabok alapos megbeszélése. Mindez szükséges volt ahhoz, hogy a mostani előadás sikerüljön. Akinek nem volt ínyére, az „lemorzsolódott". Dehát maradtak még, s szilárdabb lett az együttes. Ez a lelkiismeretesség jellemezte a stúdiót most is, a két Csehov-darab bemutatása előtt. S hogy törekvésük sikerrel is járjon, ahhoz a megyei és városi tanács népművelési osztályától, a szegedi Nemzeti Színháztól megkaptak minden segítséget. A díszleteik a színházból valók. A maszkoltat a színházi sminkmester készítette. Sokat várunk első előadásuktól és sokat várnak további munkájuktól a színjátszó csoportok is. régi cipészcsalád büszkesége, az apjától, nagyapjától örökölt, tanúit, mesterségbeli tudás fölénye — és szeretete. Kisidőre félbeszakadt a beszélgetés, újabb vásárló érkezett. Mialatt becsomagolta a kész cipőt, tekintetem magakadt az ajtó melletti szögön himbálózó keményfede könyvecskén. „Véleménykönyv." Majdnem tele volt már írva. Akombákon, c-ruzával rótt sorok; „Köszönjük Rull bácsinak a gondos munkát"... „Rull elvtárs munkája most ís kifogástalan volt".., „Panaszra nincs okom, félcipőmer, igen rendesen talpalta meg" ... A Szegedi Textilművek, a Jutagyár, a Városi Tanács dolgozói, átutazó pestiek, az Alsóvárosból háziaszszonyok, tanyaiak Tápéról, Dorozsméról. Bejegyeztek egy-két sort, amikor dolgukvégezten távoztak .., Egyszerű sorok, egyszerű szavak .., sokat elárulnak mégis. AZ ÖSZ CIPÉSZ közben ismét kezébefogta a szerszámot, dolgozott tovább. — Az első világhábo* íú alatt azután felszabadultam — folytatta. — Kellett a munkáskéz, később meg a fegyvert fogó kéz. Kivittek a frontra ... Pillanatra megállt kezében az ár, marka összeszorult a szerszámon. — Tudja, ott kint a fronton — sokszor láttam a papírtalpú bakancsokat, amelyekbe befolyt a lucsok, s a sár. Azután megtudtam, hogy Menning Mihály, a szeged-felsóvárosi bakancsgyár igazgatója kor* mányzói kitüntetést kapott a papírtalpú bakancsokért... Akkor megfogadtam: ha egyszer visszatérek, én csak a magamfajtának, a szegányembernek dolgozom — és úgy, hogy soha ne legyen ok a panaszra .., Elhallgatott. S nekem eszembe jutott most az, amit útközben hallottam, amíg a házukat kerestem. A Cserepes-soron, a sarki kútnál beszélgető asszonyok mondták el, — nem tudták, ki vagyok, mi vagyok, csak úgy kikívánkozott belőlük, hogy Rull bácsi aki jónéhány évtizede kalapálgat már a kis műhelyben — soha nem dolgozott uraságnak, bármennyit kérték is... Szegény emberek bakancsát foltozgatta, kevés pénzért, sokszor csak a jó szóért... S becsülettel ellátta a kötelességét, a felszabadulás utáni nehéz években is. amikor kevés volt a nyersanyag, támogatást még nem kapott eleget. Itt maradt kinn, az Alsóvároson. Itt keresik fel a szegedjeit, sokan, egvre többen. Mert — bár nem mondta el maga, arról is híres az öreg cipész: nemcsak a legjobb, a legszebb cipőket is ő készíti Szegéden. Nemcsak jók, tartósak azok a cipők, hanem formásak, szépek is, szemet, szívet gyönyörködtetők. Amikor a Béke Világtanács ülése alatt a külföldi vendégek Szegeden is jártak, egyiknek készített egy pár félcipőt. Akik látták, azt mondták: az élete legszebb munkája volt... S még valamiről híres Rull bácsi. Arról, hogy nincs az a pártmunka, tömegszervezeti munka, vagy bármilyen feladat, amit ne látna el becsülettel. Tömbmegbízott, ott lehet látni a választásoknál, elsőnek teszi a kötelességét. S a békegyűléseken — akár kicsi „sarki beszélgetések", akár forróhangulatú nagygyűlés a városi tanácsteremben, a hófehérhajú cipészmester elmegy s felszólal. Szavait, beszédét ismerik már mindenütt. A városi tanácsban még a többinél is nagyobb tisztelettel szólnak róla: idős korára elvállalta a KIOSZ elnöki tisztét. Tizennyolc község kisiparosainak ezernyi gondját, baját istápolja, viseli a szívén. S még sok mindent el lehetne mondani róla. Pontosságát, lelkiismeretességét azok dicsérik, akik dolgoztatnak nála. De derűs kedvét, meleg szívét, áldozatkészségét, ha munkáról, segítésről van szó — egész Alsóváros ismeri. AZ ÖREG SZEGEDI CIPÉSZ — mint a szerény emberek mindig — szinte észre sem veszi mindezt. „Hétköznapi egyszerű ember", , ahogy mondja, a társadalom érdekében végzett munka közkatonája, egy a milliók közül. S talán — éppen ez magyarázza a kitüntetését is. Ahogy kedvesen, tréfásan megjegyezte: soha nem csinált magának „reklámot", mert „a jó bornak nem kell cégér". . .. Valóban — a jő bornak nem kell cégér. Ezért kaphatnak ma- a Rull Bélák magas kitüntetést. És éppen az ilyen emberek, akik kemény. mindennapi munkájuk közben maguk sem veszik észre, hogy mennyire rászolgáltak a kitüntetésre ... - N. Gy, r Yárkonyi Margit